Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Prinz Gyula (1882-1973)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

ÉLETRAJZA
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzelet.htm

Prinz Gyula 1882. január 11-én született Rábamolnáriban.
A nagykanizsai katolikus főgimnázium egykori tanulójáról nyílván nem sejtik tanárai, hogy ebből a nagyon rossz tanulóból később a magyar földrajztudomány egyik nagy egyénisége lesz – hiszen több ízben megbukik. (Így pl. harmadik osztályban latinból, számtanból, rajzoló mértanból és földrajzból [!], majd negyedikben latinból kénytelen ismételni, de egyszer még anyanyelvéből, németből is megbuktatják félévkor...) Édesapja kiveszi az iskolából, így Budapesten érettségizik („nem a gyerekkel van a baj”).
Prinz jelentkezik a budapesti egyetemen Lóczy Lajosnál, és bejelenti: a földrajz egyetemi tanára akar lenni... Elképesztő aktivitással, napi 14-16 órát tanul és dolgozik: az első évtől kezdve mindvégig ő a legjobb tanuló az évfolyamban. Az egyetemi doktori fokozatot Breslauban szerzi meg, ahol tanársegédi állást is kap. Elkerül Berlinbe, ahol megismerkedik Richtofennel, akivel közli: Ázsia legjobb ismerője kíván lenni.
1904-ben már a budapesti egyetem Földrajzi és Őslénytani Intézetében találjuk, ahol őslénytannal foglalkozó tanársegédként dolgozik. 1906-ban mint ilyen szakembert hívják meg Almásy György Közép-Ázsia expedíciójába. Útiélményeit az Utazásaim Belső-Ázsiában c. könyvében teszi közzé. A hosszú útról hazatérve, 1908-ban kinevezik adjunktusnak, majd 1909 áprilisában ismét visszatér Belső-Ázsiába.
1912 és 1918 között Budapesten, a polgári iskolai tanárképző foiskola földrajzi tanszékén főiskolai tanár. 1914-ben Izlandon éri a háború kitörése – azonnal letartóztatják és Skóciába internálják... 1918-ban kinevezik a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Földrajzi Intézetének professzorává. Furcsa fintora a sorsnak, hogy ahol megjelenik, bezárják az egyetemet... Budapestre, majd Pécsre kerül; utóbbi egyetemen 1923-tól egészen 1940-ig tanít (dékán, rektor, egyetemi tanár), majd öt évig a kolozsvári egyetem professzora. 1934-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A második világháború befejezésétől nyugdíjazásáig Szegeden tanít.
Prinz Gyula 1973. december 31-én hunyt el Budapesten.

Prinz Gyula (Rábamolnári, 1882. jan. 11. – Bp., 1973. dec. 31.): geográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1935–49), a földrajztudományok doktora (1954). Lóczy Lajos és Koch Antal tanítványaként a bp.-i tudományegy.-en (1900–02), majd a boroszlói egy.-en tanult (1902–04), mint tanársegéd doktorált (1904). A leíró földtan magántanárává képesítették a bp.-i tudományegy.-en (1908). Lóczy Lajos ajánlására részt vett Almásy György közép-ázsiai expedíciójában (1906–07). 1909-ben ezt az útját egyedül megismételte. Nagy területeket térképezett fel, tanulmányozta a Föld szerkezeti viszonyait, felismerte a fiatal kéregmozgások jelentőségét, valamint az alpi és belső-ázsiai területek eljegesedésében mutatkozó különbségeket. Tanulmányúton járt Skóciában (1917) és Izlandon (1914). Egy.-i tanár a pozsonyi (1918–19), a bp.-i (1919–23), a pécsi (1923–40) s a kolozsvári tudományegy.-en (1940–44). A földrajzi tanszék vezetője a szegedi tudományegy.-en (1945–57). dékán (1948–49). majd prodékán (1949–50). 1920-tól alelnöke, utóbb t. elnöke a Magy. Földrajzi Társaságnak. Művében kifejtette a Kárpát-medence szerkezeti-morfológiai kialakulását magyarázó Tisia-elméletet. Településföldrajzzal és városmorfológiával is foglalkozott. Tudományos munkásságáért megkapta a Kitaibel-emlékérmet, a Lóczy-emlékérmet (1938). – F. m. Ázsia szívében (Bp., 1911); Budapest földrajza (Bp., 1914); Magyarország földrajza (Bp., 1914); Európa természeti földrajza (Bp., 1923); A magas Tiensan (Bp., 1939); Hat világrész földrajza (Bp., 1943); Utazásaim Belső-Ázsiában (Bp., 1943); A földrajzi és természeti adottságok a városépítésban (Bp., 1954); Városföldrajz (Bp., 1955); Az országdomborzat földszármazástani magyarázata (A „Tisia-elmélet” tükrében) (Földr. Közl., 1968). Irod. Somogyi Sándor: Búcsú P. Gy.-tól (Földr. Közl., 1974. 1. sz.).

Forrás: Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)

 

TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA
különös tekintettel belső-ázsiai kutatásaira
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzmunka.htm

Amikor Prinz Berlinben közli Richtofennel, hogy Ázsia legjobb ismerője kíván lenni, még talán egyikőjük sem sejti, hogy valóban az egyik legjobb ismerője lesz, hiszen a későbbiekben sikerrel ötvözi a terepbejárás és az irodalmi-elméleti kutatások eredményeit – a nemzetközi földrajzi és geológiai irodalom máig számontartja ázsiai kutatásait.

Bécsben Eduard Suess geológustól elsoként hallja az ún. „köztes tömeg” problémáját (bár mindenki neki tulajdonítja a Tisia-elméletet, Prinz hangsúlyozza, hogy ő csak nevet adott ennek, így nem egyéb, mint a köztes tömeg problematikájának átgondolása).

1906-ban a budapesti egyetem Földrajzi és Őslénytani Intézetének paleontológus tanársegédeként hívják meg Almásy György Közép-Ázsia expedíciójába, ahova Herbert Acher is elkíséri őket. (Itt fontos megjegyezni, hogy a jogi doktor Almásy – akit autodidaktaként az utazás során főleg az állattani és néprajzi gyűjtés érdekel – és a tudós geológus-geomorfológus Prinz Gyula útjai fél év után elválnak.) Prinz mindenesetre megfigyeléseivel olyan értékes adatokat közöl, amelyek eddig elkerülték az orosz katonai térképészek figyelmét. Első útja alkalmával Andizsán felől kel át a Fergána-hegységen, és kutatásokat végez a Narin medencéjében. A nyár folyamán áthalad a Terszkej-Alataun, és az Isszik-kul környékét tanulmányozza. Ősszel bejárja a Borkoldaj-hegységet, a Karaszai- és a Kogelcsob-fennsíkot. Számos természetföldrajzi probléma megoldására jön rá: tisztázza a bejárt terület folyóinak eredetét és vízgyűjtő területeik kiterjedését. Prinzet a Tien-san érdekli; nagyjából ekkor és ezért válik el Almásytól is, majd megkezdi a hegység középső és déli részének feltárását. Az első út másik nagy eredménye a Száridzsász folyó áttörésének felkutatása, amelynek szűk szurdoka nyáron a gleccserek olvadékvizének áradata miatt teljesen megközelíthetetlen. Prinz Gyula eltökéltségét – és nem utolsósorban bátorságát – jellemzi, hogy itt elválik karavánjától, és egyetlen vezetővel, farkascsordák üvöltésétől kísérve, sok veszéllyel és szinte legyőzhetetlen akadályokkal dacolva indul tovább, amelynek eredménye a terület első (egyben tudományos igényű) leírása és feltérképezése – és ezzel kivívja magának a szakma elismerését is. A Dzsitim-tau hegylánc egyik 6000 méter fölé magasodó csúcsát térképező munkája során mesteréről Lóczy-csúcsnak nevezte el. Az út során pótolhatatlan veszteség éri: fényképezőgépe a Káinbulak-patakba esik, de az illusztráció sajátos megoldását választja: kitűnő rajzaival szemlélteti jegyzeteit.

A második Belső-Ázsia expedíció 1909. április 2-án indul el hazánkból, és végcélja a Tarim-medence kietlen sivatagja. Ekkor Kasgarban rendezkedik be: innen járja be a Pamir vidékét, és megállapítja a hegyvidék szerkezetének legjellemzőbb vonásait, valamint rájön, hogy az a harmadidiőszakban 2000 méterrel magasabb volt, mint napjainkban. A Dzsitim-tautól délre gyönyörű fekvésű, addig ismeretlen tavat fedez fel, amelynek felesége után a Lily-tó nevet adja. Innen hóviharokkal küzdve a belső-ázsiai hegyláncok nagy magasságán áttörve hatol át a Kogart-hágón, és útközben az ismeretlen csúcsok egyik leghatalmasabbikját Cholnoky-csúcsnak nevezi el. Második útja is osztatlan elismerésre talál a tudományos körökben, hiszen az előbbiekben felsorolt felfedezéseken túl Prinz hoz először részletes térképet Belső-Ázsia pleisztocén eljegesedésének nyomairól. De a néprajztudomány is sokat köszönhet Prinz Gyulának. A nomád életmódról, viseletről, temetkezési szokásokról szóló leírásai máig páratlan értékűek.
Cholnoky Jenő így emlékezik Prinz tien-sani útjáról: „Senki részletesebben be nem járta a Koktán-tau és a Bolortag láncokat, meg a Száridzsász folyó eddig soha nem járt szurdokát.”

1912 és 1918 között, amikor a fővárosban a polgári iskolai tanárképző foiskola földrajzi tanszékén tanít, megírja első Magyarország földrajzát is (ilyen monográfiát egyébként összesen négyet ír 1912 és 1942 között, igen jelentős különbségekkel). 1934-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Megjelenik a legterjedelmesebb Magyarország földrajza három kötetben. A negyvenes években hitet kellene tennie a német földrajz mellett, de A magyar emberföldrajz 40 éve c. művében megírja: „a magyar emberföldrajznak az önállósága, és nem a német hatás a meghatározója”.

 

MŰVEI ÉS FONTOSABB PUBLIKÁCIÓI
időrendi sorrendben
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzirasok.htm

1905 – Magyarország fekvése a tengerekhez, Budapest, Hornyánszky, 23 p. (különnyomat: Vasúti és Hajózási Hetilap, 1905, 49., 50., 51. sz.)

1909 – Die Vergletscherung des nördichen Teiles des zentralen Tien-scahn-Gebirges, Wien

1911 – Ázsia szívében, Budapest, Fritz Ádám, Utazások könyvtára 2., 78 p.

1911 – Utazásaim Belső-Ázsiában, Budapest, Kertész József Könyvnyomdája, 333 p.

1916 – Harc a tengerért, Budapest, Magyar Adria Egyesület, Magyar Adria Könyvtár, 2. sorozat 10., 59 p.

1920 – Erdély. Útmutató Erdély vendégei számára. A Kolozsvári Egyetem tanárainak közreműködésével összeállította: P. Gy., Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetem Kvk., 105 p.

1922 – Magyarország településformái, Hornyánszky, Magyar földrajzi értekezések 3. sz., 11 p.

1923 – Európa természeti földrajza. Segédkönyv az egyetemek bölcsészettudományi, gazdasági, jog- és államtudományi karainak, a műegyetemek, továbbá a gazdasági, kereskedelmi, katonai és tanárképző főiskolák hallgatói számára, Budapest, Világirodalom, 199 p.

1923 – Európa városai, Pécs-Budapest, Danubia, 95 p.

1925 – Útmutató földrajz. Az elemi földrajzi fogalmak magyarázata és bevezetés a tájkép szemléletébe. Budapest földrajzi jellemzése, Pécs, Danubia, 74 p.

1926 – Magyarország földrajza. A magyar föld és életjelenségek oknyomozó leírása, Pécs, Danubia, 1. kötet: Magyarország földjének származása, szerkezete és alakja, 202 p.

1936-38 – Magyar föld, magyar faj (szerzotársai: Cholnoky Jenő, gr. Teleki Pál és Bartucz Lajos), Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
1. kötet, 1. rész: P. Gy.: Magyarország tájrajza (A magyar éghajlat és a folyók vízjárása c. fejezetet Cholnoky J. írta), 1936, 394 p.
2. kötet, 2. rész: A magyar munka földrajza (szerzőtársa itt gr. Teleki Pál volt), 1937, 442 p.
1-3. kötet, Magyar földrajz 3. rész: Az államföldrajzi kép, 1938, 494 p.

1937 – Dunavölgyi fővárosok, Pécs, Dunántúl Nyomda, 21 p., Pannónia Könyvtár 36.

1939 – A Magas-Tiensán, Budapest, Dunántúl Pécsi Egyetem Nyomdája, a Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve, 35. kötet

1941 – A bolor, Budapest, Magyar Királyi Földtani Intézet kiadványai, Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve, 35. kötet, 6. füzet

1942 – Magyarország földrajza, Budapest, Renaissance, 272 p.

1943 – Hat világrész földrajza, Budapest, Renaissance, 568 p.

1945 – Utazásaim Belső-Ázsiában, Nagy-Turán földrajzi ábrázata, Budapest, Renaissance, 311 p.

1954 – A földrajzi és természeti adottságok szerepe a városépítésben, kézirat, Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 61 p., Mérnöki Továbbképző Intézet 1953-54 évi előadássorozatából

1954 – A Földrajzi Társaság szerepe a Szovjetunióban, Budapest, Akadémiai Kiadó, pp. 239-244, Földrajzi Közlemények, 1953. 3-4. szám

1954 – Szeged, Szeged, Csongrádmegyei Nyomda, Csongrádmegyei füzetek 7. sz., 24 p.

1955 – Városföldrajz, kézirat, Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 53 p.

1967 – A népesség mozgásának és a településhálózat alakulásának kölcsönhatása. A budapesti népesség alakulása. (szerzőtársak: Ruszkai Miklós és Szűcs István), kézirat, Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 42 p., Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából

É. n. – Budapest földrajza. Városföldrajzi tanulmány, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, 124 p.,

É. n. – Handbuch der geographisen Wissenschaft (6.) Südost- und Südeuropa in Natur, Kultur und Wirtschaf

IRODALOM PRINZ GYULÁRÓL

Szabó Pál Zoltán: Prinz Gyula tudományos munkásságának 50 éve, különlenyomat a Földrajzi Közlemények 1955. 2. számából, Budapest., 1955, pp. 119-126

 

 

Prinz Gyula
geológus-geográfus, néprajzkutató, a Tien-san kutatója
Született: Rábamolnári, 1882. január 11.
Meghalt: Budapest, 1973. december 31.
http://kincsestar.radio.hu/panoptikum/utazok/prinz.php

Apja vasutas, állomásfőnök volt, édesanyja, síkabonyi Angyal Franciska, nemesi családból származott. A harmadik gyermekként született fiú középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Budapesten végezte. 1900-ban, az érettségi évében első díjat nyert útleírásával a Magyar Turista Egyesület országos pályázatán. A jutalmat Eötvös Loránd, az MTA akkori elnöke adta át. Az ő tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetemre is. Első tanítómesterei az akkoriban már nemzetközi szaktekintélynek számító Lóczy Lajos és Koch Antal geológus professzorok voltak.

A német nyelven tökéletesen beszélő ifjú Münchenben is tanult. Lóczy ajánlólevelével utazott Berlinbe, ahol nagy hatással volt rá a jeles Ázsia-kutató geográfus, Ferdinand Richthofen. Egyetemi éveit Breslauban (ma Wroclaw) fejezte be és 1903-ban ott lett tanársegéd.

1904-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, melyet az Északkeleti-Bakony jura időszaki képződményeiről írt. 1908-ban lett a leíró földtan magántanára. 1912-ig a budapesti tudo-mányegyetem föld- és őslénytani intézetében tevékenykedett. 1912 és18 között az Erzsébet Tanárképző főiskola tanára volt, majd két esztendőn át a pozsonyi, 1920-41 között a pécsi, 1941-45 között pedig a kolozsvári egyetem ny.r. tanáraként dolgozott. 1945-58-ig, nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető professzoraként működött. 1904-ben lett tagja a Magyar FöldrajziTársaságnak, ahol alelnöki (1920-22) és főtitkári (1923-24) funkciókat is betöltött. 1930-ban lett a társaság tiszteletbeli tagja, s 1952-ben választották meg örökös tiszteletbeli elnöknek. Az Akadémia 1944-ben levelező tagjává választotta, ezt azonban 1949-ben nem ismerték el, s Prinz Gyulát csak 1989-ben rehabilitálták.

Tudományos munkásságának első időszakában főleg rétegtani és geológiai kérdésekkel foglalkozott, később a földrajz valamennyi ágát aktívan művelte. A geográfia utolsó olyan hazai tudósa volt, aki képesnek bizonyult az egész földrajztudományt átfogni, s annak minden ágában maradandó értékeket alkotni.

Már 22 éves korában a magyarországi liász és dogger őslénytan elismert szakértője volt. Munkáját a pontos faunaleírások, aprólékos rétegtani elemzések, eredeti megállapítások jellemzik. 1914-ben a Kárpát-medencéről alkotott első szintézisében körvonalazta később híressé vált Tisia-elméletét, melyet 1926-ban a Magyarország földrajza c. munka első kötetében tett közzé. (A Tisia-elmélet lényege, hogy a karon időszaki hegységek elsüllyedt romjaiból összetapadt, kemény kőzetekből álló ún.Tisia-tömb /masszívum/ mozgásai alakították ki a Kárpátok ívét.) Ez az elmélet fél évszázadon át, a globális lemeztektonikai elmélet hazai elterjedéséig uralta a magyar geotektonikai szemléletet.

Térképei és számos megállapítása ma is jól adap-tálhatók egy újabb szellemű kéregfejlődési elmélethez, mivel a szintézis földtani alapjai nagyrészt helytállóak. Az Alpokban végzett glaciológiai kutatásai során két jégkorszakot, az általa elnevezett idősebb akkiát és a fiatalabb burhant mutatta ki mérései alapján.

Úttörő jelentőségű tanulmányokat publikált a tele-pülésföldrajz, az idegenforgalmi-, a tenger- és a közlekedésföldrajz terén is.

Első kutatóútjára Lóczy Lajos ajánlására Almási György és az angol-osztrák Herbert Archer társaságában indult el 1906-ban Közép-Ázsiába, a Tien-san-hegységbe. Az expedíció tudományos eredményei az ő nevéhez fűződnek. Taram-bazarban táborozva a Kogart folyó teraszait tanulmányozta, s számos klímaváltozással kapcsolatos megfigyelést tett. Az Alabuga folyó völgyében a han-hai képződményeket és a löszformákat kutatta.

A Karkara és a Tekesz folyók völgyében teraszmor-fológiai kutatásokat végzett. Tanulmányozta a Tujuk-Asutörl, és - több 4000 méter feletti hágón átkelve - a Kaündü gleccsereit . Bejutott a Száridzsássz folyó áttörésének veszélyes déli szurdokába, majd a Kogelcsab-fennsík tavait vizsgálta.

A Száridzsássz megközelíthetetlen szurdokát a téli időszakban, az alacsony vízállást kihasználva, a sziklafalakhoz tapadó jégpárkányokon járta végig.

Cholnokyról nevezte el az eljegesedett Koksal-tau hegységben található egyik 6000 m-es látványos sziklacsúcsot, a másik pedig a Dzsitim-tau hegyláncon Lóczy nevét kapta.

Októberben Przsevalszkba tért vissza, majd Almásytól elválva ismét a Magas-Tien-sanba ment. Télen, nagy nehézségek árán, az Inilcsek jeges vizén átgázolva jutott el a Szárid-zsász aksirjaki szurdokához, melyet feltérké-pezett. Elkészítette a Borkoldáj-hegység keleti részének és a Bedel folyó áttörésének térké-pét, majd földtani és topográfiai felvételeket végzett a Kokija-tó környékén.

Első expedíciója a rendkívül szegényes felszerelés és az anyagi nehézségek ellenére is igen eredményes volt. Bejárta a Ferganai-medencét, s elkészítette a Kiziljart-gerinc környezetének tektonikai térképét. Beutazta a Kis-Narin medencéjét, s számos megfigyelést tett a belső ázsiai tavak kiszáradásával kapcsolatban. Az Iszik-kul árkában 2400 m magasságban egy harmadkori tó partvonalait fedezte fel. Eredményeit nagyszerű panorámarajzokkal és térképekkel dokumentálta. (Fényképezőgépe ugyanis nem volt!) A kirgiz nép életére vonatkozó megfigyelései, művészi értékű rajzai a néprajz-tudomány számára nyújtanak becses adalékokat.

1909 ápr. 2-án, az MTA 4000 koronás támogatásával indult második középázsiai expedíciójára. Az út összköltségei mintegy 10 000 koronát tettek ki. A hiányzó összeget különmunkából, bányaszakértői jelentésekből, újságcikkek honoráriumából teremtette elő.

Először hordalékkúpokat és folyóteraszokat tanulmányozott. A Kalmak-hágón keresztül átkelt a Ferganai-hegységen és a vele párhuzamos hegyláncokon. A Koktau-hegység északi részén teljesen ismeretlen területeken nagy nehézségek árán eljutott a Dserüj hágóig, majd a Csatir-kulhoz, ahonnan a Narin völgyébe utazott.
Narinszkojéból ismét a Tarim-medence nyugati részébe ment, ahol Kasgár székhellyel a Pamír É-i vonulatait és jégfolyamait (Atojnok- és Ködsailak-gleccserek), valamint a Gez szurdokát tanulmányozta.

Feltérképezte a Kur-Csimgen folyó forrásvidékét, átkelt a Káin-davanon, s a Kajündü-völgyben felfedezte a Korumdu- és a Dseinágl-gleccsereket.

1914-ben Izlandon a Vatnajökull eljegesedési folyamatait és a szigetország utóvulkáni jelenségeit tanulmányozta. 1917-ben Skóciában járt, s ezenkívül is számos rövidebb tanulmányutat tett Európában.

Prinz Gyula a Tien-san feltárójaként és legjelentősebb kutatójaként nemzetközileg is számot-tevő eredményekkel gazdagította az egyetemes földrajztudományt és a leíró földtant. Átfogó geológiai szelvényeket készített a Narin és a Jarkand-darja, valamint az Alaiku-szürt és a Terekdavan vidékéről. Külön figyelmet érdemelnek glaciológiai kutatásai. Elkészítette a Tien-san általa bejárt területéről a pleisztocén eljegesedés 1:2 000 000 arányú átnézetes térképét. Szintvonalas hegyszerkezeti panorámarajzai egyedülállóak. 2280 km-es Tien-san-i utazásai ismeretlen térképfoltokat töltöttek ki tartalommal. A szovjet geográfusok tanulmányait Kirgizia és Kazahsztán földrajzának alapvető irodalmaként becsülték.

Tudományos munkásságáért megkapta a Kitaibel-emlékérmet. Az MFT 1939-ben Lóczy Lajos-éremmel tüntette ki. 1967-ben egyeteme József Attila emlékéremmel jutalmazta munkásságát és 1970-ben díszdoktorává avatta. Születésének 100. évfordulója alkalmából 1982-ben Püspökmolnáriban emléktáblát avattak szülőházán, Szegeden pedig az MTA székházában emlékülést tartottak. (Forrás: Magyar utazók lexikona)

 

Művei:

Úti jegyzetek Közép-Ázsiából. Földr. Közl., 1906., 1907., 1908.,

Néprajzi megfigyelések a Tien-sánban. MNM Néprajzi Oszt. Ért. IX., 1908.,

Die Vergletscherung der nürdlichen Teiles des zentralen Tien-schan Gebirges. Mitt. d. k. u. k. Geogr. Ges. f. Wien, 1909.,

Beiträge zur Morphologie des Kuldschacr Nan-schan. Mitt. d. k. u. k. Geogr. Ges. f. Wien, 1911.

Utazásaim Belső-Ázsiában, Budapest, 1911.,

Ázsia szívében. Budapest, 1911.,

A Magas Tiensan. Magyar Állami Földtani Int. Évk. 33. 1939.,

Zentralasiatische Landschaftstypen. Földr. Közl., 1939.,

Utazásaim Belső-Ázsiában. Nagy Turán földrajzi ábrázata, Budapest, 1945.,

Hat világrész földrajza, Budapest, 1943.,

A földrajzi és természeti adottságok a városépítésben, Budapest, 1954.,

Városföldrajz, Budapest, 1955.

Magyar földrajz, Budapest, ?

 

Irodalom:

Somogyi S.: Búcsú Prinz Gyulától, Földr. Közl., 1974.,

Miklós Gy.: Emlékezés Prinz Gyulára, társaságunk örökös t. elnökére, Földr. Közl., 1982. 2.,

Prinz Gyula emlékszám, Földr. Közl., 1984. 1.

 

 

Képek

http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzmap.htm
http://kincsestar.radio.hu/panoptikum/utazok/prinz.php