Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Osváth Gábor
Névadás és politika összefüggései Koreában
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

1. Az átlagos koreait különös érzelem (neheztelés, ellenszenv és gyanakvás elegye) fűzi két nagy szomszédjához: Kínához és Japánhoz. Ennek oka a koreaiaknak az a vélekedése, hogy történelmük e két országtól elszenvedett agressziók sorozatából áll. A viszony különösen Japánnal rendkívül ellentmondásos, a japán gyarmatosítás 35 évét (1910-1945) a koreai történelem mélypontjának tartják, amely nemzeti létüket fenyegette. A felszabadulás után húsz évig még diplomáciai kapcsolat sem volt Japán és Dél-Korea között (Észak-Koreával máig sincs). Bár Japán és Dél-Korea között szoros a gazdasági együttműködés, a kultúra és az ideológia síkján hűvös a viszonyuk: tilos volt például a japán filmek, színpadi művek bemutatása (a tilalom részleges feloldása nemrég történt meg, az 1998-ban megválasztott Kim De Dzsung elnök a teljes liberalizáció híve). A tömegkommunikáció rendszeresen és kampányszerűen, igen nagy terjedelemben foglalkozik Japán háborús bűneivel, feltételezett revansiszta törekvéseivel. Gyakori témák: a japán történelem tankönyvek torzításai, a japán tábori bordélyokba kényszerített koreai nők sérelmei és kártérítési igénye, az apró és lakatlan Tok-do sziget (japánul Takeshima) hovatartozásának kérdései stb.

A koreai személy- és földrajzi nevek kialakulása és ezek változásai hűen tükrözik a Kínával és Japánnal kapcsolatos mindenkori hivatalos koreai vélekedést, nyelvpolitikát. Dolgozatomban a földrajzi nevekkel foglalkozom (a személynevekről vö. Osváth 1989).

Koreában a buddhizmus és konfucianizmus meggyökereztetésével párhuzamosan vették át a kínai írást (eredeti koreai írás - eddigi ismereteink szerint - nem volt). Ezzel együtt a klasszikus kínai (venjen) vált hivatalos nyelvvé. A Silla-dinasztia (647-927) a Tang-korabeli Kína segítségével egyesítette a félsziget három kisebb államát. Az akkori erős kínai befolyás jeleként Kyongdok király (ur. 742-764) rendeletére az összes koreai földrajzi nevet elkínaiasították (752); az eredeti koreai neveknek csak kis töredéke maradt fenn a népi emlékezetben. Kínai nyelvi hatást tükröz a koreaiak önelnevezése is.

2. Koreának a történelem folyamán több önelnevezése volt: ez azzal függ össze, hogy - Kínához hasonlóan - a dinasztiaváltó új király mindig megváltoztatta az ország kínai szótagmorfémákból megszerkesztett elnevezését, amely egyben az új dinasztia neve is lett.

A Choson-dinasztia (1392-1910) korában Choson ‘Reggeli frissesség’ volt az ország neve (az európai Korea szó a korábbi Koryo ‘Magas ragyogás’ dinasztianévből származik), s a kínai írást használó környező országok (Kína, Japán, Vietnam) is a Choson névre tértek át.

1896-ban a koreai király, aki korábban vazallusi függésben volt a kínai császártól, e függés megszűnését deklarálandó ő maga is felvette a császári címet, és az ország nevét Taehan chegukra (‘Nagy Han Császárság’) változtatta, amely rövidítve Hanguk (‘Hanország’). A han szót ‘koreai’ jelentésben ekkor Sam-han újították fel, ez ugyanis megegyezik az ókorban a Koreai-félsziget déli részén levő ‘Három han (fejedelemség)’ nevével, s más írásjeggyel íródik, mint a ‘kínai’ jelentésű han. A szó országnévként történő kiválasztását valószínűleg az indokolta, hogy ezek a törzsi államocskák a többi, északabbra levő kezdeti koreai államalakulatoktól eltérően nem nyúltak át Kína mai mandzsúriai területeire, s így alkalmasabbak voltak az önállóság, a Kínától való függetlenség kifejezésére. A japán gyarmatosítók első intézkedése az volt, hogy a függetlenségre utaló Hanguk szó helyett visszaállították a Choson alakot: ez lett az ún. főkormányzóság neve. Maguk a koreaiak a különböző hazafias szervezetek nevében 1920-1945 között mindkét szóalakot (Choson, Hanguk) használták, csak a felszabadulás után alakult ki a politikai színezetű elkülönülés. Észak-Korea a Choson, Dél-Korea a Hanguk szóhasználatot preferálta, ez utóbbi Északon tabuszó. A két országnév elkülönülése a japán nyelvben is politikai felhangokat kapott (japán olvasatuk: Chosen, illetve Kankoku). A dél-koreai fél sérelmezi, hogy a japán tankönyvek a Koreai-félszigetet, a koreai nyelvet és a koreai háborút a Chosen jelzővel illetik, szerintük a Dél-Koreában használt szó japán olvasata, a Kankoku lenne a politikailag korrekt szóalak (Hong 1993: 171-172). Nagyon érdekes a Japán Kommunista Párt egy régebbi kijelentése, amely a pártlapban jelent meg (a háttérben az észak-koreai kommunistákkal való viszony elhidegülése áll): „A déli kormányzatot japánul Kankokunak nevezik, de a Kankoku angol fordítása Korea. Ez a Chosen szinonimája, de a Chosen (japánul) egész Koreát jelenti. Elkerülendő, hogy Dél-Koreát az egész Koreát jelölő szóval nevezzük, helyénvalóbb azt Dél-Koreának (Nan-Chosen) hívni. (Akahata, 1988 szept. 9. 8. l.). Hasonló megállapítást tesznek az északi országrésszel kapcsolatban is más helyütt: „A jelenlegi Észak valósága és a vele való tényleges érzéseink alapján úgy gondoljuk, hogy kívánatos csak Észak-Koreának (Kita Chosen) nevezni” (Akahata, 1988. okt. 6. 19. l.). Az utóbbi mondat értelmezéséhez tudnunk kell, hogy korábban a KNDK-t a Chosen szóval illették, de ez a szóalak, mint láttuk, a japán nyelvben az egész Koreai-félszigetre vonatkozik. A szóhasználati különbségek amiatt vannak, hogy mind Dél-, mind Észak-Korea igényt tart a félsziget másik felére, ezért az egyik fél terminológiájának elfogadása (a „dél” illetve „észak” jelzők nélkül) implicit módon valamelyik fél álláspontjának, azaz egész Koreára vonatkozó igényének elfogadását és ideológiai azonosulást jelentené. A két Korea egyesülése után várható, hogy kölcsönös kompromisszumként egy harmadik névváltozatot fogadnak el: a két miniszterelnök 1972-es közös nyilatkozatában a Korjo Konföderatív Köztársaság névben egyezett meg (az egyesülés azóta is késik).

A japán rádió (NHK), hogy ne kelljen választania a politikai okokból eltérő két országnév között, koreai nyelvlecke programját hanguru néven említi, amely nem a koreai nyelv, hanem a fonetikus írás nevének (hangul ‘koreai írás’) japán kiejtése (Fouser 1998: 8-9.). Ráadásul Észak-Koreában nem a hangul szóval illetik a koreai írást, hiszen ott a han elem a dél-koreai állam Han-guk neve miatt tabuszó: ezt valószínűleg a japán szerkesztők nem tudták. A koreai írás észak-koreai neve megegyezik az 1444-es, az új írást bemutató dokumentum nevével: Hun-min-chong-um (‘A nép helyes kiejtésre tanítása’, rövidítve: chong-um.). A hanguru használata tehát dél-koreai politikai szimpátiára utal, ha nem is tudatosan.

3. 1995-ben a felszabadulás 50. évfordulóján felülről vezérelt országos kampány bontakozott ki a japán uralom tárgyi és szellemi emlékeinek eltüntetésére. A kampány keretében megkezdték a volt japán főkormányzósági épület lebontását (1945-1995 között a Koreai Nemzeti Múzeum székelt benne) azzal az indoklással, hogy a japánok szándékos dölyffel a koreai király palotája elé emelték. A kampány kiterjedt a japán eredetű nevek revíziójára is: így például a japán időkből származó ‘népiskola’ (kuk-min hak-kyo; vö. japán kokumin gakko) elnevezést felcserélték az eredetibbnek vélt ‘alapozó iskola’ (ch’o-dung hak-kyo) szerkezettel. Idén a Kulturális Minisztérium javasolta a Szöul jelképének számító Nam-dae-mun (‘Déli Nagykapu’) és a Tong-dae-mun (‘Keleti Nagykapu’) nevének cseréjét is, mondván, hogy a két egykori városkapu eredeti neve más volt, s az említett két elnevezés a japánok alkotása (Kwak 1996: 28-29).

4. Az ország- és dinasztianevekkel párhuzamosan a fővárosok neve is megváltozott. A Choson-dinasztia 1394-ben választotta fővárosául alapos geomantiai megfontolások után a Han folyó partján álló falucskát (eredeti neve Han-yang ‘Han folyó melletti síkság’ volt), ott erődítményt építettek, s ekkor a neve Han-song lett. A folyó nevét jelentő Han szótag jelentése ‘kínai’, s így a Han-song ‘kínai vár, kínai város’. 1910-ben a japánok átkeresztelték, s az új neve Kyong-song (japán kiejtéssel Keijo) lett, jelentése ‘székhely+vár, város’. 1945-ben a japán időkre emlékeztető elnevezést a soul (ŕ Szöul) hangalakú koreai köznévvel váltották fel, amely egyszerűen ‘fővárost’ jelent (valószínűleg a kétezer évvel ezelőtti államocska, Sorabol nevének a származéka). A szó tulajdonfőnévvé válása a köznyelvben már korábban megkezdődött, az 1945-ös rendelet tulajdonképpen egy nyelvhasználati gyakorlatot szentesített; s a köznévi ‘főváros’ jelentésben már régóta inkább a sino-koreai su-do (fej+város) összetételt használták. A jelenlegi problémákat az okozza, hogy a világon egyedül Kínában nem vették tudomásul a koreai főváros nevének változásait 1910 óta, s a ‘kínai város’ jelentésű szóalakot használják (kínai olvasata: Han-cheng). A koreaiak a kínaiak változatlan szóhasználatában nagyhatalmi gőgöt éreznek: „magatartásuk a régi Kína iránti nosztalgiájukból fakad, amikor Kína a világcivilizáció központjának gondolta magát, s Koreára mind kisöccsére tekintett’ (Nahm 1992: 12),. Bár a kínai fonológiai szabályok erősen korlátozzák a lehetséges szótagok számát „... a kínaiak mégis nagy leleménnyel kínaiasítják, s írják le írásjegyekkel a külföldi neveket; például Lun-dun (London), Ba-li (Párizs), Bu-lus-ser (Brüsszel) (...), a Korean Overseas Information Service négy ízben tartott konferenciát koreai sinológusok számára, hogy megfelelő javaslatot fogalmazhassanak meg a Szöul szó kínaias kiejtésére. Megegyeztek abban, hogy a legmegfelelőbb szóalak a Shou-wu lenne, amelynek a jelentése homonima lévén kettős: 1. ‘csak én vagyok a fej’, 2. ‘főváros’ ” (Kim Seung-ho 1991: 15). A koreaiak az utóbbi változat írásjegyeit ajánlják inkább. A probléma felmelegítését a 90-es évek elején az indokolta, hogy akkortájt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot a KNK és Dél-Korea, s a koreai fél a főváros nevének kérdésében áttörést szeretett volna elérni a legnagyobb kínai nyelvű államban (korábban Hongkongot, Szingapúrt és Tajvant nem sikerült meggyőzni): erőfeszítésüket máig nem koronázta siker.

5. A koreaiak legnagyobb nemzeti sérelme a földrajzi nevek használata terén a Korea keleti partjait övező tenger külföldi elnevezése, ugyanis az, ami a koreaiak által egységesen Keleti-tenger (Tong-hae), a nemzetközi földrajzi, térképészeti gyakorlatban Japán-tengerként említtetik. A koreai kormányzat mindent megtesz azért, hogy a világ közvéleményét a saját pártjára állítsa: céljuk az, hogy a Japán-tenger elnevezés helyett a koreait (angolul: East sea), vagy egy semleges harmadikat terjesszen el. Álláspontját térképészeti és földrajzi konferenciákon, kiadványokban, újságcikkekben népszerűsíti. Érvelésük a következő: az európai térképek átvizsgálása után egy koreai kutató felfedezte, hogy a Koreai-félsziget és Japán között elterülő tengert a legrégibb európai térképek egy része Keleti- vagy Koreai- tengernek (Oriental Sea, Sea of Korea) említi. A megvizsgált 62 darab 16. század elejéről származó térképnek közel a fele említi ezen a néven, s csak 25 % írja Japán-tengernek; a fennmaradó 25%-on semmilyen név sem szerepel. Sok Jong-chul professzor szerint a Koreai-tenger elnevezés frekventált használata abból az európai szemléletből fakad, hogy a dolgok balról jobb felé indulnak, például az európai írásrendszerek is (Korea Newsreview, 1995. jún. 3. 10 p.). A koreai kormányzati erőfeszítések sorából kiemelkedett a Szöuli Állami Egyetemen (Seoul National University) megrendezett nemzetközi tanácskozás (International Workshop on the Geographical Name „East Sea”) 1996 június elején, amelyet az állami finanszírozású Korea Foundation szponzorált. Pack Sung-Hyon professzor előadásában elmondta, hogy a 18. századi francia térképek a Koreai-tenger elnevezést használták, s a Japán-tenger elnevezés csak a 19. században vált általánossá, amikor Japán ajtót nyitott a nyugati befolyásnak, s szerepe jelentősen felértékelődött. A Japán-tenger elnevezést a japán kormány favorizálta, sajnálatos, hogy az akkori gyenge koreai vezetés nem emelt kifogást. Ami a kínai térképeket illeti, Huang Yan-jun professzor elmondta, hogy azok egységesen a Dong-hai (‘kelet’+’tenger’) írásjegyeket használták a 10. századtól egészen a 19. századig. Annak ellenére, hogy egy 1615-ös portugál térképen a „Mar Coria”, egy 1777-es velencei pedig a „Mare de Corea” jelzés szerepel, Han Jang-bok koreai professzor egy kompromisszumot ajánl a japán fél számára: az „Orient Sea” elnevezést, hiszen ez semleges volta miatt mindkét felet kielégítené (Korea Newsreview: Waterworld: East Sea vs. Sea of Japan, 1996. jún 5. 10-11p.). Még Japánban is felfedeztek olyan térképet, amely a kérdéses területet Keleti-tengerként jelöli: Kim Won-mo professzor szerint az 1690-ből származó térkép egy Japánba látogató francia tudós műve. Ugyancsak ő állapította meg, hogy a Japán Történelmi Enciklopédia 11 kötetében szereplő korabeli térképek közül egyik sem használja a Japán-tenger elnevezést, az szerinte Japánban a 19. század közepétől használatos csupán (Seoul Pictorial, 1998/5. 26. p.). Egy japán tudós véleménye szerint a Japán-tenger elnevezés a 16/17. sz. fordulóján kezdett elterjedni Európában, elsősorban a keresztény misszionáriusok tevékenysége nyomán. Ezt az elnevezést a Rangaku nevű, európai tudományt elismerő tudóscsoport terjesztette el Japánban. A Japán-tenger elnevezés Európában a 18. század végétől, Japánban pedig csak a 19. század közepétől szorította ki a korábbi alakokat. Ismertet egy olyan japán térképet 1810-ből, amely átmeneti állapotot tükröz: a japán partvidék mentén Nihon-kai (Japán tenger) a koreai partvidéknél pedig a Chosen-kai (Koreai tenger) jelölés szerepel (Hiroo Aoyama 1996: 95-96). A kínai Yuan Shuren és Huang Yanjun professzorok előadásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy a szóban forgó tenger nevének megváltoztatása precedenst teremthet, és más érintett országok is követelhetik az ilyen és ehhez hasonló nevek módosítását: Sziámi-öböl, Bengáli-öböl, Perzsa-öböl, Omani-öböl, Mexikói-öböl, Indiai-óceán stb. (Yuan 1996: 41). Az előadó nem említette, de közismert, hogy az arab országok ignorálják a Perzsa-öböl elnevezést, ezt akceptálandó Perzsa(Arab)-öböl néven említik újabban világszerte, sőt az öböl köznevet tulajdonfőnévvé alakítják, részben a semlegesség, részben a tömörítés szándékával: „az Öböl”. Egy 1997-es nemzetközi konferencia résztvevői a tanácskozás eredményeként egyetértésre jutottak abban, hogy a Japán-tenger nevének megváltoztatása kívánatos lenne az alábbi indokok alapján: 1.a japán partvonal hossza csak töredéke a többi ország partvidékének (260 km - 6230 km), a lakosság arányában az arány még kedvezőtlenebb Japán számára: egy a tízhez, 2. az elnevezés bizonytalansága ellentétes a globalizáció tendenciáival, 3. a Japántól elszenvedett történelmi sérelmek is a változtatás javára szólnak.

A koreai kormányzat 1992-ben vetette fel először az ENSZ-nél a Japán-tenger elnevezés megváltoztatását, első lépésként kompromisszumot: a Japán-tenger és a Keleti- tenger (East Sea vagy Orient Sea) elnevezés együttes használatát ajánlva (Korea Newsreview, 1994. szept. 17, 8. 1.).A koreai közvélemény győzelemként könyvelte el, hogy a Encyclopedia Britannica új kiadásában (1997) már ez a gyakorlat érvényesült, sőt a koreai névváltozat megelőzte a zárójelbe tett japánt: East Sea (Sea of Japan).

 

Irodalom

Hiroo Aoyama (1966): Tha Name of Nihon-kai (the Sea of Japan) in Old Maps. Proceedings of the International Seminar on the Name of „East Sea”. Seoul. 93-96. p.

Hong Chin-hui (1993): Ilbonun Hangukyoksarul wae pitturo karuch’ilkka? [Japán miért torzítja el a koreai történelmet?] Seoul.

Kwak Young-sup (1999): Namdaemun, Tongdaemun to Recover Original Names: Culture Ministry. Korea Newsreview, 1999. XII. 7. 28-29 p.

Kim Seung-ho (1991): Seoul or Hancheng? Korea Times, Seoul, 1991. júl.17. 15. p.

Lee, Ki-suk (1995): What to Do about the Sea of Japan? Korea Focus, Seoul, 19995/1. 141-142 p.

Nahm Yong-woo (1992): Call it by its Name. Korea Times. Seoul, 1992. júl. 7. 12. p.

Osváth Gábor (1995): A koreai személynevek. (Balogh Lajos és Ördög Ferenc szerk.) Névtudomány és művelődéstörténet. Zalaegerszeg, 1989. 335-339. p.

Yuan Shuren-Huang Yanjun: (1996) Our Opinion on the Geographical Name of the Sea of Japan. Proceedings of the International Workshop on the Name „East Sea”. Seoul, 39-41.