Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Ou-jang Csien
AZ ESZMÉKET TELJESEN KIFEJEZŐ BESZÉDRŐL

Tőkei Ferenc és Weöres Sándor fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár


[Ez az írás a Nyugati Csin-dinasztia korában élt, 300-ban
kivégzett Ou-jang Kien egyetlen fennmaradt filozófiai műve. A
Szema család hatalma növekedésének esett áldozatul, mint sok más
kiváló írástudó abban a korban. Kiegészítésül egy híres verse is
itt olvasható, Weöres Sándor – Tőkei Ferenc prózájából készült -
- műfordításában.]

Történt, hogy Papagáj nemesúr megkérdezte Különböző urat:

– Akik régi korokban vitatták ezt, úgy vélték, hogy a
beszéd nem fejezi ki teljesen a gondolatokat, s ez a nézet nagy
tiszteletben áll. Korunkban is igen nagy tehetségű s kiváló
tudású emberek mind így vélekednek. Ha Ciang-kung [ = a Három
Királyság kori Ciang Ci] az átható pillantásról beszél, vagy
amikor Csung (Hui) és Fu (Ku) az emberi tehetségről és
természetről beszélget, mindannyian így idézik ezt (a `Ji king`
Csatolt Magyarázataiban található állítást), mint bizonyítékot.
Csak uraságod gondolja, hogy nem így van. Vajon miért?

Különböző úr pedig ezt felelte:

– Az ég nem beszél, s a négy évszak megy a maga útján, a
bölcs ember sem beszél, pedig kiváló tudása megvan hozzá. A forma
nem várta meg, hogy nevet kapjon, a négyszögletes és a kerek
úgyis megvolt már, s szín sem várt arra, hogy elnevezzék, a
fekete és a fehér (különbsége) úgyis nyilvánvaló volt. Így tehát
a nevek a dolgokhoz semmit sem adnak hozzá, s a beszéd az
alapelvekkel ugyancsak semmit sem tehet. Ámde mint régen, ma is
feladatunk van a nevek kijavításában, hiszen a bölcs és tanult
ember nem képes száműzni magától a beszédet.

– Mi ennek az oka? Az, hogy valóban, aki egy alapelvet
megtalált már az elméjében, ha nem beszél róla, nem elégedett; a
dolgoknak is van meghatározott helyük a többi között, de ha nem
nevezik meg őket, nem lehet megkülönböztetni sem őket a többitől.
Ha a beszéd nem teszi világossá a gondolatot, akkor nincs amivel
(az emberek) kapcsolatba lépjenek egymással; ha a nevek nem
különböztetik meg egymástól a dolgokat, a kiváló tudás sem tud
megnyilvánulni. De ha a kiváló tudás megnyilvánulhat, mégpedig a
nevekkel való megkülönböztetés révén, a beszéd kapcsolatot teremt
(az emberek között), s ez az érzelmek és gondolatok kifejezése
által történik. És ha megvizsgáljuk, minek révén és alapjában
véve honnan ered, (azt találjuk, hogy) nem azért, mert a
dolgoknak megvan a természetes neve, vagy mert az alapelveknek
megvan az örökre meghatározott elnevezése. (Hanem azért, mert)
ha meg akarjuk különböztetni a valóságos dolgokat, akkor
megkülönböztetjük a nevüket, és ha ki akarjuk nyilvánítani
gondolatainkat, akkor megállapítjuk az elnevezésüket.

– A nevek mindig a dolgokat követve változnak, s a beszéd
is az alapelveknek megfelelően változik. Olyan ez, mint amikor
hang indul és visszhang felel neki, vagy ott a test és árnyék
tartozik hozzá, s nem sikerülhet egymástól kettéválasztani őket.
Ha pedig ezek nem két különböző dolog, akkor a beszédről sem
mondhatjuk, hogy nem fejezi ki teljesen (a gondolatot). át ezért
állítom, hogy teljesen kifejezi azt.

(Fordította: Tőkei Ferenc)


Kivégzésem előtt

Lao-ce kivándorolt a nyugati vademberek közé,
Kung mester a kilenc déli törzs közt kívánt letelepedni valahol.
Akit vágya a négy égtáj felé hajt,
jusson bárhova, kedvvel kóborol.
Hát még ha valaki bajba keveredik,
kudarca életét fenyegeti: merre vágyjon?
A régiek értették a baljós előjelet –
valaki megkorbácsolta lovát és elillant a közeli hágón!
De én vak voltam, ostoba!
Kis hivatalomban megmaradva, tettem kötelességemet.
A tanács, amit titokban adtam,
balsorsom oka lett.

Mily végtelen a világ,
mily széles a négy tenger közti táj!
De a mennyei háló hurka mindenütt elér,
bárhova lép a láb, nyugalomra nem talál.
Fenyők, ciprusok szomorún meredeznek a tében,
mily hidegre fordult ez év!
Aki sose járt a Taj-hang veszélyes ösvényein,
mit tudja, milyen út nehéz?
Igazság, hamisság: tettekben rejlik;
ki hogy ítéli majd: előre senkise tudja.
Kudarc, vagy siker: elrendelés;
mért sóhajtozom hát újra meg újra?

Felfelé: hálátlanul viszonoztam anyám jóságát,
ezért szivem megszakad;
lefelé: látom velem szenvedö lányom,
bánat betegít emiatt;
két fiam elkallódik, szinte kihajítva,
és én okoztam pusztulásukat!
Nem bánom halálom,
de az övék, mint értelmetlen körbefutás!
Amikor írásba kezdtem, bánatom még el volt torlaszolva,
csak ahogy ecsetem lengettem, indult meg a könny-zuhogás.


(Fordította: Weöres Sándor)