Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Sámsur Ráhmán versei
Forrás: Nagyvilág, 2001/9


NÉHÁNY SOR EGY MACSKÁRA
Déri Balázs és Bangha Imre fordítása

Évekig volt egy macska a házban,
mindenki cirógatta, különösen a legkisebb lányom
volt nagyon figyelmes hozzá. Hogy rendszeresen
törődjön vele, hogy nap mint nap várja,
fürdesse, félretegye neki
saját haladagját - mindennapos feladata volt. Egyszer
a macska se szó, se beszéd eltűnt valahová.

Senki nem tudott róla. Mindenütt kerestük -
a kislányom búskomor lett,
úgyhogy két napig nem is evett, csak szótlanul feküdt az ágyon.
Mi több, sértődésből még csak hozzám se szólt,
mintha az én hibám lenne, hogy eltűnt a macska.

Hogy magyarázzam meg neki? Néha az ember így szól: - Hát,
akkor, a viszontlátásra - azt mondja. - Akkor majd jövök. -
Elmegy, és itt hagy minket és mérhetetlen ürességet
hagy maga után, mert soha, soha többé nem látjuk őt.

 

MÉG LÉLEGZEM
Déri Balázs és Bangha Imre fordítása

Most már csak így lesz: az álom, mint valami réges-régi
ruhadarab, újra meg újra megszakad. A tudat fátylán túl
egy másik tudat szeme vérvörös mályvarózsa,
s mozdulatlanul ül, magányosan. A csalódottság, akár egy uzsorás,
kint-bent időről időre lecsap. Biztos célpontra,
folyton rám uszítja a húsra éhes vadat, hiszen sebezhető vagyok.

Ifjúságom tavaszünnepén soha nem gondoltam volna, hogy így

lesz. Úgy tudtam,
vidáman süt majd a nap, holdfény folyama hullámzik
az élet minden fordulatában; és soha nem támad
tűző nap, kemény szárazság vagy lakatlan föld.

Most pedig bélhurut és magas vérnyomás - mint vásott gyerek,
ízületeimre les a reuma; mégis csónakomon vásznat feszítek,
evezőt ragadok makacs kezembe, hogy viharos vizeken
keljek át, és megtaláljam az emberség gyöngyét.

Őz lépked az alkonyat porában, ösvényét figyelve
lopózom utána, nem mint a vadász, hanem hogy tiszta
szépséget pillantsak meg, egyedül. Habozás nélkül elmegyek a fák
társaságába.

Nem, hogy öljek. Még a világító szemű tigrisre
sem lövök. Biztos távolságot tartva,
megtöltöm szememet testének
aranyló tüzével. Ha hátramarad
valamilyen befejezetlen munka, ha elszakad a kötélzet, ha örvénybe
vész a ki nem mondott lángoló szó, e napnyugtában
jajkiáltás akkor sem fakad ajkamon.

Még mindig alázatos utasa vagyok a szép, jó és igaz
nehezen járható ösvényének. Gyakran egy bányász figyelmével
vájok magamba. Hetvenkedve soha nem táncoltattam
kakadutaréjt, s nem vertem dobot a munkámhoz. Volt az úton
kő, kavics, tüske, sőt gyakran ártott sokféle
támadás, néha kitörő nevetés vagy hazug zokogás.

Még lélegzem. Néha a felhők világában repülök, mint a mítoszok
madara, magányosan. A tűző nap iszonyában hirtelen forrás fakad,
s az érintés bőkezű, szeretetteljes adományával
gazdaggá tesz, végtelenül. Egész testemben minden pillanatban
csillagképek virága nyílik. Miféle ismeretlen
világ tűnik szemeim elé! Régóta rejtező érzelmek
térnek vissza a kibomló vers egy-egy
képében, hasonlatában, metaforájában. Zsigereimben zsibongás.

 

SÁMSUR RÁHMÁN a mai Banglades irodalmának vezető alakja. 1929-ben született Dhakában, ahol iskolai és egyetemi tanulmányait is végezte. Néhány versével az 1950-es Natun Kavita (Új versek) című antológiában tűnt fel, de hosszabb érlelődési folyamat után csak 1960-ban jelent meg első kötete, s azóta folyamatosan publikál. Szakított a költő hagyományos szerepével, s radikálisan a magánszféra, illetve a városi élet tematikája felé fordult. Lemondott a bengáli irodalom kötött formáiról is, művei nagyrészt szabadversek. 1999 februárjában iszlám fundamentalisták sikertelen merényletet követtek el ellene.