Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Si King
DALOK KÖNYVE
189
Hol a patak völgyből kiér
s délnek messzi hegy feketéll,
ház simul bambusz-bozontba,
fenyők zöldje körülfonja.
Ott a bátyák s öccsök szívét
egymáshoz hív érzés vonja,
sötét szándék el nem rontja.
Ahogyan az ősök laktak:
száz-falú palotát raknak.
Kapuk tárva délnyugatnak,
itt sürögnek, ott nyugodnak,
itt vigadnak, ott fogadnak.
Kötözzük a gerendákat
- dú-dú - döngölik a lábak.
Záport, szélvészt nem ereszt be,
egér, madár nem juthat be,
épül urunk ház-eresze.
Mintha lábujjhegyen állna,
mint nyílvessző surranása,
mint a madár széttárt szárnya,
mint a fácán suhanása:
ilyen az úr palotája.
Simák a tágas udvarok,
meredeznek az oszlopok,
köztük a napfény beragyog,
a belső termek árnyasok,
a nagyúr nyugalmat lel ott.
Gyékény alul, bambusz felül,
urunk álomba szenderül.
Itt alszik, im, itt virrad, im,
és szól: "Fejtsétek álmaim."
Mely álom szerencsét hozó?
Barna s fehér medvét hozó,
kígyót és sárkányt hordozó.
Az álmot így fejti a jós:
A medve szerencsét hozó,
fiú-gyermeket jósoló.
A kígyó szerencsét hozó,
leány gyermeket jósoló.
Ha fiú jön a világra,
lefektetik puha ágyba,
öltöztetik szép ruhába,
játéka kis jogar-pálca,
akaratos a sírása,
piros szalaggal ékes a lába
és mire felnő: úr a családba'.
Hogyha az ég lányokat ad,
csupasz földön szunnyadoznak,
durva gyolcsba burkolóznak,
cserép-orsóval mulatnak,
szerényen a sutban laknak,
ameddig élnek, szőnek és fonnak,
gondos szülékre szégyent nem hoznak.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
190
Ki
rágalmaz, hogy nincs juhod egy se?
Háromszázan bégetnek a nyájban.
Ki rágalmaz, hogy nincs marhád egy se?
Hét láb magas marha van gulyádban.
Jön a juhnyáj, összetorlik,
a szarvak összekocódnak,
jön a csorda, lép a tehén,
a nagy fülek lengnek-lógnak.
Egyik
a lankán legázol,
másik hörpöl pocsolyából,
ez járkál, amaz lefekszik,
jön mögöttük gulyás, pásztor.
Gyékényköpeny fedi válluk,
vannak, akik ételt hoznak,
harminc egyszínű állatból
kell állni az áldozatnak.
Jön
a gulyás, jön a pásztor,
rőzsét hoz a tűzrakásra,
van tojója, van gunárja,
lépked utána a nyája.
Minden juh erős, hibátlan,
egészséges, makulátlan,
int a pásztor, szól a nyájra,
ballag a jószág utána.
Álmodik
a pilledt pásztor,
álmodik szöcskéről, halról,
teknőc-kígyós lobogóról.
A taj-zsen reggel megfejti:
szöcske meg hal azt jelenti,
gazdagon ereszt az új mag,
a lobogó azt jelenti,
a családok szaporulnak.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
191
Mint
oszlopfő, a déli hegy,
meredekje magasba int.
Jin mester, te hatalmas úr,
az egész nép reád tekint.
Szomorú a szív, szinte ég,
a jókedv szerte kiveszett,
leromlott a birodalom
s te nem tudsz róla? hogy lehet?
Mint
oszlopfő, a déli hegy,
bőséges erdővel fedett.
Jin mester, te hatalmas úr,
méltányosságod hova lett?
Az ég megint járványt esőz,
békétlenség a föld felett,
a nép gonoszságot fecseg,
s a gyászt a láz nem töri meg.
Jin
mester, te hatalmas úr,
miért nem vagy Csou gyámola?
Négy tájat mért nem egyesítsz?
Rendet mért nem tartasz soha?
Mért nem segíted a királyt?
s a népet: ne tévedjen el?
Ó, ne fáraszd el hadaink,
Ég, te bosszus, könyörtelen!
A
bajt nem vizsgálod magad,
a jobbágy nem hiszi szavad,
nem nézel szét a föld felett,
a főurakat rászeded.
Légy békés, légy állhatatos,
ne a kisemberen taposs;
de hisz rokonaid kicsik
s vannak nagy hivatalaik.
Az
ég mord, barátságtalan,
nyomort, lázongást záporoz,
irgalma régen odavan,
viszályt, gyötrelmet sokszoroz.
Hogyha méltányos a nagyúr,
a nincstelen lecsillapúl;
ha a nagyúr békét akar,
elszáll a düh és zűrzavar.
A
magas ég könyörtelen,
a zűrzavar el nem pihen,
havonta több és egyre több,
és az ország békételen
s bánattól részeg mind a szív
itt birodalmat ki vezet?
Ha nem magad kormányozol,
mindnyájunkat szenvedteted.
Hajtom
a négy nagy ménlovat,
nézek négy nyujtott lónyakat,
nézek a négy égtáj felé:
hová is hajtsam kocsimat?
Tudom, hogy haragszol reám
s ellenem szegzed kardodat;
de ha rendet teremtesz itt,
mellemben csak hálám fakad.
Ellenünk
fordult fönn az ég,
földúlta királyunk szivét,
le nem csitítja dúlt szivét,
tanácsadóit szórja szét.
Kja-fu dalolta ezt a dalt,
hogy fékezze a zűrzavart.
Ó, változtasd meg szívedet,
tápláld tízezer törzsedet!
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
192
Új
év, hideg, a szél veszett,
szívemre zúzos dér esett;
hamis beszéd, hamis beszéd,
te ölsz meg minden életet.
Magamban élek, társtalan,
szívemen sötét rettegés;
naponta pusztít, legyaláz
a mélyről sajgó szenvedés.
Akik
világra hoztatok,
szerettetek? átkoztatok?
hogy kínra, mely nem emberi,
az örök-példa én vagyok.
Az egyik ember méz-szavu,
epét okád más, úgy zajog:
szívemen sötét rettegés,
mert holt szabály törvény s a jog.
Szívem
a bánat szétveti;
magát az ember védheti,
vagy így, vagy úgy, rabszolga lesz,
bár semmi vétke nincs neki.
Jaj, emberek, hová futunk,
kuszált csapatban, egyedül?
Hollókra lessünk: hova száll?
kinek házára települ?
Amott
vad erdő komorul,
rőzsének száraz gallya hull,
az ember otthona felett
az ég tus-színre beborul;
hiába harcol, küszködik,
a sors kétvállra dönti le,
az áldott földre vére hull,
és hagyja veszni istene.
Nemcsak
hólepte hegycsucsok,
vannak szelídebb hajlatok;
hamis beszéd, hamis beszéd,
igaz szó nem fog rajtatok.
Hol vagytok, régi öregek,
ti álomfejtés bölcsei?
A mi sár-abroncs szellemünk
az igazságot nem leli.
Az
ég ernyője messze fenn,
mi mégis hétrét görnyedünk;
a föld vak mélye messze lenn,
mi meg tapogni sem merünk;
zúgni, dörögni kellene,
villámlani, morajlani.
De jaj, ti mai emberek,
csak porba tudtok hullani!
Szelíd
lankáson nő a rozs,
szél rázza, s áll, a fényre les;
ráz engem is az ég dühe,
de állok, hátam egyenes.
Csapdát vetett a hatalom,
támad galádul ellenem;
elfoghat, jöhet kínra kín,
a fejem mégis fölvetem.
Szívemen
sötét rettegés,
de magamért nem rettegek;
ezek a mai vezetők
kegyetlenek, kegyetlenek.
Hogyha a láng magasra csap,
a tűzre jajgatás felel;
bizony Csou házát hajdanán
Pao Sze hamvasztotta el.
Örökké
tart a bánatom,
eső zúgását hallgatom;
az oldaldeszkát le ne dobd,
ha teli a kocsi nagyon!
Felhömpörödik a kocsid,
s hol a segítség hirtelen?
Küllők közé hull a teher
deszka nélkül az útfelen.
Sűrűn
nézz kocsisod után,
föl ne boruljon sohase;
mocsáron, hegyen-völgyön át
törődjél hazáig vele!
A tóban úszkálhat a hal,
de mégis hontalan bolyog;
bújhat a vízfenékre le,
fölötte lámpa imbolyog.
Szívemen
sötét rettegés,
a nép nyomorban küszködik,
de 'ők' bort isznak, édeset,
kedvükre disznónkat ölik;
hívnak barátot, sereget,
és sógor-koma se kevés.
Magamban élek, társtalan,
szívemen sötét rettegés.
A
nép kunyhókba búvik el,
a gabona gyéren terem;
fenn dúskálnak a gazdagok,
magasan ülnek, békiben;
gunnyasztanak a koldusok,
sorsuk nem szánja senkisem.
KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA
193
A
Nap s a Hold
találkozott,
reánk-hozott
baljóslatot.
Nap is fogyott,
Hold is fogyott,
a népre sok
bú-bajt rakott.
A
Nap s a Hold
útról letért:
nem ád az ég
derék vezért.
Nem rettenünk,
ha Hold apad;
hová leszünk,
ha fogy a Nap?
Mennykő
suhan,
bú-baj fogan,
forr száz folyam,
hegycsúcs zuhan,
part homorúl,
völgy domborúi,
az ember-sors
mért nem javúl?
Hvang-fu:
biró;
Kja: főfinánc;
Fan: főhajcsár;
Csung: főszakács;
Kuj: főlovász;
titkár: Cou-ce;
Jü: hadvezér:
s az úr neje...
Hvang-fu
a bölcs,
időtlen él:
mi dolgozunk,
s ő nem segél.
Házunk romos,
földünk gyomos,
s ő szól: Nem én,
törvény tapos.
Sang-ban
Hvang-fu
várost emel,
a népnek ezt
fizetni kell,
ott jár a nép,
lovak, kocsik,
s immár a bölcs
Sang-ban lakik.
Csak
dolgozunk,
s nem szisszenünk,
s vád sujt reánk,
bár nincs bününk.
Nem égből hull
a sok csapás:
emberi mű
a sok csalás.
Távol
vagyok.
Lelkem sajog.
Másutt de jo!
Itt sorvadok.
Mind szétszökik,
én maradok.
Mit ád az ég?
Jobb, ha futok?
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
194
A magas ég
sötét harag.
Inség, hadak
pusztítanak.
A komor ég
mily közönyös?
ki bünhödött
és ki bűnös
s ölik a jót:
néki közös.
Letünt a Csou
dinasztia,
nincs vezető,
vész a haza;
a három nagy
s a főurak
későn-korán
szundítanak,
korán-későn
csak ártanak.
Mit ád az ég?
s a földi úr?
Visznek s hová?
Céltalanúl.
Ó, száz nagyúr,
ügyeljetek!
Mennyet s egymást
nem félitek?
Fegyver forog,
éhség korog
és én, a tiszt,
búban vagyok.
Száz úr, reám
hallgassatok,
rossz szóra már
ne hajtsatok.
A szó nehéz,
nyelvem tapad,
szívem szakad.
A jó kivész,
rossz szó folyik,
s megszívlelik.
Szolgálni most
nem könnyű sors
ki visszalép,
nagy a bűne;
s ha nem: veszélyt idéz
övéire.
Szólok: "Vár ránk apánk."
Szóltok: "Ott nincs tanyánk."
Vért zokogok,
torkom rekedt:
másutt neked
tanyát ki épített?
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
195
Menny haragja
földre terjed.
Rossz tanácsok,
görbe tervek.
Jó javallat:
rá nem adnak;
rossz tanácsot
megfogadnak.
Csupa rosszra
szövetkeznek,
jó szándékkal
ellenkeznek,
gaz szándékkal
megegyeznek;
hol lesznek, ha
megérkeznek?
Teknőc-jósok
elnémultak,
hányan s hányan
szónokolnak ;
pereg a nyelv,
de ki merne tenni?
Így lehet egyhelyben
nagy-sietve menni.
Tervezgetnek,
de nem ősi módra,
a hagyomány elvész,
fecsegnek civódva;
akár házépítők,
kik csak fontolgatnak,
mérnek-méregetnek
s előbbre nem jutnak.
Forr az ország,
bölcs és balga
tervel, nyelvel
erre-arra:
megy, mint víz folyása;
ne hulljatok
együtt a romlásba.
Dühös tigrist
le nem gyűrnek,
áradt folyón
át nem kelnek.
Vigyázzatok
meredélyen,
vékony jégen!
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
196
A
kju-madár repesve száll,
énekel a magas egen.
Bánat sebzi a szívemet,
őseimre emlékezem.
Tárul a fény, nem alhatom.
Kedves a két szülém nekem.
A
bölcs, eszes, becsületes,
ha bort iszik, csendes, szelíd.
A tudatlan, kelekótya
töltekezik, pöffeszkedik.
Jól megfontold, mit cselekszel,
tartsd meg az Ég törvényeit.
Sík
mezőben terem a bab,
szegény népek szedegetik.
Az eperfa-féreg bábját
Nagy darazsak elcipelik.
Rád formáznak erényükben,
neveld, tanítsd gyermekeid.
Nézzétek,
a ci-ling madár
majd dalol, majd magasra száll.
Előbb lépünk minden nappal,
előbb jutunk hétről hétre.
Feküdj későn, kelj a nappal,
ne hozz szégyent két szülédre.
Szang-hu
madár csapongva száll,
szérű körül magot csipked.
Sanyargatják, bebörtönzik
gyötört, megtört véreinket.
Marék magból jóslást mondok,
jó szerencse honnan inthet?
Légy
szelídebb, készségesebb
ágra gyűlő madárkáknál,
óvakodó, félni serény,
mintha mélység szélén járnál.
Remegj, mintha utad gyenge,
igen gyenge jégen vinne.
LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA
197
Varjucsapat
száll az égnek,
megpihenni visszatérnek,
minden örvend, minden ujjong,
nyomorom csak engem éget.
Mit vétettem én az égnek?
Honnan tudjam, mi a vétek?
Szívem sűrű bánatával
merre térjek?
Sima
ösvény a Csou útja,
sűrű burján telefutja -
sajgó szívvel, mindig éhen,
mint kinek nyű rág belében,
csak ledőlök, csak sóhajtok,
mint kit vénség foga rágdal,
szívem sűrű bánatával,
lázt nyilalló koponyával.
Az
eperfa otthon fája,
hódolattal nézünk rája,
csak csodáljuk bölcs apánkat.
Csak szeressük jó anyánkat -
külső falhoz nem tapadtam,
belső falról leszakadtam,
mikor életre hivattam,
jó időmet merre hagytam?
Sátoros
a fűzfa lombja,
ciripelget a kabóca,
szakadékos vízmosásra
ráborul a nád, a káka -
én, akár csónak futása,
nem tudom, hogy merre érek,
szívem sűrű bánatával
megpihenni merre térjek?
Szarvas
lába futva szökken,
szinte röppen, meg se zökken,
fácánkakas napra kelvén
hívja párját énekelvén -
én, akár a korhadó fa,
nincsen ága, mert beteg, vén -
folyvást fájó gyötrelemre
mért nincs, aki fölneszelne?
Látjátok-e
azt a nyúlfit?
Talán társa után ugrik.
Halott fekszik a berekbe?
Akad, aki eltemesse.
De a nagyúr
szíve fából,
szívem sűrű bánatától
hull a könnyem, mint a zápor.
Hisz
az úr a rágalomnak,
mintha koccintana véle,
ő a bűnöst nem kutatja
hogy bölcs szívvel megitélje.
Haránt döntik meg a nagy fát,
szála mentén hasogatják,
de a nagyúr nem latolgat,
rajtam tölti indulatját.
Van-e
magasabb a hegynél?
Van-e mélyebb, mint a forrás?
Zagyválja a szót a gazda,
fül tapad a falra folyvást.
Gátamat ne bolygassátok,
halcsapdámat ne nyissátok,
jaj, gyűlölnek, jaj, gyaláznak,
s jaj, fiamra száll az átok.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
198
Derüs
ég, te,
apám-anyám,
nem vétettem
s baj szakadt rám.
Szörnyü mennybolt,
bűnöm nincsen!
Szörnyü mennybolt,
nem vétettem!
Megvádoltak
s visszapattant,
újra vád ért
és rám-csattant;
ó, ha uram
vádlóimra
és nem énrám
haragudna.
Rosszat
elhisz
s gyűl a homály,
rablóknak hisz,
s kél a viszály;
hízelegnek
édes szájjal,
így packáznak
a királlyal.
A
szentélyt ő
építtette,
sok bölcs mérte,
méregette:
s a szíveket
én mérem fel.
Ugrál a nyúl,
eb fogja el.
Szép
a fasor,
ő ültette -
mért ad ocsmány
beszédekre?
Rágalomnak
nincsen mélye,
szájból kél, mint
síp zenéje.
Folyó
partján
latrok laknak,
grádicsai
viharoknak.
Kicsik, mégis
felfuvódva...
Hányan lépnek
nyomotokba?
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
199
Az
én uram milyenféle?
Talán cselszövő a szíve?
Kerítésemhez minek jön,
tárt kapumon mért nem lép le?
Ki vezeti, ki követi?
Talán kegyetlen a vére?
Két
személy kíséri útján,
e csalódást ők hozzák rám?
Kerítésemhez minek jön,
mért nem lép be vígan hozzám?
Most így van, nem úgy, mint régen:
nem szívlel tán? nem becsül tán?
Az
én uram milyenféle?
Mért indul a mellékútra?
Idehallatszik a hangja,
de nem látszik az alakja.
Mások előtt nem szégyenli?
Nem rémíti menny haragja?
Az
én uram milyenféle?
Mint forgószél, olyanféle.
Déli kapun mért nem lép be?
vagy északin mért nem lép be?
Kerítésemhez minek jön,
hogy szívemet keserítse?
Ha
poroszkálsz kényelmesen:
állj meg, hogyha ideértél;
vagy ha vágtatsz nagy-sebesen;
tengelyre zsírt máskor kenjél;
ej, csak egyszer jönnél hozzám,
aggódom, hogy elfeledtél!
Ha
befordulsz a kapumon,
röpke-könnyű lesz a lelkem;
ha nem fordulsz be kapumon,
mért kerülsz el, nem is sejtem;
ej, csak egyszer jönnél hozzám!
Még beteggé teszel engem.
Sípot
fúj a nagyobb asszony,
fuvolát a kisebb asszony:
szinte össze vagytok kötve;
hát mért hagysz el? mért haragszol?
Itt a három varázs-szerszám,
hitvesedhez visszahozzon!
Ha
lidérc vagy manó volnál,
akkor el nem érhetnélek,
de van rendes szemed, arcod,
hát ne dobd el feleséged!
Nesze, vers! Ez kellett néked?
Nyughatatlan vagyok érted.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
200
Jaj,
be gazdag, jaj, be ékes
kagyló selyme, szép brokátja!
Jaj, be tarka lesz az élet,
cifra rágalom szavára!
Ó,
be pompás, ó, be fényes
fönt a Szelelő-kosárka,
húnyó rágalom szavára
ki figyelne, ki vigyázna?
Nyelve
perdül, mint a rokka,
pletyka szálát úgy sodorja,
ó, be tetsző terveket sző,
ám a bölcs szív félredobja.
Él
a gőgös kárörömmel,
küzdő ember gyötrelemmel,
kék ég, kék ég!
Nézd ezeknek kérkedését,
szánd azoknak küszködését.
Cifra
rágalom szavára
ki figyelne, ki vigyázna?
Én dobnám a fürge nyelvet
farkasoknak, tigriseknek -
farkas, tigris elutálja?
Biznám én Észak Urára.
Észak Ura nem kivánja?
Biznám Tágas Tér Urára.
Út
szalad a fűzfakertbe,
művelt dombon átívelve.
Ezt a verset - jól figyelsz-e?
írta az eunuch Meng-ce.
Érte vajon megbecsülsz-e?
Jól figyelj rá, büszke csün-ce!
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
201
Rohamoz
a völgyi szél,
zúgó, gyors eső ered.
Rettegés óráiban
mondod; egy vagyok veled.
De ha benned béke van,
elfelejted hívedet.
Rohamoz
a völgyi szél,
zúgó, gyors eső szakad.
Rettegés óráiban
szíved mellettem marad.
ó, de híved elhagyod,
ha meglelted nyugtodat.
Rohamoz
a völgyi szél,
szirttetőkön fát cibál,
aszú füvet szétzilál,
hegyre ront, mezőn forog.
Nem látod, ha jót teszek,
kicsiny vétkem felrovod.
RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA
202
Nem
bürök nő a réten,
csak hao gyöngécske szára.
Szüléim, bajjal engem
mért hoztatok világra?
Nem
bürök nő a réten,
csak vej keserű bokra.
Apám, anyám, szegények,
csak lettem kínotokra.
Ha
a patak kiszárad,
a forrás tehet róla.
Magánynál a halál jobb,
így van már kezdet óta.
Vezérlő apa nélkül,
csitító anya nélkül
vándorbotunk a bánat,
magány üli tanyánkat.
Apám,
életre hívtál,
anyám, kínnal te szültél,
megszültél, felneveltél,
tejforrásból itattál,
ringattál, széltől óvtál,
becéztél, ennem adtál.
Jóságod hogy fizessem?
Komor az ég felettem.
Szél
rázza fák sörényét,
nekiront déli hegynek.
Lelhet mindenki békét,
csak én nem nyughatom meg.
Vad
orkán felhőt kerget,
lobog felleg sörénye.
Mindenki békét lelhet -
hol nyughatom meg végre?
RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA
203
Tele
van az edény rizzsel.
Hozzá jujubafa kanál.
Mint fenőkő, Csou-nak útja,
egyenes, mint a nyíl szállta.
Sok nemes úr erre jár ma.
Néz sok kis ember sováran.
Vágyakozva én is nézek.
Ömlik a könnyeim árja.
Kis
keleten, nagy keleten
üres vetélő, lánchenger.
Sáscipők: csavartszálnak.
Lehet velük járni déren.
Jönnek-mennek a nemesek,
lépkednek a Csou-ösvényes.
Ahogy jönnek, ahogy járnak:
szívemet eszi a bánat!
Hűs
sziklából forrás fakad.
Tüzelőfát el ne mossa!
Bánkódom, nyögök éjszaka.
Jaj nekünk, nyűtt robotosnak!
Vágott rőzse jól ég, hozd csak!
Lehet a kocsira tenni.
Jaj nekünk, sok robotosnak!
Nékünk is kéne pihenni!
Kelet
fiát ki biztatja,
bátorítja? - Gürcöl, fárad.
A nyugatiak fiai
fényes, szép ruhába járnak.
Van hjung és pi-medveprémje
a Csou nemzetség fiának.
A csatlósok fia pedig
száz hivatalban kérkedik.
Vannak,
akik csak bort isznak,
és a rizslé nem kell nékik.
Öveiken csüngő csillog.
Mit ér előkelőségük?
Az égen a Tejút csillog.
lehajlik, fénye lecsordul.
Ferde a Szövőnő-csillag.
Egy nap hétszer is elfordul.
Egy
nap hétszer is elfordul,
Mintát mégse sző az soha.
De fényes az Ökör-csillag,
mégsem fogják be kocsiba.
Keleten a Hajnalcsillag.
Nyugaton az Est csillaga.
Hosszú, görbe Égi Villa -
helyéról el nem mén soha.
Délen
a Szelelő-kosár,
Nem lehet vele mégse szelelni;
Északon a Tou-lábos áll,
Nem lehet vele bort, vagy rizslevet merni.
Délen a Szelelő-kosár.
Behúzza nyelvét - szégyenli.
Északon a Tou-lábos áll.
Nyugati nyelét emeli.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
204
Negyedik
holdban nyár hevít,
hatodikban hűvösödik.
Őseink tán nem éltek itt?
Szívük rajtam meg nem esik.
Az
őszi napok hűvösek,
a százféle fű mind beteg.
Zűrzavar, bolygás keserít,
ki erre tér, ki messze megy.
A
téli napok hidegek,
lobognak viharos szelek.
Boldogok a közemberek,
csak engem keserítenek.
Gyümölcsfák
nőnek a hegyen,
gesztenye, szilva megterem.
Elhurcolják, eltördelik,
és nem bűnhődik senki sem.
Ha
forrás habjait lesed,
hol átlátszók, hol zöldesek.
Mindennap csapás, bánat ér,
hogy lehetnék elégedett?
Duzzad
a Jang-ce és a Han,
földünket délen átszelik.
Nehéz szolgálat kimerít,
egy lélek rajtam nem segít.
Nem
vagyok sólyom, vércse sem,
mely a mennyboltra felrepül.
Nem vagyok kardhal, sem sügér,
mely a mélységbe menekül.
Hegyekben
páfrány s vej-fü nő,
mocsárban ki-fűz és ji-fa.
Nagyúr szerezte ezt a dalt,
hogy könnyebbedjék bánata.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
205
Az
északi hegyre mentem,
fűzfabarkát szedegettem.
Nincs erősebb, mint a párom,
munkál éj-nap véghetetlen,
a vang dolga mérhetetlen -
jó szülémért búba estem.
Meddig az ég karimája,
mind, mind csak a vang határa,
ember földje, rétje, partja,
mind, mind a vangot uralja.
A főrendek nem egyenlők,
én munkálok magamba bölcsen,
a négy csődör szaladva röppen,
a vang dolga véghetetlen.
Jó, hogy ifjú vagyok én még,
nem kerülget satnya vénség,
jó gerincem, fürge csontom,
az eget négy tájra bontom.
Van, aki nyugodtan elpihenhet,
más meg az országért gebed meg,
van, ki a hátát nyújtja az ágyba,
másnak az úton kopik a lába,
van, ki a zajra, süket a jajra,
más meg keservét messze kiáltja.
Van, ki henyélve bámul az égre,
másnak a vang-ért hull verítéke,
Hort vedel egyik, csupa vigasság,
azt meg a gondok könnyel itatják,
ez menetet néz, szólja, szapulja -
másé a munka, mindig a munka.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
206
Ne
vezesd a nagy fogatot,
a port magadra borítod.
Ne gondolj a száz bánatra,
csak magadat szomorítod.
Ne
vezesd a nagy fogatot,
ne bújj a por köpenyébe.
Ne gondolj a száz bánatra,
sohasem jutsz ki a fényre.
Ne
vezesd a nagy fogatot,
a port magadra teríted.
Ne gondolj a száz bánatra,
csak terhedet nehezíted.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
207
Aj,
a magos ég szikrázik,
mind e földet beragyogja -
haddal mentünk napnyugotnak,
pusztába értünk, vadonba.
Sanyart minket hideg, hőség,
második hold kelte óta -
belesajdul a gyötört szív,
keser mérgét ontja, ontja.
Jaj, ti nyájas ismerősök I
csordul könnyem zápor-módra -
mennék haza, mennék, szállnék,
félek: bűnt veszek magamra.
Útra
mikor elindultunk,
rúg immáron hónapokra.
Haza mikorra vetődünk?
esztendőnek lészen fogyta.
Senkim sincsen, vagyok árva,
temérdek az ember gondja;
bánat nehezül a szívre,
fáj, hogy szabad nem vagyok ma.
Jaj, ti nyájas ismerősök!
vágyom rátok sóvárogva;
haza hogyne mennénk, mennénk:
vádba ütköznénk, haragba.
Útra
mikor elindultunk,
fordult az idő melegre -
haza mikorra vetődünk2
Tartjuk csak a rendet egyre.
Esztendőnek lészen fogyta,
babnak, gyümölcsnek szüretje;
bánat nehezül a szívre -
magam vádlom: ki kereste?
Jaj, ti nyájas ismerósök!
éjbe nézek, dideregve.
Haza hogyne mennénk, mennénk;
sok a parancs, kedvünk szegte.
Főemberek,
főemberek,
ne heverjetek nyugodtan,
tisztességet mutassatok,
igazakkal egy-csapatban,
Jó Lelkek ügyelnek rátok
jóra visznek dolgotokban.
Főemberek,
főemberek,
ne heverjetek hiába,
tisztességet mutassatok,
mint az igazak barátja -
Jó Lelkek ügyelnek rátok,
vezérelnek boldogságra.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
208
Harang
kong, visszhangzik igen.
Magas az ár a Hvaj-vízen.
Bánat, bú sebhedt szívemben.
Rágondolok, s nem feledem:
A nemes úr beh jó ember!
Buffog
a dob, dübög, zizeg.
A Hvaj vize beh jéghideg!
Nagy a bánat bús szívemben.
Foltja nincs erényeinek:
a nemes úr beh jó ember!
Dübög
a dob, nagydob zeng fel.
Hvaj folyóban három sziget.
Nyugtalanság a szívemben.
Nincs párja erényeinek:
a nemes úr beh jó ember!
Dobok
ünnepien zengnek.
Lantot vernek, gitárt vernek.
Sípok, csengők egybecsengnek,
egyik ja-t, másik nan-t zenget.
Flóták beh szépen esengnek.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
209
Tüskés
a sövény bozótja,
tüskét vágunk, nyesegetünk.
Hogy is élünk örök óta?
Kölest vetünk, termelgetünk,
ád a köles szeme btiven.
Nyeli ragacsos kölesünk,
nyeli puffadt hasú csűrünk.
Van millió kévénk nekünk,
ételt-italt készítgetünk,
áldozatra azzal megyünk.
Őseinket megkínálva
megnő szívünk boldogsága.
Tükröztök
nagy méltóságot,
kényes-fényes a marhátok,
áldozatra azt adjátok.
Van, ki főz-süt, nyúznak mások,
van, ki rendez, van, ki áldoz,
van, ki jelt ad az imához.
Tündöklők a szertartások,
a dicső tis körbe szálldos,
odahajlik az oltárhon,
és cserébe, amit áldoz,
kap a kegyes utód hosszú,
tízezer év boldogságot.
Babrálnak
a kemencékkel,
hosszú polcon áll az étel,
emitt sütnek, amott főznek,
nyugodtak a nemes hölgyek.
Van itt számtalan sok korsó,
látogatók meg vendégek,
koccintanak, úgy beszélnek.
A szertartások kimértek,
csevegnek és nevetgélnek.
A dicső ősök betérnek,
s a kegyes utód jutalma
tízezer év hosszú élet.
Tisztelettudók
vagyunk mi,
szertartásunk oly szabályos.
A kegyes utód nevében
adják meg a jelt imához.
Áldozati illat árad,
a szellemek lakomáznak,
jósolnak örömet, százat.
Színe-fonákja mintának
itt a köles meg az árpa,
szépen rendezett kosárka,
ott meg az ős áldó szája,
tízezer év hosszúsága.
Hogy
a szertartásnak vége,
dob zeng és harang zenéje.
Szól, ki jelt ad az imához,
s az utód mehet helyére.
Bor száll az ősök fejébe,
s aki ma a holt személye,
indul. Harang cseng elébe.
Szétszéled a szellem végre,
szolgálók meg nemes hölgyek
rendet raknak, tisztogatnak,
apák, bátyák, öccsök eztán
már csak magukban mulatnak.
A
zenészek is rákezdnek,
most nyugodtan élvezhetnek.
Serceg már a hús a tálban,
teljes szívük boldogsága.
Be is rúgnak, jól is laknak,
sorra fejet hajtogatnak.
A szellem is torkig lakott,
sok évet ad, jól mulatott:
"Nagyon szívesek voltatok,
ami kellett, megadtátok.
Sohase tegyen másképpen
fiatok meg unokátok!"
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
210
Tágasak
a déli dombok,
dúsan termók - Jü szavára -
s feltört fermsík, láp határát
unokánk ekéje szántja.
Földet mérünk cövekelve,
nyúljék délre, délkeletre.
Magas
égen gyűl a felleg,
hóból hullat sürü leplet,
esti-szállal elkevertet,
s hogyha földünk jól megázott,
s vízzel csordul minden árok,
búzánk szökken egyre feljebb.
Rendben
mezsgyék és határok,
a köles virága ékes,
hajlik unokánk kezéhez,
s ő ételt ád a halottak
képéül jött vándoroknak,
s vénségünk tízezer év lesz.
Áll
a kunyhó és alatta
gyümölcsöt hoz a tök-inda,
kovászolva, savanyítva
lesz az ősök áldozatja,
s unokáink hosszan élnek,
bő áldásában az égnek.
Tiszta
borral áldozunk mi,
áldozati szép bikával,
jó étellel őseinknek;
fogjuk csörgős késeinket,
nyitjuk bőrét szőrin által,
vérét, háját fogd a tállal.
Gőzölődünk,
fő a főttünk,
kellemetes illat árad,
áldozat nagy fénye támad,
fénye ősi ősapáknak.
És jutalmunk jaj, de szép lesz,
tízezer-év-hosszú élet.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
211
Nagy
földjeink fényesednek,
tízezernyi már a hasznuk,
érett búzánk learatjuk,
földmívesnek étkül adjuk.
Így van ez már évről évre,
ma megyünk a déli rétre,
jaj a gyomnak, jaj a gaznak,
kölesünknek szirma gazdag,
jó idő jön már miránk is
ajándékot kap bíránk is.
Áldozati
jó kölessel,
áldozunk mi szép juhokkal
égtájaknak, isteneknek,
földjeink így ékesednek,
boldogság a földmívesnek.
Peng a lant és dob dorombol,
Föld szelleme kél a porból,
kérjük: édes esőt adjon,
földünkből kölest fakasszon,
hizlalódjék férfi, asszony.
Unokáink
jönnek végre,
feleségük, kicsi kölykük
viszi étkük, viszi délre.
Rét-vigyázó jön a rétre,
kölest vesz jobb- s balkezébe,
megkóstolja, jó-e, szép-e.
Jó a mag az aratásra,
vígan foly a takarása,
unokáink sem pörölnek,
örvendeznek mind a földnek.
Zsuptetőként
szoros kéve
mint kocsirúd nyúl az égbe,
a kalangyák, mint a vastag
sziget és domb, úgy dagadnak.
Ezernyi magtár kell a magnak,
ezernyi szekeret akarnak,
köles-, rizs-, és cirok-asztag
szerencséje a parasztnak.
Nem is ér majd soha véget
sem a vígság, sem az élet.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
212
Széles
földön bő a termés -
már bevetve, boronálva,
kész a munka valahára,
fogjuk hát éles ekénket,
menjünk a déli határra.
Ott is elvetjük a magvat,
szép növéssel magasodhat -
unokáink szaporodnak.
Szárba
szökken, majd kalászba,
érik immár, színe sárga,
lang se fojtja, ju se bántja,
levél férge mind lerázva,
gyökér férge leforrázva,
nem árthatnak szép mezőnknek,
Föld szelleme űzi őket,
beledobja mind a lángba.
Mikor
felhők sűrüsödnek,
árja indul bő esőknek,
áztatván a közös földet,
azután saját mezőnket.
Ott a termés lábon áll még,
itt az asztag szétzilált még,
ott marokszám szertehányva,
itt a kéve hullt kalásza:
tallózgass csak, özvegy, árva.
Unokáink
jönnek végre,
feleségük, kicsi kölykük
viszi étkük, viszi délre.
Rét-vigyázó jön a rétre -
égtájaknak áldozattal,
fekete s vörös lovakkal,
áldozunk teljes magokkal,
és ajánlunk szép kölest mi,
boldogságunk megnövelni.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
213
Vesd
szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt a nagyúr, megjött végre,
az égbál két kézzel áldják.
Vereslik a sok térdvédő,
megismered katonáját.
Vesd
szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt az úr, kardhüvelyére
véstek sűrű szép cirádát.
Éljen tízezer esztendőt,
s tartsa meg házát, családját!
Vesd
szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt a nagyúr, megjött végre.
Az égből két kézzel áldják.
Éljen tízezer esztendőt,
és tartsa meg tartományát!
SZARÓ MAGDA FORDÍTÁSA
214
Szépségesek
a virágok,
dús levelük ring a szélben.
Megláttam én azt az ifjút,
szívem már övé egészen,
szívem már övé egészen,
örök édes nyugodalmat tőle várok.
Szépségesek
a virágok,
legszebb közöttük a sárga.
Megláttam én azt az ifjút,
föléledek a szavára,
föléledek a szavára,
örök édes nyugodalmat tőle várok.
Szépségesek
a virágok,
fehér, sárga szirmát hinti.
Megláttam én azt az ifjút:
négy sörényes ló röpíti,
négy sörényes ló röpíti,
a kezében fénylenek a gyeplőszárak.
Ostort
pattint négy lovára,
gyeplőszárát balra rántja,
húzza aztán: jobbra térjen,
zabola feszül keményen,
biztos az út, gyors a vágta,
mert a gyeplőt ő szorítja vaskezében.
RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA
215
Röpköd
a szang-hu madár
lehellet-rajzu szárnyon:
örvendő nemes főkre
tízezer áldás szálljon.
Röpköd
a szang-hu madár,
nyakán finom rajz árnya:
örvendő nemes urak,
ők itt a magos bástya.
Ők
itt a támasz, a hűség.
Az ország ura hálás.
Hogyan ne szállna rájuk
tízezer fényes áldás
Faragott
kupák öble
derít hangos örömre.
Társulnak gőgösség nélkül.
Tízezer áldás fejükre!
KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA
216
Vadkacsa
száll itt is, ott is,
hozunk madárfogó hálót.
Nyerjen nagyurunk tízezer évet
és áldást és boldogságot.
Vadkacsa-raj
a töltésen,
bal-szárnyát mind lecsüggeszti.
Nyerjen nagyurunk tizezer évet,
mely a jót mind újra kezdi.
Paripák
az istállóban,
legeltetjük, abrakoljuk.
Nyerjen nagyurunk tizezer évet,
jó nyugalmat, mind óhajtjuk.
Paripák
az istállóban,
abrakoljuk, legeltetjük.
Nyerjen nagyurunk tízezer évet,
hosszu békét, mind éltetjük.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
217
Bőrsapka,
csollongos...
Mit jelentsen ez?
Borotok, sültetek
finom, ízletes!
A testvéreké ez!
Másé nem lehet.
Cipruson,
fenyőn nő
inda és fagyöngy.
Míg urunk nem láttuk,
szivünk bús, gyötört.
Hogy urunkat látjuk,
kedv, öröm elönt.
Bőrsapka,
csollongos.
Mi van itt? Mi nép?
Borotok, sültetek
másnak martalék?!
Nem! Testvéreid, nézd,
jönnek ím feléd!
Inda
és fagyöngy nő
cipruson, fenyőn.
Míg urunk nem látjuk,
szívünk búja nő.
Urunkat meglátni:
boldogság, erő.
Bőrsapka
fejünkön.
Mért van itt e nép?
A finom bor és sült
idegeneké?!
Unokaöccseké,
s a fivéreké!
Hóesés
a vénség:
irnint dara szemel.
Ki tudja, a halál
mikor temet el!
Bort igyunk ma este!
Urunk ünnepel!
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
218
Zörög,
zörög a kocsi kereke,
egy lány elé röpít négy fekete,
nem éhezem rá, nem is szomjazom,
de hozzáköt a híre, a neve;
nincsen körünkben sok jeles barát,
magunk közt csapjunk vidám lakomát!
Vad-buja
erdő a sík közepén,
fácán-had űl meg lombok hűvösén;
a kedves lány az ablakában űl,
csupa kecsesség és csupa erény:
búlepte kedvem vígra változik,
szeretni foglak a halálomig.
A
nap nem érlelt drága bort nekem,
de jó italunk lesz, bőségesen;
nem volt leölnöm disznó, agyaras,
de nem maradunk mégse éhesen;
a nászajándék: két erős karom,
és tánc, és dal, és tánc, és vigalom.
Szakállas
hegyre tölgyet dönteni,
mentem gally-szedni, rőzse-gyűjteni,
kunyhóm falát a tél dere-hava,
a komisz szél hiába zörgeti:
csak te hiányzol, messzi kedvesem,
ha téged látlak, földerül szívem,
Gomolygó
ködben a hegy teteje,
röpít kocsimmal a négy fekete,
a nagy úton át eléd utazom,
három pár gyeplő mint gitár-zene;
ha megláthatlak, messzi kedvesem,
az édes öröm szétveti szívem.
KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA
219
A
zöld legyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a kerítésre.
Kedves uram, nemes uram,
sose adj a szóbeszédre.
A
zöldlegyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a jujubára.
Szárnya van a rágalomnak,
veti mérgét hét határba.
A
zöldlegyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a mogyoróra.
Szárnya van a rágalomnak,
miközénk is konkolyt szórnak.
LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA
220
A
vendég-had szőnyegre tér,
balra és jobbra rendesen,
ott a sok pjen- és tou-edény,
hús és gyümölcs bőségesen,
jól-kevert rizsbor, nem silány,
ihat kedvére mindahány,
ott a dobok, csengők sora,
összecseng kehely és kupa,
a céltábla versenyre vár,
az íj mind felhúrozva már,
együtt van az íjász-sereg:
mutasd meg ügyességedet,
a nyílvesszőt a célba lődd,
disz-serleget nyerj mind előtt.
Fuvolások
tánca forog,
nádsíp sipít és dob dobog,
a száz szertartás teljesül,
az ősök örvendhetnek ott,
a szertartás tökéletes,
egy a másra következik,
belüle gazdagság fakad,
utódok örvendhetnek itt,
kedv, mámor árad szerteszét,
zenét a győztesnek, zenét,
most mind párokká alakul,
jön és segít a háziúr,
megtöltik az ivóedényt,
legszebbnek, legjobbnak zenét!
A
vendég-had szőnyegre tér,
mind udvarias, zajtalan,
amíg a mámor messze van,
viselkedésük gáncstalan,
de a mámor megérkezik,
viselkedésük változik,
elhagyják ülóhclyeik,
és táncra tánc következik:
amíg a mámor messze van,
illegnek udvariasan,
de a mámor megérkezik
s viselkedésük gáttalan,
mert részegnek se kint, se bent
nincs semmi gát és semmi rend.
A
vendégek kapatosak,
rikácsolnak, rikkantanak,
feldől a pjen- és tou-edény,
kavarognak, mint szellemek,
mert mikor bortól részegek,
nem tudnak semmi illemet,
süvegük félrebillenik,
kör kör után következik:
hogyha elmennek részegen,
lépteiken áldás legyen,
ha itt maradnak részegen,
az erkölcs romokban hever:
egészséges a borivás,
de csupán illedelmesen.
A
borivók keringenek,
részeg amaz, józan emez,
egy udvarmester felügyel,
és itt-ott segítségre lel;
ó, a garázda részegek
@ék nélkül szégyentelenek,
szóba se álljatok velük,
hadd érezzék a szégyenük,
illetlent ne fecsegjenek,
ne legyen nyelvükön mocsok,
amíg ugrálnak szerteszét,
akár a szarvatlan kosok
három kupa befűt nekik,
többit fék nélkül vedelik.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
221
Balak
bújnak a hinárban,
fejük óriási széles.
A király Hao városában
bort iszik és kedve fényes.
Halak
bújnak a hínárban,
csapdosó nagy uszonyuk van.
A király Hao városában
bort iszik s jókedve lobban.
Halak
bújnak a hínárban,
szűken lapulnak a sásban.
A király Hao városában
honol tágas palotában.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
222
Babot
szedünk, szedegetünk,
rakjuk négyszögű kosárba.
Ugyan mit kap a sok nemes,
ki ott jön kihallgatásra?
Nincs ajándék. Vagy tán mégis?
Több hintója, paripája
lesz az úrnak, szaporodik
szoknyája meg díszruhája.
Vizet
szór a szép szökőkút,
zsázsát gyűjtünk hajladozva.
Ni, a sok nemes amott jön!
Lengnek a zászlók lobogva.
Messze látni. Csengőt csendít
paripáik zabolája,
hármas-négyesfogatokban
jönnek a kihallgatásra.
Térdtakaró
a combjukon,
lábszárvédő lábszárukon,
egyikük sem hanyag bizony,
részük császári jutalom.
Legyen boldog minden nagyúr,
úrrá a menny fia tette,
legyen boldog minden nagyúr,
áldás őrködjék felette!
Terebélyes
koronája
van a tölgynek, sűrű gallya.
Legyen boldog a sok nagyúr,
a menny fia élő pajzsa!
Legyen boldog a sok nagyúr,
tízezer áldás utukra!
Kísérőik szolganépe
ott jár mindenütt nyomukba.
Kötél
fogta fűzfacsónak
nem hagyhatja el a partot.
Legyen boldog a sok nagyúr,
a menny fia szeme rajtok.
Legyen boldog a sok nagyúr,
áldás, boldogság urukra!
Mind be délceg, mind be könnyed,
mikor belép udvarunkba!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
223
Szaru-íjunk
derék szerszám -
görbült ívvel jó-e vajjon?
urak, a rokont becsüljük,
testvér testvért el ne: marjon.
Testvér
testvért akként marjon:
népet is rosszra lovaljon -
egyengetve egyezséget,
példát ám mutat a népnek.
Egymás
igaz bátyja, öccse -
Sokat egymásnak elnéznek;
Egymás álnol bátyja, öccse -
bosszút bosszúra tetéznek.
Lám,
a népségnek is alja,
a másikat aki marja;
rangját sok sosem sokallja,
jut rossz végre aztán, bajra.
Vén
paripa csikót játszik,
korral nem gondol, bogárzik,
abrakot lát? fal rogyásig,
iszik, vedel szakadásig.
Majmot
fájára ne biztass -
fog a sár, de ha tapasztasz;
urak, jóval kell a népet
édesgetni magatokhoz.
Szakad
ámbár a hó bőven:
elolvad napos időben -
dc tűrhedd-e, hogy kitárjon,
aki feszeng üres gőgben?
Szakad
ámbár a hó bőven:
nyoma vész napos időben -
torzsalkodtok törzsek módján,
ezért vagyok kesergőben.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
224
Folyó
vizére borzas fűz hajol,
boldog vagyok, ha hűsén nyughatom.
A magas isten folyton-változó,
hozzá, vigyázz, ne juss közel nagyon.
Lásd, én megnyugszom benne néhanap,
aztán csak bűneim siratgatom.
Folyó
vizére borzas fűz hajol,
alatta néha megpihenhetek.
A magas isten folyton-változó,
vigyázzatok, hogy rajt ne vesszetek!
Lám, én megnyugszom benne néhanap,
utána újra kegyvesztett leszek.
Madár
repülhet, szárnyai viszik,
ha el akarja érni az eget.
A magas ég szünetlen valtozik
a nyughatatlan emberszív felett.
Irgalmas isten, vigaszt várjak-e?
Esett szívemen mindenki nevet.
RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA
225
Fővárosi
nagyuraknak
sárgaszín a rókamáljuk,
fegyelmezett a modoruk,
finom szóra nyílik szájuk.
Mikor Csou felé haladnak,
tízezer szem pillant rájuk.
Fővárosi
nagyuraknak
prémsüvegje, háncskalapja!
Fővárosi úrhölgyeknek
hosszú, vastag hajfonatja!
Mikor nem láthatom őket,
a szívemet hasogatja.
Fővárosi
nagyuraknak
füldugasza kőből vésve.
Jóhírű az úrhölgyeknek
minden tette, minden lépte.
Mikor nem láthatom őket,
megáll a szívem verése.
Fővárosi
nagyuraknak
övszalagja hosszan lobog,
hölgyek fürtje csavarodik,
akár a skorpió-farok.
Mikor nem láthatom őket,
a nyomukba bandukolok.
Nem
is kell, hogy lobogtassák,
a hosszú öv lobog-libeg;
nem is kell, hogy csavargassák
göndörödő fürtjeiket.
Mikor nem láthatom őket,
szívem búbánattól beteg.
KÁROLYI ADMY FORDÍTÁSA
226
Reggel
baltacinért mentem,
még egy maréknyit se leltem,
csapzott lettem, kócos lettem,
hajat mosni hazamentem.
Reggel
indigóért mentem,
kötényre valót se leltem.
Úgy ígérte, ötödnap jön,
nern érkezett hatodnap sem.
A
nemesúr vadászni ment,
íját a puzdrába raktam.
A nemesúr horgászni ment,
néki zsineget sodortam.
A
nemesúr mit horgászott?
Compót fogott és keszeget,
compót fogott és keszeget.
a zsákmányát megnézheted.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
227
Bőséges
a zsenge köles,
duzzasztja felhők zápora.
Vonultunk messzi dél felé,
zsoldot adott Sao nagyura.
Teleraktunk
sok taligát,
szekérbe fogtuk ökreink.
Most a hadjarat véget ért,
és hazatérünk sorra mind.
Kísértünk
harci-szekeret,
vonult, vonult a seregünk,
most a hadjárat véget ért,
hazamegyünk, megpihenünk.
Szje-ben
a munka folyt hamar,
jól tervezte Sao nagyura,
hatalmas volt a hadsereg,
jól vezette Sao nagyura.
Felföld
és alföld tiszta már,
forrás, folyóvíz tiszta már,
jól végezte Sao nagyura,
és megnyugodott a király.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
228
Síkon
szép fák,
lombjuk tömött.
Látom uram -
úgy örülök!
Síkon
szép fák,
lombjuk ragyog.
Soha, milyen
boldog vagyok!
Síkon
szép fák,
lombjuk sötét.
Hogy bámulom
hírét-nevét!
Leglelkemben
nagy szerelmem,
óva rejtem,
nem felejtem!
LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA
229
Tarackbúza
fehéret nyit,
fehér fűvel összekötik.
Ó, ez az úr elmegy messze,
egyszál magam maradok itt.
Kerekedik
fehér felhő,
záport zuhint sarjú gyepre.
Végzetes az ég forgása.
Nem tesz ez az úr kedvemre.
Észak
felé folyik a tó,
rizsföldekre habzik, árad.
Ó, ez a szép magas ember!
Szegény szívem sebzi bánat.
Eperfáról
rőzsét vágnak,
tűzre vetik a tar ágat.
Azért a szép nagy emberért
szegény szívem búval fárad.
Dobszó
dübög, és harang szól,
kihallik a palotából.
Rád gondolok - bánat emészt.
Szíved értem mért nem lángol?
A
töltésre gólya lebben,
daru sétál a ligetben.
Ó, azért a nagy emberért
keserű kín mardos engem!
A
kacsák a magas gáton
álldogálnak fenn féllábon.
Nincs ebben az úrban jóság,
erénye csak kettő-három.
Felállok
egy lapos kőre,
nem messzire látni onnan.
Ó, ez az úr elmegy messze,
itthagy engem bánatommal.
LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA
230
Madárka,
sárgatollú,
leszállt a domb tövébe.
Megyünk, a lábunk ólom,
útunknak lesz-e vége?
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!
Madárka,
sárgatollú,
leszállt a hegytetőre.
Mi nem félünk az úttól,
csak tudnánk, lesz-e vége.
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!
Madárka,
sárgatollú,
leszállt a hegy tövére.
Nem félnénk mi az úttól,
csak együnk odaérne!
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!
RAS ZSUZSA FORDÍTÁSA
231
Töklevelek
hullámzanak
főzni szedjük fazekunkba.
Jó bora van a nagyúrnak,
kupát tölt és megkóstolja.
Itt
fut a nyul, ott fut a nyul,
megsütjük és megpirítjuk.
Jó bora van a nagyúrnak,
telt kupát nyújt és kiisszuk.
Ott
fut a nyul, itt fut a nyul,
megpirítjuk és megsütjük.
Jó bora van a nagyúrnak,
telt kupát nyújt s ráköszöntjük.
Ugrik
a nyul, üget a nyul,
megsütjük és megpirítjuk.
Jó bora van a nagyúrnak,
ránk-köszönti, rá-koccintjuk.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
232
A
szikla-szirtek
égbe merednek egyenesen.
Folyók és dombok messze maradnak.
Beh nehezen
menetelnek a katonák.
Nincs pihenőjük éjente sem.
A
szikla-szirtek
égbe merednek hatalmasan.
Folyók és dombok messze maradnak.
Háboru van.
Menetelnek a katonák.
Oda kell menni már csakugyan.
Fut
vissza disznó
fehér csülkű sok a sáron át.
Jósol a Pi-csillag a Holdnál
nagy áradást.
Menetelnek Kelet felé
pihenő nélkül a katonák.
ILLYÉS GYULA FORDÍTÁSA
233
Trombitavirágok,
milyen dúsak, milyen sárgák!
Ó, de nehéz elviselni
borús szív szomoruságát.
Trombitavirágok
levelei bőségesek.
Inkább ne születtem volna,
minthogy ilyenféle legyek.
Nagy
feje van a juhoknak.
Padlás-lyukban három csillag.
Ha esznek is az emberek,
kevés, aki torkig lakhat.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
234
Sárgul
az árpa kalásza,
vonulunk messze határra,
búcsuzik hadba a férfi,
búsul utána a társa.
Sötét
a hegyek sörénye,
szívünkben bánat sötétje,
szánandó hadban az ember,
útjának soha nincs vége.
Vonulunk
éjszaka, nappal,
orrszarvú, tigris csapásán;
szánandó hadban az ember,
teng-leng csak, magányos-árván.
Sűrűben
róka sírása,
szélben fű lágy suhogása;
vonulunk gyalog, szekéren,
Csou útján messze határra.
KORM0S ISTVÁN FORDÍTÁSA
235
Ven
király a mennybe szállott,
ott tündöklik tiszta fényben.
Régi ország Csou, de mennyből
nem segítik mégse régen.
Hogy a Csou ház oly dicső lett,
tette égi kéz hatalma:
Ven az égbő1 visszaszálldos,
helye isten jobbja, balja.
Ven
király hatalmas úr volt,
sose huny ki ragyogása,
a Csou házat naggyá tette
Ven számtalan unokája.
Terebélyes családfája
nemzedékről nemzedékre
adta Csou tisztviselőit,
messze fénylik hírük fénye.
Hírük
fénye messze fénylik,
gonddal tették, amit tettek,
fejedelemségünk földjén
jó tisztviselők születtek.
A Csou támaszára szülte
fejedelemségünk földje
a sok fényes tisztviselőt:
lettek Ven nyugalina őre.
Ven
király felséges úr volt,
bölcs, figyelmes. Megbízása
égből eredt. Volt ám Sangnak
számos fia, unokája.
Fiai meg unokái
nemde százezren születtek?
Megbízásuk égbál eredt,
s Csou alattvalói lettek.
Csou
alattvalói lettek,
ám nem örök az ég megbízása;
Sang derék tisztviselői
a Csou földre jártak áldozásra.
Ha áldoztak, hímzett szoknya,
szertartási süveg rajtok;
vang szolgái, az ősökre
ugyan miért nem gondoltok?
Mért
nem gondoltok, erényük
mért nem ápolja szívetek?
Égi megbízásra méltón
boldogságért ti küzdjetek!
Amíg egy volt Jin meg a nép,
Jin volt az ég mása-képe,
nézd a Jin sorsát: nem ád ám
könnyen megbízást az ég se.
Ég
megbízást nem ád könnyen;
bár meg ne vonná tőletek!
Ragyogjon híretek! Az ég
bízta meg Jü-t s a Jin-eket.
Ám ki nem fürkészi senki,
mi lehet az ég szándéka;
Ven-ben bízzék tízezer föld,
Ven király legyen a példa!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
236
Tündöklő
a föld négy tája,
méltóságos a menny boltja,
ritkán egyesül a kettő:
nem könnyű a király dolga.
Égi fenség: Jin öröke;
s a négy táj nincs meghódítva.
Csi
földjéről, Csung törzséből
nemes lány, Jin ivadéka,
jött s feleségül ment Csou-ba,
araként a székvárosba,
hites ura, Vang, ki mellett
a szent erényt ragyogtatta.
A
nemes hölgy, Taj nagyasszony,
dicső Ven királyt foganta,
dicső Ven királyt megszülte,
Ven király a jót tisztelte,
a nagy ősöket szolgálta,
törekedett boldogságra,
nem tért le az igaz útról,
szert tett mind a négy égtájra.
Menny
a földre letekintett,
istápolta, támogatta,
jó Ven király ült a trónra,
házastársát égtől kapta,
s a Hja folyó partja adta,
s a Vej folyó partja adta.
Ven
daliás, délceg király,
s az országban volt egy leány,
nagy országban egy szép leány,
vélnéd, a menny hugocskája.
Jött szerencsét-hozó napon
Ven király a Vej partjára,
komp-hidat vert folyó-árra,
hatalmas volt ragyogása.
Szent
segítség szállt a mennyből,
segítséget nyert Ven fentről,
Csou-várban, a székvárosban.
Sen-béli a másik asszony,
legrangosabb a törzsében,
és Vu királyt szüli vala.
"Megvédelek, megsegítlek,
indulj s támadj a nagy Sang-ra."
Sang
serege, sok ereje,
akár erdő dús sürüje.
Mu földein kihirdették:
"Mi emelkedünk magasba,
rátok néznek a nagy ősök,
keljen szívetek bizalma."
Széles,
téres Mu határa,
hadiszekér mind szantálfa,
pej- és hóka-négyesfogat,
Sang-fu vezér a gazdája.
Szállt sas szárnya, sólyom szárnya,
Vu királynak ragyogása,
gyorsan csapott Sang királyra,
fényes csend volt hajnaltájra.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
237
Már
a tökszár árnyat vetett,
Mikor Tu-ból, Ci-ből, Cü-ből
a mi népünk megszületett,
mikor Tan-fu, ősök őse,
barlangokat építgetett,
s nem voltak még házfedelek.
Tan-fu,
ősök őse, pattant
jó lovára, és követve
a Nyugati Folyó partját,
a Ki hegyhez érkezett le;
szállást készített magának
s Kjang szülötte asszonyának.
A
Csou síkja gazdag, áldott,
tu-fű, kin-fű, mint a színméz.
Tan-fu a munkához látott,
teknőchéj-rovátkoláshoz,
itt időzött, el se vágyott,
épültek már a lakások.
Letelepült,
itt tanyázott,
jobbra lépett, balra hágott,
itt jelet tett, ott határt vont,
nézte, hány rőf, mérte, hány hold,
nyugatról keletre tartott,
figyeltek rá a munkások.
"Gyere,
munkások mestere,
mestere a sokaságnak!"
Rakták, rakták a sok házat.
Pontos volt a mérőzsineg,
illesztgették a léceket,
már a templom következett.
Ím
a földet egyre hordták,
ki is mérték, felpúpozták,
a köveket felhalmozták,
a falakat is felhúzták,
a magasság száz tu-ra nőtt,
elfáradtak a dobverők.
A
külső kapu felépült,
a külső kapu magas volt,
a főkapu is felépült,
a főkapu hatalmas volt.
Az oltár is készen állott,
honnan hadunk harcba szállott.
Haragjuknak
nem volt enyhülése,
hírnevüknek nem lesz feledése.
Tölgyekből gerelyt metszettek,
az utak csupaszok lettek,
a barbárok futni kezdtek,
menekültek, úgy lihegtek.
Jü
is, Zsuj is békét kötni járult,
áldozott nevükben Ven királyunk,
így híveink mindenhol termettek,
voltak mindenütt, akik szerettek,
voltak, akik ellenségünk lettek,
mások támadástól védelmeztek.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
238
Remekek
a tölgyfatuskók!
Felvagdaljuk tűzifának.
Rend és király szilárdan áll,
átkozza gyűlölet, bánat.
Rend
és király szilárdan áll.
zászlók bal és jobboldalán.
Tisztviselői, ahogy illik,
zászlait égbe röpítik...
Folyón
hajók úsznak hosszan.
Sokaság evez lefele.
Csou királya vonul ottan.
Hat hadsereg vonul vele.
Nagy
folyó az égi Tejút. -
Példája az égi Rendben:
Csou királya nagy kort ér meg -
valójában nem is ember.
Aranyfény
szépsége pedig
ötvösművel vetekedek.
Nagy király: ő szabja meg itt
a négy égtáj törvényeit.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
239
Mi
van a Han-domb lábánál?
Mogyoróbokrok hu-fákkal.
Mulat az urunk vidáman.
Jókedvű az áldomásban.
Áldoz
tűz jade-kanállal.
A folyadék benne sárgás.
Mulat az urunk vidáman.
Boldogság száll reá, s áldás.
Sólyommadár
égig hussan.
Száll le hal a mély tengerben.
Mulat az urunk vidáman.
Valójában nem is ember.
Töltve
a bor. Készen áll ott
a vörös hím áldozáshoz.
Boldog urunk feláldozza,
hogy boldogságát fokozza.
Hogy
ragyog a tölgyfa, hogy ég!
Tűzön a nép elhamvasztja.
Boldog az úr, elégedett.
A sok szellem jutalmazza.
De
szépek a ko- s lej-indák!
Kúsznak, beszövik az ágot.
Boldog az úr. Nem tántorul
keresvén a boldogságot.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
240
Tisztes hölgy vala Taj asszony,
Ven-vang anyja, emtetője;
nyájas Csou-beli Kjang asszony
fő-fő városunk úrnője;
Taj Sze híres messze tájon:
száz fiú származna tőle.
Ven urunk, ősünk hű sarja -
holtakat meg sosem bántott,
holtak nem taszítók bajra.
Tükre minden ágyasának,
feje öccsei hadának,
családot, népet magához hajta.
Hajlékában békességes,
Ősök Házában nagy-jámbor,
népét nemesen vigyázó,
védelemre vala bátor,
minden tettében meg nem fáradó,
nagy-voltán foltot nem ejtő.
Jó szóra hajló, szót-értő,
becsülője bölcs tanácsnak -
vala erényes férfiú-fővel,
gyermek-fővel vala érett;
jeleskedének akkor a vének,
törvénytevők hire fénylett.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
241
Felséges a menny királya,
lepillant nagy sugárzása,
széttekint a négy égtájra,
gondol a nép nyugalmára.
Ime két fejedelemség,
kormányzatunk lehanyatlott,
ime négy fejedelemség,
mindben vizsgálatot tartott,
felmérte és rendbehozta
bűneiktől iszonyodva,
s tovább tekintett nyugatra,
új országot alapozva.
Tisztogattak és elhordták
a lehullott száraz ágat,
szép sorjában elültették
a lombos és nemes fákat,
tamariszkusz-bokrok rendjét
s a termő, dús gyümölcsfákat,
gondozták és beoltották
a kusza, vad szederfákat.
Az erény ott újra-támadt,
jó szokások és törvények,
ellentétéül a rossznak,
a régi rend újra-éledt.
Pillantott a hegy hátára:
karcsu tölgyfák magasultak,
fenyők, ciprusok virultak,
új birodalmat itt alapítottak,
elkezdte Taj-po, folytatta Vang Ki,
nemes férfi vala Vang Ki,
mindenkivel szíves; nyájas,
testvérivel barátságos,
boldogságát építette,
dicsőséggel ékítette,
az áldást el nem vesztette,
a négy égtáj vala kertje.
Talpig nemes férfi Vang Ki,
megmérte a menny királya,
nagy volt híre sugárzása
és erénye ragyogása,
tündökölt, jó volt a néphez,
értett a vezérkedéshez,
nagy ország nagy fejedelme,
értett az egyezkedéshez,
aki megegyezett véle,
meg nem csalta nagy erénye,
istenáldás szállt föléje,
unokáit is megérte.
Vang-hoz szólt a menny királya:
Őrködj minden lazulásra,
vágyat ne hagyj szabadjára. -
Ekkor elindult a folyam partjára,
lázadozott Mi országa,
szembeszegült, szemmel látta,
Jüan határát leigázva.
Gerjedt a király haragra,
hadait felvonultatta,
hogy a rárontókat rontsa,
uralmát megszilárdítsa,
így teljesüljön a menny parancsa.
Városában maradt akkor,
özönölt ellenség Jüan-ból,
hegyeinkre felkaptattak,
dombjainkról lemaradtak,
lejtőinkről, dombjainkról;
kútjainkból nem ihattak,
kútjainkból, tavainkból.
A király a téres rónán
élt a Ki hegyétől délre,
a Vej folyó íves partján,
tizezer törzs példaképe,
jót árasztott minden népre.
Vang-hoz szólt a menny királya:
Kedvvel nézem nagy erényed,
sohase kérkedsz, bár nagy a híred,
a tündökiés se ronthat le téged,
nem tudhatod az ég tervét,
mégis követi a szíved.
Vang-hoz szólt a menny királya:
Nézz a sok testvér-országra,
egyesülj testvéreiddel;
s létráiddal, kampóiddal,
várostrom-szekereiddel
támadj Csung erős falára. -
A zúzók mind hatalmasak,
Csung falai nagy-magasak.
Vonultak az elfogottak.
Levágott fejeket hoztak.
Menny urának ajánlotta,
sok szép kinccsel feláldozta,
egyedül trónolt a négy égtájon.
A zúzók mind hatalmasak,
Csung falai nagy-magasak.
Mind megtörte, mind megölte,
nemzetségük szórta szerte,
s a négy égtájon mindenki tisztelte.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
242
Ősök
tornyát megtervezték,
alapozták, rakni kezdték,
buzgón munkált az egész nép,
egy nap sem telt s végbevitték,
erejüket nem kímélték,
mint egy gyermek az egész nép.
Ott
az Ősök Ligetében,
fényes szarvasok körében,
öreg király mulat szépen.
Ott a királyi madarak
mind ragyogó hó-tollnak,
fickándoznak aranyhalak.
Oszlopok
és harangtornyok,
dobok, csengők, sípok, gongok,
ó, csendülnek a harangok,
ó, csodás a vívó-csarnok,
ó, kondulnak a harangok,
ó, mesés az íjász-csarnok,
krokodilbőr-nagydob durrog,
vak zenészek húrja cincog.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
243
Apákról
szálla fiakra
Csou-urak bölcs országlása -
három hatalom a mennyben,
a király itt képük mása.
A
király itt képük mása,
buzgatója ős erénynek,
egeknek folyvást esengő,
küldetést teljesítvén meg.
Küldetést
teljesítvén meg,
e földön ő tükrök tükre,
szülék iránt kegyességes,
példája példa örökre.
Ő
erényekre sosem rest,
ő kit mindenek szeretnek,
ősök, szülők tisztelője,
tetőzője tetteiknek.
Támad
szép napként sajogva,
ősök tetteit tetézve,
bő tízezer esztendőt ér,
egek áldásában része.
Egek
áldásában része,
négy égszeglet neki hódol,
bő tízezer esztendőt ér,
s ki nem fogy pártfogolókból.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
244
Ven
fejedelem hírneve
sarjad dicsőséggel tele.
Gondozta, óvta népeit,
láthatta készen műveit.
Ó, hatalmas volt Ven király!
Az
ég segélte Ven királyt,
szerzett sok harci érdemet:
Csung ellen hadat vezetett,
Feng-ben várat építtetett.
Ó, hatalmas volt Ven király!
Árok
övezte várfalát,
vára megvíhatatlan állt,
Nem foldozta szándékait,
jött és követte őseit.
Ó, daliás, derék király!
Hatalmas
művet alkotott,
Feng köré fal-gyürüt rakott,
hová a négy táj összegyűlt
és urára támaszkodott.
Ó, daliás, derék király!
Keletre
tart Feng folyama,
Jü fejedelem nyomdoka,
hová a négy táj összegyűlt,
s a király felettük vala.
Ó, délceg és dicső király!
Hao-vár
árokkal övezett,
oda gyűlt nyugat és kelet,
észak és dél is ott honolt,
és valamennyi meghajolt.
Ó, délceg és dicső király!
A
nagyúr jósoltat vala;
Hao vára lőn székvárosa.
Teknőc-jóslás a kezdete,
majd Vu király fejezte be.
Ó, hatalmas volt Vu király!
Bambuszt
dajkál Feng folyama,
Vu ott munkálkodik vala,
szándékát követé fia,
buzgón segíté az atya.
Ó, hatalmas volt Vu király!
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
245
Ki népünket sarjasztotta,
a Kjang-béli Jüan nagyasszony,
népünket hogy fakasztotta?
Jött jin- és sze-áldozatra,
hogy a meddőség ne sujtsa,
lépett égi lábnyom nagyujjába,
legott vidám és gazdag lett,
fiu-gyermekkel áldott lett,
fiut szült és fölnevelte
s e gyermek a Köles Herceg.
Hogy a végső hónap megjött,
az elsőszülött előjött:
se repedés, se fájdalom,
se sérülés, se ártalom,
nyilvánvaló menny-oltalom,
magas ősnek segítsége,
kettős áldozat jutalma:
szülés csendes békessége.
Kitették a fiut keskeny útra:
marhák, juhok lábuk közt táplálták;
kitették a síkság erdejébe:
ottan erdő-irtók megtalálták;
kitették a síkos, fagyos jégre;
betakarták a madárkák;
elköltöztek a madárkák,
fázott, sírt a Köles Herceg,
mert erős volt, messze hangzott,
nagy sírása csengett-bongott.
Akkoron csúszkálni kezdett,
aztán lábra állt és lépett,
keresgélte az élelmet,
babbal ültetett be földet,
a bab menten szétindázott,
a gabonán telt kalász volt,
kender, búza kövérré telt,
a tökszár gyümölcsöt érlelt.
Jó
gazda volt ama Köles Herceg,
tudta ő a rendjét-módját,
irtotta a buja dudvát,
vetett arany gazdagságot,
szál-növésű búzaszárak
magasodtak, virágzottak,
aztán kalászt is hajtottak;
látta, mennyi öröm abban,
ért kalászban kemény mag van:
hajléka is vala néki Taj-ban.
Minden javunk tőle ered:
dupla-szemű sötét köles,
piros köles, fehér köles;
szétterjedt a sötét köles,
ő aratott, méregetett;
piros köles, fehér köles,
nagy kévéket vállra vetett,
áldozatot hintegetett.
Hogy
is, mint ís légyen áldozatunk?
most csépelünk, majd sajtolunk,
most rostálunk, majd taposunk,
majd áztatunk átázásig,
forralunk gőz-gomolygásig;
tanakodunk, gondoskodunk,
virágot és zsírt áldozunk,
keresztúton kost áldozunk,
kos pecsenyét sütünk-főzünk,
új évre így készülődünk.
Megtöltjük a fazekakat,
fazekakat, kondérokat,
lengedezve száll jó illat,
magas ősünk csendben nyughat,
jó az áldozati illat,
Köles Herceg tanította,
a nép tőle megtanulta
és mindmáig megtartotta.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
246
A
keskeny ösvényt káka, sás szegi,
pásztor ott nyáját nem terelgeti,
nyujtózhat, nőhet kedvire a nád,
fürtös bugáját szélbe lengeti.
Mindenki
jó, testvér testvért szeret,
mindenki békés, egymást szívlelő.
Szőnyeget, széket hordanak elő
tódul már a népes gyülekezet.
Ülőhelyül
gyékényt terítenek,
szíveskedő szolgák sereglenek,
kínálnak édes erjesztett italt,
torkot üdítnek öblös serlegek.
Kínálkoznak
az ízes pecsenyék,
párolgó főtt hús, mártás van elég.
Itt énekelnek, ott a dob bufog,
szítják a kedvet ritka csemegék.
Hoznak
erős, szépmívű íjakat,
mered a négy nyíl rezdületlenül,
az ajzott ideg majdnem szétszakad,
a vendégsereg figyel, körbeül.
Ajzzák
az íjat a kemény kezek,
pattan az íjhúr, hosszasan rezeg,
a nyílvesszőket messze meglelik:
úgy állnak, mint a földbe vert szegek.
Pálinka
meg bor körbejár megint,
a nemzetségfő középre kiáll -
ősök fia, mindenki rá tekint -
kupát emel és édes bort kínál.
Kíván
derűs öregkort, tiszteset,
életet, hosszút és bdségeset,
számos napot, bölcsesség-érlelőt,
tenger örömöt a halál előtt.
RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA
247
A
sok borból torkig ittunk,
jól tartottak szép erények.
Élj, urunk, tízezer évig,
mindig több örömre ébredj!
A
sok borból torkig ittunk,
körbe járt a finom étel.
Élj, urunk, tízezer évig,
mindig fénylőbb fényességgel!
Nőjön
fényed szép sugára,
juss egykor boldog halálra!
Mi a jó halálnak útja,
holt ős sarja megtanítja.
Hogy
tanítja, hogy mutatja?
Ime, száz edénye tiszta,
barátait összehívta,
méltóságra itt tanítja.
Ó,
be méltóságos lényed!
Ahány fiad van, mind tisztel téged.
Nem lesznek soha szükségben,
részeltetnek tisztességben.
Miben
áll majd a tisztesség?
Ház meg család örvendeztet.
Élj, urunk, tirezer évig,
utódaid bőven lesznek.
Mi
az utód? Utódaid?
Ég küldötte ivadékok.
Élj, urunk, tízezer évig,
égi áldás az utódok.
Kik
lesznek majd utódaid?
Ád az ég fiút, leányt is,
fiad is lesz, lányod is lesz,
utánuk meg unokáid.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
248
Vadkacsa
fürdik a King vizében,
eszik, ki jött a szellemek nevében.
Tiszta íz borod levében,
illat tálad ételében!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór fejedre bőven.
Vadkacsa
úszik, kiül a partra,
eszik a szellem, ezt mondogatja:
Mily finom borod zamatja,
ételed minden falatja!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád, bőven adja.
Vadkacsa
gázol szigeti sásban,
dúskál a szellem a sok fogásban.
Jól szűrt bor van a pohárban,
szép szelet húsok a tálban!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád hatalmában.
Vadkacsa
ráring a folyamágra,
eszik a szellem, hódolat várja.
Áldás záporoz alá a
dicső ősök templomára.
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád s lakomádra.
Vadkacsa
búvik hegy szorosába.
a szellem arcát tömjénfüst járja.
Jó bor került poharába,
jó pecsenye asztalára,
lakománál ül a szellem,
nem sujthat már baj a házra.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
249
Boldog
az úr, nagyon boldog,
sok erénye messze csillog.
Jót parancsol a parancsa,
az ég bő áldása rajta,
az segíti, támogatja.
Nagyságát is égből kapta.
Áldásra
vár, boldogságra,
lesz százezer unokája,
méltóságos egész lénye,
illik jogar a kezébe.
Hibát nem ejt, nem is felejt,
hallgat a régi törvényre.
Csupa
fenség egész lénye,
messze fénylik dús erénye,
gyűlölet nem súg fülébe,
hallgat sok főemberére.
Részese nagy boldogságnak,
hívják négy égtáj urának.
Ameddig
jogara elhat,
minden híve békén alhat,
száz kormányzó, száz főember
elárasztja szeretettel.
Nem él vissza hatalmával,
népe szíve nyugalmával.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
250
Lju,
az állhatatos király,
tétlenül otthon nem maradt,
mesgyét hasított és utat,
töltötte a magtárakat,
kamrákat és hombárokat,
kosarakat és zsákokat,
és gyűjtött kincset is, sokat:
feszítette az íjakat,
köszörülte a bárdokat,
s a hadsereg élén haladt.
Lju,
az állhatatos király,
jött s a széles rónán megállt,
mely bőséges virágban állt,
szerte-hirdette szándokát,
s elégedett volt a világ;
majd elindult a hegyen át,
aztán a síkságra leszállt;
mivel övezte derekát?
Jade-köves és jao-köves
kardöv ölelte derekát.
Lju,
az állhatatos király,
a száz forráshoz érkezett,
honnan jól széjjelnézhetett,
a déli hegygerincre ment,
székvárosának lelt helyet,
mit tarka mező környezett;
ott lakhatott és élhetett,
ott harci tábort üthetett,
ott népéhez beszélhetett,
ott bárkivel beszélhetett.
Lju
az állhatatos király,
a székvárosnak szánt helyen
lépdelt méltóságteljesen,
kényelmére sok holmi gyűlt,
gyékényre lépett, székre ült,
és küldte a szolga-hadat,
hogy ólból disznót hozzanak,
s ő lopótökben bort adott,
megetetett, megitatott
minden szolgát, alattvalót.
Lju,
az állhatatos király
nemcsak fényben, de árny alatt
méregetett dűlőt, utat,
megvizsgált hegyoldalakat,
folyókat és forrásokat;
három részre osztván hadát,
felmérette a lápokat,
a bőtermő síkságokat
s a nyugatra lejtő hegyet,
hol Pin ország telepedett.
Lju,
az állhatatos király,
mikor Pin-be látogatott,
a Vej-be gázlót hordatott;
köszörült s követ faragott;
s alapított hajlékokat,
tanyákat, dúsat és sokat,
Hvang-meder mindkét oldalán
s följebb, Kvo folyó hajlatán:
sűrűn állnak egymásután
a folyó kanyarulatán.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
251
Távol
kanyargó folyóból vizet merítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
főzheted már az ebédet.
A víg, boldog fejedelem
atyaként védi a népet.
Távol
kanyargó folyóból vizet merítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
elmoshatod az edényed.
A víg, boldog fejedelem
segítheti csak a népet.
Távol
kanyargó folyóból vizet mexítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
kell a mosótekenőbe.
A víg, boldog fejedelem
népe nyugalmának őre.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
252
Kerek
halom púposodik,
nagy forgószél erre forog.
A víg úr, a magas kedvű,
idejött, itt szórakozik,
így zeng, ilyen dalba fogott:
Annyit
kószáltál, beléfáradtál,
most hogy pihentél, megint mulatnál,
te víg úr, te magas kedvű;
érj csendességes, szép könnyű véget,
mint egykor régi királyi népek!
Nagy
birtokod van, bőtermő, gazdag,
földjeid számát szaporítottad,
te víg úr, te magas kedvű;
érj csendességes, szép könnyű véget,
száz szellem várjon, mint jó vendéget!
Elnyert
rangodban élj számos évet,
szerencse óvja a békességed,
te víg úr, te magas kedvű:
érj csendességes, szép könnyű véget,
legyen nagy bőség az osztályrészed.
Van,
mi megtámassza vállad,
megbecsülöd jó atyádat,
erény a te utitársad,
te víg úr, te magas kedvű,
tanítod a négy égtájat.
Be
magas vagy, hatalmas vagy,
mint a jogar, oly szálas vagy,
ej, be nagyon hírneves vagy,
te víg úr, te magas kedvű,
égtájak is rád hallgatnak.
A
főnixek fenn repülnek,
suhogtatják puha szárnyuk.
Fenn repülnek, majd leszállnak;
tisztviselője sok van a királynak,
a királytól kapták rangjuk,
védői a menny fiának.
A
főnixek fenn repülnek,
suhogtatják puha szárnyuk.
Fenn repülnek, égbe szállnak;
tisztviselője sok van a királynak,
a királytól kapták rangjuk,
védői a lakosságnak.
Tetején
a hegyoromnak
a főnixek dalba fognak,
platánágak hajladoznak.
Hol keletre néz a hajlat,
sűrűk arra a fagallyak,
lágy zengése van a dalnak.
Van
az úrnak sok kocsija,
számtalan csengős fogata,
van temérdek paripája,
mint a szellő a futása.
Tán a dal is szebben szólal
dúsabban e pár verssorral.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
253
A
nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a pihenésre,
óvd a közép-birodalmat,
legyen a négy tájon béke.
Ne irgalmazz hitványaknak,
hízelgőknek, gonoszoknak,
üss rablókra, népnyúzókra,
kik urunkra mitsem adnak,
tégy jót közel, tégy jót távol,
így adj erőt királyunknak.
A
nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a nyugovásra,
óvd a közép-birodalmat,
jelölj helyet nagytanácsra.
Ne irgalmazz hitványaknak,
zúgolódó rendbontóknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
kik szerte bajt, vészt okoznak,
tedd a dolgod szakadatlan
így adj nyugtot királyunknak.
A
nép fárad, a nép roskad,
rászolgált az enyhülésre,
légy kegyes a székvároshoz,
hints békét a négy vidékre.
Ne irgalmazz hitványakaiak,
a szertelen lázítóknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
vess gátat gaz munkájuknak,
legyen illem és tekintély,
ápold, akik jót akarnak.
A
nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a békességre,
óvd a közép-birodalmat,
múljék a nép szenvedése.
Ne irgalmazz hitványaknak,
se ördögi gonoszoknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
az egyenest elhajlítják;
jóllehet te kisgyermek vagy,
mégis messzi hat a példád.
A
nép fárad, a nép roskad,
rászolgált, hogy nyugta légyen,
óvd a közép-birodalmat,
senkit sérelem ne érjen.
Ne kegyelmezz a gazoknak,
az élősdi pimaszoknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
ne tűrd meg a görbeséget,
légy királyunk jade-köve,
könyörögve kérlek téged.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
254
Hatalmas
az ős a mennyben,
senyved a nép porban, szennyben.
Nincs igaz szó beszédedben,
nincs józanság a tervedben.
Minden társad tehetetlen,
más van szádon, más szívedben,
minden terved lehetetlen,
intelek hát intelmemben:
Dühös
az ég, karja sujtó,
most ne légy olyan mosolygó!
Most az ég haragja szörnyű,
ne légy olyan bőbeszédű!
Hogyha illőbb lesz beszéded,
csendesebb szívű a néped,
hogyha szív lesz szavaidban,
megül a nép nyugalomban.
Hivatali
társad vagyok,
noha más tisztet viselek,
olyan gőgösen hallgatod,
mikor tanácskozom veled.
Szolgálatról szólnak a szók,
tanácsomat mért neveted?
Azzal tárgyalj - int a mondás -
aki fát gyűjt meg füveket!
Dühös
az ég, sujt csapása,
nem jó perc tréfálkozásra.
Minden idős társad morog,
s önhittek a fiatalok.
Ne csúfolj ki, szavam árja
nem vénember locsogása!
Lármát csaphatsz, de hiába,
nem az a baj gyógyulása.
Dühös
az ég, nagy az árnya,
szűnjék dölyföd valaháral
Tekintélyed, mint a pára.
Ki jó, elmélyed magába.
Nagy a nép siránkozása,
senki sem hajt szám szavára,
nyomor hág a pusztulásra,
nem volt, aki szánja-bánja.
Olyan,
ha az ég kormányon,
mint a fuvola nótája,
jade jogar karcsusága.
Jaj, be könnyű a munkája!
Kezes a nép, hallgat rája,
kézen vezetik útjára.
Nagy a népnek romlottsága,
ne te legyél a példája.
Nagy
emberek: léckerítés.
Nagy tömegek: falkerítés.
Nagy országok: védőbástya.
Királyi törzs: oszlop szála.
Jó hág az erény nyomába;
erőd a király családja.
Ne tűrjétek leomlását,
királyi törzs pusztulását!
Félj,
hogy az ég dühe rád száll!
Ne mulatozz, ne is játsszál!
Félj, nem áld meg új kegyekkel!
Ne szórakozz versenyekkel!
Az ég egyik neve bölcs is,
látja, akármerre lépsz is,
tisztánlátó neve is van:
figyel görbe utaidban.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
255
Hatalmas
a magas isten:
földi népek kormányzója.
Rettenetes a nagy isten:
hatalmának sok a módja.
Változandó kegye. Tőle
lőn a népek sokasága.
Mindeneknek van kezdete.
Kevésnek van jó halála.
Ven-vang
azt mondta: Jaj néktek!
Ti Jin-Sang-ok, jaj tinéktek!
Mert amazok önfejűek,
elnyomó, durva pribékek,
s mind hivatalnokok mostan,
szolgálatuk ütik-vétik.
Vakmerőséggel teljesek,
s ti adtok hatalmat nékik!
Ven-vang
mondta: Jaj tinéktek.
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Igazat s jót nem őrzétek!
Ha rossz szándék, s önkény tép meg:
rókamód felelnek néked.
Rabol és csal, ki hol érhet.
S ők vég nélkül szónokolnak,
s mind az ördögről csaholnak.
Ven-vang
azt mondta: Jaj néktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
A középső királyságban dulakodtok,
a bűnből erényt faragtok,
erényekben nem ragyogtok.
Törvény és bűn, jó és romlott
közt már nincsen különbség: egy!
Nem tesztek ki különbséget:
kik támaszok, kik fő népek!
Ven-vang
mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Nem az Ég áztat el titeket a borban!
Jaj a bort mért vedelitek?
Elvakultatok téveteg.
Világosság s setétség közt
nem láttok tik különbséget,
nappalt fordítjátok éjnek.
Ven-vang
mondta: Jaj tinéktek.
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Hangotok tücsöké; heves,
bugyborgó víz, forró leves.
Romlásba fut koldus, nemes.
Megy a nép erre egyenest.
Túlsokan vagytok a középső királyságban,
mely már Kuj-fang-ig tetemes.
Ven-vang
mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Nem igaz, hogy isten nem jó veled!
Jin rúgta fel az ős törvényt.
Hol vannak a régi igaz emberek?
Mert van szabály, ősi törvény!
De ti éltek, azt megtörvén,
ezért is megy minden görbén.
Ven-vang
mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Van egy mondása a népnek:
Ha fát gyökérrel kitépnek:
ágak, levelek még épek -
lenn a gyökér romlik, szélled.
Eljő a Jin-ház végzete;
Hja-urak példája éled!
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
256
Illendőség:
erény párja.
Mondják: "A bölcs
olykor báva."
Hiba a nép
balgasága;
vétek a bölcs
bolondsága.
Ki
a jó úr?
Négy táj példája,
erény tükre,
nép gazdája,
menny kegyeltje,
jó terv ácsa,
szép-küllemű,
bárki mintája.
Ám
manapság
rossz urak vannak,
jót visszáznak,
borba zuhannak,
kéjbe hullnak
s feledik apáik,
nagy királyok
törvénytábláit.
Menny
rosszallja,
büntetés jön.
Keljetek korán,
hunyjatok későn.
Söpörjétek
háztájatok,
fegyvereket
gondozzatok,
ellenségre
rárontsatok.
Légy
földünk éke,
urak féke,
ügyelj szavadra,
méltóságodra:
kő-pálcádon
repedés támadt,
s kiköszörülték;
de ha rés vau
szavaid közt:
nincsen mentség.
Ne
szólj könnyen.
Ne mondd: Usgyé,
szaladj, nyelvem!
Szó el nem száll:
választ talál;
s jót vonz a jó.
Mind csemetéd
a te néped,
folytat téged,
szolgál néked.
Ha
barát jön:
szívvel fogadd,
vagy megbántod.
Vizsgáld magad,
ne bújj zugolyba,
mondván; "Az ősök
már úgyse látnak."
Szellemek útját
nem tudhatod:
őket meg ne bántsad.
Folyton
javítsd
a bensődet,
mindig ápold
a külsődet;
légy méltányos,
igazságos.
Barackot dobsz?
szilvát dobok;
s tülekednek
a kis kosok.
A
zsenge hajtást
selyem-szál fogja:
a jó ember
az erény alapja.
A bölcs ember,
ha beszéltem,
megfogadja;
az ostoba,
hozzá-méltón,
megtagadja.
Ó,
ti aprók,
nem adtok a jóra,
nem vihetlek
kézen-fogva,
hát vezetlek
fületeknél fogva,
ti tudatlanok,
zárlak karomba.
Jajong a népünk:
estig ne késsünk.
Ragyog
a menny fenn,
kedvem nem ragyog;
sötétek vagytok,
szomoru vagyok,
Én tanítlak,
s kacagjátok,
aggságomat
gúnyoljátok,
gyengülésnek
gondoljátok.
Ó,
ti aprók,
törvényt hirdetek,
és ha értitek,
majd nem sírtok.
Az ég gyászos,
kincsünk széled;
láthattátok,
a menny nem téved;
bűnötök vitte
bajba a népet.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
257
Lágy
eperfa,
árny alatta.
Tépik: széthull.
Mily tépett ma
szegény népünk,
mennyi gondja!
Még az ég sem
segít rajta.
Négy
mén vágtat,
zászló libben,
nő a bánat,
írja nincsen,
fogy az ember,
forr az ország,
s országszerte
nyom a kórság.
Minden
roskad,
nem véd senki,
nincs hely állni,
nincs út menni.
Fényes urunk
nem rossz soha -
ennyi bajnak
ki az oka?
Rossz
korszakban
mért fogantam?
Menny dühével
találkoztam,
nincs hely, ahol
megnyughassam,
határunkon
ellenség van.
Forr
a fejem,
hogy védjelek;
tanítalak,
hogy értsetek.
Ki forrót fog:
vízbe mártja.
Hova futtok?
A romlásba.
Mint
vihar, ha
épp kifullad:
népünk szorgos,
mégse halad;
szánt, vet, arat
dolgos népünk:
vagy becsüljük,
vagy nem élünk.
Menny
küld halált
a királyra,
ártó férget
gabonánkra.
Hull országunk
szíve-vére,
erőtlenül
nézek égre.
Fejedelmünk
ország atyja,
miénk minden
gondolatja -
Így volt. De most:
önzővé lett
s megveti a
rongyos népet.
Az
erdőnek
mennyi vadja!
Barát egymást
mind elhagyja.
"Légy hű mindig"
a nép mondja.
A
bölcs őriz
száz mérföldet;
bolondságnak
bolond örvend;
a váddal mért
késlekedjek?
A
bölcs pőre,
nincs tisztsége;
törtet a rossz,
csak előre;
a mohóság:
ország mérge.
Szél
utat lel
széles völgyben -
jó példát lel
a jó ember,
csapkod-kapkod
a rossz ember.
Szél
utat lel -
hát a vétek?
Szóltam: felelj!
De mind részeg
és engem mond
dőre vénnek.
Társak,
ó, jaj,
dalt tudatlan mondok?
Madarakként
nyíltól hulltok.
Elszököm, mert
rámrohantok.
Féktelenek,
becstelenek,
igazság nem
kenyeretek,
romlott, rontó
kegyetlenek!
Ti
gyengéket
fosztogattok,
s ha vád érhet,
megfordultok
s ti vádoltok.
E dal éget!
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
258
Ragyog
az égi Nagy Folyó,
ragyog, szikrázva hömpölyög.
Szól a császár: "Jaj, népeim,
mi a ti új, nagy bűnötök?
Halált, éhínséget, zavart
küldött ránk az ég, az örök.
Hiába áldoz állatot
a nép, hiába könyörög.
Az oltárpénz is fogyva már.
Nincs szóértés föld s ég között.
Rettenetes
nagy az aszály.
S még nó a tikkasztó meleg;
hordják bár az engesztelőt
a templomba a menetek;
megkövettük bár sorra mind
a fenti, lenti szellemet -
de Hou Ci nem elég erős,
a Legfőbb meg nem ád kegyet.
Mért sujt bennünket? Mért teszi
tönkre a lenti földeket?
Rettenetes
nagy az aszály -
Nem űzhetjük el semmiképp.
Ijesztőbb, mint mikor dörög
s istennyilákat szór az ég,
mert az elől nem menekül
egyetlenegy Csou-maradék.
Attól fél a Magas Nagy Ős,
azt nem tűri, túléljük őt?
Így ismerjük meg, jaj nekünk,
régi eleink erejét.
Rettenetes
nagy az aszály,
lángol, az arcod perzseli;
nincs bújni előle hova,
nincs hova kitérni neki.
Mindenütt ott a Nagy Parancs.
a Végzet, mely ezt rendeli.
Nem segít rajtunk most a sok
kung sem, falvaink vénei -
Ó, atyák, anyánk; őseink,
dühötök mi engeszteli?
Rettenetes
nagy az aszály -
Kiszikkadt völgy és patakágy.
Dul a szárazság ördöge,
övé - úgy izzik - a világ.
Hőköl hőtől s lángtól a szív,
s gyötrött szívünk is csupa láng.
A sok bölcs kung, a sok öreg,
röstell gondolni is reánk.
Mért húzódott el a Nagy Ős,
mért hagyott el így, mire szánt?
Rettenetes
nagy az aszály,
minden porcikánk acsarog
ellene s lökné vissza. Mért
kell így kínlódnunk, mi az ok?
Elmondtuk jókor az imát,
megadtuk az áldozatot.
A Magasságos, a Nagy Ős
haragjában mért ily konok?
Megtisztelve a Szellem is.
Mért büntet hát? Mért háborog?
Rettenetes
nagy az aszály -
bomlik a rend; kapkod, beszél
s tehetetlen a főlovász,
a főszakács, a fővezér,
a miniszterelnök, egész
udvartartásom, s nincs segély,
csak fejetlenség, zűrzavar -
javulást senki nem remél.
Nézek a magas égre föl.
már minden tagom elalél.
Nézek
a magas égre föl.
Beh kicsinyek a csillagok!
Ó, ti nemesek, főurak,
fölöttem ti ragyogjatok!
El
semmit ne leplezzetek.
Tegyétek híven dolgotok!
Mért könyörgök? Nem magamért.
Értetek. Sorsunk sorsotok.
Nézek az égre, mikor ad,
mikor ad már bocsánatot."
ILLYÉS GYULA FORDÍTÁSA
259
De
magas a szent hegy!
Csaknem az égig ér.
Leszállott egy tündér.
Fu-t és Sen-t* megszülte.
Támaszai lettek
Csou birodalmának;
a négy királyságnak,
a négy világtájnak.
Hatalmas
Sen-herceg
őseit követte.
Székét Szje-be tette.
Lőn Dél mintaképe.
Krály Sao-t rendelte;
Sen trónját fundálja.
Ment a déli tájra.
Országol unokája.
Király
Sen-t rendelte
Dél mintaképének.
"Tedd Szje-t őrállóvá,
gazdaggá a népet!"
Küldé a király Sao-t
Sen földére adó végett.
Rendelé szolgáit:
küldjenek hadnépet.
Sen
herceg nagy művét
Sao herceg tervezte.
A falat, s az Ősök
templomát befejezte.
Nagy lett és fenséges.
Király ada Sen-nek
négy csődört: vad-vérmest.
Mellvértjük beh fényes!
Király
ada Sen-nek
lószerszámot, hintót:
"Székhelyedre küldlek.
Déli földnél nincs jobb.
Ime kormánypálcád!
Kincsedet növeljed!
Menj, király nagybátyja,
védd a déli földet!"
Sen
herceg elméne.
Király ünnepelte.
Sen elméne Délre,
Szje földére tére.
Küldé a király Sao-t
adót szedni Sen földjére.
Lássa el gabonával. -
Sietett hát délre.
Sen
vitéz herceg volt.
Szje-t el is foglalta
gyaloggal, kocsikkal.
Ős Csou magasztalta.
"Őrállód Sen herceg,
a király nagybátyja.
Példakép békében,
háborúban bástya."
Sen
herceg erénye
finom, jó, hibátlan.
Csitít tízezer tájat.
Híre makulátlan
négy égtáj-országban.
Imígy Ki-fu zengett
áradó szelíd dalt,
s adá Sen hercegnek.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
260
Sokféle
népet szült az ég,
testük van és erkölcseik,
azért tartják meg a törvényt,
mezt a szép erényt szeretik.
Az ég Csou-országra tekint,
ragyog az alsó világra,
védelmezi a menny fiát:
Csung San-fu-t hozta világra.
Csung
San-fu-nak sok erénye:
szelíd, szíves, igazságos;
a tartása, a lépése,
tiszteletteljes beszéde:
ősi parancs mintaképe.
figyel a viselkedésre,
menny-fiához engedelmes,
parancsait ő írja meg.
Csung
San-fu-hoz ekként szólt királya:
"Légy kormányzók mintaképe,
dsapáid dolgát folytasd,
a menny fiát oltalmazzad,
ügyelj, parancsait tartsák,
légy a király nyelve, szája,
hirdessed az ő uralmát,
terjesszed a négy égtájra."
Űnnepélyes
a megbízás,
végrehajtja Csung San-fu helytartó,
akár követik, akár nem,
intézkedése bölcs és ragyogó.
Mert ő józan, tisztánlátó:
nyugalomban él királya;
éjjel-nappal sosem gyengül,
az egy-embert így szolgálja.
Népünk
régi közmondása;
"Hogyha lágy, akkor lenyeli,
ha kemény, akkor kiköpi."
Csung San-fu ezt nem követi,
ő a lágyat le nem nyeli,
a
keményet ki nem köpi:
özvegyeket védelmezi,
ellenségét földre szegi.
A
nép régi közmondása
"A jó könnyű, mint a hajszál,
mégis ritkán emelgetik."
Ami jó, mi megbecsüljük,
ám felemelni csak Csung San-fu tudja;
senki sem tud segíteni,
ha a király leplén lyuk van,
csak Csung San-fu bírja helyrejavítani.
Cseng
San-fu az utak szellemének hódolt,
négy ménlova szép erős volt,
katonasága mind délceg, nyalka,
egyik sem akarja, hogy másik lehagyja.
Pang-pang, a négy ló vágtatott,
a nyolc csengő harangozott,
Cseng San-fu királyi megbízásból
keleten falat rakatott.
Izmos,
csontos a négy ménló,
a nyolc csengő összehangzó,
Cseng San-fu Csi-be viharzó,
majd kocsival hazahajtó.
Ezt a dalt Csi-fu faragta,
hangja csengő-bongó tiszta,
Cseng San-fu-nak aggodalmát,
szívfájdalmát gyógyítgatja.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
261
Hatalmas
a Sjang-san hegység,
Jü király megműveltette,
erdőt irtott, utat vágott.
Han ura parancsot kapott,
a király imígy sürgette:
"Ősapáid dolgát folytasd,
megbízásom elfogadjad,
jól használd az éjt s a nappalt,
hivatalod megbecsüljed,
ámbár nehéz lesz a terhed,
népeimet regulázzad,
ekképp szolgáld a királyod."
Pompás
volt a négy nagy ménló,
magasak és megtermettek,
Han úr így jött a tanácsba,
jade-jogar jobbkezében,
urához így érkezett meg.
A királynak adománya:
lobogó és zászlódíszek,
bambusz-kocsi, formás járom,
sötét köntös, vörös szalag,
ló-homlokpánt, ló-mellvértek,
prémes kendő, kocsi-szerszám,
fém-díszítés a járomfán.
Míkor
Tu-ban Han vendég volt,
az út szellemének hódolt.
Hszjen-fu Han-t megvendégelte,
száz serlegben tiszta bor volt.
Aztán milyen volt az étek?
Friss hal, teknősbéka-sült volt.
Mit szolgáltak körítésnek?
Bambusz-rügy és friss bimbó volt.
Mik voltak az ajándékok?
Lovas kocsi, dísz-fogat volt,
tál és serleg százával volt.
Úr az úrnak ekként bókolt.
Feleséget
vett Han ura,
Fen fejedelmének Nugát,
a felséges Kuj-fu lányát.
Kereste és megtalálta
Kuj királynak falujában.
Száz kocsi jött - pang-pang - kongott,
nyolc csengő csilingelt-bongott,
pompás lakodalmi tor volt.
Olyan dúsan, mint a felhő,
ahágy lány volt, mind kísérte,
Han úr nézegette őket,
fény a kaput betöltötte.
Kuj-fu
igen nagy vitéz volt,
nincsen ország, ahol nem járt,
Hszi asszonynak Han országnál
boldogabb helyet nem talált.
Han földjénél nincs boldogabb,
folyó és tó csak úgy dagad,
kövér pontyok, cigányhalak,
erdőn szarvasok, dámvadak,
fekete és barna medvék,
bundás vadmacskák, tigrisek:
jónak találta e helyet,
Hszi asszony csak boldog lehet.
Hatalmasak
Han falai,
Jen-béliek építették;
ősök azon buzgólkodtak;
a száz törzzsel építtessék.
A király Han úrnak adta
a Csuj és a Mo törzseket,
észak megyéit széltében
s odavaló vezéreket.
Árkot húzott, építtetett,
földet mért és adót szedett:
a királynak felajánlott
tigrist, medvét, leopárdot.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
262
Kjang
és Han téresen folyó...
Sereg vonult, mint bősz folyó.
Nem volt játék, nem: nyugovó.
Hvaj törzseket dúlni mentek.
Sok kocsinkat előhoztuk,
sólyom-zászlaink feltűztük.
Nem volt játék, nem: nyugovó.
Hvaj-törzseket majd megűzzük!
Kjang
és Han szélesen folyó.
Sereg vonult, mint bősz folyó.
Rendezték a négy égtájat,
jelentették a királynak.
Négy égtájra békét hoztak,
az országok megnyugodtak.
Pör és viszály elnyugodtak,
a király szíve nyugodtabb.
Kjang
és Han partján a király
Sao-beli Hu-nak így kiált:
"Tárjad fel a négy égtájat!
Adóztasd meg földeiket!
Ne sanyargasd a kicsiket!
Járd be végig népeimet!
Jelölj határt, ossz földeket!
Déli tengerig eleget!"
Elküldötte
Sao-béli Hu-t;
"Menj, s parancsom add át híven!
Hogy égi támaszt nyert Vu s Ven,
Sao-kung volt az ő gyámoluk.
Ne mondd, hogy kis gyermek vagyok!
hogy olyan vagy te, mint Sao-kung!
Mert buzgalmad nem tankadott,
hű fejedre áldást adok!
Adok
néked kuj-, s ju-edényt
szagos, sötét, köles-borral.
Áldozzad fel őseidnek!
Adok néked dombot, földet.
Megbízást majd Csou-ból véssz,
Sao-ban üköd nyomába lépsz!"
Hu bólints. A királynak
tízezer évet kívána.
Hu
kezes: meghajtó fejét.
Dicséré a király kegyét.
Betetőzé Sao-kung művét.
S a ragyogó Ég fiának
tízezer évet kívána.
Nem lesz hírének hiánya.
Erényeit elterjeszti.
Négy égtájat egybeszerzi.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
263
Ősök
templomába kiáll
fénylő fenségben a király,
és az első miniszternek:
Nan-csung-nak, s a nagy mesternek:
Hvang Fu-nak parancsot kiált;
"Seregimet rendezzétek!
Hadaimat övezzétek!
Mutassatok nagy hűséget
déli fejedelemséghez!"
A
király szólt Jin mesternek:
a Cseng-béli Po Hju-fu-nak rendelné ezt:
"A sorokat rendezzétek!
Hadamat fegyverezzétek!
A Hvaj partján vonuljatok!
Szü földjét átfürkésszétek!
Időt lopni, állni vétek!
Ó, ti három hivatalnok,
munkátokat végezzétek!"
Félelmet
és tiszteletet
árasztott a nagy Ég fia.
Nagy biztosan cselekedett.
Nem nyugodott, veszteg nem ült,
a Szü királysága megrendült.
Megrettenté Szü országát.
Mint a villám, s mennydörgése,
úgy megrendült Szü környéke.
Király
harci hévben úgy ég,
mintha megzendülne az ég.
Élre küldi daliáit,
kik mint tigrisek, úgy mentek.
Hvaj-partjára gyüjté őket.
Tenger foglyot űz, tereltet.
Hvaj partján teremt nagy rendet,
s helyet a győztes seregnek.
Seregei
sokan voltak.
Mintha szárnyon szálltak volna.
Mintha a Kjang s Han tombolna.
Mint hegy, oly tömöttek voltak.
Mint zajgó folyó, tomboltak.
Rendben vég nélkül omoltak.
Legyőzhetetlenek voltak.
Szü országa ellen folytak.
Bölcs,
jó volt a király terve.
Szü vidéke, lám, levervel
Szü táját bekebelezte.
Ez volt az Ég fia tette.
Négy égtájat megbékíté.
Adót szedett Szü vidékén.
Szü-ország el nem tántorult.
A király így hazavonult.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
264
Nézek
az égre fölfelé,
nem süt ránk kegyesen a láng,
békességünk rég odavan,
ördögöket küldött le ránk,
a földön minden összedül,
nyüglődünk embertelenül,
rágcsál sok kártékony bogár,
sehol mérték, rend, nyugalom,
a bűnösök büntetlenek,
nincsen a jóknak jutalom.
A
népnek szántóföldje van,
s elragadjátok féktelen;
a népnek közössége van,
s megraboljátok szüntelen;
elfogjátok, meggyötritek,
ki makulátlan, bűntelen
és szabadon eresztitek
ki lakolhatna bűnösen.
Falat
rak a bölcs férfiú,
falat dönt a bölcs feleség,
szépséges a bölcs feleség,
boszorkány-bagoly-bölcseség,
a nőnek hosszu nyelve van,
a gonoszság pillére lett,
a zűr nem égből származik,
az asszonyoktól született;
kik jobbá nem nevelhetők:
a kiheréltek és a nők.
Ha
köszörülik nyelvüket,
legtöbb rájuk ügyet se vet;
azt mondják: Ha nincs alkalom,
mi rosszat tehetnek vajon?
Vágyuk: háromszoros haszon,
jobbfajta ember tudja jól;
nem női gond a vezetés,
csupán a hernyó és szövés.
Mért
büntet bennünket az ég?
mért nem szállnak jó szellemek?
Mert országoddal nem törődsz,
s ránk bocsátod gyűlöleted,
nem dobog velünk a szíved,
megrontod méltóságodat,
menekülnek az emberek,
zülleszted országaidat.
Csapásokat
küld ránk az ég
és elterjeszti szerteszét,
emberek futnak szerteszét,
s a hű szívekben bánat ég,
csapásokat küld ránk az ég,
érezzük, közelít a vég,
emberek futnak szerteszét,
s a szívben bánat üszke ég.
A
forrás magasba szökell,
a forrás mélységből fakad,
ó, az én szívem bánata
mért sajog a jelen miatt?
mért nem sajog a mult miatt?
vagy mért nem a jövő miatt?
A messzi, magas ég kegye
a jóknak biztonságot ad;
kövesd felséges őseid,
és így megmented önmagad.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
265
Rettenetes
a nagy mennybolt,
dögvészt, pusztulást küld az ég,
éhséggel és ínséggel sujt,
otthonából szalad a nép,
vadonná válik város és vidék.
Az
ég vétket, bűnt bocsát ránk,
pírtó férgek gazdállcodnah,
gaz becstelen az eunuch-had,
zavart szítanak, romlottak,
ki menti meg tőlük országunkat?
Ó,
a rest, a rágalmazó
önmagában nem lel vétket.
Félelmetes, rettenetes:
mióta kerül a béke,
uraink nem tettre-készek.
Aszályos
esztendő ilyen:
gyér és csunya lomb, fa, virág,
mint fészekben száraz füszál.
Nézem elvadult országunk,
nem gyógyítják jaját-baját.
Ó,
hajdankor gazdagsága!
ó, a hajdankor nagysága!
ó, a jelenkor vadsága,
vad nyomorusága!
Ez jót eszik, az éhezik.
Mért nem adakoztok ti is?
De ők a jót tovább eszik.
Ha
kiszárad a tó vize,
nem a partok miatt van-e?
Ha apad a forrás vize,
vajon nem belülről van-e?
Kik terjesztik a jogtalant,
és növelik a jogtalant,
reánk rosszat nem hoznak-e?
Menny
támogatta egykor a császárt,
Sao kung módján uralkodott:
egy nap alatt száz li-vel nőtt földünk,
manapság egy nap száz li-vel fogy földünk.
Ererszer jaj, ezerszer jaj!
Mai emberek, mai emberek!
Régit hogyne vágynánk vissza?
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
266
Szentély,
tiszta és fenséges,
a pap-sereg ünnepélyes,
a sok elöljáró fényes,
mind hatalmas és erényes,
dicsérik a mennylakókat,
a szentélyben forgolódnak,
s fönn a tiszteletreméltók
kegyelik az áldozókat.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
267
A magas menny rendelése
tündöklő és sose-múló.
Ó, a tiszteletreméltó
Ven király erénye, páratlan felsége?
Gazdagságot ont népére,
elfogadjuk, megőrizzük,
Ven fejedelem jót ád végtelen,
és mi hálánkkal tetézzük.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
268
Ven
törvénye
oly világos, akár a nap fényessége.
Áldoz népe,
mert így szabta rendelése. Eredménye:
Csounak csuda szerencséje.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
269
Dicső
ősök, fejedelmek,
mutattatok nagy kegyelmet.
Mivel kezetek megáldott,
ma is őrzi unokátok.
Minden, mi csak van, király birodalma,
minden, mi csak van, király uradalma.
Ha tetteit vizsgálgatjuk,
fenséges voltát közelről láthatjuk.
Tündököl nagy erejében,
a négy világtáj mind az ő szolgája,
jeleskedik sok erényben,
minden királynak ő lehet példája.
b, ti hajdan élt királyok,
nem felejt ám unokátok!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
270
Magas
dombot emelt a menny.
"Nagy!" - mondó Taj fejedelem.
Fönn erdőt irtatott
s Ven fejedelem ott lakott
és onnan szerte-járt.
Ki sima utakat kapott,
és gondozzák az unokák.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
271
Hogy
mi az ég akarata, rendelése,
királyok írták törvénybe,
Cseng királynak nem volt addig pihenése,
míg be nem írta könyvébe.
Hogy világit annak szava, annak fénye!
Benne van a szíve vére.
Így nyert nyugalmat a népe.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
272
Barmunk,juhunk
idehozzuk,
áldozatunk megáldozzuk.
Áldását Ég küldené ránk!
Ven-vang rendelése: példánk,
úgy ahogy azt a nagy Ven-vang
megbecsülte és élvezte.
Bárcsak mi is reggel-este
félnénk az Ég nagy fönségét,
s őríznénk törvényét.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
273
Országot
jár urunk újra -
mosolyod rá, Menny, édes fiadra:
Csou-dicsőséget aki tetőzött.
Ő ha fölindul haragra,
támaszt remegést, félelmet;
becézője száz szellemnek,
bérc, folyó csucsujgatója.
Ország, hatalom urunké;
ragyog, tündököl Csou háza,
uralkodik, él jogával.
Sutba pajzsok, harci balták,
íjak, nyilak most tegezbe!
Megyünk a szelíd erényért,
mi földünkön meghordozzuk,
mi jó urunk megőrizte.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
274
Nagy
indulat feszítette
Vu királyt, nagy volt hatalma.
Cseng, Kang sem maradt, megette,
isten őket naggyá tette,
Cseng, Kang kora óta minden
minket ural földjeinken.
Arcuk fény fényesítette.
Dob meg harang cseng a csendbe,
kő, fuvola visszabongat.
Az ég kegyét ránk hintette,
áldását ránk derítette,
méltó mindünk szava-tette,
magát mindünk torkig ette,
áldás hát a vendégekre!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
275
Urunk, Hou Ci, ékességes -
tudsz az égnek majd felelni,
gabonát adtál éhünknek,
vittél minden dolgot véghez.
Búzát, árpát te osztottál,
hadd elégüljön a sok száj.
Gátat nem tűr az Egek Parancsa,
terjed a példa, tettet fakasztva.
CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA
276
Főhivatal
főrangjában
gonddal járj el a munkában!
Hajtsd füled a vang szavára,
vizsgáld, fontolgassad ésszel!
Ó, segítők, segédkezők,
hajlik a tavasz a nyárba.
Mit hoz a nyár ragyogása?
Mi van ott künn a vetéssel?
Ó, be szép a búza, árpa!
Fényes mag dól majd a csűrbe,
Isten is fénylő a mennyben.
Áldott évnek hangzik lépte,
Szerte hát költs a népre:
"Hej, ásóra! Hej, kapára!"
S villan mindenütt a sarló.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
277
Ime,
jő Cseng fejedelem,
közeledik ragyogásban:
"Földművesek, gyertek hozzám,
vessétek el gabonátok,
törjétek fel földjeitek
harminc li-nyi hosszúságban,
derekasan felszántsátok,
százszorosan arassátok!"
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
278
Szálla
kócsag nagy csapatban,
ott a sáncárkon nyugatra
megjöttek a vendégeink,
mint a kócsagok csapatja.
Mindent tetszéssel fogadnak,
semmitől sem undorodnak.
Bár örökre itt lennének
a dicső szellemvendégek!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
279
Dús
esztendő, busás köles, szapora rizs,
hozzá tágas magtárak is,
tízezer is, százezer is!
Erős rizsbort áldozunk majd
ősapáknak, ősanyáknak,
száz szertartás annak rendjén,
s vége nincs a bő áldásnak.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
280
Vak
zenész ül
Csou udvarán;
ünnep ragyog
tornyán, falán;
kereplő, dob,
kő, zendülő,
fuvola szól,
fölcsendülő;
vendég vidul
s az ős vele,
zeng ég fele
s a földbe le
a víg zene.
KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA
281
Ci
folyamban, Cü folyamban
lenn a mélyben mennyi hal van!
Kétféle kövér tokhal van,
négyféle szökell a habban.
Felajánljuk áldozatban,
annál nagyobb öröm lobban.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
282
Érkeznek
rendre, békességesen,
jönnek, megállnak, ünnepélyesen,
az ég fiánál ők a jobb-kezek,
a kungok mind odasereglenek.
"Hadd áldozzunk hímet hatalmasat,
de elvégezni ti segítsetek:
apám, nagyapám, rég-holt ükapám,
ti régelporladt, dicső szellemek,
fenséges ősök, nagyok voltatok,
fiatokat; engem kegyeljetek;
ti régi bölcsek, értem szóljatok,
békében, harcban ti vezessetek.
A nagy eget akik betöltitek,
áldjatok hosszú korral engemet;
dicső apám te, és jeles anyám,
mert nélkületek a por eltemet."
KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA
283
Az
ős előtt megjelennek,
jelvényekkel ékeskednek,
fényes sárkányzászlók lengnek,
kocsin, zablán csengők csengnek,
a gyeplők cifrái zengnek.
Boldog fényben fényeskednek,
s a holt eldtt elhaladva
kegyes áldozatra mennek.
Kérnek hosszú öregséget,
hozzá erőt, egészséget,
jó fogadtatásra lelnek.
Gazdagságuk gyarapítják,
s áldást hintenek fejükre
a szellemek, fejedelmek.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
284
Van
egy vendég, van egy vendég,
paripái mind fehérek,
embere is van temérdek,
mint a bálvány, olyan szépek.
Van úgy, hogy csak egy éjet tölt,
van, hogy kétszer egy éjet tölt.
Átadjuk neki a pányvát,
pányvázza ki paripáját.
Elkísérjük az útjára,
vigyázunk a nyugalmára,
van is csuda méltósága,
égi áldás száll reája.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
285
Vu
király, felséges arcú,
lelked égett, mint a csóva,
vitéz Ven király, te utat
egyengettél száz utódnak,
Vu hágott jeles nyomodba,
Vu, a Jinek pusztítója.
Rászolgáltatok a hírre!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
286
Zsenge
vagyok, be szánandó,
kaptam házat, nincs még készen.
Szívem árva keservében.
Ó, felséges halott atya,
Elsz az utód emlékében.
Rágondolok az ősökre,
itt lebegnek, ott lebegnek,
sose leszek tiszteletlen,
én, a zsenge korú gyermek.
Ó, felséges nagy királyok,
kegyes utód gondol rátok!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
287
Kegyelettel
kit gondoztam,
figyelem halott apámat.
Ó, szívemben mennyi bánat!
Még mindig nincs rend köröttem,
kezem tüstént visszabágyad,
ha valamit megcsináltam.
Gyermek vagyok, olyan zsenge,
sok családi gond lehúzza vállam.
Ám a holtak visszajárnak,
udvarunkon fel-leszállnak,
jó tanácsadóra leltem
megdicsőült, felséges atyámban.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
288
A
tisztelet égig érjen,
villog a menny tiszta fényben.
Nem könnyű e földi létben.
Jaj, ne mondd, hogy túl magas az ég fenn!
Látogatni át a légen.
visszatér, ki meghalt régen.
Én még kevés nyarat értem,
nem ékesít semmi érdem,
ám igyekszem nappal-éjjel,
az tanít, ki eggyé vált a fénnyel:
nagy teher vállam lehúzza,
ámde ő erény felé vezérel.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
289
Megbüntettek
engem,
őrizkedem a bajoktól.
Nem küldtek rám darázs-csípést,
magam kerestem magamnak.
Csöppnyi kismadár az ökörszem, nézd,
de van szárnya, elröppenhet.
De én nem győzöm háznépem gondját,
tétlen gunnyasztok a sövény mellett.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
290
Kínlódunk
szíjas holtgyökérrel,
irtást törünk nehéz ekével,
vágja a perjét hajladozva
férfi meg asszony seregével.
Itt a családfő, itt a szolga,
öregek és nagyerejűek
győznia munkát idegyűlnek,
itt van mindenki házanépe,
asszonysereg az ételt hozza,
főztjét s a jó szót bőven méri,
hűséges támasz mind a férfi.
Ekéink zsíros földbe vágnak,
felszántjuk a déli mezőket,
elvetjük aztán gabonánkat,
életünket a földre bízzuk;
vetéseink szépen csiráznak,
zsendülnek és szívünk derítik,
majd csűrjeinket megtelítik.
Megyünk aratni nagy csapatba,
magasodik a kéve halma,
egy szem gabona fizet százzal,
kölesszem fürtös, szép kalásszal.
Erjesztett italok pezsegnek,
ajánljuk fel ma őseinknek,
így rendelték hajdan a vének -
dicsőség az ősök nevének -
parázson menta illatozzon:
nyugtot ád a vének szívének.
Így volt ez, nem csak itt e tájon,
így volt ez, nem csak napjainkban:
a tenger idő kezdetén is.
RAB ZSUZSA PORDÍTÁSA
291
Erős
ekénk percre sem pihen,
dolgozunk a déli földeken,
föld ölébe magot hullatunk -
nyárderékra életet terem.
Segíteni gyűlnek emberek,
háncskosaruk nagyöblű, kerek,
kölest hoznak, az az ételük,
kalap árnyán hűsöl a fejük.
Kérgesednek szorgalmas kezek,
kapa villan perjefű tövén -
kifordítva fojtó gyomnövény,
de virágzik, bólog a köles,
rendre dől, a szára kétöles.
Rendet vágunk déli napverőn,
kéve-sáncot rakunk a mezőn.
Csűrbe hordjuk majd a gabonát,
a száz házba a kévék sokát:
pihen minden asszony és gyerek,
dolgos férfi, ünneplő sereg.
Kormosnyaku bikát áldozunk,
íves szarvut, hét láb magasat.
Láttok-e, ti régi öregek?
Így ültetek ünnepet ti is.
RAB ZSUZSA PORDÍTÁSA
292
Új
selyem-öltözete szép,
ékes süveg fedi fejét,
csarnokból a küszöbre lép,
kostól bikához odalép,
áll három lábon sok fazék.
Rinocerosz-szarv billikom,
benne bor habzik, lágy-finom;
nincs ünneprontás, vigalom:
öreghez méltó nyugalom.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
293
Ó,
királyunk hada fényes,
jól táplálta sok legényét.
Volt sötét, most meg sugárzó.
Ó, be nagy lett, mily hatalmas,
és miénk, színtiszta kegyből.
Hősi tett volt, amit tett királyunk,
enyészet nem rontja hírét.
Lám, a had igazi hadsereg lett!
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
294
Béke
minden földön,
gazdag évek visszatértek,
nem lazult az égi szándék,
Vu, szigorú, erős király,
embereit jutalmazza,
négy égtáj a birodalma,
nemzetségét bizton óvja
a mennybolt alatt ragyogva,
ősök erős, nagy utóda.
WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA
295
Ven
király épített,
az eredmény a miénk lett,
széthintette a bőséget,
mi élünk és megőrizzük
a hatalmas örökséget.
Emléke is áldott!
WEÖRES SÁNDOR PORDÍTÁSA
296
Ó,
be felséges a Csou mind!
Hágtak égnéző hegyormon,
hegygerincek pengeélén,
merre mély folyam morajlott,
mentek, ég fénylett felettük,
ellenségük szerteszórták,
betöltötték küldetésük.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
297
Erős-inu,
délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
halványsárgák,feketések,
vannak köztük barnák, pejek,
- bang-bang - kocsit röpítenek,
árok nincs előttük, se hegy,
jó-járásu lovak ezek.
Erős-inu,
délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak fehérek, pettyesek,
szürkék és rókaszínűek,
kocsit gyorsan röpítenek,
éjt és napot leküzdenek,
jó-fajtájú lovak ezek.
Erős-inu,
délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak foltosak, fehérek,
lengő rozsdaszín sörények,
kocsit húzó léptük délceg,
nem-lankadók és serények,
szilaj nyargalásu mének.
Erős-inu,
délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak sötétek, vörösek,
bundás-lábú hal-szemüek,
kocsit tGzzel röpítenek,
célba érnek nyílegyenest,
jó-futású lovak ezek.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
298
Mily
délcegek, mily délcegek,
mily délcegek a pejlovak!
Éjjel-nappal a palotán
mulatoznak a nagyurak.
Rajban a kócsagok
húznak, leröppennek.
Dob-dob, dobban a dob,
táncolnak, vedelnek,
mulatoznak a nagyurak.
Mily délcegek, mily délcegek,
mily délcegek a ménlovak!
Éjjel-nappal a palotán
bort nyakalnak a nagyurak.
Rajban a kócsagok
szállnak, elröppennek.
Dob-dob, dobban a dob,
ha ittak, elmennek,
együtt mulatnak az urak.
Mily délcegek, mily délcegek
a fölszerszámozott lovak!
Éjjel-nappal a palotán
lakomáznak a nagyurak.
Mindmától a napok
vagyont és jót hozók.
Nagy-szerencséjű lesz az úr,
még fiai is gazdagok.
Együtt mulatnak az urak.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
299
A
Félkörű Víz be víg most,
szedjük, szedjük a sok zsázsát.
Itt van Lu vezére, látni
lobogói lobogását.
Lobogói idelengnek,
csing, csing, a zablái csengnek,
a vitézek szét se néznek,
nyomán futnak a vezérnek.
A
Félkörű Víz be víg most,
sulymot gyűjtünk kis kosárba.
Itt van Lu vezére, itt van,
ej, be délceg paripája!
Ej, be futós lova lába,
ej, be futós lova lába,
maga híres, nincsen mása,
ékes, cseng a kacagása,
türelmes a tanítása.
A
Félkörű Víz be víg most,
kálmost gyűjtünk nagy serényen.
Itt van Lu vezére, itt van,
A Félkörű Víz mentében
jó bort kortyol. Nyer jutalmat,
hosszú aggkort, számos évet,
a nehéz utat megjárta,
leverte az ellenséget.
Lu
vezére csupa felség,
messze tündököl erénye,
ő népének példaképe,
vigyáz is a tekintélyre!
Dicső harcban, az békében,
esd az ősök szentélyében,
nincs, akit meg ne tiszteljen,
nincs, kitől áldást ne kérjen.
Lu
vezére fényes arcú,
szép erényét csillogtatja,
Félkörű Víz csarnokába
gyűl a barbár hódolatra.
Fogollyal, levágott füllel
jó vitézek tisztelkednek,
száll a kérdés, mintha Kao Jao
kérdezne, oly jól kérdeznek.
Ej,
a sok vitéz be ékes,
híres hősi indulatja.
A délkelet dúlására
indultak el hadjáratra.
Mind be fényes, mind be rangos,
nem izgága, nem is hangos,
nem koptatja egy se száját,
érdemeik felajánlják.
Feszültek
a hosszú íjak,
sűrűn suhogtak a nyilak,
a nagy harckocsik dübögtek,
a vitézek nem pilledtek.
Porban immár a barbár nép,
nem vadak, megkezesedtek,
hatalmunkban van a barbár;
a tervedet jól tervezted.
Száll
a jao, lecsap suhogva
Félkörű Víz ligetére,
eperfánk lágy gyümölcsére,
andalító, ha megszólal.
Messze él a barbár, mégis
kedveskedik dús adóval:
agyarral meg déli fémmel,
teknősbékák seregével.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
300
Titok-templomban
örök csend.
Minden íze összeillik.
Áldott Kjang Jüan fenséges, mert
erénye hibát nem ismert.
Termékennyé tette isten.
Csapás és kín elkerülte.
Nem érte bú, baj-tövis sem;
Hou Ci-t időben megszülte,
ki által lett száz boldogság,
őszi-tavaszi gabona, köles,
zab, kora-, késő-hüvelyes.
Uralták országok, népek.
"Vess, arass!" - inté a népet,
s volt rizs, volt ragacsos köles,
kenyér köles, éjszín köles.
Uralták országok, népek.
Bölcs Jü örökébe lépett.
Hou
Ci után hadd daloljam
egyik utódát: Taj Vang-ot.
Ci-hegy déli partján lakott.
Kezdé egyesítni Sang-ot.
Taj Vang művét tovább vitték
ivadékai Ven és Vu.
Vu Vang az ég határait
kiterjeszté Mu-ugarig.
"Ne légy mohó és hitszegő.
Közel hozzád az isten-ős!"
- mondá, s egyesíté Sang-ot.
Művét tökélyre vitte ő.
Stóla Vu-vang egyszer: "Bátyám,
Nagyobb fiad jöjjön elő.
Legyen Lu-ban fő-vezető.
Házad lészen biztos tető:
Csou országát védelmező."
S
kinevezé Lu fejévé,
keleten fő-hadvezérré.
Hegyet, folyót néki adta,
földet, szántót, városokat.
Csou-ivadék, jó Csuang fia,
sárkány-lobogós dalia...
Ime, az ő áldozata.
Ha gyepleje, mint vad ina.
Ősszel, tavasszal sem rest Csuang fia.
Áldozatában nincs hiba.
Király-őshöz száll az ima,
Hou Ci-nak kell áldoznia.
Áldoz. Vörös áldozatját
az ősök keggyel fogadják,
nagy bőséggel viszonozzák.
Fenséges ős, Csou királya
bő áldását néked szánta.
Csang-áldozat ősszel dívik.
Nyáron letesszük keresztbe
rát, s fehér bikák szarvait.
Áldozat-üstök beh mélyek!
Főtt, sült malac, leves, étek!...
Vannak pjen és tou-edények.
Ifjak van-kartáncot lépnek.
Boldog
utód a szülét tisztelő:
ősöktől támad fényesség, erő,
emberjóság, hosszú élet.
Őrzitek e Lu-vidéket,
bírván a keleti véget.
Nem jön csapás, sem hanyatlás,
sem rianás. Nem győz le más.
Háromszoros kort megértek;
s lesztek, mint a hegyek, vének.
Vezérnek
ezer kocsija...
Van zöld íj-húr, veres dzsida,
Két jó zöld íj, két mao-dzsida...
Harmincezer gyalogosa.
Sisak. Rajta kagyló, zsinór pirosa.
Számtalan gyalog dalia.
Ellent álltak Zsung-Ti-vadnak.
King és Su porba tiprattak.
Senki velük perbe nem kap.
Ősök tettek fényesekké,
dúsakká és hosszúéltűekké.
Fehér hajjal, görbe háttal:
ki él tovább, versengtek egymással.
Az Ősök erőssé, naggyá tettek,
őszhajúvá vénítettek.
Tízezer, meg ezer évig nektek
víg lesz öregségtok, gond se rettegtet!
Felszökik
Taj-san kőszála.
Feltekint rá Lu országa.
Kuj és Meng-hegyet megszállva
elhatoltunk napkeletre,
a tengerig terjeszkedve,
Hvaj néptörzset alávetve.
Senki sincs, ki ne követne.
Ezt mind Lu vezére tette.
Fu,
Ji lábunk alá görbed.
Hadaink Szü-t hódoltatván
egész a tengerig törtek.
Hvaj-törzsekből Man és Mo
és azok a déli törzsek:
mind alattvalónkká lettek.
Hitet egyikük se tör meg.
Lu ura előtt meggörnyed.
A
vezért az Ég bőséggel tetézi.
Lu-t erős aggkorral őrzi.
Csang-ban és Hü-ben időzik.
Csou házát újjá tészi.
Ünnepet ül Lu vezére,
vén anyja, jó felesége,
sok rátermett nagyja, kormány-népe.
Lábát veté országra-vidékre.
Sok nagy áldás szállt fejére.
Haja ősz, fogai gyerek-fehérek.
Cu
és Laj fenyőszálai,
Szinfu tinta ciprusai...
Vágják-nyesik őket. Mérnek.
öllel, collal méricskélnek.
Sok fenyőoszlop beh széles!
Nagycsarnok mily tágas, szép lesz,
az új templom mily fenséges!
Méltó Hi Sze bölcs kezéhez.
Minő tágas, minő széles!
Tízezer embernek téres.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
301
Mily
gazdagság, milyen bőség!
Élő dobbal, dobverővel,
dörögjön a dob erővel,
örvendezzünk az ősökkel.
Tang
sarja sietve jő el,
az ősök kedvünkre tesznek,
dobverők és dobok zengnek,
a fuvolák énekelnek,
békességben összecsengnek,
kő-gong hangja után mennek,
felséges Tang unokája
hangszerei fennen zengnek.
Harang
és dob döndülése,
ünnepi tánc lebegése,
vendégsereg fényessége
vigad, örül jókedvébe'.
Régtől
fogva, ősidőkbe'
így áldozott ősök népe,
jámborságba', tisztességbe',
áldozásnak nincsen vége.
Ősök
benne kedvük lelik,
Tang unoka hódol nekik.
KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA
302
Ó,
magasztos Ős-fenségek!
Áldásuk nem ösmer véget,
jótékonyságuk mértéket.
Hívd őket: bárhol elérnek!
Színbort
öntünk. A nagy Ősök
ránk nagy boldogságot hagynak.
Leveseink jóízűek.
Gondosak vagyunk s nyugodtak.
Áldozáshoz halkan lépünk.
Pör, civódás elnyugodtak.
Ősök árnyas, víg öregkort,
végnélküli létet adnak.
Hímesek
a küllők, jármok.
Zeng mind a nyolc zablacsengő.
Áldozatod felajánlod:
az Ég hivatalt, busás osztályt ad.
Bőség száll alá az égből,
gazdag évek bőven járnak.
Áldozatod felajánlod.
Reánk beh sok áldás árad!
Kedves
az ősz-, tél-áldozat.
Tang-utód adja azokat.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
303
Szóla
az ég az éjszín madárnak:
"Szállj alá, s a Sang-ot szüld világra!"
A hatalmas Jin föld lőn lakása.
Ada az ég nagy parancsot Tang-nak,
észak, dél, kelet, nyugat urának.
Szóla
az Ős a fejedelemnek:
"Kilenc birodalmad megnöveljed!"
Sang-ok ura, első fejedelme
sose hoza rája veszedelmet.
Ki
a Vitéz véréből erede,
Vu Ting, ki a Vitéztől erede,
mind legyőzé, ki ellene álla,
zászlók alatt futa paripája,
úgy mene gabona áldozatára.
Ezer
li földje fejedelmünknek,
települése itt lőn népünknek,
ő szabá, mi tengerek határa.
A
négy tenger felől csak jövének,
csak jövének, mind többen jövének,
a Folyó lőn határuk gyürűje.
Ég rendelése szolgála üdvünkre,
száz áldást hoza népünkre.
SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA
304
Sang
mély bölcsesség szülötte.
Szerencse állt őrt felette.
Országát nagy árvíz lepte
Jü a vizet a földről levezette,
nagy országoknak határt vetve.
Hosszú határ körülötte.
Szung háza nagy lett. Az isten-ős tette,
hogy fiúktól Sang születe.
Fekete
király rendet csinált ott.
Szerzett kis országot.
Szerzett nagy országot.
Örök szabályok szerint országolt:
"E szabályok igazságok."
Így lelt Szjang-tu vigasságot:
tengeren túl biztonság volt.
Mit
isten törvényül adott:
Egész Tang-ig szent maradott.
Tang is ez szerint haladott,
bölcsességben, tisztességben
fokról-fokra gyarapodott.
Az isten-ős tette, ha ott
kilenc tartománynak jól példát mutatott.
Kis
és nagy kju jadét kapott.
Jelét, s zászlaját kilenc ország hordta.
Az ég kegyét birtokolta.
A köznépet nem hajszolta,
nem simogatta, de nem is dorongolta.
Hatalmát mind messzébb tolta.
Örök áldás: király-volta.
Kapott
kis, nagy kung-pi jadét.
Magasztalta sok országa.
Az ég kegye reá szálla.
Ég kegyét jól kihasználta.
Nem rendült meg, bizton álla.
Nem hagyta el bátorsága.
Mindenáldás reá szálla.
Hogy
harcos urunk páncélt övezett,
s bárdja öldöklőn fent rezeg,
fénye mint a tűzláng, pezseg:
békét velünk senki se szeg.
Szép három sarj ellenkezett:
nem fejlődnek, növekszenek.
Kilenc birtok jól rendezett.
Ku, Vej, Kun-vu legyőzetett,
Hja-beli Kje porba esett.
Sang
középső korszakában
hatalmas volt hajdanában.
Az ég fia küldte hozzánk
egy minisztert, az ügyelt ránk.
E miniszter O-heng vala,
Sang urának hű gyámola.
JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA
305
Jín-beli
Vu, bátrak bátra,
rátámadt Csu városára,
king-ek rendjét szétzilálta,
csapatukat körbezárta,
s küldte újabb tartományba -
ő volt Tang-nak unokája.
Most a Csu-beliek, king-ek,
lakják déli földjeinket.
Hajdan Tang volt ég vitéze,
minden barbár félve félte,
mindenki eljött áldozatra,
mindenki félt, hogy megtagadja,
Sang-é voltak ők örökre.
És az ég parancsba adta:
Nagy főváros kell a földre,
s jöttek a fejedelemhez:
"Ne nyomorgass és ne büntess,
s jó gabonád szüntelen lesz."
Égi szóra ő alászállt,
tisztelte a nép a császárt,
nem volt tatság, rendetlenség,
restelkedett, aki rest még.
Lenti földön így teremtett
boldogságot, tiszta rendet.
És a város odatéve
a négy égtáj közepébe,
ó, be pompás, ó, be szép lett,
híre-neve messze fénylett,
ma is béke, édes élet,
őrizőnk, örökre védj meg!
Felmentek a King hegyére,
fenyő, ciprus nyúlt az égbe,
ott levágták, összerakták,
szögletesre megfaragták
vastag, szép fenyőgerendát.
Most már oszlop, sűrü sorban,
áll a templom, nyugalom van.
NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA
