Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Obrusánszky
Borbála
János papkirály legendája
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Amikor a keresztesek 1096-ban megvetették lábukat a Közel-Keleten, ott bekapcsolódtak
a nagy nemzetközi, ún. levantei kereskedelembe, amely révén az árucikkek mellett
különféle információk is eljutottak messzi vidékekről. Ezek egyike volt a távoli
keresztény országról szóló híresztelés. A keresztes hadjáratokban részt vevő
nyugat - európai államokban hihetetlenül gyorsan elterjedt egy legenda János
papkirályról. Eszerint az uralkodó messze keleten él, hívő király és pap, népét
keresztény hitben tartja.
A legenda első írásos nyoma Freisingi Ottó krónikájában található, amelyben
az áll, hogy a szíriai Gabola püspöke, Hugo, 1145-ben a római szentszék előtt
mesélte el a keleten élő papkirály legendáját. Ezt a krónikás így jegyezte fel:
"Azt is beszélik, hogy sok évvel ezelőtt valami János király és pap, aki
Perzsián és Arménián túl, kelet legszélén lakozott és népével keresztény vala,
persze nesztoriánus, a perzsák és a médek királyait, a két samiadusoknak nevezett
testvért, haddal megtámadta, és Ekbatanit, amelyről fentebb már említés történt,
a király székhelyét elfoglalta". A forrás a keletről, Észak-Kínából menekülő
kitaj népcsoport egyik részéről beszélhet (karakitaj), akik a mai Turkesztán
területén telepedtek meg, majd nyugat felé intéztek támadásokat a közép-ázsiai
mohamedán országok ellen. A krónikaíró tudósítását még azzal egészíti ki, hogy
János pap el akart jutni a Szentföldre, de tervét akkor a Tigris-folyó áradása
megakadályozta.
A XII. században, amikor muszlim támadások által a keresztes háborúban egyre
nagyobb veszteségek érték az európai királyi udvarokat, ez a hír nagy reménységet
keltett bennük. Hamarosan kontinens-szerte elterjedt a keleti keresztény uralkodó
híre és csodás tetteiről beszéltek. A királyság beazonosítása azonban a korabeli
szűkös fölrajzi ismeretek híján nehézkes volt, ezért a források az egyházi irodalomból
ismert Indiát, és Abbesziniát jelölték meg János király lakhelyéül.
A János pap legenda továbbélése a következő évtizedben folytatódott. 1165-ben
János papkirálytól levél érkezett egyes európai uralkodókhoz, többek közt Mánuel
bizánci, Frigyes római császárhoz, III. Sándor pápához, VII. Lajos francia és
I. Alfonz portugál királyhoz. A levél származási helye ismeretlen volt. Valószínűleg
a Közel-Keleten hamisították a sorokat, de az európai uralkodók egy része, köztük
a pápa is komolyan vette a benne foglaltakat. A levélben az állt, hogy János,
jámbor keresztény uralkodó, akinek célja a keresztények védelmezése. Egyetlen
célja Krisztus sírjának felszabadítása, ellenségeinek (a mohamedánok) megalázása.
A levél szerint Jánosnak hetvenkét uralkodó fizet adót, és uralma Babilontól
Indiáig húzódik.
III. Sándor pápa 1177. szeptember 27-i keltezéssel válaszolt a levélre, és háziorvosát,
Fillipót bízta meg annak átadásával, aki el is indult, de nem tért vissza többé.
Sándor levelében az állt, hogy mindenben támogatja János királyt, és minden
segítséget megad a szent cél érdekében.
Hosszú hallgatás után, a XIII. század elején, az ötödik keresztes hadjáratkor
újabb adatokkal bővült ez a legenda. 1219-ben Közép-Ázsiában az új hódító hatalom
nagykánja, Dzsingisz kán megsemmisítette a hvárezmi iszlám államot, fiait az
elmenekült sah üldözésére küldte, akik egészen Perzsiáig nyomultak előre. Ezt
az eseményt Európában ismét János papkirály újabb tettével hozták kapcsolatba.
Az ötödik keresztes háború idején az Egyiptomban állomásozó Jacobus de Vitriano
akkoni püspök 1221-ben levelet írt a pápának, III. Honoriusznak, amelyben az
új keleti fejleményekről tudósított. Eszerint keleten sok keresztény él, királyuk
Dávid, János papkirály utóda, aki most elpusztította a mohamedánok államát és
a Szentföld felszabadítására indult.
Európai utazók tudósításai
A
mongolok európai hadjárata azonban nem érintette sem a pápaságot, sem a nyugat-európai
uralkodókat, és a keresztes hadjáratban érdekelt uralkodóknak nem vette el kedvét,
hogy a mongolokkal szövetséget kössön a szentföldi mohamedánok legyőzésére.
Mindhárman abban bizakodtak, hogy a mongolok között sok keresztény él, akik
uralkodójukat is rá tudják venni, hogy megkeresztelkedjen. Ennek érdekében a
XIII. századtól Európából követjárások indultak meg a mongol világbirodalomba.
Három jelentős európai követ, Plano Carpini, Willhelmus Rubruk, Marco Polo részletes
beszámolót is készített útjáról. Az utóbbi két utazó a mongol területeken sem
tudott szabadulni János papkirály legendájától, ezért a korábban a mongol vidéket
uraló törzsek között keresték Jánost. Mivel értesültek arról, hogy, a Dzsingisz
kán birodalomegyesítése előtti a kereit uralkodó, Tooril kán, illetve a másik
jelentős hatalom, a najman fejedelem keresztény hiten voltak, sőt népük körében
is elterjedt a kereszténység nesztoriánus ága, bennük vélték felfedezni János
papkirályt.
IX. Lajos francia király követe, Willhelmus Rubruk a következőképpen összegezte
a legendát: "A karakitajok azonban a havasokon laktak, melyeken magam is
áthaladtam. E havasok között egy síkságon élt egy nesztoriánus, nagy hatalmú
pásztor, és ma a najmanoknak mondott népnek, mely nesztoriánus keresztény volt.
Gürkán halálával ez a nesztoriánus megtette magát királynak, és János királynak
nevezték el, és tízszerte annyit híreszteltek róla, mint ami igazság...Ennek
a Jánosnak volt egy bizonyos fivére, ugyancsak pásztor, Ong nevű, ő a karakitajok
havasain túl lakott, bátyjától háromheti járóföldre, valami Karakorum nevű városkának
volt az ura, és a kereit és merkit népet mondhatta alattvalójának, ezek nesztoriánus
keresztények voltak."
János- a leírás szerint- örökös nélkül halt meg, és utóda, Ong kánná nyilvánította
magát, majd szembeszállt Dzsingisz kánnal. A harcban Ong kán vereséget szenvedett,
és a déli területekre menekült, a lánya pedig a győztesé lett.
A tudósításban a történelmi események keverednek a legendával. Ong kán valóban
a karakitajokkal, vagyis a Jánosnak mondott Jelü Tasi-val szövetkezett, de hamarosan
elpártolt tőlük. Amikor fejedelemségében lázadás tört ki ellene, akkor menekült
előbb ujgurok, majd a tangutok földjére. A tudósítás valós tényt állít azzal,
hogy a kereitek nesztoriánus hitűek voltak, és Karakorum mellett volt a központjuk.
A forrás annyiban szintén téves, hogy nem Ong kán lánya, hanem két unokahúga,
került Dzsingisz kán családjába. Az idősebbik Dzsingisz kán, a fiatalabbik,
Szorkaktan-beki pedig a nagykán legkisebb fiának, Tolujnak a felesége lett.
Gürkán Ong kán nagybátyja volt, aki szintén háborúzott unokaöccse ellen, mivel
az a trónért folyó küzdelemben megölte öccseit.
Marco Polo itáliai utazó a XIII. század végén ismét összefoglalta mindazon ismereteket,
amelyeket a mongol történelemből az európai utazók megismertek. Ő sem tudott
szabadulni János papkirály legendájától, és a történelmi eseményeket elbeszélő
munkájában megörökítette ezt. Tudósítása szerint János pap nem más, mint a kereit
Ong kán, aki hatalmas birodalom felett uralkodott. 1200- ban Dzsingisz kán,
a tatárok első kánja megerősödött, és feleségül kérte Ong kán lányát, ő azonban
durván elutasította. Dzsingisz kán hadat indított ellene, és legyőzte Ong kánt,
azaz János papot, aki a csatában életét vesztette. A győztes elfoglalta a megüresedett
trónt, és feleségül vette a lányt.
Marco Polo a történetet tovább folytatta, miszerint János pap utóda György öngüt
herceg, aki maga is keresztény, és a nagykán megbízásából Tenduk tartományt
irányítja.
Marco Polo is tévedett leírásában, pedig ő már valósabb adatokra hivatkozott,
mint Rubruk. Dzsingisz kán tényleg szerette volna gyerekeit Ong kán utódaival
összeházasítani. Fia, Dzsocsi számára megkérte Ong kán lányát, a kán fiához
pedig lányát szánta. Ez a szándéka azonban elutasításra talált, de kettejük
között a harc nem ezért robbant ki, hanem azért mert Ong kán megszegte testvéri
esküjét, és szövetségese, Dzsingisz kán ellen fordult. A vesztes nem a csatamezőn,
hanem az ujguroknál, menekülés közben lelte halálát. György öngüt fejedelem
pedig nem Ong kán utódja volt, hanem egy önálló fejedelem volt a Góbi déli peremén,
csupán annyi hasonlóság van köztük, hogy mindketten nesztoriánusok voltak.
János papkirály legendája az európai királyi udvarokban továbbra is népszerű
maradt, sőt a mongolokkal való diplomáciai kapcsolatok útján egyre újabb híreket
kaptak az utazóktól. Marco Polo ugyan megírta, hogy a keresztény királyt Dzsingisz
kán legyőzte és birodalmát elfoglalta, de ezt a hírt kétkedéssel fogadták. A
késő középkortól újabb tudósítás híján az a hír terjedt el, hogy János nem keleten,
hanem Abesszíniában él, távol a mongol birodalomtól, és ugyanolyan gazdag és
hatalmas, mint korábban volt. A János király legendáját tehát a XV. századtól
már a portugál gyarmatosítók élesztették újjá.
