Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Si King
DALOK KÖNYVE


189

Hol a patak völgyből kiér
s délnek messzi hegy feketéll,
ház simul bambusz-bozontba,
fenyők zöldje körülfonja.
Ott a bátyák s öccsök szívét
egymáshoz hív érzés vonja,
sötét szándék el nem rontja.

Ahogyan az ősök laktak:
száz-falú palotát raknak.
Kapuk tárva délnyugatnak,
itt sürögnek, ott nyugodnak,
itt vigadnak, ott fogadnak.

Kötözzük a gerendákat
- dú-dú - döngölik a lábak.
Záport, szélvészt nem ereszt be,
egér, madár nem juthat be,
épül urunk ház-eresze.

Mintha lábujjhegyen állna,
mint nyílvessző surranása,
mint a madár széttárt szárnya,
mint a fácán suhanása:
ilyen az úr palotája.

Simák a tágas udvarok,
meredeznek az oszlopok,
köztük a napfény beragyog,
a belső termek árnyasok,
a nagyúr nyugalmat lel ott.

Gyékény alul, bambusz felül,
urunk álomba szenderül.
Itt alszik, im, itt virrad, im,
és szól: "Fejtsétek álmaim."
Mely álom szerencsét hozó?
Barna s fehér medvét hozó,
kígyót és sárkányt hordozó.

Az álmot így fejti a jós:
A medve szerencsét hozó,
fiú-gyermeket jósoló.
A kígyó szerencsét hozó,
leány gyermeket jósoló.

Ha fiú jön a világra,
lefektetik puha ágyba,
öltöztetik szép ruhába,
játéka kis jogar-pálca,
akaratos a sírása,
piros szalaggal ékes a lába
és mire felnő: úr a családba'.

Hogyha az ég lányokat ad,
csupasz földön szunnyadoznak,
durva gyolcsba burkolóznak,
cserép-orsóval mulatnak,
szerényen a sutban laknak,
ameddig élnek, szőnek és fonnak,
gondos szülékre szégyent nem hoznak.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


190

Ki rágalmaz, hogy nincs juhod egy se?
Háromszázan bégetnek a nyájban.
Ki rágalmaz, hogy nincs marhád egy se?
Hét láb magas marha van gulyádban.
Jön a juhnyáj, összetorlik,
a szarvak összekocódnak,
jön a csorda, lép a tehén,
a nagy fülek lengnek-lógnak.

Egyik a lankán legázol,
másik hörpöl pocsolyából,
ez járkál, amaz lefekszik,
jön mögöttük gulyás, pásztor.
Gyékényköpeny fedi válluk,
vannak, akik ételt hoznak,
harminc egyszínű állatból
kell állni az áldozatnak.

Jön a gulyás, jön a pásztor,
rőzsét hoz a tűzrakásra,
van tojója, van gunárja,
lépked utána a nyája.
Minden juh erős, hibátlan,
egészséges, makulátlan,
int a pásztor, szól a nyájra,
ballag a jószág utána.

Álmodik a pilledt pásztor,
álmodik szöcskéről, halról,
teknőc-kígyós lobogóról.
A taj-zsen reggel megfejti:
szöcske meg hal azt jelenti,
gazdagon ereszt az új mag,
a lobogó azt jelenti,
a családok szaporulnak.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


191

Mint oszlopfő, a déli hegy,
meredekje magasba int.
Jin mester, te hatalmas úr,
az egész nép reád tekint.
Szomorú a szív, szinte ég,
a jókedv szerte kiveszett,
leromlott a birodalom
s te nem tudsz róla? hogy lehet?

Mint oszlopfő, a déli hegy,
bőséges erdővel fedett.
Jin mester, te hatalmas úr,
méltányosságod hova lett?
Az ég megint járványt esőz,
békétlenség a föld felett,
a nép gonoszságot fecseg,
s a gyászt a láz nem töri meg.

Jin mester, te hatalmas úr,
miért nem vagy Csou gyámola?
Négy tájat mért nem egyesítsz?
Rendet mért nem tartasz soha?
Mért nem segíted a királyt?
s a népet: ne tévedjen el?
Ó, ne fáraszd el hadaink,
Ég, te bosszus, könyörtelen!

A bajt nem vizsgálod magad,
a jobbágy nem hiszi szavad,
nem nézel szét a föld felett,
a főurakat rászeded.
Légy békés, légy állhatatos,
ne a kisemberen taposs;
de hisz rokonaid kicsik
s vannak nagy hivatalaik.

Az ég mord, barátságtalan,
nyomort, lázongást záporoz,
irgalma régen odavan,
viszályt, gyötrelmet sokszoroz.
Hogyha méltányos a nagyúr,
a nincstelen lecsillapúl;
ha a nagyúr békét akar,
elszáll a düh és zűrzavar.

A magas ég könyörtelen,
a zűrzavar el nem pihen,
havonta több és egyre több,
és az ország békételen
s bánattól részeg mind a szív
itt birodalmat ki vezet?
Ha nem magad kormányozol,
mindnyájunkat szenvedteted.

Hajtom a négy nagy ménlovat,
nézek négy nyujtott lónyakat,
nézek a négy égtáj felé:
hová is hajtsam kocsimat?
Tudom, hogy haragszol reám
s ellenem szegzed kardodat;
de ha rendet teremtesz itt,
mellemben csak hálám fakad.

Ellenünk fordult fönn az ég,
földúlta királyunk szivét,
le nem csitítja dúlt szivét,
tanácsadóit szórja szét.
Kja-fu dalolta ezt a dalt,
hogy fékezze a zűrzavart.
Ó, változtasd meg szívedet,
tápláld tízezer törzsedet!

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


192

Új év, hideg, a szél veszett,
szívemre zúzos dér esett;
hamis beszéd, hamis beszéd,
te ölsz meg minden életet.
Magamban élek, társtalan,
szívemen sötét rettegés;
naponta pusztít, legyaláz
a mélyről sajgó szenvedés.

Akik világra hoztatok,
szerettetek? átkoztatok?
hogy kínra, mely nem emberi,
az örök-példa én vagyok.
Az egyik ember méz-szavu,
epét okád más, úgy zajog:
szívemen sötét rettegés,
mert holt szabály törvény s a jog.

Szívem a bánat szétveti;
magát az ember védheti,
vagy így, vagy úgy, rabszolga lesz,
bár semmi vétke nincs neki.
Jaj, emberek, hová futunk,
kuszált csapatban, egyedül?
Hollókra lessünk: hova száll?
kinek házára települ?

Amott vad erdő komorul,
rőzsének száraz gallya hull,
az ember otthona felett
az ég tus-színre beborul;
hiába harcol, küszködik,
a sors kétvállra dönti le,
az áldott földre vére hull,
és hagyja veszni istene.

Nemcsak hólepte hegycsucsok,
vannak szelídebb hajlatok;
hamis beszéd, hamis beszéd,
igaz szó nem fog rajtatok.
Hol vagytok, régi öregek,
ti álomfejtés bölcsei?
A mi sár-abroncs szellemünk
az igazságot nem leli.

Az ég ernyője messze fenn,
mi mégis hétrét görnyedünk;
a föld vak mélye messze lenn,
mi meg tapogni sem merünk;
zúgni, dörögni kellene,
villámlani, morajlani.
De jaj, ti mai emberek,
csak porba tudtok hullani!

Szelíd lankáson nő a rozs,
szél rázza, s áll, a fényre les;
ráz engem is az ég dühe,
de állok, hátam egyenes.
Csapdát vetett a hatalom,
támad galádul ellenem;
elfoghat, jöhet kínra kín,
a fejem mégis fölvetem.

Szívemen sötét rettegés,
de magamért nem rettegek;
ezek a mai vezetők
kegyetlenek, kegyetlenek.
Hogyha a láng magasra csap,
a tűzre jajgatás felel;
bizony Csou házát hajdanán
Pao Sze hamvasztotta el.

Örökké tart a bánatom,
eső zúgását hallgatom;
az oldaldeszkát le ne dobd,
ha teli a kocsi nagyon!
Felhömpörödik a kocsid,
s hol a segítség hirtelen?
Küllők közé hull a teher
deszka nélkül az útfelen.

Sűrűn nézz kocsisod után,
föl ne boruljon sohase;
mocsáron, hegyen-völgyön át
törődjél hazáig vele!
A tóban úszkálhat a hal,
de mégis hontalan bolyog;
bújhat a vízfenékre le,
fölötte lámpa imbolyog.

Szívemen sötét rettegés,
a nép nyomorban küszködik,
de 'ők' bort isznak, édeset,
kedvükre disznónkat ölik;
hívnak barátot, sereget,
és sógor-koma se kevés.
Magamban élek, társtalan,
szívemen sötét rettegés.

A nép kunyhókba búvik el,
a gabona gyéren terem;
fenn dúskálnak a gazdagok,
magasan ülnek, békiben;
gunnyasztanak a koldusok,
sorsuk nem szánja senkisem.

KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA


193

A Nap s a Hold
találkozott,
reánk-hozott
baljóslatot.
Nap is fogyott,
Hold is fogyott,
a népre sok
bú-bajt rakott.

A Nap s a Hold
útról letért:
nem ád az ég
derék vezért.
Nem rettenünk,
ha Hold apad;
hová leszünk,
ha fogy a Nap?

Mennykő suhan,
bú-baj fogan,
forr száz folyam,
hegycsúcs zuhan,
part homorúl,
völgy domborúi,
az ember-sors
mért nem javúl?

Hvang-fu: biró;
Kja: főfinánc;
Fan: főhajcsár;
Csung: főszakács;
Kuj: főlovász;
titkár: Cou-ce;
Jü: hadvezér:
s az úr neje...

Hvang-fu a bölcs,
időtlen él:
mi dolgozunk,
s ő nem segél.
Házunk romos,
földünk gyomos,
s ő szól: Nem én,
törvény tapos.

Sang-ban Hvang-fu
várost emel,
a népnek ezt
fizetni kell,
ott jár a nép,
lovak, kocsik,
s immár a bölcs
Sang-ban lakik.

Csak dolgozunk,
s nem szisszenünk,
s vád sujt reánk,
bár nincs bününk.
Nem égből hull
a sok csapás:
emberi mű
a sok csalás.

Távol vagyok.
Lelkem sajog.
Másutt de jo!
Itt sorvadok.
Mind szétszökik,
én maradok.
Mit ád az ég?
Jobb, ha futok?

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


194

A magas ég
sötét harag.
Inség, hadak
pusztítanak.
A komor ég
mily közönyös?
ki bünhödött
és ki bűnös
s ölik a jót:
néki közös.
Letünt a Csou
dinasztia,
nincs vezető,
vész a haza;
a három nagy
s a főurak
későn-korán
szundítanak,
korán-későn
csak ártanak.
Mit ád az ég?
s a földi úr?
Visznek s hová?
Céltalanúl.
Ó, száz nagyúr,
ügyeljetek!
Mennyet s egymást
nem félitek?
Fegyver forog,
éhség korog
és én, a tiszt,
búban vagyok.
Száz úr, reám
hallgassatok,
rossz szóra már
ne hajtsatok.
A szó nehéz,
nyelvem tapad,
szívem szakad.
A jó kivész,
rossz szó folyik,
s megszívlelik.
Szolgálni most
nem könnyű sors
ki visszalép,
nagy a bűne;
s ha nem: veszélyt idéz
övéire.
Szólok: "Vár ránk apánk."
Szóltok: "Ott nincs tanyánk."
Vért zokogok,
torkom rekedt:
másutt neked
tanyát ki épített?

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


195

Menny haragja
földre terjed.
Rossz tanácsok,
görbe tervek.
Jó javallat:
rá nem adnak;
rossz tanácsot
megfogadnak.

Csupa rosszra
szövetkeznek,
jó szándékkal
ellenkeznek,
gaz szándékkal
megegyeznek;
hol lesznek, ha
megérkeznek?

Teknőc-jósok
elnémultak,
hányan s hányan
szónokolnak ;
pereg a nyelv,
de ki merne tenni?
Így lehet egyhelyben
nagy-sietve menni.

Tervezgetnek,
de nem ősi módra,
a hagyomány elvész,
fecsegnek civódva;
akár házépítők,
kik csak fontolgatnak,
mérnek-méregetnek
s előbbre nem jutnak.

Forr az ország,
bölcs és balga
tervel, nyelvel
erre-arra:
megy, mint víz folyása;
ne hulljatok
együtt a romlásba.

Dühös tigrist
le nem gyűrnek,
áradt folyón
át nem kelnek.
Vigyázzatok
meredélyen,
vékony jégen!

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


196

A kju-madár repesve száll,
énekel a magas egen.
Bánat sebzi a szívemet,
őseimre emlékezem.
Tárul a fény, nem alhatom.
Kedves a két szülém nekem.

A bölcs, eszes, becsületes,
ha bort iszik, csendes, szelíd.
A tudatlan, kelekótya
töltekezik, pöffeszkedik.
Jól megfontold, mit cselekszel,
tartsd meg az Ég törvényeit.

Sík mezőben terem a bab,
szegény népek szedegetik.
Az eperfa-féreg bábját
Nagy darazsak elcipelik.
Rád formáznak erényükben,
neveld, tanítsd gyermekeid.

Nézzétek, a ci-ling madár
majd dalol, majd magasra száll.
Előbb lépünk minden nappal,
előbb jutunk hétről hétre.
Feküdj későn, kelj a nappal,
ne hozz szégyent két szülédre.

Szang-hu madár csapongva száll,
szérű körül magot csipked.
Sanyargatják, bebörtönzik
gyötört, megtört véreinket.
Marék magból jóslást mondok,
jó szerencse honnan inthet?

Légy szelídebb, készségesebb
ágra gyűlő madárkáknál,
óvakodó, félni serény,
mintha mélység szélén járnál.
Remegj, mintha utad gyenge,
igen gyenge jégen vinne.

LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA


197

Varjucsapat száll az égnek,
megpihenni visszatérnek,
minden örvend, minden ujjong,
nyomorom csak engem éget.
Mit vétettem én az égnek?
Honnan tudjam, mi a vétek?
Szívem sűrű bánatával
merre térjek?

Sima ösvény a Csou útja,
sűrű burján telefutja -
sajgó szívvel, mindig éhen,
mint kinek nyű rág belében,
csak ledőlök, csak sóhajtok,
mint kit vénség foga rágdal,
szívem sűrű bánatával,
lázt nyilalló koponyával.

Az eperfa otthon fája,
hódolattal nézünk rája,
csak csodáljuk bölcs apánkat.
Csak szeressük jó anyánkat -
külső falhoz nem tapadtam,
belső falról leszakadtam,
mikor életre hivattam,
jó időmet merre hagytam?

Sátoros a fűzfa lombja,
ciripelget a kabóca,
szakadékos vízmosásra
ráborul a nád, a káka -
én, akár csónak futása,
nem tudom, hogy merre érek,
szívem sűrű bánatával
megpihenni merre térjek?

Szarvas lába futva szökken,
szinte röppen, meg se zökken,
fácánkakas napra kelvén
hívja párját énekelvén -
én, akár a korhadó fa,
nincsen ága, mert beteg, vén -
folyvást fájó gyötrelemre
mért nincs, aki fölneszelne?

Látjátok-e azt a nyúlfit?
Talán társa után ugrik.
Halott fekszik a berekbe?
Akad, aki eltemesse.
De a nagyúr
szíve fából,
szívem sűrű bánatától
hull a könnyem, mint a zápor.

Hisz az úr a rágalomnak,
mintha koccintana véle,
ő a bűnöst nem kutatja
hogy bölcs szívvel megitélje.
Haránt döntik meg a nagy fát,
szála mentén hasogatják,
de a nagyúr nem latolgat,
rajtam tölti indulatját.

Van-e magasabb a hegynél?
Van-e mélyebb, mint a forrás?
Zagyválja a szót a gazda,
fül tapad a falra folyvást.
Gátamat ne bolygassátok,
halcsapdámat ne nyissátok,
jaj, gyűlölnek, jaj, gyaláznak,
s jaj, fiamra száll az átok.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


198

Derüs ég, te,
apám-anyám,
nem vétettem
s baj szakadt rám.
Szörnyü mennybolt,
bűnöm nincsen!
Szörnyü mennybolt,
nem vétettem!

Megvádoltak
s visszapattant,
újra vád ért
és rám-csattant;
ó, ha uram
vádlóimra
és nem énrám
haragudna.

Rosszat elhisz
s gyűl a homály,
rablóknak hisz,
s kél a viszály;
hízelegnek
édes szájjal,
így packáznak
a királlyal.

A szentélyt ő
építtette,
sok bölcs mérte,
méregette:
s a szíveket
én mérem fel.
Ugrál a nyúl,
eb fogja el.

Szép a fasor,
ő ültette -
mért ad ocsmány
beszédekre?
Rágalomnak
nincsen mélye,
szájból kél, mint
síp zenéje.

Folyó partján
latrok laknak,
grádicsai
viharoknak.
Kicsik, mégis
felfuvódva...
Hányan lépnek
nyomotokba?

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


199

Az én uram milyenféle?
Talán cselszövő a szíve?
Kerítésemhez minek jön,
tárt kapumon mért nem lép le?
Ki vezeti, ki követi?
Talán kegyetlen a vére?

Két személy kíséri útján,
e csalódást ők hozzák rám?
Kerítésemhez minek jön,
mért nem lép be vígan hozzám?
Most így van, nem úgy, mint régen:
nem szívlel tán? nem becsül tán?

Az én uram milyenféle?
Mért indul a mellékútra?
Idehallatszik a hangja,
de nem látszik az alakja.
Mások előtt nem szégyenli?
Nem rémíti menny haragja?

Az én uram milyenféle?
Mint forgószél, olyanféle.
Déli kapun mért nem lép be?
vagy északin mért nem lép be?
Kerítésemhez minek jön,
hogy szívemet keserítse?

Ha poroszkálsz kényelmesen:
állj meg, hogyha ideértél;
vagy ha vágtatsz nagy-sebesen;
tengelyre zsírt máskor kenjél;
ej, csak egyszer jönnél hozzám,
aggódom, hogy elfeledtél!

Ha befordulsz a kapumon,
röpke-könnyű lesz a lelkem;
ha nem fordulsz be kapumon,
mért kerülsz el, nem is sejtem;
ej, csak egyszer jönnél hozzám!
Még beteggé teszel engem.

Sípot fúj a nagyobb asszony,
fuvolát a kisebb asszony:
szinte össze vagytok kötve;
hát mért hagysz el? mért haragszol?
Itt a három varázs-szerszám,
hitvesedhez visszahozzon!

Ha lidérc vagy manó volnál,
akkor el nem érhetnélek,
de van rendes szemed, arcod,
hát ne dobd el feleséged!
Nesze, vers! Ez kellett néked?
Nyughatatlan vagyok érted.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


200

Jaj, be gazdag, jaj, be ékes
kagyló selyme, szép brokátja!
Jaj, be tarka lesz az élet,
cifra rágalom szavára!

Ó, be pompás, ó, be fényes
fönt a Szelelő-kosárka,
húnyó rágalom szavára
ki figyelne, ki vigyázna?

Nyelve perdül, mint a rokka,
pletyka szálát úgy sodorja,
ó, be tetsző terveket sző,
ám a bölcs szív félredobja.

Él a gőgös kárörömmel,
küzdő ember gyötrelemmel,
kék ég, kék ég!
Nézd ezeknek kérkedését,
szánd azoknak küszködését.

Cifra rágalom szavára
ki figyelne, ki vigyázna?
Én dobnám a fürge nyelvet
farkasoknak, tigriseknek -
farkas, tigris elutálja?
Biznám én Észak Urára.
Észak Ura nem kivánja?
Biznám Tágas Tér Urára.

Út szalad a fűzfakertbe,
művelt dombon átívelve.
Ezt a verset - jól figyelsz-e?
írta az eunuch Meng-ce.
Érte vajon megbecsülsz-e?
Jól figyelj rá, büszke csün-ce!

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


201

Rohamoz a völgyi szél,
zúgó, gyors eső ered.
Rettegés óráiban
mondod; egy vagyok veled.
De ha benned béke van,
elfelejted hívedet.

Rohamoz a völgyi szél,
zúgó, gyors eső szakad.
Rettegés óráiban
szíved mellettem marad.
ó, de híved elhagyod,
ha meglelted nyugtodat.

Rohamoz a völgyi szél,
szirttetőkön fát cibál,
aszú füvet szétzilál,
hegyre ront, mezőn forog.
Nem látod, ha jót teszek,
kicsiny vétkem felrovod.

RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA


202

Nem bürök nő a réten,
csak hao gyöngécske szára.
Szüléim, bajjal engem
mért hoztatok világra?

Nem bürök nő a réten,
csak vej keserű bokra.
Apám, anyám, szegények,
csak lettem kínotokra.

Ha a patak kiszárad,
a forrás tehet róla.
Magánynál a halál jobb,
így van már kezdet óta.
Vezérlő apa nélkül,
csitító anya nélkül
vándorbotunk a bánat,
magány üli tanyánkat.

Apám, életre hívtál,
anyám, kínnal te szültél,
megszültél, felneveltél,
tejforrásból itattál,
ringattál, széltől óvtál,
becéztél, ennem adtál.
Jóságod hogy fizessem?
Komor az ég felettem.

Szél rázza fák sörényét,
nekiront déli hegynek.
Lelhet mindenki békét,
csak én nem nyughatom meg.

Vad orkán felhőt kerget,
lobog felleg sörénye.
Mindenki békét lelhet -
hol nyughatom meg végre?

RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA


203

Tele van az edény rizzsel.
Hozzá jujubafa kanál.
Mint fenőkő, Csou-nak útja,
egyenes, mint a nyíl szállta.
Sok nemes úr erre jár ma.
Néz sok kis ember sováran.
Vágyakozva én is nézek.
Ömlik a könnyeim árja.

Kis keleten, nagy keleten
üres vetélő, lánchenger.
Sáscipők: csavartszálnak.
Lehet velük járni déren.
Jönnek-mennek a nemesek,
lépkednek a Csou-ösvényes.
Ahogy jönnek, ahogy járnak:
szívemet eszi a bánat!

Hűs sziklából forrás fakad.
Tüzelőfát el ne mossa!
Bánkódom, nyögök éjszaka.
Jaj nekünk, nyűtt robotosnak!
Vágott rőzse jól ég, hozd csak!
Lehet a kocsira tenni.
Jaj nekünk, sok robotosnak!
Nékünk is kéne pihenni!

Kelet fiát ki biztatja,
bátorítja? - Gürcöl, fárad.
A nyugatiak fiai
fényes, szép ruhába járnak.
Van hjung és pi-medveprémje
a Csou nemzetség fiának.
A csatlósok fia pedig
száz hivatalban kérkedik.

Vannak, akik csak bort isznak,
és a rizslé nem kell nékik.
Öveiken csüngő csillog.
Mit ér előkelőségük?
Az égen a Tejút csillog.
lehajlik, fénye lecsordul.
Ferde a Szövőnő-csillag.
Egy nap hétszer is elfordul.

Egy nap hétszer is elfordul,
Mintát mégse sző az soha.
De fényes az Ökör-csillag,
mégsem fogják be kocsiba.
Keleten a Hajnalcsillag.
Nyugaton az Est csillaga.
Hosszú, görbe Égi Villa -
helyéról el nem mén soha.

Délen a Szelelő-kosár,
Nem lehet vele mégse szelelni;
Északon a Tou-lábos áll,
Nem lehet vele bort, vagy rizslevet merni.
Délen a Szelelő-kosár.
Behúzza nyelvét - szégyenli.
Északon a Tou-lábos áll.
Nyugati nyelét emeli.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


204

Negyedik holdban nyár hevít,
hatodikban hűvösödik.
Őseink tán nem éltek itt?
Szívük rajtam meg nem esik.

Az őszi napok hűvösek,
a százféle fű mind beteg.
Zűrzavar, bolygás keserít,
ki erre tér, ki messze megy.

A téli napok hidegek,
lobognak viharos szelek.
Boldogok a közemberek,
csak engem keserítenek.

Gyümölcsfák nőnek a hegyen,
gesztenye, szilva megterem.
Elhurcolják, eltördelik,
és nem bűnhődik senki sem.

Ha forrás habjait lesed,
hol átlátszók, hol zöldesek.
Mindennap csapás, bánat ér,
hogy lehetnék elégedett?

Duzzad a Jang-ce és a Han,
földünket délen átszelik.
Nehéz szolgálat kimerít,
egy lélek rajtam nem segít.

Nem vagyok sólyom, vércse sem,
mely a mennyboltra felrepül.
Nem vagyok kardhal, sem sügér,
mely a mélységbe menekül.

Hegyekben páfrány s vej-fü nő,
mocsárban ki-fűz és ji-fa.
Nagyúr szerezte ezt a dalt,
hogy könnyebbedjék bánata.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


205

Az északi hegyre mentem,
fűzfabarkát szedegettem.
Nincs erősebb, mint a párom,
munkál éj-nap véghetetlen,
a vang dolga mérhetetlen -
jó szülémért búba estem.
Meddig az ég karimája,
mind, mind csak a vang határa,
ember földje, rétje, partja,
mind, mind a vangot uralja.
A főrendek nem egyenlők,
én munkálok magamba bölcsen,
a négy csődör szaladva röppen,
a vang dolga véghetetlen.
Jó, hogy ifjú vagyok én még,
nem kerülget satnya vénség,
jó gerincem, fürge csontom,
az eget négy tájra bontom.
Van, aki nyugodtan elpihenhet,
más meg az országért gebed meg,
van, ki a hátát nyújtja az ágyba,
másnak az úton kopik a lába,
van, ki a zajra, süket a jajra,
más meg keservét messze kiáltja.
Van, ki henyélve bámul az égre,
másnak a vang-ért hull verítéke,
Hort vedel egyik, csupa vigasság,
azt meg a gondok könnyel itatják,
ez menetet néz, szólja, szapulja -
másé a munka, mindig a munka.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


206

Ne vezesd a nagy fogatot,
a port magadra borítod.
Ne gondolj a száz bánatra,
csak magadat szomorítod.

Ne vezesd a nagy fogatot,
ne bújj a por köpenyébe.
Ne gondolj a száz bánatra,
sohasem jutsz ki a fényre.

Ne vezesd a nagy fogatot,
a port magadra teríted.
Ne gondolj a száz bánatra,
csak terhedet nehezíted.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


207

Aj, a magos ég szikrázik,
mind e földet beragyogja -
haddal mentünk napnyugotnak,
pusztába értünk, vadonba.
Sanyart minket hideg, hőség,
második hold kelte óta -
belesajdul a gyötört szív,
keser mérgét ontja, ontja.
Jaj, ti nyájas ismerősök I
csordul könnyem zápor-módra -
mennék haza, mennék, szállnék,
félek: bűnt veszek magamra.

Útra mikor elindultunk,
rúg immáron hónapokra.
Haza mikorra vetődünk?
esztendőnek lészen fogyta.
Senkim sincsen, vagyok árva,
temérdek az ember gondja;
bánat nehezül a szívre,
fáj, hogy szabad nem vagyok ma.
Jaj, ti nyájas ismerősök!
vágyom rátok sóvárogva;
haza hogyne mennénk, mennénk:
vádba ütköznénk, haragba.

Útra mikor elindultunk,
fordult az idő melegre -
haza mikorra vetődünk2
Tartjuk csak a rendet egyre.
Esztendőnek lészen fogyta,
babnak, gyümölcsnek szüretje;
bánat nehezül a szívre -
magam vádlom: ki kereste?
Jaj, ti nyájas ismerósök!
éjbe nézek, dideregve.
Haza hogyne mennénk, mennénk;
sok a parancs, kedvünk szegte.

Főemberek, főemberek,
ne heverjetek nyugodtan,
tisztességet mutassatok,
igazakkal egy-csapatban,
Jó Lelkek ügyelnek rátok
jóra visznek dolgotokban.

Főemberek, főemberek,
ne heverjetek hiába,
tisztességet mutassatok,
mint az igazak barátja -
Jó Lelkek ügyelnek rátok,
vezérelnek boldogságra.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


208

Harang kong, visszhangzik igen.
Magas az ár a Hvaj-vízen.
Bánat, bú sebhedt szívemben.
Rágondolok, s nem feledem:
A nemes úr beh jó ember!

Buffog a dob, dübög, zizeg.
A Hvaj vize beh jéghideg!
Nagy a bánat bús szívemben.
Foltja nincs erényeinek:
a nemes úr beh jó ember!

Dübög a dob, nagydob zeng fel.
Hvaj folyóban három sziget.
Nyugtalanság a szívemben.
Nincs párja erényeinek:
a nemes úr beh jó ember!

Dobok ünnepien zengnek.
Lantot vernek, gitárt vernek.
Sípok, csengők egybecsengnek,
egyik ja-t, másik nan-t zenget.
Flóták beh szépen esengnek.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


209

Tüskés a sövény bozótja,
tüskét vágunk, nyesegetünk.
Hogy is élünk örök óta?
Kölest vetünk, termelgetünk,
ád a köles szeme btiven.
Nyeli ragacsos kölesünk,
nyeli puffadt hasú csűrünk.
Van millió kévénk nekünk,
ételt-italt készítgetünk,
áldozatra azzal megyünk.
Őseinket megkínálva
megnő szívünk boldogsága.

Tükröztök nagy méltóságot,
kényes-fényes a marhátok,
áldozatra azt adjátok.
Van, ki főz-süt, nyúznak mások,
van, ki rendez, van, ki áldoz,
van, ki jelt ad az imához.
Tündöklők a szertartások,
a dicső tis körbe szálldos,
odahajlik az oltárhon,
és cserébe, amit áldoz,
kap a kegyes utód hosszú,
tízezer év boldogságot.

Babrálnak a kemencékkel,
hosszú polcon áll az étel,
emitt sütnek, amott főznek,
nyugodtak a nemes hölgyek.
Van itt számtalan sok korsó,
látogatók meg vendégek,
koccintanak, úgy beszélnek.
A szertartások kimértek,
csevegnek és nevetgélnek.
A dicső ősök betérnek,
s a kegyes utód jutalma
tízezer év hosszú élet.

Tisztelettudók vagyunk mi,
szertartásunk oly szabályos.
A kegyes utód nevében
adják meg a jelt imához.
Áldozati illat árad,
a szellemek lakomáznak,
jósolnak örömet, százat.
Színe-fonákja mintának
itt a köles meg az árpa,
szépen rendezett kosárka,
ott meg az ős áldó szája,
tízezer év hosszúsága.

Hogy a szertartásnak vége,
dob zeng és harang zenéje.
Szól, ki jelt ad az imához,
s az utód mehet helyére.
Bor száll az ősök fejébe,
s aki ma a holt személye,
indul. Harang cseng elébe.
Szétszéled a szellem végre,
szolgálók meg nemes hölgyek
rendet raknak, tisztogatnak,
apák, bátyák, öccsök eztán
már csak magukban mulatnak.

A zenészek is rákezdnek,
most nyugodtan élvezhetnek.
Serceg már a hús a tálban,
teljes szívük boldogsága.
Be is rúgnak, jól is laknak,
sorra fejet hajtogatnak.
A szellem is torkig lakott,
sok évet ad, jól mulatott:
"Nagyon szívesek voltatok,
ami kellett, megadtátok.
Sohase tegyen másképpen
fiatok meg unokátok!"

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


210

Tágasak a déli dombok,
dúsan termók - Jü szavára -
s feltört fermsík, láp határát
unokánk ekéje szántja.
Földet mérünk cövekelve,
nyúljék délre, délkeletre.

Magas égen gyűl a felleg,
hóból hullat sürü leplet,
esti-szállal elkevertet,
s hogyha földünk jól megázott,
s vízzel csordul minden árok,
búzánk szökken egyre feljebb.

Rendben mezsgyék és határok,
a köles virága ékes,
hajlik unokánk kezéhez,
s ő ételt ád a halottak
képéül jött vándoroknak,
s vénségünk tízezer év lesz.

Áll a kunyhó és alatta
gyümölcsöt hoz a tök-inda,
kovászolva, savanyítva
lesz az ősök áldozatja,
s unokáink hosszan élnek,
bő áldásában az égnek.

Tiszta borral áldozunk mi,
áldozati szép bikával,
jó étellel őseinknek;
fogjuk csörgős késeinket,
nyitjuk bőrét szőrin által,
vérét, háját fogd a tállal.

Gőzölődünk, fő a főttünk,
kellemetes illat árad,
áldozat nagy fénye támad,
fénye ősi ősapáknak.
És jutalmunk jaj, de szép lesz,
tízezer-év-hosszú élet.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


211

Nagy földjeink fényesednek,
tízezernyi már a hasznuk,
érett búzánk learatjuk,
földmívesnek étkül adjuk.
Így van ez már évről évre,
ma megyünk a déli rétre,
jaj a gyomnak, jaj a gaznak,
kölesünknek szirma gazdag,
jó idő jön már miránk is
ajándékot kap bíránk is.

Áldozati jó kölessel,
áldozunk mi szép juhokkal
égtájaknak, isteneknek,
földjeink így ékesednek,
boldogság a földmívesnek.
Peng a lant és dob dorombol,
Föld szelleme kél a porból,
kérjük: édes esőt adjon,
földünkből kölest fakasszon,
hizlalódjék férfi, asszony.

Unokáink jönnek végre,
feleségük, kicsi kölykük
viszi étkük, viszi délre.
Rét-vigyázó jön a rétre,
kölest vesz jobb- s balkezébe,
megkóstolja, jó-e, szép-e.
Jó a mag az aratásra,
vígan foly a takarása,
unokáink sem pörölnek,
örvendeznek mind a földnek.

Zsuptetőként szoros kéve
mint kocsirúd nyúl az égbe,
a kalangyák, mint a vastag
sziget és domb, úgy dagadnak.
Ezernyi magtár kell a magnak,
ezernyi szekeret akarnak,
köles-, rizs-, és cirok-asztag
szerencséje a parasztnak.
Nem is ér majd soha véget
sem a vígság, sem az élet.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


212

Széles földön bő a termés -
már bevetve, boronálva,
kész a munka valahára,
fogjuk hát éles ekénket,
menjünk a déli határra.
Ott is elvetjük a magvat,
szép növéssel magasodhat -
unokáink szaporodnak.

Szárba szökken, majd kalászba,
érik immár, színe sárga,
lang se fojtja, ju se bántja,
levél férge mind lerázva,
gyökér férge leforrázva,
nem árthatnak szép mezőnknek,
Föld szelleme űzi őket,
beledobja mind a lángba.

Mikor felhők sűrüsödnek,
árja indul bő esőknek,
áztatván a közös földet,
azután saját mezőnket.
Ott a termés lábon áll még,
itt az asztag szétzilált még,
ott marokszám szertehányva,
itt a kéve hullt kalásza:
tallózgass csak, özvegy, árva.

Unokáink jönnek végre,
feleségük, kicsi kölykük
viszi étkük, viszi délre.
Rét-vigyázó jön a rétre -
égtájaknak áldozattal,
fekete s vörös lovakkal,
áldozunk teljes magokkal,
és ajánlunk szép kölest mi,
boldogságunk megnövelni.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA


213

Vesd szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt a nagyúr, megjött végre,
az égbál két kézzel áldják.
Vereslik a sok térdvédő,
megismered katonáját.

Vesd szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt az úr, kardhüvelyére
véstek sűrű szép cirádát.
Éljen tízezer esztendőt,
s tartsa meg házát, családját!

Vesd szemed a Lo vizére!
Medre széles, mély a habja.
Itt a nagyúr, megjött végre.
Az égből két kézzel áldják.
Éljen tízezer esztendőt,
és tartsa meg tartományát!

SZARÓ MAGDA FORDÍTÁSA


214

Szépségesek a virágok,
dús levelük ring a szélben.
Megláttam én azt az ifjút,
szívem már övé egészen,
szívem már övé egészen,
örök édes nyugodalmat tőle várok.

Szépségesek a virágok,
legszebb közöttük a sárga.
Megláttam én azt az ifjút,
föléledek a szavára,
föléledek a szavára,
örök édes nyugodalmat tőle várok.

Szépségesek a virágok,
fehér, sárga szirmát hinti.
Megláttam én azt az ifjút:
négy sörényes ló röpíti,
négy sörényes ló röpíti,
a kezében fénylenek a gyeplőszárak.

Ostort pattint négy lovára,
gyeplőszárát balra rántja,
húzza aztán: jobbra térjen,
zabola feszül keményen,
biztos az út, gyors a vágta,
mert a gyeplőt ő szorítja vaskezében.

RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA


215

Röpköd a szang-hu madár
lehellet-rajzu szárnyon:
örvendő nemes főkre
tízezer áldás szálljon.

Röpköd a szang-hu madár,
nyakán finom rajz árnya:
örvendő nemes urak,
ők itt a magos bástya.

Ők itt a támasz, a hűség.
Az ország ura hálás.
Hogyan ne szállna rájuk
tízezer fényes áldás

Faragott kupák öble
derít hangos örömre.
Társulnak gőgösség nélkül.
Tízezer áldás fejükre!

KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA


216

Vadkacsa száll itt is, ott is,
hozunk madárfogó hálót.
Nyerjen nagyurunk tízezer évet
és áldást és boldogságot.

Vadkacsa-raj a töltésen,
bal-szárnyát mind lecsüggeszti.
Nyerjen nagyurunk tizezer évet,
mely a jót mind újra kezdi.

Paripák az istállóban,
legeltetjük, abrakoljuk.
Nyerjen nagyurunk tizezer évet,
jó nyugalmat, mind óhajtjuk.

Paripák az istállóban,
abrakoljuk, legeltetjük.
Nyerjen nagyurunk tízezer évet,
hosszu békét, mind éltetjük.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


217

Bőrsapka, csollongos...
Mit jelentsen ez?
Borotok, sültetek
finom, ízletes!
A testvéreké ez!
Másé nem lehet.

Cipruson, fenyőn nő
inda és fagyöngy.
Míg urunk nem láttuk,
szivünk bús, gyötört.
Hogy urunkat látjuk,
kedv, öröm elönt.

Bőrsapka, csollongos.
Mi van itt? Mi nép?
Borotok, sültetek
másnak martalék?!
Nem! Testvéreid, nézd,
jönnek ím feléd!

Inda és fagyöngy nő
cipruson, fenyőn.
Míg urunk nem látjuk,
szívünk búja nő.
Urunkat meglátni:
boldogság, erő.

Bőrsapka fejünkön.
Mért van itt e nép?
A finom bor és sült
idegeneké?!
Unokaöccseké,
s a fivéreké!

Hóesés a vénség:
irnint dara szemel.
Ki tudja, a halál
mikor temet el!
Bort igyunk ma este!
Urunk ünnepel!

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


218

Zörög, zörög a kocsi kereke,
egy lány elé röpít négy fekete,
nem éhezem rá, nem is szomjazom,
de hozzáköt a híre, a neve;
nincsen körünkben sok jeles barát,
magunk közt csapjunk vidám lakomát!

Vad-buja erdő a sík közepén,
fácán-had űl meg lombok hűvösén;
a kedves lány az ablakában űl,
csupa kecsesség és csupa erény:
búlepte kedvem vígra változik,
szeretni foglak a halálomig.

A nap nem érlelt drága bort nekem,
de jó italunk lesz, bőségesen;
nem volt leölnöm disznó, agyaras,
de nem maradunk mégse éhesen;
a nászajándék: két erős karom,
és tánc, és dal, és tánc, és vigalom.

Szakállas hegyre tölgyet dönteni,
mentem gally-szedni, rőzse-gyűjteni,
kunyhóm falát a tél dere-hava,
a komisz szél hiába zörgeti:
csak te hiányzol, messzi kedvesem,
ha téged látlak, földerül szívem,

Gomolygó ködben a hegy teteje,
röpít kocsimmal a négy fekete,
a nagy úton át eléd utazom,
három pár gyeplő mint gitár-zene;
ha megláthatlak, messzi kedvesem,
az édes öröm szétveti szívem.

KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA


219

A zöld legyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a kerítésre.
Kedves uram, nemes uram,
sose adj a szóbeszédre.

A zöldlegyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a jujubára.
Szárnya van a rágalomnak,
veti mérgét hét határba.

A zöldlegyek zúgnak-dongnak,
rászállnak a mogyoróra.
Szárnya van a rágalomnak,
miközénk is konkolyt szórnak.

LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA


220

A vendég-had szőnyegre tér,
balra és jobbra rendesen,
ott a sok pjen- és tou-edény,
hús és gyümölcs bőségesen,
jól-kevert rizsbor, nem silány,
ihat kedvére mindahány,
ott a dobok, csengők sora,
összecseng kehely és kupa,
a céltábla versenyre vár,
az íj mind felhúrozva már,
együtt van az íjász-sereg:
mutasd meg ügyességedet,
a nyílvesszőt a célba lődd,
disz-serleget nyerj mind előtt.

Fuvolások tánca forog,
nádsíp sipít és dob dobog,
a száz szertartás teljesül,
az ősök örvendhetnek ott,
a szertartás tökéletes,
egy a másra következik,
belüle gazdagság fakad,
utódok örvendhetnek itt,
kedv, mámor árad szerteszét,
zenét a győztesnek, zenét,
most mind párokká alakul,
jön és segít a háziúr,
megtöltik az ivóedényt,
legszebbnek, legjobbnak zenét!

A vendég-had szőnyegre tér,
mind udvarias, zajtalan,
amíg a mámor messze van,
viselkedésük gáncstalan,
de a mámor megérkezik,
viselkedésük változik,
elhagyják ülóhclyeik,
és táncra tánc következik:
amíg a mámor messze van,
illegnek udvariasan,
de a mámor megérkezik
s viselkedésük gáttalan,
mert részegnek se kint, se bent
nincs semmi gát és semmi rend.

A vendégek kapatosak,
rikácsolnak, rikkantanak,
feldől a pjen- és tou-edény,
kavarognak, mint szellemek,
mert mikor bortól részegek,
nem tudnak semmi illemet,
süvegük félrebillenik,
kör kör után következik:
hogyha elmennek részegen,
lépteiken áldás legyen,
ha itt maradnak részegen,
az erkölcs romokban hever:
egészséges a borivás,
de csupán illedelmesen.

A borivók keringenek,
részeg amaz, józan emez,
egy udvarmester felügyel,
és itt-ott segítségre lel;
ó, a garázda részegek
@ék nélkül szégyentelenek,
szóba se álljatok velük,
hadd érezzék a szégyenük,
illetlent ne fecsegjenek,
ne legyen nyelvükön mocsok,
amíg ugrálnak szerteszét,
akár a szarvatlan kosok
három kupa befűt nekik,
többit fék nélkül vedelik.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


221

Balak bújnak a hinárban,
fejük óriási széles.
A király Hao városában
bort iszik és kedve fényes.

Halak bújnak a hínárban,
csapdosó nagy uszonyuk van.
A király Hao városában
bort iszik s jókedve lobban.

Halak bújnak a hínárban,
szűken lapulnak a sásban.
A király Hao városában
honol tágas palotában.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


222

Babot szedünk, szedegetünk,
rakjuk négyszögű kosárba.
Ugyan mit kap a sok nemes,
ki ott jön kihallgatásra?
Nincs ajándék. Vagy tán mégis?
Több hintója, paripája
lesz az úrnak, szaporodik
szoknyája meg díszruhája.

Vizet szór a szép szökőkút,
zsázsát gyűjtünk hajladozva.
Ni, a sok nemes amott jön!
Lengnek a zászlók lobogva.
Messze látni. Csengőt csendít
paripáik zabolája,
hármas-négyesfogatokban
jönnek a kihallgatásra.

Térdtakaró a combjukon,
lábszárvédő lábszárukon,
egyikük sem hanyag bizony,
részük császári jutalom.
Legyen boldog minden nagyúr,
úrrá a menny fia tette,
legyen boldog minden nagyúr,
áldás őrködjék felette!

Terebélyes koronája
van a tölgynek, sűrű gallya.
Legyen boldog a sok nagyúr,
a menny fia élő pajzsa!
Legyen boldog a sok nagyúr,
tízezer áldás utukra!
Kísérőik szolganépe
ott jár mindenütt nyomukba.

Kötél fogta fűzfacsónak
nem hagyhatja el a partot.
Legyen boldog a sok nagyúr,
a menny fia szeme rajtok.
Legyen boldog a sok nagyúr,
áldás, boldogság urukra!
Mind be délceg, mind be könnyed,
mikor belép udvarunkba!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


223

Szaru-íjunk derék szerszám -
görbült ívvel jó-e vajjon?
urak, a rokont becsüljük,
testvér testvért el ne: marjon.

Testvér testvért akként marjon:
népet is rosszra lovaljon -
egyengetve egyezséget,
példát ám mutat a népnek.

Egymás igaz bátyja, öccse -
Sokat egymásnak elnéznek;
Egymás álnol bátyja, öccse -
bosszút bosszúra tetéznek.

Lám, a népségnek is alja,
a másikat aki marja;
rangját sok sosem sokallja,
jut rossz végre aztán, bajra.

Vén paripa csikót játszik,
korral nem gondol, bogárzik,
abrakot lát? fal rogyásig,
iszik, vedel szakadásig.

Majmot fájára ne biztass -
fog a sár, de ha tapasztasz;
urak, jóval kell a népet
édesgetni magatokhoz.

Szakad ámbár a hó bőven:
elolvad napos időben -
dc tűrhedd-e, hogy kitárjon,
aki feszeng üres gőgben?

Szakad ámbár a hó bőven:
nyoma vész napos időben -
torzsalkodtok törzsek módján,
ezért vagyok kesergőben.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


224

Folyó vizére borzas fűz hajol,
boldog vagyok, ha hűsén nyughatom.
A magas isten folyton-változó,
hozzá, vigyázz, ne juss közel nagyon.
Lásd, én megnyugszom benne néhanap,
aztán csak bűneim siratgatom.

Folyó vizére borzas fűz hajol,
alatta néha megpihenhetek.
A magas isten folyton-változó,
vigyázzatok, hogy rajt ne vesszetek!
Lám, én megnyugszom benne néhanap,
utána újra kegyvesztett leszek.

Madár repülhet, szárnyai viszik,
ha el akarja érni az eget.
A magas ég szünetlen valtozik
a nyughatatlan emberszív felett.
Irgalmas isten, vigaszt várjak-e?
Esett szívemen mindenki nevet.

RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA


225

Fővárosi nagyuraknak
sárgaszín a rókamáljuk,
fegyelmezett a modoruk,
finom szóra nyílik szájuk.
Mikor Csou felé haladnak,
tízezer szem pillant rájuk.

Fővárosi nagyuraknak
prémsüvegje, háncskalapja!
Fővárosi úrhölgyeknek
hosszú, vastag hajfonatja!
Mikor nem láthatom őket,
a szívemet hasogatja.

Fővárosi nagyuraknak
füldugasza kőből vésve.
Jóhírű az úrhölgyeknek
minden tette, minden lépte.
Mikor nem láthatom őket,
megáll a szívem verése.

Fővárosi nagyuraknak
övszalagja hosszan lobog,
hölgyek fürtje csavarodik,
akár a skorpió-farok.
Mikor nem láthatom őket,
a nyomukba bandukolok.

Nem is kell, hogy lobogtassák,
a hosszú öv lobog-libeg;
nem is kell, hogy csavargassák
göndörödő fürtjeiket.
Mikor nem láthatom őket,
szívem búbánattól beteg.

KÁROLYI ADMY FORDÍTÁSA


226

Reggel baltacinért mentem,
még egy maréknyit se leltem,
csapzott lettem, kócos lettem,
hajat mosni hazamentem.

Reggel indigóért mentem,
kötényre valót se leltem.
Úgy ígérte, ötödnap jön,
nern érkezett hatodnap sem.

A nemesúr vadászni ment,
íját a puzdrába raktam.
A nemesúr horgászni ment,
néki zsineget sodortam.

A nemesúr mit horgászott?
Compót fogott és keszeget,
compót fogott és keszeget.
a zsákmányát megnézheted.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


227

Bőséges a zsenge köles,
duzzasztja felhők zápora.
Vonultunk messzi dél felé,
zsoldot adott Sao nagyura.

Teleraktunk sok taligát,
szekérbe fogtuk ökreink.
Most a hadjarat véget ért,
és hazatérünk sorra mind.

Kísértünk harci-szekeret,
vonult, vonult a seregünk,
most a hadjárat véget ért,
hazamegyünk, megpihenünk.

Szje-ben a munka folyt hamar,
jól tervezte Sao nagyura,
hatalmas volt a hadsereg,
jól vezette Sao nagyura.

Felföld és alföld tiszta már,
forrás, folyóvíz tiszta már,
jól végezte Sao nagyura,
és megnyugodott a király.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


228

Síkon szép fák,
lombjuk tömött.
Látom uram -
úgy örülök!

Síkon szép fák,
lombjuk ragyog.
Soha, milyen
boldog vagyok!

Síkon szép fák,
lombjuk sötét.
Hogy bámulom
hírét-nevét!

Leglelkemben
nagy szerelmem,
óva rejtem,
nem felejtem!

LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA


229

Tarackbúza fehéret nyit,
fehér fűvel összekötik.
Ó, ez az úr elmegy messze,
egyszál magam maradok itt.

Kerekedik fehér felhő,
záport zuhint sarjú gyepre.
Végzetes az ég forgása.
Nem tesz ez az úr kedvemre.

Észak felé folyik a tó,
rizsföldekre habzik, árad.
Ó, ez a szép magas ember!
Szegény szívem sebzi bánat.

Eperfáról rőzsét vágnak,
tűzre vetik a tar ágat.
Azért a szép nagy emberért
szegény szívem búval fárad.

Dobszó dübög, és harang szól,
kihallik a palotából.
Rád gondolok - bánat emészt.
Szíved értem mért nem lángol?

A töltésre gólya lebben,
daru sétál a ligetben.
Ó, azért a nagy emberért
keserű kín mardos engem!

A kacsák a magas gáton
álldogálnak fenn féllábon.
Nincs ebben az úrban jóság,
erénye csak kettő-három.

Felállok egy lapos kőre,
nem messzire látni onnan.
Ó, ez az úr elmegy messze,
itthagy engem bánatommal.

LATOR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA


230

Madárka, sárgatollú,
leszállt a domb tövébe.
Megyünk, a lábunk ólom,
útunknak lesz-e vége?
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!

Madárka, sárgatollú,
leszállt a hegytetőre.
Mi nem félünk az úttól,
csak tudnánk, lesz-e vége.
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!

Madárka, sárgatollú,
leszállt a hegy tövére.
Nem félnénk mi az úttól,
csak együnk odaérne!
Ennünk adass, mert éhezünk!
Oktass, taníts, törődj velünk!
Mögöttünk sor hadiszekér:
hadd üljünk fel, mert ittveszünk!

RAS ZSUZSA FORDÍTÁSA


231

Töklevelek hullámzanak
főzni szedjük fazekunkba.
Jó bora van a nagyúrnak,
kupát tölt és megkóstolja.

Itt fut a nyul, ott fut a nyul,
megsütjük és megpirítjuk.
Jó bora van a nagyúrnak,
telt kupát nyújt és kiisszuk.

Ott fut a nyul, itt fut a nyul,
megpirítjuk és megsütjük.
Jó bora van a nagyúrnak,
telt kupát nyújt s ráköszöntjük.

Ugrik a nyul, üget a nyul,
megsütjük és megpirítjuk.
Jó bora van a nagyúrnak,
ránk-köszönti, rá-koccintjuk.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


232

A szikla-szirtek
égbe merednek egyenesen.
Folyók és dombok messze maradnak.
Beh nehezen
menetelnek a katonák.
Nincs pihenőjük éjente sem.

A szikla-szirtek
égbe merednek hatalmasan.
Folyók és dombok messze maradnak.
Háboru van.
Menetelnek a katonák.
Oda kell menni már csakugyan.

Fut vissza disznó
fehér csülkű sok a sáron át.
Jósol a Pi-csillag a Holdnál
nagy áradást.
Menetelnek Kelet felé
pihenő nélkül a katonák.

ILLYÉS GYULA FORDÍTÁSA


233

Trombitavirágok,
milyen dúsak, milyen sárgák!
Ó, de nehéz elviselni
borús szív szomoruságát.

Trombitavirágok
levelei bőségesek.
Inkább ne születtem volna,
minthogy ilyenféle legyek.

Nagy feje van a juhoknak.
Padlás-lyukban három csillag.
Ha esznek is az emberek,
kevés, aki torkig lakhat.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


234

Sárgul az árpa kalásza,
vonulunk messze határra,
búcsuzik hadba a férfi,
búsul utána a társa.

Sötét a hegyek sörénye,
szívünkben bánat sötétje,
szánandó hadban az ember,
útjának soha nincs vége.

Vonulunk éjszaka, nappal,
orrszarvú, tigris csapásán;
szánandó hadban az ember,
teng-leng csak, magányos-árván.

Sűrűben róka sírása,
szélben fű lágy suhogása;
vonulunk gyalog, szekéren,
Csou útján messze határra.

KORM0S ISTVÁN FORDÍTÁSA


235

Ven király a mennybe szállott,
ott tündöklik tiszta fényben.
Régi ország Csou, de mennyből
nem segítik mégse régen.
Hogy a Csou ház oly dicső lett,
tette égi kéz hatalma:
Ven az égbő1 visszaszálldos,
helye isten jobbja, balja.

Ven király hatalmas úr volt,
sose huny ki ragyogása,
a Csou házat naggyá tette
Ven számtalan unokája.
Terebélyes családfája
nemzedékről nemzedékre
adta Csou tisztviselőit,
messze fénylik hírük fénye.

Hírük fénye messze fénylik,
gonddal tették, amit tettek,
fejedelemségünk földjén
jó tisztviselők születtek.
A Csou támaszára szülte
fejedelemségünk földje
a sok fényes tisztviselőt:
lettek Ven nyugalina őre.

Ven király felséges úr volt,
bölcs, figyelmes. Megbízása
égből eredt. Volt ám Sangnak
számos fia, unokája.
Fiai meg unokái
nemde százezren születtek?
Megbízásuk égbál eredt,
s Csou alattvalói lettek.

Csou alattvalói lettek,
ám nem örök az ég megbízása;
Sang derék tisztviselői
a Csou földre jártak áldozásra.
Ha áldoztak, hímzett szoknya,
szertartási süveg rajtok;
vang szolgái, az ősökre
ugyan miért nem gondoltok?

Mért nem gondoltok, erényük
mért nem ápolja szívetek?
Égi megbízásra méltón
boldogságért ti küzdjetek!
Amíg egy volt Jin meg a nép,
Jin volt az ég mása-képe,
nézd a Jin sorsát: nem ád ám
könnyen megbízást az ég se.

Ég megbízást nem ád könnyen;
bár meg ne vonná tőletek!
Ragyogjon híretek! Az ég
bízta meg Jü-t s a Jin-eket.
Ám ki nem fürkészi senki,
mi lehet az ég szándéka;
Ven-ben bízzék tízezer föld,
Ven király legyen a példa!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


236

Tündöklő a föld négy tája,
méltóságos a menny boltja,
ritkán egyesül a kettő:
nem könnyű a király dolga.
Égi fenség: Jin öröke;
s a négy táj nincs meghódítva.

Csi földjéről, Csung törzséből
nemes lány, Jin ivadéka,
jött s feleségül ment Csou-ba,
araként a székvárosba,
hites ura, Vang, ki mellett
a szent erényt ragyogtatta.

A nemes hölgy, Taj nagyasszony,
dicső Ven királyt foganta,
dicső Ven királyt megszülte,
Ven király a jót tisztelte,
a nagy ősöket szolgálta,
törekedett boldogságra,
nem tért le az igaz útról,
szert tett mind a négy égtájra.

Menny a földre letekintett,
istápolta, támogatta,
jó Ven király ült a trónra,
házastársát égtől kapta,
s a Hja folyó partja adta,
s a Vej folyó partja adta.

Ven daliás, délceg király,
s az országban volt egy leány,
nagy országban egy szép leány,
vélnéd, a menny hugocskája.
Jött szerencsét-hozó napon
Ven király a Vej partjára,
komp-hidat vert folyó-árra,
hatalmas volt ragyogása.

Szent segítség szállt a mennyből,
segítséget nyert Ven fentről,
Csou-várban, a székvárosban.
Sen-béli a másik asszony,
legrangosabb a törzsében,
és Vu királyt szüli vala.
"Megvédelek, megsegítlek,
indulj s támadj a nagy Sang-ra."

Sang serege, sok ereje,
akár erdő dús sürüje.
Mu földein kihirdették:
"Mi emelkedünk magasba,
rátok néznek a nagy ősök,
keljen szívetek bizalma."

Széles, téres Mu határa,
hadiszekér mind szantálfa,
pej- és hóka-négyesfogat,
Sang-fu vezér a gazdája.
Szállt sas szárnya, sólyom szárnya,
Vu királynak ragyogása,
gyorsan csapott Sang királyra,
fényes csend volt hajnaltájra.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


237

Már a tökszár árnyat vetett,
Mikor Tu-ból, Ci-ből, Cü-ből
a mi népünk megszületett,
mikor Tan-fu, ősök őse,
barlangokat építgetett,
s nem voltak még házfedelek.

Tan-fu, ősök őse, pattant
jó lovára, és követve
a Nyugati Folyó partját,
a Ki hegyhez érkezett le;
szállást készített magának
s Kjang szülötte asszonyának.

A Csou síkja gazdag, áldott,
tu-fű, kin-fű, mint a színméz.
Tan-fu a munkához látott,
teknőchéj-rovátkoláshoz,
itt időzött, el se vágyott,
épültek már a lakások.

Letelepült, itt tanyázott,
jobbra lépett, balra hágott,
itt jelet tett, ott határt vont,
nézte, hány rőf, mérte, hány hold,
nyugatról keletre tartott,
figyeltek rá a munkások.

"Gyere, munkások mestere,
mestere a sokaságnak!"
Rakták, rakták a sok házat.
Pontos volt a mérőzsineg,
illesztgették a léceket,
már a templom következett.

Ím a földet egyre hordták,
ki is mérték, felpúpozták,
a köveket felhalmozták,
a falakat is felhúzták,
a magasság száz tu-ra nőtt,
elfáradtak a dobverők.

A külső kapu felépült,
a külső kapu magas volt,
a főkapu is felépült,
a főkapu hatalmas volt.
Az oltár is készen állott,
honnan hadunk harcba szállott.

Haragjuknak nem volt enyhülése,
hírnevüknek nem lesz feledése.
Tölgyekből gerelyt metszettek,
az utak csupaszok lettek,
a barbárok futni kezdtek,
menekültek, úgy lihegtek.

Jü is, Zsuj is békét kötni járult,
áldozott nevükben Ven királyunk,
így híveink mindenhol termettek,
voltak mindenütt, akik szerettek,
voltak, akik ellenségünk lettek,
mások támadástól védelmeztek.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


238

Remekek a tölgyfatuskók!
Felvagdaljuk tűzifának.
Rend és király szilárdan áll,
átkozza gyűlölet, bánat.

Rend és király szilárdan áll.
zászlók bal és jobboldalán.
Tisztviselői, ahogy illik,
zászlait égbe röpítik...

Folyón hajók úsznak hosszan.
Sokaság evez lefele.
Csou királya vonul ottan.
Hat hadsereg vonul vele.

Nagy folyó az égi Tejút. -
Példája az égi Rendben:
Csou királya nagy kort ér meg -
valójában nem is ember.

Aranyfény szépsége pedig
ötvösművel vetekedek.
Nagy király: ő szabja meg itt
a négy égtáj törvényeit.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


239

Mi van a Han-domb lábánál?
Mogyoróbokrok hu-fákkal.
Mulat az urunk vidáman.
Jókedvű az áldomásban.

Áldoz tűz jade-kanállal.
A folyadék benne sárgás.
Mulat az urunk vidáman.
Boldogság száll reá, s áldás.

Sólyommadár égig hussan.
Száll le hal a mély tengerben.
Mulat az urunk vidáman.
Valójában nem is ember.

Töltve a bor. Készen áll ott
a vörös hím áldozáshoz.
Boldog urunk feláldozza,
hogy boldogságát fokozza.

Hogy ragyog a tölgyfa, hogy ég!
Tűzön a nép elhamvasztja.
Boldog az úr, elégedett.
A sok szellem jutalmazza.

De szépek a ko- s lej-indák!
Kúsznak, beszövik az ágot.
Boldog az úr. Nem tántorul
keresvén a boldogságot.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


240

Tisztes hölgy vala Taj asszony,
Ven-vang anyja, emtetője;
nyájas Csou-beli Kjang asszony
fő-fő városunk úrnője;
Taj Sze híres messze tájon:
száz fiú származna tőle.

Ven urunk, ősünk hű sarja -
holtakat meg sosem bántott,
holtak nem taszítók bajra.
Tükre minden ágyasának,
feje öccsei hadának,
családot, népet magához hajta.

Hajlékában békességes,
Ősök Házában nagy-jámbor,
népét nemesen vigyázó,
védelemre vala bátor,
minden tettében meg nem fáradó,
nagy-voltán foltot nem ejtő.

Jó szóra hajló, szót-értő,
becsülője bölcs tanácsnak -
vala erényes férfiú-fővel,
gyermek-fővel vala érett;
jeleskedének akkor a vének,
törvénytevők hire fénylett.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


241

Felséges a menny királya,
lepillant nagy sugárzása,
széttekint a négy égtájra,
gondol a nép nyugalmára.
Ime két fejedelemség,
kormányzatunk lehanyatlott,
ime négy fejedelemség,
mindben vizsgálatot tartott,
felmérte és rendbehozta
bűneiktől iszonyodva,
s tovább tekintett nyugatra,
új országot alapozva.

Tisztogattak és elhordták
a lehullott száraz ágat,
szép sorjában elültették
a lombos és nemes fákat,
tamariszkusz-bokrok rendjét
s a termő, dús gyümölcsfákat,
gondozták és beoltották
a kusza, vad szederfákat.
Az erény ott újra-támadt,
jó szokások és törvények,
ellentétéül a rossznak,
a régi rend újra-éledt.

Pillantott a hegy hátára:
karcsu tölgyfák magasultak,
fenyők, ciprusok virultak,
új birodalmat itt alapítottak,
elkezdte Taj-po, folytatta Vang Ki,
nemes férfi vala Vang Ki,
mindenkivel szíves; nyájas,
testvérivel barátságos,
boldogságát építette,
dicsőséggel ékítette,
az áldást el nem vesztette,
a négy égtáj vala kertje.

Talpig nemes férfi Vang Ki,
megmérte a menny királya,
nagy volt híre sugárzása
és erénye ragyogása,
tündökölt, jó volt a néphez,
értett a vezérkedéshez,
nagy ország nagy fejedelme,
értett az egyezkedéshez,
aki megegyezett véle,
meg nem csalta nagy erénye,
istenáldás szállt föléje,
unokáit is megérte.

Vang-hoz szólt a menny királya:
Őrködj minden lazulásra,
vágyat ne hagyj szabadjára. -
Ekkor elindult a folyam partjára,
lázadozott Mi országa,
szembeszegült, szemmel látta,
Jüan határát leigázva.
Gerjedt a király haragra,
hadait felvonultatta,
hogy a rárontókat rontsa,
uralmát megszilárdítsa,
így teljesüljön a menny parancsa.

Városában maradt akkor,
özönölt ellenség Jüan-ból,
hegyeinkre felkaptattak,
dombjainkról lemaradtak,
lejtőinkről, dombjainkról;
kútjainkból nem ihattak,
kútjainkból, tavainkból.
A király a téres rónán
élt a Ki hegyétől délre,
a Vej folyó íves partján,
tizezer törzs példaképe,
jót árasztott minden népre.

Vang-hoz szólt a menny királya:
Kedvvel nézem nagy erényed,
sohase kérkedsz, bár nagy a híred,
a tündökiés se ronthat le téged,
nem tudhatod az ég tervét,
mégis követi a szíved.
Vang-hoz szólt a menny királya:
Nézz a sok testvér-országra,
egyesülj testvéreiddel;
s létráiddal, kampóiddal,
várostrom-szekereiddel
támadj Csung erős falára. -

A zúzók mind hatalmasak,
Csung falai nagy-magasak.
Vonultak az elfogottak.
Levágott fejeket hoztak.
Menny urának ajánlotta,
sok szép kinccsel feláldozta,
egyedül trónolt a négy égtájon.
A zúzók mind hatalmasak,
Csung falai nagy-magasak.
Mind megtörte, mind megölte,
nemzetségük szórta szerte,
s a négy égtájon mindenki tisztelte.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


242

Ősök tornyát megtervezték,
alapozták, rakni kezdték,
buzgón munkált az egész nép,
egy nap sem telt s végbevitték,
erejüket nem kímélték,
mint egy gyermek az egész nép.

Ott az Ősök Ligetében,
fényes szarvasok körében,
öreg király mulat szépen.
Ott a királyi madarak
mind ragyogó hó-tollnak,
fickándoznak aranyhalak.

Oszlopok és harangtornyok,
dobok, csengők, sípok, gongok,
ó, csendülnek a harangok,
ó, csodás a vívó-csarnok,
ó, kondulnak a harangok,
ó, mesés az íjász-csarnok,
krokodilbőr-nagydob durrog,
vak zenészek húrja cincog.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


243

Apákról szálla fiakra
Csou-urak bölcs országlása -
három hatalom a mennyben,
a király itt képük mása.

A király itt képük mása,
buzgatója ős erénynek,
egeknek folyvást esengő,
küldetést teljesítvén meg.

Küldetést teljesítvén meg,
e földön ő tükrök tükre,
szülék iránt kegyességes,
példája példa örökre.

Ő erényekre sosem rest,
ő kit mindenek szeretnek,
ősök, szülők tisztelője,
tetőzője tetteiknek.

Támad szép napként sajogva,
ősök tetteit tetézve,
bő tízezer esztendőt ér,
egek áldásában része.

Egek áldásában része,
négy égszeglet neki hódol,
bő tízezer esztendőt ér,
s ki nem fogy pártfogolókból.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


244

Ven fejedelem hírneve
sarjad dicsőséggel tele.
Gondozta, óvta népeit,
láthatta készen műveit.
Ó, hatalmas volt Ven király!

Az ég segélte Ven királyt,
szerzett sok harci érdemet:
Csung ellen hadat vezetett,
Feng-ben várat építtetett.
Ó, hatalmas volt Ven király!

Árok övezte várfalát,
vára megvíhatatlan állt,
Nem foldozta szándékait,
jött és követte őseit.
Ó, daliás, derék király!

Hatalmas művet alkotott,
Feng köré fal-gyürüt rakott,
hová a négy táj összegyűlt
és urára támaszkodott.
Ó, daliás, derék király!

Keletre tart Feng folyama,
Jü fejedelem nyomdoka,
hová a négy táj összegyűlt,
s a király felettük vala.
Ó, délceg és dicső király!

Hao-vár árokkal övezett,
oda gyűlt nyugat és kelet,
észak és dél is ott honolt,
és valamennyi meghajolt.
Ó, délceg és dicső király!

A nagyúr jósoltat vala;
Hao vára lőn székvárosa.
Teknőc-jóslás a kezdete,
majd Vu király fejezte be.
Ó, hatalmas volt Vu király!

Bambuszt dajkál Feng folyama,
Vu ott munkálkodik vala,
szándékát követé fia,
buzgón segíté az atya.
Ó, hatalmas volt Vu király!

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


245

Ki népünket sarjasztotta,
a Kjang-béli Jüan nagyasszony,
népünket hogy fakasztotta?
Jött jin- és sze-áldozatra,
hogy a meddőség ne sujtsa,
lépett égi lábnyom nagyujjába,
legott vidám és gazdag lett,
fiu-gyermekkel áldott lett,
fiut szült és fölnevelte
s e gyermek a Köles Herceg.

Hogy a végső hónap megjött,
az elsőszülött előjött:
se repedés, se fájdalom,
se sérülés, se ártalom,
nyilvánvaló menny-oltalom,
magas ősnek segítsége,
kettős áldozat jutalma:
szülés csendes békessége.

Kitették a fiut keskeny útra:
marhák, juhok lábuk közt táplálták;
kitették a síkság erdejébe:
ottan erdő-irtók megtalálták;
kitették a síkos, fagyos jégre;
betakarták a madárkák;
elköltöztek a madárkák,
fázott, sírt a Köles Herceg,
mert erős volt, messze hangzott,
nagy sírása csengett-bongott.

Akkoron csúszkálni kezdett,
aztán lábra állt és lépett,
keresgélte az élelmet,
babbal ültetett be földet,
a bab menten szétindázott,
a gabonán telt kalász volt,
kender, búza kövérré telt,
a tökszár gyümölcsöt érlelt.

Jó gazda volt ama Köles Herceg,
tudta ő a rendjét-módját,
irtotta a buja dudvát,
vetett arany gazdagságot,
szál-növésű búzaszárak
magasodtak, virágzottak,
aztán kalászt is hajtottak;
látta, mennyi öröm abban,
ért kalászban kemény mag van:
hajléka is vala néki Taj-ban.

Minden javunk tőle ered:
dupla-szemű sötét köles,
piros köles, fehér köles;
szétterjedt a sötét köles,
ő aratott, méregetett;
piros köles, fehér köles,
nagy kévéket vállra vetett,
áldozatot hintegetett.

Hogy is, mint ís légyen áldozatunk?
most csépelünk, majd sajtolunk,
most rostálunk, majd taposunk,
majd áztatunk átázásig,
forralunk gőz-gomolygásig;
tanakodunk, gondoskodunk,
virágot és zsírt áldozunk,
keresztúton kost áldozunk,
kos pecsenyét sütünk-főzünk,
új évre így készülődünk.

Megtöltjük a fazekakat,
fazekakat, kondérokat,
lengedezve száll jó illat,
magas ősünk csendben nyughat,
jó az áldozati illat,
Köles Herceg tanította,
a nép tőle megtanulta
és mindmáig megtartotta.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


246

A keskeny ösvényt káka, sás szegi,
pásztor ott nyáját nem terelgeti,
nyujtózhat, nőhet kedvire a nád,
fürtös bugáját szélbe lengeti.

Mindenki jó, testvér testvért szeret,
mindenki békés, egymást szívlelő.
Szőnyeget, széket hordanak elő
tódul már a népes gyülekezet.

Ülőhelyül gyékényt terítenek,
szíveskedő szolgák sereglenek,
kínálnak édes erjesztett italt,
torkot üdítnek öblös serlegek.

Kínálkoznak az ízes pecsenyék,
párolgó főtt hús, mártás van elég.
Itt énekelnek, ott a dob bufog,
szítják a kedvet ritka csemegék.

Hoznak erős, szépmívű íjakat,
mered a négy nyíl rezdületlenül,
az ajzott ideg majdnem szétszakad,
a vendégsereg figyel, körbeül.

Ajzzák az íjat a kemény kezek,
pattan az íjhúr, hosszasan rezeg,
a nyílvesszőket messze meglelik:
úgy állnak, mint a földbe vert szegek.

Pálinka meg bor körbejár megint,
a nemzetségfő középre kiáll -
ősök fia, mindenki rá tekint -
kupát emel és édes bort kínál.

Kíván derűs öregkort, tiszteset,
életet, hosszút és bdségeset,
számos napot, bölcsesség-érlelőt,
tenger örömöt a halál előtt.

RAB ZSUZSA FORDÍTÁSA


247

A sok borból torkig ittunk,
jól tartottak szép erények.
Élj, urunk, tízezer évig,
mindig több örömre ébredj!

A sok borból torkig ittunk,
körbe járt a finom étel.
Élj, urunk, tízezer évig,
mindig fénylőbb fényességgel!

Nőjön fényed szép sugára,
juss egykor boldog halálra!
Mi a jó halálnak útja,
holt ős sarja megtanítja.

Hogy tanítja, hogy mutatja?
Ime, száz edénye tiszta,
barátait összehívta,
méltóságra itt tanítja.

Ó, be méltóságos lényed!
Ahány fiad van, mind tisztel téged.
Nem lesznek soha szükségben,
részeltetnek tisztességben.

Miben áll majd a tisztesség?
Ház meg család örvendeztet.
Élj, urunk, tirezer évig,
utódaid bőven lesznek.

Mi az utód? Utódaid?
Ég küldötte ivadékok.
Élj, urunk, tízezer évig,
égi áldás az utódok.

Kik lesznek majd utódaid?
Ád az ég fiút, leányt is,
fiad is lesz, lányod is lesz,
utánuk meg unokáid.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


248

Vadkacsa fürdik a King vizében,
eszik, ki jött a szellemek nevében.
Tiszta íz borod levében,
illat tálad ételében!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór fejedre bőven.

Vadkacsa úszik, kiül a partra,
eszik a szellem, ezt mondogatja:
Mily finom borod zamatja,
ételed minden falatja!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád, bőven adja.

Vadkacsa gázol szigeti sásban,
dúskál a szellem a sok fogásban.
Jól szűrt bor van a pohárban,
szép szelet húsok a tálban!
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád hatalmában.

Vadkacsa ráring a folyamágra,
eszik a szellem, hódolat várja.
Áldás záporoz alá a
dicső ősök templomára.
Lakománál ül a szellem,
áldást szór rád s lakomádra.

Vadkacsa búvik hegy szorosába.
a szellem arcát tömjénfüst járja.
Jó bor került poharába,
jó pecsenye asztalára,
lakománál ül a szellem,
nem sujthat már baj a házra.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


249

Boldog az úr, nagyon boldog,
sok erénye messze csillog.
Jót parancsol a parancsa,
az ég bő áldása rajta,
az segíti, támogatja.
Nagyságát is égből kapta.

Áldásra vár, boldogságra,
lesz százezer unokája,
méltóságos egész lénye,
illik jogar a kezébe.
Hibát nem ejt, nem is felejt,
hallgat a régi törvényre.

Csupa fenség egész lénye,
messze fénylik dús erénye,
gyűlölet nem súg fülébe,
hallgat sok főemberére.
Részese nagy boldogságnak,
hívják négy égtáj urának.

Ameddig jogara elhat,
minden híve békén alhat,
száz kormányzó, száz főember
elárasztja szeretettel.
Nem él vissza hatalmával,
népe szíve nyugalmával.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


250

Lju, az állhatatos király,
tétlenül otthon nem maradt,
mesgyét hasított és utat,
töltötte a magtárakat,
kamrákat és hombárokat,
kosarakat és zsákokat,
és gyűjtött kincset is, sokat:
feszítette az íjakat,
köszörülte a bárdokat,
s a hadsereg élén haladt.

Lju, az állhatatos király,
jött s a széles rónán megállt,
mely bőséges virágban állt,
szerte-hirdette szándokát,
s elégedett volt a világ;
majd elindult a hegyen át,
aztán a síkságra leszállt;
mivel övezte derekát?
Jade-köves és jao-köves
kardöv ölelte derekát.

Lju, az állhatatos király,
a száz forráshoz érkezett,
honnan jól széjjelnézhetett,
a déli hegygerincre ment,
székvárosának lelt helyet,
mit tarka mező környezett;
ott lakhatott és élhetett,
ott harci tábort üthetett,
ott népéhez beszélhetett,
ott bárkivel beszélhetett.

Lju az állhatatos király,
a székvárosnak szánt helyen
lépdelt méltóságteljesen,
kényelmére sok holmi gyűlt,
gyékényre lépett, székre ült,
és küldte a szolga-hadat,
hogy ólból disznót hozzanak,
s ő lopótökben bort adott,
megetetett, megitatott
minden szolgát, alattvalót.

Lju, az állhatatos király
nemcsak fényben, de árny alatt
méregetett dűlőt, utat,
megvizsgált hegyoldalakat,
folyókat és forrásokat;
három részre osztván hadát,
felmérette a lápokat,
a bőtermő síkságokat
s a nyugatra lejtő hegyet,
hol Pin ország telepedett.

Lju, az állhatatos király,
mikor Pin-be látogatott,
a Vej-be gázlót hordatott;
köszörült s követ faragott;
s alapított hajlékokat,
tanyákat, dúsat és sokat,
Hvang-meder mindkét oldalán
s följebb, Kvo folyó hajlatán:
sűrűn állnak egymásután
a folyó kanyarulatán.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


251

Távol kanyargó folyóból vizet merítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
főzheted már az ebédet.
A víg, boldog fejedelem
atyaként védi a népet.

Távol kanyargó folyóból vizet merítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
elmoshatod az edényed.
A víg, boldog fejedelem
segítheti csak a népet.

Távol kanyargó folyóból vizet mexítettünk,
ott mertük, itt kiöntöttük,
kell a mosótekenőbe.
A víg, boldog fejedelem
népe nyugalmának őre.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


252

Kerek halom púposodik,
nagy forgószél erre forog.
A víg úr, a magas kedvű,
idejött, itt szórakozik,
így zeng, ilyen dalba fogott:

Annyit kószáltál, beléfáradtál,
most hogy pihentél, megint mulatnál,
te víg úr, te magas kedvű;
érj csendességes, szép könnyű véget,
mint egykor régi királyi népek!

Nagy birtokod van, bőtermő, gazdag,
földjeid számát szaporítottad,
te víg úr, te magas kedvű;
érj csendességes, szép könnyű véget,
száz szellem várjon, mint jó vendéget!

Elnyert rangodban élj számos évet,
szerencse óvja a békességed,
te víg úr, te magas kedvű:
érj csendességes, szép könnyű véget,
legyen nagy bőség az osztályrészed.

Van, mi megtámassza vállad,
megbecsülöd jó atyádat,
erény a te utitársad,
te víg úr, te magas kedvű,
tanítod a négy égtájat.

Be magas vagy, hatalmas vagy,
mint a jogar, oly szálas vagy,
ej, be nagyon hírneves vagy,
te víg úr, te magas kedvű,
égtájak is rád hallgatnak.

A főnixek fenn repülnek,
suhogtatják puha szárnyuk.
Fenn repülnek, majd leszállnak;
tisztviselője sok van a királynak,
a királytól kapták rangjuk,
védői a menny fiának.

A főnixek fenn repülnek,
suhogtatják puha szárnyuk.
Fenn repülnek, égbe szállnak;
tisztviselője sok van a királynak,
a királytól kapták rangjuk,
védői a lakosságnak.

Tetején a hegyoromnak
a főnixek dalba fognak,
platánágak hajladoznak.
Hol keletre néz a hajlat,
sűrűk arra a fagallyak,
lágy zengése van a dalnak.

Van az úrnak sok kocsija,
számtalan csengős fogata,
van temérdek paripája,
mint a szellő a futása.
Tán a dal is szebben szólal
dúsabban e pár verssorral.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


253

A nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a pihenésre,
óvd a közép-birodalmat,
legyen a négy tájon béke.
Ne irgalmazz hitványaknak,
hízelgőknek, gonoszoknak,
üss rablókra, népnyúzókra,
kik urunkra mitsem adnak,
tégy jót közel, tégy jót távol,
így adj erőt királyunknak.

A nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a nyugovásra,
óvd a közép-birodalmat,
jelölj helyet nagytanácsra.
Ne irgalmazz hitványaknak,
zúgolódó rendbontóknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
kik szerte bajt, vészt okoznak,
tedd a dolgod szakadatlan
így adj nyugtot királyunknak.

A nép fárad, a nép roskad,
rászolgált az enyhülésre,
légy kegyes a székvároshoz,
hints békét a négy vidékre.
Ne irgalmazz hitványakaiak,
a szertelen lázítóknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
vess gátat gaz munkájuknak,
legyen illem és tekintély,
ápold, akik jót akarnak.

A nép fárad, a nép roskad,
rászolgált a békességre,
óvd a közép-birodalmat,
múljék a nép szenvedése.
Ne irgalmazz hitványaknak,
se ördögi gonoszoknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
az egyenest elhajlítják;
jóllehet te kisgyermek vagy,
mégis messzi hat a példád.

A nép fárad, a nép roskad,
rászolgált, hogy nyugta légyen,
óvd a közép-birodalmat,
senkit sérelem ne érjen.
Ne kegyelmezz a gazoknak,
az élősdi pimaszoknak,
rablóknak és népnyúzóknak,
ne tűrd meg a görbeséget,
légy királyunk jade-köve,
könyörögve kérlek téged.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


254

Hatalmas az ős a mennyben,
senyved a nép porban, szennyben.
Nincs igaz szó beszédedben,
nincs józanság a tervedben.
Minden társad tehetetlen,
más van szádon, más szívedben,
minden terved lehetetlen,
intelek hát intelmemben:

Dühös az ég, karja sujtó,
most ne légy olyan mosolygó!
Most az ég haragja szörnyű,
ne légy olyan bőbeszédű!
Hogyha illőbb lesz beszéded,
csendesebb szívű a néped,
hogyha szív lesz szavaidban,
megül a nép nyugalomban.

Hivatali társad vagyok,
noha más tisztet viselek,
olyan gőgösen hallgatod,
mikor tanácskozom veled.
Szolgálatról szólnak a szók,
tanácsomat mért neveted?
Azzal tárgyalj - int a mondás -
aki fát gyűjt meg füveket!

Dühös az ég, sujt csapása,
nem jó perc tréfálkozásra.
Minden idős társad morog,
s önhittek a fiatalok.
Ne csúfolj ki, szavam árja
nem vénember locsogása!
Lármát csaphatsz, de hiába,
nem az a baj gyógyulása.

Dühös az ég, nagy az árnya,
szűnjék dölyföd valaháral
Tekintélyed, mint a pára.
Ki jó, elmélyed magába.
Nagy a nép siránkozása,
senki sem hajt szám szavára,
nyomor hág a pusztulásra,
nem volt, aki szánja-bánja.

Olyan, ha az ég kormányon,
mint a fuvola nótája,
jade jogar karcsusága.
Jaj, be könnyű a munkája!
Kezes a nép, hallgat rája,
kézen vezetik útjára.
Nagy a népnek romlottsága,
ne te legyél a példája.

Nagy emberek: léckerítés.
Nagy tömegek: falkerítés.
Nagy országok: védőbástya.
Királyi törzs: oszlop szála.
Jó hág az erény nyomába;
erőd a király családja.
Ne tűrjétek leomlását,
királyi törzs pusztulását!

Félj, hogy az ég dühe rád száll!
Ne mulatozz, ne is játsszál!
Félj, nem áld meg új kegyekkel!
Ne szórakozz versenyekkel!
Az ég egyik neve bölcs is,
látja, akármerre lépsz is,
tisztánlátó neve is van:
figyel görbe utaidban.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


255

Hatalmas a magas isten:
földi népek kormányzója.
Rettenetes a nagy isten:
hatalmának sok a módja.
Változandó kegye. Tőle
lőn a népek sokasága.
Mindeneknek van kezdete.
Kevésnek van jó halála.

Ven-vang azt mondta: Jaj néktek!
Ti Jin-Sang-ok, jaj tinéktek!
Mert amazok önfejűek,
elnyomó, durva pribékek,
s mind hivatalnokok mostan,
szolgálatuk ütik-vétik.
Vakmerőséggel teljesek,
s ti adtok hatalmat nékik!

Ven-vang mondta: Jaj tinéktek.
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Igazat s jót nem őrzétek!
Ha rossz szándék, s önkény tép meg:
rókamód felelnek néked.
Rabol és csal, ki hol érhet.
S ők vég nélkül szónokolnak,
s mind az ördögről csaholnak.

Ven-vang azt mondta: Jaj néktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
A középső királyságban dulakodtok,
a bűnből erényt faragtok,
erényekben nem ragyogtok.
Törvény és bűn, jó és romlott
közt már nincsen különbség: egy!
Nem tesztek ki különbséget:
kik támaszok, kik fő népek!

Ven-vang mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Nem az Ég áztat el titeket a borban!
Jaj a bort mért vedelitek?
Elvakultatok téveteg.
Világosság s setétség közt
nem láttok tik különbséget,
nappalt fordítjátok éjnek.

Ven-vang mondta: Jaj tinéktek.
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Hangotok tücsöké; heves,
bugyborgó víz, forró leves.
Romlásba fut koldus, nemes.
Megy a nép erre egyenest.
Túlsokan vagytok a középső királyságban,
mely már Kuj-fang-ig tetemes.

Ven-vang mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Nem igaz, hogy isten nem jó veled!
Jin rúgta fel az ős törvényt.
Hol vannak a régi igaz emberek?
Mert van szabály, ősi törvény!
De ti éltek, azt megtörvén,
ezért is megy minden görbén.

Ven-vang mondta: Jaj tinéktek!
Te Jin-Sang, ó, jaj tenéked!
Van egy mondása a népnek:
Ha fát gyökérrel kitépnek:
ágak, levelek még épek -
lenn a gyökér romlik, szélled.
Eljő a Jin-ház végzete;
Hja-urak példája éled!

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


256

Illendőség:
erény párja.
Mondják: "A bölcs
olykor báva."
Hiba a nép
balgasága;
vétek a bölcs
bolondsága.

Ki a jó úr?
Négy táj példája,
erény tükre,
nép gazdája,
menny kegyeltje,
jó terv ácsa,
szép-küllemű,
bárki mintája.

Ám manapság
rossz urak vannak,
jót visszáznak,
borba zuhannak,
kéjbe hullnak
s feledik apáik,
nagy királyok
törvénytábláit.

Menny rosszallja,
büntetés jön.
Keljetek korán,
hunyjatok későn.
Söpörjétek
háztájatok,
fegyvereket
gondozzatok,
ellenségre
rárontsatok.

Légy földünk éke,
urak féke,
ügyelj szavadra,
méltóságodra:
kő-pálcádon
repedés támadt,
s kiköszörülték;
de ha rés vau
szavaid közt:
nincsen mentség.

Ne szólj könnyen.
Ne mondd: Usgyé,
szaladj, nyelvem!
Szó el nem száll:
választ talál;
s jót vonz a jó.
Mind csemetéd
a te néped,
folytat téged,
szolgál néked.

Ha barát jön:
szívvel fogadd,
vagy megbántod.
Vizsgáld magad,
ne bújj zugolyba,
mondván; "Az ősök
már úgyse látnak."
Szellemek útját
nem tudhatod:
őket meg ne bántsad.

Folyton javítsd
a bensődet,
mindig ápold
a külsődet;
légy méltányos,
igazságos.
Barackot dobsz?
szilvát dobok;
s tülekednek
a kis kosok.

A zsenge hajtást
selyem-szál fogja:
a jó ember
az erény alapja.
A bölcs ember,
ha beszéltem,
megfogadja;
az ostoba,
hozzá-méltón,
megtagadja.

Ó, ti aprók,
nem adtok a jóra,
nem vihetlek
kézen-fogva,
hát vezetlek
fületeknél fogva,
ti tudatlanok,
zárlak karomba.
Jajong a népünk:
estig ne késsünk.

Ragyog a menny fenn,
kedvem nem ragyog;
sötétek vagytok,
szomoru vagyok,
Én tanítlak,
s kacagjátok,
aggságomat
gúnyoljátok,
gyengülésnek
gondoljátok.

Ó, ti aprók,
törvényt hirdetek,
és ha értitek,
majd nem sírtok.
Az ég gyászos,
kincsünk széled;
láthattátok,
a menny nem téved;
bűnötök vitte
bajba a népet.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


257

Lágy eperfa,
árny alatta.
Tépik: széthull.
Mily tépett ma
szegény népünk,
mennyi gondja!
Még az ég sem
segít rajta.

Négy mén vágtat,
zászló libben,
nő a bánat,
írja nincsen,
fogy az ember,
forr az ország,
s országszerte
nyom a kórság.

Minden roskad,
nem véd senki,
nincs hely állni,
nincs út menni.
Fényes urunk
nem rossz soha -
ennyi bajnak
ki az oka?

Rossz korszakban
mért fogantam?
Menny dühével
találkoztam,
nincs hely, ahol
megnyughassam,
határunkon
ellenség van.

Forr a fejem,
hogy védjelek;
tanítalak,
hogy értsetek.
Ki forrót fog:
vízbe mártja.
Hova futtok?
A romlásba.

Mint vihar, ha
épp kifullad:
népünk szorgos,
mégse halad;
szánt, vet, arat
dolgos népünk:
vagy becsüljük,
vagy nem élünk.

Menny küld halált
a királyra,
ártó férget
gabonánkra.
Hull országunk
szíve-vére,
erőtlenül
nézek égre.

Fejedelmünk
ország atyja,
miénk minden
gondolatja -
Így volt. De most:
önzővé lett
s megveti a
rongyos népet.

Az erdőnek
mennyi vadja!
Barát egymást
mind elhagyja.
"Légy hű mindig"
a nép mondja.

A bölcs őriz
száz mérföldet;
bolondságnak
bolond örvend;
a váddal mért
késlekedjek?

A bölcs pőre,
nincs tisztsége;
törtet a rossz,
csak előre;
a mohóság:
ország mérge.

Szél utat lel
széles völgyben -
jó példát lel
a jó ember,
csapkod-kapkod
a rossz ember.

Szél utat lel -
hát a vétek?
Szóltam: felelj!
De mind részeg
és engem mond
dőre vénnek.

Társak, ó, jaj,
dalt tudatlan mondok?
Madarakként
nyíltól hulltok.
Elszököm, mert
rámrohantok.

Féktelenek,
becstelenek,
igazság nem
kenyeretek,
romlott, rontó
kegyetlenek!

Ti gyengéket
fosztogattok,
s ha vád érhet,
megfordultok
s ti vádoltok.
E dal éget!

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


258

Ragyog az égi Nagy Folyó,
ragyog, szikrázva hömpölyög.
Szól a császár: "Jaj, népeim,
mi a ti új, nagy bűnötök?
Halált, éhínséget, zavart
küldött ránk az ég, az örök.
Hiába áldoz állatot
a nép, hiába könyörög.
Az oltárpénz is fogyva már.
Nincs szóértés föld s ég között.

Rettenetes nagy az aszály.
S még nó a tikkasztó meleg;
hordják bár az engesztelőt
a templomba a menetek;
megkövettük bár sorra mind
a fenti, lenti szellemet -
de Hou Ci nem elég erős,
a Legfőbb meg nem ád kegyet.
Mért sujt bennünket? Mért teszi
tönkre a lenti földeket?

Rettenetes nagy az aszály -
Nem űzhetjük el semmiképp.
Ijesztőbb, mint mikor dörög
s istennyilákat szór az ég,
mert az elől nem menekül
egyetlenegy Csou-maradék.
Attól fél a Magas Nagy Ős,
azt nem tűri, túléljük őt?
Így ismerjük meg, jaj nekünk,
régi eleink erejét.

Rettenetes nagy az aszály,
lángol, az arcod perzseli;
nincs bújni előle hova,
nincs hova kitérni neki.
Mindenütt ott a Nagy Parancs.
a Végzet, mely ezt rendeli.
Nem segít rajtunk most a sok
kung sem, falvaink vénei -
Ó, atyák, anyánk; őseink,
dühötök mi engeszteli?

Rettenetes nagy az aszály -
Kiszikkadt völgy és patakágy.
Dul a szárazság ördöge,
övé - úgy izzik - a világ.
Hőköl hőtől s lángtól a szív,
s gyötrött szívünk is csupa láng.
A sok bölcs kung, a sok öreg,
röstell gondolni is reánk.
Mért húzódott el a Nagy Ős,
mért hagyott el így, mire szánt?

Rettenetes nagy az aszály,
minden porcikánk acsarog
ellene s lökné vissza. Mért
kell így kínlódnunk, mi az ok?
Elmondtuk jókor az imát,
megadtuk az áldozatot.
A Magasságos, a Nagy Ős
haragjában mért ily konok?
Megtisztelve a Szellem is.
Mért büntet hát? Mért háborog?

Rettenetes nagy az aszály -
bomlik a rend; kapkod, beszél
s tehetetlen a főlovász,
a főszakács, a fővezér,
a miniszterelnök, egész
udvartartásom, s nincs segély,
csak fejetlenség, zűrzavar -
javulást senki nem remél.
Nézek a magas égre föl.
már minden tagom elalél.

Nézek a magas égre föl.
Beh kicsinyek a csillagok!
Ó, ti nemesek, főurak,
fölöttem ti ragyogjatok!

El semmit ne leplezzetek.
Tegyétek híven dolgotok!
Mért könyörgök? Nem magamért.
Értetek. Sorsunk sorsotok.
Nézek az égre, mikor ad,
mikor ad már bocsánatot."

ILLYÉS GYULA FORDÍTÁSA


259

De magas a szent hegy!
Csaknem az égig ér.
Leszállott egy tündér.
Fu-t és Sen-t* megszülte.
Támaszai lettek
Csou birodalmának;
a négy királyságnak,
a négy világtájnak.

Hatalmas Sen-herceg
őseit követte.
Székét Szje-be tette.
Lőn Dél mintaképe.
Krály Sao-t rendelte;
Sen trónját fundálja.
Ment a déli tájra.
Országol unokája.

Király Sen-t rendelte
Dél mintaképének.
"Tedd Szje-t őrállóvá,
gazdaggá a népet!"
Küldé a király Sao-t
Sen földére adó végett.
Rendelé szolgáit:
küldjenek hadnépet.

Sen herceg nagy művét
Sao herceg tervezte.
A falat, s az Ősök
templomát befejezte.
Nagy lett és fenséges.
Király ada Sen-nek
négy csődört: vad-vérmest.
Mellvértjük beh fényes!

Király ada Sen-nek
lószerszámot, hintót:
"Székhelyedre küldlek.
Déli földnél nincs jobb.
Ime kormánypálcád!
Kincsedet növeljed!
Menj, király nagybátyja,
védd a déli földet!"

Sen herceg elméne.
Király ünnepelte.
Sen elméne Délre,
Szje földére tére.
Küldé a király Sao-t
adót szedni Sen földjére.
Lássa el gabonával. -
Sietett hát délre.

Sen vitéz herceg volt.
Szje-t el is foglalta
gyaloggal, kocsikkal.
Ős Csou magasztalta.
"Őrállód Sen herceg,
a király nagybátyja.
Példakép békében,
háborúban bástya."

Sen herceg erénye
finom, jó, hibátlan.
Csitít tízezer tájat.
Híre makulátlan
négy égtáj-országban.
Imígy Ki-fu zengett
áradó szelíd dalt,
s adá Sen hercegnek.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


260

Sokféle népet szült az ég,
testük van és erkölcseik,
azért tartják meg a törvényt,
mezt a szép erényt szeretik.
Az ég Csou-országra tekint,
ragyog az alsó világra,
védelmezi a menny fiát:
Csung San-fu-t hozta világra.

Csung San-fu-nak sok erénye:
szelíd, szíves, igazságos;
a tartása, a lépése,
tiszteletteljes beszéde:
ősi parancs mintaképe.
figyel a viselkedésre,
menny-fiához engedelmes,
parancsait ő írja meg.

Csung San-fu-hoz ekként szólt királya:
"Légy kormányzók mintaképe,
dsapáid dolgát folytasd,
a menny fiát oltalmazzad,
ügyelj, parancsait tartsák,
légy a király nyelve, szája,
hirdessed az ő uralmát,
terjesszed a négy égtájra."

Űnnepélyes a megbízás,
végrehajtja Csung San-fu helytartó,
akár követik, akár nem,
intézkedése bölcs és ragyogó.
Mert ő józan, tisztánlátó:
nyugalomban él királya;
éjjel-nappal sosem gyengül,
az egy-embert így szolgálja.

Népünk régi közmondása;
"Hogyha lágy, akkor lenyeli,
ha kemény, akkor kiköpi."
Csung San-fu ezt nem követi,
ő a lágyat le nem nyeli,

a keményet ki nem köpi:
özvegyeket védelmezi,
ellenségét földre szegi.

A nép régi közmondása
"A jó könnyű, mint a hajszál,
mégis ritkán emelgetik."
Ami jó, mi megbecsüljük,
ám felemelni csak Csung San-fu tudja;
senki sem tud segíteni,
ha a király leplén lyuk van,
csak Csung San-fu bírja helyrejavítani.

Cseng San-fu az utak szellemének hódolt,
négy ménlova szép erős volt,
katonasága mind délceg, nyalka,
egyik sem akarja, hogy másik lehagyja.
Pang-pang, a négy ló vágtatott,
a nyolc csengő harangozott,
Cseng San-fu királyi megbízásból
keleten falat rakatott.

Izmos, csontos a négy ménló,
a nyolc csengő összehangzó,
Cseng San-fu Csi-be viharzó,
majd kocsival hazahajtó.
Ezt a dalt Csi-fu faragta,
hangja csengő-bongó tiszta,
Cseng San-fu-nak aggodalmát,
szívfájdalmát gyógyítgatja.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


261

Hatalmas a Sjang-san hegység,
Jü király megműveltette,
erdőt irtott, utat vágott.
Han ura parancsot kapott,
a király imígy sürgette:
"Ősapáid dolgát folytasd,
megbízásom elfogadjad,
jól használd az éjt s a nappalt,
hivatalod megbecsüljed,
ámbár nehéz lesz a terhed,
népeimet regulázzad,
ekképp szolgáld a királyod."

Pompás volt a négy nagy ménló,
magasak és megtermettek,
Han úr így jött a tanácsba,
jade-jogar jobbkezében,
urához így érkezett meg.
A királynak adománya:
lobogó és zászlódíszek,
bambusz-kocsi, formás járom,
sötét köntös, vörös szalag,
ló-homlokpánt, ló-mellvértek,
prémes kendő, kocsi-szerszám,
fém-díszítés a járomfán.

Míkor Tu-ban Han vendég volt,
az út szellemének hódolt.
Hszjen-fu Han-t megvendégelte,
száz serlegben tiszta bor volt.
Aztán milyen volt az étek?
Friss hal, teknősbéka-sült volt.
Mit szolgáltak körítésnek?
Bambusz-rügy és friss bimbó volt.
Mik voltak az ajándékok?
Lovas kocsi, dísz-fogat volt,
tál és serleg százával volt.
Úr az úrnak ekként bókolt.

Feleséget vett Han ura,
Fen fejedelmének Nugát,
a felséges Kuj-fu lányát.
Kereste és megtalálta
Kuj királynak falujában.
Száz kocsi jött - pang-pang - kongott,
nyolc csengő csilingelt-bongott,
pompás lakodalmi tor volt.
Olyan dúsan, mint a felhő,
ahágy lány volt, mind kísérte,
Han úr nézegette őket,
fény a kaput betöltötte.

Kuj-fu igen nagy vitéz volt,
nincsen ország, ahol nem járt,
Hszi asszonynak Han országnál
boldogabb helyet nem talált.
Han földjénél nincs boldogabb,
folyó és tó csak úgy dagad,
kövér pontyok, cigányhalak,
erdőn szarvasok, dámvadak,
fekete és barna medvék,
bundás vadmacskák, tigrisek:
jónak találta e helyet,
Hszi asszony csak boldog lehet.

Hatalmasak Han falai,
Jen-béliek építették;
ősök azon buzgólkodtak;
a száz törzzsel építtessék.
A király Han úrnak adta
a Csuj és a Mo törzseket,
észak megyéit széltében
s odavaló vezéreket.
Árkot húzott, építtetett,
földet mért és adót szedett:
a királynak felajánlott
tigrist, medvét, leopárdot.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


262

Kjang és Han téresen folyó...
Sereg vonult, mint bősz folyó.
Nem volt játék, nem: nyugovó.
Hvaj törzseket dúlni mentek.
Sok kocsinkat előhoztuk,
sólyom-zászlaink feltűztük.
Nem volt játék, nem: nyugovó.
Hvaj-törzseket majd megűzzük!

Kjang és Han szélesen folyó.
Sereg vonult, mint bősz folyó.
Rendezték a négy égtájat,
jelentették a királynak.
Négy égtájra békét hoztak,
az országok megnyugodtak.
Pör és viszály elnyugodtak,
a király szíve nyugodtabb.

Kjang és Han partján a király
Sao-beli Hu-nak így kiált:
"Tárjad fel a négy égtájat!
Adóztasd meg földeiket!
Ne sanyargasd a kicsiket!
Járd be végig népeimet!
Jelölj határt, ossz földeket!
Déli tengerig eleget!"

Elküldötte Sao-béli Hu-t;
"Menj, s parancsom add át híven!
Hogy égi támaszt nyert Vu s Ven,
Sao-kung volt az ő gyámoluk.
Ne mondd, hogy kis gyermek vagyok!
hogy olyan vagy te, mint Sao-kung!
Mert buzgalmad nem tankadott,
hű fejedre áldást adok!

Adok néked kuj-, s ju-edényt
szagos, sötét, köles-borral.
Áldozzad fel őseidnek!
Adok néked dombot, földet.
Megbízást majd Csou-ból véssz,
Sao-ban üköd nyomába lépsz!"
Hu bólints. A királynak
tízezer évet kívána.

Hu kezes: meghajtó fejét.
Dicséré a király kegyét.
Betetőzé Sao-kung művét.
S a ragyogó Ég fiának
tízezer évet kívána.
Nem lesz hírének hiánya.
Erényeit elterjeszti.
Négy égtájat egybeszerzi.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


263

Ősök templomába kiáll
fénylő fenségben a király,
és az első miniszternek:
Nan-csung-nak, s a nagy mesternek:
Hvang Fu-nak parancsot kiált;
"Seregimet rendezzétek!
Hadaimat övezzétek!
Mutassatok nagy hűséget
déli fejedelemséghez!"

A király szólt Jin mesternek:
a Cseng-béli Po Hju-fu-nak rendelné ezt:
"A sorokat rendezzétek!
Hadamat fegyverezzétek!
A Hvaj partján vonuljatok!
Szü földjét átfürkésszétek!
Időt lopni, állni vétek!
Ó, ti három hivatalnok,
munkátokat végezzétek!"

Félelmet és tiszteletet
árasztott a nagy Ég fia.
Nagy biztosan cselekedett.
Nem nyugodott, veszteg nem ült,
a Szü királysága megrendült.
Megrettenté Szü országát.
Mint a villám, s mennydörgése,
úgy megrendült Szü környéke.

Király harci hévben úgy ég,
mintha megzendülne az ég.
Élre küldi daliáit,
kik mint tigrisek, úgy mentek.
Hvaj-partjára gyüjté őket.
Tenger foglyot űz, tereltet.
Hvaj partján teremt nagy rendet,
s helyet a győztes seregnek.

Seregei sokan voltak.
Mintha szárnyon szálltak volna.
Mintha a Kjang s Han tombolna.
Mint hegy, oly tömöttek voltak.
Mint zajgó folyó, tomboltak.
Rendben vég nélkül omoltak.
Legyőzhetetlenek voltak.
Szü országa ellen folytak.

Bölcs, jó volt a király terve.
Szü vidéke, lám, levervel
Szü táját bekebelezte.
Ez volt az Ég fia tette.
Négy égtájat megbékíté.
Adót szedett Szü vidékén.
Szü-ország el nem tántorult.
A király így hazavonult.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


264

Nézek az égre fölfelé,
nem süt ránk kegyesen a láng,
békességünk rég odavan,
ördögöket küldött le ránk,
a földön minden összedül,
nyüglődünk embertelenül,
rágcsál sok kártékony bogár,
sehol mérték, rend, nyugalom,
a bűnösök büntetlenek,
nincsen a jóknak jutalom.

A népnek szántóföldje van,
s elragadjátok féktelen;
a népnek közössége van,
s megraboljátok szüntelen;
elfogjátok, meggyötritek,
ki makulátlan, bűntelen
és szabadon eresztitek
ki lakolhatna bűnösen.

Falat rak a bölcs férfiú,
falat dönt a bölcs feleség,
szépséges a bölcs feleség,
boszorkány-bagoly-bölcseség,
a nőnek hosszu nyelve van,
a gonoszság pillére lett,
a zűr nem égből származik,
az asszonyoktól született;
kik jobbá nem nevelhetők:
a kiheréltek és a nők.

Ha köszörülik nyelvüket,
legtöbb rájuk ügyet se vet;
azt mondják: Ha nincs alkalom,
mi rosszat tehetnek vajon?
Vágyuk: háromszoros haszon,
jobbfajta ember tudja jól;
nem női gond a vezetés,
csupán a hernyó és szövés.

Mért büntet bennünket az ég?
mért nem szállnak jó szellemek?
Mert országoddal nem törődsz,
s ránk bocsátod gyűlöleted,
nem dobog velünk a szíved,
megrontod méltóságodat,
menekülnek az emberek,
zülleszted országaidat.

Csapásokat küld ránk az ég
és elterjeszti szerteszét,
emberek futnak szerteszét,
s a hű szívekben bánat ég,
csapásokat küld ránk az ég,
érezzük, közelít a vég,
emberek futnak szerteszét,
s a szívben bánat üszke ég.

A forrás magasba szökell,
a forrás mélységből fakad,
ó, az én szívem bánata
mért sajog a jelen miatt?
mért nem sajog a mult miatt?
vagy mért nem a jövő miatt?
A messzi, magas ég kegye
a jóknak biztonságot ad;
kövesd felséges őseid,
és így megmented önmagad.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


265

Rettenetes a nagy mennybolt,
dögvészt, pusztulást küld az ég,
éhséggel és ínséggel sujt,
otthonából szalad a nép,
vadonná válik város és vidék.

Az ég vétket, bűnt bocsát ránk,
pírtó férgek gazdállcodnah,
gaz becstelen az eunuch-had,
zavart szítanak, romlottak,
ki menti meg tőlük országunkat?

Ó, a rest, a rágalmazó
önmagában nem lel vétket.
Félelmetes, rettenetes:
mióta kerül a béke,
uraink nem tettre-készek.

Aszályos esztendő ilyen:
gyér és csunya lomb, fa, virág,
mint fészekben száraz füszál.
Nézem elvadult országunk,
nem gyógyítják jaját-baját.

Ó, hajdankor gazdagsága!
ó, a hajdankor nagysága!
ó, a jelenkor vadsága,
vad nyomorusága!
Ez jót eszik, az éhezik.
Mért nem adakoztok ti is?
De ők a jót tovább eszik.

Ha kiszárad a tó vize,
nem a partok miatt van-e?
Ha apad a forrás vize,
vajon nem belülről van-e?
Kik terjesztik a jogtalant,
és növelik a jogtalant,
reánk rosszat nem hoznak-e?

Menny támogatta egykor a császárt,
Sao kung módján uralkodott:
egy nap alatt száz li-vel nőtt földünk,
manapság egy nap száz li-vel fogy földünk.
Ererszer jaj, ezerszer jaj!
Mai emberek, mai emberek!
Régit hogyne vágynánk vissza?

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


266

Szentély, tiszta és fenséges,
a pap-sereg ünnepélyes,
a sok elöljáró fényes,
mind hatalmas és erényes,
dicsérik a mennylakókat,
a szentélyben forgolódnak,
s fönn a tiszteletreméltók
kegyelik az áldozókat.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


267

A magas menny rendelése
tündöklő és sose-múló.
Ó, a tiszteletreméltó
Ven király erénye, páratlan felsége?
Gazdagságot ont népére,
elfogadjuk, megőrizzük,
Ven fejedelem jót ád végtelen,
és mi hálánkkal tetézzük.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


268

Ven törvénye
oly világos, akár a nap fényessége.
Áldoz népe,
mert így szabta rendelése. Eredménye:
Csounak csuda szerencséje.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


269

Dicső ősök, fejedelmek,
mutattatok nagy kegyelmet.
Mivel kezetek megáldott,
ma is őrzi unokátok.
Minden, mi csak van, király birodalma,
minden, mi csak van, király uradalma.
Ha tetteit vizsgálgatjuk,
fenséges voltát közelről láthatjuk.
Tündököl nagy erejében,
a négy világtáj mind az ő szolgája,
jeleskedik sok erényben,
minden királynak ő lehet példája.
b, ti hajdan élt királyok,
nem felejt ám unokátok!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


270

Magas dombot emelt a menny.
"Nagy!" - mondó Taj fejedelem.
Fönn erdőt irtatott
s Ven fejedelem ott lakott
és onnan szerte-járt.
Ki sima utakat kapott,
és gondozzák az unokák.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


271

Hogy mi az ég akarata, rendelése,
királyok írták törvénybe,
Cseng királynak nem volt addig pihenése,
míg be nem írta könyvébe.
Hogy világit annak szava, annak fénye!
Benne van a szíve vére.
Így nyert nyugalmat a népe.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


272

Barmunk,juhunk idehozzuk,
áldozatunk megáldozzuk.
Áldását Ég küldené ránk!
Ven-vang rendelése: példánk,
úgy ahogy azt a nagy Ven-vang
megbecsülte és élvezte.
Bárcsak mi is reggel-este
félnénk az Ég nagy fönségét,
s őríznénk törvényét.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


273

Országot jár urunk újra -
mosolyod rá, Menny, édes fiadra:
Csou-dicsőséget aki tetőzött.
Ő ha fölindul haragra,
támaszt remegést, félelmet;
becézője száz szellemnek,
bérc, folyó csucsujgatója.
Ország, hatalom urunké;
ragyog, tündököl Csou háza,
uralkodik, él jogával.
Sutba pajzsok, harci balták,
íjak, nyilak most tegezbe!
Megyünk a szelíd erényért,
mi földünkön meghordozzuk,
mi jó urunk megőrizte.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


274

Nagy indulat feszítette
Vu királyt, nagy volt hatalma.
Cseng, Kang sem maradt, megette,
isten őket naggyá tette,
Cseng, Kang kora óta minden
minket ural földjeinken.
Arcuk fény fényesítette.
Dob meg harang cseng a csendbe,
kő, fuvola visszabongat.
Az ég kegyét ránk hintette,
áldását ránk derítette,
méltó mindünk szava-tette,
magát mindünk torkig ette,
áldás hát a vendégekre!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


275

Urunk, Hou Ci, ékességes -
tudsz az égnek majd felelni,
gabonát adtál éhünknek,
vittél minden dolgot véghez.
Búzát, árpát te osztottál,
hadd elégüljön a sok száj.
Gátat nem tűr az Egek Parancsa,
terjed a példa, tettet fakasztva.

CSANÁDI IMRE FORDÍTÁSA


276

Főhivatal főrangjában
gonddal járj el a munkában!
Hajtsd füled a vang szavára,
vizsgáld, fontolgassad ésszel!
Ó, segítők, segédkezők,
hajlik a tavasz a nyárba.
Mit hoz a nyár ragyogása?
Mi van ott künn a vetéssel?
Ó, be szép a búza, árpa!
Fényes mag dól majd a csűrbe,
Isten is fénylő a mennyben.
Áldott évnek hangzik lépte,
Szerte hát költs a népre:
"Hej, ásóra! Hej, kapára!"
S villan mindenütt a sarló.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


277

Ime, jő Cseng fejedelem,
közeledik ragyogásban:
"Földművesek, gyertek hozzám,
vessétek el gabonátok,
törjétek fel földjeitek
harminc li-nyi hosszúságban,
derekasan felszántsátok,
százszorosan arassátok!"

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


278

Szálla kócsag nagy csapatban,
ott a sáncárkon nyugatra
megjöttek a vendégeink,
mint a kócsagok csapatja.
Mindent tetszéssel fogadnak,
semmitől sem undorodnak.
Bár örökre itt lennének
a dicső szellemvendégek!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


279

Dús esztendő, busás köles, szapora rizs,
hozzá tágas magtárak is,
tízezer is, százezer is!
Erős rizsbort áldozunk majd
ősapáknak, ősanyáknak,
száz szertartás annak rendjén,
s vége nincs a bő áldásnak.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


280

Vak zenész ül
Csou udvarán;
ünnep ragyog
tornyán, falán;
kereplő, dob,
kő, zendülő,
fuvola szól,
fölcsendülő;
vendég vidul
s az ős vele,
zeng ég fele
s a földbe le
a víg zene.

KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA


281

Ci folyamban, Cü folyamban
lenn a mélyben mennyi hal van!
Kétféle kövér tokhal van,
négyféle szökell a habban.
Felajánljuk áldozatban,
annál nagyobb öröm lobban.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


282

Érkeznek rendre, békességesen,
jönnek, megállnak, ünnepélyesen,
az ég fiánál ők a jobb-kezek,
a kungok mind odasereglenek.
"Hadd áldozzunk hímet hatalmasat,
de elvégezni ti segítsetek:
apám, nagyapám, rég-holt ükapám,
ti régelporladt, dicső szellemek,
fenséges ősök, nagyok voltatok,
fiatokat; engem kegyeljetek;
ti régi bölcsek, értem szóljatok,
békében, harcban ti vezessetek.
A nagy eget akik betöltitek,
áldjatok hosszú korral engemet;
dicső apám te, és jeles anyám,
mert nélkületek a por eltemet."

KORMOS ISTVÁN FORDÍTÁSA


283

Az ős előtt megjelennek,
jelvényekkel ékeskednek,
fényes sárkányzászlók lengnek,
kocsin, zablán csengők csengnek,
a gyeplők cifrái zengnek.
Boldog fényben fényeskednek,
s a holt eldtt elhaladva
kegyes áldozatra mennek.
Kérnek hosszú öregséget,
hozzá erőt, egészséget,
jó fogadtatásra lelnek.
Gazdagságuk gyarapítják,
s áldást hintenek fejükre
a szellemek, fejedelmek.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


284

Van egy vendég, van egy vendég,
paripái mind fehérek,
embere is van temérdek,
mint a bálvány, olyan szépek.
Van úgy, hogy csak egy éjet tölt,
van, hogy kétszer egy éjet tölt.
Átadjuk neki a pányvát,
pányvázza ki paripáját.
Elkísérjük az útjára,
vigyázunk a nyugalmára,
van is csuda méltósága,
égi áldás száll reája.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


285

Vu király, felséges arcú,
lelked égett, mint a csóva,
vitéz Ven király, te utat
egyengettél száz utódnak,
Vu hágott jeles nyomodba,
Vu, a Jinek pusztítója.
Rászolgáltatok a hírre!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


286

Zsenge vagyok, be szánandó,
kaptam házat, nincs még készen.
Szívem árva keservében.
Ó, felséges halott atya,
Elsz az utód emlékében.
Rágondolok az ősökre,
itt lebegnek, ott lebegnek,
sose leszek tiszteletlen,
én, a zsenge korú gyermek.
Ó, felséges nagy királyok,
kegyes utód gondol rátok!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


287

Kegyelettel kit gondoztam,
figyelem halott apámat.
Ó, szívemben mennyi bánat!
Még mindig nincs rend köröttem,
kezem tüstént visszabágyad,
ha valamit megcsináltam.
Gyermek vagyok, olyan zsenge,
sok családi gond lehúzza vállam.
Ám a holtak visszajárnak,
udvarunkon fel-leszállnak,
jó tanácsadóra leltem
megdicsőült, felséges atyámban.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


288

A tisztelet égig érjen,
villog a menny tiszta fényben.
Nem könnyű e földi létben.
Jaj, ne mondd, hogy túl magas az ég fenn!
Látogatni át a légen.
visszatér, ki meghalt régen.
Én még kevés nyarat értem,
nem ékesít semmi érdem,
ám igyekszem nappal-éjjel,
az tanít, ki eggyé vált a fénnyel:
nagy teher vállam lehúzza,
ámde ő erény felé vezérel.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


289

Megbüntettek engem,
őrizkedem a bajoktól.
Nem küldtek rám darázs-csípést,
magam kerestem magamnak.
Csöppnyi kismadár az ökörszem, nézd,
de van szárnya, elröppenhet.
De én nem győzöm háznépem gondját,
tétlen gunnyasztok a sövény mellett.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


290

Kínlódunk szíjas holtgyökérrel,
irtást törünk nehéz ekével,
vágja a perjét hajladozva
férfi meg asszony seregével.
Itt a családfő, itt a szolga,
öregek és nagyerejűek
győznia munkát idegyűlnek,
itt van mindenki házanépe,
asszonysereg az ételt hozza,
főztjét s a jó szót bőven méri,
hűséges támasz mind a férfi.
Ekéink zsíros földbe vágnak,
felszántjuk a déli mezőket,
elvetjük aztán gabonánkat,
életünket a földre bízzuk;
vetéseink szépen csiráznak,
zsendülnek és szívünk derítik,
majd csűrjeinket megtelítik.
Megyünk aratni nagy csapatba,
magasodik a kéve halma,
egy szem gabona fizet százzal,
kölesszem fürtös, szép kalásszal.
Erjesztett italok pezsegnek,
ajánljuk fel ma őseinknek,
így rendelték hajdan a vének -
dicsőség az ősök nevének -
parázson menta illatozzon:
nyugtot ád a vének szívének.
Így volt ez, nem csak itt e tájon,
így volt ez, nem csak napjainkban:
a tenger idő kezdetén is.

RAB ZSUZSA PORDÍTÁSA


291

Erős ekénk percre sem pihen,
dolgozunk a déli földeken,
föld ölébe magot hullatunk -
nyárderékra életet terem.
Segíteni gyűlnek emberek,
háncskosaruk nagyöblű, kerek,
kölest hoznak, az az ételük,
kalap árnyán hűsöl a fejük.
Kérgesednek szorgalmas kezek,
kapa villan perjefű tövén -
kifordítva fojtó gyomnövény,
de virágzik, bólog a köles,
rendre dől, a szára kétöles.
Rendet vágunk déli napverőn,
kéve-sáncot rakunk a mezőn.
Csűrbe hordjuk majd a gabonát,
a száz házba a kévék sokát:
pihen minden asszony és gyerek,
dolgos férfi, ünneplő sereg.
Kormosnyaku bikát áldozunk,
íves szarvut, hét láb magasat.
Láttok-e, ti régi öregek?
Így ültetek ünnepet ti is.

RAB ZSUZSA PORDÍTÁSA


292

Új selyem-öltözete szép,
ékes süveg fedi fejét,
csarnokból a küszöbre lép,
kostól bikához odalép,
áll három lábon sok fazék.
Rinocerosz-szarv billikom,
benne bor habzik, lágy-finom;
nincs ünneprontás, vigalom:
öreghez méltó nyugalom.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


293

Ó, királyunk hada fényes,
jól táplálta sok legényét.
Volt sötét, most meg sugárzó.
Ó, be nagy lett, mily hatalmas,
és miénk, színtiszta kegyből.
Hősi tett volt, amit tett királyunk,
enyészet nem rontja hírét.
Lám, a had igazi hadsereg lett!

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


294

Béke minden földön,
gazdag évek visszatértek,
nem lazult az égi szándék,
Vu, szigorú, erős király,
embereit jutalmazza,
négy égtáj a birodalma,
nemzetségét bizton óvja
a mennybolt alatt ragyogva,
ősök erős, nagy utóda.

WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA


295

Ven király épített,
az eredmény a miénk lett,
széthintette a bőséget,
mi élünk és megőrizzük
a hatalmas örökséget.
Emléke is áldott!

WEÖRES SÁNDOR PORDÍTÁSA


296

Ó, be felséges a Csou mind!
Hágtak égnéző hegyormon,
hegygerincek pengeélén,
merre mély folyam morajlott,
mentek, ég fénylett felettük,
ellenségük szerteszórták,
betöltötték küldetésük.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


297

Erős-inu, délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
halványsárgák,feketések,
vannak köztük barnák, pejek,
- bang-bang - kocsit röpítenek,
árok nincs előttük, se hegy,
jó-járásu lovak ezek.

Erős-inu, délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak fehérek, pettyesek,
szürkék és rókaszínűek,
kocsit gyorsan röpítenek,
éjt és napot leküzdenek,
jó-fajtájú lovak ezek.

Erős-inu, délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak foltosak, fehérek,
lengő rozsdaszín sörények,
kocsit húzó léptük délceg,
nem-lankadók és serények,
szilaj nyargalásu mének.

Erős-inu, délceg mének,
távol ugar-messzeségek.
E hatalmas mének között
vannak sötétek, vörösek,
bundás-lábú hal-szemüek,
kocsit tGzzel röpítenek,
célba érnek nyílegyenest,
jó-futású lovak ezek.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


298

Mily délcegek, mily délcegek,
mily délcegek a pejlovak!
Éjjel-nappal a palotán
mulatoznak a nagyurak.
Rajban a kócsagok
húznak, leröppennek.
Dob-dob, dobban a dob,
táncolnak, vedelnek,
mulatoznak a nagyurak.
Mily délcegek, mily délcegek,
mily délcegek a ménlovak!
Éjjel-nappal a palotán
bort nyakalnak a nagyurak.
Rajban a kócsagok
szállnak, elröppennek.
Dob-dob, dobban a dob,
ha ittak, elmennek,
együtt mulatnak az urak.
Mily délcegek, mily délcegek
a fölszerszámozott lovak!
Éjjel-nappal a palotán
lakomáznak a nagyurak.
Mindmától a napok
vagyont és jót hozók.
Nagy-szerencséjű lesz az úr,
még fiai is gazdagok.
Együtt mulatnak az urak.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


299

A Félkörű Víz be víg most,
szedjük, szedjük a sok zsázsát.
Itt van Lu vezére, látni
lobogói lobogását.
Lobogói idelengnek,
csing, csing, a zablái csengnek,
a vitézek szét se néznek,
nyomán futnak a vezérnek.

A Félkörű Víz be víg most,
sulymot gyűjtünk kis kosárba.
Itt van Lu vezére, itt van,
ej, be délceg paripája!
Ej, be futós lova lába,
ej, be futós lova lába,
maga híres, nincsen mása,
ékes, cseng a kacagása,
türelmes a tanítása.

A Félkörű Víz be víg most,
kálmost gyűjtünk nagy serényen.
Itt van Lu vezére, itt van,
A Félkörű Víz mentében
jó bort kortyol. Nyer jutalmat,
hosszú aggkort, számos évet,
a nehéz utat megjárta,
leverte az ellenséget.

Lu vezére csupa felség,
messze tündököl erénye,
ő népének példaképe,
vigyáz is a tekintélyre!
Dicső harcban, az békében,
esd az ősök szentélyében,
nincs, akit meg ne tiszteljen,
nincs, kitől áldást ne kérjen.

Lu vezére fényes arcú,
szép erényét csillogtatja,
Félkörű Víz csarnokába
gyűl a barbár hódolatra.
Fogollyal, levágott füllel
jó vitézek tisztelkednek,
száll a kérdés, mintha Kao Jao
kérdezne, oly jól kérdeznek.

Ej, a sok vitéz be ékes,
híres hősi indulatja.
A délkelet dúlására
indultak el hadjáratra.
Mind be fényes, mind be rangos,
nem izgága, nem is hangos,
nem koptatja egy se száját,
érdemeik felajánlják.

Feszültek a hosszú íjak,
sűrűn suhogtak a nyilak,
a nagy harckocsik dübögtek,
a vitézek nem pilledtek.
Porban immár a barbár nép,
nem vadak, megkezesedtek,
hatalmunkban van a barbár;
a tervedet jól tervezted.

Száll a jao, lecsap suhogva
Félkörű Víz ligetére,
eperfánk lágy gyümölcsére,
andalító, ha megszólal.
Messze él a barbár, mégis
kedveskedik dús adóval:
agyarral meg déli fémmel,
teknősbékák seregével.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


300

Titok-templomban örök csend.
Minden íze összeillik.
Áldott Kjang Jüan fenséges, mert
erénye hibát nem ismert.
Termékennyé tette isten.
Csapás és kín elkerülte.
Nem érte bú, baj-tövis sem;
Hou Ci-t időben megszülte,
ki által lett száz boldogság,
őszi-tavaszi gabona, köles,
zab, kora-, késő-hüvelyes.
Uralták országok, népek.
"Vess, arass!" - inté a népet,
s volt rizs, volt ragacsos köles,
kenyér köles, éjszín köles.
Uralták országok, népek.
Bölcs Jü örökébe lépett.

Hou Ci után hadd daloljam
egyik utódát: Taj Vang-ot.
Ci-hegy déli partján lakott.
Kezdé egyesítni Sang-ot.
Taj Vang művét tovább vitték
ivadékai Ven és Vu.
Vu Vang az ég határait
kiterjeszté Mu-ugarig.
"Ne légy mohó és hitszegő.
Közel hozzád az isten-ős!"
- mondá, s egyesíté Sang-ot.
Művét tökélyre vitte ő.
Stóla Vu-vang egyszer: "Bátyám,
Nagyobb fiad jöjjön elő.
Legyen Lu-ban fő-vezető.
Házad lészen biztos tető:
Csou országát védelmező."

S kinevezé Lu fejévé,
keleten fő-hadvezérré.
Hegyet, folyót néki adta,
földet, szántót, városokat.
Csou-ivadék, jó Csuang fia,
sárkány-lobogós dalia...
Ime, az ő áldozata.
Ha gyepleje, mint vad ina.
Ősszel, tavasszal sem rest Csuang fia.
Áldozatában nincs hiba.
Király-őshöz száll az ima,
Hou Ci-nak kell áldoznia.
Áldoz. Vörös áldozatját
az ősök keggyel fogadják,
nagy bőséggel viszonozzák.
Fenséges ős, Csou királya
bő áldását néked szánta.
Csang-áldozat ősszel dívik.
Nyáron letesszük keresztbe
rát, s fehér bikák szarvait.
Áldozat-üstök beh mélyek!
Főtt, sült malac, leves, étek!...
Vannak pjen és tou-edények.
Ifjak van-kartáncot lépnek.

Boldog utód a szülét tisztelő:
ősöktől támad fényesség, erő,
emberjóság, hosszú élet.
Őrzitek e Lu-vidéket,
bírván a keleti véget.
Nem jön csapás, sem hanyatlás,
sem rianás. Nem győz le más.
Háromszoros kort megértek;
s lesztek, mint a hegyek, vének.

Vezérnek ezer kocsija...
Van zöld íj-húr, veres dzsida,
Két jó zöld íj, két mao-dzsida...
Harmincezer gyalogosa.
Sisak. Rajta kagyló, zsinór pirosa.
Számtalan gyalog dalia.
Ellent álltak Zsung-Ti-vadnak.
King és Su porba tiprattak.
Senki velük perbe nem kap.
Ősök tettek fényesekké,
dúsakká és hosszúéltűekké.
Fehér hajjal, görbe háttal:
ki él tovább, versengtek egymással.
Az Ősök erőssé, naggyá tettek,
őszhajúvá vénítettek.
Tízezer, meg ezer évig nektek
víg lesz öregségtok, gond se rettegtet!

Felszökik Taj-san kőszála.
Feltekint rá Lu országa.
Kuj és Meng-hegyet megszállva
elhatoltunk napkeletre,
a tengerig terjeszkedve,
Hvaj néptörzset alávetve.
Senki sincs, ki ne követne.
Ezt mind Lu vezére tette.

Fu, Ji lábunk alá görbed.
Hadaink Szü-t hódoltatván
egész a tengerig törtek.
Hvaj-törzsekből Man és Mo
és azok a déli törzsek:
mind alattvalónkká lettek.
Hitet egyikük se tör meg.
Lu ura előtt meggörnyed.

A vezért az Ég bőséggel tetézi.
Lu-t erős aggkorral őrzi.
Csang-ban és Hü-ben időzik.
Csou házát újjá tészi.
Ünnepet ül Lu vezére,
vén anyja, jó felesége,
sok rátermett nagyja, kormány-népe.
Lábát veté országra-vidékre.
Sok nagy áldás szállt fejére.
Haja ősz, fogai gyerek-fehérek.

Cu és Laj fenyőszálai,
Szinfu tinta ciprusai...
Vágják-nyesik őket. Mérnek.
öllel, collal méricskélnek.
Sok fenyőoszlop beh széles!
Nagycsarnok mily tágas, szép lesz,
az új templom mily fenséges!
Méltó Hi Sze bölcs kezéhez.
Minő tágas, minő széles!
Tízezer embernek téres.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


301

Mily gazdagság, milyen bőség!
Élő dobbal, dobverővel,
dörögjön a dob erővel,
örvendezzünk az ősökkel.

Tang sarja sietve jő el,
az ősök kedvünkre tesznek,
dobverők és dobok zengnek,
a fuvolák énekelnek,
békességben összecsengnek,
kő-gong hangja után mennek,
felséges Tang unokája
hangszerei fennen zengnek.

Harang és dob döndülése,
ünnepi tánc lebegése,
vendégsereg fényessége
vigad, örül jókedvébe'.

Régtől fogva, ősidőkbe'
így áldozott ősök népe,
jámborságba', tisztességbe',
áldozásnak nincsen vége.

Ősök benne kedvük lelik,
Tang unoka hódol nekik.

KÁROLYI AMY FORDÍTÁSA


302

Ó, magasztos Ős-fenségek!
Áldásuk nem ösmer véget,
jótékonyságuk mértéket.
Hívd őket: bárhol elérnek!

Színbort öntünk. A nagy Ősök
ránk nagy boldogságot hagynak.
Leveseink jóízűek.
Gondosak vagyunk s nyugodtak.
Áldozáshoz halkan lépünk.
Pör, civódás elnyugodtak.
Ősök árnyas, víg öregkort,
végnélküli létet adnak.

Hímesek a küllők, jármok.
Zeng mind a nyolc zablacsengő.
Áldozatod felajánlod:
az Ég hivatalt, busás osztályt ad.
Bőség száll alá az égből,
gazdag évek bőven járnak.
Áldozatod felajánlod.
Reánk beh sok áldás árad!

Kedves az ősz-, tél-áldozat.
Tang-utód adja azokat.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


303

Szóla az ég az éjszín madárnak:
"Szállj alá, s a Sang-ot szüld világra!"
A hatalmas Jin föld lőn lakása.
Ada az ég nagy parancsot Tang-nak,
észak, dél, kelet, nyugat urának.

Szóla az Ős a fejedelemnek:
"Kilenc birodalmad megnöveljed!"
Sang-ok ura, első fejedelme
sose hoza rája veszedelmet.

Ki a Vitéz véréből erede,
Vu Ting, ki a Vitéztől erede,
mind legyőzé, ki ellene álla,
zászlók alatt futa paripája,
úgy mene gabona áldozatára.

Ezer li földje fejedelmünknek,
települése itt lőn népünknek,
ő szabá, mi tengerek határa.

A négy tenger felől csak jövének,
csak jövének, mind többen jövének,
a Folyó lőn határuk gyürűje.
Ég rendelése szolgála üdvünkre,
száz áldást hoza népünkre.

SZABÓ MAGDA FORDÍTÁSA


304

Sang mély bölcsesség szülötte.
Szerencse állt őrt felette.
Országát nagy árvíz lepte
Jü a vizet a földről levezette,
nagy országoknak határt vetve.
Hosszú határ körülötte.
Szung háza nagy lett. Az isten-ős tette,
hogy fiúktól Sang születe.

Fekete király rendet csinált ott.
Szerzett kis országot.
Szerzett nagy országot.
Örök szabályok szerint országolt:
"E szabályok igazságok."
Így lelt Szjang-tu vigasságot:
tengeren túl biztonság volt.

Mit isten törvényül adott:
Egész Tang-ig szent maradott.
Tang is ez szerint haladott,
bölcsességben, tisztességben
fokról-fokra gyarapodott.
Az isten-ős tette, ha ott
kilenc tartománynak jól példát mutatott.

Kis és nagy kju jadét kapott.
Jelét, s zászlaját kilenc ország hordta.
Az ég kegyét birtokolta.
A köznépet nem hajszolta,
nem simogatta, de nem is dorongolta.
Hatalmát mind messzébb tolta.
Örök áldás: király-volta.

Kapott kis, nagy kung-pi jadét.
Magasztalta sok országa.
Az ég kegye reá szálla.
Ég kegyét jól kihasználta.
Nem rendült meg, bizton álla.
Nem hagyta el bátorsága.
Mindenáldás reá szálla.

Hogy harcos urunk páncélt övezett,
s bárdja öldöklőn fent rezeg,
fénye mint a tűzláng, pezseg:
békét velünk senki se szeg.
Szép három sarj ellenkezett:
nem fejlődnek, növekszenek.
Kilenc birtok jól rendezett.
Ku, Vej, Kun-vu legyőzetett,
Hja-beli Kje porba esett.

Sang középső korszakában
hatalmas volt hajdanában.
Az ég fia küldte hozzánk
egy minisztert, az ügyelt ránk.
E miniszter O-heng vala,
Sang urának hű gyámola.

JÁNOSY ISTVÁN FORDÍTÁSA


305

Jín-beli Vu, bátrak bátra,
rátámadt Csu városára,
king-ek rendjét szétzilálta,
csapatukat körbezárta,
s küldte újabb tartományba -
ő volt Tang-nak unokája.
Most a Csu-beliek, king-ek,
lakják déli földjeinket.
Hajdan Tang volt ég vitéze,
minden barbár félve félte,
mindenki eljött áldozatra,
mindenki félt, hogy megtagadja,
Sang-é voltak ők örökre.
És az ég parancsba adta:
Nagy főváros kell a földre,
s jöttek a fejedelemhez:
"Ne nyomorgass és ne büntess,
s jó gabonád szüntelen lesz."
Égi szóra ő alászállt,
tisztelte a nép a császárt,
nem volt tatság, rendetlenség,
restelkedett, aki rest még.
Lenti földön így teremtett
boldogságot, tiszta rendet.
És a város odatéve
a négy égtáj közepébe,
ó, be pompás, ó, be szép lett,
híre-neve messze fénylett,
ma is béke, édes élet,
őrizőnk, örökre védj meg!
Felmentek a King hegyére,
fenyő, ciprus nyúlt az égbe,
ott levágták, összerakták,
szögletesre megfaragták
vastag, szép fenyőgerendát.
Most már oszlop, sűrü sorban,
áll a templom, nyugalom van.

NEMES NAGY ÁGNES FORDÍTÁSA