Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
GABODA
PÉTER
Egy egyiptomi szobor útvonalának (gyűjtemény)történeti tanulságai
(Adalékok a 19. századi keleti magyar emigráció és a
korabeli tudománydiplomácia műtárgygyűjtési lehetőségeihez.)
Szépművészeti
Múzeum Közleményei, 82 (1995) 121-130. oldal, ill. franciául 21-30. oldalakon
jelent meg.
2001-ben ennek alapján Méry Zsuzsa rendezőnő dokumentumfilmet forgatott "Sesonk
trónörökös szobra" címmel, bemutatva a DunaTV-ben, 2001. október 6-án,
az aradi vértanúk napján.
Szilágyi János Györgynek
Bár az egyiptológia
Magyarországon tudományos igénnyel csak a 19. sz. második felében bontakozott
ki, ez az idő mindenképpen elegendő ahhoz, hogy a hagyományozódás tévedéseivel
is számolni kelljen. Két állítás forog közkézen az 1862-ben a Magyar Nemzeti
Múzeum Régiségtárába adományozás révén bekerült, jelenleg a Szépművészeti Múzeum
Egyiptomi Gyűjteménye egyik legjelentősebb műtárgyának, (II.) Sesonk trónörökös
szobrának Magyarországra jutásával kapcsolatban:1 a nagylelkű adományozó neve
-Sipos Dániel; és kertészkénti működése egy bizonyos Fuad egyiptomi pasánál.
A muzeológiai források kritikai vizsgálatával kideríthető, hogy több részletében
is téves tradícióval állunk szemben. Az ősvariánsban, a szobornak a Magyar Nemzeti
Múzeum Régiség Naplójába történt, 1862- es regisztrációjában sem Sipos keresztneve,
sem Fuad pasa nemzetisége nem volt külön feltüntetve.2 Az újonnan költött elemek
először 1939- ben bukkantak fel az akkor megnyíló Egyiptomi Kiállításhoz készült
vezetőben, ahol az adományozó (Sipos) megkapta a beküldő keresztnevét
(Szilágyi Dániel, "konstantinápolyi könyvárus"),3 és mindehhez
egyiptomi helyszínt festettek díszletül4 (szimplifikációval: egyiptomi tárgy
› egyiptomi pasa). Már ekkor, az Ozirisz-Ápisz istenséget megszólító hieroglif
felirat alapján felmerült annak az eshetősége is, hogy a szobor a szakkarai
Szerapeumból származik.
Újfajta kihívásként ezúttal az adományozás mozzanata mögött meghúzódó történeti
szituációt kíséreltem meg feltárni,5 részint azt remélve, hogy e műtárgy kézről-kézre
járásának rekonstruálásával mind közelebb juthatunk a feltételezett lelőhelyhez,
Mariette szerapeumbeli ásatásának leletegyütteséhez, ezenfelül a szobor egykori
útvonalának feltérképezésével szerét ejtem, hogy a hazai egyiptomi műgyűjtésnek
két sajátos lehetőségét érintsem: a keleti magyar emigráció műtárgyadományait,
valamint a magyar tudománydiplomácia 1860-as évekbeli sikereit.
A keleti magyar emigráció plebejus példaképe: Sipos György
Az elbukott
1848-49-es Habsburg-ellenes magyar szabadságharcnak az Oszmán Birodalomba menekülő
résztvevői között volt az az ember, aki alacsony sora ellenére ott nemcsak talpon
maradt, elhelyezkedve a magyar-barát török Fuad pasánál-, hanem megbecsülést
is vívott ki. Sipos György életpálya részleteinek eddigi együttlátását
az illetékes szaktudományokon belül több tényező is akadályozta,6 így elsőként
rekonstruálhattam élete legjelentékenyebb, 1849-70-es évekre eső pillanatait,
amit alább, egy biográfia-vázlat erejéig foglalok össze. 7
Sipos György eredetileg a határmenti Karánsebesen (Erdély) volt sóvámtiszt.
Az egyik erdélyi zászlóaljban őrmesterként érte meg a szabadságharc bukását,
azzal együtt vetette át őt is az osztrák és orosz túlerő az Oszmán Birodalom
területére. Megtaláljuk mindjárt eme emigráció első tartósabb állomáshelyén
(1849. aug.22- nov.3), a Duna- parti határvárosban, Vidinben, ahol az osztrák
és orosz kiadatási követelések fenyegetését megkerülő megoldások egyikét sem
választotta. Sem a muzulmán hitre nem tért át (a Portát az igazhitűek kiadatására
a korábbi nemzetközi szerződések nem kötelezhették), sem haza nem tért az osztrák
kormány csábítására (amikor a kb. ötezer menekültből háromezernél is többet
hajózhattak be hazafelé).
A következő állomáson, Sumlán, ahová a kiadatásuk megtagadása után szállíttatta
őket a szultán, életmódjuk megélénkült, maga Kossuth, az ex-kormányzó próbált
az ellátásukon javítani, számukra művelődési lehetőségeket teremteni. Végül
az egymás közti érintkezésük leghíresebb helye az ún. Sipos-Várady -féle kaszinó
lett.8 Sipos György és a szintén karánsebesi egykori sótiszt, Várady
Lipót, a városban bérelt házban indították be a "rendes magyar
életet". Mivel náluk gyülekezett a helyi osztrák konzul házát dühödt
ostrom alá vevő csapat is (1850. jan. 13.), Sipost az emigráció törvényszéke
elé idézték (jan. 18), ám a törökök büntetése sem maradt el: emiatt költöztettek
vissza mindenkit a városból a tüzérkaszárnyába. A fogadó, amit Sipos ezúttal
a kaszárnyában rendezett be, ismét e több szempontból is erősen korlátozott
társadalmi élet központjává vált. Alig vették számba január végén a sumlai emigráció
tagjait,9 február-ban létszámuk tovább apadt: a vezetők (Kossuth és környezetének
Kütahyába való internációja ) és a renegáltak, a török katonai szolgálatba állók
(Aleppóba) távozása után. 10 A kaszinó március végi porrá égésével a sumlaiak
a törzshelyüket, Sipos pedig a vagyonát veszítette el.
A sumlai internálótábort 1850 júniusában oszlatta fel a Porta, az ezután is
az Oszmán Birodalomban maradók legtöbbje Konstantinápolyban remélt foglalkoztatást.
Sipos ekkoriban szegődhetett Fuad pasa11 kertészének.12 Fuadnak a Boszporusz
ázsiai partján fekvő nyári villájában, Kanlidzsán13 sajátította el a
műkertészet fortélyait. Mivel munkája messzebb szólította a török fővárostól,
ezért egyidőre elszakadt az ottani emigránsoktól, 14 sőt midőn azok reményeit
a kitörő krími háború már-már irreális módon fokozta fel, Sipos már nem csapódott
hozzájuk, hanem ragaszkodott az általa oly nehezen megtalált béke-szigetéhez,
kertjéhez.15
Az 1860-as években, Fuad pályája delelőjén (külügyminiszteri, nagyvezéri kinevezései),
Sipos még mindig Kanlidzsán dolgozott, röviddel Fuad halála (1869) után viszont
már Egyiptomban fedezhető fel, mint Ismail alkirály kertésze, sőt egy olyan
egylet élén, amelynek sem létéről, sem működési körülményeiről mindeddig nem
volt tudomásunk.
Kairóban 1868 V.15-én egykori emigránsokból, főleg kereskedőkből, iparosokból
alakult meg a magyar egylet, amelynek elnöki posztján 1870-től Sipos állt.16
E tisztére aztán évről- évre megválasztotta őt az egylet tagsága. Műkertészi
tevékenységéről az alkirály gizehi kertjében, némi fogalmat alkothatunk az Egyiptomba
utazó magyarok dicséreteiből.17 Nem telepedett végleg haza tehát akkor sem,
amikor a megváltozott politikai körülmények erre módot adtak,18 de szellemi,
szakmai, érzelmi municióért kétszer is hazalátogatott (1870, 1874).19 A kairói
magyarok valósággal apjukként és jótevőjükként tisztelték, ennek ellenére 1877-
ben, amikor az egyleti élet a tagok érdektelensége miatt már két év óta szünetelt,
Sipos mindhiába igyekezett azt föltámasztani. 20 Mesterségét fiára, ifj. Sipos
Györgyre örökítette át, anyanyelvét azonban már nem! Az 1870\ 80-as évek fordulóján
az egyiptomi magyar kolónia viszonylag nagy lehetett, de az idegengyűlölet vérengzésekkel
kísért kitörését (1882) követően sok európai hagyta el Egyiptomot.21 Ettől kezdve
veszítjük el végleg szemünk elől Sipos György alakját.
A konstantinápolyi tranzit
Sipos történetének konstantinápolyi szálához visszanyúlva, vizsgáljuk meg röviden e kultúrák keresztútján fekvő város sajátos, félúton való elhelyezkedését a keleti műtárgyak nyugat felé vándorlásában.
a. Konstantinápolytól Budapestig
Az osztrák
abszolutizmus átmeneti enyhülésekor, a levert szabadságharc utáni első magyar
országgyűlésen (1861), a "külföldön sínlődő honfitársakról"
és az őket befogadó országokról sem feledkeztek meg. A természettudós, műgyűjtő,
Kubinyi Ferenc (1796-1874) itt indítványozott hivatalos köszönetmondást a menekülteket
egykor megvédő szultán felé. 22 Az uralkodó által rövidesen feloszlatott diéta
ezt nem valósíthatta meg, ám egy év múlva a fáradhatatlan Kubinyi elér te, hogy
a Magyar Tudományos Akadémia tudományos küldöttséget menesszen Konstantinápolyba.
23
1862 tavaszán így lett a török főváros két magyar vonatkozású, de egyetemes
jelentőségű tudományos expedíciónak is színtere. Egyrészt ide érkeztek a Kubinyi
által vezetett kutatócsoport tagjai, akik a szultáni kincstárba való belépésről
álmodtak, hátha Mátyás király könyvtárának kódexeiből, a corvinákból, fennmaradt
ott néhány, a törökök által a 16.században elhurcolt példány. Másrészt Konstantinápolyban
éppen ekkor tette meg előkészületeit a turkológus Vámbéry Ármin (1832-1913)
azon álruhában, "sánta dervis"-ként bejárt közép-ázsiai útjához,
amelyet azután nemzetközi elismerés koronázott. Vámbéry - az általános felfogással
ellentétben - igenis bevárta Konstantinápolyban az Akadémia tudósainak odaérkeztét,
hogy még támogathassa őket helyismeretével és a legfelsőbb körökkel való kapcsolataival.24
E támogatás mellett Kubinyi, Ipolyi Arnold és Henszlmann Imre az Akadémia ajánlólevelével
is el voltak látva Prokesch Osten Anton báróhoz (1795-1876), a portai osztrák
internuntiushoz.25 Prokesch, aki diplomataként a keleti ügyekben való szakértelmével
jeleskedett, és költői, történetírói, műgyűjtői tevékenysége is szorosan fűzte
a Kelethez, bár aggályai voltak a kényes tervvel szemben, kijárt számukra egy
találkozót az akkori nagyvezérrel, Fuad pasával. 26 Színe elé járulva, megtapasztalhatták
Fuad tudósi erényeit (költő;az első modern török nyelvtan szerzője); de mindjárt
szembesülniük kellett a hazája kincseit féltő államférfival is: csak az Eszki
Szeráj ("Régi Szeráj") könyvtáraiba nyertek tőle fermánt. Május 21-én
tehát ide hoztak át nekik -találomra- a másik szultáni épület, a Kubbe alti
("a kupola alatti"), európaiak előtt elzárt könyvtárából néhány kódexet,
amelyek között Corvinákat véltek felfedezni. E lelet egyszersmind olaj volt
a tűzre: Kubinyiék ezután még inkább kívánkoztak egyenesen a Kubbe alti-ba bejutni,
vagy legalább újabb alkalmat találni a már látott kódexek tüzetesebb tanulmányozására.
Ez akkor szinte áthidalhatatlan nehézségnek tűnt, mivel Prokesch közbenjárása
e téren keveset érhetett; 27 Vámbéry pedig, akinek az expedició eddigi eredményessége
is legnagyobbrészt köszönhető (Fuad és Ali pasákkal való közeli ismeretsége
révén), a tudósoknak az udvarnál való bevezetése után nem késlekedett tovább,
és május közepén már maga mögött hagyta a török fővárost.28
Rendszerint Prokeschnek tulajdonítják eme engedély megszerzését, pedig az egyik
beszámoló világosan felfedi, ki volt az, aki ekkor egy újabb kihallgatást közvetített
Fuadnál: "A nagyvezérnél a tengerparton levő nyári lakában magánfogadást
nyertünk s némely titkos látogatást tettünk, melyet egyik menekült derék hazánkfia,
főkertésze Sipos eszközölt ki számunkra".29 E segítséggel május 26-án
újra felke- reshették az Eszki Szerájt, ahová a törökök ezúttal jóval több kötetet
hoztak át a Kubbe alti-ból és állítottak ki. (Az 1862-ben általuk Konstantinápolyban
felfedezett corvinákból azután 1869-ben és 1877-ben ajándékozott vissza a szultán.)
Szoros összefüggés mutatható ki e konstantinápolyi expedició és a vizsgált egyiptomi
szobor Magyarországra kerülése között is. A következő sorok egyben azt is bizonyítják,
ami eddig nem volt több feltételezésnél; ti. Sipos a műtárgyhoz valóban Fuadon
keresztül jutott: "Utazóink megismerkedtek Fuad pasa Sipos nevű magyar
főkertészével, a ki egy, urától a nagyvezértől kapott statuát küldend közelebbről
nemzeti muzeumunknak." 30 Ebből is látható, milyen becsben állt Fuad
pasa előtt kertésze, amit nyilván Fuad közismert magyar-barátsága31 és Sipos
iránti külön rokonszenve motiválhatott. 32 Mindenesetre Fuad nemes gesztusát
a 19. századi török-magyar barátkozás szép szimbólumaként értékelhetjük.
Eme akadémiai expedició számlájára tehát a Corvinák felfedezésén kívül egyéb,
mára elfeledett eredmények is írhatók. Ide sorolandó és külön megemlítendő a
Prokesch-sel való tudománydiplomáciai kapcsolat megalapozása, ami végül műtárgyak
formájában gyümölcsözött. Jelenleg a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Kiállításán
látható két, Prokesch adományából származó "alabástrom" canopus edény
(Padihoremheb tábornok- 26. din.), 33 amelyeket 1833-ban kapott az alkirálytól.
Miközben az eredetileg négy canopusból álló készletnek egy Tallinba (ill. másolatban
Helsinkibe) került harmadik darabja is felbukkant,35 sőt amannak a vándorlását
is nagyjából meghatározták,36 a budapesti darabok idekerülésének ideje, körülményei
továbbra is tisztázatlanok maradtak. Nem lesz ezekután meglepő: ezek is Konstantinápolyon
keresztül érkeztek. Prokesch már a 19. sz. első felében érintkezett néhány magyar
gyűjtővel, néhány Kelet- rajongóval. 37 A Prokesch barátságából származható
előnyöket a magyar tudóstársadalom képviselői korán felmérték. Ipolyi Arnold
különös tanácsát őrizte meg egy 1861-es levele, amiben az akkortájt Budapestre
érkező Prokesch méltó fogadására kérte társait: "Azért tegyetek meg
minden telhetőt tiszteletére. Gondoljátok meg, hogy ha megtetszeték neki, páratlan
egyiptomi v. nevezetesen görög éremgyűjteményét még a Muzeumnak ajándékozhatja,
amilyen barátsággal van most irántunk. Használni kell az alkalmat."38
Az 1862-es év hozta meg ezt a kedvező pillanatot, a magyar tudóstriumvirátus
nemcsak megtekinthette Prokesch nevezetes gyűjteményeit Törökországban, hanem
már akkor haza is hozhattak belőle néhány régészeti emléket.39 A Magyar Tudományos
Akadémia hálája jeléül rövidesen Prokescht kültagjai közé választotta (1863).
Ipolyi jóslata pedig beteljesedett: Prokesch 1863-ban a fentemlített canopusokat,40
1867-ben pedig keleti éremgyűjteményét küldte meg.41
Korántsem öltött ilyen hivatalos jelleget, amikor az 1862- es expedíció Szilágyi
Dániel (1830- 1885) emigránssal lépett érintkezésbe. A török nyelvet (valamint
az arabot és perzsát) autodidakta módon elsajátító Szilágyi a magyar történelemre
vonatkozó török kútfők tanulmányozására adta a fejét, eközben jelentős keleti
kéziratgyűjteményt hozva létre. Konstantinápolyban bekövetkezett halála után
az Akadémia vásárolta meg örökösétől (1886), a ma is az Akadémia Keleti Gyűjteményének
egyik nagyobb állományát képező Collectio Szilagyiana-t. 42 Azonban már a vizsgált
korszakban, 1862- ben, Szilágyi érdekes, korai adományaira figyelhetünk fel:
Kubinyiék ekkor a Nemzeti Múzeum számára különféle érméket, 43 az Akadémia számára
pedig kb. 50 török könyvet vehettek át tőle44 és ő intézte Sipos adományának
Budapestre szállíttatását is, 1862-ban.
b. A Szerapeumtól Konstantinápolyig
Az egyiptomi
régészet első nagy felfedezésével, a szakkarai Ápisz bikák sírjának, a Szerapeumnak
a megtalálásával kapcsolatban egy romantikus történetet kerekített maga az ásató-felfedező,
a francia Auguste Mariette. Eszerint miután meghiúsult a francia kormánytól
kapott eredeti megbízatása (ti. a kopt kolostorokban régi kéziratok gyűjtése),
kilátogatott Szakkarába és ott egy félig homokba temetett szfinx- nek Ozirisz-
Ápisz istent megnevező felirata láttán villant fel benne a Szerapeumra vonatkozó
klasszikus Strabon idézet (1850 okt. 27). J. Málek nemrégiben foszlatta szét
ennek a verziónak az illúzióját, bebizonyítva, hogy nem kinn a terepen születhetett
meg Mariette-ben e gondolat, mivel kairói és alexandriai magángyűjteményekben
már az 1840-es évektől lehetett látni szfinxeket a Szerapeumból, amelyek nagy
részét egy kairói kereskedő, Fernandez találta meg. Sőt Mariette a szakkarai
szfinxsornak a Strabon leírással való összekötésében sem állt egyedül, (pl.
A. C. Harris 1848-as londoni előadása), de ő volt az első, aki a találgatásoknak
ásatással igyekezett a végére járni. 45
Ha a felfedezés körülményei nem is voltak olyan romantikusak, ahogy eddig képzeltük,
mindenesetre maga az ásatás ma már elképzelhetetlenül kalandos volt. Az egyiptomi
jóváhagyás nélkül elkezdett ásatásához (1850. nov. 1) rövidesen pénzért volt
kénytelen folyamodni a francia parlamenthez (1851. febr. 11), csakhogy e hivatalos
közleményét kísérő európai sajtóvisszhangból az egyiptomi kormány is tudomást
szerzett e fontos ásatásról. Hiába fogott Mariette egyfajta egyszemélyes miniháborúba,
46 Abbasz alkirály őt a feltárás befejezésére, leletei beszolgáltatására kötelezte.
A fölöttébb kiélezett, képlékeny helyzetben tárgyalások indultak meg az egyiptomi
és a francia kormány között, amelyek az ásatás folytatásának engedélyezésével
zárultak. A feltárás szüneteiben az egyiptomi kormány által átvett tárgyak47
a kairói Citadellába kerültek, köztük lehetett Sesonk trónörökös eme szobra
is.
A kairói Citadellában jött létre az első ókori régiségeket tartalmazó egyiptomi
gyűjtemény (a Bulaqban 1858-ban megalapított múzeum előzménye). Elgondolkodtató,
hogy e vizsgált budapesti szobor több szempontból analóg darabja, - egy azonos
korra tehető (22. din. ), azonos típusú (térdelő, naofor), ugyancsak ifjúságfürtös,
főpapi ruhát viselő szobor - a jelenlegi helyére, a bécsi Kunsthistorisches
Museumba 1878-ban, Miksa osztrák főherceg, mexikói császár (1832 -1867) miramari
gyűjteményének beolvasztásával került.49 Az egykori miramari gyűjtemény pedig
alapjában véve három nagy gyarapodásból tevődött össze, bár pontos feljegyzések
híján a legtöbb tárgy esetében nehéz megállapítani, hogy e három állományrész
melyikéhez is tartozhatott eredetileg, mégis nagyon valószínűnek tartom, hogy
a bécsi darab Miksa 1855-ös egyiptomi hivatalos látogatásához fűzhető. Ekkor
ugyanis Szaid alkirály a keleti szokás szerint, vendégajándék gyanánt, a kairói
Citadellában összehordott műkincsekből Miksának50 nagy bőségben51 adott át.
A két szobor hasonló utóélete egyszersmind közös eredetükre is utalhat: úgy
vélem mind Miksa, mind Fuad pasa a Szerapeumból52 a Citadellába átvitt darabokból
vendégajándék formájában részesülhettek.
Árulkodó, a történet menetébe kiválóan illeszkedő dátum fedezhető fel Fuad diplomáciai
pályafutásában. 1851-ben a Porta új törvénykönyvet vezetett be és Egyiptomnak
is megparancsolta ennek életbeléptetését. Az egyiptomiak a maguk számára azonban
alkalmasabbnak, az Oszmán Birodalomnak Egyiptomot kevésbé kiszolgáltatónak tartották
a még Mohamed Ali idejében kibocsátott, majd Abbasz alkirály által kodifikált
ún. Abbasz- törvénykönyvüket. (Különösen ellenezték a kivégzéseknél a végső
bíráskodást a Portának fenntartó klauzulát.)53 Előbb Abbasz küldött egy egyiptomi
tárgyalóbizottságot Konstantinápolyba (1851 május), majd a Porta bízta meg Fuadot
különleges feladattal; Egyiptomban kellett neki látnia a Tanzimat bevezetésének,
megoldania a vasútépítés, az örökösödés és a Portának fizetendő egyiptomi adó
kérdéseit. Minthogy ez a megbízása 1852 április - júliusára esett,54 tehát arra
az időre, amikor Mariette-től már többízben is kerültek leletek az egyiptomi
kormány tulajdonába, joggal gondolhatunk arra, hogy Abbasz alkirály e szoborral
is kedveskedve próbálta jobb belátásra bírni Fuadot.55 (1852. májusában meg
is született a kompromisszumos megegyezés: Abbasz megkapta a kivégzések feletti
döntés jogát cserében a Portának fizetendő megemelt adóért.)
A keleti vendégajándékok azonban nemcsak ilyen módon voltak célzatosak (do ut
des), hanem mindenképpen személyre is szóltak, vagyis ki-ki azt kapta, ami iránt
szemmellátható érdeklődést mutatott ill. -tudatosan- nyilvánított. Van-e
azonban bármiféle nyoma annak, hogy Fuad érdeklődött volna a régiségek, vagy
éppen a szobrászat iránt? R. H. Davison, a Tanzimat-kor kiváló ismerője, Fuadnak
Alinál nyitottabb gondolkozására hozott példái közt említi (kiemelés tőlem):
"Fuad was more western in his personal habits than Âli, and more given
to westernization. This tendency showed up not only in affairs of state, but
in small matters; Fuad, for instance,
flouted Muslim custom by having statuary in his garden.
It was quite proper that he should be called the gâvur pasha more commonly than
was Âli."56 Ennek alapján könnyen elképzelhető, hogy a szobor, amit
feltehetően Fuad Egyiptomban vendégajándékként kapott (a kairói Citadella anyagából),
azután Fuad kanlidzsai kertjének szobrai között állhatott, így Siposnak, kertészi
teendőinek ellátása során közeli ismerősévé válhatott.
1 Ltsz.: 51. 2050.
2 Magyar Nemzeti Muzeum, Régiség-Napló 1862/114.
3 Oroszlán Z.,- Dobrovits A., Az Egyiptomi Gyűjtemény, Budapest 1939, 19.
4 Oroszlán - Dobrovits, i.m. (3. j.), 32.
5 A szobor egyiptológia felőli értelmezéséhez l. Nagy I. tanulmányát.
6 E tényezők között elsőhelyen kell megemlítenünk a prosopographiai nehézségeket:
gyakori vezetékneve miatt szinte elvegyül a hasonnevűek sokaságában, ráadásul
a különböző források gyakorta egészen eltérő keresztneveket használtak vele
kapcsolatban (József, Ferenc, György stb.). Nemkülönben jelentős gátat emelt
biográfiája összerakása elé, hogy több szempontból is a történeti értékelés
vakfoltjára esett, egyrészt társadalmi szerepéből eredően (nem tartozott az
emigráció vezetőrétegéhez), másrészt időbelileg. Vö. Kemal H. Karpat (in Keletkutatás
1989 tavasz, 57),aki így figyelmeztetett az egyenetlenségekre: "az eddigi
szakirodalom főleg a forradalmárok oszmán területre (Vidin) való érkezésére
és a még keletebbre Sumen-be való szállításukra koncentrál. (...) Ezentúl az
a véleményem, hogy a szakirodalom bizonyos fokú osztályrészrehajlást mutat,
mivel nagyrészt a forradalmár elittel foglalkozik". De már a múlt században
Veress Sándor tollából napvilágot látott egy fontos memoár, (A magyar emigratio
a Keleten, Budapest I-II, 1878-1879), amely a kis emberek krónikájaként íródott:
"Mind az mi eddig megjelent (...) csak a menekülés tényével és legfeljebb
az első év történetével foglalkoznak. (...) Azt a mit én itt megírok, nem írhatnák
meg az emigratio nagy szerepet játszott vezérférfiai,(...) de a hazulról segedelmet
nem várható, (...) nagy többség sanyarúságairól a hazában élőknek fogalma is
alig lehet. "
Új feldolgozási irányként jelentkezett az emigráció történetének kezelésében
a szakítás a diplomácia- és politikatörténeti megközelítések kizárólagosságával,
vö. Kakuk Zs., Kossuth kéziratai a török nyelvről, Budapest 1967.
7 Bővebben "Kertész, holdudvarban" c. kéziratom.
8 E fogadósok személyét eddig nem, vagy csak tévesen azonosították. Sikerült
bizonyítékot találnom Siposnak, a sumlai vendéglősnek a későbbi Sipos György
kertésszel való összekötéséhez, ld.: A sumlai magyar emigráczió élelmezése,
in 1848-49. Történelmi Lapok, 1894. márczius 15., 59-60.
9 Vö. "A sumlai magyar emigráció névjegyzéke", közli Hajnal I., A
Kossuth - emigráció Törökországban I., Budapest 1927, 631; az őrmesterek között
van egy bizonyos "Sipos György".
10 Karpat "a legnagyobb létszámú, mégis legkevésbé ismert" sumlai
csoportot kb. 730 főre becsülte vö. i.m. (6.j.) 44.
11 Kecsedzsizáde Fuad (1815-1869) pasáról sajnos nem áll rendelkezésre megfelelő
összefoglalás. Davison, az oszmán reformkor jeles kutatója immár három évtizede
"hajtogatja": "Fuad, like Âli, lacks a solid biography"
vö. Davison, R. H., Reform in the Ottoman Empire, Princeton- New Yersey 1963,
p.92, n.38. Néhány éve hasonlóképpen nyilatkozott,vö. uő., Western Publication
on the Tanzimat, in 150 Yilinda Tanzimat, Ankara 1992, 511-532. Fuad, akinek
ugyanúgy Resid pasa, a Tanzimat atyja volt az -utóbb meghaladt- mestere, mint
Ali pasának, oly elválaszthatalanul működött együtt Alival a Tanzimat 2. korszaka
törvényei megalkotásában, (többnyire Ali nagyvezírként, Fuad külügyminiszterként)
hogy talán ez az összeolvadása Alival volt az, ami Fuad számára kedvezőtlenül
befolyásolta az utókor emlékezetét. A kutatás is többnyire átsiklik Fuadon,
hogy Alin állapodjon meg. Pedig Fuadnak nemcsak az érdemei vitathatatlanok,
hanem Âlinál progresszívabb, nyitottabb gondol kozásával is szinte egyedülálló,
tanulmányozásra méltó jelenség a török reformkor közegében.
12 Sipos kertészi alkalmaztatása körülményeihez l. Orbán B., A magyar menekültek
elhelyezése Sztambulban, Ellenzék (Kolozsvár) 1881, in Sztambultól Szejkéig,
Debrecen 199O, 122- 123; vö. Veress, i.m. (6. j.) 227.
13 Tovább pontosíthatjuk a Fuad-villa fekvését egy 1863-ban Isztambult és a
Boszporusz- partját felkereső utazó révén: "Indsirköi, fügefalu. Ezen faluban
Fuad basának Sipos nevű magyar kertésze van" vö. Jancsovics, I., Kirándulás
Istambolba, Pest 1864, 84. Indzsiköy Kanlidzsától kb. 4 km-re északra feküdt
a Beykusz- öbölben.
14 Bár Pap János a konstantinápolyi emigránsok között sorolja fel, de nem is
emlékszik jól a nevére "Sipos József, altiszt később az egyiptomi alkirálynak
kertésze" vö. Pap, J., A magyar emigránsok Törökországban 1849-1861, Pécs
1893, 354. Nem lehetett tagja Sipos a Sztambuli Magyar Egyletnek sem, vö. a
Sztambuli Magyar Egylet névsora (1851.V. 15), OSzK Kézirattár, ANALECTA 11.121.
15 vö. "Verzeichnis der in der Türkei dermalen ansäßigen und bekanntermaßen
sich aufhaltenden ungarischen Emigranten, Wien, 28. Jänner,1854." (Konzept.
Gend. Dept. 1O7/1854 HH StA Wien), közli Jánossy D., Die ungarische Emigration
und der Krieg im Orient, Bp., 1939, 149. A Konstantinápolyban tartózkodók táblázatában
olvasható:"Name: Spios (sic!) Georg); war früher: Wachtmeister; ist Gegenwärtig:
Gärtner; Anmerkung: - "
16 A magyar emigráció e kairói diaszpórájában, a nagyfokú elszigeteltségben
változatlanul őrződtek meg az egykori érzelmek, és politikai elgondolások (az
1848-as eszmékhez és Kossuth- hoz való hűség). Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés
ellenzékének hangot adó sajtóorgánum, a Magyar Újság megpróbált itthon a külföldi
magyar egyletek példájával lelkesíteni, és különös előszeretettel adott helyet
az egyiptomi egylet működésével kapcsolatos beszámolóknak. Ebben az újságban
leltem fel a több mint 50 főből álló egylet alapszabályát is: Magyar Újság 4
(1870) 220.sz. szept.25., címlap.
17 vö. Sz. Török J., Vasárnapi Újság 20 (1873) 156. "Sokat lehetne még
írni a királyi díszkertekről is, melyek a főváros környékét valóságos paradicsom-sziget
csoportokkal veszik körül, s melyek lételöket nagy részben egy magyar embernek,
Sipos Györgynek köszönhetik, a ki jelenleg főkertészi czímmel van felruházva.
" Vö. még az 1876-os osztrák- magyar zarándok-társaság élményeiről beszámoló
Czobor Gy., Egyiptomi és szentföldi naplóm, Budapest 1881,70-71: "Az "Ezer
és egy éj" írójának képzeletével kellene bírnom, ha e költői szép kertet
hűen ecsetelni akarnám. (...) Szívem örömében emelkedett, valahányszor külföldi
zarándoktársaink műveiben bámultuk a magyar mestert. Derék hazánkfiában édes
honunkat is megdicsőítve láttam."
18 Több emigránsnak csalatkoznia kellett a hazatérésükkor megélhetésüket illetően,
sőt éppen ezidőben a nyomor sok osztrák-magyar állampolgárt űzött Keletre: 1871.
szeptemberében belügyminiszteri rendelet szabályozta, fogta vissza a tömeges
kivándorlást, vö. Reform 1871, 270 sz.
19 Az egyiptomi alkirály fia, Tawfik Mohamed herceg (későbbi alkirály) Sipossal
egyidejű látogatása (1870 jún.) miatt nagyobb közfigyelem övezte az egyiptomi-
magyar kapcsolatokat, belőle Siposnak is kijutott, vö. pl. Magyar Újság 4 (1870)
142.sz. 3. Sipos 4 kertészt szervezett be, hogy viszakísérjék a gizehi műkert
"magyar gyarmatára". Konzultált Girókúti Ferenc kertész szakemberrel,
a Mezőgazdasági Múzeum megalapítójával is, vö. Vasárnapi Újság 17 (1870) 341.
2O Cziriák K., Az egyiptomi magyarokról, Fővárosi Lapok 1877, 172.sz. júl.29.
830- 831
21 Közvetlenül Ahmed Arabi pasa nacionalista felkelése, és az alexandriai keresztény
mészárlás előtt a magyarok számosságát mutatja Egyiptomban, hogy 1881-ben még
Asszuánban is létezett egy 11 fős kolónia, vö. Magyar telep Nubiában, Vasárnapi
Újság 28 (1881), 189. Egy világutazó viszont az 1880-as évek közepén Kairóban
és Alexandriában már tíznél is kevesebb magyar felől hallott vö. Vadona, J.,
Az öt világ- részből Budapest 1893, 14.
22 Vö. Az 1861-ik évi magyar országgyűlés, Pest 1861, I.köt. III. füzet, 225.
(1861.V.16-i ülés).
23 Az 1862. márc. 17-i akadémiai ülésen kérte Kubinyi az Akadémia megbízását
tervéhez, hogy Törökországban magyar történeti emlékek után kutasson, pl. vö.
Ipolyi A., Századok 11 (1877), 463-473; Magyar Könyvszemle 3 (1878), 103-120.
24 Vámbéry önéletrajzából és eddigi életrajzaiból kimaradt ez a momentum: általánosan
1862. márciusát vélik Konstantinápolyból Közép-Ázsiába való elindulása idejének.
"A sánta dervis és a Corvinák" c. kéziratomban mutatom ki, mi mindent
tett Vámbéry a helyszínen még májusban! eme akadémiai expedicióért.
25 Prokesch 1855-től ideiglenes, 1867-től rendes követ a Portánál, innen ment
nyugdíjba grófi címmel.
26 Fuad látta el a kérdéses időszakban a nagyvezéri teendőket, 4 ízbeni külügyminisztersége
után először 1861. nov. 22-én nevezték ki e posztra.
27 Prokesch és Fuad viszonyának egykori elemzője szerint is: "Fuad pasával
Prokesch igen jó barátságban állott, bárha a finom és erélyes Fuadra érezhető
befolyást soha nem gyakorolt. Mondják, hogy Fuadtól félt is egy keveset."
vö. Reform 2 (1871), 277.sz. okt. 7., címlap.
28 Hasonló helyzet állt elő 1894-ben, amikor az 1896-os milleniumi ünnepségekre
készülve Budapest egy Magyarország történetét bemutató kiállításhoz műkincseket
kívánt kölcsön kérni a szultántól. Az akkori konstantinápolyi osztrák-magyar
követ, Calice F. (nyugdíjazása után nyelvész - egyiptológus) közbeavatkozásával
csupán a bürokrácia Keleten lassabban őrlő malmát indította be, Vámbéry viszont
ismeretségeivel hamarabb célhoz ért.
29 vö. Ipolyi A., Értekezések a történettudományok köréből 7 (1878), 52.
30 vö. Nefelejts 1862 12.sz 147. (Kubinyinak az Akadémia előtt megtartott útibeszámolóját
kivonatolta az újság. Egy másik, fontosnak ígérkező beszámolót, Ipolyinak az
Akadémiához beadott ún. titkos jelentését, mindhiába kerestem az MTA Kézirattárában.)
31 Fuad az 1848-49.-i szabadságharc alatt, akkoriban a dunai fejedelemségek
török főbiztosaként, még kettős politikai magatartást tanúsított a magyar függetlenségért
küzdőkkel szemben. Janus arcának a magyar forradalomtól elforduló profilja egyrészt
a Porta egykori félelmeiből, másrészt saját vezérelveiből (az Oszmán Birodalom
fenntartása reformok révén, ha szükséges a szeparatista, nacionalista mozgalmak
elfojtásával) magyarázható. Fuad másik, együttérző arcát viszont Törökország
Habsburg és oroszellenessége, formálódó magyarbarátsága körvonalazta, vö. pl.
Waldapfel E., A független magyar külpolitika 1848-49, Budapest 1962, 159; 18O-185;
255. A menekülteket viszont egyértelműen pártfogásába vette.
32 Vámbéry Ármint fölöttébb foglalkoztatta Fuad személyisége: "After Ali
Pasha the personality of Fuad Pasha interested me especially. This tall, stately
man, with refined, thoroughly European manners, who, with his sparkling and
humorous aperçus, was more like a Frenchman than a Turk" vö. Vámbéry Á,
The Story of my Struggles, London 1904, 139; uő. Vámbéry Á. Küzdelmeim, Budapest
1905, 145. A Fuad "bon-mots"- jait gyűjtő Vámbéry, magyar nyelvű önéletrajzába
beszúr egy olyan anekdotát, amiből kitűnhet, mit testesíthetett meg Fuad számára
Sipos. "Az akkori török világban Fuad pasa volt a legnagyobb magyarbarát.
Kanlidsiai nyaralójának gyönyörű kertjét egy honfitársunkra, Sipos Gyurira bízta,
s midőn a brabanti herczeget, Belgium mostani királyát, körülvezette kertjében,
e szavakkal mutatta be kertészét: -Lássa ez egy magyar menekült, ki nemcsak
a fegyverforgatáshoz, hanem a virágokhoz is ért." vö. i.m. 146-147. (Ez
az epizód valószínűleg 1860 tavaszán játszódhatott le , vö. Ascherson N., The
King Incorporated. Leopold II in the Age of Trustees. London 1963, 45).
33 Ltsz.:51.2105 és 51.2106.
34 Vö. Oroszlán-Dobrovits, i.m.(2.j.) 66-67; Wessetzky, V., SzMKözl 11 (1957)
3-10. 1833-ban az európai nagyhatalmak rákényszerítették a békét Mohammed Ali
alkirálynál, aki az egyiptomi-török háborúban az Oszmán Birodalmat végzetesen
ingatta meg. Prokesch is ez ügyben járt 1833.ápr. - jún.-ban Egyiptomban, küldetéséhez
l. Prokesch- Osten, A. Mehmed-Ali, Vizekönig von Ägypten, Wien 1877, 40 ff.;
Engel-Janosi, F., Die Jugendzeit des Grafen Prokesch- Osten, Innsbruck 1938,
153-156. Prokesch egyiptomi tárgyai közül néhány (3 újbirodalmi gyűrű) a bécsi
Kunsthistorisches Museumba került, örököse, a szintén Kelet-utazó ifj. Prokesch-Osten
Anton révén, 1894-96-ban, vö. Komorzynski E., Das Erbe des alten Ägypten, Wien
1965, 69-70.
35 vö. Holthoer, R., Studia Aegyptiaca I., Budapest 1974, 203-210.
36 Buteneff orosz hajóskapitánytól vásárolta meg a revali (Tallin) orvos, J.
Burchart (1776-1838) a régiséggyűjteménye számára. Buteneff 1832-33-ban kétszer
fordult meg Egyiptomban, 1833-ban a Konstantinápolyból Alexandriába küldött
Orloff grófot vitte hajója fedélzetén, vö. Stadnikoff, S., GM 135 (1993) 12.j.
Az 1833-as évhez l. fentebb (34.j.).
37 Pl. gróf Waldstein Jánost a Prokeschtől kapott keleti kosztümben festette
meg Friedrich von Amerling 1836-ban, vö. K. Sinkó. K., Orientalizáló életképek,
in Művészet Magyarországon 1800-1870. (Kiállítás az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja
és a Magyar Nemzeti Galéria közös rendezésében), Budapest 1981, 102. 1847-ben
pedig Magyari Kossa Sámuel adományozott egy olyan ibiszmúmia-edényt a múzeumnak,
amelyhez Prokesch révén jutott vö. Magyar Nemzeti Múzeum Régiségnapló 1847/77.
38 Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára, Levelestár, Ipolyi Arnold Rómer
Flórishoz, Törökszentmiklós 1861.VI.17.
39 Az ausztriai Hallstadtban 1829-ben talált "bronz- és vaskori régiségeket",
vö. Magyar Nemzeti Múzeum Régiségnapló 1862/69; és Archeológiai Közlemények
3(1862), 713.
40 Magyar Nemzeti Múzeum Régiségnapló 1863/27.
41 Vö. MTA Kézirattár 453/a/1867; Divald, K., A Magyar Tudományos Akadémia palotája
és gyűjteményei. Magyarázó Kalauz. Budapest 1917, 48.
42 Ligeti, L., La Bibliothéque de l'Academie et les Études Orientales, in Jubilee
Volume of the Oriental Collection 1951-1976, Budapest 1976, 11-13; Horváth A.,
Turkish Manuscripts in the Oriental Collection of the Library of the Hungarian
Academy of Sciences, uott. 96- 97; Kakuk, Zs., Cent ans d' enseignement de philologie
turque a l'université de Budapest, in Studia Turcica, Budapest 1971,1O.
43 Magyar Nemzeti Múzeum Régiségnapló 1862/51.
44 Vasárnapi Újság 9(1862) 298.
45 Málek, J., Who was the first to identify the Saqqara Serapeum? CdE 58(1983)
65- 72. Kiegészíthető e cikk H. Brugsch feljegyzésével, aki fájlalta, hogy egyik
barátja, Huber, a kairói osztrák konzul, Brugsch másik barátjáról, Mariette-
ről az alábbi módon vélekedett : "Der Französe in Sakkarah ist ein Dieb.
Mein Agent, der spanische Jude Fernandez ist die eigentliche Entdecker des Serapeums."
vö. Brugsch, H., Mein Leben und mein Wandern, Berlin 1894, 157.
46 "Er zog die Trikolore auf seinem Hause auf und erklärte kurzweg die
Wüste bei Serapeum als Französisches Terrain", vö. Brugsch i.m. (45. j.)
172.
47 Az ásatás és a leletátvételek periódusait, ill. a szobor Szerapeumból való
kikerülésének bizonyítékát egyidejű francia források alapján mutatja be Nagy
István tanulmánya.
48 Kunsthistorisches Museum ÄS Inv.-Nr. 5773; a miramari gyűjteményben pedig
Nr. 628.
49 Egyrészt a főherceg 1849 utáni vásárlásai Anton Laurin, korábbi alexandriai
osztrák konzultól (konzulsága:1834-1849); másrészt Miksa 1855-ös egyiptomi útjából;
harmadrészt L. Reinisch 1866-os vásárlásai révén -Miksa megbízásából, vö. Satzinger
H., Die Eigentumverhältnisse innerhalb der ägyptischen Sammlung von Miramar,
in Massimiliano.Rilettura di un'esistenza. Atti del convegno. (Trieste, 4-6
marzo 1987), 194-203.
50 Ahogyan Satzinger megjegyezte eme vendégajándék nagyságát eltúlzó hagyományról:
In der ägyptischen Tradition hat sich die Geschichte soweit ver ndert, daß der
Vizekönig angeblich den gesamten Museumbestand verschenkt hat. Der österreichische
Erzherzog aber habe sich das Geschenk erschlichen, indem er die Antiquitäten
entgegen der orientalischen Etikette weit über Gebühr bewunderte und damit den
Gastgeber zwang, sie ihm zu schenken. vö. i.m. (49. j.)
51 Az 1855-ben Miksa által megkapott tárgyak eltérő eredetűek lehettek, pl.
a J. Hekekyan által 1852-ben Memphiszben kiásott szobrok közül is kerültek hozzá,
vö. Rogge, E., Statuen des Neuen Reiches und der Dritten Zwischenzeit, CAA Kunst-
historisches Museum, Wien 6, Mainz am Rhein 1990, 103.
52 A bécsi szobor provenienciája ismeretlen: a Szerapeumból való eredeztetéséhez
vö. Porter-Moss,2 III 818; Málek J., RdE 38 (1987)121,24.j. Nem hallgatható
el, hogy -ugyancsak találgatás szinten- felmerült egy másik lehetőség, vö. Rogge,
i.m. (51.j.)164-172. A budapesti darabnak a Szerapeumból való, most már bizonyítottnak
tekinthető származása perdöntő lehet a bécsi szobor provenienciájának kérdésében
is.
53 Wucher King, J.,"Code of Abbas" in Historical Dictionary of Egypt,
in African Historical Dictionaries, No. 36., London 1984 p. 233; "Tanzimat"
uott., 604-605.
54 Davison R. H., Fuad Pasha , in Encyclopaedia of Islam, Leiden-London 1965,
934-936.
55 Később különösen Fuad 2. nagyvezérségére (1863 jún.1.- 1866 jún.5.) vetettek
némi árnyékot éppen az egyiptomi udvartól elfogadott "kenőpénzei"
az egyiptomiaknak tett kedvező intézkedései fejében (pl. a Szuezi-csatorna törökök
általi végső jóváhagyása ; ill. a khedivei rang örökletessé tétele).
56 Davison, Reform... i.m.(11. j.) 89.
