Kéri Katalin: Nők a fátyol mögött

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kéri Katalin
NŐK A FÁTYOL MÖGÖTT
(Művelt muzulmán nők a középkori al-Andalúszban)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Valóság, 1998/8. szám, 64-70. lap

A hagyományos iszlám felfogás szerint a nő helye az otthonában van,
kötelességei és feladatai a családjához kötik. A gyereknevelés, a háztartás
vezetése, a férj szórakoztatása jelentették a nők főbb élettevékenységeit a
középkori al-Andalúszban is. [1]

A - rendkívül szűkös - forrásokból azonban megállapítható, hogy voltak
néhány százan olyan nők is a vastag falak és berácsozott ablaknyílások
mögött, akik magasszintű műveltségre tettek szert, és egyes esetekben
tudásuk vetekedett koruk művelt férfiúinak tudásával. Az érzékeny lélekről
és kifinomult irodalmi ismeretekről valló költemények, a vallásos műveket
magyarázó, az éneklő, lantot pengető és táncot lejtő nők múltba vesző képe
és a korabeli kalligráfusnők írásainak szépsége a mai kutatót is ámulatba
ejti. Cordoba, Granada, Sevilla, Almería városainak fénykorában a művelt nők
voltak a palotakertek legszebb virágai.

Historiográfiai bevezetés

A középkori nőtörténetnek sajátos területe az al-Andalúszban élt muzulmán
nők helyzetének vizsgálata. A 8-15. századi történelemmel foglalkozó
könyvekben általában alig esik szó nőkről, és e megállapítás különösen igaz
az iszlám kultúrkör esetében. [2] Historiográfiai szempontból úttörő lépés
volt Francisco Javier Simonet értekezése, amelyet 1891-ben adott elő
Londonban, a IX. Nemzetközi Orientalista Kongresszuson, "Arab-hispán nő"
címmel, és L. Gonzalvo 1904-ben publikált, "A muzulmán nő Spanyolországban"
című írása. Bár az eltelt száz év alatt valamelyest fellendült a téma iránti
érdeklődés, melyet bizonyít például az Al-Andalus és a Hespéris című
folyóiratokban található számos cikk, az igazi nagy áttörés még nem történt
meg.

A téma kutatását nehezíti a források szűkössége és egyenetlensége.
Elsősorban történeti krónikákból és életrajzi lexikonokból lehet adatokat
meríteni a muzulmán nőkre vonatkozóan. Előbbi források leginkább az
uralkodói és főúri családokhoz tartozó nőkről (családtagok, rabnők) míg az
utóbbiak műveltségük kapcsán kiemelkedettekről (titkárnők, költőnők,
tanítónők, kalligráfusok, stb.) szólnak. [3]

Így tehát szinte kizárólag az uralkodói környezetben élő és nagy
műveltségű nőkről alkothatunk képet, az ő neveik és tetteik kerültek
megörökítésre az arab írásokban. Az életrajzi lexikonok adatait azonban
kritikával kell kezelni, hiszen a bennük szereplő hölgyek gyakorta nem
kimagasló tudásuk miatt, hanem csak "tiszteletből" kerültek a kötetbe.
Például azért, mert a szerző rokonai voltak, vagy valamely - vallási,
gazdasági, politikai értelemben vett - elit család tagjai, sőt lehet, hogy
csupán egy írásban is megörökített anekdota szereplői voltak. Az életrajzi
lexikonokban több ezer neves személyiség adatait őrízték meg, akik között
mindössze 116 andalúziai nő található. Ez mutatja azt, hogy a nők csak igen
kevéssé vettek részt a prófétai hagyományok, a koranikus tudás
átörökítésében. Ennek nyilvánvaló oka abban állt, hogy a férfiak és nők
világa élesen elkülönült egymástól, és a lányok, asszonyok életének igazi
színtere az otthon, a család volt. A Korán szavai szerint

"A férfiak fölötte állnak a nőknek..." és "a jóravaló asszonyok
engedelmesek és vigyáznak arra, ami (a kívülállók számára) rejtve
van..." (Korán 4, 34.) [4]

A nők így a külvilágtól elzártan, magas falak között élték az életüket, csak
rácsokon át figyelhették az utcát. Kétféle helyzetűek lehettek: szabadok és
szolgák. A rabnők különböző munkákat láttak el: a ház körüli teendőket
végezték vagy a földeken dolgoztak. Közülük kerültek ki az ágyasok, és
számos forrás szól arról, hogy a rabnőket felkészítették arra, hogy tánccal,
énekkel, zenéléssel és költeményekkel szórakoztassák urukat és vendégeit. A
középkori al-Andalúszban egy rabnő ára általában 300 maravédi körül volt, ám
a kiművelt rabnők ára ennek akár tízszeresét is elérhette. [5] Az iszlám
családi törvények lehetővé tették, hogy a feleség(ek) mellett
meghatározatlan számú ágyasa legyen a férfinek, ám ezzel a joggal
természetesen csak a leggazdagabbak éltek. Az Omajjádák udvarában, a
cordobai palotában a 10. században az egyes hercegeknek 10-20 rabnőjük volt.
Érdekes tény, hogy az andalúziai Omajjádák közül egyik fiú sem szabad nőtől
született. [6] Amikor III. 'Abd al-Rahman kalifa meghalt, akkor a várában
6300 (más források szerint 6750) nő élt, e számban benne foglaltattak a
feleségek, rokonok és a jelentős számú rabnő. [7] A rabnőknél is nagyobb
gonddal őrízték a szabad nőket, minél nagyobb volt a család hírneve,
vagyona, presztizse, annál inkább. A házak belső udvarában, elfüggönyözött
szobákban vagy a háremekben élő nők azonban bezártságuk ellenére a kultúra
közvetítői voltak, hiszen ők nevelték kicsi korukban a gyermekeket - fiúkat
és lányokat együtt.

A nők voltak felelősek azért, hogy a gyerekek megismerjék társadalmi és
kulturális környezetük fontosabb elemeit. A családi szocializáció során a
nők adták át az emberi kapcsolatok, a viselkedési szokások, az ízlés, a
divat, a nyelv, a folklór alapjait. Az anya vagy nagyanya tanította meg a
kicsikkel az iszlám hit legfőbb tételeit, a muzulmán életvezetés szabályait.
A nők közvetítették a családhoz és néphez, az iszlám közösséghez tartozás
érzését. [8] A kislányok anyjuktól és a körülöttük lévő nőktől megtanultak
minden fontos dolgot, ami a háztartás vezetéséhez és a feleség illetve
anyaszerep betöltéséhez szükséges volt, orvosi alapismeretektől a
süteménykészítésig. [9]

Leánynevelés

Az iszlám világban az alapképzés az úgynevezett koranikus iskolákban
folyt, ahol a szülők azért fizették a tanárt, hogy gyerekeiket megtanítsa
írni-olvasni és hibátlanul számolni - elsősorban azért, hogy a gyermekek
jobban megérthessék a Szent Könyv egyes szúráit. Az iskolákat általában fiúk
látogatták, arra is akadt azonban példa, hogy lányok ilyesfajta
taníttatására is áldozott a család. Ez elsősorban a szülők műveltségi és
vagyoni szintjétől függött. A művelt nőkről íródott életrajzokból kitűnik,
hogy vagy gazdag család lányai voltak vagy pedig apjuk maga is kiváló tudós
volt, aki leányának is biztosítani akarta a tudást. A tudós nők többsége
(több, mint fele) valamely férfi családtagjától nyerte képzését (apa, férj
vagy fiútestvér), és csak kevesen tanultak fogadott tanártól (tanítónőtől).
[10] Míg a férfiak képzésére jellemző volt az állandó utazgatás -
felkeresték al-Andalúsz és a keleti világ legkiemelkedőbb tanítómestereit -,
a tudás után áhítozó nők általában a házukból sem léphettek ki. Szinte még
az is elképzelhetetlen volt, hogy nyilvános órákat látogassanak, melyek a
mecsetekben vagy magánházakban kerültek megtartásra. Esetleg arra nyílott
lehetőségük, hogy függöny vagy rács mögül hallgassák a tanár szavait, így
azonban éppen az iszlám tanítás lényege, az állandó kérdezés és vita veszett
el. Míg a fiú diákok állandóan kérdésekkel "ostromolták" tanáraikat a jobb
szövegértés, a helyesebb nyelvhasználat érdekében, a lányoknak erre esetleg
a családi körben folyó oktatás keretében nyílott lehetőségük. [11] Az
otthoni tanulásnak viszont kétségtelen előnye volt, hogy nem volt költséges,
nem okozott gondot a nő lefátyolozása és nem eshetett csorba a tisztességén.
Az almeriai Rayhana esete, aki a híres Korán-magyarázó ad-Dani előadásait
egy függöny mögött üldögélve, sűrűn lefátyolozva hallgatta, inkább
egyedinek, semmint tipikusnak mondható. [12] A 9. század 2. felében olyan
andalúziai tanítókról is szólnak a források, akik házukban fogadták női
tanítványukat, hetente egy alkalommal, egyedül. Így végezte tanulmányait
például az a berber eredetű nemesi családból származó, Umm al-Hasan bint
Sulayman, aki élete során kétszer még Mekkába is eljutott. [13] A későbbi
századokban is van híradás olyan nőkről, akik egy-egy neves tanár kedvéért
nagyobb utazásokat is tettek, de mindez ugyancsak ritkaságnak számított.

Az egyes könyveket megtanuló nők is kaphattak olyan tanúsítványt (iyaza),
amelyben tanáruk elismerte tudásukat, és feljogosította őket az ismeretek
átadására. [14]

A koranikus olvasmányokon, vallástudományokon, jogon kívül a nők
olyasmiket is tanultak, amiknek a gyakorlati életben is hasznát vették.
Orvoslást, szépírást, költészetet, grammatikát, amelyek ismerete
biztosította számukra a munkavállalás lehetőségét. Elsősorban az andalúziai
városok középosztálybeli nőinek jelentett ez felemelkedést, például egy
uralkodó titkárnőjeként vagy könyvmásolóként. Cordobában mintegy 170 nő
foglalkozott kalligráfiával II. al-Hakam idején [15], legalábbis abban az
egyetlen kerületben, melyet Ibn Fayad krónikaíró megemlített. [16]

A nemesi családok leányait gyakorlatban művészetekre tanították, lanton,
hárfán, más húros és fúvos hangszereken játszani, költeményeket írni és
szavalni, hogy elbűvöljék és szórakoztassák majdan a férjüket. Hasonló
dolgokra tanították a rabnőket (gawari) is, akiknek éppen ezért volt magas
az áruk, mert sokat költöttek a képzésükre. A zene és tánc csak egyik része
volt az oktatásuknak, gyakran jól ismerték a költészetet (a preiszlamikus
időkből való verseket is), jeleskedtek az ékesszólásban és írni-olvasni is
tudtak. A középkori al-Andalúsz történetében talán legkiemelkedőbb volt II
'Abd al-Rahman három elbűvölő rabnője, Fadl, 'Alam és Qalam, akiket a "mesés
Kelet" nagyvárosaiban, Medinában és Bagdadban neveltek, onnan kerültek az
Ibériai-félszigetre. Közülük a harmadik a zene és költészet művelésén túl
mint a történelem kiváló ismerője is kiemelkedett. [17]

Tanítónők

A tanult nők jelentős része, mintegy 1/3-a nem elégedett meg azzal, hogy
ő maga műveltté vált, hanem szerette volna tudását másoknak is átadni.
Főként azok döntöttek így, akiknek valamilyen pénzt hozó foglalkozást
kellett választaniuk. Elsősorban az alapfokú oktatás szintjén lehet
találkozni azokkal a tanítónőkkel és nevelőnőkkel, akik a városokban vagy
főúri udvarokban az anyák és nőrokonok mellett írást-olvasást, költészetet
és vallástant tanítottak a család kisebb gyerekeinek. [18] Ibn Hazm híres
irodalmi alkotásában, a "Galamb nyakéké"-ben részletesen írt erről, saját
gyerekkorára visszaemlékezve. Több nemesi családban a tanítónő a kislányokat
tanította, mint ahogy pl. a 10. századi Benihazam cordobai házában. [19] A
spanyolországi uralkodók családjában is teljesen természetes volt, hogy
akkor is nagyra értékelték a műveltséget, ha birtokosa éppenséggel nő volt,
szívesen tanultak még az idősebb férfiak is egy-egy asszonytól, akár abban
az esetben is, ha az fekete rabszolganő volt. [20] Az emirátus idején
például ismert nő volt az a bagdadi származású, Qamar nevű rabnő, akit a 9.
század végén Ibrahim ben Hayyay, Sevilla ura vásárolt magának, hogy tanuljon
tőle. [21] Egy spanyol történésznő 15 andalúziai tanítónő életrajzi adatait
vizsgálta meg, és ezek alapján megállapította, hogy közülük 6 nőnek voltak
fiú tanítványai, hárman más nőt, és ketten több más nőt (leányt) tanítottak,
négyen pedig rokonaikat vezették be a tudományokba (pl. bátyjuk fiát,
férjüket, stb.) [22]

Az első tanítónő, aki al-Andalúszban nőnevelésnek szentelte magát, a 10.
században élt Ibnat Said al-Balutti volt, a cordobai kádi nővére, berber
származású hölgy, aki a fiqh (vallásjog) tanára volt. [23] A 10-11. század
fordulóján három sevillai tanítónőről tudósítanak a források. Maryam bint
Abi Ya'qub szintén a nőnevelésben jeleskedő, neves költőnő volt. Fatima bint
Muhammad akkor tett szert tanítónőként hasznosított magasszintű tudására,
amikor fivérét kísérgette egy neves sevillai tudós óráira. A harmadik, név
szerint ismert tanítónő pedig Amat al-Rahman bint Ahmad volt. [24] Mindhárom
nő arab családból származott és szabad volt. Egyikük sohasem ment férjhez,
egész életét a tanításnak szentelte, ami ugyancsak ritka jelenség volt abban
az időben. A 12. századból Umm Mu'affar, a 13. századból pedig Umm al-'Alá
neve emelhető ki az andalúziai tanítónők sorából. Az előbbi nő Valenciában
élt, az ottani emír egyik felesége volt, és a háremben tanított Korán-
olvasást. Az utóbbi hölgy pedig a granadai palotában, majd Tunéziában
tanított, és két leánya is tanítónő lett. [25]

Tudós nők

Al-Andalúszban a tanult nők egy része a tudományok művelésének szentelte
magát. Bár az életrajzi lexikonokban csak elvétve található az 'alimat
megnevezés, mely a tudóst jelentő `ulama' szó nőnemű alakja, némely nők
valóban nagy hírnévre tettek szert tudósként.

Széles körben nagy tiszteletnek örvendtek a vallástudománnyal foglalkozó
hölgyek, akik főleg a városokban élő arab vagy berber tudós férfiak leányai
voltak. A vallásos tudományok és a szufizmus lehetőséget nyújtott a muzulmán
nőknek a társadalmi és vallásos közösségi életben való érvényesülésre. A
misztika pedig az a sajátos út volt, amelyet ugyan bizonyos mértékig
heterodox és eretnek formának tartottak az iszlám világban, de a nők számára
önkifejezési forma volt. [26] A lelki tökéletesedés keresését illetően
ugyanis a nő egyenlő volt a férfivel az iszlám misztikában. A nagy murciai
misztikusnak, Ibn 'Arabinak is voltak női követői, ahogy erről írásai
vallanak. [27] A Koránt, a hadith-t és a Próféta cselekedeteit ismerő
andalúziai nők között volt Ibn Hazm leánya is, aki Korán-magyarázatai,
aszkétikus élete és jámborsága miatt nagy hírnévnek örvendett. [28] Néhány
nő (vallás)jogi jártasságával tűnt ki.

Az arab nyelvvel foglalkozó nők valamiféle átmenetet képeztek a vallásos
és világi tudományok művelői között. A grammatikával, lexikográfiával
foglalkozó nők éppúgy megtalálhatóak a koranikus szövegek magyarázói között,
mint a verseléssel, levelek, iratok szerkesztésével foglalkozók körében.

Néhány forrás történésznőket is említ, akik közül kiemelkedett a 10.
században Murciában élt Umm al-Fath. [29]

A természettudományokat művelő nők nagyon kevesen voltak, gyakran a
nevüket sem jegyezték fel. Így anoním például az a rabnő, aki a 10.
században II. al-Hakam palotájában csillagászattal foglalkozott. A
tehetséges lányt három évre egy neves csillagászhoz küldte tanulni a kalifa.
Ennyi idő alatt olyan jelentős előrehaladást ért el e tudományban, hogy
tanárát busásan megjutalmazták, őt magát pedig csillagászként alkalmazták a
cordobai palotában. Olyan ábrázolás is fennmaradt róla, ahol kezében
asztrolábiummal látható. [30]

Orvosnőkről is szólnak a források, például Umm 'Amr bint Abi Marwin Ibn
Zuhr-ról, aki főként nőket, gyerekeket és rabszolgákat gyógyított az
Almohádák idején, és aki férfibetegségek esetében is mindig tudott
tanácsokkal szolgálni. [31]

Költőnők

A művelt andalúziai muzulmán nők körében a költőnők voltak legnagyobb
számban, szabadok és rabnők egyaránt. A forrásokban azokról is írtak, akik
csupán előadták mások verseit (a háremekben), és azokról is, akik maguk is
írtak költeményeket. Egyes irodalomtörténészek oly nagyra értékelik az
Ibériai-félszigeten élt iszlám nők költészetét, hogy azt jelentőségében a
18. századi francia író- és költőnők tevékenységéhez hasonlítják. [32] Az
iszlám irodalom történetében sajátos helyet foglalnak el tehát azok a nők,
akik Cordoba, Sevilla, Granada és más városok palotáiban verseltek. A
költészet nyújtotta önkifejezési forma a nők körében is rendkívüli
lehetőséget jelentett a vágyak kifejezésére csakúgy, mint a felemelkedésre.

A nők a költészet két formáját művelték: egyrészt szóban, többnyire
névtelenül adták szájról-szájra a költeményeket, melyeket zenei kísérettel,
énekkel is gyakorta elláttak, másrészt verseiket leírták. Az első csoportba
tartozó népdalok, népköltések számos kiemelkedő darabja az iszlám világban
csakúgy, mint más kultúrák esetében, a nők ajkán született. Az andalúziai
énekes- és költőnők szóban közvetített szövegei nem csupán az ő saját
világukat jelenítették meg. Verseikben, dalaikban megőrződött és tovább élt
az ókori kultúra számos gondolata, darabkája, különösen az eredetileg
keresztény rabnők tevékenykedésének köszönhetően. A paloták énekesnői tehát
- sokszor anélkül, hogy erre gondoltak volna - évszázadokkal korábban élt
római és görög nők hangját is közvetítették. [33] A költészetre vonatkozó
összetett ismereteknek, a verselés bonyolult technikai fogásainak
elsajátítása a nők - különösen a rabnők - képzésének jelentős hányadát tette
ki. [34] A muzulmán költőnők között számos akadt, akik költeményeiket
lejegyezték. Verseiknek témája változatos volt, dicsőítő költeményeket,
köszöntő-verseket, vallásos és szatírikus műveket éppúgy alkottak, mint
szerelmes verseket. [35] Különösen ez utóbbi költeményeket olvasva
bontakozik ki előttünk a költőnők igazi énje, hiszen a többi témánál főként
a férfiak által alkalmazott sémákat, szófordulatokat használták. A szerelmes
verseikben, melyek általában a kedves szépségéről, a távolléte miatt érzett
szomorúságról szólnak, a költőnők valós érzelmei és élettapasztalatai
szerepelnek. A két legjelentősebb andalúziai költőnő berber származású volt.
Mindkettőjük számos szerelmes verset írt. Hafsa bint al-Havy ar-Rakuniyya
költeményeinek nagy része egy granadai költőhöz szólt a 12. században.
Wallada bint al-Mustakfi, a másik költőnő pedig a spanyolországi iszlám
századainak talán legkiemelkedőbb hölgye volt. Ereiben királyi vér folyt (a
cordobai kalifa lánya volt), amikor neveltetése befejeződött, mint irodalmi
kérdésekben járatos nő tett szert nagy hírnévre. Irodalmi szalont vezetett,
híres szeretői voltak, akik közül különösen Ibn Zaydún, a költő ejtette
rabul a szívét. [36] Egyes kortársak azt írták a 994-ben született hölgyről,
hogy erkölcstelen és szabados volt, mások szerint viszont erkölcseiben
kiváló. Egy versében így írt a büszke királylány:

"Allahra esküszöm, van helyem az égben,
Magasra szegett fejjel járok utamon.
Szeretőmnek hagyom, hogy arcomhoz érjen,
Attól kapok csókot, akitől akarom." [37]

Ibn Zaydún számos költeményében gondolt vissza rendkívüli szerelmesére,
elemzők szerint még a más nőkhöz írott verseiben is Walladáról szólt.

"Fájdalmasan emlékszem
Találkáinkra, amikor
Nem féltünk senkitől sem
Csak ketten voltunk, szabadon,
És egy tanúnk, a szerelem..." [38]

- utalt a költő kapcsolatukra, amelyet megrontottak az udvari intrikák és
áskálódások.

Szintén a 11. században élt az az 'Ai a bint Ahmad ben Muhammad ben Qadim
nevű nő, akiről Ibn Khajján azt írta, hogy észben, tudásban, tehetségben,
irodalmi, költészeti ismeretek tekintetében és nyelve tisztaságában senki
sem vetekedhetett vele. [39] Erről a Cordobában élt költőnőről mások is úgy
vélték, hogy kora "csodáinak" egyike, a nők legkiválóbbjai közül való.

Hosszan folytathatnánk még a sort, hiszen a forrásban található nők
többsége foglalkozott költészettel. Közülük mintegy negyvennek a költeményei
ma is olvashatóak arab nyelven illetve fordításokban, jóllehet sokkal több
mű elveszett a századok során, mint amennyi ránkmaradt. A költőnők és
költeményeik számát tekintve jelentős egyenetlenség mutatkozik a különböző
évszázadokat vizsgálva. A nők lehetőségei, alkotó kedvük és megnyilatkozásuk
tere egy-egy korszak politikai-társadalmi berendezkedésétől is erősen
függött. Az Omajjádák idején és a kiskirályságokra hulló kalifátus bukása
után több költőnőről szólnak a források, mint a későbbi időszakokban.

Összegzésképpen megállapítható, hogy az al-Andalúsznak nevezett
spanyolországi területen, az iszlám világ falai közé zártan több tucatnyi nő
szerzett magasszintű műveltséget úgy a szabad, mint a szolga-elemek között.
Kiemelkedő és fontos szerepet játszottak az arab, berber és a muzulmán hitre
áttért egyéb néphez tartozó nők a tanításban, a koranikus szövegek
magyarázásában és másolásában, és egészen sajátos helyet vívtak ki maguknak
költeményeikkel az irodalom történetében. A széleskörűen művelt nő jelenléte
nem volt tipikusnak mondható ezekben az államalakulatokban; a források
azonban egyértelműen tanúskodnak arról, hogy akiknek körülményeik folytán
lehetőségük nyílott a tanulásra és a tudományok művelésére, nagy hírnévre
tettek szert a férfiak körében. A korabeli muzulmán nők elméjének olyan
csillogása tárul fel a mai kor embere előtt, amelyet nem halványít sem rács,
sem fátyol, sem az évszázadok pora.

JEGYZETEK

[1] Több kutató - például E. Lévi-Provençal is - megjegyzi, hogy al-
Andalúszban, különösen a 11. századtól kezdve, a muzulmán nők helyzete
fokozatos javulást mutatott, viszonylag nagyobb szabadságnak
örvendtek, mint keleti kortársnőik. Ennek oka elsősorban a berberek
matriarchális rendszerének és az Almorávidák befolyásának köszönhető.

[2] Bravo Lledo, Pilar - Lopez de la Plaza, Gloria: La investigación sobre
las minorias: judias y musulmanas en la Espańa medieval. In: Los
estudios sobre la mujer: de la investigación a la docencia. Ed.
Bernis, C. és mtársai, IUEM, Madrid, 1991., 530. o.

[3] Historia de las mujeres en Occidente 2. - La Edad Media. Dir.:
Klapisch-Zuber, Christiane - Pastor, Reyna; Taurus, Madrid, 1992.,
554. o.

[4] Korán - Ford.: Simon Róbert; Helikon, Bp., 1994., 60. o.

[5] El trabajo de las mujeres a través de la Historia. Centro Feminista de
Estudios y Documentación, Madrid, 1985., 135. o.

[6] Marín, Manuela: Las mujeres de las clases sociales superiores. In: La
mujer en al-Andalus. Ed.: Viguera, Maria J.; UAM - Ed. Andaluzas
Unidas, Sevilla, 1989., 120. o.

[7] Uott., 119. o.

[8] Barceló, Carmen: Mujeres, campesinos, mudéjares. In: La mujer en al-
Andalus... i. m., 216. o.

[9] Lopez de la Plaza, Gloria: Mujeres educadas / mujeres cultas - Regla o
libre elección en el islam andalusi. In: De leer a escribir I.
Ed.: Graińo, Segura Cristina, As. Cultural Al-Mudayna, Madrid, 1996.,
11. o.

[10] Historia de las mujeres... i. m., 556. o.

[11] Uott., 557. o.

[12] Lopez de la Plaza... i. m., 13. o.

[13] Historia de las mujeres... i. m., 558. o.

[14] Ribera y Tarrago, Julián: La enseńanza entre los musulmanes espańoles.
In: Disertaciones y opusculos I. Madrid, 1928., 345. l. Az "iyaza"
jellemzőiről lásd: Vajda, George: La transmission du savoir en Islam,
VIIe-XVIIIe sičcles. London, 1983., 4-6. o.

[15] Mazahéri, Aly: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a
13. századig. Európa, Bp., 1989., 188. o.

[16] Ribera y Tarrago, Julián... i. m., 346. o.

[17] Marin, Manuela... i. m., 120. o.

[18] Lopez de la Plaza... i. m., 16. o.

[19] Ribera y Tarrago, Julián... i. m., 347. o.

[20] Uott., 344. o.

[21] Valencia, Rafael: Tres maestras sevillanas de la época del Califato
Omeya. In: La mujer en Al-Andalus... i. m., 185. o.

[22] Ávila, Maria Luisa: Las mujeres "sabias" en al-Andalus. In: La
mujer en Al-Andalus... i. m., 145. o.

[23] Lopez de la Plaza... i. m., 18. o.

[24] Valencia, Rafael... i. m., 188-189. o.

[25] Lopez de la Plaza... i. m., 17. o.

[26] Schimmel, Annemarie: Mystical dimensions of Islam. The University of
North Carolina Press, 1978., 426., 432. o.

[27] Lapiedra, Gutierrez Eva: Mujeres misticas musulmanas - transmisoras de
su ciencia en al-Andalus. In: Las sabias mujeres: Educación, saber y
autoría (III-XVII. s.). Al-Mudayna, Madrid, 1994., 264-265. o.

[28] Asin Palacios, Miguel: Abenmasarra y su escuela: orígenes de la
filosofía hispano-musulmana. Madrid, 1917., 135-136. o.

[29] Lopez de la Plaza... i. m., 16. o.

[30] Ávila, Maria Luisa... i. m., 144. o.

[31] Uott., 144. o.

[32] Poetisas arábigo-andaluzas. Sobh, Mahmud (ed.), Granada, 1984., 15. o.

[33] Historia de las mujeres en Occidente II. ... i. m., 561. o.

[34] Uott. 559. o.

[35] Cuesta, Luzdivina María: La mujer en las literaturas hispánicos
medievales. In: Grandes escritoras. Historia y vida, Extra 84.,
Barcelona, 1997., 88. o.

[36] Poesía femenina hispanoárabe. Ed.: Mata Rubiera María Jesús; Castalia,
Madrid, 1989.

[37] Walada: Nem csak Ibn Zaydúnról... In: Sobh, Mahmud (ed.)... i. m.,
43. o. (A cikkben szereplő versrészleteket a cikk szerzője fordította
spanyolból.)

[38] Ibn Zaydún: Óda Waladához. In: Poetas hispanoarabes, Ford.: Carlos
Quiros Rodriguez, Madrid, 1952., 61. o.

[39] Sobh, Mahmud (ed.)... i. m., 16. o.