Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Prinz
Gyula (1882-1973)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
ÉLETRAJZA
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzelet.htm
Prinz Gyula
1882. január 11-én született Rábamolnáriban.
A nagykanizsai katolikus főgimnázium egykori tanulójáról nyílván nem sejtik
tanárai, hogy ebből a nagyon rossz tanulóból később a magyar földrajztudomány
egyik nagy egyénisége lesz – hiszen több ízben megbukik. (Így pl. harmadik osztályban
latinból, számtanból, rajzoló mértanból és földrajzból [!], majd negyedikben
latinból kénytelen ismételni, de egyszer még anyanyelvéből, németből is megbuktatják
félévkor...) Édesapja kiveszi az iskolából, így Budapesten érettségizik („nem
a gyerekkel van a baj”).
Prinz jelentkezik a budapesti egyetemen Lóczy Lajosnál, és bejelenti: a földrajz
egyetemi tanára akar lenni... Elképesztő aktivitással, napi 14-16 órát tanul
és dolgozik: az első évtől kezdve mindvégig ő a legjobb tanuló az évfolyamban.
Az egyetemi doktori fokozatot Breslauban szerzi meg, ahol tanársegédi állást
is kap. Elkerül Berlinbe, ahol megismerkedik Richtofennel, akivel közli: Ázsia
legjobb ismerője kíván lenni.
1904-ben már a budapesti egyetem Földrajzi és Őslénytani Intézetében találjuk,
ahol őslénytannal foglalkozó tanársegédként dolgozik. 1906-ban mint ilyen szakembert
hívják meg Almásy György Közép-Ázsia expedíciójába. Útiélményeit az Utazásaim
Belső-Ázsiában c. könyvében teszi közzé. A hosszú útról hazatérve, 1908-ban
kinevezik adjunktusnak, majd 1909 áprilisában ismét visszatér Belső-Ázsiába.
1912 és 1918 között Budapesten, a polgári iskolai tanárképző foiskola földrajzi
tanszékén főiskolai tanár. 1914-ben Izlandon éri a háború kitörése – azonnal
letartóztatják és Skóciába internálják... 1918-ban kinevezik a pozsonyi Erzsébet
Tudományegyetem Földrajzi Intézetének professzorává. Furcsa fintora a sorsnak,
hogy ahol megjelenik, bezárják az egyetemet... Budapestre, majd Pécsre kerül;
utóbbi egyetemen 1923-tól egészen 1940-ig tanít (dékán, rektor, egyetemi tanár),
majd öt évig a kolozsvári egyetem professzora. 1934-től a Magyar Tudományos
Akadémia levelező tagja. A második világháború befejezésétől nyugdíjazásáig
Szegeden tanít.
Prinz Gyula 1973. december 31-én hunyt el Budapesten.
Prinz Gyula (Rábamolnári, 1882. jan. 11. – Bp., 1973. dec. 31.): geográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1935–49), a földrajztudományok doktora (1954). Lóczy Lajos és Koch Antal tanítványaként a bp.-i tudományegy.-en (1900–02), majd a boroszlói egy.-en tanult (1902–04), mint tanársegéd doktorált (1904). A leíró földtan magántanárává képesítették a bp.-i tudományegy.-en (1908). Lóczy Lajos ajánlására részt vett Almásy György közép-ázsiai expedíciójában (1906–07). 1909-ben ezt az útját egyedül megismételte. Nagy területeket térképezett fel, tanulmányozta a Föld szerkezeti viszonyait, felismerte a fiatal kéregmozgások jelentőségét, valamint az alpi és belső-ázsiai területek eljegesedésében mutatkozó különbségeket. Tanulmányúton járt Skóciában (1917) és Izlandon (1914). Egy.-i tanár a pozsonyi (1918–19), a bp.-i (1919–23), a pécsi (1923–40) s a kolozsvári tudományegy.-en (1940–44). A földrajzi tanszék vezetője a szegedi tudományegy.-en (1945–57). dékán (1948–49). majd prodékán (1949–50). 1920-tól alelnöke, utóbb t. elnöke a Magy. Földrajzi Társaságnak. Művében kifejtette a Kárpát-medence szerkezeti-morfológiai kialakulását magyarázó Tisia-elméletet. Településföldrajzzal és városmorfológiával is foglalkozott. Tudományos munkásságáért megkapta a Kitaibel-emlékérmet, a Lóczy-emlékérmet (1938). – F. m. Ázsia szívében (Bp., 1911); Budapest földrajza (Bp., 1914); Magyarország földrajza (Bp., 1914); Európa természeti földrajza (Bp., 1923); A magas Tiensan (Bp., 1939); Hat világrész földrajza (Bp., 1943); Utazásaim Belső-Ázsiában (Bp., 1943); A földrajzi és természeti adottságok a városépítésban (Bp., 1954); Városföldrajz (Bp., 1955); Az országdomborzat földszármazástani magyarázata (A „Tisia-elmélet” tükrében) (Földr. Közl., 1968). Irod. Somogyi Sándor: Búcsú P. Gy.-tól (Földr. Közl., 1974. 1. sz.).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)
TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA
különös tekintettel belső-ázsiai kutatásaira
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzmunka.htm
Amikor Prinz Berlinben közli Richtofennel, hogy Ázsia legjobb ismerője kíván lenni, még talán egyikőjük sem sejti, hogy valóban az egyik legjobb ismerője lesz, hiszen a későbbiekben sikerrel ötvözi a terepbejárás és az irodalmi-elméleti kutatások eredményeit – a nemzetközi földrajzi és geológiai irodalom máig számontartja ázsiai kutatásait.
Bécsben Eduard Suess geológustól elsoként hallja az ún. „köztes tömeg” problémáját (bár mindenki neki tulajdonítja a Tisia-elméletet, Prinz hangsúlyozza, hogy ő csak nevet adott ennek, így nem egyéb, mint a köztes tömeg problematikájának átgondolása).
1906-ban a budapesti egyetem Földrajzi és Őslénytani Intézetének paleontológus tanársegédeként hívják meg Almásy György Közép-Ázsia expedíciójába, ahova Herbert Acher is elkíséri őket. (Itt fontos megjegyezni, hogy a jogi doktor Almásy – akit autodidaktaként az utazás során főleg az állattani és néprajzi gyűjtés érdekel – és a tudós geológus-geomorfológus Prinz Gyula útjai fél év után elválnak.) Prinz mindenesetre megfigyeléseivel olyan értékes adatokat közöl, amelyek eddig elkerülték az orosz katonai térképészek figyelmét. Első útja alkalmával Andizsán felől kel át a Fergána-hegységen, és kutatásokat végez a Narin medencéjében. A nyár folyamán áthalad a Terszkej-Alataun, és az Isszik-kul környékét tanulmányozza. Ősszel bejárja a Borkoldaj-hegységet, a Karaszai- és a Kogelcsob-fennsíkot. Számos természetföldrajzi probléma megoldására jön rá: tisztázza a bejárt terület folyóinak eredetét és vízgyűjtő területeik kiterjedését. Prinzet a Tien-san érdekli; nagyjából ekkor és ezért válik el Almásytól is, majd megkezdi a hegység középső és déli részének feltárását. Az első út másik nagy eredménye a Száridzsász folyó áttörésének felkutatása, amelynek szűk szurdoka nyáron a gleccserek olvadékvizének áradata miatt teljesen megközelíthetetlen. Prinz Gyula eltökéltségét – és nem utolsósorban bátorságát – jellemzi, hogy itt elválik karavánjától, és egyetlen vezetővel, farkascsordák üvöltésétől kísérve, sok veszéllyel és szinte legyőzhetetlen akadályokkal dacolva indul tovább, amelynek eredménye a terület első (egyben tudományos igényű) leírása és feltérképezése – és ezzel kivívja magának a szakma elismerését is. A Dzsitim-tau hegylánc egyik 6000 méter fölé magasodó csúcsát térképező munkája során mesteréről Lóczy-csúcsnak nevezte el. Az út során pótolhatatlan veszteség éri: fényképezőgépe a Káinbulak-patakba esik, de az illusztráció sajátos megoldását választja: kitűnő rajzaival szemlélteti jegyzeteit.
A második Belső-Ázsia
expedíció 1909. április 2-án indul el hazánkból, és végcélja a Tarim-medence
kietlen sivatagja. Ekkor Kasgarban rendezkedik be: innen járja be a Pamir vidékét,
és megállapítja a hegyvidék szerkezetének legjellemzőbb vonásait, valamint rájön,
hogy az a harmadidiőszakban 2000 méterrel magasabb volt, mint napjainkban. A
Dzsitim-tautól délre gyönyörű fekvésű, addig ismeretlen tavat fedez fel, amelynek
felesége után a Lily-tó nevet adja. Innen hóviharokkal küzdve a belső-ázsiai
hegyláncok nagy magasságán áttörve hatol át a Kogart-hágón, és útközben az ismeretlen
csúcsok egyik leghatalmasabbikját Cholnoky-csúcsnak nevezi el. Második útja
is osztatlan elismerésre talál a tudományos körökben, hiszen az előbbiekben
felsorolt felfedezéseken túl Prinz hoz először részletes térképet Belső-Ázsia
pleisztocén eljegesedésének nyomairól. De a néprajztudomány is sokat köszönhet
Prinz Gyulának. A nomád életmódról, viseletről, temetkezési szokásokról szóló
leírásai máig páratlan értékűek.
Cholnoky Jenő így emlékezik Prinz tien-sani útjáról: „Senki részletesebben be
nem járta a Koktán-tau és a Bolortag láncokat, meg a Száridzsász folyó eddig
soha nem járt szurdokát.”
1912 és 1918
között, amikor a fővárosban a polgári iskolai tanárképző foiskola földrajzi
tanszékén tanít, megírja első Magyarország földrajzát is (ilyen monográfiát
egyébként összesen négyet ír 1912 és 1942 között, igen jelentős különbségekkel).
1934-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Megjelenik a legterjedelmesebb
Magyarország földrajza három kötetben. A negyvenes években hitet kellene tennie
a német földrajz mellett, de A magyar emberföldrajz 40 éve c. művében
megírja: „a magyar emberföldrajznak az önállósága, és nem a német hatás a meghatározója”.
MŰVEI ÉS FONTOSABB
PUBLIKÁCIÓI
időrendi sorrendben
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzirasok.htm
1905 – Magyarország
fekvése a tengerekhez, Budapest, Hornyánszky, 23 p. (különnyomat: Vasúti és
Hajózási Hetilap, 1905, 49., 50., 51. sz.)
1909 – Die Vergletscherung
des nördichen Teiles des zentralen Tien-scahn-Gebirges, Wien
1911 – Ázsia
szívében, Budapest, Fritz Ádám, Utazások könyvtára 2., 78 p.
1911 – Utazásaim
Belső-Ázsiában, Budapest, Kertész József Könyvnyomdája, 333 p.
1916 – Harc
a tengerért, Budapest, Magyar Adria Egyesület, Magyar Adria Könyvtár, 2. sorozat
10., 59 p.
1920 – Erdély.
Útmutató Erdély vendégei számára. A Kolozsvári Egyetem tanárainak közreműködésével
összeállította: P. Gy., Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetem Kvk., 105 p.
1922 – Magyarország
településformái, Hornyánszky, Magyar földrajzi értekezések 3. sz., 11 p.
1923 – Európa
természeti földrajza. Segédkönyv az egyetemek bölcsészettudományi, gazdasági,
jog- és államtudományi karainak, a műegyetemek, továbbá a gazdasági, kereskedelmi,
katonai és tanárképző főiskolák hallgatói számára, Budapest, Világirodalom,
199 p.
1923 – Európa
városai, Pécs-Budapest, Danubia, 95 p.
1925 – Útmutató
földrajz. Az elemi földrajzi fogalmak magyarázata és bevezetés a tájkép szemléletébe.
Budapest földrajzi jellemzése, Pécs, Danubia, 74 p.
1926 – Magyarország
földrajza. A magyar föld és életjelenségek oknyomozó leírása, Pécs, Danubia,
1. kötet: Magyarország földjének származása, szerkezete és alakja, 202 p.
1936-38 – Magyar
föld, magyar faj (szerzotársai: Cholnoky Jenő, gr. Teleki Pál és Bartucz Lajos),
Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda
1. kötet, 1. rész: P. Gy.: Magyarország tájrajza (A magyar éghajlat és a folyók
vízjárása c. fejezetet Cholnoky J. írta), 1936, 394 p.
2. kötet, 2. rész: A magyar munka földrajza (szerzőtársa itt gr. Teleki Pál
volt), 1937, 442 p.
1-3. kötet, Magyar földrajz 3. rész: Az államföldrajzi kép, 1938, 494 p.
1937 – Dunavölgyi
fővárosok, Pécs, Dunántúl Nyomda, 21 p., Pannónia Könyvtár 36.
1939 – A Magas-Tiensán,
Budapest, Dunántúl Pécsi Egyetem Nyomdája, a Magyar Királyi Földtani Intézet
évkönyve, 35. kötet
1941 – A bolor,
Budapest, Magyar Királyi Földtani Intézet kiadványai, Magyar Királyi Földtani
Intézet évkönyve, 35. kötet, 6. füzet
1942 – Magyarország
földrajza, Budapest, Renaissance, 272 p.
1943 – Hat világrész
földrajza, Budapest, Renaissance, 568 p.
1945 – Utazásaim
Belső-Ázsiában, Nagy-Turán földrajzi ábrázata, Budapest, Renaissance, 311 p.
1954 – A földrajzi
és természeti adottságok szerepe a városépítésben, kézirat, Budapest, Felsőoktatási
Jegyzetellátó, 61 p., Mérnöki Továbbképző Intézet 1953-54 évi előadássorozatából
1954 – A Földrajzi
Társaság szerepe a Szovjetunióban, Budapest, Akadémiai Kiadó, pp. 239-244, Földrajzi
Közlemények, 1953. 3-4. szám
1954 – Szeged,
Szeged, Csongrádmegyei Nyomda, Csongrádmegyei füzetek 7. sz., 24 p.
1955 – Városföldrajz,
kézirat, Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó, 53 p.
1967 – A népesség
mozgásának és a településhálózat alakulásának kölcsönhatása. A budapesti népesség
alakulása. (szerzőtársak: Ruszkai Miklós és Szűcs István), kézirat, Budapest,
Felsőoktatási Jegyzetellátó, 42 p., Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából
É. n. – Budapest
földrajza. Városföldrajzi tanulmány, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, 124
p.,
É. n. – Handbuch
der geographisen Wissenschaft (6.) Südost- und Südeuropa in Natur, Kultur und
Wirtschaf
IRODALOM PRINZ GYULÁRÓL
Szabó Pál Zoltán:
Prinz Gyula tudományos munkásságának 50 éve, különlenyomat a Földrajzi Közlemények
1955. 2. számából, Budapest., 1955, pp. 119-126
Prinz
Gyula
geológus-geográfus, néprajzkutató, a Tien-san kutatója
Született: Rábamolnári, 1882. január 11.
Meghalt: Budapest, 1973. december 31.
http://kincsestar.radio.hu/panoptikum/utazok/prinz.php
Apja vasutas, állomásfőnök volt, édesanyja, síkabonyi Angyal Franciska, nemesi családból származott. A harmadik gyermekként született fiú középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Budapesten végezte. 1900-ban, az érettségi évében első díjat nyert útleírásával a Magyar Turista Egyesület országos pályázatán. A jutalmat Eötvös Loránd, az MTA akkori elnöke adta át. Az ő tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetemre is. Első tanítómesterei az akkoriban már nemzetközi szaktekintélynek számító Lóczy Lajos és Koch Antal geológus professzorok voltak.
A német nyelven
tökéletesen beszélő ifjú Münchenben is tanult. Lóczy ajánlólevelével utazott
Berlinbe, ahol nagy hatással volt rá a jeles Ázsia-kutató geográfus, Ferdinand
Richthofen. Egyetemi éveit Breslauban (ma Wroclaw) fejezte be és 1903-ban ott
lett tanársegéd.
1904-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, melyet az Északkeleti-Bakony jura időszaki képződményeiről írt. 1908-ban lett a leíró földtan magántanára. 1912-ig a budapesti tudo-mányegyetem föld- és őslénytani intézetében tevékenykedett. 1912 és18 között az Erzsébet Tanárképző főiskola tanára volt, majd két esztendőn át a pozsonyi, 1920-41 között a pécsi, 1941-45 között pedig a kolozsvári egyetem ny.r. tanáraként dolgozott. 1945-58-ig, nyugdíjba vonulásáig a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető professzoraként működött. 1904-ben lett tagja a Magyar FöldrajziTársaságnak, ahol alelnöki (1920-22) és főtitkári (1923-24) funkciókat is betöltött. 1930-ban lett a társaság tiszteletbeli tagja, s 1952-ben választották meg örökös tiszteletbeli elnöknek. Az Akadémia 1944-ben levelező tagjává választotta, ezt azonban 1949-ben nem ismerték el, s Prinz Gyulát csak 1989-ben rehabilitálták.
Tudományos munkásságának első időszakában főleg rétegtani és geológiai kérdésekkel foglalkozott, később a földrajz valamennyi ágát aktívan művelte. A geográfia utolsó olyan hazai tudósa volt, aki képesnek bizonyult az egész földrajztudományt átfogni, s annak minden ágában maradandó értékeket alkotni.
Már 22 éves korában a magyarországi liász és dogger őslénytan elismert szakértője volt. Munkáját a pontos faunaleírások, aprólékos rétegtani elemzések, eredeti megállapítások jellemzik. 1914-ben a Kárpát-medencéről alkotott első szintézisében körvonalazta később híressé vált Tisia-elméletét, melyet 1926-ban a Magyarország földrajza c. munka első kötetében tett közzé. (A Tisia-elmélet lényege, hogy a karon időszaki hegységek elsüllyedt romjaiból összetapadt, kemény kőzetekből álló ún.Tisia-tömb /masszívum/ mozgásai alakították ki a Kárpátok ívét.) Ez az elmélet fél évszázadon át, a globális lemeztektonikai elmélet hazai elterjedéséig uralta a magyar geotektonikai szemléletet.
Térképei és számos megállapítása ma is jól adap-tálhatók egy újabb szellemű kéregfejlődési elmélethez, mivel a szintézis földtani alapjai nagyrészt helytállóak. Az Alpokban végzett glaciológiai kutatásai során két jégkorszakot, az általa elnevezett idősebb akkiát és a fiatalabb burhant mutatta ki mérései alapján.
Úttörő jelentőségű
tanulmányokat publikált a tele-pülésföldrajz, az idegenforgalmi-, a tenger-
és a közlekedésföldrajz terén is.
Első
kutatóútjára Lóczy Lajos ajánlására Almási György és az angol-osztrák Herbert
Archer társaságában indult el 1906-ban Közép-Ázsiába, a Tien-san-hegységbe.
Az expedíció tudományos eredményei az ő nevéhez fűződnek. Taram-bazarban táborozva
a Kogart folyó teraszait tanulmányozta, s számos klímaváltozással kapcsolatos
megfigyelést tett. Az Alabuga folyó völgyében a han-hai képződményeket és a
löszformákat kutatta.
A Karkara és a Tekesz folyók völgyében teraszmor-fológiai kutatásokat végzett.
Tanulmányozta a Tujuk-Asutörl, és - több 4000 méter feletti hágón átkelve -
a Kaündü gleccsereit . Bejutott a Száridzsássz folyó áttörésének veszélyes déli
szurdokába, majd a Kogelcsab-fennsík tavait vizsgálta.
A Száridzsássz
megközelíthetetlen szurdokát a téli időszakban, az alacsony vízállást kihasználva,
a sziklafalakhoz tapadó jégpárkányokon járta végig.
Cholnokyról nevezte el az eljegesedett Koksal-tau hegységben található egyik 6000 m-es látványos sziklacsúcsot, a másik pedig a Dzsitim-tau hegyláncon Lóczy nevét kapta.
Októberben Przsevalszkba
tért vissza, majd Almásytól elválva ismét a Magas-Tien-sanba ment. Télen, nagy
nehézségek árán, az Inilcsek jeges vizén átgázolva jutott el a Szárid-zsász
aksirjaki szurdokához, melyet feltérké-pezett. Elkészítette a Borkoldáj-hegység
keleti részének és a Bedel folyó áttörésének térké-pét, majd földtani és topográfiai
felvételeket végzett a Kokija-tó környékén.
Első expedíciója a rendkívül szegényes felszerelés és az anyagi nehézségek ellenére
is igen eredményes volt. Bejárta a Ferganai-medencét, s elkészítette a Kiziljart-gerinc
környezetének tektonikai térképét. Beutazta a Kis-Narin medencéjét, s számos
megfigyelést tett a belső ázsiai tavak kiszáradásával kapcsolatban. Az Iszik-kul
árkában 2400 m magasságban egy harmadkori tó partvonalait fedezte fel. Eredményeit
nagyszerű panorámarajzokkal és térképekkel dokumentálta. (Fényképezőgépe ugyanis
nem volt!) A kirgiz nép életére vonatkozó megfigyelései, művészi értékű rajzai
a néprajz-tudomány számára nyújtanak becses adalékokat.
1909 ápr. 2-án, az MTA 4000 koronás támogatásával indult második középázsiai expedíciójára. Az út összköltségei mintegy 10 000 koronát tettek ki. A hiányzó összeget különmunkából, bányaszakértői jelentésekből, újságcikkek honoráriumából teremtette elő.
Először hordalékkúpokat
és folyóteraszokat tanulmányozott. A Kalmak-hágón keresztül átkelt a Ferganai-hegységen
és a vele párhuzamos hegyláncokon. A Koktau-hegység északi részén teljesen ismeretlen
területeken nagy nehézségek árán eljutott a Dserüj hágóig, majd a Csatir-kulhoz,
ahonnan a Narin völgyébe utazott.
Narinszkojéból ismét a Tarim-medence nyugati részébe ment, ahol Kasgár székhellyel
a Pamír É-i vonulatait és jégfolyamait (Atojnok- és Ködsailak-gleccserek), valamint
a Gez szurdokát tanulmányozta.
Feltérképezte
a Kur-Csimgen folyó forrásvidékét, átkelt a Káin-davanon, s a Kajündü-völgyben
felfedezte a Korumdu- és a Dseinágl-gleccsereket.
1914-ben Izlandon a Vatnajökull eljegesedési folyamatait és a szigetország utóvulkáni jelenségeit tanulmányozta. 1917-ben Skóciában járt, s ezenkívül is számos rövidebb tanulmányutat tett Európában.
Prinz Gyula a Tien-san feltárójaként és legjelentősebb kutatójaként nemzetközileg is számot-tevő eredményekkel gazdagította az egyetemes földrajztudományt és a leíró földtant. Átfogó geológiai szelvényeket készített a Narin és a Jarkand-darja, valamint az Alaiku-szürt és a Terekdavan vidékéről. Külön figyelmet érdemelnek glaciológiai kutatásai. Elkészítette a Tien-san általa bejárt területéről a pleisztocén eljegesedés 1:2 000 000 arányú átnézetes térképét. Szintvonalas hegyszerkezeti panorámarajzai egyedülállóak. 2280 km-es Tien-san-i utazásai ismeretlen térképfoltokat töltöttek ki tartalommal. A szovjet geográfusok tanulmányait Kirgizia és Kazahsztán földrajzának alapvető irodalmaként becsülték.
Tudományos munkásságáért megkapta a Kitaibel-emlékérmet. Az MFT 1939-ben Lóczy Lajos-éremmel tüntette ki. 1967-ben egyeteme József Attila emlékéremmel jutalmazta munkásságát és 1970-ben díszdoktorává avatta. Születésének 100. évfordulója alkalmából 1982-ben Püspökmolnáriban emléktáblát avattak szülőházán, Szegeden pedig az MTA székházában emlékülést tartottak. (Forrás: Magyar utazók lexikona)
Művei:
Úti jegyzetek Közép-Ázsiából. Földr. Közl., 1906., 1907., 1908.,
Néprajzi megfigyelések a Tien-sánban. MNM Néprajzi Oszt. Ért. IX., 1908.,
Die Vergletscherung der nürdlichen Teiles des zentralen Tien-schan Gebirges. Mitt. d. k. u. k. Geogr. Ges. f. Wien, 1909.,
Beiträge zur Morphologie des Kuldschacr Nan-schan. Mitt. d. k. u. k. Geogr. Ges. f. Wien, 1911.
Utazásaim Belső-Ázsiában, Budapest, 1911.,
Ázsia szívében. Budapest, 1911.,
A Magas Tiensan. Magyar Állami Földtani Int. Évk. 33. 1939.,
Zentralasiatische Landschaftstypen. Földr. Közl., 1939.,
Utazásaim Belső-Ázsiában. Nagy Turán földrajzi ábrázata, Budapest, 1945.,
Hat világrész földrajza, Budapest, 1943.,
A földrajzi és természeti adottságok a városépítésben, Budapest, 1954.,
Városföldrajz, Budapest, 1955.
Magyar földrajz, Budapest, ?
Irodalom:
Somogyi S.: Búcsú Prinz Gyulától, Földr. Közl., 1974.,
Miklós Gy.: Emlékezés Prinz Gyulára, társaságunk örökös t. elnökére, Földr. Közl., 1982. 2.,
Prinz Gyula emlékszám, Földr. Közl., 1984. 1.
Képek
http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/PrinzGyula/prinzmap.htm
http://kincsestar.radio.hu/panoptikum/utazok/prinz.php
