Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Rosnyai Dávid
BALKÁNI ÉS KRÉTAI UTAZÁSOK (1665-1670)

(Részletek)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Rozsnyai Dávid (Marosvásárhely, 1641 – Fogaras, 1718. márc. 4.): török tolmács, emlékíró. 1663-ban Haller Gábor titkáraként urával a török háborúba ment, majd Belgrádban, Drinápolyban, végül 1665-ben Isztambulban a török nyelvet és írást tanulta. 1668 – 70-ben a Portán, 1671-től 1687-ig Apafi kancelláriáján török tolmács, közben többször elkísérte a követségeket a Portára v. a török táborba. 1705 – 10 között II. Rákóczi Ferenc szolgálatába állt török tolmácsként. Első m. átdolgozója a híres ind mesegyűjteménynek, a Pancsatantrának (Horologium Turcicum, kiadta Szilágyi Sándor, Pest, 1867; Dézsi Lajos, Bp., 1926). Megírta életrajzát és kora eseményeit. – M. Rozsnyai Dávid az utolsó tőrök deák történeti maradványai (kiadta Szilágyi Sándor, 1867). – Irod. Elekes Mihály: R. D. élete és művei (Szeged, 1905); Molnár István: R. D. török deák (Bp., 1909); Kaposi Márton – Kovács Sándor Iván: R. D. kiadatlan kéziiratos imádsága (Irod. tört. Közl. 1960. 4. sz.). – Szi. Raffy Ádám: Két malomkő (r., Bp.. 1964).

 

[1665]
Die 8. Junii reggel, indulása előtt expediáltaték Páskó uram az vezértül Nándorfejérvárról; megindulánk az vezérrel mi is, jövénk ez nap Hiszárcig nevű kastélyhoz, ez vala Medardus napja. Die 9. Junii jöttünk Szemendréhez közel Kula nevű vendégfogadó mellé. Die 10. Junii jöttünk Hászon pasa nevű kastélyhoz. Die 11. jöttünk Batonic nevű helyhez. Die 12. jöttünk Jágudinba. Die 13. mulattunk. Die 14. jöttünk Parakiny nevű kastélyhoz. Die 15. szállottunk Rásnafalu6 mezejére, itt sok eperjet szedtünk vala. Die 16. szállottunk Nishez közel egy ódalba, ennél rosszabb szállásunk nem volt. Die 17. érkeztünk Nis nevű városba, 7 vagy 8 mecsetű hely lehet. Die 18. elkéredzvén az tihájátul elöl Szófiára, az városhoz csak közel oly feredőben feredénk, kinek mását alig láttam, mivel sem igen meleg, sem hideg, szép tiszta is; aznap jöttünk Muszta pasa nevű kastélyhoz. Die 19. jöttünk Dragoman nevű faluhoz, azhol igen nehezen későn találánk egy kis penészes bort. Die 20. jöttünk igen szoros havason által egy vendégfogadóhoz nem igen messze egy kis parak mellé. […] Die 22. jöttünk szintén Szófia alá az mezőre, aznap mentem be elsőbben. Die 23-28. mind ott voltunk helyben, vezér érkeztéig; szép piaca vagyon, vagy 22, 23 mecset vagyon benne. Die 29. Megindulván az vezérrel, jöttünk Harmanlit nevű faluhoz. Die 30. jöttünk Ikhinán nevű faluhoz.
Július. Die 1. julii jövénk igen szoros havason, kinél szorosabbat addig nem [láttam], innén kiérvén egy vizecske mellett az havas alatt szűk helyen az vezér megszálla Csauliovo nevű faluban; de hely nem lévén, mi eljövénk által igen szoros helyeken Szarkan Bágh nevű török falu mellé, azholott is nemigen jó helyen hálánk az kis Kasa között [!]. Die 2 jöttünk Patárpazánra; alkalmas városocska, kilenc vagy tíz mecset lehet benne, itt várt bennünket urunk étekfogója, Masary István uram az adóért ment törökkel. Die 3. jöttünk Philippibe, az nagy hírű Sándor születésének helyébe. Die 4. bemenvén az városba az havasalföldi Spotna szállására; töltöttünk igen jó bort, négy oszporán okáját, ennél szebb helyet Törökországban alig láttam, négy hegyekből álló hely, egymás után rendiben állanak az hegyek, de az elsőn, úgymint legnagyobbikon ház nincsen, az után vagyon már csaknem akkora hegy, ezen vannak már az alja felé házak; az két hegy között, mondják, hogy volt az Sándor lakóhelye; az harmadik majd mindeniknél legkisebb, hegyesecske, egy kápolna vagyon az tetején, régen várat mondanak löttnek lenni rajta; az negyedik hosszacska élszabású, ezen vagyon kétfelől az város jobb része, Maric nevű folyóvíz vagyon mellette az keresztény nyelven, törökök penig Mericnek mondják, mint az Nagy-Küküllő, akkora víz lehet, szép fahíd áll rajta. Die 5. jöttünk Papáz nevű falu mellé.
Die 6. Nem tudom micsoda falu mellé, itt az az oláhoknak csaknem meghala egy lovok az zabálás miatt.
Die 7. Jöttünk már egy más víz-falu mellé, itt vivék fel az oláhok az ajándékot, másodmagával kaftányozák meg az oszpotárt, az ajándék egy kocsi, alkalmas, s egy nyuszt bélés.
Die 8. jöttünk által Hartymán nevű falun, az holott szép híd és mecset vagyon, ugyanaznap jöttünk által az Muszta pasa csináltatta hídon is, kinek mását nem láttam szépségből, két szekér egymás mellett elfér rajta, alkalmas hosszú is, de kenyeret nem találónk benne, hanem eljövénk egy kis vizecske mellé, megvonók magunkat, mindazonáltal a faluból egy palack bort hozattunk.
Die 9. jöttünk be Drinápolyba az vezérrel ez nap Muszta pasába. Die 10. érkezett az vezér Drinápolyhoz közel, innét alattomban egynéhányadmagával bejövén az császárhoz. Die 11. künn volt. Die 12. jött be nagy pompával Drinápolyba, kimenvén elejében sok urak, kadiák és császár csauszi, csausz pasával együtt. Jövetelének rendi, azmint eszembe vehettem, így volt: az pasák renddel egymás után, ki-ki maga hadaival és cifra udvarával, voltak kilencen az pasák. Ezek után a vezér daliái, ezek után úgy az vezér szemén szaraciái, ennél jobb had alig volt köztök, lehetett ez több kétezernél. Ezek után az császár és vezér főember szolgái, négyen-négyen egy rendiben az magok szolgáival. Ezek után az császár és vezér csauszi, itt az császár csausz pasája kimenvén az vezér eleibe, megkaftányozták nyusztossal. Ezek után mentek mind hadikontyos fő írástudó emberek, közte ment a rézeffendi is; ezek után az vezetéki, úgymint hét igen szépek, vezetékek után két fő kadi, kik után négy divánülő vezérek, ezek után egyedül egy nagy zöld kontyos, ilyen konty több nem volt, talán az mufti lehetett, ezután az fővezér tiszta fehér mentében, igen szép nyuszt vala alatta, pejlovon ül vala, mellette is egy főtörök hasonló mentében, de kontya másféle vala, hadiforma tán, mint az vezéré, utána feles muzsikások lévén, feles hadak is valának, kik az császár háza előtt nagy rendet állván, bemene az vezér köntöscsókolni, holott megkaftányoztatván, igen szépen kijöve, lóra ülvén, kísérék az sátorba; omnibus computatis lehetett 18 vagy talán 20 ezer had; finis. - Itt az pompát nézvén az szorosságban, mondá egy török Matócsi uramnak, hogy gyaur, kinek visszamondván, csaknem rosszul jára, mivel sok török hallá. Die 14. ment étekfogó Matócsi utam. Die 16. ment el György deák uram.
Augustus. Die 1. Augusti elérkezék az német császár őfelsége követe, kinek nagy pompával elejébe ment az császár csausz pasája, a csauszokkal együtt, solenniter behozák, az táboron hozván által, az sátorok között utat csináltak, az vezér sátora mellett vivén el, hogy ő is nézhesse, onnét alá az császár házai alatt el, kit az császár is nézett. Volt nyolc vezetéke igen szépek, ki német nyereg, ki török, az német nyergek kövesek voltak; két igen szép hintók és egy lektika, üvegesek, ezekhez lovak hámok elég cifrák, ezeken kívül voltak hintók magokéi, lehetett kétszázadmagával az követ, kiknek lehetett ötvene vont aranyban, de török foszlán26 formán voltanak mind, mentéjik mind veres, süvegek is mind megint, 30 kengyelfutói, kiknek is tizenketteje vont aranyban, ezüst alabárdosok, trombitások 4, mint ezüst arannyal trombitájok. Dob magyar formán kettő, egy lovon, maga az követ is igen szép nyuszttal béllett vont aranyban vala, kócsagtoll az süvegében. Császártul küldetett igen szép szürke ló alatta, széles szerszám, töltött cafrang; ez így lőn ez nap. […]
Die 22. mentünk vala ki az mezőre az császár kiszállását nézni, de elhalada máról, ez nap vezeték el az elefántot, kinek az hátán szép filegóriácska vala, öt-hat ember elfért volna benne, az nyakán ülvén egy ember, azki mestere volt, az társai penig körülötte gyalog, némelyik egy darab fával ütötte, ha restelkedett. Ezt az állatot az anyja tíz esztendeig szokta az méhében hordozni etc.
Die 23. Augusti ment ki a császár az sátorába nagy pompával; elsőben elmenvén az hadak, ment utánok az jancsár aga, azután az császár csauszi s az főember szolgák az magok cselédivel, ezek után az fővezér vezetékje hetet; azok elmenvén, jöttenek az császár vezetéki két renddel, azok voltak 25; ezek után voltak az vadászó mesterek, volt 8 pár is, mind veresbe öltöztetve, szép mesterséggel teve hátán ülvén mesterével együt, azkik is mind veres bársonyban voltak. Ezek után jöttek az divánülő vezérek, utol az fővezér és mufti ketten. Ezek után az császár elöl járó vezetékek, 9 vezetékek igen szépek, utánok az császár, ki is hosszú vékony ábrázatú, nagy orrú, nem szép és nem is igen fekete, közép ember, vala zöld vont arany nyuszttal béllett suba galléros rajta, barna lovon ülvén, utána jobb keze felől fehér nyuszttal béllett mentében vala a szeretője, szép ifjú legény, azután ketten a sziliktár fegyverhordozó s a csuhadár ruháira való gondviselő, ezek után ketten-ketten az császár ifjai, kik hetvenöten fogtak lenni, mind kétfelől leeresztett üstökkel, ezek után az többi is, ki szpáhi, ki micsoda; kik után a császár musikási, zászló öreg volt nyolc, utána sípos öt vagy hat, trombitás 8, dobos 12, cincin 2. Ezeken kívül másféle dobosok voltak, négy tevén igen nagyok, kétfelől leeresztve, ezek alkalmasint bőgnek vala. […]
Die 30. Augusti indult a császár Bogáz felé. Eodem die mi is Drinápolytól Konstancinápoly felé; az nap jöttünk Havsza nevű török faluba, mely három mélyföld Dinápolyhoz. Die 31. Augusti. Burgasz nevű török faluba, mely öt mélyföld36 Havszához, általjöttünk egy Baba nevű török falunk, holott igen szép mecset vagyon, cifra is mellette.
September. Die 1. Septembris jöttünk által Karistirán nevű török falun, érkeztünk estvére Csorlára. Itt nézegetők az császár leopárdjait. Az nap is öt mélyföldet jöttünk. Die 2. Septembris jöttünk által Szilivája nevű szép török városon, mely keresztyének idejében igen szép volt és erős a tengerparton, aznap értünk az tenger mellé, estvére jöttünk hálni egy Pathos nevű görög faluba, az hol igen jó bort ivánk, fejért, ez négy mélyföldnyi út volt. Die 3. Septembris jöttünk ebédre Kucsuk Cekmébe, által nagy Cekmén, itt haladók meg az német követet; estvére be Konstantinápolyba. Aznapi utunk volt négy mélyföld. Die 8. Septembris eljárók követ urammal az Justinianus császár csináltatta templomot, mely különb-különbféle márványkövekből építtetett, vagyon öt külső rézkapuk, vagyon belső nagy két kapuk, egyiknek ezek közül megette vagyon az templom falába oda csinálva az Noe bárkájának deszkájából nagy darab, egy kicsit én is vájtam vala. Vagyon más helyett benne egy oszlop alján, nem tudom, micsoda kő, igen szép, sima, fekete színű zöld, ki mindenkor izzad. Ennek mind oldala, alja, padimentuma, boltása, mind különb-különb márvány. Eodem die voltunk az oroszlányoknál is, kik közül hárman valának együtt egy házban, különb-különb helyen kötve vékony vaslánccal. Vala más helyben egy igen nagy kötelen félig bojtos, az nyaka sebes vala, setét helyen vala ez. Vala egy párduc igen szép más helyen, ennek nyaka, dereka meg vala kötve; vagyon annyi farka, mint az oroszlánynak; vala egy hiúz is, de igen lator, item vala egy pézsmamacska is, de ez annál is latrabb vala, egy vaskalitkába vala. Ezeken kívül valának farkasok, rókák, melyeket annak idejében mulatságnak okáért az császár előtt szaggattatnak el. […]
Die 21. Septembris. Mentünk sétálni hajón fel az Fekete-tengerre az Bogázon, mely Bogázon vagyon négy kővár, együtt kettő egymással átalellenben, másutt is kettő hasonlóképpen. Elsőben éri ember Bőrvárát, mely vár első csinálmánya az töröknek. Ennek a helyét kerítette volt be az török az elmetélt tehénbőrrel, ennek átalellenében vagyon más vár, melyet hínak Anadol Hiszárnak; ezekben egyikben-egyikben lehet húsz vagy huszonöt álgyú apróstól, férne el benne talán négy [?] négyszáz ember, ezek lesznek egy-egy kis mélyföldre Konstantinápolyhoz. Ezen felyül vannak más két várak egymás ellenében, ugyanaz torokban ezek is, az nevük törökül Kavák; ezekben is egyannyi álgyú lehet, ezeken felyül csak közel kiérni az torokból az széles Fekete-tengerre. Kiérkezvén az torokból, bal kéz felől az hegyoldalon egy torony vagyon kőből rakva, százharminc lejtés az magassága, ezen fenn három lámpás vagyon, kettő kétfelől az teteje mellett vannak csinálva, kinek egyikébe beleférne öt vagy hat ember, az tetejében legnagyobb lámpás, melynek kereksége 24 kristályból áll, két kristály lehet 3 arasz, az magassága penig öt renddel vagyon az kristály egymáson felyül, legalább beleférne tíz ember; ez lámpás arra való, hogy éjszaka az setétben messzünnen jövő gályák útjokat erre tudják vezérleni, mely ha éjjel megaluszik, az arra rendeltetett ember gondviseletlensége miatt meg szokott ölettetni. Itt létemben a gondviselő igen vén ember lévén, azt hallottam felőle, hogy ezt az tornyot Szent Miklós csináltatta volna, kinek most is teste alatt ott fekünnék, melynek nagyobb bizonyságára most is gyertyát égetnek alatt, mely gyertyát alatt elsőben ha meg nem gyújtanák, az felső gyertyák az lámpásban nem éghetnek; mely próbált dolog lévén, ennek előtte való időkben az lámpásban való égés világosságában igen corrumpálódott ez egyszeri dologért, melyért az akkori gondviselőt meg is ölték. Die 22. volt ez.
Ehhez csak közel az tengerben az kőszikla tetején egy alabástromból csinált oszlop vagyon, mely három darabból áll, vassal foglaltatott, alatt az virágok alatt írás is vala, de az régiség miatt elkopván, nem olvashatám el, sietvén, az nevemet két betűvel felírván reá, honnét meredek lévén, igen nehezen jöheték le.
Visszajövén, szállánk ki a tengerpartra az császárnak egy igen szép kertéhez, mely már Ázsiának mondatik, de ide nem eresztenek be; alább jövén, jövénk Üsztyüdár nevű török városba, itt egy kicsinyt falatozánk, s jövénk az Leányvárba, mely az tengerben vagyon, itt is egy igen erős torony vagyon, melyben egy kút is vagyon, de azt mondják, csak az esővízből áll.
Innét átaljövén az tengeren az császár lakóházai mellé, itt igen nagy és szép álgyúkat látánk. Kiváltképpen 3 oly volt, hogy egy kissé meghajolván, benne ülhetett ember, az többi is valóban nagyok. Ide csak közel level egy kapu ki a császár házaitól; az kapu felett oly halcsontokat láttunk, hogy talán csak szélessége az fejének két arasz héjával ha volt, háta gerincebeli csontok igen nagyok, oldalcsontjai lehettek ké-két öl, de még sok eltörött volt benne. Ide is nem messze egy szép kút, vize jó innya és hideg, mely felől az keresztyének oly hiszemben vannak, hogy esztendőt által egyszer megmosdván benne, hogy bínek az esztendőiek elmosattatnak. Ismét az szállásra jövénk.
October. […] Die 12. Octobris jöve be az császár Konstantinápolyba elég pompával, kevés lovas haddal, feles jancsársággal, lehetett 10 000 jancsár. Rend ez volt: elöl elmenvén az urak, főember szolgák ki-ki udvarával, jöve utána a jancsár aga, eltakarodván az jancsárság, jövének az vezér csauszi, ezek után az omeriták zöld patyolatosok, ezek után a császár csauszi hét rendben, ezek között viszik az császár négy lófark zászlóját, kik után feles kadiak menvén, jöve utánok az vezér és mufti egymás mellett. Ezek után az császár feles vezetéki, mely vezetékek után viszik az leopárdokat egy-egy tevén, kit aranyos materiába, kit bársonyba öltöztetve, kik után más kiváltképpen való kilenc pajzsos igen szép vezetékek, kik után viszik az Alkoránt zölddel bevonva egy tevén, utána más tevén az császár székit, mely is igen szép, azután két nagy úr egymás mellett, kik után az császár; vala pedig veres vont aranyban, nyuszttal bellettben, galléros, közép konty az fejében, három toll benne, oldal felé ketteje feláll az tetejével, az első középen elöl alá van szegezve az tetejével, igen szép medáljokban állanak, kétfelé van aranylánccal az medálj szegezve, mely is mind gyémánttal rakott, az nap barna lovon ül vala, igen szép kövekkel kirakott szerszám, utána egyedül megyen az sodomitája, ez után mennek ketten az fegyverhordozó és csuhadár, az fegyverhordozó jobb kéz felől, mely oly kardot viszen utána kövekkel rakottat, kinek mását sohasem láttam, ezek után ketten-ketten egymás mellett az egész császár udvara, kik is inkább mind fejedelmi szerszámban vadnak, 12 zászlót visznek utána, feles muzsikások, szpaiság és egyéb hadnak is vannak utol kísérők etc. […]

Anno 1666. […] Die 2 Februarius. Eodem die löttünk szemben az császárral, az franciai követtel, egyszersmind az szekereket is az adóval együtt magunkkal, az ajándékkal rendet állván az császár rostélyos tornya előtt, honnét midőn megnézegetné az ajándékot, elvevén és leültetvén, ennünk adának, az jancsárságnak azután elkezdvén az fizetést renddel-renddel zászlónként, kinek végezeti után éteket hozának, holott az vezér enni adván az követeknek, magával évén egy asztalnál az franciai követ, az mi követünk penig az kapitány pasával csak közel, ugyanott azon házban, minekutána öttek volna, kihozák az követeket kaftányozni, megkaftányozák az franciát, s talán 15 vagy 16 magával, magát nem nyuszttal béllettel. Minket is megkaftányozának hatan, noha tizenkettő lött volna szokás, de így levén, rendbe állánk, az vezér bement az császárhoz. […]
Die 29. Martius ment ki az ordi, mely annyit teszen, mint tábor piaca, az sátorokhoz, itt mindenféle mesteremberek külön-külön az ő seregekkel, pompával s dobszóval és egyébféle muzsikaszóval az császár filagóriája előtt elmenvén, mindenféle mesterember az ő mesterségek szerént való dolgokat ott meg szokta mutatni, külön-külön mindenik sereg megállván, az császárt meg is szokta áldani; onnét elmenvén, Sztarcbol efendi nevű úrnak az házához mennek, holott prédát vetvén mindazokban, valamint ki-ki szokott, az ő mestersége szerint szokott vinni; onnét aztán kimégyen, azki táborra való; azki penig hon maradó, hazaoszolnak. Azon az napon zsidónak, görögnek, minden névvel nevezendő nemzetségnek, még az cigánynak is estig szabad zöldben járni és kontyot viselni. Legelöl szokták vinni az kenyeret az kenyérsütők, kalácsot és egyebet, utána mindjárt az húst az mészárosok, ezek után mindenféle mesterek, az mely mesterek kevesen szoktak lenni, 3-4 féle is egybeáll; utol viszik s mennek az szántók-vetők, legutol szalmát visznek, azután semmi sincs. […]

[1669] októbernek vége felé megindulék Brassóból Havaselvében Pitesd felé által a Dunán Nikápolyba, onnan által a Sophia magas havasán, találám elöl Mikes Kelemen uramat, ki a császártól Jenihserből jő vala, ezelőtt nem sokkal szegény Gyulai Tamás uram meghalt volt egy Ternova nevű görög faluban; én is beérkezvén Jenihserbe, honnan egy útilevelet vevén, continuálom utamat, de valóban meguntam vala a sok havasokat hágni, midőn azért érkeztünk volna egy Stephania nevű görög városba, vetekedünk vala, a két portus közül melyik felé fogjunk, mivel csak a málvásiai és nigroponti két híres portusról indulhat vala az ember Kandia felé a vízen gályákkal, és nem kaphatunk vala igaz és valóságos hírt, hogy melyik helyen találunk hamarébb Kandia felé induló gályát, de mivel a málvásiai út kivált Chorinthus táján igen félelmes vala, a nehéz pénz is nálunk lévén, nem merénk arra fogni, hanem mintegy két mérfölddel Chorinthus mellett elmenénk, Nigroponti nevű portusra tartván.
Bémenénk Nigroponti nevű erős városba, kit szultán Szoliman vett volt meg, ki is szigetben van ugyan, de oly közel a szárazhoz, hogy kőhíd van bé a száraztól általcsinálva igen erősen, mely oly kőhíd, hogy gályák járhatnak el alatta, igaz dolog, hogy hol az árbocfáknak által kell járni, ott felvonós fahíd van a közepén.
Itt láttam a híd mellett egy malmot, melyet a tenger hajt, négyszer fordulván meg az tenger egy éjjel s egy nap úgy, hogy reggeltől fogva napkelet felől, ismét déltől fogva estvéig napnyugot felől, estvétől fogva éjfélig ismét napkelet felől, és éjféltől reggelig ismét napnyugot felől való folyásával hajtja azon malomnak a kerekét, mely malomkerekek a tengernek abban a folyásában oly láb alatt vagynak, hogy az úti gályáknak ott kell elmenniök, és azon kerekeket, mikor gályák érkeznek, mindenkor be szokták vonni csuda mesterséggel, hogy az úti gályák szépen elmehetnek. Ottlétem alatt ezen malmot sokszor csudálva nézem vala.
Innét előttem indulván Zólyominak egy követe Kandiába a vezérhez, nem igen messze viheté követségét, mert ura egészségéért megivá a tengert, mely szomorú casus nem kevéssé ijesztett vala meg, mivel nékem is arra kell vala mennen, de mivel periculum vala in mora, Isten hírével nekifogék. Midőn azért egy kisded hajót találtam volna Kandia felé, tehát valami nehezen megszegődém vélek, hogy ötödmagammal vigyen el Kandiába, de ide is úgy fogadának be, hogy csak magam üljek fel a széles helybe, a többi pedig, cselédim, a büdösben, elég tetves helyben, hová in anno 1670 nagy nehezen béverekedénk 14 nap alatt, melyet már azelőtt másfél hónappal megvett volt a török per contractum az olaszoktól. […]
December 1. érkeztünk be Kandiába, melyet volt már másfél hónapja, hogy megvett volt a török, feladván a benne valók, mivel nem volt elég praesidium benne. A hely nagy, mint másfél Szeben, lehet akkora, bástyái három rendben vannak, az árkon kívül valók csuda formában, a föld színénél alább csipkésen voltak mesterséges csinálmányuak; ezenkívül ahol mezőt gondolt volna ember látni, a föld alja majd kétarasznyi puskalövésnyire mind porral volt megrakva, mégpenig három renddel egymás hátán, amely miatt sok török veszett, ugyan több, mint a lövés miatt. Ezeken a bástyákon belül az árka volt, széles ugyan, de nem szélesebb az fogarasi ároknál, de mélyebb száraz árka van, ezeken belől vannak már a regularis derék bástyák, kikhez hasonlókat csinálmányban sohasem láttam; nagyok és magasak, rettenetes vastagok, csoda kőből béllettek, mert nem omlott, hanem csak belément a golyóbis; ezekről oltalmazták a vár árkán kívül való alacsony bástya alatt. Ezek között oly volt egy, hogy bizony könnyebb volna Fogarast megvenni, hogysem ez egy bástyát; Fejér bástyának híják, ezen nem is esett lövés, mivel értésére esett a töröknek, micsoda készülettel van.
Ezek közül a regularis bástyák közül vettek meg egyet, ott ment be a török, porral hányatván fel, mely bástya volt a tengerparton, ahol férni sem tudtak, Velence felől való részen, mivel egy olasz szökött volt ki, s az mondotta meg a vezérnek, hol víja, mely olaszt halálra tartották benn, másnap meg akarták ölni; éjjel elszöktették, ki törökök közé, ezmiatt veszett Kandia. Ember benne semmi sem maradt egy zsidónál egyéb, ez is lopva egy lyukban maradt meg, annál is inkább semmi egyetmás, mindent elvittek belőle. NB. Maradt volt ugyan ezer akó peszmét, kit Panajotnak, az főtolmácsnak65 ajándékozott a vezér. Álgyú elegyestül maradt több háromszáznál, vittel el többet hétszáznál.
Amely bástyát megvettek volt a törökök, Veres bástyának híják. A pasák közül senki el nem esett, hanem egyéb közrend mind lovas, kiváltképpen gyalogság igen sok, száma nélkül. Ötfelől vítták. Vagyon egy Torony nevű bástyája, mely a tengerbe van csinálva, rakáson, töltésen mennek belé, ez is erősebb Fogarasnál; tovább lőtték fél esztendőnél, mégsem vehették volna meg, ha a várat fel nem adják, […] a portust inkább oltalmazta, mint az várat. […]
Ezeken belül volt már a város, temploma annyi, hogy egy városban ennyit nem láttam, az nagyjait az császár és vezér csináltatta, s más úgy rendelé mecsetnek; portusa kicsiny van, hatvan-hetven gálya nehezen fér el benne. Kívül hozzá egy álgyúlövésnyire csináltak volt a törökök egy földvárat, melyet neveztek volt Madie várnak, azaz bosszúűző vár, ebből obsideáltak volt lente, de ez nem sok ártására volt. Megvevé az török Kandiát, amazt elhányatá. Én benn voltam szálláson az várban az Panajot házánál, melyet vett volt hétszáz talléron egy templommal együtt holmi görög papok számára.
Ezalatt nékem szállást az várban benn Kandiában rendeltek vala, és amíg válaszom lőn, hat hétig ott lakám, és ottlakásom alatt eljárám egynehányszor az várat belül és kívül, melyhez hasonló kézzel csinált erősséget én soha mást nem láttam, mert ennek három renddel valának az ő erősségi, úgymint legbelől valának oly magas bástyák, kikről az rajta kívül való erősségeket oltalmazhatja vala, és ezek valaholott valának, mindenik mellett külön-külön cejtházak valának. Ezeknél küljebb más rendbeli erősség vala, szokás szerént való regularis66 nagy bástyák, kikhez hasonlókat mind nagysággal s mind magassággal nem láttam; mely bástyák sem téglából, sem kemény kőből csináltattak, hanem ugyanott termett oly csudálatos lágy fehér kövekből valának építtetve, hogy az lövés ellen semmit sem romol vala, hanem az golyóbis csak bele hal vala; ezek nagyságokkal olyak valának, kiken egyiken-egyiken három- vagy négyszáz ember bőven forgolódhatik. Ezeken kívül vala az nagy, mély és széles árok, víz nélkül, ennek az ároknak az külső szélinél, ahol az béllése szokott lenni az ároknak az föld színénél és az béllés tetejénél alább oly csudálatos titkos bástyaforma erősségek valának körös-körül, hogy azt az ellenség nemhogy láthatja, de sőt valamig reá nem bökken vala, nem is remélheti vala létét, harmadrendbeli erősség ez vala.
Mindezeken kívül, azhol már akárki is szabad mezőnek ítélheti az földet, tehát az föld alja körös-körül az árok mellett, majd egy puskalövésnyiig kívül az árkon puskaporral vala megrakva úgy, hogy ahol csak tíz, húsz ember is az ellenség közül megcsoportozik vala, az ég felé repítik vala szárny nélkül, mely miá a város kívül nagy darab helyen az mező úgy fel vala hányattatva, hogy aki nem tudta volna az dolgot, város és pincék helyének ítélhette volna méltán. Hat hétig voltam ott két szolgával és két postával, Paládi Györggyel és Boér Istvánnal.


[1670]
Circa dimidium Februarii válaszom lőn az fővezértől, és Isten kegyelméből megindulék vissza 16. az nap jöttem Día68 nevű szigetbe, mely 12 mértföld Kandiához, 17. helyben voltunk, mert szelünk nem volt; 18. jöttünk Malmak nevű szigetbe, mely 120 mértföld a megírt Día nevű szigethez; 19. jöttünk Milus nevű szigetbe, mely hatvan mértföld, mert rossz szelünk volt; 20. jöttünk Nigropolis torkának szélébe, mely 70 mértföld; 21. Nigropolisba, mely 80 mértföld; 22. helyben voltunk, 24. jöttünk egy rossz kerületbe, azon torokba, 25. jöttünk csavargólag a torok végéig; 27. jöttünk jó széllel Cassandria nevű szigetbe, 29. kiszállottunk Thessalonicába. Colosse mellett elmenvén, holott találtam Boér Zsigmond uramat, ott lévén a császár is, onnan kiindulék Drinápoly felé, onnan ki a Dunán által Bukarestre, holott otthon lévén a vajda, lovat külde alám, hogy hozzája felmenjek, s fel is menék, hogy egyről s másról kérdezősködvén, elbúcsúzám tőle, s utamat continuálám Erdély felé. Circa finem Martii Fehérvárra érkezém. […]