Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Dr. Kéri Katalin
OMAR KHAJJÁM TÁGAS SÁTORÁBAN

Forrás: Új Magyarország, 1997. november 10. sz., 11. old.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

Évek óta hordok egy papírlapot a tolltartómban. Eltépődött már, rongyosra
gyűrődött a széle, de jól olvasható még rajta ez a négy sor:

"Markodban mit szorítasz? Csak szél van abban.
Csak töredék minden, mi az ég alatt van.
Gondold meg: ami a világon van, az nincs.
Fontold meg: ami a világon nincs, az van."

Ez a vers, amit ilyen féltve őrízgetek, furcsa módon azért járkál velem
ide-oda a világban, mert a ragaszkodásoktól szabadít meg. Csendben és
egyszerűen szól a Lényegről.

Sosem véletlen, hogy milyen verseket mormolunk és milyen dalokból
merítünk erőt életünk különböző pillanataiban. Ez a vers Juhász Nagy Pál
"közvetítésével" került hozzám, akinek egyik könyvében akkor bukkantam Omar
Khajjám költeményére, amikor a biológus már nem volt közöttünk. Ez a négy
soros rubái számomra nem csupán egy 11. századi természettudósnak - Khajjám
csillagász és matematikus volt -, hanem egy 20. századinak az üzenete is.
Sok kötetet olvastam át, hogy a perzsa verselő más költeményeire is
rábukkanjak. Talán éppen így tett, hozzám hasonlóan merült el e négysoros
költemények varázslatos világában Steinert Ágota is, aki azonban a
rácsodálkozásnál messzebb jutott: "A mulandóság mámora" címmel kötetet
szerkesztett Omar Khajjám száz rubáijáról.

A könyvet kézbe fogva az olvasót különös és sokféle benyomás éri. Még ki
sem nyitottam, már a címlap színei, betűformái is gyönyörűséggel töltöttek
el. Azután következtek maguk a versek. Amíg az irodalomtörténészek,
filológusok és orientalisták a versek eredetiségét kutatják és vitatják, én
hagyom, hogy szívemig és lelkemig hatoljon e rubáik minden sora. A kötet
további ajándékokat is tartogat: a Khajjám által írott versek minden egyes
darabja több magyar fordításban is megszólal. Szabó Lőrinc, Weöres Sándor,
Tandori Dezső és Faludy György fordításai mellett helyet kaptak Hegyi Endre,
Képes Géza és mások által tolmácsolt költemények is, sőt a legelső, múlt
században készült magyar fordítások is. Remek szellemi kaland ezen
műfordítások összevetése, jó játék új meg új alakzatokba rendezni az emberi
képzelet szivárványszín darabkáit.

Khajjámról, a Nisapurban élt csillagász-költőről, aki szerette a bort, a
természetet, a szép nőket, az ételeket és az életet, a kötet szerkesztője
azt írta, hogy egyike a világirodalom legmodernebb alkotóművészeinek.
Kétségkívül, mondanivalója ezredvégünk emberéhez is szól. Kapaszkodót és
menedéket nyújt, a költészet, a vers ugyanis nagy varázsló.

"Egy jó Verskötet a Pálmák alatt,
s Kenyér, kancsó Bor, és ha kobzodat
megzendíted itt a Vadonban, - óh
Paradicsom rögtön a Sivatag!"

- írta Khajjám, akinek neve egyes kutatók szerint csak felvett név, és
"sátorkészítőt" illetve "verscsinálót" jelent. E perzsa költő valóban sátrat
emel körénk költeményeivel, melyek védenek és eltávolítanak a mindennapok
száraz és végtelen homoktengerétől.