Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Lao-ce
TAO TE KING
Stojits Iván fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Az örökkévaló
Tao szavakban ki nem fejezhető.
Minden elnevezés, mellyel az örökkévaló Taot illethetjük, fogyatékos.
Ez a megnevezhetetlen Tao teremtője az égnek és a földnek.
A látható természet külső megnyilatkozása a láthatatlan Taonak.
Tao megismerésére csak a teljesen megtisztult lélek juthat.
A szenvedélyek rabja csak a külső természetet láthatja.
A láthatatlan Tao és a látható természet tulajdonképpen egyetlen egy
fenséges élettenger.
Csakhogy a Tao a kifürkészhetetlen ősök, a titokzatos szülőanya.
Ha az emberek
tudják, mi a szép, azt is tudják, mi a rút.
Ha tudják, mi a jó, tudják azt is, mi a rossz.
Ha megismerik majd az igazi létet, azt is fogják tudni, mi a képzelt lét.
Ennek megismerése épp úgy függ kölcsönösen egymástól, miként a
megkülönböztetés a nehéz és a könnyű, a messze és a közelálló, a magas és
az alacsony, az éles és a tompa, a jelen és a jövő között.
A bölcs ezt nem téveszti szem elől. Tanít bőbeszédűség nélkül, cselekszik
megerőltetés nélkül, teremt birtokvágy nélkül, működik hiúság nélkül.
És mivel csak lelki javakat gyüjt, örök kincshez jut.
Ha ki nem tüntetünk
egyes embereket, elkerüljük az egymásközt való
irígykedést.
Ha nem tulajdonítunk értéket ritka dolgoknak, megakadályozzuk a lopni vágyást.
Ha nem áhitozzuk az érzéki dolgokat, megtartjuk lelki nyugalmunkat.
A bölcs tehát akként uralkodik magán, hogy lelkét megtisztítja a
szenvedélyektől.
Izmait pihenteti, csontjait erősíti. Megóvja az embereket a rossznak
ismeretétől és ilyképpen távol tartja tőlük a szenvedélyeket.
A bölcs cselekszik minden önakarat nélkül és ezáltal mindent kormányoz.
A Tao határtalan,
végtelen; az ő mélysége kútforrása mindennek, ami van.
A Tao gömbölyűvé változtatja a szögletes dolgokat és a zűrzavarból
összhangot teremt. Előtte minden egyforma értékkel bír.
Azt nem tudom, hogy az örökkévaló Tao miből született, mert idősebbnek
kell lenni magánál a Teremtőnél.
Sem az ég, sem
a föld nem kedveli különösen ezt vagy amazt. Előttük az
összes személyek és dolgok csak fejlesztő eszközök.
A bölcs sem tüntet ki senkit. Tudja, hogy az emberek mind kivétel nélkül
magasztos célból vannak ezen a földön.
Miként a völgyben
lévő folyó sem szárad ki, úgy a szellem sem enyészik
el soha.
A szellem kiapadhatatlan szülőanya.
E szülőanya szülte az eget és a földet.
A Nagy Szülőanya örökkévaló és saját magában rejt mindent.
Mind az ég,
mind a föld örökéletű.
Örökéletűek, mert teljesen mentek minden önzéstől.
A bölcs is, akinek közömbös a saját énje, a legnagyobb az emberek közt.
Jóllehet nem gondoskodik személyes létéről, mégsem vész el.
Mivel a legönzetlenebb, épp ezért a legvédettebb is.
Miként az igénytelen
víz használata, úgy a Taotól áthatott szerény bölcs
élete is áldásos az emberekre.
Átadván magát a Tao szellemének, a bölcs iparkodik híven megfelelni
hivatásának; olyan mélységes, mint a szívbeli érzések; jóakaratában
odaadó; szavahihető; ahol uralkodik, tisztítólag hat; kész
mindenkinek szolgálni; kellő időben cselekszik; és mivel nem
okvetetlenkedik, nincsenek ellenségei.
Tanácsos felhagyni
a gazdagságra való szüntelen törekvéssel.
A folytonos használat és állandó köszörülés elkoptatja a legtartósabb
tárgyakat is.
Mikor a ház tele van ékszerekkel, ki kezeskedhetik értük?
A gazdagság és a dicsőséggel velejár a gond meg a büszkeség.
Mérsékelni magát, mikor valami jót tettünk és jön nyomában a tisztelet:
út a mennyországhoz.
A felbomlást
el lehet kerülni, ha természeti és szellemi erőinket megóvjuk
és erényesek vagyunk
Megóvhatjuk ifjúságunkat, ha szenvedélyeinket fékezzük s mindenkor
szelidséget tanusítunk.
Tiszták maradhatunk, ha lelkünket a tisztátalantól távol tartjuk.
Ismeretlenül élhetünk, ha az embereket csakis szeretettel kormányozzuk.
Megmenekülhetünk az elrozsdásodástól, ha a mennyország kapuját
állhatatosan használjuk.
Zavartalanul és észrevétlenül élhetünk, ha lelkünk kristálytiszta minden
oldalról.
Az a legnagyobb erény, ha törekszünk a fejlődést előbbre vinni, ha
teremtünk birtokvágy nélkül, ha cselekszünk jutalmat nem várva,
és ha lelkünkkel mindjobban felemelkedünk önhitt törekvés nélkül.
A kocsikerék
harminc küllője, mely egyesül a kerékagyban, csak azáltal
válik hasznavehetővé, hogy a kerékagy közepe ki van lyukasztva.
Az agyagos edények azért hasznavehetők, mert belsejük üres.
Az ajtók és ablakok azért hasznosak a házban, mert kinyithatók.
A ház azért hasznos, mert üres.
A földi élet nem egyéb keresetnél; míg az érzékfölötti lét a szerzemény
élvezete.
A túlságos fénytől
káprázik a szem, az erős dörejtől megsüketülhet az
ember, az ínyeskedés elrontja az ízt, az élvvágy durvítja a lelket
és a birtokvágy kísértésbe ejt minket.
Épp ezért a bölcs lelkéről gondoskodik, nem pedig érzékei kívánságairól.
Ezektől elfordul és csak a lelkének él.
A világi (külső)
becsületesség meg a becstelenség egyaránt kútforrása
a félelemnek.
A jósors és a balsors kialakul az emberek lelki mivolta szerint.
A becsületesség meg a becstelenséggel úgy vagyunk, hogy mivel
a becstelenség megaláz, félünk tőle, akár nincs jelen
(t. i. ha becsülnek), akár jelen van (t. i. ha nem becsülnek).
Így tehát a becsületesség és a becstelenség el nem választható a
félelemtől, melyet egyformán szül mind a kettő.
A jósorsról meg, a balsorsról pedig azt mondhatjuk: a személyt éri
az egyik vagy a másik sors aszerint, hogy mit érdemel. Ha tehát
személy nem léteznék, sors sem létezhetnék.
A jósors abba a helyzetbe juttathatja az embert, hogy uralkodjék egy darab
ideig a földön.
De a szeretet erejével örökké uralkodhatik az egész világon!
A Világosság
az, amit nem láthatunk, bármennyire fürkésszük is.
A Csend az, amit nem hallhatunk, akárhogy figyelünk is rá.
Az Üresség az, amit meg nem tapinthatunk, ha utána nyúlunk is.
Mivel mindez a Nagy Ismeretlen, ennélfogva a Nagy Egységnek, Taonak,
tekinthetjük.
A Tao nem fényes fent és nem sötét lent.
A Tao tevékenysége határtalan, de meg nem nevezhető.
Amikor Tao magából kilép, ugyancsak magához tér vissza.
Így nyilatkozik meg és ölt alakot a Nagy Ismeretlen.
Ez a kifürkészhetetlen titok.
Ha előtte megyünk, nem látjuk az ábrázatát.
Ha utána járunk, nem látjuk a hátát.
És mégis megtalálta az utat az, aki a Taonak ősrégi bölcsesége szerint él.
A régi bölcsek
igen jártasak voltak az isteni mélységek titokzatos
ismeretében.
Mivoltuk mélysége kifürkészhetetlen volt.
Mélységük oly nagy volt, hogy el sem képzelhetem magamnak.
Oly körültekintők voltak, mint az az ember, aki áradozó folyón kel át.
Oly óvatosak voltak, mint az az ember, ki környezetétől tart.
Oly figyelmesek voltak, mint az idegenben utazó.
Oly engedékenyek voltak, mint a hó a nappal szemben.
Oly igénytelenek voltak, mint az imént vágott fa.
Oly szerények voltak, mint a csendes völgy.
És oly mélyek voltak, mint a mélységes víz.
Nemde, a zavaros
vizet azáltal tehetjük átlátszóvá, hogy nyugodni hagyjuk?
Nemde, valamely mozdulatlan tárgyat azáltal megindíthatunk, hogy mozgatni
kezdjük?
Mindazok, kik ezen az úton haladnak, nem szorulnak többé megújhodásra.
Mivel mentek minden önhittségtől, megöregszenek anélkül, hogy újra kellene
őket megtölteni.
Önts ki lelkedből
mindent, és azután maradj meg ott, ahol vagy.
Az összes dolgok egyaránt alakot öltenek az életben; de hová látjuk őket
ismét visszatérni?
Minden gyökerestül elenyészik, miután egy darab ideig virágzott.
Ezt a visszavonulást az őseredethez békének nevezik, és nem más, mint
visszatérés az elkerülhetetlenhez.
Ezt a visszatérést az elkerülhetetlenhez, fenntartásnak nevezik.
Aki e fenntartást ismeri, az jogosan "fényesnek" nevezhető.
Aki e fenntartást megismerte, az nem hoszszabbítja meg többé szenvedéseit.
Aki e fenntartást ismeri, az a Nagy Lélekhez tartozik.
Akinek lelke nagy, az uralkodik.
Aki uralkodik, az fejedelem.
Mivel fejedelem, azért mennyei lény.
Minthogy mennyei lény, azért Tao.
És mivel Tao, azért örökkévaló. Ha teste el is porlad, mégsem károsodik.
Az emberiség
első korszakában felismerték az emberek feljebbvalóikat.
A másodikban szolgáltak és hízelegtek nekik.
A harmadikban féltek tőlük.
A negyedikben megvetették őket.
Ahol hiányzik a hit, ott nincsen meg a bizalomkeltő erő sem.
Mily óvatosak
voltak régente az emberek kifejezéseikben!
És ha valami jót cselekedtek, azt mondták: "Hívek vagyunk természetünkhöz!"
Ha elvész a
nagy Tao ismerete, az emberek a könyörületességhez és
a kötelességtudáshoz tartják magukat felebarátaikkal szemben.
Ha a földi bölcseségnek hódolnak az emberek, elszaporodnak a tudákosok.
Ha a családi szoros kötelék meglazul, helyébe lép a gyermekek kötelessége
meg a szülők elnézése.
Ha nagy a világon a békétlenség, mindenütt felbukkannak a honmentők.
Ha az emberek
lemondanának önhitt szenteskedésükről meg önakaratos
bölcselkedésükről, nagy javukra válnék.
Ha lemondanának az önakaratos kegyosztásról és önhitt cselekvésről,
visszatérnének igazi természetükhöz.
Ha lemondanának kitüntetésekről és a nyereségvágyról, elpusztulnának
a tolvajok.
E három önhitt dolognak istápolása sikerre nem vezethet. Ezért hát
szálljanak ez önhitt dolgok vissza oda, ahonnét kiindultak.
Te pedig támadj föl veledszületett egyszerűségedben, ismerd meg az
igazságot, fékezd önzésedet és rázd Ie magadról a dicsőségvágy békóit!
Mondj le tudákosságodról
és megszabadulsz a gondoktól.
Az "ámbár" és az "igen" között való különbség elvégre is
nem nagy.
Segédkezzél te is, hogy az emberek megkülönböztessék a jót a rossztól.
Mert, bizony, e megkülönböztetés dolgában mindenkor gondosnak kell lennünk.
Sajnos azonban, az embereknek sohasem akaródzik megszabadulni dőreségüktől.
És oly sok dicsőségvágy van bennük!
Magamra vagyok hagyva szerénységemben, mert nem óhajtok feltünni.
Olyan fejletlen vagyok, mint valamely kis gyermek.
Otthonom sincs, akárcsak valamely árvának.
Az emberek mind bővelkednek javakban, én pedig teljesen szegény vagyok.
És milyen tudatlan meg korlátolt vagyok: nem tudok már eligazodni!
Mindenki tündöklik tudásával, csak én vagyok sötétségben.
Mindenki tud megkülönböztetni, én azonban képtelen vagyok tájékozódni.
Hullámzok, mint a tenger, és nyugtalanul ide-oda vetődöm szüntelenül.
Mindenki tud érvényesülni; csak én vagyok mellőzve és kiközösítve.
Az emberek elfordulnak tőlem; de azért boldognak érzem magam Anyámnak keblén!
A legnagyobb
erény az, hogy csakis a Tao szavát kövessük.
Tao felfoghatatlan és kifürkészhetetlen.
De jóllehet felfoghatatlan és kifürkészhetetlen, megnyilatkozik
szemmellátható teremtése útján.
A Tao mélységes és homályos, de van igazi lényege.
Örök időktől fogva mindmostanig változatlan maradt a lényege.
Ez a lényege benne van az összes teremtményekben is, amióta csak léteznek.
És hogyan tudhatom meg a teremtmények eredetét?
Csakis Taonak segítségével!
Aki alázatos,
mindvégig részesül védelemben.
Aki meghajtja magát, az ki fog egyenesedni.
Aki kiömlik, megtelik.
Aki elkopik, megújhodik.
Aki meghódol, fel fog emelkedni.
Aki önakaratosan felemelkedik, kénytelen lesz megalázkodni.
Épp ezért a bölcs az élet egységét tartja szem előtt és így követésre
méltó példát mutat mindenkinek.
A bölcs nem dicsekvő és épp ezért tündöklik.
Nem önző és épp ezért dicsérik. Nem hiú és épp ezért becsülik.
Nem gőgös, és épp ezért tisztelik.
És mivel senkivel sem vetélkedik, nincs ellensége.
A régi mondás, hogy: "Aki alázatos, mindvégig részesül védelemben",
valóban nem üres szólam, mert az alázatos ember kétségkívül békében
visszatér igazi hazájába.
Mérsékeld magad
a beszédben, hogy fenntartsd magad.
A zivatar nem tart reggelig.
Nem szokott esni egy napnál tovább.
Kié a hatalom a zivatar és eső fölött, ha nem az égé meg a földé?
És ha az ég meg a föld képtelen e dolgokat egyhuzamban soká fenntartani,
hogyan lehetne szertelen az ember?
Ha az ember mindenben egyezik a Taoval, azonossá válik vele.
Az erényes ember egyesült az erénynyel.
A bűnös ember egyesült a bűnnel.
Aki elmerült a Taoban, azt örömmel üdvözlik a Taonak tisztelői.
Aki azonos az erénynyel, azt szívesen fogadják az erényesek.
Aki pedig azonos a bűnnel, annak örömest szolgálnak bűnnel a bűnösök.
Mert ahol bizalom nincs, ott bizalom nem támadhat.
Aki lábujjhegyen
áll, ingadozik.
Aki másba kapaszkodik, visszamarad.
Az önragyogás nem tündöklik.
Az önmegbecsüléssel nem juthatunk igazi tisztelethez .
Az öndicséret érdem nélkül való.
Aki önmagát felemeli, hiába teszi.
Mindennek semmi köze sincs Taohoz.
Épp ezért távol tartják magukat a Taotól áthatott bölcsek mindezektől.
Mielőtt az ég
és föld alakot öltött volna, a világ eredeti egyszerűségében
rejlett.
A mindenség zavartalan volt és felfoghatatlan.
Magában létezett végtelen egységében.
Végtelen egységében semmi korlátai nem voltak.
Az életnek ezt az egységes állapotát Egyetemes Anyának kell tekintenünk.
A nevét nem tudom: de elnevezem Taonak.
Ha meg kell jelölnöm valamely tulajdonságát, azt mondom, hogy: végtelen.
Mivel végtelen, azt mondom, hogy kifürkészhetetlen.
Mivel kifürkészhetetlen, azt mondom, hogy megközelíthetetlen.
Mivel megközelíthetetlen, azt mondom, hogy mindenütt jelen van.
És ilyképpen a Tao a legfelsőbb;
az ég a legfelsőbb;
a föld a legfelsőbb;
a fejedelem a legfelsőbb.
A világegyetemben négyféle uralom van; de a kormányzat egyetlen egy.
Az ember alá van vetve a földnek.
A föld alá van vetve az égnek.
Az ég alá van vetve a Taonak.
A Tao pedig önmagát kormányozza.
A nehézség alapja
a könnyűségnek.
A nyugalom alapja a mozgásnak.
A bölcs sohasem veszíti el benső támasztékát és nyugalmát.
Még ha gyönyörű palotái is vannak, békésen és ragaszkodás nélkül él bennök.
Miért is játszanék egy dúsgazdag király, kinek sok szolgája van,
értéktelen dolgokkal?
Könnyelműségével elveszítené szolgáit és állhatatlanságával a trónját.
Aki helyesen
jár, annak nyomában föl nem kavarodik a por.
Aki helyesen beszél, nem támaszt ellenmondást.
Aki helyesen tud számolni, nincs szüksége számtanra.
A szorgos őrnek nem kellenek rekeszek, de azért senki sem férhet ahhoz,
amit csukva tart.
A helyesen megkötni tudóknak nincs szükségük kötélre, de azért senki sem
oldhatja föl azt, amit megkötöttek.
A bölcs állandó és jótékony segélyforrás felebarátai számára.
Senkit sem taszít vissza.
Jól tud fenntartani mindent.
Semmit sem vet meg.
Értelme mindenre kiterjed.
A jó emberek oktatják egymást kölcsönösen; a rossz emberek pedig azonegyek
a földdel, melyben turkálnak.
Aki nem tiszteli tanítóját, és azt, amiből merít, meg nem becsüli, csak
önmagát ámítja, még ha bölcsnek is képzelné magát.
Mindez épp olyan fontos, amilyen különös.
Az az ember,
aki elérve férfikorát, a női tulajdonságokat is ápolja
lelkében, olyan lesz, mint a hatalmas birodalmi csatorna.
Az isteni erő sohasem fogja őt elhagyni, mert átjáróúl szolgál neki.
Az ilyen ember újra gyermekké válik
Aki sötétségben marad, jóllehet megismerte a világosságot, fényleni fog
mindenki számára.
És mivel mindenki számára fénylik, nem fogja elkerülni az isteni erő,
és visszatér majd a tökéletes léthez.
Aki szerény, jóllehet az isteni dicsőséget megismerte, olyan, mint a
termékeny völgy.
És mivel termékeny völgy, el fogja tölteni az isteni erő, és visszavonul
majd az egyszerű ősélethez.
Ez az egyszerű ősélet az, ami külsőleg megnyilatkozván, megteremti a
számtalan életformákat.
A bölcs, aki ezt fel tudja fogni, az összes uralkodók közül a legnagyobb.
És végül: a tökéletes kormányzat az, amely senkit sem mellőz vagy károsít.
Könnyen belátható,
hogy az az ember, aki önakaratosan akarná megjavítani
a világot, sohasem készülne el munkájával.
Az emberek lelkét faragni nem lehet.
Mert aki önakaratosan óhajt javítgatni, az csak ront.
Hiszen, ha az egyik előbbre megy, a másik hátramarad.
Ha az egyik nekilendül, a másik alábbszáll.
Ha az egyik megerősödik, a másik meggyengül.
Ha az egyik támogatásban részesül, a másik szükségképpen mellőzésnek van
kitéve.
Épp ezért a bölcs távol tartja magát minden vakbuzgóságtól és
meggondolatlanságtól.
Aki a fejedelemnek
Tao szellemében segédkezik, megadásra kényszeríti
a magukra hagyott alattvalókat.
Cselekedetének következményeitől nincs oka félnie.
A jó harcos bátor ott, ahol szükséges, de hiúságból nem teszi ki magát
veszedelemnek.
Bátor, ha szükséges, de lenyügözni nem szokott senkit.
Bátor, ha szükséges, de nem szokott dicsekedni.
Bátor, ha szükséges, de büszkélkedni nem szokott.
Bátor, ha szükséges, de nem erőszakoskodik.
A vakbuzgóság csak árt, mert Tao nemismeréséből ered, és így hiábavaló.
A fegyver, noha
díszűl szokott szolgálni, nem való az üdvösségre vágyónak,
és mindenkire nézve egyaránt félelmetes.
Épp ezért a Taotól áthatott ember óvakodik ott letelepedni, ahol fegyverek
vannak.
Béke idején bal oldalon hordják a kardot (hüvelyben).
Az előkelő ember is balra teszi otthonában a díszhelyet.
A harcos azonban, aki ütközetbe vonul, a küzdő jobbkézért rajong.
A fegyverek nyomában baljóslat jár.
A felvilágosodott ember csak akkor nyul fegyverhez, ha el nem kerülheti.
Legfőbb óhaja a békesseg.
Nem ujjong, ha győzedelmeskedik.
Aki győzelmén ujjong, az örvend felebarátainak elpusztulásán.
Aki pedig ilyesmin örvend, nem alkalmatos arra, hogy uralkodjék a földön.
A háború sok bánatnak és könnynek a forrása.
Épp ezért a győzelmes hadsereg útja olyan, mint a temetkező gyászmenet.
A Tao, az örökkévaló
egység, meg nem nevezhető.
A számtalan világok mind benne vannak ez egységben és nem kívüle.
Ha valamely fejedelem elmerülhetne Tao eredeti egyszerűségébe, az egész
világ örömest alávetné magát neki.
Mind az ég, mind a föld egyesülnének, hogy táplálják őt.
Mindenki kényszer nélkül találná meg természetes helyét.
A Tao nem tesz különbséget az emberek között és nem osztályozza őket, mert
hiszen minden őbenne él.
A Tao bölcsesége nem ismer emberalkotta megkülönböztetéseket.
A Tao olyan viszonyban van a külső világgal, mint a nagy tenger a völgyben
csörgedező patakokkal és a feléje siető folyókkal.
Aki másokat
felismer, okos.
Aki önmagát felismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hatalmas lelkű.
Aki megelégedett, gazdag.
Aki célt tűzött ki magának, gyorsan halad.
Aki, ha közeleg a halál pillanata, birtokában van lelke tisztaságának,
meghalván, örökéletbe lép át.
A végtelen Tao
mindent áthat.
Az összes élet a Taoból táplálkozik és benne talál menedéket.
A Tao mindent véghezvisz.
Szeretettel táplálja a mindenségét.
Nem ismer sem dicsőségvágyat, sem önzést.
A legalázatosabbnak mondható.
Végezetül őhozzá tér vissza minden, de azért ennek révén nem gyarapodik.
A Tao a legfelsőbb hatalom.
Épp ezért a bölcs szüntelenül óvakodik az önhitt felmagasztalástól.
De épp ily módon jut igazi nagyságra.
Ha a Tao ismerete
lakoznék az emberek szívében, megváltoznék az egész világ.
Megszünnék a szenvedés és a lélek megtelnék csodálatos nyugalommal.
De az emberek lármás táncvigalmakra vágyódnak. A Tao ismerete nincs ínyükre.
Mert szemük nem látja és fülük nem hallja a Taot.
És mégis kimeríthetetlen a Taonak szelleme.
A természet
akadékoskodása nem egyéb, mint fokozatos erőgyarapodás.
Akit a természet gyöngíteni óhajt, azt előbb megerősíti .
Akit megalázni óhajt, azt előbb felemeli.
Akit megfosztani óhajt, azt előbb gazdagítja.
Ezt nevezem én rejtett összhangnak vagy megdicsőülésnek
Az, ami eleinte lágy és gyönge, legyőzi lassankint a kemény és erős
természetet.
De meg kell fontolni, hogy miként a halat sem lehet veszedelem nélkül
a szárazföldre bízni, épp úgy a birodalom fegyverzetét sem lehet
veszedelem nélkül vakon rábízni az alattvalókra.
A Tao önmagában
nyugszik, de azért szülőanyja az egész mindenségnek.
Ha a fejedelmek és uralkodók a Taotól át volnának hatva, az emberiség
szemlátomást tökéletesednék
A fel-felmerülő érzéki vágyak mindjobban meghátrálnának a Taonak ismerete
elől.
A vágyakozás és vétkezés megszűnnék és helyébe lépne a lelki nyugalom.
És ilyképpen az emberiség teljesen újjászületnék.
Az igazi, isteni
erényt nem szabad összetéveszteni a közönséges, világi
erénynyel, mert nagy köztük a különbség.
A közönséges erényt általában ismerik, de nincs meg benne amannak igazi
lényege.
Az igazi erény magától megnyilvánul anélkül, hogy érdemeket óhajtana szerezni.
A közönséges erény számító és kitüntetésekre vágyik.
Az igazi jóindulat cselekszik dicsekvés nélkül; szintúgy az igazi
igazságosság is tesz, de semmit nem követel.
A közönséges erény haszonleső és épp ezért meg sem becsülik igazán.
Ez a tetszelgő erény csak merő látszata a Taonak és épp ezért csak az
emberek sokaságának való.
A bölcs szilárd alapra helyezkedik és nem támaszkodik a látszatra.
A látszattól elfordul és átkarolja a valót.
A végtelen,
egyetlen Tao ősidőtől fogva táplálja az ég tisztaságát, a föld
szilárdságát, a szellemek bölcseségét, a völgyek termékenységét,
a teremtmények életét, a fejedelmek és uralkodók hatalmát.
Mindennek a kútforrása a végtelen Tao.
Tao nélkül elhomályosodnék az ég tisztasága, szétmállanék a föld
szilárdsága, elenyésznék a szellemek bölcsesége, megszűnnék
a völgyek termékenysége, megsemmisülne a teremtmények élete,
és romba dőlne a fejedelmek és uralkodók hatalma.
Ebből láthatjuk, hogy a földi dicsőség abból táplálkozik, ami emberi
dicsőség nélkül való, és hogy a földi nagyság arra támaszkodik,
ami elképzelhető nagyság nélkül való.
Épp ezért nevezik nálunk a fejedelmeket és uralkodókat "árváknak"
és kereketlen szekereknek.
Hiszen a tekintélyüket nem tudhatják be saját érdemüknek és a Tao akarata
nélkül valóban olyanok volnának, mint a szekér kerekek nélkül.
A sok fejedelem közül csak kevesen vannak áthatva a Tao szellemétől és épp
ezért ne tartsunk minden csillogó követ igazi drágakőnek; aminthogy
nem minden fénytelen kő sem közönséges
Minden, ami
volt, van és lesz, az egész mindenség élete és jövője a Taoból
táplálkozik.
Tao legfőbb tulajdonságának az egyetemes szeretetet mondhatjuk.
A látható világ a láthatatlan örökkévaló Tao szeretetéből keletkezett.
Ha a bölcs a
Tao szavát hallja, egész lelkével követi.
Ha közönséges ember hallja a Tao szavát, tétovázik és csakhamar elfelejti.
Ha durva ember hallja, kineveti.
De a Tao nem is volna Tao, ha kicsinyes emberek ki nem nevetnék.
Aki megismerte a Taot, többé el nem fordul tőle.
Aki megismerte a Taoból eredő erényt, többé nem tágít tőle.
Aki lelki tisztaságra jutott, többé be nem szennyezi magát.
A Tao hatalma olyan nagy, amilyen nagy a határtalan mindenség.
A Tao hangtalan hangját csak a bölcs hallhatja.
A Tao láthatatlan és közelebbről meg nem nevezhetó.
Bizony, a Tao el van rejtve szemünk elől és nincsen neve; de azért
fenntartja és tökéletességre vezeti egész mindenségét,
és ilyképpen üdvös mind a kezdetén, mind a végén.
Az örökkévaló
Taoból keletkezett az Egy.
Az Egyből származott a Kettő.
A Kettőből lett a Három.
A Háromból pedig alakot öltött az egész mindenség.
Az egész világ a láthatatlan létből táplálkozik; a szemmellátható dolgok
csak tünemények.
Az összes dolgok együvétartozása a Taonak a végtelen egységén alapul.
Az emberek sértődötten idegenkednek attól, hogy árváknak, vagy kereketlen
szekereknek mondják őket; de a fennkölt gondolkodású fejedelmek
(bölcsek) szerénységükben épp ezeket az elnevezéseket használják
magukra nézve.
Mert a bölcsek tudják, hogy mindent csak a Taonak köszönhetnek; tehát nem
képzelődők, mint a vaklelkű emberek.
Az emberek ily különböző viselkedésére utalok én tanításomban.
Tanításom folyton-folyvást utal a Taonak benső áldásos értékére, melyet
útonállók tőlünk soha el nem rabolhatnak.
A Tao szelleme
áthatja az egész szemmellátható világot.
Ebből csak az következik, hogy a mindenségnek fontos célja kell hogy legyen.
Szavakkal ez meg nem magyarázható és csak kevés ember látja át; de idővel
mindjobban megértik majd az emberek ezt a nagy igazságot!
Mi értékesebb
neked: a lelked vagy a földi gazdagság?
Mi a nagyobb rossz: lelked elkárhozása vagy földi kincseidnek elpusztulása ?
Bizony, mondom, a földi javak felhalmozása hiábavaló és mulékony dolog.
De aki megelégedett és mindenben mértékletes, el nem kárhozik és
halhatatlanná lesz idővel.
Aki annak a
tudatára ébred, hogy mindaz, amit (szellemi életében) elért,
tökéletlen, tovább törekedhetik.
Aki átlátja, hogy elért tudása délibábos, folytathatja tudásszerzését.
A világi ember becsületessége általában csak képmutatás; a bölcsesége
fonákság; az ékesszólása hebegés.
Az ember legyőzi, munkájával a szegénységet és megfontoltságával
megbirkózik az élet nehézségeivel; de lelki tisztaságával
és nyugalmával urává válik az egész világnak.
Ha az emberek
szívében Tao uralkodik, termékeny szántóföldeken használják
lovaikat.
Ha a Taotól elfordulnak, pusztító csatatérre küldik azokat.
Nincs nagyobb rossz a vágyakozásnál.
Nincs nagyobb fájdalom az elégedetlenségnél.
Nincs nagyobb vétek a kapzsiságnál.
Akinek tehát a lelke meg nem zavarodik, el nem muló boldogságra jut.
Megismerhetjük
a világot anélkül, hogy kilépnénk a házunkból; épp így
megláthatjuk a magasztos Taot is anélkül, hogy kinéznénk ablakunkból.
Minél messzebbre elkalandozik az ember, annál kevésbé találhatja meg Taot.
Épp ezért a bölcs, megnyugodva sorsába, eljut a Taonak megismerésére,
és önakaratoskodás nélkül válik látóvá.
Önakaratos tudásvágytól
mindjobban megzavarodunk.
De a Tao megismerésétől újra felépülünk.
Tartóztasd tehát magad és bízzál átalakulásodban.
Mert a legfelső (isteni) lét valóban létezik.
Ha nem léteznék, annak szülöttje, a látható mindenség sem létezhetnék,
veled egyetemben!
A bölcs szíve
tele van emberszeretettel.
Abból nem zár ki senkit.
A vétkezőket sem, mert megértéssel tekintvén rájuk, bízik javulásukban.
Szerényen él és szeretete határtalan.
Az emberek bíznak őbenne, mert mint saját gyermekeire tekint mindnyájukra.
Minden, ami
alakot ölt a földön, annak idején ismét eltűnik.
Tizenhárom kapu vezet a földi élethez.
És éppen annyi kapu vezet a halálhoz.
Miért? Mert az emberek áhítozzák a földi életet és elvakultságukban
rettegnek a haláltól.
De az az ember, aki igazi életmegismerésre jutott, megnyugvással halad az
élet ösvényén, nem félvén sem az orrszarvútól, sem a tigristől, sem pedig
az öldöklő ütközettől.
Mert mi félni valója volna mindezektől annak, aki a testi halál igazi
mivoltát ismeri?
A Tao a mindenségnek
teremtője; a belőle fakadó fennkölt erények a nevelők.
Az emberi lelkek alakot öltenek a földön, hogy isteni erények útján
tökéletességre jussanak.
Ezért kell a végtelen Taot dicsőíteni és az isteni erényeket szeretni.
A Tao dicsőitése és az erény szeretete nem emberalkotta parancsolatok.
Meggyőződésből erednek önként és örökké tartanak.
A Tao mindennek a teremtője; az isteni erények pedig táplálják,
gyarapitják, érlelik és védelmezik az emberi lelket.
A Tao azokat is élteti, akik nem ismerik őt; azokat is támogatja, akik nem
támaszkodnak őreá; azokat is táplálja, akik nem ismerik fennkölt
mivoltát.
És ebben nyilvánul meg a Taonak isteni magasztossága és határtalan irgalma.
Az alakot öltött
nagy mindenségnek kell hogy szülőanyja legyen.
E szülőanyának mi is gyermekei vagyunk.
Ha tehát meg is halunk, e szülőanyánk oltalma alá kerülünk; épp ezért
a testi haláltól nincs okunk rettegni.
Gyarapodjunk csak minden jóban és izmosodjunk élő hitben;
az elköltözésünket nyugodtan bevárhatjuk.
De ha lelkünket elhanyagoljuk és elmerülünk a földi önzésbe, bizony nem
üdvözülhetünk.
Törekedjünk megismerni a Taonak magasztosságát és óvjuk meg lelkünk
tisztaságát. Ily módon felemelkedünk a Taonak világosságába, és meghalván,
fényes otthonunkba lépünk majd át.
Bizony, aki nem vész el a sötétségben, örökéletre fog ébredni!
Bölcseséget
áhítozok, hogy követhessem a magasztos Tao szavát, mert
az önuralom oly nehéz dolog.
A végtelen Tao fenséges; de az emberek csak a szemmellátható dolgokat
áhitozzák.
Épp ezért a sokaság a fejedelmi palotát tartja a legfenségesebbnek.
Az emberek csak szántás-vetésre gondolnak, meg cifra ruházkodásra,
kardforgatásra, lakmározásra és vagyonosodásra.
Mindez pedig torzsalkodásra és nagyzolásra vezet, de nem a fenséges Taohoz.
Akinek lelkében
az erények gyökeret vertek, többé ki nem téphetők belőle.
Aki ragaszkodik az erényekhez, egybeforr velük.
Az utódai tisztelni fogják emlékét szüntelenül.
Aki saját magában ápolja az erényeket, az erényes; de aki egész
családjában ápolja őket, annak erénye értékesebb. És még értékesebb
annak az erénye, aki egész községében előmozdítja a nemesbülést.
Aki végre az egész országban terjeszti a nemesbülést, annak erénye
szerfölött áldásos; tökéletes pedig annak az erénye, aki az egész
világban támogatja a jót.
Vagyis: minél nagyobb körben mozdítjuk elő a nemesbülést, annál értékesebb
a működésünk.
És miképpen gyarapíthatjuk a jót az egész világban ?
Ha követjük a Tao szavát!
Akit a Tao szelleme
áthat, olyanná lesz, mint az újonnan született gyermek.
A mérges kígyók meg nem marják, a vadállatok nem támadják és a ragadozó
madarak nem bántják.
Gyöngék még a csontjai és nem feszülnek az izmai, de azért kezének fogása
kemény.
Benne vannak mind a férfias, mind a nőies tulajdonságok.
Ha egész napon át kiabálna csecsemő módjára, mégsem fáradna el.
Mert összhangban van a Nagy Természettel.
Ez összhangnak megismerése a Taoból ered és felsőbb öntudatra meg
halhatatlanságra vezet.
Aki önző életet él és lelkét elhanyagolja, nem ismerheti meg a Taot;
megöregedvén, meghal a halhatatlanság kincse nélkül.
Mert ami nem ,Tao, az mulandó.
Aki megismerte
a Taot, nem kérkedik vele; aki kérkedik vele, nem ismeri Taot.
A bölcs szívébe rejti boldogságát, melyet a Taonak szikrája gyujtott lelkében.
Mindjobban elmerül a Tao világosságába és nem törődik sem anyagi
károsodásával vagy gyarapodásával, sem pedig az emberek becsmérlésével
vagy tiszteletével.
Ő csak a Taoval kíván egyesülni, a felfoghatatlannal, kifürkészhetetlennel
és végtelennel, az egész mindenség éltetőjével és üdvözítőjével!
Igazsággal legjobban
lehet az országot kormányozni.
Az erőszakoskodás csak árt.
Minél szűkebb határok közé szorítják a nép cselekvő szabadságát, annál
inkább hanyatlik az ország.
Minél jobban van a nép felfegyverezve, annál harcrakészebbek a feiedelmek.
Minél nagyobb az árúsítók ravaszsága, annál általánosabb a költekező fényűzés.
És minél több a tilalom és rendszabály, annál lazábbak az erkölcsök.
A bölcs fejedelem tehát ezt mondja: Nem tervezgetek sokat és nem
erőszakoskodom, mert így a nép a legtermészetesebben fejlődik.
Népem nemesbülését mozdítom elő és ily módon az emberek mindjobban
maguktól javulnak.
Népem szellemi tökéletesbülését támogatom és ilyképpen az emberek
mindinkább felvilágosodnak.
E nemes törekvésemmel legjobban felvirágoztathatom országomat.
Bizony, igazságos
kormányzat alatt szépen halad a nép; igazságtalan
kormányzat alatt pedig nyomorba jut.
De a nyomor árnyéka a boldogságnak, a boldogság meg öltözete a nyomornak!
Ha megszünik a becsületesség, helyébe lép a zsarolás, és még azok is
eltévelyednek, akik azelőtt jók voltak.
A nép bizony már régóta bolyong sötétségben!
A bölcs mindig
becsületes, de azért az embereket nem bírálgatja.
Mindig igazságos, és épp ezért senkit sem szokott becsmérelni.
Mindig egyeneslelkű, de embertársait nem kényszeríti rá.
Szóval a bölcs világlik, de nem kápráztat!
Az, aki uralkodván
a földön, az égnek kíván szolgálni, legjobban teszi,
ha híven követi a Tao szavát.
Aki ez ösvényen halad, gyarapodik az összes erényekben.
A fennkölt erényekben megizmosodván, mindjobban hatalmassá válik a lelke.
Hatalmas lelkével korlátlanúl uralkodhatik birodalmában.
Ilyen ember egybeforrt az Anyjával és halhatatlanságra jutott.
Ilyen ember mély gyökeret vert az el nem muló Életben.
Ilyen ember örökön-örökké egyesült Taoval!
A bölcs fejedelem
épp oly könnyen kormányozza országát, amily könnyen megy
apró halaknak főzése.
A Tao szellemétől áthatott kormányzat ugyanis nem kapkod, mint az emberi
gyarlóság.
Tao szelleme csak üdvös lehet az emberekre; a sok rossz csakis az emberi
lélek gyarlóságából fakad.
Épp ezért a bölcs fejedelem, követvén a Tao szavát, nemcsak hogy országát
károsítani nem fogja, hanem épp ellenkezőleg, csak áldására fog válni.
Az ország nagyjainak
jóakaróan kellene alkalmazkodniok a néphez.
Miként a teremtő-principium: az ég, áldásosan egybeolvadt a
szülö-principiummal: a földdel, épp így kellene az ország nagyjainak
is egybeolvadni a néppel.
A nagyok emberszerető leereszkedése és, ami ezzel kapcsolatos: a nép
szolgálatra-kész, hálás felemelkedése bizonyára nagyot lendítene az ország
sorsán.
Szükséges mindenekelőtt, hogy a nagyok szivesen leereszkedjenek.
A Tao szent
menedék az összes emberek számára.
A nemesszivű embereknek legfelső szentélyük, a vétkes embereknek az utolsó
reményük a Tao.
Hízelgő szavakkal lehet ugyan sikereket aratni a mindennapi életben,
de a Taohoz csakis nemes tettekkel emelkedhetünk fel.
Vannak-e emberek, akiknek a Tao nem a legfelső szentély?
Vannak-e emberek, akiknek értékesebb a tisztelgés az udvari méltóságoktól
környezett császárnál?
Milyen semmitmondó mindez a magasztos Taohoz való közeledéshez képest!
És miképpen tisztelték a régiek a Taot? Nem oly módon bizony, hogy
pusztán könyörögtek őhozzá, hanem olyképpen, hogy többé nem vétkeztek
ellene.
A legnagyszerűbb a világon a Tao!
A bölcs cselekszik
haszonleső számítás és makacs ragaszkodás nélkül;
törekszik megtalálni a nagyot a kicsinyben és a sokféleségben
az egységet; a rosszra jóval válaszol; nehéz munkát végez, míg
végzése könnyű; és nagy dolgokat cselekszik, míg kicsinyek még.
A nehéz dolgok könnyűekben és a nagy dolgok kicsinyekben gyökereznek.
Ezért végezhet a bölcs nagy dolgokat anélkül, hogy erre törekednék.
A könnyelmű embernek sikere nem lehet és szüntelenül nehézségekkel küzködik.
Ellenben a bölcs már a kicsiny dolgokra ügyel és ilyképpen elkerüli a
nehézségeket.
Ami nyugodt,
könnyen tartható.
Amit várunk, könnyen megszerezhetjük.
Ami törékeny, könnyen eltörik.
Ami kicsiny, könnyen szétfoszlik.
Végezd el munkádat, még mielőtt alakot öltött volna; rendezd dolgaidat,
még mielőtt zavarok támadtak volna.
A hatalmas fatörzs apró gyökérből keletkezett.
A kilencemeletes palota kis területen épült.
Az ezermérföldes utazás első lépéssel kezdődött.
Aki tervezget, megsemmisít; aki kapkod, veszít.
Épp ezért a bölcs sem nem tervezget, sem nem kapkod, és ily módon sohasem
károsodik.
A bölcs csak el nem muló dolgokra törekszik és ezért nem csalódik.
Az emberek ellenben csak a mulékony földi dolgokat áhítozzák és ezért
csalódnak.
A bölcs megbecsüli azt, amit az emberek meg nem becsülnek és elfordul
attól, ami nehezen kapható.
Tudákosságra nem pályázik és csak annak szenteli magát, aminek nincs
értéke az emberek szemében.
Így törekszik a bölcs minden tekintetben természetes fejlődésre, és
cselekszik önakarat nélkül.
Régente arra
törekedtek a Taotól áthatott kormányzók, hogy a nép ne külső
csillogáshoz, hanem igazi jóléthez jusson.
A kormányzás terén nagy hiba a ravaszkodás.
A ravaszkodás valóban csapás az országra, míg az egyeneslelkű kormányzat
áldás.
Ennek őszinte megszívlelését igazi erénynek nevezem én.
Mélységes és mindenre kiterjedő ez az igazi erény, és ha el is üt egyéb
felfogástól, mindenesetre teljes rendet teremhet az országban.
Az, ami a nagy
folyókat és tengereket arra képesíti, hogy számtalan kisebb
folyót magukba fogadjanak, nem egyéb, mint a mély fekvésük. Abban
van a felsőségük.
Ilyképpen a közéletben szereplő bölcs sem helyezi magát a nép fölé;
nem tolakodó, hanem szerény.
Ilymódon összhangzó az emberi haladás; torzsalkodásnak nyoma sincs.
Ilyen bölcs az egész világ szeretetére számíthat.
Nem kívánván a maga számára semmit, ellenségei sem lehetnek.
Mindenki elismeri,
hogy Tao szelleme fenséges; de egyszersmind
elérhetetlennek mondják az emberek.
Valóban: a fenségessége elérhetetlennek tünteti föl; ha nem volna oly
fenséges, az emberek már rég felismerték volna.
Ily viszonyok közepett a bölcs három drága kincshez ragaszkodik összes
erejével.
Az első az emberszeretet.
A második a megelégedettség.
A harmadik a szerénység.
Akiben szeretet lakozik, az erős; aki megelégedett, az bátor; aki szerény,
az fennkölt és üdvözülni fog.
Az emberek azonban elfordulnak a szeretettől és ezért gyöngék; nincsenek
megelégedve és ezért bátortalanok; nem szerények és ezért örökké
kapaszkodók.
Mindnyájuk a halálba rohan.
A bölcs ellenben, aki szeretettel van eltelve, szilárdan áll az életben
minden félelem nélkül.
A Tao tehát szeretetet ébreszt az emberek szívében, hogy üdvözülhessenek.
A bölcs sem
nem durva, sem nem harcias.
Ellenkezőleg: jóságos, béketűrő és alkalmazkodó.
Nemes példával jár elől, ösvényt mutatván az embereknek a mennyországhoz.
Ez a legfőbb cél a régi bölcsek szerint.
Egy bölcs hadvezér
ezt mondta: "Inkább szeretek vendég lenni, mint
házigazda és inkább meghátrálok, semmint előre nyomuljak".
Ez annyit jelent, mint csatarendben lenni, de azért nem rohanni az
ütközetbe; a fegyvereket előkészíteni harcoló kedv nélkül; a kardhoz
nyúlni, de hüvelyéből ki nem húzni; és nekirontani az ellenségnek,
még mielőtt találkoztunk volna vele.
Semmi sem oly hátrányos, mint könnyelműen rohanni az ütközetbe.
Aki így cselekszik, könnyen elveszítheti mindenét.
Ha két ellenséges hatalom harcba keveredik, az győz, amely megbánta
harcias kedvét.
Szavaim könnyen
érthetők és követhetők.
És mégsem értik és követik őket az emberek.
Mert a szavaim a Taoban és tetteim a legfelső törvényben gyökereznek.
Aki pedig azokat nem ismeri, engem sem ismerhet.
Csak kevesen ismernek engem, de ezek szerfölött tisztelnek.
A bölcs külsőleg szegény, de a lelkében kincset rejt.
A leghasznosabb
tudás: saját tudatlansagunk felismerése.
Aki ezt nem tudja, beteg.
Aki betegségét felismerte, meggyógyul.
A bölcs nem beteg, mert igazi önmegismerése van.
Ha az emberek
nem ügyelnek eléggé a mostani veszedelmekre, úgy annál
nagyobb veszedelmeknek teszik ki magukat a jövőben.
Óvakodjatok, emberek, lakástokat kibővíteni azért, mert elégedetlenek
vagytok mostani állapototokkal!
Ha meg nem vetitek mostani lakástokat, nem lesz bajotok.
A bölcs, akinek igazi önmegismerése van, nem kiván tündökölni.
Szeretettel tekint magára, de azért magát túl nem becsüli.
Ilyképpen lemond minden gőgről és igazi megelégedést talál a lelkében.
Aki bátorságát
vakmerőséggel párosítja, elvész.
Aki bátorságát önfegyelmezéssel köti össze, üdvözül.
Az egyik bátorság káros, a másik üdvös.
De ki mondhatja meg, miért sujtja az egyiket az ég?
A bölcs jól tudja, hogy nehéz dolog helyesen cselekedni.
A Tao nem törekvő és mégis mindent legyőz; nem használ szavakat és mégis
helyesen válaszol; nem hivogat és mégis feléje siet minden.
A Tao felségesen nyugodt és mégis tökéletesen működnek a világtervei.
Az ég hálója nem sűrű, de azért semmi sem menekülhet meg belőle!
Ha a nép nem
fél a haláltól: mi értelme van a halálbüntetésnek?
Ha pedig, a nép fél a haláltól: ki lehetne oly vakmerő, hogy halállal
sujtsa a gonosztevőket?
Halállal csak a világok Ura sujthat!
Aki az élet és halál egyetlen örök bírája hatáskörét bitorolja, olyan,
mint aki az ács helyett éles bárddal akarna dolgozni: rendszerint
megsebzi magát.
Miért sínylődik
nyomorban a nép?
Mert feljebbvalói fényűzően akarnak élni és súlyos terheket rónak a népre.
Ez az oka a nép nyomorának.
Miért kormányozható oly nehezen a nép?
Mert feljebbvalói akaratosak.
Ez az oka a nép elégedetlenségének.
És miért nem törődik a nép a halállal?
Mert benne látja a megváltóját.
Ez az oka a nép halálmegvetésének.
De ha élő hitük volna az embereknek, vigaszuk is volna!
Ifjú korában
az ember rugékony; halálához közeledvén, mindinkább megmerevedik.
A növények és fák is rugékonyak, míg fiatalok, és merevek, ha hervadni,
korhadni kezdenek.
A merevség tehát kisérője a halódásnak, míg a rugékonyság a viruló életnek
a társa.
Az íjnak íve is csak kemény fadarab csupán és csakis a rajta lévő húr
révén válik használhatóvá.
És így a merevség, keménység alsóbbrendű, míg a rugékonyság, finomság
felsőbbrendű.
Miként az íjász
balkezével távolabb tartja magától a kemény ívet,
jobbkezével pedig közelebb húzza magához az engedékeny húrt,
épp úgy a Tao is távol tartja magától a keményszívű nagyokat
és magához öleli az engedelmes kicsinyeket.
A kicsapongók elkárhoznak, de a szűkölködők üdvözülnek.
Az égi Tao igazságos: mindenkit kárpótol.
A Tao útja nem az emberek útja.
Az emberek szipolyozzák a gyöngéket, hogy fényűzően élhessenek.
Csak az az ember, aki a Taotól van áthatva, nemes és önzetlen.
A bölcs jótékony és kötelességét híven teljesíti, de jutalomra nem gondol.
Így gyarapítja a gazdagságát!
Semmi sem oly
gyönge és engedékeny a világon, mint a víz, és mégis nincs
párja, ha le kell győzni a merev, kemény anyagot.
Ez a hatalom a győzni nem-akarásból származik.
Mindenki tudja, hogy a lágyság legyőzi a keménységet, miként az
engedékenység a makacsságot.
De senki sem tartja magát ehhez!
A régi bölcsek ezt mondták:
Aki elviseli a földi élet viszontagságait, az fennkölt lélek. Aki pedig a
földi nyomorból a maga részét kiveszi, az valóban uralkodó a földön!
E szavak, noha különösek, mély igazságot tartalmaznak.
Ha valaki megpróbálná
az élet nagy egyenetlenségeit elsimítani,
lehetetlen, hogy ez neki sikerüljön, mert az emberek gyarlóságánál
fogva mindig fennmaradna még sok egyenetlenség.
Ki is tudná az összes embereket megjavítani?
Épp ezért a bölcs csak arra ügyel, hogy ő maga híven teljesítse
kötelességét, és nem gondol azzal, vajjon a többiek is így
cselekednek-e.
Míg az erényes ember csak kötelességének él, az erénytelen csupán
nyereségét tartja szem előtt.
A Tao igazságos lévén, mindig csak a jó embert jutalmazza meg.
Ha kis országom
volna, melyben csak tíz vagy száz embernek volna
fegyverzete, úgy még arra sem volna szükség.
Megtanítanám a népemet, hogy a halált szomorú dolognak tartsa, és senki
nem indulna annak keresésére.
Jóllehet sok hajója meg kocsija volna népemnek, mégsem vándorolna ki senki.
Noha népemnek sok fegyvere volna, mégsem óhajtana senki felfegyverkezni.
A legegyszerűbb írásmódhoz térne vissza a népem.
Megelégednék egyszerű étellel, ruhával és lakással, és jól érezné magát
mesterkéletlen erkölcsei közepett.
És ha oly közel volna is a szomszédos ország, hogy áthallatszanék a
sürgés-forgás, a népem megöregednék és meghalna anélkül, hogy valaha
ösztönt érzett volna oda ellátogatni.
Őszinte szavak
nem tetszetősek.
Tetszetős szavak nem érdemelnek hitelt.
Aki a Taoba elmerült, nem okvetetlenkedik.
Aki ellenmondó, nem otthonos Taoban.
Aki a Taot ismeri, nem tudákos
Aki tudákos, nem ismeri a Taot.
A bölcs nem óhajt meggazdagodni.
Minél többet ad, annál többel bír.
Minél áldozatrakészebb. annál inkább gyarapodik.
Ilyen a magasztos
Tao szelleme, amely az egész mindenséget áthatja,
de semmit meg nem károsít; és ilyen a Taotól áthatott bölcs,
aki híven működik, de semmi önző célra nem törekszik.
- oOo -
