Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Fajcsák Györgyi
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
Kínai bútorok reneszánsza
Fotó: Sulyok Miklós
Forrás: Intérieur, 2004. április-május, 82-86. oldal
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Nyugaton ma reneszánszát éli a kínai bútorok iránti érdeklődés, noha e távol-keleti bútorművesség felfedezése alig fél évszázada kezdôdött el. Az 1930-as években, Pekingben élô külföldiek kezdték el gyűjteni a helyiek által Ming-stílusú bútorként emlegetett, kiváló arányú, tökéletes szerkezetű, rendkívül finom szemcsézettségű trópusi keményfákból készített használati tárgyakat. A Ming-stílusú bútorok legszebb darabjai a kínai bútorművesség fénykorában, a XVI. század második fele és a XVIII. század elsô negyede között készültek.

A XIX. század második fele sajátos választóvonal a kínai bútorművesség történetében. Egyszerre volt jelen a klasszikus bútorkészítés addigra erősen megkopott hagyománya, és a külföldiek fokozódó jelenlétéből adódó új igények kielégítésének vágya. A XIX. század második felétôl ugyanis mind több európai élt a Mennyei Birodalom által megnyitott kikötővárosokban – többek között Sanghajban, Kantonban, Tienjinben –, ami természetszerűen új bútorformák kínai megjelenését és a helyi típusok fokozatos átalakulását vonta magával. A kínai bútorművesség éppen ezen átalakulás révén lett páratlan: a nyugati és a keleti bútortípusok és formák ötvöződtek - a fekvő- és ülőalkalmatosságok, az asztalok és a szekrények esetében egyaránt -, ami a bútorok karakteres kínai díszítőmotívumokkal való díszítésével is társult. A megszülető bútortípusok egyik fő erénye abban rejlett, hogy egyszerre tudták kielégíteni a helyi előkelők és gazdag kereskedők igényeit, valamint a Kínában élő külföldiek elvárásait. Néhány kiragadott kínai bútoron szemléletesen nyomon követhetô a különböző formák találkozása és az eltérő funkciók összesimulása.

Az ágyak a kínai művesség legkorábbi bútortípusai közé sorolhatók. Különösen kedvelt, fekvő- és ülőbútorként egyaránt elterjedt típus volt az ún. luohan-ágy („Buddha tanítvány ágy”). E négy lábon álló bútordarab viszonylag széles ülő- illetve fekhelylapjának két rövidebb oldalához és hátához alacsony, lépcsőzetes keretvonalú támlakeretet illesztettek, amit változatos módon díszítettek: gyakorta áttört mintájú faelemekből készítették és jáde, rekeszzománc, drágakő, porcelán vagy márványberakással ékesítették. Az ülőlap legtöbbször fa- vagy gyékénybetétes volt.

Az ágyat többnyire az írástudók dolgozószobájának vagy hálószobájának fôfalához, középre állították, s ellenzőket helyeztek köré, hogy szélvédett, elkerített tér alakuljon ki a helyiségben. Nappal az ágyneműt levették, vagy az ágy hátához összehajtogatták. Az ágyra alacsony asztalkát is állíthattak, melyre kisebb tárgyakat – csészéket, kannákat, íróeszközöket – is helyezhettek. Az összegyűlt írástudók, rendszerint kettesével, az ágyon foglaltak helyet és beszélgetés közben teát vagy bort iszogattak.

A luohan-ágyak jellegzetes átváltozásának szép példái a két rövid oldalukon gyékény bevonatú, kar- és fejtámaszként egyaránt jól szolgáló, kerettel ellátott bútorok. A külföldiek széles kanapé gyanánt kedvelték és párnákkal, keleti kelmékkel díszítve ülő- és fekvôbútornak egyaránt használták.

A századforduló kínai bútorai között nagyon népszerű asztaltípusnak számított a madzsong asztalok sora. A jellegzetes, négyzetes fedlapú, minden oldalukon középen kis fiókkal elkészített asztalok szolgáltak a közkedvelt kínai dominójáték terepéül. Az asztallap alatt körbefutó keskeny díszítő faragványok többnyire ismert kínai szerencseszimbólumokat vonultattak fel. A kínai játékosok négy oldalról ülték körbe az asztalt és rendszerint alacsony ülôkéken, esetleg dobszékeken helyezkedtek el. Az európai igény gyorsan kártyaasztalt varázsolt a kínai madzsong asztalokból, és a négyzetes ülőkéket támlás székekké alakította át: megemelték ülőlapjukat és díszítő faragványokkal ékesítették a háttámlák és ülőlapok találkozását.

Az asztalok közül a nagy fedlapú, fiók nélküli asztalok szolgáltak írásra a kínai írástudók dolgozószobáiban. A széles asztallapon kényelmesen kitekerhették a papírt és megnézhették a festménytekercseket. Festő- és írószerszámaikat külön írószerládákban vagy dobozokban tárolták. Kínában a XVIII. század közepe óta ismerték az európai formájú íróasztalokat. A XIX. század 80-as éveitől kezdve mind több darabot készítettek a hazai igények kielégítésére is. Jellemző szerkezeti és funkcionális elemként azonban lábtartót illesztettek a lábak közé. (A kínaiak a székek és ágyak elé is gyakran helyeztek lábtartót.) Rendszerint a nemes faanyag és a fiókok visszafogott, de nagyon igényes fémdíszítései (változatos formájú fogóalátétek, fogantyúk) adták meg az íróasztalok karakterét.

Luohan-ágy hasábforma lábakkal, gyékényborítású fekvôrésszel és gyékényborítású kerek kartámlákkal. Az ágy fekvőkeretébe két fiókot is illesztettek. Az ülő- illetve a fekvőlap alatti merevítôléceket ókori jáde szertartási tárgy (bikorong) motívummal díszítették

 

Madzsong asztal támlás székekkel. A székek lábvégein egy-egy faragott levél hajlik felfelé. A kínai dominójáték játékosai az asztallap közepén kihúzható kis fiókokban tartják lapjaikat

 

A kínai írástudók kedvelt idôtöltése volt a zenélés. Éppen ezért gyakran található qin-hangszerasztal dolgozószobáikban. A hosszú testű pengetős hangszer formájához igazodó, keskeny asztalok többnyire oldalt, az ágy közelében álltak. Alakjuk, nemes díszítésük és változatos alkalmazhatóságuk avatta ezeket az európai ízlésű lakóterek kedvelt bútordarabjává

 

A kínai belső terek fontos látványeleme volt a színhasználat. A bútorok sötétebb vagy világosabb faanyagát élénk színű, mintás textíliákkal, gazdag mintázatú anyagokkal és gondosan megválasztott árnyalatokkal igyekeztek élővé tenni. Általános volt a piros /például a vöröslakk/ használata, ami az öröm és boldogság jelképszíneként különösen az ifjú házasok lakótereiben volt gyakori

 

A fiókok réz alátétre erősített fogóval mozgathatók. A szélső, nagyobb fiókok rézalátéte pillangó alakú, ami az öröm és boldogság jelképe, míg a középső fiók rézalátéte denevért idéz. A kínai művészetben a denevért a szerencse szimbólumaként ábrázolják

 

A székek szépsége kifinomult formájukban, az ívelt és hajlított elemek tökéletes harmóniájában rejlik. A háttámla és kartámaszok alatt végigfutó bambuszrácsozat légies sziluettet kölcsönöz a daraboknak

 

A kínaiak rendszerint egy-egy állványt állítottak az íróasztal mellé a kisebb dísztárgyak, füstölők, szárazvirág-kompozícók vagy bonsaiok elhelyezésére. Az asztalhoz karosszéket, támlásszéket, esetleg ülőkét társítottak, s könyvespolcot, kisebb szekrényt állítottak a fal mellé a fontosabb iratok, könyvek, festménytekercsek tárolására. A XIX-XX. század fordulójának kínai könyvszekrényeinek szép darabjai kiválóan ötvözik a zárt és nyitott rakpolcú szekrények korábbról már ismert kínai típusát. A népszerű kétajtós könyvszekrények belső tere polcokat és a polcok alá helyezett fióksort rejthetett. A szekrények ajtaja az Európában oly népszerű, felül üvegezett, alul tömör ajtót úgy alakította át, hogy a szekrényajtók nyitott felső felét sűrű bambuszráccsal fedték be, míg zárt alsó részét faragott fabetétlapokkal díszítették. Az ajtók nyitása fémalátétre erősített fogantyúkkal, zárása fém keresztrúddal történt.

A kínai ülőalkalmatosságok igen szerteágazó világában meghatározó csoportot jelentenek a karosszékek, amelyeknek használata, az enteriőrben való elhelyezése sokféle szabály ismeretében történt. Rendszerint párban álltak és mindig tükrözték a helyet foglalók társadalmi rangját és egymáshoz való viszonyát.

A karosszékek jellegzetes fajtái az alacsony, szögletes hátés kartámlájú székek, melyeknek szépsége a hát- és kartámlák kialakításában rejlett, s finom vonalvezetésük a női lakosztályok jellegzetes bútorává avatta őket. A kötetlen, bensőséges viszonyt tükröző bútorok közé sorolhatók. Igen népszerű bútornak számítottak bambusz és rotangpálmából készített változatai, amelyek anyaguk okán még inkább közkedveltek voltak. A századforduló kínai bambuszszékeinek kecses hajlékonysága (enyhén kihajló háttámlája, ívelt kartámaszai) az európai hajlított bútorok (pl. Thonet) vonalvezetésével rokonítja e darabokat. Légiességük és természetes anyaguk miatt nagyon népszerű bútorfajtának számítottak, s értéküket könnyű sérülékenységük sem csökkentette.

A kínai formák és az európai funkcionalitás találkozásának jellegzetes példái a fiókos szekrénykék századfordulós átalakulása. E bútorok eredendően felhajló fedlapú, fiókos asztalok voltak, amelyeknek szépségét mélyen lenyúló, ívelt vonalú, faragott köpenyük adta. A fal elé állított tárolóasztalokat rendszerint a női lakosztályokban használták. A századfordulón a felhajló végű fedlap és az alatta húzódó fiókok ugyan megmaradtak, de a lenyúló díszes köpenyt az európai igényeknek jobban megfelelő ajtós rakodótér váltotta fel.

A szekrény jellegzetessége a kiváló belső térképzés és a bútorfelület díszítésének finom aránya. A funkcionalitás és a dekorativitás találkozásának szép példái a szekrényajtók alá helyezett fiókok