Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Orbán Balázs
EGYETMÁS KELETRŐL S KÜLÖNÖSEN A NŐKRŐL

Baloldal, Székelyudvarhely, 1875. május 6., 13., 19-20. sz
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

Kelet a regényesség, a természeti szépség varázskörébe burkoltan jelenik meg előttünk, maga e szó előre bizonyos mithoszszerűségben, a rege ábrándos fényében ragyog fel előttünk; de nem is ok nélkül fűződik annyi várakozás, annyi kegyeletes, mondhatnám imaszerű tisztelet e név, e fogalomhoz, hisz minden, mi szent, mi kegyelt, mi drága az emberiségnek, keletről származik, s miként az onnan felkelő nap világítja meg és melegíti fel zordonabb égaljunk ködös tájait, akként a szellemi élet melege és világossága is onnan származik, hisz tudomány, vallás, művészet, költészet, irodalom, mind onnan erednek, mindeniknek ott ringaták bölcsőjét, s onnan, mint gócpontból terjedt szét Európa tájain mindaz, mi népeit naggyá, hatalmassá és tiszteltté teszi.

Áll ez nemcsak az őskorra, hanem áll még a középkorra is, mert nemcsak Hellas volt az, hol az emberi műveltség minden ágában ritka tökélyre emelkedett, nemcsak Hellas volt az, mely az emberi művelt társadalomnak megadta a szabadságot Athén és Sparta dicső köztársaságai alakjában, nemcsak a művészet tökélyét teremté meg az Acropolis csodás építményeiben, szobraiban és festészeti remekeiben, nemcsak a költészetet és tudományt ragyogtatá Homer és Socrates utolérhetetlen fönséges alakjaiban, hanem Görögország terjeszté szét mind e szellemi kincseket a vadság és barbarizmus ködébe burkolt akkori Európában, melyet az akkori földabroszokon, mint vad népek ismeretlen tunya helyeit találjuk följegyezve.

De keletről nemcsak az ős klasszikus korban özönlött szét a szellemi élet áldásos árja Európára, hanem akkor, midőn a barbarizmus eloltá ott is a világosság fáklyáját, midőn Európa vad hordái mindent, mit ezredév felvilágosodása alkota, elpusztítának és romba döntének, midőn Athene és Róma romjai fölé tűzték sátraikat a gótok, alánok és germánok; midőn minden, mit a múlt alkotott és teremtett, megsemmisült, s midőn a művelt világ egy nagy romhalommá vált; akkor ismét keleten támadtak fel az új világ műveltségének csírái, ismét kelet egy népe az arab volt az, mely e romok közül kikereste a műveltség eltemetett gyökszálait, s újból felragyogtatá a középkor sötétjét eloszlató műveltség fénylő napját.

És ott tűnt fel keleten azon tüneményszerű istenember, ki a kereszténység és politikai szabadság alapját megveté, s ki vértanúi halálával megszentelé a vallást és politikai szabadság eszméjét, s azt beoltá és szétterjeszté Európa, sőt földtekénk minden népei közt.

Ha ez okokból Európa bármely népénél is kelet említése tiszteletet, kegyeletet kell, hogy múlhatlanul ébresszen, sokszorosan fokozódik ez nálunk magyaroknál, kik onnan vesszük eredetünket, kiknek történelmünk kelettel oly szoros kapcsolatban van, mint Európa egy népének sem.

Kelet, ily nagyszerűket szült, bűbájos tájaira vezetem át nehány percre tisztelt hallgatóimat; de nem foglalkozom azon nagy komoly eszmékkel és fogalmakkal, melyekkel e rövid bevezetésemben máris félek, hogy unatkoztattam, hanem igyekezni fogok a jelenlegi keletnek némely vázlati rajzát felmutatni, s főleg az ottani társadalmi életbe egy tiltott bepillantást vetni.

*

Azon számosok, kik keletet megutazták, s irodalmilag is ismertették, inkább a múlt klasszikus emlékeivel s a tájak természeti szépségével foglalkoztak, míg az ottani társadalmi élet zárt könyv maradt előttünk, mert a keleti török, vagy jobban mondva müszülmán világ, hárem rendszeres belső élete annyira rejtett és zárkozott, hogy annak titkairól a leplet csak az lebbentheti fel, aki huzamosabb ideig ott mulatva azt ellesheté, mi a futva utazóra nézve nem lehetséges, s éppen azért, mert a felületes szemlélők előtt sok minden ferde világításban tűnik fel, vagy mert az emberek gyakran szeretnek olyanokról is írni, mit legkevésbé ismernek, terjedtek el a törökök beléletéről tévfogalmak Európában szerteszét.

Ilyen tévfogalom a török nők rabszolgasága, alárendeltsége, elzárása, a férj önkényének való feltétlen odadobása.

Aki a nők jellemét és kedélyét némileg tanulmányozta, aki a történelem különböző korszakaiban nyomozta azon nagy hatáskört és befolyást, amit ők, a gyengéknek tetszők, a népek sorsára döntőleg gyakoroltak, akik mai napság is áttekinték társadalmunk beléletét: azok meggyőződhetnek, hogy sok tekintetben a nők tartják kezeikben a népek, sőt az emberiség sorsának is gyeplőit. A fennhéjázó férfi erősnek mondott akaratereje csak színleges, mert amit a természet testi erőben megvont az úgynevezett gyöngéd nemtől, azt az akaraterőben pótolta ki. Így a nők akaratereje csaknem mindent ki tud vinni, mert meg van bennük a jellemszilárdság, s bírnak a szépség, kecs és kellem mindazon fegyvereivel, melyek a férfit mindig és mindenhol legyőzik; s valljuk meg, hogy a nők ritka diplomatikai talentummal vannak felruházva, bírnak némi részben a diplomaták azon ügyességével, mondhatnám ravaszságával, mely a mellékutakon való célhoz jutásban excellál, s melyet ki kell, hogy bennük fejtsen azon alárendeltség helyzete, melyre az erősebb férfinem őket méltatlanul és jogtalanul kárhoztatni akarja.

A nő azonban, ha törvényileg nem is, de tényleg közel áll az emancipatio és egyenjogosításhoz; nagy hatásköre az előre haladott népeknél kulminál; de meg van igen nagy mérvben a kevésbé művelt népeknél, s így a törököknél is, hisz tudjuk, hogy egyes szultánok kedvenc háremhölgyei rózsaszín ujjaikban tartották a birodalom gyeplőit; s harc és béke felett föltétlenül rendelkeztek.

A török faj, mint egyáltalában a keletről eredő népek, élénk ésszel, sebes felfogással, s érző szívvel van megáldva; s ha nem oly iskolázottak is mint nyugat nehézkesebb népei, de ezt előnyösen pótolja a könnyű felfogás, a látottak, hallottak gyors elsajátítása, s azon vele született ösztön, ami mindig az emelkedés felé sarkallja. Példával illusztrálom ezt.

Midőn egy napon London ködös utcáin ködös kedély hangulatban sétálgattam Reményi társaságában, hát jön velünk szembe egy régi modorú turbános török. Fordul nekem erre Reményi, s mond: „No most meg vagy fogva, mert te mindig állítod, hogy tudsz törökül, könnyű volt a próbát kiállani amott a kávéházban, ahol az állítólagos, s fényesen felöltöztetett török nők, midőn megszólítád törökül, azt felelték németül, hogy Hamburgból valók, s így nem tudhatnak magyarul, ez itt azonban valódi török, s ha ugyancsak tudsz a nyelvén, hát beszélj bele.” Én örömest engedtem szabatos kívánatának, mert a hozzánk jó, s különben is végtelen becsületességéért szeretett törökökkel mindig örömest váltottam szót. Üdvözlém tehát őtet az igazhívők Szellám aleákummával, ki azt fogadta, s végtelen volt öröme, hogy oly sok ideig tartott némaságából kivergődhetik, mert mint mondá, a gyaurok nyelvén nem értvén, néha holnapokon át nem ejt ki egy hangot, s ma-holnap a beszédet is eltanulja. Kérdezősködésemre, hogy mit mível Londonban, azt felelé, hogy esztergályos lévén, mestersége tökéletesítése végett jött ide, s hívott, hogy szerencséltetném szállásán, hadd mutassa fel, hogy minő előhaladást tett.

Valóban kiváncsi voltam látni, hogy a török esztergályos, kinek kezdetleges lábbal taszított, s egy kis nyírettyűvel húzott műszerét már Konstantinápolyból ismerém, minő előhaladást tett, s nem volt kicsin bámulatom, midőn önmaga által fából készített, már európai szerkezetű esztergáját, s az azon előállított szép műveket szemléltem. Kérdésemre, hogy hol folytatja tanulmányait, ajánlkozott, hogy elvezet oda. Én arra voltam elkészülve, hogy valamely e célra berendezett ipar-iskolába vezet el, s mily nagy volt bámulatom, midőn az Oxford Street egyik elsőrendű esztergályos műhelye elibe vitt, hol a roppant tükör-üvegekkel ellátott ablakon át kényelmesen lehetett szemlélni a benn folyó működést. „Ím ez ablakon át nézem egy év óta naponként négy-öt óráig, hogy mit csinálnak, s haza menve után csinálom, s ekként tanulok én.”

Ím itt van a gyors felfogás és elsajátítás, s az önerején való felemelkedés önérzetes embere, s e jellemzés előnkbe állítja a velünk oly sok tekintetben rokon törököt; s vajon nem találjuk-e fel székelyeinkben is az ily tanulékonyságot, az ily látásból való elsajátítást, vajon nem így tett-e a lövétei és szent-domokosi székely, ki addig nézte a vashámorokban és Szent Domokos rézbányáiban dolgozó cipszert, míg egyszer csak annak helyét elfoglalta, vagy azokat a gyepesi és jánosfalvi székelyeket, kik az olaszok kőfaragását és hídépítés mesterségét kinézték, s most azt épp oly ügyességgel, de jóval olcsóbban űzik, s az olaszokat kiszorították közülünk. De a fennebb jellegzett tanulékonyság s élénk felfogás nemcsak a török férfiaknál, hanem még talán nagyobb mérvben meg van a török nőknél s bár ők — kiket portékáknak néznek s még a mennyország üdvözüléséből is kizárnak — semmi nevelésben sem részesülnek, mégis oly sok kellem található náluk, s különösen oly sok költőiség, s oly érzelemmelegség honol szíveikben, hogy azon méltán bámulhatunk. Nálunk a férfiak űzik a szépelgés mesterségét, s fiatalabb éveinkből magunk is tudjuk, hogy szerelmes állapotban, mily sok szép költői és fellengő dolgot mondat el velünk az érzelem lelkesültsége. Törökhonban az a kényelmes — már a férfiakra nézve — szokás van, hogy a szépelgés a nők munkaköréhez tartozik. Az emberi nyelv gyöngéd virágos kifejezésekben, költői hasonlatokban, s emelkedett ömlengésekben a török nőknél való tökélyt alig érte el, mindazt, amit Mirzashaffi, Hafiz s más keleti költők fellengőst, s bűbájost e nemben egybe írtak, mind a török nők kecsdús ajkairól lesték el; s hiszem, hogy lord Byron is azért írt oly elragadóan, mert török nők szerelmi vallomásait hallotta. Ily nyilatkozati előjoggal, ily mézajkakon csengő költészettel, ily lángszavakkal, hódolva bár, végtelen hódolatot kell, hogy a török nő maga körül előidézzen, hisz ha nálunk a szerelemről hallgató nő is hódít és bódít, akkor az oly szépen beszélőnek múlhatlanul csábítania s elandalítania kell.

Aztán a török nők lenézése — mi a hárem-rendszer kinövésének tekinthető — csak a magasabb osztályoknál van meg, valamint a sok nejűség is csak a nagyon gazdagok szűk körére szorítkozik, mert a többnejűséget a korán megengedi ugyan minden müszülmánnak; de a török nők a ház körül mit sem dolgozván, s különben is nagyon fényűzőek levén, eltartásuk nagyon sokba kerül, s így háremet csak nagyon gazdag ember tarthat, a szegény ember, sőt a középosztály keleten is csak az egynejűségre van szorítva; az ilyennél aztán a nő valódi élettárs, ki osztozik a férj minden bajaiban; a falusi töröknő épp úgy megosztja a mezei munka terheit a férjjel, mint a mi székely asszonyaink, s épp azért az alárendeltség e körökben nem is létezik, az együtt igazított közös baj megszüli az egyenjogúság érzetét.

Azonban a magasabb körök háremhölgyei sincsenek úgy elzárva, elrejtve és lenézve, amiként azt Európában hiszik, mert az a fátyol, melynek a nő arcát férjén kívül minden más férfi előtt el kellene rejtenie, az újabb divat szerint annyira elvékonyult, hogy alig leplezett kecseiket csak ingerlőbbé teszi, az a kacér sárvárt (bugyogó) és átlátszó szövetből készült, de különben is a kebleknél, szabásánál fogva egészen nyitott enterét (felöltő), szóval a hárem számára való nagyon pongyola alsó öltönyök által alig fedett test bájait elrejteni kellető feredcse (felső- köpeny) elől egybe gombolható nem levén, azt a török nő kezeivel tartja egybe: de valahogy van, hogy éppen akkor, amidőn azt nagyon össze látszatik húzni, azaz szárnyait egymásra vonni, azt mindig kinyitás előzi meg, ami által kacéron tárják fel percnyire, a rendszerint gyönyörű test alig fedett bájait. Ez a feredcse igazítás rendszerint a szerelmi nyilatkozat első szótaga a jelbeszédben, mert azt csak az előtt teszik, ki tetszésüket megnyerni szerencsés.

Elzárva és őrizve a török nő egyáltalában nincsen, mert háremőre — vagy eunuchja — miután ezek vételára igen nagy, csak a szultán és nehány miniszternek van; más háremhölgyek fekete rabnőik felügyelete alatt — ami nagyon könnyen lekenyerezhető őrség — együtt társaságban mindig bolyongnak, s miután otthonjukban mi elfoglalatásuk sincsen, egész nap a bazárok hűs folyosói alatt, vagy a mulató helyeken tolongnak a férj minden felügyelete nélkül, mert a szokások nem engedik meg, hogy a férj nejével vagy nejeivel, az utcán vagy nyilvános helyen megjelenjék, s egyáltalában török férfinak török nővel az utcán szóba állani derogál, európai férfinak éppen nem szabad. Azonban a beszélgetés ily eltiltása gyenge óvszer a kalandűzés ellen, mire a török nőknek regényes jellemüknél, de véralkatuknál fogva is nagy hajlamuk van, mert a tiltott szó hiányát pótolja a jelbeszéd, ami ritka tökélyre van a háremek hölgyeinél vive. Aki abba be van avatva s kelet szolgaszemélyzetének megvesztegethetőségét ismeri, az könnyen szakíthat a keleti paradicsom tiltott fájának gyümölcséből, ami kelet Éváira sem oly veszélyes ma, midőn a kor szelleme és az európai befolyás a zsákbavarrás és tengerbe dobás vad szokását kiküszöbölte.

A török nőknek európaiakkal való egybejövetelét és érintkezését könnyíti a nők azon szabadalma, hogy a pérai pipere s más kereskedésekbe vásárlás ürügye alatt bemehetnek. E kereskedések nem egyszer melléktermekkel vannak ellátva, hol Argus szemektől elvontan fraternizálhat Ázsia Európával, mit veszélytelenné tesz az európaiak azon előjoga, hogy a török rendőrségnek európai házba, vagy boltba az illető követség engedélye nélkül belépni, vagy egy európait elfogni nem szabad.

Történt egyszer egy illatkereskedést tartó francia barátommal, hogy egy igen szép török nő estve felé boltjába lépett, s elkezdé a jelbeszédet az áll megsimításával, mi az jelenti, hogy „szeretlek”, jelre aztán jel jött, s ők oly hosszasan folytatták a jelbeszédet, hogy a szomszédban levő görög szatócs, ki franciánknak egy kapott pofért haragosa volt, a rendőrségnél feljelenté, hogy ez s ez francia boltjában török nő rejtőzködik. A követség zárva levén, a boltba léphetés engedélyét aznap meg nem nyerhették, s így a kavaszok (rendőrök) a bolt körül figyelő állást foglaltak el, mit franciánk észrevevén, a boltot a nőre zárta, s kétségbeesetten rohant hozzám tanácsot és segélyemet kérve a megmentéshez. Tervünkkel hamar kész voltunk, egy európai férfiöltönyt egybepakolva János bá'hoz, kiből az emigráció kőmívest csinált, siettünk, s őtet szerszámaival magunkkal vive azon házba csengettünk be, melynek homlokzatát a francia boltja foglalta el. A házi nővel, ki derék olasz nő volt, hamar megértettem, hogy egy nőtársa életének megmentéséért meg kell engednie, hogy a házból a boltba a falon lyukat nyissunk. János bá' óvatosan, zaj nélkül csakhamar oly rést nyitott a vékony közfalon, hogy én befértem azon. Itt a szegény rémült nő lábaimhoz borulva esdett, hogy mentsem meg, én e hozzá nem illő helyzetből felkarolva bátorítám és vigasztaltam s ezután kezdettem a résen kibujtatni, de azon akadály adta elő magát, hogy nem fért ki, s így a lyukon tágítani kellett. János bá' a támadt üreget, melyet egy elibe vont kasztennel a bolt felől elfedénk, csakhamar betömte, én pedig az európai fiúnak öltöztetett nőt karon csípve vezettem át az ásítozó kavaszok között, kiktől még szivartüzet kértem. Szállásomon a férfi ismét nő lett, s a hajnal leple által rejtve s hálát rebegve távozott. Az egész éjt átvirasztott kavaszok pedig reggel az engedélyt megnyerve dühösen törtek a boltba, de ott a keresett madarat nem találva, neki estek az árulkodó görögnek — ki török alattvaló levén, hatalmukba volt — s azt — szemére vetett hazug árulkodásáért — úgy elverték, hogy hetekig őrizte az ágyat.

A nők papucsa nálunk is hatalmas egy jószág, vagy jobban mondva a hatalom oly jelvénye, melyet sok, különben büszke férfi érez. A török nőknél még inkább megvan a papucskormány, amennyiben a török nő papucsa nemcsak jogos, hanem egyszersmind fegyver is.

Keleten nemcsak a török nők, hanem a nem egyesült örmény nők is el vannak fátyolozva, a török nőkkel tökéletesen hasonlóul öltözködnek, s csak az által különböztethetők meg, hogy nekik nem szabad sárga lábbelit viselni, ami a török nők kizárólagos láböltözéke és jelvénye.

Ez a sárga papucs két részből áll; a lábra közvetlenül egy vékony sárga kordovánból készült lábtyű, vagy strimfli jön, mellyel csak a szobában járnak Perzsia lágy szőnyegein; mikor kimennek, erre egy vastag talpú, hegyes orrú, szintén sárga pántoflit húznak. Ez a pántofli képezi a fennebb említett fegyvert, mert ha a török nő megharagszik, kapja kemény pántofliját, s jól agyba-főbe veri az embert, s jaj lenne annak a férfinak, aki egy török nőt bántani vagy vissza merne ütni, az hamar a nép dühének esnék áldozatul.

Nagy előjog ez a pántoflijog a török nőkre nézve s annak súlyát alkalmasint nem egyszer éreztetik férjeikkel is; s így el lehet mondani, hogy minden török férj pántofli alatt van. De különben is a török férj gyöngéd és udvarias neje iránt, az erkölcs-szabályzat egyáltalában nem engedi meg, hogy az erősebb férfi a gyenge nővel kegyetlenkedjék vagy azt megverje, mert azt a férfit, ki nejét tettleg bántalmazná, azonnal az őrültek házába viszik pár napra, mert mint mondják, fel nem tehető, hogy eszénél levő férfi egy gyenge nőt bántalmazni tudjon.

Jó lenne e szokást azon bolond példabeszédünk, hogy „az asszony verve jó” óvszeréül divatba hozni nálunk is, mennyi botrány és válópernek lehetne az által elejét venni; de addig is én részemről a durvasággal szemben megadnám nőinknek a török nők pántofli jogát; különben nem kétlem, hogy megadás nélkül is használják, ahol lehet.

Vissza a Törökországról és különösen a nőkrőlbe