Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
A sólet
A szombati hagyományos zsidó ételek közül kiemelkedik a sólet, amely mondhatni a legjellegzetesebb zsidó eledelnek számít. Kétségtelen, a zsidó vallás eloírásai vezettek oda, hogy ez az étel megszületett. Szombaton ugyanis - a mózesi törvények szerint - tilos a tűzgyújtás, márpedig (különösen a hűvösebb európai éghajlaton) őseink szerettek volna meleg ételt ebédelni. A zsidó leleményesség végül megoldást talált erre a problémára is: pénteken délután begyújtották a kemencét, s a folyamatosan égő lassú tűzön megfőtt étel másnap délig melegen maradt. Ez a főzési mód persze sajátos ízeket csalt ki a sólet hozzávalóiból, ami azután önmagában is érdekessé tette a zsidó konyha specialitását. Nem véletlen, hogy Heine Sabbath hercegnő című versében így áradozik róla:
"Sólet,
ékes égi szikra,
Elysium
lánya, te!
Zengené
a Schiller-óda,
Ízlelt
volna sóletet csak.
Istenek mannája,
sólet,
melynek
főzésére Mózest
hajdan
maga a Jóisten
oktatta
Sinai hegyén...
Sólet a valódi
kóser
isteni
ambrózia,
Paradicsom
kéj-kalácsa;
ily
étekkel összevetve."
A sólet (a keleti jiddisben csulnt, csólent) végső soron francia eredetű szó, s a 10-11. században alakult ki Észak-Franciaországban: chaud lit meleg ágyat, vagy ágyban főttet jelent. Miután ugyanis a kész sóletot kivették a kemencéből, hogy meleg maradjon, dunnával letakarták. Ez a szokás még a közelmúltban is élt a magyar zsidóság körében. Nagyanyámnak saját, faszénnel működő sóletkályhája volt, ebéd előtt a sóletfazekat egy hokedlire tettük, magasan felpolcoltuk párnával-dunnával és meleg takaróval, mielőtt az ebédhez fogtunk volna. Emlékszem, amikor az egyik szomszéd éppen a sólet tálalása előtt toppant be hozzánk, elcsodálkozva így szólt:
- Mi az, maguk az ágyban főzik az ebédet?
Ahány ház, annyi szokás, pontosabban annyiféleképp készülhet a jó sólet. Van, aki levesesen szereti, mások szerint csak úgy jó a sólet, ha megáll benne a kanál. (A híg sólet, mondják, már nem is sólet, hanem inkább ricset, egy másik, nem szombati zsidó babféleség.) Óriási vita folyik arról is, hogy fehér avagy tarka babból kell-e főzni a sóletot: jómagam ez utóbbi "párt" tagjai közé sorolom magam. A kérdés persze megoldatlan, hiszen még az sem egyértelmű, hogy valóban bab-e a legfőbb alapanyag. Nálunk, persze, ez magától értetodő: mi gerstlivel (árpagyöngyével), füstölt hússal, hajával benne főtt tojással, sőt jobb helyeken helclivel (töltött libanyakkal) vagy kuglival készítik azt. Izraelben azonban inkább csicseriborsóból (humuszból), olykor burgonyával és sárgarépával főzik a szombati eledelt. Ott nem is sólet, hanem hamin a neve, s érdekes, hogy az arabok is azt eszik és pontosan ugyanígy nevezik. Úgy tetszik, a gyomraink könnyebben megértik egymást...
Kevés olyan étel van, amelyre akkora gondot kell fordítani, mint éppen a sólet készítésére: az ember már 24 órával korábban beáztatja a babot, félidőben megcseréli a vizet. 3-4 nagy fej hagymát levelekre szed és folyamatos lassú tűzön, 3-4 evőkanálnyi libazsírban üvegesre párol. Ha véletlenül valamelyik hagyma megpörkölődik, ki kell dobni, mert különben az egész sólet odaéghet. (Fűszert általában nem szokás beletenni!) Ezután meghintjük liszttel, beletesszük a füstölt húst, egy darab idő múltán ezt is meghintjük kevés liszttel, majd az egyéb hús (libacomb, zsíros marhahús), később a bab és a gersti következik hasonló módon. Végül fölengedjük vízzel épp annyira, hogy ellepje. Végül beleültetjük a jól megmosott hajában levő tojásokat, a helclit vagy a kuglit, és az egész fazekat lefedjük. Ezután ugyancsak lassú tűzön legalább 8 órán kell a sütőben (a kemencében) tartani. Még így sem biztos, hogy tökéletes lesz. A sóletot azonban sohasem szabad kritizálni, mert azzal a vendég csak önmaga felett mond ítéletet. Egy ősi német-zsidó közmondás szerint ugyanis: Scholet genut nach dem Gast, a sólet mindig úgy sikerül, amilyen a kedves vendég...
Gyermekkoromban péntek délutánonként még csoportokban érkeztek a pékhez (elsősorban a Dob utcai Englnder-pékhez) a zsidó családfők, hogy a sólet-fazekat vízzel megtöltve behelyezzék a kemencébe. Másnap délben a kiskorú gyerekek vagy (némi ellenszolgáltatásért) a "kedves szomszédok" egyike-másika hozta el a forró fazekat a családi asztalra, pontosabban ezelőtt a már említett dunnák alá. Hajdan ez még inkább így volt: a szállítók nemegyszer elcserélték a fazekat, amiből aztán hellyel-közzel nagy felfordulás keletkezett.
Történetünkben éppen egy ilyen elcserélt sóletfazék kapja a főszerepet: együtt ül a család, felemelik a fedőt, s ekkor látják, hogy az bizony nem az ő sóletjuk. Valamennyien döbbenten figyelik, nem tudják, mitévők legyenek, amikor a családfő (a bálbósz) váratlanul hangosan felnevet.
A ház úrnője csodálkozva kérdi:
- Most mit nevetsz, Majse?
Arra gondolok, válaszol mosolyogva a megszólított , milyen képet vághatnak azok, akikkel elcseréltük a mi sóletunkat. Most jutott ugyanis eszembe, hogy elfelejtettem vizet tölteni bele...
A szombati sólet olyan bőséges és tömény eledel, hogy elfogyasztása után az ember egy jó ideig látni sem akarja. Pontosabban egy álló hétig nem, amikor azután újra nekiveselkedünk.
És pontosan erről szól a következő, régi-régi humoros történet. Kohn találkozik Grünnel, és azonnal rászól:
- Fogadjuk, hogy kitalálom, mit ebédeltél ma?
- Honnan is tudnád te azt? - csodálkozik Grün.
Miután fogadnak, Kohn leemel egy szem babot Grün szakálláról, és mosolyogva megjegyzi:
- Na látod, kitaláltam. Sóletot ebédeltetek ma.
- Hogy képzeled azt - vágja vissza gúnyosan Grün -, hiszen sóletot egy rendes zsidó csak szombaton eszik, ma pedig szerda van...
Raj Tamás
Sütőben sült sólet
Maga a szó eredetileg a francia chaud lit-ból származik, ami meleg ágyat vagy ágyban főttet jelent. A jiddis tsholnt vagy a cholent szó már eléggé hasonlít a mi sóletünkhöz.
A zsidók hagyományosan péntek estére készítik, és egész szombat estig melegen tartják, így nem szegik meg a tűzgyújtás tilalmát, mégis meleg étel kerül ünnepnapokon is az asztalukra.
Minél többféle hús van benne, annál jobb.
Többféle babból is készíthetjük. Használjunk fehér gyöngybabot és nagy szemű tarkababot is. Ami elmaradhatatlan, az a marha-velőscsont. Ha teszünk bele egy jó nagy csontot, akkor kifő belőle annyi enyv, hogy nem kell a sóletbe liszt, magától is besűrűsödik, sokkal jobb ízű lesz. Legjobb vastag falú, nehéz, öntöttvas lábosban sütni, de a kerámiatál is megteszi.
Hozzávalók:
0,5 kg gyöngybab (apró fehér bab)
0,5 kg nagy szemű tarkabab
20-30 dkg gersli
2 nagy fej hagyma
5 evőkanál libazsír
2 libacomb
2 db 20 cm-es marha velős csont
1 füstölt pulykacomb
1 kg kövér marhaszegy
2-3 babérlevél
só, egész bors
6 gerezd fokhagyma összezúzva
6 tojás
A tarkababot egész éjjel hidegvízbe áztatjuk, de a fehér gyöngybabot nem kell előre beáztatni. A libazsíron megfonnyasztjuk a hagymát, rászórunk egy sornyi tarkababot, majd gyöngybabot, és egy marék gerslit. Erre tegyük az egyik velőscsontot és a pulykacombot. Megint a kétféle bab, majd a gersli következik. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát és a babérlevelet. A tetejére tegyük a marhaszegyet és a libacombokat. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi elfedi, tegyük bele a nagyon alaposan megmosott tojásokat, és mehet is a sütőbe. Kevergetni nem szabad, csak rázogatni, de ha mindössze nyolcvan fokon sütögetjük, akkor 8-10 órán át hozzá se kell nyúlni, elég megnézni, nem kell-e pótolni a folyadékot.
Bodrogi Eszter
