Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Osváth Gábor
Névadás és politika összefüggései Koreában
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

1. Az átlagos koreait különös érzelem (neheztelés, ellenszenv és gyanakvás elegye) fűzi két nagy szomszédjához: Kínához és Japánhoz. Ennek oka a koreaiaknak az a vélekedése, hogy történelmük e két országtól elszenvedett agressziók sorozatából áll. A viszony különösen Japánnal rendkívül ellentmondásos, a japán gyarmatosítás 35 évét (1910-1945) a koreai történelem mélypontjának tartják, amely nemzeti létüket fenyegette. A felszabadulás után húsz évig még diplomáciai kapcsolat sem volt Japán és Dél-Korea között (Észak-Koreával máig sincs). Bár Japán és Dél-Korea között szoros a gazdasági együttműködés, a kultúra és az ideológia síkján hűvös a viszonyuk: tilos volt például a japán filmek, színpadi művek bemutatása (a tilalom részleges feloldása nemrég történt meg, az 1998-ban megválasztott Kim De Dzsung elnök a teljes liberalizáció híve). A tömegkommunikáció rendszeresen és kampányszerűen, igen nagy terjedelemben foglalkozik Japán háborús bűneivel, feltételezett revansiszta törekvéseivel. Gyakori témák: a japán történelem tankönyvek torzításai, a japán tábori bordélyokba kényszerített koreai nők sérelmei és kártérítési igénye, az apró és lakatlan Tok-do sziget (japánul Takeshima) hovatartozásának kérdései stb.

A koreai személy- és földrajzi nevek kialakulása és ezek változásai hűen tükrözik a Kínával és Japánnal kapcsolatos mindenkori hivatalos koreai vélekedést, nyelvpolitikát. Dolgozatomban a földrajzi nevekkel foglalkozom (a személynevekről vö. Osváth 1989).

Koreában a buddhizmus és konfucianizmus meggyökereztetésével párhuzamosan vették át a kínai írást (eredeti koreai írás - eddigi ismereteink szerint - nem volt). Ezzel együtt a klasszikus kínai (venjen) vált hivatalos nyelvvé. A Silla-dinasztia (647-927) a Tang-korabeli Kína segítségével egyesítette a félsziget három kisebb államát. Az akkori erős kínai befolyás jeleként Kyongdok király (ur. 742-764) rendeletére az összes koreai földrajzi nevet elkínaiasították (752); az eredeti koreai neveknek csak kis töredéke maradt fenn a népi emlékezetben. Kínai nyelvi hatást tükröz a koreaiak önelnevezése is.

2. Koreának a történelem folyamán több önelnevezése volt: ez azzal függ össze, hogy - Kínához hasonlóan - a dinasztiaváltó új király mindig megváltoztatta az ország kínai szótagmorfémákból megszerkesztett elnevezését, amely egyben az új dinasztia neve is lett.

A Choson-dinasztia (1392-1910) korában Choson ‘Reggeli frissesség’ volt az ország neve (az európai Korea szó a korábbi Koryo ‘Magas ragyogás’ dinasztianévből származik), s a kínai írást használó környező országok (Kína, Japán, Vietnam) is a Choson névre tértek át.

1896-ban a koreai király, aki korábban vazallusi függésben volt a kínai császártól, e függés megszűnését deklarálandó ő maga is felvette a császári címet, és az ország nevét Taehan chegukra (‘Nagy Han Császárság’) változtatta, amely rövidítve Hanguk (‘Hanország’). A han szót ‘koreai’ jelentésben ekkor Sam-han újították fel, ez ugyanis megegyezik az ókorban a Koreai-félsziget déli részén levő ‘Három han (fejedelemség)’ nevével, s más írásjeggyel íródik, mint a ‘kínai’ jelentésű han. A szó országnévként történő kiválasztását valószínűleg az indokolta, hogy ezek a törzsi államocskák a többi, északabbra levő kezdeti koreai államalakulatoktól eltérően nem nyúltak át Kína mai mandzsúriai területeire, s így alkalmasabbak voltak az önállóság, a Kínától való függetlenség kifejezésére. A japán gyarmatosítók első intézkedése az volt, hogy a függetlenségre utaló Hanguk szó helyett visszaállították a Choson alakot: ez lett az ún. főkormányzóság neve. Maguk a koreaiak a különböző hazafias szervezetek nevében 1920-1945 között mindkét szóalakot (Choson, Hanguk) használták, csak a felszabadulás után alakult ki a politikai színezetű elkülönülés. Észak-Korea a Choson, Dél-Korea a Hanguk szóhasználatot preferálta, ez utóbbi Északon tabuszó. A két országnév elkülönülése a japán nyelvben is politikai felhangokat kapott (japán olvasatuk: Chosen, illetve Kankoku). A dél-koreai fél sérelmezi, hogy a japán tankönyvek a Koreai-félszigetet, a koreai nyelvet és a koreai háborút a Chosen jelzővel illetik, szerintük a Dél-Koreában használt szó japán olvasata, a Kankoku lenne a politikailag korrekt szóalak (Hong 1993: 171-172). Nagyon érdekes a Japán Kommunista Párt egy régebbi kijelentése, amely a pártlapban jelent meg (a háttérben az észak-koreai kommunistákkal való viszony elhidegülése áll): „A déli kormányzatot japánul Kankokunak nevezik, de a Kankoku angol fordítása Korea. Ez a Chosen szinonimája, de a Chosen (japánul) egész Koreát jelenti. Elkerülendő, hogy Dél-Koreát az egész Koreát jelölő szóval nevezzük, helyénvalóbb azt Dél-Koreának (Nan-Chosen) hívni. (Akahata, 1988 szept. 9. 8. l.). Hasonló megállapítást tesznek az északi országrésszel kapcsolatban is más helyütt: „A jelenlegi Észak valósága és a vele való tényleges érzéseink alapján úgy gondoljuk, hogy kívánatos csak Észak-Koreának (Kita Chosen) nevezni” (Akahata, 1988. okt. 6. 19. l.). Az utóbbi mondat értelmezéséhez tudnunk kell, hogy korábban a KNDK-t a Chosen szóval illették, de ez a szóalak, mint láttuk, a japán nyelvben az egész Koreai-félszigetre vonatkozik. A szóhasználati különbségek amiatt vannak, hogy mind Dél-, mind Észak-Korea igényt tart a félsziget másik felére, ezért az egyik fél terminológiájának elfogadása (a „dél” illetve „észak” jelzők nélkül) implicit módon valamelyik fél álláspontjának, azaz egész Koreára vonatkozó igényének elfogadását és ideológiai azonosulást jelentené. A két Korea egyesülése után várható, hogy kölcsönös kompromisszumként egy harmadik névváltozatot fogadnak el: a két miniszterelnök 1972-es közös nyilatkozatában a Korjo Konföderatív Köztársaság névben egyezett meg (az egyesülés azóta is késik).

A japán rádió (NHK), hogy ne kelljen választania a politikai okokból eltérő két országnév között, koreai nyelvlecke programját hanguru néven említi, amely nem a koreai nyelv, hanem a fonetikus írás nevének (hangul ‘koreai írás’) japán kiejtése (Fouser 1998: 8-9.). Ráadásul Észak-Koreában nem a hangul szóval illetik a koreai írást, hiszen ott a han elem a dél-koreai állam Han-guk neve miatt tabuszó: ezt valószínűleg a japán szerkesztők nem tudták. A koreai írás észak-koreai neve megegyezik az 1444-es, az új írást bemutató dokumentum nevével: Hun-min-chong-um (‘A nép helyes kiejtésre tanítása’, rövidítve: chong-um.). A hanguru használata tehát dél-koreai politikai szimpátiára utal, ha nem is tudatosan.

3. 1995-ben a felszabadulás 50. évfordulóján felülről vezérelt országos kampány bontakozott ki a japán uralom tárgyi és szellemi emlékeinek eltüntetésére. A kampány keretében megkezdték a volt japán főkormányzósági épület lebontását (1945-1995 között a Koreai Nemzeti Múzeum székelt benne) azzal az indoklással, hogy a japánok szándékos dölyffel a koreai király palotája elé emelték. A kampány kiterjedt a japán eredetű nevek revíziójára is: így például a japán időkből származó ‘népiskola’ (kuk-min hak-kyo; vö. japán kokumin gakko) elnevezést felcserélték az eredetibbnek vélt ‘alapozó iskola’ (ch’o-dung hak-kyo) szerkezettel. Idén a Kulturális Minisztérium javasolta a Szöul jelképének számító Nam-dae-mun (‘Déli Nagykapu’) és a Tong-dae-mun (‘Keleti Nagykapu’) nevének cseréjét is, mondván, hogy a két egykori városkapu eredeti neve más volt, s az említett két elnevezés a japánok alkotása (Kwak 1996: 28-29).

4. Az ország- és dinasztianevekkel párhuzamosan a fővárosok neve is megváltozott. A Choson-dinasztia 1394-ben választotta fővárosául alapos geomantiai megfontolások után a Han folyó partján álló falucskát (eredeti neve Han-yang ‘Han folyó melletti síkság’ volt), ott erődítményt építettek, s ekkor a neve Han-song lett. A folyó nevét jelentő Han szótag jelentése ‘kínai’, s így a Han-song ‘kínai vár, kínai város’. 1910-ben a japánok átkeresztelték, s az új neve Kyong-song (japán kiejtéssel Keijo) lett, jelentése ‘székhely+vár, város’. 1945-ben a japán időkre emlékeztető elnevezést a soul (ŕ Szöul) hangalakú koreai köznévvel váltották fel, amely egyszerűen ‘fővárost’ jelent (valószínűleg a kétezer évvel ezelőtti államocska, Sorabol nevének a származéka). A szó tulajdonfőnévvé válása a köznyelvben már korábban megkezdődött, az 1945-ös rendelet tulajdonképpen egy nyelvhasználati gyakorlatot szentesített; s a köznévi ‘főváros’ jelentésben már régóta inkább a sino-koreai su-do (fej+város) összetételt használták. A jelenlegi problémákat az okozza, hogy a világon egyedül Kínában nem vették tudomásul a koreai főváros nevének változásait 1910 óta, s a ‘kínai város’ jelentésű szóalakot használják (kínai olvasata: Han-cheng). A koreaiak a kínaiak változatlan szóhasználatában nagyhatalmi gőgöt éreznek: „magatartásuk a régi Kína iránti nosztalgiájukból fakad, amikor Kína a világcivilizáció központjának gondolta magát, s Koreára mind kisöccsére tekintett’ (Nahm 1992: 12),. Bár a kínai fonológiai szabályok erősen korlátozzák a lehetséges szótagok számát „... a kínaiak mégis nagy leleménnyel kínaiasítják, s írják le írásjegyekkel a külföldi neveket; például Lun-dun (London), Ba-li (Párizs), Bu-lus-ser (Brüsszel) (...), a Korean Overseas Information Service négy ízben tartott konferenciát koreai sinológusok számára, hogy megfelelő javaslatot fogalmazhassanak meg a Szöul szó kínaias kiejtésére. Megegyeztek abban, hogy a legmegfelelőbb szóalak a Shou-wu lenne, amelynek a jelentése homonima lévén kettős: 1. ‘csak én vagyok a fej’, 2. ‘főváros’ ” (Kim Seung-ho 1991: 15). A koreaiak az utóbbi változat írásjegyeit ajánlják inkább. A probléma felmelegítését a 90-es évek elején az indokolta, hogy akkortájt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot a KNK és Dél-Korea, s a koreai fél a főváros nevének kérdésében áttörést szeretett volna elérni a legnagyobb kínai nyelvű államban (korábban Hongkongot, Szingapúrt és Tajvant nem sikerült meggyőzni): erőfeszítésüket máig nem koronázta siker.

5. A koreaiak legnagyobb nemzeti sérelme a földrajzi nevek használata terén a Korea keleti partjait övező tenger külföldi elnevezése, ugyanis az, ami a koreaiak által egységesen Keleti-tenger (Tong-hae), a nemzetközi földrajzi, térképészeti gyakorlatban Japán-tengerként említtetik. A koreai kormányzat mindent megtesz azért, hogy a világ közvéleményét a saját pártjára állítsa: céljuk az, hogy a Japán-tenger elnevezés helyett a koreait (angolul: East sea), vagy egy semleges harmadikat terjesszen el. Álláspontját térképészeti és földrajzi konferenciákon, kiadványokban, újságcikkekben népszerűsíti. Érvelésük a következő: az európai térképek átvizsgálása után egy koreai kutató felfedezte, hogy a Koreai-félsziget és Japán között elterülő tengert a legrégibb európai térképek egy része Keleti- vagy Koreai- tengernek (Oriental Sea, Sea of Korea) említi. A megvizsgált 62 darab 16. század elejéről származó térképnek közel a fele említi ezen a néven, s csak 25 % írja Japán-tengernek; a fennmaradó 25%-on semmilyen név sem szerepel. Sok Jong-chul professzor szerint a Koreai-tenger elnevezés frekventált használata abból az európai szemléletből fakad, hogy a dolgok balról jobb felé indulnak, például az európai írásrendszerek is (Korea Newsreview, 1995. jún. 3. 10 p.). A koreai kormányzati erőfeszítések sorából kiemelkedett a Szöuli Állami Egyetemen (Seoul National University) megrendezett nemzetközi tanácskozás (International Workshop on the Geographical Name „East Sea”) 1996 június elején, amelyet az állami finanszírozású Korea Foundation szponzorált. Pack Sung-Hyon professzor előadásában elmondta, hogy a 18. századi francia térképek a Koreai-tenger elnevezést használták, s a Japán-tenger elnevezés csak a 19. században vált általánossá, amikor Japán ajtót nyitott a nyugati befolyásnak, s szerepe jelentősen felértékelődött. A Japán-tenger elnevezést a japán kormány favorizálta, sajnálatos, hogy az akkori gyenge koreai vezetés nem emelt kifogást. Ami a kínai térképeket illeti, Huang Yan-jun professzor elmondta, hogy azok egységesen a Dong-hai (‘kelet’+’tenger’) írásjegyeket használták a 10. századtól egészen a 19. századig. Annak ellenére, hogy egy 1615-ös portugál térképen a „Mar Coria”, egy 1777-es velencei pedig a „Mare de Corea” jelzés szerepel, Han Jang-bok koreai professzor egy kompromisszumot ajánl a japán fél számára: az „Orient Sea” elnevezést, hiszen ez semleges volta miatt mindkét felet kielégítené (Korea Newsreview: Waterworld: East Sea vs. Sea of Japan, 1996. jún 5. 10-11p.). Még Japánban is felfedeztek olyan térképet, amely a kérdéses területet Keleti-tengerként jelöli: Kim Won-mo professzor szerint az 1690-ből származó térkép egy Japánba látogató francia tudós műve. Ugyancsak ő állapította meg, hogy a Japán Történelmi Enciklopédia 11 kötetében szereplő korabeli térképek közül egyik sem használja a Japán-tenger elnevezést, az szerinte Japánban a 19. század közepétől használatos csupán (Seoul Pictorial, 1998/5. 26. p.). Egy japán tudós véleménye szerint a Japán-tenger elnevezés a 16/17. sz. fordulóján kezdett elterjedni Európában, elsősorban a keresztény misszionáriusok tevékenysége nyomán. Ezt az elnevezést a Rangaku nevű, európai tudományt elismerő tudóscsoport terjesztette el Japánban. A Japán-tenger elnevezés Európában a 18. század végétől, Japánban pedig csak a 19. század közepétől szorította ki a korábbi alakokat. Ismertet egy olyan japán térképet 1810-ből, amely átmeneti állapotot tükröz: a japán partvidék mentén Nihon-kai (Japán tenger) a koreai partvidéknél pedig a Chosen-kai (Koreai tenger) jelölés szerepel (Hiroo Aoyama 1996: 95-96). A kínai Yuan Shuren és Huang Yanjun professzorok előadásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy a szóban forgó tenger nevének megváltoztatása precedenst teremthet, és más érintett országok is követelhetik az ilyen és ehhez hasonló nevek módosítását: Sziámi-öböl, Bengáli-öböl, Perzsa-öböl, Omani-öböl, Mexikói-öböl, Indiai-óceán stb. (Yuan 1996: 41). Az előadó nem említette, de közismert, hogy az arab országok ignorálják a Perzsa-öböl elnevezést, ezt akceptálandó Perzsa(Arab)-öböl néven említik újabban világszerte, sőt az öböl köznevet tulajdonfőnévvé alakítják, részben a semlegesség, részben a tömörítés szándékával: „az Öböl”. Egy 1997-es nemzetközi konferencia résztvevői a tanácskozás eredményeként egyetértésre jutottak abban, hogy a Japán-tenger nevének megváltoztatása kívánatos lenne az alábbi indokok alapján: 1.a japán partvonal hossza csak töredéke a többi ország partvidékének (260 km - 6230 km), a lakosság arányában az arány még kedvezőtlenebb Japán számára: egy a tízhez, 2. az elnevezés bizonytalansága ellentétes a globalizáció tendenciáival, 3. a Japántól elszenvedett történelmi sérelmek is a változtatás javára szólnak.

A koreai kormányzat 1992-ben vetette fel először az ENSZ-nél a Japán-tenger elnevezés megváltoztatását, első lépésként kompromisszumot: a Japán-tenger és a Keleti- tenger (East Sea vagy Orient Sea) elnevezés együttes használatát ajánlva (Korea Newsreview, 1994. szept. 17, 8. 1.).A koreai közvélemény győzelemként könyvelte el, hogy a Encyclopedia Britannica új kiadásában (1997) már ez a gyakorlat érvényesült, sőt a koreai névváltozat megelőzte a zárójelbe tett japánt: East Sea (Sea of Japan).

 

Irodalom

Hiroo Aoyama (1966): Tha Name of Nihon-kai (the Sea of Japan) in Old Maps. Proceedings of the International Seminar on the Name of „East Sea”. Seoul. 93-96. p.

Hong Chin-hui (1993): Ilbonun Hangukyoksarul wae pitturo karuch’ilkka? [Japán miért torzítja el a koreai történelmet?] Seoul.

Kwak Young-sup (1999): Namdaemun, Tongdaemun to Recover Original Names: Culture Ministry. Korea Newsreview, 1999. XII. 7. 28-29 p.

Kim Seung-ho (1991): Seoul or Hancheng? Korea Times, Seoul, 1991. júl.17. 15. p.

Lee, Ki-suk (1995): What to Do about the Sea of Japan? Korea Focus, Seoul, 19995/1. 141-142 p.

Nahm Yong-woo (1992): Call it by its Name. Korea Times. Seoul, 1992. júl. 7. 12. p.

Osváth Gábor (1995): A koreai személynevek. (Balogh Lajos és Ördög Ferenc szerk.) Névtudomány és művelődéstörténet. Zalaegerszeg, 1989. 335-339. p.

Yuan Shuren-Huang Yanjun: (1996) Our Opinion on the Geographical Name of the Sea of Japan. Proceedings of the International Workshop on the Name „East Sea”. Seoul, 39-41.