Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Csák Gyula
MR. SHARMA

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


1.

Amikor estébe hajlik a nap, és csökken a fullasztó-mállasztó hőség, akkor
kezdik hadarni az egyszerre csillogó és szutykos, lármás és álmos indiai
piacok árusai, hogy: dorupi, dorupi, dorupi! Ez a végeladás kezdetét jelzi,
ekkortól minden portéka ára két rúpia. Nem szó szerint igaz, mégis
felvillanyozza és csábítja a vásárlókat. Általában pergőn hangzik a jelszó, de
van, aki bizalmasan fülbe súgja, míg a másik harsogja.
A leghangosabb Mr. Sharma, aki régi, jó ismerősöm. Árul bizsut,
görögdinnyét és jégtörmelékkel bélelt bádogvályúból szódavizet - egyszerre.
Buzgón, jókedvűen kínál, csomagol, mérlegel, pénzt vált, és engem nem vesz
észre. Törekszem is, hogy elbújjak a sokaságban s még véletlenül se
pillanthasson meg. Nem akarom zavarni. Én viszont zavarban vagyok, mert
meglep, hogy itt látom. Régóta nem találkoztunk, és amikor összeismerkedtünk,
egészen más egzisztencia volt.


2.

Valaha India gazdagjai közé tartozott. Apjától örökölt palotában lakott
Bombayben, az India Gate közelében. A kaput övező nagy tér mindig zsúfolt,
mert itt van a roppant város idegenforgalmi központja. Fényes üzletházak,
szállodák, magánpaloták foglalják díszes keretbe a teret, s a sokaság örökkön
és zajosan hullámzik, miként néhány száz méterrel odébb az óceán.
Bizonyos idő után Mr. Sharmának tömegiszonya lett; arra vágyott, hogy
elmeneküljön az embererdőből és erdei emberré legyen. Ügynökök hadát
mozgósította, s hamarosan föllelt egy alkalmas házat a várostól százötven
kilométerre. Két szoba, egy fürdőszoba, egy konyha volt benne, körülötte pedig
lomberdő és mély csönd, melyet csak a madarak éneke és Mr. Sharma hancúrozó
gyermekeinek hangja tett még kellemesebbé.
Annyit kellett a házon bővíteni, hogy a cselédeknek is legyen egy
vityillójuk, továbbá verandát ragasztott a házacskához, s ezen a verandán
sokat üldögélt, amikor hallgatta a kellemesen zenélő csöndet. Későbben
beüvegeztette a verandát, mert hőség idején sok szúnyog és más rovar
gyülekezett össze, hűvös időben pedig pokrócba burkolózva is fázott.
Néhány hónap elteltével rokonok érkeztek, s minthogy este nem fordulhattak
vissza, mert messziről jöttek, hát éjszakára is maradtak. Ez csekélyke
zsúfoltságot okozott, ezért Mr. Sharma elhatározta, hogy építtet egy
vendégszobát. Ehhez persze fürdőszoba is kellett, ahhoz meg a vízhálózat
bővítése, és ha már úgyis ott voltak a munkások - gyerekei és felesége
unszolásának engedve - építtetett egy uszodát, ami további vízhálózat-bővítést
igényelt.
Felhúzatott egy garázst is.


3.

Az erdei házról gyorsan terjedt a hír, és jöttek a rokonok rokonai, a barátok
barátai, az ismerősök ismerősei, meg olykor teljesen ismeretlenek is, hogy
részesüljenek Mr. Sharma mesés magányának gyönyöreiből. Mr. Sharma pedig
igyekezett jó vendéglátó lenni, s a vendégei kényelme érdekében szélesíttette
és magasíttatta a házat, növelte a fürdőszobák, vendégszobák, úszómedencék,
játszóterek, étkezőhelyek, garázsok, cselédházak számát. Igényesebb látogatók
tanácsára krikettpályát meg lovaglópályát és építtetett és - természetesen -
istállókat a vásárolt lovaknak, szálláshelyeket az alkalmazott lovászoknak.
Templomot is emeltetett az imádkozni óhajtóknak, és lakóhelyeket a papoknak,
valamint kórházat az alkalmi betegeknek és lakásokat az orvosoknak.
Egyik napon olyan sok lett a vendég, hogy Mr. Sharmának nem jutott
fekvőhely, ezért beszökött Bombaybe, s az India Gate közelében, eladott
palotája szomszédságában szobát vett ki egy szállodában. Itt jutott arra a
felismerésre, hogy vendégnek lenni jobb, mint vendéglátónak.
Ettől kezdve csakis szállodában lakott, s mindig másikban, hogy ne
jussanak a nyomára. Intézkedett, hogy vagyonának fele családja rendelkezésére
álljon, saját részét pedig elszállodázta. Egyre olcsóbb szállodákra tellett,
míg végül már csak az utcán lelt helyet.
Ebben az időben éppen Delhiben kószált s - mivel erre az időre esett az én
hároméves kultúrdiplomáciai szolgálatom ugyancsak Delhiben - összefutottunk.
Úgy hozta a véletlen, hogy a családom által bérelt ház tövében húzta meg
magát. Spárgával rögzített ágyékkötőn kívül semmilyen ruházata nem volt, csak
hosszú haja és szakálla takarta vállát és mellét.
Már több napja vendégeskedett házunk erkélye alatt, amikor bemutatkoztam
neki. Ő úgyszintén. Egyúttal megnyugtatott, hogy nincsenek ártó szándékai, és
ha nincsen kifogásom, tartósan berendezkedne az erkély alatt. Nem esdekelt,
nem siránkozott koldusmódra; higgadtan beszélt, s mint utóbb megvallotta:
elutasításra is felkészült. A feleségem által kínált pirítóst és teát is alig
akarta elfogadni. Már-már komikusnak találtam, hogy úgy viselkedik, mintha nem
kért volna, hanem ő adott volna valamit. Igazi meglepetés akkor ért, amikor
ennek megfelelően, akárha kitalálta volna gondolatomat, komolyan közölte:
"Mindenki abból él, uram, hogy elad valamit. Amint látja, nekem semmim
sincsen, azaz: mindenemet magammal hordom, hát ezt a mindenemet, vagyis egész
valómat, egész valóságos, eddigi élettörténetemet adom el önnek. Egyszer talán
használhatja valamire."


4.

Úgy mesélte el történetét, hogy a nyitányhoz hasonló bölcselmeket szőtt
mondanivalójába. Arra a kérdésemre például, hogy nem gyötrelmes-e számára az
önkéntes egyedüllét, azt felelte: "Szeretem a magányt, uram, akkor is, amikor
egyedül vagyok." Óvatos érdeklődésemre, mely szerint nem valamilyen vallásos
meggyőződés vezérli-e sajátos életvitelében, megintcsak a próféták homályos
módján mondta: "Megesik, hogy a hamisság néha vallásba burkolja magát..."
Hitbéli hovatartozásáról mégis elárult valamit azzal, amikor egy szóbanforgó
témánkhoz cseppet sem illeszkedően, azok módján, akik úgy tesznek, mintha a
falnak beszélnének, noha csak mélyen gondolkodnak, megjegyezte: "Buddha
tanítása szerint: ne hízelegj a jótevődnek... Nem tapasztalhatta, hogy
bármikor is hízelegni próbáltam önnek, uram."
Ez igaz volt, s ez a vallomás arra is rávezetett, hogy jótevőjének tart.
Átmelegített a tudat, s napi munkám végeztével, olykor akár késői
hazatértemkor is, mindig szántam időt a vele bonyolított és egyre oldottabb
társalgásra. Elanynyira, hogy az ő élettörténete mellett az enyémről is szó
esett, s kitűnt, hogy ismeri hazám fővárosát. Budapesten is lakott egy
szállodában... Véleménye szerint a magyarok buddhisták lehettek hajdanán s
innen van, hogy fővárosunkat -Budának nevezik...
Hónapokon át kucorgott az erkélyünk alatt, egyaránt védve magát a
forróságtól, meg a monszunesőtől. Folyamatosan otthon tartózkodó feleségem
szerint elment időnként pár órára. Ilyenkor föltehetően élelmet szerzett
valahol, mert mitőlünk változatlanul nem fogadott el egy-egy teánál többet.
Aztán végleg eltűnt. Bő esztendő múltán pillantottam rá újra ott, a piacon,
ahol éppen olyan buzgalommal tevékenykedett, amilyen őszinte odaadással
művelte korábban a semmittevést.


5.

Türelmesen várakoztam rejtett megfigyelőállásomban. Igazság szerint Mr. Sharma
hiányában is órákig ődöngtem volna a piacokon, mert szerettem azoknak a
piacoknak a hangulatát, de most kétségkívül Mr. Sharma látványa is fogva
tartott. Akkor léptem hozzá, amikor már annyira megfogyatkozott vevőköre, hogy
nem zavartam a munkájában, és időt remélhettem kíváncsiságom kielégítéséhez
is.
Nem titkoltam el meghökkenésemet, amiért eredendően megismert
személyiségétől ennyire elütő állapotban találom. Ami személyiségjegyeit
illeti, azok azért nem változtak túlságosan, mert most is önérzetesen
csillogtatta szemeit és úgy beszélt, mintha okítana: "A leghosszabb hullám is
elvész egyszer a tengerben, uram. Az ember is változik."
Haja és szakálla most is a régi volt, de ágyékkötő helyett patyolatfehérre
mosott, kívül viselt ing és hasonlóan csontfehér nadrág díszlett rajta. Mindez
föltehetően főként a vevők bizalmának erősítését szolgálta, de tükrözte
tollasodását is. Amíg a bevételt számolta, elmagyarázta, hogy ez az "üzlet"
még nem az övé, de hamarosan lesz neki sajátja is.
Összeomlottam belül, és ezt meg is vallottam. Elmondtam, hogy tiszteltem
és irigyeltem, amikor az ablakom alatt heverészett, meditált, amíg én
hivatalos ügyekbe merítkezetten robotoltam. Világos volt számomra, hogy hiába
van pénzem, házam, számos tárgyam, ő a gazdagabb akkor is, ha csupán egyetlen
ágyékkötőt mondhat magáénak. Birtokosa volt ugyanis teljes önmagának, és ettől
nemcsak hogy gazdagabb, de hatalmasabb is volt az emberek többségénél. Ennyi
bölcselem bennem is érlelődött idők múltával. Csakhogy most az ő gazdagsága és
hatalma - lám! - elúszott az élet óceánjában, akár a valaha általa emlegetett
hullám a tenger végtelenjében.
Jóságosan, sőt - érzésem szerint - kissé lekicsinylőn és szánalmat
sejtetően mosolygott, és azzal vigasztalt, hogy ne aggódjak én az ő sorsáért,
mert csak addig dolgozik itt, ameddig összegyűjt annyi pénzt, amennyiből egy
kis házat vásárolhat magának a Bombay-környéki erdőségben, amely kis házat
azután majd lehetősége szerint bővítgeti...
Itt-ott még hallatszott néhány árus rekedt hangja: dorupi, dorupi, dorupi!
Azaz: két rúpia, két rúpia!
Két rúpiás életem űrből érkező háttérzenéjeként hatott ez a bágyadt kórus.
Hirtelenében az a vágy hevített fel, hogy olyan magasba emelkedjek, ahonnan
ráláthatok a fejem tetejére.