Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Omar Khajjám
RUBÁÍK
(Petrasovics Béla fordítása)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


1.
A hitetlenség s hit között a távolság egy sóhajnyi csupán.
A kétség s bizonyosság közt a távolság egy sóhajnyi csupán.
Ezt a drága sóhajt szépen leheld el te is,
Hisz életünk maga épp ez az egy sóhajnyi csupán.


2.
Oh, épp elég, hogy nem leszünk, de a világ lesz tovább.
Se nevünk, se nyomunk itt nem marad.
Míg nem voltunk, nem volt semmi hiány.
Ha már nem leszünk, teljesség lesz az is.


3.
Száki, szívem ha kezemből kicsúszik, s itthagy,
Maga is tenger, legföljebb önmagán ha túlcsap.
Míg a szúfí /misztikus/, ki mint a szűk edény önmagával van teli,
Egy cseppet töltsél csak belé, s a peremén túlszalad.


4.
Az égi szférák legszélső körén, hol a mindenség a végtelenbe vész,
Egy serleg kering egyre, s útján mindenkihez odaér.
Ha elibéd hozza az óra, s megkínál, meg ne hőkölj, ne sóhajts,
Derűs szívvel igyál, hisz hogy sorra ne kerülj, nincsen rá mód semmiképp.


5.
A remény ágán, ha gyümölcsre leltem volna,
Életem /vezér/ fonalának végét is megragadtam volna.
Meddig tart még fogva szűk börtönében a lét.

Bárcsak már a nemlétre nyíló ajtóra leltem volna.


6.
Oh, bárcsak valahol megpihenhetnék,
Vagy e hosszú útnak már végére érnék.
Oh, ha százezer év múlva is a földből,
Mint /a/ fű újra kinőhetnék.


7.
Láttam egy csavargót, a por szürke lovát szőrén megülte.
Se hite, se ebhite, se vallás se e világ nem érdekelte.
Mint neki Igazság, Út, bizonyosság s a törvény betűje.
A lét két partján kinek van még ekkora ereje.


8.
Volt egy vízcsepp, a tengervízben elmerült.
Volt egy porszem, a föld porában elvegyült.
Jöttöd s mented e világban ugyan mi?
Egy kis légy előcikázott, s elrepült.


9.
A föld porszőnyegén alvókat látok.
A föld alatt temetetteket látok.
Ha tekintetem a nemlét pusztaságába vetem,
Még meg nem jötteket s eltávozottakat látok.


10.
Rejtőzz bár szikraként a kőbe, mint a tűz, hej szákí,
A halál vize keresztülfolyik azon is, hej szákí.
Puszta por csak a világ, dalt nekünk, hej énekes!
A lélek is csak puszta szél, bort nekünk, hej szákí!


11.
Értelmetlen szomorkodásunk haszna hol van?
Hisz e kerengő ég olyanokból, mint mi már épp eleget vetett s aratott.
Töltsd tele borral a kupát, s add kezembe gyorsan,
Hadd igyam, hisz a leendőkről /a döntés/ már megvolt.


12.
Részeg fejjel tértem be a kocsmába tegnap.
Egy ittas öreget láttam ott, a vállán korsó.
Mondtam neki: Hej, te öreg, isten elött nem szégyelled magad?
S szólott: Kegyelmes az isten, igyál s hallgass.


13.
Sóváran hajoltam rá a korsóra, ajkunk szinte összeért.
Kérdeztem volna tőle, mi a hosszú élet titka.
Szájon csókolt, s halkan íly szókat súgott:
Igyál csak, hisz e világra nem térsz vissza újra.


14.
Mivel az emberlét e kétkapujú vendégfogadóban,
Szívünk vérének hullatása s lelkünk kilehelése, semmi egyéb,
Bodog az , ki innen, alighogy megjött, már ki is surran,
De legjobb annak, kit anyja meg se szült.


15.
A vályogdugasz a hordóban Dzsamsíd királyságánál többet ér.
A serlegből felszálló illat /Szűz/ Mária eledelénél többet ér.
Ha hajnalban egy részegember /álmában/ felnyög,
Abu Szaid s Adham /remeték/ /ima/ kántálásánál kedvesebb a fülnek.


16.
Tegnap egy fazekasmestert láttam a bazárban,
Csapkodta a friss agyagot erősen.
S szólt hozzá az agyag némán:
Az voltam én is egykor, mint te, bánj hát velem szebben.


17.
Nem telik el este úgy, hogy értelmem összezavarodottá ne válna.
S a sírástól keblem gyöngyökkel teleszórttá ne válna.
Nem telik meg soha a fely kelyhe mélabúval,
/Hisz/ Nincs oly kehely – ha félrebillen – hogy telivé válna.


18.
Mióta az égi kerék fejünk fölött halad,
A rubinszínű bornál nem ismertek jobbat.
Csodálkozom erősen a borkereskedőn, hogy
Pénzéért mi jobbra számít annál, amit elad.


19.
A mecsetbe bár vágytól hajtva mentem,
Allahra! – nem imátkozni mentem.
Loptam onnan egyszer egy imaszőnyeget.
Rojtos lett már, s mért is kéne vennem?


20.
Boroskupámat eltörted, oh Uram!
Elöttem az életöröm ajtaját becsaptad, oh Uram.
A porral itattad meg színtiszta boromat.
Por tömje számat – /hogy ilyet mondok/ – de, tán részeg vagy, oh Uram?


21.
A fazekesműhelybe jártam a minap.
A porból percenként születtek a mesterművek.
Én láttam meg csak, ha más nem is, ki /erre/ vak,
Hogy apám teste pora volt ott minden fazekes tenyerén.


22.
Oh te, kit a végzet ütője csapdos, mint a labdát,
Ha megütnek jobbról, szaladj csak balra, s egy szót se szólj,
Hisz csak ki téged e lökések s ütések közé vetett,
/Hogy mivégre tette/ Ő tudja csak, ő tudja csak, ő tudja, csak ő.


23.
Szívem fülébe az ég titkon íly szókat súgott:
A Parancs, mely sorsot mér, tőlem ered – így tudod.
Nos, ha tulajdon forgásomra befolyásom lenne,
Ez őrült keringéssel felhagynék legott.
24.
Nem rajtam állt, mégis itt kell lennem.
Maradnék már, mégis el kell mennem.
Jobb lett vón tán e málladó léttanyán,
Se jönnöm, se lennem, se mennem.


25.
Noha az Engedelmesség gyöngyeiből nem fűztem Neked láncot soha.
S a bűn porát nem töröltem le arcomról soha,
Mégis remélem, hohy irántam könyörületes leszel,
Mivel az egyet kettőnek nem mondtam soha.


26.
Ha Néked a kocsmazúgban titkot súghatok,
Jobb, mintha a mecsetben imát Nélküled mormolok.
Oh Te minden teremtnény Kezdete s Vége /visszafogadója/,
Ha úgy akarod, égess el, ha úgy akarod, bánj velem szelíden.


27.
Mivel senki sem tudhatja lesz-e még holnapunk,
Most vidítsd fel ezt a gyötrődő szívet.
Holdfénynél borozz, oh holdarcú kedvesem, hisz a Hold
Még sokszór felkel, de egyszer majd minket már nem talál itt.


28.
Ha bort iszom, hát nem azért, hogy jókedvem legyen.
Vagy tán duhajkodjam s az illemet s vallást semmibe vegyem.
Énemtől szeretnék szabadulni, ha csak egy pillanatra is.
Ha bort iszom, s részeg vagyok, csak ez okból teszem.


29.
Elöttem s elötted már voltak éjjelek és nappalok.
Az ég nem henyélhet, ahogy forgott eddig, most is úgy forog.
Vigyázz hát, ha lépsz, lábad a földre finoman tedd,
Hisz a porszemekben tán egy régenvolt szép kedves szemeit taposod.


30.
Mivel a lényeget s bizonyosságot markodba nem foghatod,
Mire való egy életen át kétes reményben /tétlen/ kuporognod.
Ej, ne tegyük le kezünkből a borosserleget,
Hisz íly tudatlanok lévén, mit számít józanok vagy részegek vagyunk.


31.
Csurgó rubin a bor, s a kancsó a bánya.
Test a kehely, s benne az ital a lélek.
A kristályserleg, mely a /csillogó/ bortól kacag,
Egy /nagy/ könnycsepp, de átüt rajta vérünk bíbora.


32.
A jót s a rosszat, mi az ember természetében van benne,
Az örömet s bánatot, mely a végzet s elrendelés műve,
Ne tulajdonítsd a csillagoknak, hisz értelem /terv és megvalósítás/ tekintetében,
Az ég nálad ezerszer nyomorultabb.


33.
Engedetlen rabszolgád vagyok, jóváhagyásod /tekintélyed/ hol van hát!
/Sötét/ Zúgban a szívem, fényed s megtisztító erőd hol van hát!
Nekünk a mennyet, ha engedelmességünkért adod,
Az kalmárkodás, kedvességed s nagylelkűséged hol van hát?


34.
/Az ötvös/ Aki a serleg alkotórészeit egybeszerkesztette,
Még részegen sem engedi, hogy azt összetörjék.
Hány gyönyörű láb, fej és kéz!
Hát ki iránti szeretetből alkot, s ki iránti gyűlöletből töri össze?


35.
Khajjám, aki a bölcsesség sátorlapját szőtte egyre,
A szomorúság kemencéjébe zuhant, s porrá égett.
A halál ollója élete fonalát elmetszette,
A remény kufárja bagóért túladott rajta.


36.
Bábúk vagyunk, s a játékos az ég.
Valóság ez, nem puszta metafóra.
Megtesszük lépéseinket a lét abroszán,
S sorra visszahullunk a nemlét dobozába.