Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Salát Gergely
NŐI SZEREPEK A KONFUCIÁNUS VILÁGKÉPBEN

ELTE BTK kínai szak
e-mail: salger@freemail.hu
2000. december
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


I. Bevezetés

A kínai világkép a történeti idők kezdete óta férfiközpontú volt, a ránk maradt különböző jellegű írások túlnyomó többségét férfiak írták férfiaknak, jobbára a férfiak ügyeiről. Ezért a nők helyzetére, a róluk való felfogásra, a nemek szerepére közvetlenül utaló részekre alig bukkanunk a kínai filozófiai szövegekben, s a társadalomban élő nőképet egyéb forrásokból kell rekonstruálnunk.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Kínában a filozófia nem különült el élesen az egyéb tudományágaktól, sőt a mindennapi élettől sem. Nincs még egy kultúra, ahol egy "filozófus" akkora hatással lett volna az emberek életére - a nyomorgó földművestől az Ég fiáig -, mint Konfuciusz Kínában. A Kr. e. 6-5. században élt mester tanai a mai napig nagyban meghatározzák a kínaiak életét, s érdekes módon a folyamat visszafelé is működik: rengeteg olyan eszmét és normát, amely a kínai társadalomban él, Konfuciusz nevéhez kötnek, akkor is, ha azok nem vezethetők vissza rá, vagy esetleg már születése előtt is léteztek. A konfucianizmus szónak tehát legalább két jelentése van: egyrészt jelenti azt a "filozófiai" iskolát, amelyet valószínűleg a Kongzi nevű, félig-meddig legendás személyiség alapított, s amelyet később további mesterek - pl. Menciusz, Xunzi, Dong Zhongshu, Zhu Xi - továbbfejlesztettek és alapvetően átalakítottak, másrészt azt a világképet, szemléletmódot, viselkedési mintarendszert, értékrendet, amely a kínai történelem elmúlt két és fél ezer évében hol jobban, hol kevésbé - de sohasem teljesen kizárólagosan - domináns szerepet játszott. A két konfucianizmus természetesen nem választható el egymástól, az iskolát meghatározta a társadalmi környezet, a társadalomra pedig - jelentős állami segítséggel - óriási hatást gyakorolt az iskola.
A továbbiakban a konfucianizmus szót tágabb jelentésében használom, ezért dolgozatom elsősorban nem a konfuciánus kánonban szereplő művekre, hanem az egyéb forrásokból megismerhető, konfuciánusnak mondott világképre épül. Meg kell jegyezni, hogy Kínában a nem filozófiai művek zöme is konfuciánus szellemiségű: az írástudás kevesek privilégiuma volt, s mivel elsajátítása a legtöbb esetben a konfuciánus alapműveken keresztül történt, illetve az írástudók elsöprő többségének célja a hivatali karrier volt, amihez a konfuciánus klasszikusok alapos ismeretét számonkérő hivatalnokvizsgán keresztül vezetett az út, azok, akik a ránk maradt műveket - történeti, szépirodalmi, politikai munkákat stb. - írták, nem kerülhettek ki a konfucianizmus hatása alól. Jellemző példa erre a történetírás: míg a nyugati történetíró célja (ha ezt nem is mindig sikerül megvalósítani) az, hogy az eseményekről - sine ira et studio - objektív képet adjon, a kínai historiográfus arra törekszik, hogy a történelmi eseményekből erkölcsi-politikai tanulságot vonjon le - ehhez pedig a mércéje a belénevelt konfucianizmus (hiszen a kínai történetíró állami fizetésben részesülő hivatalnok volt). Ezért tehát a tágabb értelemben vett konfucianizmus eszmevilágának nem csak maguk a konfuciánus filozófiai művek, hanem számtalan más jellegű munka is forrásául szolgálhat. Ez témánk szempontjából azért fontos, mert mint már említettük, a kínai bölcselők nemigen írtak a nők szerepéről; azt, hogy mit gondoltak a kérdésről, egyéb forrásokból derül csak ki. A továbbiakban annak próbálok utánajárni, hogy a konfuciánus gondolkodásban milyen női szerepek léteztek, s e szerepeket mi jellemezte

II. A konfuciánus világkép

A konfuciánus világkép fő és minden mást meghatározó jellemzője a hierarchikus szemlélet - sőt, ez a szemlélet minden más kínai filozófiai iskolát is áthat, még a taoizmust is. (Ne feledjük, hogy az Út és erény könyve [Daode jing] sok része sem más, mint az uralkodónak adott tanács a jó uralkodáshoz.) Kínában soha egyetlen gondolkodóban sem merült fel valamiféle egyenlőségen alapuló társadalom eszméje. A hierarchikus szemlélet már jóval Konfuciusz előtt is megvolt, s a mester csak kodifikálta, fontosságában megerősítette azt.
Úgy tűnik, hogy az a viharos korszak, amelyben a konfucianizmus és a többi filozófiai iskola született, meghatározta ezen iskolák fő célját, sőt a következő évezredek kínai bölcseletének szinte egészét: a gondolkodók alapvető feladatuknak azt tartották, hogy megtalálják a rend (zhi) biztosításának módját a zűrzavarral (luan) szemben. A zhi, a rend nem pusztán emberi, hanem szakrális fogalom is: ha rend (más szóhasználattal: "jó kormányzás") uralkodik a földön, rend van az egész kozmoszban; ha a földön zűrzavar tör ki, az Ég sem marad érintetlen, katasztrófákkal, rendellenes jelenségekkel figyelmezteti az embert, hogy tegyen rendet az Égalattiban, egyébként elpusztul. A zhi-luan fogalompár minden kínai gondolatrendszer központi eleme lett, s ez különösen igaz a konfucianizmusra, amely fő céljának a zűrzavar megszüntetését, a rend helyreállítását tartotta - mind társadalmi, mind családi szinten. Emiatt volt szükség a hierarchiára: ha ugyanis a társadalmi ranglétra szilárd, és mindenki teszi a rangjának megfelelő dolgát, akkor a birodalomban rend uralkodik.
Az idealizált konfuciuszi társadalomkép a következő: Legfelül van az Ég megbízásából uralkodó bölcs király/császár, alatta a különböző rangú hivatalnokok seregei, legalul pedig az arctalan köznép. A hierarchia a családban is érvényesül: a családfő teljhatalommal rendelkezik, alatta, szigorú rangsorba rendezve az öccsök, feleség(ek), gyerekek. Konfuciusz szerint összesen öt alapvető kapcsolat létezik: a fiú és az apa, az alattvaló és az uralkodó, a feleség és a férj, a fiatalabb és az idősebb, valamint a barátok kapcsolata. Mint látható, ebből egyedül a legutolsó alapszik egyenlőségen, a többi négy egyértelműen alá-fölérendeltségi viszony. Mind a családban, mind az ezt nagyban leképező társadalomban mindenkinek megvan a szilárdan meghatározott helye, s ezzel a hellyel bizonyos kötelezettségek és jogok járnak. Ha mindenki teljesíti a helyzetével járó családi-társadalmi feladatait, akkor rend lesz. Ha viszont a kötelességeket valahol elhanyagolják, az nem csupán a társadalom többi tagjára hat hátrányosan, hanem - súlyos esetben - az Ég rendje is felborul. A családi-társadalmi kötelesség tehát szakrális kötelesség is: annak teljesítésével az ember nem csak az élet fő célját, a család, illetve a társadalom harmonikus működésének és fennmaradásának biztosítását éri el, hanem a kozmosz összhangját is megvédi.
A fentieket Konfuciusz így fogalmazta meg híres mondásában:

"A fejedelem legyen fejedelem, az alattvaló legyen alattvaló, az apa legyen apa, a fiú legyen fiú."

A kissé közhelyesnek tűnő gondolat egy régi kínai filozófiai problémát takar, nevezetesen a név és a valóság kapcsolatát. Konfuciusz egyik elmélete, a "nevek kiegyenesítésének" szükségessége szerint a nevek elvesztették eredeti jelentésüket, s bitorlók élnek velük. A "fejedelem" szó például eredetileg magában hordozta a jó uralkodó valamennyi attribútumát, s csak a jó fejedelmet illette meg. Konfuciusz korára azonban a szó kiüresedett, s rossz uralkodókra is használták. A gondolat lényege tehát az, hogy a neveket "ki kell egyenesíteni", vagyis a valóságos szerepeket meg kell feleltetni a nevekben rejlő tartalomnak: a fejedelem viselkedjen jó fejedelemként, az alattvaló jó alattvalóként stb., s így a rend helyre fog állni.

III. A nő mint feleség

E hosszas bevezetés azért volt szükséges, hogy lássuk, a konfuciánus nő-szerep milyen rendszerbe illeszkedik. A társadalmi kontextus ismerete nélkül ugyanis az ember könnyen megreked annál - a kommunista propaganda által is előszeretettel hangoztatott - közhelynél, miszerint "a régi Kínában elnyomták a nőket". A mondat ugyan igaz, de ennél valamivel mélyebb megközelítés látszik szükségesnek.
Mint láttuk, az ideális konfuciánus társadalomban mindenkinek megvolt a meghatározott helye, az azzal járó jogokkal és kötelességekkel. A konfuciánus eszmerendszer a fő hangsúlyt a társadalmi pozíciókra, a társadalmi szerepekre helyezte, az egyéniséggel, a személyes értékekkel kevésbé törődött. Valakit nem azért értékeltek pozitívan vagy negatívan, mert jó vagy rossz dolgokat cselekedett; a megítélés alapja mindig az volt, hogy az illető a társadalomban elfoglalt helyzetével járó funkciót jól ellátta-e. Jellemző, hogy a több tízezer ránk maradt kínai életrajz zöme gyakorlatilag az adott személy által betöltött pozíciók felsorolásából, s ezekhez kapcsolódó rövid értékelésből állt: a konfuciánusokat nem érdekelte "az ember az álarc mögött", csupán azzal törődtek, hogy az embernek a társadalom számára releváns cselekedetei megfeleltek-e a pozíciójához fűzött elvárásoknak. A lényeg tehát a szerep volt, nem az egyéniség, s ez vonatkozott a nőkre is. A nőknek megszabott szerep a feleség szerepe volt.
Konfuciusz fent idézett mondásában a nőkről ugyan nem esik szó, de a felsorolás nyilvánvalóan nem kimerítő: a sor folytatódhatna azzal, hogy "a feleség legyen feleség." (Megjegyzendő, hogy a részletesen kidolgozott kozmikus hierarchiába formálisan csak a 11. századi nagy neokonfuciánusok, Zhou Dunyi és Cheng Yi építették bele a nőket ; valószínűleg azért csak ekkor, mert a nők szerepe annyira nyilvánvaló volt, hogy nem tartották szükségesnek kodifikálni.) A konfuciánus férfi egyik fő célja az életben annak biztosítása volt, hogy legyen, aki halála után neki és őseinek bemutatja a rendszeres áldozatokat. (Az a szellem ugyanis, amelynek az élők nem mutatnak be áldozatokat, hontalan és veszélyes kísértetté válik.) Ezt viszont minél több fiú utód nemzésével lehetett csak elérni, mivel a fiúgyermekek, -unokák, -dédunokák stb. azok, akik az áldozatokat az őseiknek bemutathatják. Nem érhetett nagyobb szerencsétlenség egy férfit annál, mint ha nem született fia, s ezzel a család magvaszakadttá vált. Ez a szemlélet aztán teljességgel meghatározta a nő szerepét a társadalomban és a családban: férjhez kellett mennie, és fiúgyerekeket kellett szülnie. Ha ezt megtette, fő kötelességét teljesítette.
Emellett természetesen a feleségi szerep - mint minden más pozíció a kínai társadalomban - számtalan egyéb más kötelességgel is járt. Mint láttuk, a feleség-férj kapcsolat egyike volt a konfuciuszi "öt viszonynak", s mint azok többsége, ez is alá-fölérendeltségi viszonyt jelentett. A feleség alá volt rendelve férjének, s a fiúszülés mellett teljes engedelmességgel, valamint különféle szolgálatokkal tartozott neki. Jellemző volt, hogy házasságától kezdve az asszony többé nem a maga, hanem a férje családjába tartozott: férje szüleinek tartozott engedelmességgel - még férje halála után is -, férje őseinek kellett áldozatokat bemutatnia, férje szüleit hosszabb ideig kellett gyászolnia, mint a sajátjait stb. Már maga a házasságkötés is teljesen független volt a menyasszony akaratától (de a vőlegényétől is): a két fiatal családja, családfője által kötött szerződésen alapult, mint sok más hagyományos kultúrában.
Mindezekről részletes rendelkezések születtek: elsősorban a nagy becsben álló, konfuciánus klasszikusnak számító Késői Zhou-kori (Kr. e. 8-3. sz.) Szertartások feljegyzései (Liji) tartalmazott a nők kötelességeit pontosan megszabó passzusokat, de hasonló művek később is születtek (ilyen volt pl. a Han-kori Ban Zhao [kb. 28 - kb. 116] által írt Előírások nők számára [Nüjie] című mű, illetve a Liu Xiang [Kr. e. 79-8] által összeállított Példamutató asszonyok életrajzai [Lienü zhuan] című gyűjtemény, amely a konfuciánusok által előírt szerepet kiemelkedően betöltő asszonyok történeteit tartalmazta).
Ha a "feleség" szó által takart szerepet jól töltötte be, a konfuciánus társadalom az asszonyt pozitívan értékelte. Jellemző, hogy a késő császárkorban már az állam is rendkívül aktívan támogatta a mintaasszony-eszme terjesztését, például azáltal, hogy a férjük korai halála után újraházasodni nem hajlandó, a férjük családjával maradó asszonyok tiszteletére a járásközpontokban hivatalos díszkapukat, sztéléket emeltek, sőt az ilyen özvegyek számára néha maga a császár írt elismerő feliratot, amelyet kitehettek a családi ház kapuja felé. Hasonló - posztumusz - állami elismerés járt azoknak az asszonyoknak, akiket akkor öltek meg, amikor megpróbáltak ellenállni a nemi erőszaknak.
A feleségi szereppel járó ismereteket és kötelességtudatot a lánygyermekekbe természetesen kiskoruktól kezdve belenevelték, így az egész kínai történelemből egyetlen olyan nőt sem ismerünk, aki valaha is tiltakozott volna a rákényszerített szerep ellen. Az elhanyagolt, mellőzött, megcsalt asszony panasza gyakran előforduló toposza a kínai irodalomtörténetnek - e verseket azonban konfuciánus írástudó férfiak írták, s valójában semmi közük a nőkhöz: az elhanyagolt nő ugyanis nem más, mint a fel nem ismert tehetségű, méltatlanul mellőzött, feljebbvalói által megalázott hivatalnok metaforája.
A feleségi szerep tehát rengeteg kötelességgel járt. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a konfuciánus gondolkodásban az alá- és felévetett személy viszonya nem egyoldalú engedelmességet és kiszolgáltatottságot jelentett. Ez ugyanis zsarnoksághoz vezetett volna, ami ellen társadalmi szinten - Menciusz híres égi megbízatás-elmélete alapján - jogosan fel lehetett lázadni. Családi szinten a lázadásnak nem volt helye, a nő például nem kezdeményezhetett válást, ugyanakkor a férjet - ugyanúgy, mint minden feljebbvalót - korlátozták az alapvető erkölcsi normák. A feljebbvaló a konfuciánusok szerint megtehet bármit, s az alárendelt félnek minden esetben engedelmeskednie kell, de - és ez az, ami a konfucianizmust humánusabbá és működőképessé tette - a feljebbvalónak önmagát korlátoznia kell, s az emberség (ren) alapvető szabályait az alárendelttel szemben be kell tartania, egyébként nem lesz méltó a feljebbvaló ("fejedelem", "hivatalnok", "férj" stb.) névre. Ezzel az oly fontos rend megbomlik, kitör a zűrzavar - ami országos szinten katasztrófákat, lázadásokat, járványokat, családi szinten diszharmóniát, veszekedést stb. okoz. Márpedig a rend, az összhang mindennél fontosabb, tehát a feljebbvalónak önkorlátozással meg kell azt őriznie.
Az alapvető normát az egyik legfontosabb konfuciánus írás, a Nagy tanítás (Daxue) így fogalmazza meg:

Amit nem kedvelsz a feljebbvalódban, azzal te se élj az alattad lévők irányításánál; amit nem kedvelsz az alattad lévőkben, azzal te se élj a feljebbvalóidat szolgálván. Amit nem kedvelsz az elődödben, azzal ne járj az utódod előtt; amit nem kedvelsz az utódodban, azzal ne kövesd az elődödet. Amit nem kedvelsz a tőled jobbra lévőben, azt ugyanúgy te se tedd a tőled balra állóval; amit nem kedvelsz a tőled balra lévőben, azt ugyanúgy te se tedd a tőled jobbra állóval.

Itt szintén nem szerepel explicit módon a férj-feleség viszony, de mivel az egyike az öt alapvető kapcsolatnak, a fenti korlátozás nyilván arra is vonatkozik. A "ne tedd azt másnak, amit nem kívánsz magadnak" elv más kultúrákból is ismert ; hogy ez a gyakorlatban Kínában a férj-feleség viszonyban mennyire érvényesült, az külön kutatást érdemelne. Mindenesetre a kínai irodalom, amelyből - más forrás híján - a legjobb képet kaphatjuk a régi Kína mindennapjairól, tele van mind elnyomott, szerencsétlen sorsú, öngyilkosságba kergetett asszonyokkal, mind pedig házsártos, férjükre rátelepedő, uralomra törő feleségekkel.

IV. A nő mint anya

Mint láttuk, a konfuciánus világképben a feleség szerepe elsősorban kötelezettségekkel járt a férjével, s annak szüleivel szemben. Ugyanakkor fontos arról is szólni, hogy a nő, ha anya lett, olyan alá-fölérendeltségi viszonyba került gyermekével, amelyben ő volt felül. Az apa-fiú viszony az egyik legfontosabb volt az öt alapvető viszony közül, s noha az anya-gyermek kapcsolat nem volt ilyen viszonyként kodifikálva, általában analóg módon kezelték az apa-fiú viszonnyal. Ezt a kapcsolatot azonban nem az anya szempontjából írták körül, hanem a gyermekéből, méghozzá az egyik legfontosabb konfuciánus erénnyel, a szülőtisztelettel (xiao).
A szülőtiszteletről maga Konfuciusz is sokat beszélt, s minden további erény alapjának tartotta. A Beszélgetések és mondásokban ez áll:

You mester mondotta: "Ami az embereket illeti, nagyon kevesen vannak olyanok, akik szülőtisztelők és testvérszeretők ugyan, de a feljebbvalókkal mégis ellenkezni szeretnének. Olyan ember pedig, aki a feljebbvalókkal ellenkezni nem szeret, de zavargásokat támasztani igen, egyáltalában nincsen. A nemes gondosan ügyel a dolgok alapjára. Ha az alap áll, akkor megéled az erény. Márpedig a szülők tisztelete és a testvériesség az emberség (ren) alapja."

A Han-korban (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) külön könyvet írtak a xiao-ról, amely A szülőtisztelet könyve (Xiao jing) címet viselte. Ebben fiktív párbeszédek szerepelnek, amelyekben Konfuciusz a tanítványait a szülőtisztelet fontosságára tanítja. A művet később a nagy konfuciánus klasszikusok közé sorolták.
A szülőtisztelet teljes engedelmességet és alávetettséget jelentett a szülőknek - mind az apának, mind az anyának. Ahogy a családfő köteles volt áldozatokkal gondoskodni halott őseiről - ez a konfuciánusok életének egyik fő feladata volt -, ugyanúgy a gyermek köteles volt gondoskodni szüleiről, majd azok halála után áldozatot mutatni be nekik. Az anyát tehát - bár férjével szemben mindig alárendelt helyzetben volt - élete végéig megillette gyermekei részéről a lehető legodaadóbb gondoskodás. Érdekes módon rendkívül kevés olyan esetet ismerünk, amikor az anya feláldozta magát a gyermekéért; ezzel szemben az olyan történeteket, amelyekben a gyermek mindenét feláldozza szüleiért, nemcsak szívesen olvasták, hanem állami költségen, illusztrált, az írástudatlanok számára is érthető formában széles körben terjesztették is.
A leghíresebb ilyen konfuciánus történetgyűjtemény a Huszonnégy példázat a szülőtiszteletről (Ershiwu xiao), amely a szülőtisztelet legszélsőségesebb - természetesen kitalált - példáit tartalmazza. A xiao jellegének illusztrálására teljes egészében idézek egy történetet:

A Han-dinasztia uralkodásának idejebeli Guo Ju családjával együtt nagy nyomorúságban tengődött. Volt neki egy három esztendős fia. Gyakorta történt, hogy még Guo Ju édesanyja is kénytelen volt soványra fogni étkét, s átengedni a gyermeknek saját porciójából. Ezért Guo Ju így szólt a feleségéhez: "Oly szegények vagyunk, hogy nem bírjuk eltartani édesanyámat, s még a fiunk is pusztítja előle az ételt. Nincs más választásunk, elevenen el kell temetnünk ezt a gyereket! Gyermekünk lehet még, de anyám nem lesz másik!" Az asszony nem mert vele ellenkezni. Így aztán neki is fogtak ásni. Úgy három láb mélységig juthattak, amikor is egy arannyal teli üstöt leltek. Az üstön pedig ezen írás állott: "Ez az arany az Ég adománya Guo Ju-nek, a szülőtisztelő gyermeknek! Ezt a kincset hivatalnok el nem veheti, rabló el nem orozhatja!"

A történet, amelyet gyakorlatilag minden kínai gyermek betéve tudott, számunkra rendkívül tanulságos, hiszen kiderül belőle, hogy az idealizált konfuciánus világképben milyen helyet foglaltak el a nők. A hierarchia csúcsán a férfi anyja van (valószínűleg az apa már meghalt, egyébként ő lenne a központban). Az anyai szerep tehát nagy méltósággal jár, olyannyira, hogy a férfi a lehető legértékesebb dolgot, tulajdon fiúgyermekét is feláldozná érte. Ugyanakkor a férj feleségének helyzete alávetett: mint minden kínai asszony, férjének anyjával él együtt, s kénytelen a férjének engedelmeskedni, amikor az úgy rendelkezik, hogy segítenie kell elásni saját gyermeküket. A feleség tehát a legkiszolgáltatottabb (nem számítva természetesen a gyermeket), míg az anya a legjobb helyzetben van. Érdekes - és nagyon jellemző -, hogy mindkét nő teljesen arctalan: az anya nem is lép színre, míg a feleségről csak annyi derül ki, hogy nem mert ellenkezni férjével, és segített neki kiásni a gödröt. Sokat elárul a befejezés is, amelyből kiderül, hogy az Ég - amely a kínai hitvilágban nem személyes istenség, hanem inkább személytelen, de büntetni-jutalmazni képes természeti erő - oly nagyra értékeli a szülőtisztelet erényét, hogy megsegíti Guo Ju-t. Azt egyébként, hogy az anya iránti szülőtisztelet milyen fontos volt, jól jellemzi a következő adat: a Huszonnégy példázat történeteiből 14-ben az anya (ebből két esetben a mostohaanya, egy esetben a feleség anyósa) a szülőtisztelet tárgya; mindkét szülő 6 történetben szerepel, míg az apa iránti tiszteletről mindössze 4 példázat szól.
A fentiekből láthatjuk tehát, hogy a konfuciánus világképben a nő, anyaként, igen nagy megbecsülést is élvezhetett, s a gondoskodás róla az egyik legfontosabb konfuciánus erény volt.

V. Egyéb női szerepek

A konfuciánus eszmerendszerben a két fő női szerep a feleségé és az anyáé volt. Emellett azonban más szerepek is említést érdemelnek.
A nő mint princípium. Az egész kínai gondolkodást áthatotta a yin-yang elmélet, amely Dong Zhongshu (Kr. e. 2. sz.) tevékenységével a hivatalos konfucianizmusnak is része lett. A yang a pozitív, férfi, aktív, míg a yin a negatív, női, passzív princípium. Ezt a dualizmust sokan félreértették, s úgy értelmezték, hogy a yang, a férfi jó, míg a yin, a nő rossz. Ez a nézet azonban hibás: a yin és a yang önmagában értéksemleges, se nem rossz, se nem jó. A rossz az, ha a kettőt szétválasztjuk, mert azzal diszharmónia, zűrzavar jön létre, s külön-külön a két princípium életképtelen; ezért a yin és a yang egyesítésére kell törekedni, mert csak ketten együtt alkotnak egy egészet, s vezetnek harmóniához. Ez a nézet tükröződik abban a tényben, hogy a kínaiak számára a házasság a természetes állapot, az egyedül élés pedig természetellenes és kerülendő. A gondolat kialakulásában az a biológiai tény is szerepet játszhatott, hogy se a férfi, se a nő egyedül nem képes elérni az élet egyik fő célját, vagyis a család fenntartását.
A nő mint ártalmas lény. A kínai filozófiából sem hiányozhatott az a gondolat, amely szerint a nő veszélyes, ártalmas teremtmény, akit ellenőrzés alatt kell tartani. A kínai férfiak gyanakvással szemlélték, ha egy nő kilépett a konfucianizmus által neki rendelt szerepből, és önállósította magát. Ezt valószínűleg az a frusztráció okozta, amely abból származott, hogy a férfi nő nélkül képtelen eleget tenni fő kötelességének, a fiúutód-nemzésnek. Az ambiciózus nő a rendellenesség, a zűrzavar egyik megtestesítője volt, hiszen a hatalomra - vagy csak szexuális kalandokra - törő nő felborította a világ rendjét.
A konfuciánus történetírás sok hatalomvágyó császárnét, ágyast örökített meg, s azok az asszonyok, akiknek sikerült a hatalmat megszerezni (több ilyen is volt, akik közül a leghíresebbnek a Tang-kori Wu Zetian [7-8. sz.], a kínai történelem egyetlen császárnője számít), egytől-egyig az utókor legmélyebb rosszallását váltották ki, történeti szerepüktől függetlenül. A hatalomra törő, férjét, szeretőjét befolyása alá hajtó asszony toposza a mai napig tetten érhető a kínai gondolkodásban; a legjellemzőbb példa erre Mao Zedong elnök esete, aki valószínűleg azért részesülhet máig kiemelkedő tiszteletben, mert közvetlen utódainak sikerült elhitetni az ilyesmit mindig elhinni kész közvéleménnyel, hogy a kulturális forradalom bűneiért nem Mao, hanem házsártos felesége, Jiang Qing volt a felelős.
Hasonlóan kedvelt téma a női hűtlenség: a Zhuangzi-től kezdve a Ming-kori erotikus regényekig számtalan tanmese, történet forgott közkézen, amely a kéjvágyó asszonyok üzelmeit állította pellengérre.

VI. Összefoglalás

Mint láttuk, a konfuciánus világkép alapvetően hierarchikus volt, amelyben mindenkinek megvolt a maga helye. Ez vonatkozott a nőkre is: a konfuciánus iskola kidolgozta azokat a szerepeket, amelyeket a nőknek be kellett tölteniük, s az iskola uralkodóvá válásával ezek a szerepek - a feleségé és az anyáé - váltak a társadalmilag egyedül elfogadott életmintává. Ez a nők számára két dolgot jelentett: egyrészt teljes alávetettségbe kerültek a férjjel, illetve a férj szüleivel szemben, másrészt viszont a konfuciánus normák szerint elvárhatták és megkövetelhették, hogy gyermekeik (és menyeik) a legmesszebbmenőkig gondoskodjanak róluk. Jellemző, hogy még a jelenleg hatályban lévő kínai alkotmány 49-ik cikkelye is leszögezi: "[...] a felnőtt korú gyermeknek kötelessége szüleit eltartani és segíteni."
Mint a történelem megmutatta, a konfucianizmus által megszabott keretekből némely nőnek sikerült kitörnie; őket azonban a konfuciánus hagyomány mélyen megveti. A kínai női öntudat ébredése az utóbbi évtizedekben kezdődött meg. Az 1949-es kommunista hatalomátvétel után a kormányzat erőszakos, felülről jövő emancipációs politikát folytatott, amelynek gyümölcsei kezdenek beérni. A mai Kínában - különösen a piacgazdaság behatolása óta - a városi nők helyzete már nem sokban különbözik nyugati társaikétól; az elmaradott falun azonban valószínűleg még évtizedekig várni kell a konfuciánus alá-fölérendeltségi viszonyok némi lazulására. A mélyen gyökerező kínai hagyományokra jellemző az a tény, hogy a női egyenjogúságot - amelyet sok szektorban már valóban sikerült kivívni - a kínai nők többsége továbbra is a párt ajándékának, s nem az emberrel született jognak tartja.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

FUNG YU-LAN. 1997. A Short History of Chinese Philosophy. New York, London etc., The Free Press.
IDEMA, WILT and LLOYD HAFT. 1997. A Guide to Chinese Literature. Ann Arbor, Center for Chinese Studies, The University of Michigan.
Klasszikus kínai költők. Első kötet. (Ford. ANDRÁS LÁSZLÓ et al.) Budapest, Európa, 1967.
LI JÜ. 1989. A szerelem imaszőnyege. Erotikus regény a Ming-korból. Budapest, Medicina.
MANN, SUSAN. 1987. "Widows in the Kinship, Class and Community Structures of Qing Dynasty China." The Journal of Asian Studies Vol. 46. No. 1. pp. 37-56.
ŐRI SÁNDOR. 2000. "A konfuciuszi kötelességtudat és emberbarátság, avagy az erkölcsi vezérelv, a zhong-shu fogalompáros." In HAMAR IMRE (szerk.) Mítoszok és vallások Kínában. Budapest, Balassi.
P. SZABÓ SÁNDOR. 2000a. A szülőtisztelet könyvei. Szakdolgozat (kézirat). ELTE Kelet-ázsiai Tanszék, kínai szak.
P. SZABÓ SÁNDOR. 2000b. "A szülőtisztelet fogalma és kutatásának két fontos forrása." In PUSKÁS ILDIKÓ (szerk.) Állandóság a változásban. T´ung-pien. Tőkei Ferenc 70. születésnapjára. Budapest, Politika + Kultúra Alapítvány.
TŐKEI FERENC (vál., ford.) 1980. Kínai filozófia. Ókor. I. Második kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó.
VASZILJEV, L. SZ. 1977. Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest, Gondolat.
WORTMANN GABRIELLA. 1997. Esküvői rítusok az ókori Kínában. Szakdolgozat (kézirat). ELTE Kelet-ázsiai Tanszék, kínai szak.