Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

AZ-ZARNÚJI:
A DIÁK NEVELÉSE – A TANULÁS MÓDSZEREI

Az Irgalmas és Könyörületes Allah nevében. Dicsértessék az Isten, aki segítette Ádám fiait, értelmet és felelősséget adva nekik az egész teremtés felett, áldás és békesség adassék Mohamednek, az arabok és nem arabok Urának, családjának és társainak, akiktől minden tudás és bölcsesség ered.

Mostanában sok diákot megfigyeltem, akik eredménytelenül fáradoztak épülésükön, anélkül, hogy hasznot és nyereséget húztak volna tudásukból, vagy – jóllehet a tudománnyal egyetértésben cselekedtek, külföldre is elmentek, mégis – kudarcot vallottak, mert híján voltak a megfelelő tanulási módszereknek, és elhanyagolták a tudomány elsajátításához szükséges körülményeket. Mindenki, aki az útról letér, elveszik, és nem ér el célkitűzéséhez, legyen bár célja szerény vagy dicső. Ezért szeretném elmagyarázni a tanulás módszereit, melyekről könyvekben olvastam vagy tanáraimtól, művelt és bölcs emberektől hallottam, abban a reményben, hogy azok az emberek, akik őszintén érdeklődnek művem iránt, kérni fogják majd megváltásomat és megszabadításomat az Utolsó Ítélet napján.

Miután kértem Allahot, hogy segítsen nekem kiválasztani a megfelelő anyagot, összeállítottam ezt az értekezést, és „A diák nevelése – A tanulás módszerei” címet adtam neki, 13 fejezetre bontva.

I. fejezet
A tudás természetéről és érdeméről

Allah küldötte (t. i. Mohamed) mondotta: a tudás keresése minden muszlim kötelessége, legyen férfi vagy nő. Tudjátok meg, hogy a muszlim férfiak és nők számára nem kötelező minden tudományban képezni magukat, csakis abban, ami társadalmi helyzetükben szükséges. Így mondatik: a legértékesebb ismeretek azok, amelyek megfelelnek az egyes emberek társadalmi pozíciójának és a legértékesebb cselekedet az, ami fenntartja ezt a pozíciót. A muszlim ember csak azt a nevelést keresse, ami az ő helyzetében szükséges, bármi legyen is az. Tekintettel arra, hogy kötelessége az imádkozás, ismernie kell a szertartás részeit, mert ez szükséges számára ahhoz, hogy imádkozási kötelezettségét teljesítse. Emellett fontos számára az egyéb vallási kötelezettségek ismerete is. Magának a kötelezettségnek a felismerése is egy kötelezettség, és ugyanígy az, ami elvezet egy kötelesség vizsgálatához, szintén maga is egy kötelesség. Ez vonatkozik a böjtre is, valamint a rászorulóknak nyújtott támogatásra, ha a hívő tehetős ember, és a zarándoklatra, ha valakinek kötelező megtenni azt. Az üzleti ügyek kapcsán is ez a helyzet, ha valaki kereskedelemből él.

Valaki megkérdezte Mohamed ben al-Hasszántól, hogy nem akar-e szerkeszteni egy könyvet az aszkézisről? Ő ezt felelte: Összeállítottam már egyet a kereskedelemről.

Azt akarta ezzel mondani, hogy az igazi aszkéta az, aki ügyel arra, hogy kétséges és igazságtalan üzleti ügyekbe ne keveredjen. Ugyanez (a speciális ismeretek keresése) megköveteltetik minden más elfoglaltságra és szakmára vonatkozóan. Bárki, aki valamely hivatást művel, köteles megtanulni azt, hogy hogyan legyen éber, hogyan kerülje el a tilalmas dolgokat. Ugyanígy fontosak a szív dolgaival kapcsolatos ismeretek, mint például a hit Allahban, a bűnbánat, az istenfélelem, az elégedettség, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az emberek valamennyi társadalmi rétegen belül szorgalmasak legyenek. A tudás felsőbbrendűsége pedig nem ismeretlen senki előtt, mivel ez az emberi lények sajátossága. Az értelem kivételével az ember valamennyi tulajdonságát nézve hasonlít az állatokhoz, például bátorságát, lelkét, erejét, nagylelkűségét és részvétét tekintve; a bölcsesség az egyetlen kivétel. Ezen keresztül Allah felfedte Ádám fölényét az angyalok felett, akiknek elrendelte, hogy boruljanak le előtte. A tanulás nemes dolog, mert elvezet az istenfélelemhez, amely a hívőt jogosulttá teszi arra, hogy Allah jóságában és az örök boldogságban részesüljön.

Erről mondta Mohamed ben al-Hasszán Abú cAbdAllah:
Tanuljatok, mert a tudás dísz annak, aki viseli, erény és bevezetés minden dícséretes cselekedethez.

Húzzatok hasznot minden nap a bölcsesség növekedéséből és ússzatok a hasznot hajtó tudás tengerében.

Kezdjetek hozzá a jogtudomány tanulmányozásához, mivel ennek ismerete vezet leginkább az ájtatossághoz és istenfélelemhez, és ez a legcélravezetőbb út.

Ez a jelzés, amely jó útra vezet; ez az erőd, mely minden viszontagságtól megvédi az embert.

Az ájtatos embernek, aki megismerkedett a joggal, több hatalma van a Sátán felett, mint ezer hívő hétköznapi embernek.
A tudásnak nagy befolyása van a többi emberi tulajdonságra is, mint amilyen a nagylelkűség és fösvénység, a gyávaság és a bátorság, a gőg és az alázatosság, a szűziesség és a szabadosság, a tékozlás és a takarékosság stb. A gőg, a fösvénység, a gyávaság és a tékozlás tiltott dolgok. Csak ezek és az ellenkező tulajdonságok megismerése után lehet védekezni ellenük. Ezért a tanulás mindannyiunk számára kötelező.

A nagyon kiváló imám, a mártír, Szajjid Naszir ad-Din Abu ’l-Kászim összeállított egy könyvet az etikáról (vagy erkölcsfilozófiáról), és az, amit összeállított dicséretre méltó, és jó lenne, ha e könyvet minden muszlim észben tartaná: számításba kell venni, hogy azok a szabályok, amelyek kapcsán figyelemmel kell lenni a véletlenül bekövetkező körülményekre, azok kollektív kötelezettségek. Ez annyit tesz, hogy egyesek beteljesítenek egy kötelezettséget egy bizonyos helyen, mások tartózkodnak ettől; másrészről, ha valaki nem teljesíti valamely kötelezettségét, mulasztása bűne az egész közösségre átszáll. Azt kell tenni, amit az imám elrendel, a közösség fogadja el az előírt kötelezettséget.

Úgy mondatott, hogy az a tudás, amely minden körülmények között érint minket, olyan jelentőséggel bír, mint az étel: nélkülözhetetlen mindenki számára. Az olyan dolgok ismerete, amelyek csak bizonyos esetekben érintenek bennünket, hasonlíthatók az orvostudományhoz, mely csak meghatározott esetekben fontos. A csillagok ismerete hasonlítható egy betegséghez, ám tanulmányoznunk azokat tilos, mivel ez veszélyes és haszontalan. Lehetetlen eltérni az Isten rendelésétől és akaratától, ezért a csillagok tanulmányozása jelentéktelen és szentségtörő dolog.

Minden muszlimtól megkívántatik, hogy mindig Allah nevének dicsőségére cselekedjen, megidézve őt és könyörögve hozzá a Korán olvasása közben; kötelező továbbá az alamizsnaosztás, amely segít elkerülni az ínséget, kegyelmet és biztonságot nyújt ebben és a másik világban, segítségével Allah megvéd a próbatételektől és a szenvedéstől. Mert akinek engedtetik a kérés, nem marad el a kedvező válasz. Ha valakinek elrendeltetik a sorscsapás, nem lehet azt elkerülni, ám Allah biztosítja, hogy a szenvedés a lehető legelviselhetőbb legyen, és türelmet nyújt ahhoz, hogy bízzunk a könyörgésben.

A csillagászat tanulmányozása tilos, eltekintve egy kivételtől: engedélyezett annak vizsgálata, ami szükséges Mekka irányának (qibla) és az ima időpontjának meghatározásához. Az orvostudomány tanulmányozása megengedett, mert véletlen vagy másodlagos dolgokról szól. Éppen ezért, tanulmányozása éppúgy elfogadható, mint más véletlenszerű dolgok. A Próféta orvosságokkal gyógyította magát. Úgy mondják, hogy ash-Shaficí azt mondta, hogy a tudománynak valójában két ága van: a jogtudomány, amelyet vallásos vonatkozásban kell szemlélni (adzsán) és az orvostudomány, amelyet az emberi testekkel összefüggésben kell nézni (abdán); valamennyi további tanulmány csak egy módszer a közönség figyelmének felkeltésére. Az anyagról szóló kommentár, amit valaki tanulmányoz, másodlagos formája a szóban forgó anyag valódi megismerésének. Az al-fiqh (jogtudomány) a legmagasabb szintű tudás tudománya. Abu Hanifa ezt mondta: „A jogtudomány az ember saját jogainak és kötelességeinek ismerete.” Így folytatta:

„A megvilágosodás szándéka a vele összhangban való cselekedetet jelenti, míg a cselekvés szándéka azt, hogy elhagyjuk a múlandót, hogy az örökkön örökké létezővel maradjunk. Szükséges, hogy az ember ne hanyagolja el a lelkét, sem azt, aki fenntartja azt, s hogy ne rontsa meg a lelkét sem ebben, sem a másik életében. Ezért az emberi léleknek minden olyant meg kell adni, ami segíti abban, hogy elkerülje a szenvedést okozó dolgokat, fontos, hogy az ember intelligenciája és ismeretei ne forduljanak önmaga ellen, emelvén büntetését. Allah védjen meg minket haragjától és büntetésétől.”

Az erények és a kiváló tudás vonatkozásában a Koránban jelentős számú szúrarészlet található és sok kétségbe vonhatatlan és jól ismert hagyomány is fennmaradt. Nem másoljuk ide ezeket, hogy könyvünk ne legyen túl vastag.

II. fejezet
A tanulási tervről

A tudományok tanulásához előzetes terv szükséges, mivel valamennyi mű a szándékban gyökerezik, a Próféta szavai szerint:

„A cselekedeteket a szándékkal mérik”, – ez egy eredeti hagyomány – és „Mennyi cselekedet tűnik úgy, mintha evilági cselekedet volna, és végül – a jó szándéknak köszönhetően – másvilági cselekedetté válik! És mennyi tűnik úgy, mintha másvilági lenne, ám a rossz szándék nyomán evilágivá válik.”

Természetes az, hogy a bölcsességet kereső diáknak mindent úgy kell tennie, ahogy az isteni jóakarat, a túlvilági élet, az önmaga és más tudatlanok tudatlanságából való megvilágosodás, a vallás megőrzése és az iszlám túlélése szempontjából szükséges. Mert az iszlám fennmaradása a tudástól függ. És nem tökéletes az az aszkétikus és ájtatos élet, amely tudatlansággal terhes.

A tiszteletreméltó sejk, a tanár, a kiváló imám, Burhan ad-Din, a Hidádzsa szerzője idézte egy ismeretlen szerző költeményét:
Egy tudós és erkölcstelen ember nagyon nagy rossz, de még rosszabb az, amikor egy tudatlan ember ájtatos életet él.

Ez a kétféle ember nagy próbatétel elé állítja mindenütt azokat, akik vallásosként a bölcsességhez és az áhitathoz csatlakoznak.
Tudásával a diáknak arra kell törekednie, hogy hálát adjon Allahnak egészséges elméjéért és testéért, nem pedig arra, hogy magához édesgesse az embereket, és nem arra, hogy világi hívságokat birtokoljon, sem pedig a király (szultán) kegyeit vagy más hasonló dolgokat.

Muhammad ben al-Hasszán mondta: „Ha az emberek, az összes ember az én szolgám volna, mindegyiküknek szabadságot adnék és én is felszabadulnék az alól, hogy a gazdájuk legyek. És általában az az ember, aki örömét leli a tudásban és abban, hogy azzal összhangban cselekedjen, csak a legritkább esetben kíván világi javakat birtokolni.”

A sejk, a kiváló imám, Qiwám ad-Din Hammád b. Ibráhim b. Iszmácíl asz-Szaffár al-Anszárí, a tanár, idézte Abu Hanifa egyik költeményét, lediktálván nekünk azt:
Aki megtesz minden lehetségeset annak érdekében, hogy a túlvilági élethez szükséges ismereteket megszerezze, annak erényei is bőségesek lesznek.

De szegények azok, akik azért keresik a tudást, hogy más hívőket kihasználjanak!
Ez így van, hacsak nem azért keresi valaki, hogy kiemelkedvén elrendelje a jó cselekedeteket és megtiltsa a rosszat, és hogy segítse (ezzel) az igazságot és megerősítse a vallást, és nem pedig azért, hogy önmagát és vágyait kielégítse. Az önző célok elnyomása minden egyes alkalommal méginkább elősegíti azt, hogy a tudós helyzetét arra használja fel, hogy kérje a jót és tiltsa a rosszat.

Jó, ha meggondolja mindezt az, aki a tudást keresi. Mert valójában nagy szorgalommal kell tanulni a tudományt, és nem erre az alacsony, kicsi és múlandó világra kell azt alkalmazni. Egy költemény erről:
Ez a világ gyalázatosabb, mint a leggyalázatosabb dolog, aki ezt szereti, alacsonyabban van, mint a legalacsonyabb.

Mágiájával megsüketíti az embereket és megvakítja őket, hogy összezavarodjanak és vezető nélkül maradjanak.
Az, aki a tudást keresi, nem alacsonyodhat le odáig, hogy olyasmit kivánjon, amit nem szabad, és tartózkodnia kell azoktól a dolgoktól, amelyek lealacsonyítják a tudományt és művelőit. Szerénynek kell lennie, mert a szerénység a felfuvalkodottság és a megalázkodás között helyezkedik el. A szűziesség szintén értékes erény. Mindezek megismerhetők a Kitáb al-ahláq című könyvből.

A sejk, a kiváló imám, Rukn al-Iszlám, a néhai tanár, aki al-Adib al-Muhtar néven volt ismert, az alábbi költeményt idézte nekem:
A szerénység tulajdonképpen olyan tulajdonság, amellyel azok rendelkeznek, akik félik az Istent, és ezen erény segítségével a jámbor ember Paradicsomi magasságokba emelkedik.

Furcsa dolog azt kérdezni a tudatlantól, hogy boldog-e vagy boldogtalan.

Vagy azt kérdezni tőle, hogyan fog befejeződni az élete, vagy hogy a lelke halála napján alászáll-e a pokolba vagy magasztos helyre emelkedik.

A büszkeség csakis a mi Urunkhoz tartozhat, egyedül az ő attribútuma, ezért kerüljétek a fennhéjázást és féljétek az Istent.
Abú Hanífa így beszélt társainak:

„Széles legyen turbánotok, és terjesszétek ki ruhátok ujját.” Azért mondta ezt, hogy az emberek ne becsüljék le a tudományt és művelőit.

Mindenkire nézve kötelező, aki a bölcsességet keresi, hogy ismerje meg a Kitáb al-vaszijja című, az örökség felosztásáról szóló könyv tartalmát, melyet Abu Hanifa írt Juszuf b. Khálid asz-Szamtinak hazatérve. Aki keresi ezt a könyvet, meg fogja találni. Néhai mesterünk, az iszlám sejkje és imámja, cAli b. abi Bakr (al-Marghináni) mondta, hogy országomba hazatérve írjam meg (ezt) a könyvet, s én így is tettem. Akár felsőbb ismereteket tanít valaki (a mudarrisz a medreszében), akár jogi tanácsokat ad (mufti), kell, hogy napi kapcsolatban álljon az emberekkel.

III. fejezet
A tananyag, a tanárok és tanulótársak kiválasztásáról
és az Egyhez való szüntelen kapcsolódásról

Ha egy diák vállalkozik a tanulásra, szükséges kiválasztani a tanulmányi területek közül azt, amelyik reá nézve a leghasznosabb. Azt is ki kell választani, hogy mi az, ami a leglényegesebb a tanuló vallásos fejlődésének adott szintjén és végezetül azt is, hogy mi válik számára szükségessé a jövőben. Így tud az egyén tökéletesedni az Isten egységét illető ismeretekben és tanulni valamit Allahról, a Mindenhatóról, logikai bizonyításokon útján. Mert az a hit, amely vakon követi a tekintélyt, jóllehet, a muszlimok szempontjából helyes, mégis hibás, merthogy a hívő nem tette azt próbára.

Elengedhetetlenül fontos régi dolgokat kiválasztani, inkább, mint újakat. Azt mondják: „Maradjatok meg a régi dolgok mellett, kerülve az újakat.” Őrizkedjetek olyan vitákba bocsájtkozni, melyek akkor keletkeznek, mikor valaki eltér a régi tekintélytől. Ezek a viták eltávolítják a tanulót a tudástól, tékozolják az életét, és ott hagyják őt magáramaradottan és ellenségeskedések közepette. A vita az utolsó nap jele, a tudás és a tanítás megsemmisítése. Így mondja a Hagyomány.

Ami a tanító kiválasztását illeti, igen fontos kiválasztani a legtudósabbat, a legjámborabbat és a legelőrehaladottabb korút. Így, kellőképpen meggondolva választotta ki Abu Hanifa tanárát, Hammad b. abi Szulajmánt, ezt mondván: „Tiszteletreméltónak tűnt, komoly arckifejezéssel, jóindulatú és türelmes volt.” Ezt is hozzátette: „Szilárd földbe kerültem Hammad b. abi Szulejmánnak köszönhetően és növekedtem.” Azután kijelentette: „Hallottam egy szamarkandi tudóst, mikor ezt mondta: »egyik diákom tanácsot kért tőlem a tudományos kutatásról« és (ezután) úgy határozott, hogy Buharába utazik tanulni.”

Szükséges tehát az, hogy minden ügyben tanácsokat kérjünk. A Mindenható Isten úgy küldte el Prófétáját is, hogy kérjen tanácsokat mindenféle dologról. Jóllehet, a világon senki nem volt értelmesebb, mint Mohamed, az rendeltetett számára, hogy tanácskozzon másokkal. Ezért kért tanácsokat a barátaitól mindenféle ügyben, beleértve még az otthoni dolgokat is.

Ali b. abi Tálib mondta: „Senki sem halt még bele abba, hogy tanácsokat kért.” Így mondják: „Létezik egész ember, fél ember és semmiérő. Egész ember az, aki értelmes és másokkal is tanácskozik. Fél ember csak, aki értelmes, de nem kér tanácsokat, vagy kér tanácsokat, de nem értelmes; míg az, aki nem is értelmes és nem is kér tanácsot, semmiérő.”

Dzsafár asz-Szádik mondta Szufján at-Taurinak: „Kérj tanácsokat a dolgaidban olyan emberektől, akik istenfélők. A bölcsesség keresése az egyik legmagasztosabb és legnehezebb terület; ezért az efféle tanulmányok során tanácsokat kérni igencsak fontos és sürgős.”

Al-Hakim (asz-Szamarqandi) mondta: „Ha Buharába jöttök, ne futkossatok ide-oda, egyik tanártól a másikhoz. Inkább legyetek türelmesek néhány hónapon át, amíg el tudjátok dönteni, hogy melyik tanárt válasszátok. Ha egy tudóshoz mentek és elkezdtek vele folyamatosan tanulni, gyakran megesik, hogy nem nyeri el a tetszéseteket a tanítás, amit nyújt. Ha így van, hagyjátok ott, és menjetek másik tanárhoz. De tanulmányi erőfeszítéseitekben így nem lesz sok köszönet. Ezért két hónapon át fontoljátok meg a tanárválasztást és kérjetek tanácsot, hogy ne kelljen elhagynotok és eltávolodnotok tőle. Jobb, ha vele maradtok mindaddig, amíg tanulmányaitok sikeresek és haladtok előre a tudás megszerzésében. Tudjátok meg, hogy a türelem és az állhatatosság minden dolgok között a legjelentősebbek; bár kétségkívül ritkák, mint ez a vers is mondja:

„A dicsőség elérésére tett erőfeszítés fárasztó,
de az állhatatosság ritka az emberek között.”

Ez azt jelenti, értékes dolog tűrni egy órácskát. Ez az, ami kell ahhoz, hogy a tudás után áhitozó szilárd legyen és türelmes a tanárával és a könyvével, hogy ne hagyja tanulmányait befejezetlenül. Legyetek türelmesek egy tudományággal, ne tereljétek el figyelmeteket egy újabbal, mielőtt tökéletesen megismertétek volna az előzőt. Ugyanígy, legyetek türelemmel egy ország iránt és ne menjetek másikba, ha nem szükséges. Mert minden ilyenfajta változás felforgatja a személyes dolgokat, leköti az ember szívét, elvesztegeti az időt és fájdalmat okoz a tanárnak. Szükséges dolog erősnek lenni azokban az órákban, amikor le kell küzdeni a lélek és a vágy késztetéseit. Egy költő ezt mondta:

„Igazából a vágy lényegét tekintve aljas, és bármely vágy győzelme az aljasság győzelme.”

Emellett türelmet kell tanúsítani a bajban és szomorúságban. Azt mondják: a jutalmak kincsestára a sorscsapások ölében található. Idéztem cAli b. abi Tálib egyik költeményét:
A tudás keresését nem valósíthatjuk meg (az alábbi) hat dolog nélkül, melyeket világos szavakkal mutatok meg nektek:

éleselméjűség, buzgó vágy, türelem, elegendő kitartás, egy tanár vezetése és eléggé hosszú idő.
Ami a társak kiválasztását illeti, fontos, hogy az ember szorgalmas, vallásos, jó és engedelmes jellemű személyeket válasszon; másrészről menekülni kell a nemtörődöm és hanyag, szószátyár, megrontott és zajos emberektől.

Ez áll egy versben:
Ne kérdezősködjetek egy ember felől, hanem figyeljétek meg a társát, mert valójában az egyik társ utánozza a másikat.

És ha a társ rossz ember, meneküljetek tőle gyorsan, ám ha jó, maradjatok vele. Így érkeztek el a jó útra.
Ne légy együtt nemtörődöm emberrel. Sokszor a jámbor ember is korrumpálódik, ha korrupt személyekkel van együtt.

A fertőzés gyorsan átterjed a lustáról az élénkre, ugyanúgy, mint ha valaki élő parazsat tesz a hamuba, akkor a tűz kialszik.
A Próféta mondja: »Mindenki muszlimnak születik, ha a szülei nem faragnak belőle zsidót, keresztényt vagy mágust. Ez a Hagyomány. És a perzsák bölcsessége szerint:
Egy rossz társ rosszabb, mint egy mérges kígyó, káromolja az Örök Isten tiszta lényegét.

Egy rossz társ a pokol felé vezet benneteket; keressetek jó társat, hogy megmeneküljetek.
És így mondják:
Keressétek annál a tudást, aki birtokolja vagy olyannál, aki megmondja, mit nem tudtok;

Értékeljétek azt az országot, mely hírnevével összhangban áll, és azt az embert, ki társával egyetértésben van.

IV. fejezet
A tudás és a tudós személyek megbecsülése

Tudjátok meg, hogy a tudomány tanulása során az ember nem szerez ismereteket, hasznot sem húz belőle, ha nem tiszteli magát a tudást és azokat, akik tudással bírnak. Az embernek tisztelnie és becsülnie kell a tanárát.

Azt mondják, hogy az, aki tudást szerez, nem teheti azt másként, mint tisztelet útján, viszont nem éri el kitűzött célját az, aki nem tiszteli s becsüli a tudományokat és azok ismerőit. Ezenkívül hozzátehetjük még: A tisztelet felsőbbrendű, mint az engedelmesség, hisz nem úgy találjátok-e, hogy egy ember nem attól válik hitetlenné, ha lázad (az isteni törvények ellen), hanem attól, ha tréfának veszi lázadását és semmibe veszi a tiszteletadást. A tudás dicsőítésének egyik formája a tanár tisztelete. cAli mondta: „Szolgája vagyok annak, aki megtanította nekem az ábécé betűit. Ha kívánja, eladhat engem; ha óhajtja, felszabadíthat; és ha kedve van, rendelkezhet személyemmel, mint egy rabszolgával.”

Ehhez az esethez én (az-Zarnúji) hozzáteszem eme verssorokat:
Úgy tűnik, a leghatalmasabb hála az, amivel az ember tanárának tartozik, és ez az, amit minden muszlimnak szem előtt kell tartania egyéb dolgok előtt.

Valójában kötelességünk megbecsülésünk jeleként 1000 drakhmát adni tanítónknak azért, hogy megtanította nekünk az ábécé egyetlen betűjét.
Igazából az, aki egyetlen betűt is megtanít nektek azokból, amik vallásos nevelésetekhez szükségesek, ő a vallásbéli atyátok. Tanárunk a tiszteletreméltó imám, Szadíd ad-Din ash-Shirázi mondotta: „Nagyjaink kijelentették: annak, aki szeretné, hogy gyermeke tudós ember legyen, védelmeznie kell az utazó (külhonból érkező) tudósokat, tisztelnie és becsülnie kell őket és jutalomban részesíteni.” Valóban, ha így tesz az ember, és fia mégsem lesz tudós, akkor majd az lesz az unokája. Ahhoz, hogy az ember tanárát igazán megbecsülje, más dolgok mellett szükséges az is, hogy tartózkodjon attól, hogy előtte járjon vagy a helyére üljön. Emellett nem kell kérdezgetni a tanárt, ha az fáradt. Nem szabad alkalmatlan időpontban megjelenni nála, sem az ajtaján kopogtatni, hanem türelmesen kell várakozni, míg ő maga kijön. Röviden, törekedni kell a tanár támogatására, kerülni kell neheztelését és hallgatni kell az útmutatásaira olyan dolgokat illetően, melyek Allah szempontjából nem minősülnek vétségnek, de sohasem kell hallgatni olyan emberre, aki lázadást szít az Úr ellen, a Teremtő akaratával szemben. A Próféta ezt mondta: valójában az az ember rossz, aki elhagyja vallását más emberek vallása kedvéért. Így Allah ellen vétkezik.

A tanár tiszteletéhez hozzátartozik gyermekeink és hozzátartozóinak tisztelete is. Tanárunk, a tiszteletreméltó imám, Burhan ad-Din, a Hidádzsa című munka szerzője mesélte, hogy a legnagyobb buharai imámok egyike ülve vitázott, ám a vita közben többször felállt. Amikor kérdezték tőle, hogy miért, így felelt: „Igazából azért, mert a tanárom egyik fia más gyerekekkel játszott az utcán, és párszor a mecset ajtajának közelébe jött. Mindannyiszor, amikor megláttam, felálltam, hogy megbecsülésemet fejezzem ki tanárom iránt.”

A sejk és imám, Fahr ad-Dín al-Arszábandi a legnagyobb imám volt Merw-ben; a szultán nagyon tisztelte. Fahr ad-Dín gyakorta mondogatta: valójában csakis azért jutottam erre a posztra, mert tanáromat szolgáltam, Abu Jazid ad-Dabúszi sejket és imámot. Neki szolgáltam és 30 éven át ételt készítettem neki anélkül, hogy egy falatot is ettem volna abból. A tiszteletreméltó imám, a legragyogóbb nap minden imám közül, al-Hulváni Buharából jött és bizonyos ideig egy faluban maradt egy vele megtörtént eset miatt. Tanítványai meglátogatták, kivéve a tiszteletreméltó imámot, Abú Bakr az-Zaranjí sejket. Amikor találkozott vele, al-Hulvani megkérdezte: „Miért nem látogattál meg?” Abú Bakr ezt felelte: „Lekötött az anyámnak való segítkezés.” Abu-Hulváni így felelt erre: „Lesz így kenyered, de nem éred el a tanulás szépségeit.” És ez az, ami történt, Abú Bakr élete nagy részét falvakban töltötte el és nem tarthatott előadásokat. Így, aki lebecsüli a tanárát, nélkülözni kénytelen szellemének gyümölcseit is, és tudását csak minimálisan használhatja.
Sem a tanár, sem az orvos nem ad tanácsokat nektek, ha nem becsülitek meg őket.

Ezért szenvedjetek türelmesen, ha megbántottátok az orvost, és legyetek elégedettek tudatlanságotokkal, ha megsértettétek a tanítót.
Azt mesélik, hogy Harún ar-Rashid kalifa elküldte fiát al-Aszmáci-hoz, hogy arab nyelvet és »adab«-ot (bölcsészetet) tanuljon. Egy napon a kalifa meglátta, amint al-Aszmáci tisztálkodott és lábait mosta, miközben a kalifa fia öntötte a vizet a tanár lábára. A kalifa cívódva ezt mondotta al-Aszmácinak:

»Valójában azért küldtem hozzád a fiamat, hogy arabul tanuljon és bevezesd az „adab”-ba, így hát miért nem kéred meg arra, hogy egyik kezével öntse a vizet, a másikkal pedig mossa a lábadat?«

Egy másik módja a tudás megbecsülésének a Könyv (t. i. a Korán) iránt tanúsított tisztelet. Ezért az úgy való, hogy a diák ne fogja meg a Könyvet, ha nem tisztálkodott. Egy tiszteletreméltó imám, az imámok napja, al-Hulváni ezt mondta: »Igazából ezeket az ismereteket a tisztelet segítségével szereztem meg, mert soha nem érintettem úgy a papírt, ha nem voltam tiszta.« És a tiszteletreméltó imám, az imámok fényes napja, asz-Szarahsi egyszer fájdította a hasát. Egész éjszaka ismételgette a Koránt. Ezért 17 alkalommal tisztálkodott meg (minden alkalommal, amikor felelnie kellett a természet hívására), hogy ne térjen vissza úgy a szövegmondáshoz, hogy tisztátalan. Azért tette ezt, mert a bölcsesség fény és a megtisztulás fény; és a bölcsesség fénye a megtisztuláson keresztül ragyog fel.

A megkívánt tisztelet azt a kötelezettséget is magában foglalja, hogy lábbal nem közelíthetünk a Szent Könyv felé, s hogy a Korán-magyarázatokat tartalmazó könyveket a többi könyv fölé kell helyezni, s a Koránra semmi mást nem szabad tenni. Tanárunk, a tiszteletreméltó imám, Burhán ad-Dín mesélte sokszor egy bizonyos sejk történetét, aki meglátott egy tudóst, amint az tintatartót tett egy Koránra, s így szólt hozzá perzsául: »bar na-jábi« („nem szedsz gyümölcsöt”) (t. i. nem lesz haszna a munkából a tiszteletadás hiánya miatt).

Tanárunk volt egy sejk, az iszlám legműveltebb dicsősége, akit Kádihán néven ismertek, aki ezt mondta: »Ha valaki nem engedelmeskedik a Korán-kezelési szabályoknak, megvetéssel akar szólni a könyvről, nem követ el sértést, ám jobb őrizkedni a helytelen (cselekedetek) lehetőségétől.

A megkívánt tisztelet magában kell, hogy foglalja azt is, hogy szépen kell leírni a Szent Könyv szövegét és nem összeszorítva és nem téve jegyzeteket a margóra akkor sem, ha szükséges volna. Amikor Abú Hanifa meglátta, hogy valaki beleírt a Könyvbe, azt mondta neki: „Ne nyomorítsd (oda) a betűket. Míg élsz, sajnálni fogod, s ha meghalsz, felelned kell értük az Ítélet Napján.« Azt mesélik a tiszteletreméltó imámról, Mahd ad-Dín asz-Szarahsiról, hogy ezt mondta: »Ne írjunk apró betűkkel (a Könyvbe), hogy ne kelljen sajnálnunk, és ne hagyjuk lemásolni azt, amit írtunk, hogy ne bánjuk meg.« A Szent Könyv formája négyszögletes kell, hogy legyen. Mert ez az az alak, amit Abú Hanifa használt. Így a legkönnyebb felemelni, rakosgatni és olvasni. És lényeges, hogy ne legyen semmi piros színű a Koránban, mert ezt a színt a filozófusok használták, de nem a mi elődeink; a mi sejkjeink számára ugyanis a piros használata utálatos dolog.

A tudás tisztelete magában foglalja a tanulótársak tiszteletét a tanteremben. A hízelkedés kevéssé bírálható a megvilágosodás keresése közben; mert szükség van arra, hogy dicsérjük a tanárt és a tanulótársakat, hogy hasznuk legyen az ismereteikből.

És a tudomány keresésének idején elengedhetetlen az, hogy tisztelettel és megbecsüléssel hallgassuk a bölcsességet és a tudást, akkor is, ha az ember egy-egy kérdést vagy választ ezerszer is hall. Azt mondják: »Az a személy, akinek a tisztelet nem ugyanaz az ezredik alkalom után, mint amilyen előszörre volt, nem érdemli meg a tudást.«

A tudás keresése során szükséges, hogy az ember ne válassza ki, hogy milyen fajta ismereteket szeretne elsajátítani, hanem hagyja ezt a tanárára. Mert igazából a tanárnak van tapasztalata e dolgokat illetően, így jobban tudja, mi kell az egyes embereknek, mi az, ami minden egyes diákja jelleméhez illik. A tiszteletreméltó imám, a legnagyszerűbb tanár, Burhán (al-Haqq) wa’d-Dín ezt mondta: »A tudás keresése során a régi időkben a diákok rábízták a tanárra, hogy oldja meg a nevelési problémákat, és így a célt és a tárgyat is, de manapság ők maguk válogathatnak, és nem érik el a javasolt célkitűzést a vallásos és jogi tanulmányokban.« Azt mondják, hogy Muhammad b. Iszmá’il al-Buhári az imádságos könyvével Muhammad b. al-Hasszánhoz jött. Az ezt mondta neki »Menj és tanuld a hadísz tudományát«, mert úgy gondolta, ez a típusú ismeret illik a leginkább a (diák) jelleméhez. Ezért ez a tanuló a Hagyományokat kezdte kutatni és végül valamennyi imám fölé emelkedett a hadísz ismeretét illetően.

A diákok továbbá akkor viselkednek illendően, ha előadásokon nem ülnek túl közel a tanárhoz, csak amennyire szükséges, és az is lényeges, hogy a tanulók félkörben helyezkedjenek el, bizonyos távolságra a tanártól, mert ez az illő viselkedés, ha tiszteletet akarunk kifejezni, ami a tanárt megilleti. És szükséges a tudás megszerzése közben résen lenni a jellemhibákat illetően, mert igazából a lélek kutyái azok, melyek vonyítanak. Allah küldötte ezt mondta: »Az angyalok egy olyan házba sem lépnek be, ahol van kutya vagy kép.« Valójában az ember csakis az angyalok segítségével tud tanulni, és egyes szégyenletes jellemvonásokat ismerhetünk már a Kitáb al-ahláq-ból – és jelen könyvünk nem adhatja ezen jellemvonások megvitatását –, különösen a büszkeséget; ahol ugyanis büszkeség van, ott nem lehet megszerezni az ismereteket.

Így mondják:

A tudás ellensége az ifjúi gőgnek, mint ahogy ellensége a legmagasabb hegycsúcsnak az alant futó vízáradat.

És ezt is mondják:
Minden dicsőséget erőfeszítéssel szerez az ember, s nem szerencse által; s vajh’ az erőfeszítés nélküli sors dicső-e?

Mennyi rabszolga volt már szabad, s mennyi szabad ember volt rabság szintjén!

V. fejezet
A tudás keresése során való szorgalomról, állhatatosságról és kitartásról

A tudás keresése során nélkülözhetetlen továbbá a buzgóság, az állhatatosság és a kitartás. Ez tükröződik a Koránban is, a Magasságos (Allah) szavaiban: »Akik a mi ügyünkben tesznek erőfeszítéseket, a mi útjainkra vezéreljük őket« (Korán 29:69) és »Dzsahjá [János], fogd erősen a Szent Könyvet« (Korán 19:12). Azt mondják: »Aki keres valamit és szorgalmas, az megtalálja, és aki kopogtat az ajtón és állhatatos, az bebocsáttatik.« És azt mondják: »Abban a mértékben, ahogyan erőfeszítéseket teszel, érkezel el ahhoz, amire vágysz.« Azt mondják: »Alapvetően három féle ember szorgalma szükséges a tudományok és a tudás elsajátítása során. E személyek: a diák, a tanár és az apa, ha életben van.«

A nagyrabecsült imám, a legdicsőbb tanár, Szadíd ad-Dín ash-Shirázi idézett fel nekem egy költeményt, melyet asz-Szafi’i írt:
Az áhitatos szorgalom minden távoli dolgot elérhetővé tesz, a kitartás minden ajtót megnyit, legyen bár kulccsal zárva az.

Isten legszánalomra méltóbb teremtménye az az ember, akinek dicső törekvéseit legyőzi a szegénység.

A tudós szomorúsága és az ostoba könnyű élete eltakarja a sors bölcsességét.

A gazdagság hiánya növeli a szellemi hatalmat: a vagyon és a szellem ellentétes dolgok – igen messze van egyik a másiktól.
Egy másik szerző költeményét is felidézték nekem:
Más úton szeretnél tudóssá válni és ügyes lenni, mint a munka? Különféle változatai léteznek az ostobaságnak.

A vagyon gyarapításának semmiféle módja sincs azon nehézségek nélkül, melyeket magadra kell vállalnod. Épp ezért hogyan volna lehetséges nehézségek nélkül tanulni?
Abu’t-Tadzsib (al-Mutanabbi) ezt mondta:

Az emberek hiányosságai között egyet sem látok, ami oly hatalmas lenne, mint azoknak a tökéletlensége, akik a tökéletességet kívánják elérni.

És lényeges dolog a tudás keresése során éjszakánként fenntartani az éberséget, ahogy a költő mondja:
Hatalmas mennyiségű kemény munka árán el fogsz jutni a legmagasabb kiválóságig. Ezért, aki óhajtja a bölcsességet, éjjel is ébren marad.

Megteszed a lehetségest, hogy elérd a dicsőséget, de aztán alszol éjszaka. Aki gyöngyöket keres, elmerül a tengerben.

Egy építmény tégláinak magassága függ a törekvés nagyságától; az ember méltósága éjszakai virrasztásain nyugszik.

Az, aki fáradtság nélkül kíván emelkedni, eltékozolja életét az abszurditás keresésében.

Lemondtam az éjszakai álomról, hogy kívánjam elismerésedet, Mindenek Ura.

Ezért hagyd nekem, hogy elérjem a tudást, és engedd meg, hogy eljussak a tökéletesség legmagasabb fokához.
Azt mondják: Töltsétek az éjjelt úgy, mint tevétek, s így eléritek célotokat. E könyv szerzője mondja: összeállítottam egy költeményt erről a témáról:
Aki szeretné megvalósítani terveit, úgy kell kihasználnia éjszakáit, mint egy tevének, hogy útján végül célba érjen.

Légy étkezésedben mértéktartó, hogy éber tudj maradni, ha el akarsz érni barátom a tökéletesedéshez.
És azt is mondják: Aki virraszt éjszaka, örvendező szívű lesz nappal.

A tudás keresése közben illő, hogy az ember tanuljon és ismételjen napnyugtakor éppúgy, mint hajnalhasadáskor. Mert szürkület előtt és hajnalban áldott időszak köszönt be. Erről a témáról születtek e sorok:
Óh, tudomány tanulója, Te, szorgoskodj Allah iránti mély tisztelettel, kerüld az álmot és ne elégítsd ki étvágyadat.

Légy állhatatos a tanulásban. Tanulj folyamatosan, mert a tudás a tanulás által létezik és növekedik.
A tudás megszerzésére a gyermek- és serdülőkort kell felhasználni. Ezt mondják:
A végzett munka mennyisége nyomán elnyered, amit kívánsz. Ezért, aki elindul egy kitűzött cél felé, az ébren marad éjszaka.

Használd ki gyermekkorod napjait, mert az ifjúság időszaka nem marad veled.
Ám akkor, ha valaki a tudománynak szenteli magát, nem szabad annyira elfáradnia vagy kimerülnie, hogy az elvonja a munkától. Ellenkezőleg, az embernek mértékletességet kell tanúsítania e tekintetben, mivel a mértéktartás a siker egyik legfontosabb forrása. Allah küldötte ezt mondotta: »Valójában az én vallásomnak szilárd az alapja, ezért mértéktartóan merülj el benne. Ne tégy gyűlöletes dolgot Isten szolgálata közben. Hiszen ha valaki növényeket nevel, nem teszi tönkre a talajt és nem is hanyagolja azt el.«

Ezt is a Próféta mondta: »Az elméd a Te közlekedési eszközöd, így tehát mértékkel használd azt.«

Akkor kell magadba szívni a tudást, amikor a legmagasabb befogadási szinten vagy, mert az ember úgy tud repülni vágyaitól vezérelve, miként szárnyaival a madár.

Abu’t-Tadzsib (al-Mutanabbi) mondta:
Az elhatározások attól függenek, aki határoz, a nagylelkű tettek a cselekvő bőkezűségén múlnak.

És a kis dolgok is nagyok a kis emberek szemében, és a nagy gondolatok is eltörpülnek a nagy emberek szemében.
A szorgalom és a dolgok felé irányuló ambíció nagy segítséget jelentenek bármely dolog elsajátításában. Aki szeretné kívülről megtanulni Muhammad b. al-Hasszán valamennyi könyvét, és e törekvéséhez hozzáadja a szorgalmat és az állhatatosságot, világosan emlékezni fog ezen könyvek nagy részére, de legalábbis a felére. Ám hogyha valakinek nagy a késztetése, de nem szorgalmas, vagy ha valaki szorgos, ám nem vágyik nagy dolgokra, a tudása csak minimális lesz.

A tiszteletreméltó imám, a dicső tanár, Radí ad-Dín an-Nisápúri emlékezett vissza Makárim al-ahlak (Etika) című könyvében arra, amikor Dú’l-Qarnain (Nagy Sándor) hadjáratra készült, hogy Kelet és Nyugat ura legyen, és tudósokkal tanácskozván ezt kérdezte: „Miért indítsak hadjáratot egy ilyen hatalmas birodalomért? Hisz valójában a világ megvetésre méltó dolog. Így hát ez a hadjárat nem valami nemes módja az erőfeszítésnek.” De a tudósok ezt mondták: „Kezdj hadjáratot azért, hogy urald a jelenlegi és eljövendő világot.” Erre ő ezt felelte: „Jól van.”

Isten küldötte ezt mondotta: „Bizonyos, hogy a Magasságos Isten szereti a nemes terveket és megveti az értékteleneket.”

Azt mondják:

Ne aggódjatok dolgaitok felett, hanem lassanként végezzétek el azokat. Mert nem más irányítja pálcátokat, mint a lassú tűz.

Azt mondják, Abu Hanífa ezt mondta Abu Juszúfnak: „Ostoba vagy, de a tanulásban való kitartásod kiemel a tudatlanságból. Ám vigyázz a lustasággal, mert az igencsak haszontalan és nagy sorscsapás.”

A tiszteletreméltó Abu Naszr asz-Szaffár al-Anszári imám kijelentette:
Ó, lelkem, lelkem ne feledkezz el munkálkodni az irgalmassághoz, az igazsághoz és a békességhez vezető jó cselekedeteken.

Mert mindenki, aki jót cselekedik, örülhet, míg az, aki nemtörődöm módra teszi dolgát, szomorkodni és búslakodni fog.
E könyv szerzője ezt mondja: eszembe jutott ugyanerről egy költemény:
Lendülj át lelkem a lustaságon és a nemtörődömségen, különben nem fognak megbecsülni.

Mert nem azt látom, hogy a lustáknak semmi bajuk nincs, hanem azt, hogy vágyaik rendre meghiúsulnak.
És azt mondják:
Mennyi szégyen és gyengeség és bűnbánat születik az emberi lustaságból.

A kétséges vagy a kivételes ismeretek után való kutakodás során óvakodj a lustaságtól.
Ezt is mondják:

A lustaság abból ered, ha nem gondolkodunk el a bölcsességből fakadó előnyökön és azok mértékén. Éppen ezért olyan lendülettel kell nekilátni a tanulásnak, hogy elsajátítsuk az ismereteket, s szorgalmasnak kell lenni és kitartónak a tudás hasznáról való elmélkedésben.

Mert az ismeretek akkor is megmaradnak, ha a vagyon eltűnik, miként mondotta azt az igazhitűek hercege, cAlí b. abí Tálib:
Elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a Mindenható szétosztotta a dolgokat: számunkra a bölcsességet adta, ellenségeinknek pedig a gazdagságot.

Mert a vagyon elpusztul egykoron, míg a tudás örökkön örökké tart.
A jó híre (az embernek) hasznos tudásából ered, és a halála után is fennmarad. Valójában ez az örök élet. A tiszteletreméltó imám, a nagybecsű Zahír ad-Dín, az imámok muftija, al-Hasszán b.cAli, aki al-Marghinániként ismert, ezt idézi nekünk:

A tudatlanok halottak már azelőtt, hogy meghalnának, míg a bölcsek élők akkor is, ha már halottak.

Al-Iszlám sejk, Burhán ad-Dín ezt mondta:
A tudatlanság halál a halál előtt azoknak, akik táplálják, és testük sírba kerül már a temetésük előtt.

Valójában az az ember, aki nem a tudásért él, halott, és nem fog feltámadni a feltámadás napján.
Egy másik ember ezt mondta:
A bölcsesség ura halála után is örökké él, míg annak csontjai a földben porlanak.

Ám a tudatlan halott, már akkor is, mikor e földön jár, s azt hiszi, élő, ám valójában nem létezik.
Egy másik költő mondta:

A szív élete a tudás, ezért keresd azt, s a szív halála a tudatlanság, ezért azt kerüld el messze.

A nagyszerű imám, Burhán ad-Dín tanítómester ezt idézte nekünk:
Lásd meg, hogy a tanulással való foglalatosság nyújtja a legnagyobb rangot, és alacsonyabbrendű ennél a legnagyobb hatalmasság is a hercegek származását illetően.

A bölcs embernek a dicsősége halála után is állandóan növekszik, de a tudatlan csak hever a föld alatt halála után.

Senki, aki hatalomra tesz szert és seregeket igazgat, nem tud felérni egy tudós ember magasságába.

Lediktálok nektek néhány dolgot, amikben áll a bölcsesség. Ezért figyeljetek rám, mert nem tudom elmesélni a megvilágosodás valamennyi erényét.

A tudás a legtökéletesebb fény, mely az embert a helyes útra vezérli, ami eltávolítja a vakságtól, míg a tudatlan ember árnyékban éli életét.

A tudás a legmagasabb hegycsúcs, amely megvédi azt, ki oltalmat keres, s melynek segítségével bárki sikeresen harcolhat a szerencsétlenséggel.

A tudás által az ember beléphet az isteni bizalomba, míg a hétköznapi emberek közönyösek maradnak. A tudás segítségével az egyik ember reménykedhet az örök életben, már akkor, mikor még lelke a mellkasában van (t. i. mikor még él).

A tudás által az ember közbenjárhat azokért, akik lesüllyedtek a pokol mélyére, mert lázadtak Isten ellen, s a legszörnyűbb büntetést nyerték.

Ezért aki óhajtja a tudást, minden szükséges dolgot akar. És aki birtokolja, mindazokat a dolgokat birtokolja, melyeket megéri keresni.

Ez a dicsőségek legnagyobbika, ó, intelligencia birtokosa! Amikor elnyered a tudás általi megbecsülést, már nem lesznek értékesek számodra azok a földi dicsőségek, melyeket nem tudsz elérni.

S ha a világ és buja örömei eltávolodnak tőled, zárd be előttük szemeidet, mert valójában a tudás a legnagyobb ajándék.
Idézték nekem egy másik költő versét:
Tekintettel arra, hogy a tudóst bölcsességéért dicsérik, a Törvény ismerete a legértékesebb dicsőség.

Mennyi illat árad, de nem múlandó, mint a pézsmaillat! S milyen magasra emelkedik, de nem kapzsi, mint a sólyom!
Egy másik költő másik művét is idézték nekem:
A megvilágosodás a legnagyszerűbb, amit csak felhalmozhatsz. Annak, ki a tanulásnak szenteli magát, sohasem homályosul el a dicsősége.

Ezért tanuld azokat a dolgokat, amiket korábban nem ismertél, mert a tudás kezdete és vége is boldogság.
A megismerés, a bölcsesség és a tiszta észlelés örömei eléggé ösztönöznek arra, hogy a tanult ember megszerezze a tudást. A lustaság sokszor a túl sok nyálból és testnedvekből ered, így a lustaságot úgy lehet csökkenteni, ha az ételek mennyiségét csökkentjük.

Azt mondják, 70 próféta egyetértett abban, hogy a felejtés a túl sok nyálnak köszönhető, s hogy a nyál akkor sok, ha sok vizet iszik valaki, ez pedig akkor van, ha túl sokat evett. A száraz kenyér felszívja a nyálat, és ugyanerre jó, ha valaki szárított fügét eszik sótlan kenyérrel, mert ezek felszívják a szükséges vízmennyiséget, ami növeli a nyálképződést. A fogpiszkáló használata csökkenti a nyálat és növeli a memóriát és a beszédkészséget. A szunnában is leírják ezt a szokást, mert emeli az imára és a Korán olvasására való készséget. A hányás is csökkenti a nyálat és a testnedveket. Az ételmennyiség csökkentésének módja az, hogy meg kell fontolni, milyen előnyökkel jár a kis mennyiségben fogyasztott étel; ezek az előnyök az egészség, az önmegtartóztatás és a dicsőség.

Erről a témáról azt mondják:

Gyalázat, ismételten ocsmányság és még egyszer ocsmányság sújtja az embert az étele miatt. Mesélik, hogy a Próféta ezt mondta: „Az emberek három típusa kétségkívül gyűlöletes Allah előtt: a falánk, a zsugori és a gőgös.” A meditáció felfedi a túlzott étkezés rossz hatásait, mivel az árt az egészségnek és eltompítja a jellemet. Azt mondják: a teli gyomor lerombolja az értelmet. Hivatkoznak arra, amit Galénosz mondott: »A gránátalma teljes mértékben hasznos, míg a hal teljesen káros.« Viszont még mindig jobb egy kevés hal, mint sok gránátalma. Túl sokat enni, ez jelentős pénzköltést is jelent, jóllakás után enni pedig egyenesen káros. Aki túl sokat eszik, megérdemli a túlvilágon a büntetést, és a falánk ember utálatos az egyenes lelkek előtt. A táplálékmennyiség csökkentésének helyes módszere az, ha zsíros ételeket eszünk a finomabb és kívánatosabb ételek mellett, és nem nagy étvággyal eszünk. Kétségtelen, ha valakinek alapos oka van arra, hogy sokat egyen, például azért, hogy erőt gyűjtsön a böjthöz, az imádkozáshoz, vagy nehéz munkához, akkor megengedett számára a (bőséges) étkezés.

VI. fejezet
A tanulás kezdetéről, időtartamáról és megszervezéséről

Tanítónk, a nagyrabecsült muszlim sejk, Burhán ad-Dín tanulmányait szerdánként szokta megkezdeni. Azt, hogy így tett, a hagyományra alapozta, mivel idézte a prófétát, aki ezt mondta: „semmi nem szerdán kezdődött, ami tökéletlen.” Abu Hanifa ugyanígy járt el (t. i. mint ad-Dín).

Burhán ad-Dín a következő hagyományt szokta mesélni, amit a tanárától hallott, a tiszteletreméltó és legnagyrabecsültebb imámtól, Qiwám ad-Dín Ahmad bcAbdarrashídtól: „Hallottam egy bizonyos férfiútól, akiben megbízom, hogy a nagytiszteletű Juszúf al-Hamadáni imám legjobb művét szerdán készítette. Azért tett így, mert szerda az a nap, amikor teremtődött a fény, és ez a nap ártalmas a hitetlenek dolgaira nézve és ugyanakkor kedvező a hívőknek.”

A tanulnivaló mennyiségének dolgában, amit a kezdet kezdetén fel kell vállalni, Abú Hanifa a nagyrabecsült bíró, cUmar imám szavait idézte, aki Abú Bakr az-Zaranji imám fia volt: Nagyjaink kijelentették: szükséges, hogy a tanulnivaló kezdetben annyi legyen, amennyit a memória képes megtartani kétszeri ismétlés után. Mindennap bővíteni kell a memóriát egy szóval, úgy, hogy bármennyire is növekedik a tanulmányok időtartama és mennyisége, kétszeri ismétlés után emlékezni tudjunk rá, és így tudásunk könnyedén és fokozatosan fog növekedni. Ám ha már a kezdet kezdetén hosszú a tanulnivaló és tízszer kell elismételgetni, akkor maga a diák is választhatja ezt a fokozatos módszert. Teheti ezt, mert így megszokja ezt a mennyiséget és később is így fog tanulni, s ez nem is kerül különösebb erőfeszítésébe. Azt mondják: „a tanulás egy betűt ér, míg az ismétlés ezret”.

A tanulást azon dolgok megtanulásával kell elkezdeni, amelyeket könnyedén meg tudunk érteni. A nagyrabecsült imám, Szaraf ad-Dín al-cUkaili tanítómester ezt mondta: „Véleményem szerint a tanulás helyes folyamata az, amit nagyjaink is követtek, mert a teljes tartalom egy kis részének a megtanulásával kezdték, azokkal az ismeretekkel, amelyek a legkönyebben érthetőek és megjegyezhetőek, kevéssé fárasztóak és leggyakrabban fordulnak elő az emberek között.” Alapvetően fontos jegyzetet készíteni is az anyagról, miután kívülről megtanultuk és sokszor átismételtük, mert valójában ez a módszer a leginkább sikeres. A diák nem tud semmit írni addig, amíg nem érti meg teljesen (a tananyagot), és a rosszul megemésztett dolgok eltompítják a jellemet, rombolják az értelmet és időt pazarolunk velük. Fontos, hogy a diák lendületesen igyekezzen megérteni, amit a tanár előad, használva értelmi képességeit és elgondolkodva a dolgok lényegén, és sok-sok ismétlést beiktatva. Mert ha az csak előadás korlátozott ideig tart, ám az ismétlés és átgondolás sokáig, a tanuló elérkezik a biztos megértéshez és a dolog felfogásához. Azt mondják: „Két betűt megjegyezni jobb, mint két halomnyi könyvet végighallgatni, és a két betű megértése többet ér, mint megjegyezni két halomnyi könyv szövegét.” Ám ha a megértés hiányzik és ha a diák nem ismétel legalább egyszer vagy kétszer, megszokja ezt a nemtörődömséget, egészen odáig, hogy végül már a könnyű dolgokat sem fogja megérteni. Fontos, hogy nem szabad abbahagyni az igyekezetet a tananyag megértését illetően, és szorgalmasan kell dolgozni, és imádkozni kell a Mindenható Istenhez, alázatosan kérve közreműködését. Hallgass azokra, akik tőle kérnek, és ne okozz csalódást azoknak, akik benne reménykednek.

A nagyrabecsült imám, a legdicsőbb Qiwám ad-Dín Hammád b. Ibráhim b. Iszmácil asz-Szaffár al-Anszári mondott nekünk egy verset, amelyet al-Halíl b. Ahmed asz-Szarashi bíró szerkesztett, akinek úgy diktálták:
Szolgáljátok a tudást úgy, hogy hasznossá váljon és tartsátok életben a tanítást dicséretes cselekedetekkel.

S ha nem emlékeztek semmire, ismételjetek, azután szilárdítsátok meg tudásotokat jó erősen.

Azután készítsetek jegyzeteket, hogy elővehessétek azokat (később) és mindig tanulmányozhassátok.

Később, ha már bizonyosak vagytok abban, hogy nem felejtitek el (amit megtanultatok), térjetek ki valami újra.

Ám ugyanakkor ismételjétek az előző dolgokat az új ismeretek elsajátítása érdekében; és rögzítsétek szilárdan elmétekben e tudásgyarapítás jelentőségét.

Beszéljetek az emberekkel a tananyagról, hogy tudjatok élni. Ne tartsátok magatokat távol a felvilágosultaktól.

Ha elrejtitek tudásotokat, elfelejtenek titeket és nem fogtok senki mást ismerni, csak a tudatlanokat és a faragatlanokat.

Azután pedig tűzre vettettek a Feltámadás napján, és elégtek a lángokban.
A tudást viták és kérdések segítségével kell keresni. Az is alapvetően fontos, hogy az ember pártatlan, körültekintő és megfontolt legyen mindeközben, veszekedéstől és haragtól maradjon távol. Mert a vitatkozás egyfajta megbeszélés. A tanácskozásnak is az a célja, hogy megszilárdítsa az igazságot. Ezt az eredményt pedig csak körültekintés útján érhetjük el, kerülve az erőszakos és részrehajló vitákat, valamint az ellenségeskedést és haragot. Mert az a vita, melynek célja az ellenfél kényszerítése és megtörése, tilos. Csakis az olyan vita megengedett, melynek tárgya az igazság megvilágítása. A furfangok és trükkök nem kevesebbet jelentenek, mint azt, hogy a vitapartner álokoskodásba kezd és nem keresi az igazságot.

Muhammad b. Dzsahjá mondta, amikor összezavarodott egy vita során és nem jutott eszébe a válasz, hogy „Ami arra kényszerített, hogy ezt elismerjem, úgy tűnik valójában szükséges volt, és tovább fogom kutatni; »Minden értelmes ember fölött áll valaki, aki még többet tud (t. i. Allah)« (Korán 12:76) ”.

A kérdésfeltevés és a vita hasznosabb, mint a puszta ismétlés, mivel megvan benne az ismétlés mozzanata és még valami más. És így mondják: Kérdéseket feltenni egy órán át jobb, mint egy hónapig ismételni; de ez csak akkor ér valamit, ha a vitát egy igazságos és őszinte ember vezeti. Tartózkodjatok az olyan vitától, amelyben a vitapartner egy gátlástalan természetű álokoskodó, mivel a nemkívánatos jellemvonások titokban beférkőznek (a lélekbe), a szokások is ragályosak és az ilyen romlott viselkedés nyomokat hagy az emberben. Egy Khalíl b. Ahmad által idézett költeményben sok hasznos gondolat olvasható. Például ez is:

A tudás teremti meg ezt a feltételt annak, aki szolgálatába áll, és minden ember a tudás szolgája lesz általa.

Arra szolgál ez a diák számára, miközben a tudást keresi, hogy minden órában a tudomány legokosabb részeiről elmélkedjen és hogy hozzászokjon ehhez; mivel csakis töprengés útján lehet eljutni a problémák megoldásához. Emiatt így mondják: »Gondolkodj el, és megtalálod a megoldást.« És mielőtt valamit kimondanánk, gondolkodni kell, hogy helyesen szóljunk (az igazságot mondjuk). Mert a beszéd valójában olyan, mint egy nyílvessző, a gondolkodás segítségével kell „célozni”, mielőtt szavainkat kimondanánk, hogy pontosan célba találjunk. Ennek a könyvnek a szerzője azt mondotta a jogtudomány alapelveiről (uszúl al-fiqh): A jogtudomány alapvetése, melyet a jogtudós szavaival kifejez, töprengésen alapul. Azt mondják, az értelem első alapeleme a megfontolt és higgadt gondolkodás.

Valaki ezt mondta:
Azt tanácsolom, 5 dologra bízzátok magatokat, amikor szavaitokat megszerkesztitek, ha hallgattok arra, aki jó tanácsokat oszt nektek.

Ne feledkezzetek el beszélgetéseitek szándékáról, idejéről, tartalmáról, hosszáról és helyéről.
A tanulónak erőfeszítéseket kell tennie, hogy minden körülmények között és minden pillanatban hasznosíthassa a jelenlévők tudását. Isten küldötte ezt mondta: „A bölcsesség a hívő legeltévelyedettebb állata; ahol akarják, hogy előtűnjön, meg kell ragadni.” Ezt is mondják: „Gyűjtsd össze azt, ami világos és ejtsd el azt, ami zavaros.”

Hallottam a tiszteletreméltó imámot, a dicsőséges tanárt, Fahr ad-Dín al-Kiszá’it, amint ezt mondta: Abu Juszúfnak volt egy rabnője, akit zálogul adott Muhammad (b. al-Hasszán)-nak, aki így szólt: „Emlékszel valami okos dologra, amit Abú Juszúf mondott valaha?” A rabnő így felelt: „Semmire, kivéve arra, hogy gyakran ismételgette: »a törzs vagyonának egy részét nem lehet örökségként átruházni.« És Muhammad emlékezett rá később, mit mondott neki a rabnő. Ebben a kérdésben ugyanis mindig bizonytalan volt, és most, a nő válasza nyomán szertefoszlottak a kétségei. Ebben a pillanatban ráébredt, hogy az ismeretek bárkitől származhatnak. Ezért, amikor kérdezték őt, Abú Juszúf azt felelte, hogy ismereteit úgy szerezte, hogy „sohasem haboztam felhasználni bárkinek a tudását és nem voltam irigy másoknak használni.”

Ibn’Abbásztól ezt kérdezték: „Hogyan keresi Ön a tudást?” Ezt felelte: „barátságos hangon teszem fel kérdéseimet és érzéssel teli szív vezérel.” Igazából a tudomány tanulmányozóját „Mit mondasz?”-nak nevezik, mert éveken át gyakran mondják ezt egyik vagy másik kérdés kapcsán. Abú Hanífa, miközben jogi tanulmányokat folytatott, maga is gyakran kérdezgetett és boltjában vitatkozott, miközben szöveteket árult. Ez a példa megvilágítja, hogy el kell ismerni, hogy a tudás és a megvilágosodás elsajátítása együtt járhat a kenyérkereséssel.

Abú Hafsz al-Kabír dolgozott és ugyanakkor állhatatosan ismételgette, amit tanult. Mert, ha a tanulónak dolgoznia kell, hogy eltartsa a családját és más hozzátartozókat, munkálkodás közben ismételnie kell a megtanultakat, és vitákban kell részt vennie, ha éppen nincs munkája.

Azért, hogy egészséges teste és ép elméje legyen, nincs bocsánat arra, ha az ember elhanyagolja a tudományok tanulását azzal az ürüggyel, hogy szegény, mivel senki nincs olyan, aki Abú Juszúfnál szegényebb volna, ő pedig semmilyen akadályt nem ismert, mely a tanulástól eltántoríthatta volna. Ám ha valaki nagyon gazdag, a vagyonból, amit becsületes úton szerzett, támogathatja egy olyan ember tanulmányait, aki szorgalmas. Egy bölcs embertől ezt kérdezték: „Milyen úton érted el képzettségedet?” Ő erre ezt felelte: „Gazdag apám révén. Mert az ő vagyona által támogatni tudtam erényes és tudós embereket, és így nőtt az én tudásom is.”

Idézhetjük Abú Hanífát, aki ezt mondta: „tudást szerzek Allah dicsőségére és hálát adok neki. Minden alkalommal, amikor megértettem egy gondolatot vagy elértem a jogtudomány egy újabb pontjáig vagy a bölcsesség egy szeletéig, azt mondottam: »Dicsőség legyen Allahnak.« Így gyarapodott a tudásom.” A tudás keresése során (Abú Hanífához) hasonlóan hálát kell adni azokért a dolgokért, amelyekkel nyelvének, szívének, kezének vagy vagyonának köszönhetően foglalkozhat az ember. Fontos mindig gondolni arra, hogy a megvilágosodás, a bölcsesség és az útirány mindig a Mindenható Istentől erednek, és tőle kell kérni a segítséget imádkozva és hozzá könyörögve. Mivel valójában a Mindenható a kalauza azoknak, akik az ő útját keresik. Így azok, akik az igazságot követik – azok, akik csatlakoznak a Próféta hagyományaihoz és a muszlim közösség megegyezéséhez – a Mindenható Allah igazságát keresik, aki maga a legfennköltebb igazság, a Megvilágosító, aki a helyes útra vezérel minket és Védelmezőnk a hibákkal szemben. Másrészt viszont azok, akik elfordulnak a vallástól, saját értelmüket és véleményüket csodálják, az emberi igazságot keresik, gyengék azok és értelmük csak eszköz. Az értelem nem mindenkihez és nem minden vonatkozásban érkezik el, mint ahogy a látomás sem minden tekintet előtt tárul fel. Így a vallástól elforduló emberek kizárják a legmagasztosabb igazságot és nem is képesek megérteni azt. Ezért aztán vétkeznek és másokat is eltávolítanak a helyes úttól.

Allah küldötte ezt mondotta: „Bölcs dolog az, ha az ember, mikor az eszét használja, először is arra gondol, hogy milyen határai vannak az elméjének.” A Próféta így folytatta: „Aki önmagát ismeri, Urát is ismeri. Ha ismeri önnön határait, ismeri Allah hatalmát és nem függ teljesen önmagától és saját elméjétől, hanem Istenben hisz és benne keresi az igazságot; és azok számára, akik Allahban hisznek, az kielégíti és segíti őket. Elvezeti őket a helyes útra.” Aki gazdag, az nem szabad, hogy fösvény legyen, ezért fontos Istennél keresni menedéket, hogy a fösvénységet elkerüljük. A Próféta ezt mondta: „Mi lehet nagyobb bánat, mint a fösvénység?” A magasztos imám, az imámok Napsugara, al-Hulwáni apja szegény volt és édességeket árult. A tudósoknak kínálgatta cukorkáit és azt mondta nekik: „Imádkozzatok a fiamért!” Így aztán, adakozásáért, hitéért, együttérzéséért és szorgalmáért cserében a fia kiemelkedő tudóssá vált. Vagyonosként vásárolhat az ember könyveket és gondoskodhat róla, hogy lemásolják azokat. Mert ez a segítség a tudás és megvilágosodás érdekében történik. Muhammad b. al-Hasszánnak annyi vagyona volt, hogy háromszáz embert alkalmazott annak védelmezésére, de mindent, amije csak volt, a tudományokra költötte.

Még egy értékes ruhája sem volt. Amikor Abú Juszúf meglátta őt rongyokba öltözötten, küldött neki egy gyönyörű ruhát, ám ő nem fogadta el, mondván: »Jó dolgaid biztosítják kényelmes napjaidat, mi viszont az eljövendő életre készülünk.« Jóllehet, a Próféta hagyományaival egybevágó, ha az ember elfogad egy ajándékot, de talán ennek a ruhának a visszautasítása úgy fogható fel, hogy a megajándékozott megalázónak érezte. A Próféta ezt mondta: „A hívőknek tilos eltűrni a becsmérlést.”

Azt beszélik, hogy a tiszteletreméltó Fahr al-Iszlám al-Arszábandi összegyűjtögette az eldobott dinnyehéjakat, lemosta és megette őket. Egy rabnő meglátta ezt és elmesélte az urának. Az megparancsolta a rabnőnek, hogy készítsen egy vacsorát al-Arszábandinak és meghívta őt enni, ám az nem fogadta el a meghívást, mert nem akart megalázkodni.

Így hát a tudás keresése során alapvető dolog az, hogy a lehető legmagasabbra kell törekedni és el kell kerülni a világi javak utáni sóvárgást. A Próféta ezt mondotta: „Csak óvatosan a kapzsisággal, mert a szegénység állandó; ne hagyjátok, hogy bárki fösvény legyen a vagyonával, amit birtokol, hanem (ügyeljünk arra hogy) költse magára és másokra.” A Próféta ezt is mondta: „A világon mindenki szegény, mert fél a szegénységtől.” Az ókori időkben az emberek kézművességet tanultak, aztán később a tudományokra törekedtek és ezért nem vágytak világi javak után. A Bölcsesség Könyvében ez áll: „Az, aki világi kincsekből akar meggazdagodni, elszegényedik.” Ha egy művelt ember kapzsi, nem őrzi meg megvilágosodott elméjét és nem fog igazat mondani. És ezért menekült Allahhoz a muszlim vallásos törvény alapítója (t. i. Mohamed), hogy elkerülje a kapzsiságot és ezt mondta: „Allahnál keresek menedéket, hogy távol kerüljek a kapzsiságtól mely aljassá tesz engem.” Szükséges, hogy a hívők semmi olyat ne várjanak, ami nem Istentől való és ne féljenek semmitől, ami Istennél kisebb, és természetesen azok, akik nem így tesznek, megszegik a Törvényt. Aki a Mindenható Isten ellen vétkezik, mert fél egy másik embertől, az attól a másiktól és nem Allahtól fél, s így vétkes. Ám, ha nem vétkezik a Mindenható ellen felebarátja iránti félelemből és nem szegi meg a Törvényt, akkor csakis Istent féli, csakis a Mindenható Úristent. Ugyanez vonatkozik a reménykedésre is.

A bölcsesség keresése során muszáj mondogatni és magunkban sokszor elismételgetni (az ismereteket), mert az elme nem könnyebbül meg addig, amíg be nem fogadja ezt a (helyes) mennyiséget.

Fontos elismételni a tegnapi leckét ötször, a tegnapelőttit négyszer, az azelőttit háromszor, az azt megelőzőt kétszer és az azelőttit egyszer. Mert ez a módszer a legösztönzőbb az anyag memorizálása tekintetében. És az is fontos, hogy az ember hozzászokjon ahhoz, hogy hangosan ismétel, mert ez kell ahhoz, hogy a tananyag és a megvilágosodás az energia és a munkakedv csúcsáig érjen el, és hogy ne vesszen el az ismételgetés szokása. Nem kell hangosan beszélni akkor, ha magadban beszélsz, mert ez akadályozza az ismétlést. Általában azok a legjobb tanulási módszerek, amelyek mértékletes utat követnek. Azt mesélik, hogy Abú Juszúf élénken és nagy kedvvel vitázott tudós férfiúkkal a jogtudományról, és sógora, aki maga is köztük volt, meghökkent elszántságán és ezt mondta: „Tudom, hogy már öt napja éhes és ennek ellenére élénken és buzgón vitatkozik.”

Fontos, hogy ne legyen megszakítás vagy kihagyás a tanulásban, mert ez igazán káros. Tanítónk, a magasztos Burhán ad-Dín imám volt az, aki ezt mondotta: „Tulajdonképpen én magam emelkedtem társaim fölé, mert sem pihenés, sem más nem szakította félbe tanulmányaimat.”

A dicsőséges imám, al-Iszlám cAli al-Aszbidzsábi sejk beszélte el azt, hogy tanulmányait 12 évre megszakította a kormány leváltása miatt. Elhagyta az országot barátjával együtt, akivel vitatkozni szokott és nem hagyták abba vitáikat. Minden egyes napon vitatkoztak, e 12 év alatt is folyton összejöttek, hogy eszmét cseréljenek. Barátja később a neves al-Iszlám sejkként lett ismert a Safi’iták körében, mert mindig is megmaradt Safi’itának és nem befolyásolta a hanafita cAli.

És tanárunk, a nagyszerű bíró, Fahr al-Iszlám kádi volt az, aki ezt mondotta: „A törvények tanulása során meg kell tanulni fejből szilárdan, részleteiben a törvénykönyvet, hogy utána aztán könnyű legyen felfogni bármilyen jogi információt, amit hallani fogsz.”

VII. fejezet
Az Allahban való hit jelentőségéről

A tudás keresése közben bízni kell Allahban, amikor valaki tanul, és nem kell aggódni a mindennapi dolgok miatt, nem kell ezeken töprengeni. Abú Hanífa mesélte, hogy cAbd Allah b. al-Hasszán az-Zabíditől hallotta, aki a Próféta társa volt, az alábbiakat: „Azt az embert, aki mindenét Allah vallásának tanulmányozásának szenteli, azt a Mindenható Isten ellátja majd, táplálni fogja nem remélt módon.” Mert az igaz, hogy aki olyan hétköznapi dolgok miatt aggódik, mint az étel és a ruha, nem eléggé szabad még ahhoz, hogy nemes jellemvonásokkal bírjon és vallásos ismereteket szerezzen.

Ezt mondják: mondjatok le a nemes dolgokról, ne utazzatok azért, hogy megtaláljátok őket, hanem maradjatok ott, ahol vagytok, mert valójában az étel és a ruha iránt való szenvedélyetek.

Egy ember ezt mondotta Manszúr al-Halládzsnak: „Adj jó tanácsokat nekem!” Az ezt felelte: „A tanácsaimat saját lelkeddel kell megismerned. Ha nem foglalod el és nem dolgoztatod eleget, ő tesz elfoglalttá téged.” Mert fontos az, hogy mindenki jó dolgokkal foglalatoskodjon, hogy a lelkét ne nyugtalanítsák világi vágyak. Az értelmes embernek nem kell evilági dolgok után sóvárognia, mert ez a fajta foglalatosság és szomorú aggódás nyugtalanná tesz és semmit nem szolgál, ártalmas a léleknek, az elmének és a testnek. A világi dolgokkal való törődés megszakítja a jó munkálkodást. Az embernek másrészt az eljövendő élet dolgaival kell törődnie, mert az hasznos. És miként azt a Próféta is mondta: „Vannak bűnök, melyek csakis úgy igazolhatók, ha (tekintetbe vesszük) azt, hogy az ember elkerülhetetlenül foglalkozik evilági életével.” Ezzel azt akarta mondani, hogy csak olyan mértékben kell evilági dolgokkal foglalkozni, hogy azok ne ártsanak a jóság művének és ne vonják el a szívet az imádkozásban való elmélyüléstől. Mert csak az evilági dolgok iránti csekély érdeklődés és erőfeszítés vezet el az eljövendő élet cselekedeteihez.

Ezenkívül fontos, hogy a tudás keresése során korlátozni kell az evilági dolgokhoz való ragaszkodást, amennyire csak az lehetséges. Ezért sok diák úgy dönt, hogy külföldön tanul. Fontos türelemmel viselni a munkát és a nehézségeket a tanulmányi célból vállalt út során. Pontosan ezt mondotta Múszá (Mózes) a tanulmányi utazásról – és ezek a szavak nem vonatkoznak másféle útra – „Igazából nagyon fáradtnak érezzük magunkat ezen útunk miatt,” (Korán 18:62) hogy mindenki tudja meg, hogy az az út melynek célja ismeretszerzés, mindig nagyon komoly dolog; a tudós férfiúk szerint kiválóbb dolog ez, mint háborút viselni a hitetlenek ellen.

Az isteni kárpótlást a befektetett munka mennyisége határozza meg, s aki kitartó a munkájában, annyi örömet talál majd a tudásban, ami felülemelkedik a világ más gyönyörűségein. Erről a dologról ezt mondta Muhammad b. al-Hasszán, miután éjszakákon át ébren volt és nehéz problémákat oldott meg: „Mily messze vannak ezen egyedülálló örömektől a királyok fiai!”

Kötelezni kell magát a diáknak arra, hogy nem foglalkozik semmi olyasmivel, ami nem a tudás, és hogy soha nem hagyja abba a tanulást. Muhammad b. al-Hasszán ezt mondta: „Ez a mi dolgunk (a tudás) a bölcsőtől a sírig elkísér minket; ezért aki csak egyetlen órácskára is abba akarja hagyni a tanulást, az jobb, ha még ugyanabban az órában örökre abbahagyja.”

Egy művelt jogtudós, Ibráhim b. al-Dzsarráh eljött Abú Juszúfhoz látogatóba, mikor az haldoklott. Abú Juszúf azt kérdezte tőle: „A hadzs (zarándoklat) során lovon vagy gyalogszerrel jobb-e a kődobálás?” Mikor a másik nem tudta a választ, Abú Juszúf megmondta neki, hogy a régiek jobban szerették, ha gyalogosan teszi ezt az ember.

Így tehát fontos az, hogy a bölcs mindig a tanulással foglalkozzon. Aki így tesz, nagy örömet fog okozni számára ez a foglalatoskodás. Mondják még, hogy halála után Muhammad b. al-Hasszán megjelent valakinek az álmában, aki ezt kérdezte tőle: „ Milyen volt halálod pillanata? ” Ő azt felelte: „Éppen egy bizonyos kérdésen elmélkedtem, azon, hogy mit kell tenni azzal a szolgálóval, aki meg akarja vásárolni a szabadságát. Így aztán észre sem vettem, hogy lelkem eltávozott a testemből.” És mondják még, hogy ezt mesélte élete utolsó napjaiban: „Egy rabszolga problémája, aki megvásárolta a szabadságát, eltérített engem attól, hogy halálom napjára készüljek.” Valójában mindez alázatosságát példázza.

VIII. fejezet
A tanulásra legmegfelelőbb életkorról és időről

Azt mondják, hogy a tanulásra fordítandó idő a születéstől a halálig tart. Hasszán b. Zijád, aki betöltötte a 80. évét, teológiai tanulmányokra vállalkozott. 40 év alatt egyetlen éjszakát sem töltött ágyban. És azután a maradék 40 évben jogi tanácsokat adott.

A tanulmányok folytatására legalkalmasabb a kamaszkor kezdete, a hajnal és az alkonyattól az első éjszakai vigíliáig tartó időszak. És nagyon fontos az, hogy az ember teljes erőbevetéssel tanuljon. Ha valaki elunja az egyik tudományt, foglalkozzon egy másikkal. Amikor belefáradt a skolasztikus teológia tanulmányozásába, Ibn cAbbász ezt mondta: „Adj nekem egy versgyűjteményt!” Muhammad b. al-Hasszán nem aludt éjszaka, hanem kirakta maga elé a könyveket, és amikor az egyik fajta könyv elfárasztotta, másik után nézett. Hideg vízzel hessegette el az álmát, mert így vélte: „az álmot tulajdonképpen a meleg okozza és ezért hideg vízzel kell elűzni.”

IX. fejezet
A segítségről és a jó tanácsokról

A tudás birtokosának kötelessége, hogy együttérző legyen, hogy másokat segítsen ahelyett, hogy irigykedne rájuk. mert az irigység káros és semmilyen célt nem szolgál. Tanárunk, a magasztos al-Iszlám Burhán ad-Dín sejk ezt mondta: „Azt mondták: a tudós ember fia maga is tudós lesz, mert a bölcs azt szeretné, hogy tanítványai kiműveltek legyenek a Korán tanulmányozásából eredően. Ezért azon áldás nyomán, mely a tudós hitéből és együttérzéséből árad, a fia is eléri a megvilágosodást.” Mesélik azt is, hogy asz-Szadr al-Adzsall Burhán al-a’imma meghatározta, hogy gyermekei mikor tanuljanak vele együtt, és így fiai, asz-Szadr asz-Szahid Husszám ad-Dín és asz-Szadr asz-Sza’íd Tadzs ad-Dín reggel együtt tanultak vele, miután egyéb leckéiket befejezték. A fiai viszont ezt mondták neki: „Természetes képességeink fáradtak és kimerültek ebben az órában.” Az apjuk erre ezt felelte: „Külföldiek és gazdag családok gyermekei jönnek hozzám a világ különböző részeiből. Ezért előbb őket kell tanítanom.” Végül aztán a jóindulatából áramló áldás nyomán fiai igen műveltek lettek a jogi tudományok terén, felülmúlták koruk jogtudósait.

Kerülni kell az összetűzést és a veszekedést, mert az csak elvesztegetett idő. Azt mondják: „Annak, aki másoknak segít, elismerik majd a jótéteményeit, míg azt, aki rosszat cselekszik, gonoszságai elkorcsosítják.”

A magasztos imám, az-Záhid Rukn al-Iszlám Muhammad b. Abí Bakr, aki Hwahar-Zada al-Muftí imámként ismert, azt mondotta nekem: „ A sarí’a fejedelme (A kánonjog hercege), Juszúf al-Hamadáni idézte fel e verssorokat:

„Küldjétek el az embert messze innen. Ne büntessétek meg a gaztetteiért, melyeket elkövetett. A jelleme és cselekedetei éppen elég büntetés lesz számára.”

Azt mondják: „Aki meg akarja alázni ellenségét saját hatalmát mutatva, tegyen úgy, miként e verssorokban áll:
Ha látni akarod ellenségedet megalázva, és megölni a bánattal és gondokkal ingerelni,

Ragaszkodj a lehető legnemesebb dologhoz, és tudásod mindig-mindig nőni fog. Aki folyamatosan növeli tudását, az növeli irigyei bánatát is.”
Azt mondják: „Olyan dolgokat használjatok, amelyek jót tesznek a léleknek, s ne az ellenség meghódításával foglalkozzatok.” Kétségtelen, hogy ha olyan dolgokkal törődtök, amelyek értékesek a lélek számára, biztosak lehettek az ellenfelek legyőzésében.

De vigyázzatok az ellenséges cselekedetekkel, mert szégyent hoznak rátok, és elvesztegetitek velük az időtöket. Tűrjétek el türelemmel az igazságtalanságot, főleg, ha az ostobáktól ered. cIszá b. Marjam [t. i. Mária fia, vagyis Jézus] ezt mondta: „Viseljétek el egyszer az ostobaságot és Allah tízszeresen kárpótol benneteket.” Idézték nekem egy ismeretlen költő versét:
Próbának vetettem alá az embereket nemzedékről nemzedékre és nem láttam mást, mint hamisságot és sarlatánságot.

És egy próba során sem találtam mást, ami kártékonyabb és tűrhetetlenebb lett volna, mint az emberek kölcsönös gyűlölködése.

És megízleltem mindenütt a keserűséget, de semmi nem volt keserűbb, mint alamizsnáért könyörögni.”
A hívő embernek gondolataira is ügyelnie kell, mert a rossz gondolatok is gyűlöletet szülnek. Ez pedig nem megengedett a Próféta szavai szerint: „Csak jót gondoljanak a hívők.” A rossz gondolatok tulajdonképpen rossz szándékból és rossz jellemből következnek. Pontosan ezt mondotta Abú’t-Tadzsib (al-Mutanabbi) is:
Ha egy ember cselekedetei rosszak, a gondolatai is azok.

Barátaiból is ellenségei válhatnak az embernek az alapján, amit róla rosszakarói mondanak; a kétségek sötét éjszakájába merül alá így.
Másik verset is felidéztek nekem egy ismeretlen szerzőtől.
Tartsátok távol magatokat a gyalázkodótól és ne keressétek azt; ám aki a jót sugározza, erősítsétek azt.

Védekezzetek ellenségetek minden ravaszságától; ha fondorkodik ellenetek, ti ne tegyétek azt őellene.
Idézték nekem al-cAmíd Abú cl-Fath al-Busztí sejk egyik költeményét is:
Az okos ember nem lehet biztonságban az ostobától, mert az keserűen üldözi és zaklatja.

az okos ember azonban háború helyett válassza a békét és maradjon csendben ahelyett, hogy ordítozna.

X. fejezet
Azokról az eszközökről, melyek segítenek elérni a tudást

Szükséges, hogy aki a tudást keresi, minden órában keresse azt, hogy elérhessen a tökéletességig. Az ismeretek elsajátításának egyik módja az, hogy a kezünk ügyében kell tartani mindig a tintatartót, hogy feljegyezhessük a tudományos szempontból érdekes dolgokat. Azt mondják: „Aki emlékezetből tanul (meg valamit), bizonytalan, mintha menekülne; ám aki feljegyzi az ismereteket, szilárdan áll a földön.” Ezt is mondják: „A tudást az emberek ajkairól lehet szerezni, hogy aztán emlékezzünk rá, olyan jól, ahogy csak lehet.”

Hallottam a tudós imámot, a sejket, Rukn al-Iszlámot, a tanárt, aki mint al-Adíb al-Muhtár ismert, amint azt mondta: „Hilál b. Jaszár mondotta: »Láttam, amikor a Próféta követőinek mondott néhány bölcsességet; ezért így szóltam: ‘Ó, Allah küldötte Te, ismételd el nekem azt, amit ezeknek az embereknek mondtál!’ A Próféta ezt felelte: ‘Van nálad tinta?’ Azután én így válaszoltam: ‘Nem, nincs tintám.’ Erre azt mondta: ‘Ó, Hilál, ne legyél soha tinta nélkül, mert az jó dolog, és jó azoknak, akik a Feltámadás napjáig tartanak maguknál.’«”

Asz-Szadr asz-Szahíd Huszám ad-Dín azt ajánlotta a fiának, Samsz ad-Dínnek, hogy minden nap tanuljon meg kívülről egy keveset, mert így tudása növekedni fog és kevés idő múlva jelentős lesz. És cIszám b. Juszúf vett egy tollat egy dínárért, hogy folyton feljegyezhesse a hallottakat. Mert az élet rövid, miközben a tudás hatalmas. Fontos, hogy ne vesztegessék az időt, még órákat sem, hanem használjátok (tanulásra) az éjszakát is és a pihenés idejét.

Azt mesélik, hogy Dzsahjá b. Mucád ar-Rázi ezt mondta: „Az éjszaka hosszú, ne rövidítsétek meg alvással, a nappal ragyogó, ne sötétítsétek be bűneitekkel.”

Fontos kérdezgetni a tiszteletreméltó férfiúkat és ismereteket szerezni tőlük, mert soha nem lehet elérni azt, ami elől elfutunk. Miként tanítónk, al-Iszlám sejk mondta, tisztelettel szólva társairól és tiszteletreméltó tanárairól: „Mennyi nagy tudású és kiváló sejkkel beszélgettem, anélkül, hogy eleget konzultáltam volna velük.” És azt mondom, az effajta elveszett lehetőség az alábbi vers forrása is: „Jaj, elveszett összejövetel, jaj! Semmi, ami elmúlt és eltűnt már, nem érhető el újból” cAli ezt mondta: „Ha valaminek a tanulásával foglalatoskodtok, koncentráljatok arra teljes szívetekből. Isten megismerésétől eltávolodni szégyenletes és elvesztegetett lehetőség; ezért keressetek menedéket ezelől Allahnál éjjel és nappal.”

Lényeges, hogy a tanuló tűrje a szenvedést és türelmes legyen, miközben a tudást keresi. A hízelgés tilos, kivéve a tudás keresése során. Hogy információhoz jussunk, nem kerülhetjük el a tanárnak és tanulótársaknak való hízelgést.

Azt mondják: „A tudás lealacsonyodás nélküli nemesség. De senki nem érhet el hozzá másként, mint fáradozás által, melyben nincs semmi nemes.”

Valaki ezt mondta: „Látom, hogy szeretnéd nemesíteni szívedet; de nem érheted el a fennköltséget úgy, hogy előtte meg ne alázkodjál.”

XI. fejezet
A rossztól való tartózkodás a tanulás során

Egy bizonyos szerző mondott el egy hagyományt e fejezet témájáról, amely Allah küldöttétől ered: „Aki nem mutat önmegtartóztatást miközben tanul, azt a Mindenható Isten megbünteti az alábbi három mód közül egyikkel: vagy elveszi fiatalon az életét, vagy száműzi távoli, sivatagos területekre vagy úgy bünteti, hogy lépjen a szultán szolgálatába.” Így hát, minél inkább önmegtartóztató a diák, annál hasznosabb lesz a tudása, annál könyebben fogja elérni azt és annál inkább a leghasznosabb dolgokra fog kiterjedni ismerete. Az önmegtartóztatás része az, hogy tartózkodni kell a jóllakottságtól, a sok alvástól és attól, hogy haszontalan dolgokról túl sokat beszélgessen az ember. Emellett vigyázni kell arra is, hogy ne egyen az ember a piacon, ha ez lehetséges, mert az ott kapható étel hajlamosít leginkább a tisztátalanságra és a fertőzésekre. A piacon való étkezés legmesszebb áll az Allahban való elmélyüléstől és legközelebb áll a róla való elfelejtkezéshez. És azért se egyen az ember a piacon, mert az ott lévő szegények azt látják, ám ők nem tudnak venni semmit. Ezért az ember így árt magának és az étel áldásossága is tovatűnik.

Azt mesélik a tiszteletreméltó imámról, al-Dzsalíl Muhammad b. al-Fadlról, hogy amikor tanult, sohasem evett a piacon.Egyszer, amikor vidéken élő apja készített számára ételt és bevitte neki a városba egy pénteki napon, fia házában meglátott egy piacon vásárolt kenyeret; ezután nem is szólt hozzá, mert nagyon megharagudott rá. A fiú apja bocsánatát kérve ezt mondta: „Nem én magam hoztam és nem is örülök neki, egy barátomtól kaptam.” Mire az apja így felelt: „Ha jobban vigyáztál volna és tartózkodtál volna az ilyesfajta dolgoktól, a társad nem hozta volna ide.”

A diákok tehát önmegtartóztató életet szoktak élni. Ezért szereztek ismereteket, mégpedig annyit, hogy nevüket ismerni fogják a Feltámadás napjáig.

Egy bölcs aszkéta korholt egy diákot ezt mondván neki: „Kötelességed harcolni a rágalom ellen, és az ellen, hogy szószátyár emberek társaságába kerülj.” Azután ezt mondta: „Aki sokat beszél, tönkreteszi az életedet és elvesztegeti az idődet.”

Az önmegtartóztató életmódhoz kerülni kell a korrupt emberek társaságát, a bűnözőkét és azokét, akik elhanyagolják vallásos kötelezettségeiket. Az embernek szomszédjául is becsületes embert kell választania. Mert kétségtelen, hogy a közelség nyomokat hagy az emberben. Az embernek, továbbá, arccal Mekka felé kell ülnie és követni a Próféta hagyományait és kérnie kell a jó embereket, hogy imádkozzanak érette, míg a bűnösök imáit el kell kerülnie.

Mesélik, hogy két ember külföldre utazott tanulmányi célból, és egymás társai voltak a tanulásban. Néhány év múlva hazatértek a szülőföldjükre. Az egyik jogtudós lett, a másik azonban nem. Az ország jogászai elgondolkoztak ezen az eseten és kérdéseket tettek fel a helyzetüket, az anyag felidézési módját illetően, és arról is, hogy hogyan szoktak ülni, miközben tanulnak. Úgy találták, hogy az, aki kiemelkedő tudásra tett szert a muszlim jog tanulmányozásában, arccal Mekka felé (qibla) ült, és a város felé fordult, ahol tudását összegyűjtötte. A másik viszont háttal ült Mekkának, nem fordítva e város felé arcát. Így a teológusok és jogtudósok megállapították, hogy a kiemelkedő jogász annak köszönheti nagyszerűségét, hogy Mekka felé fordulva ül, mert ez a hagyományos ülésmód, így tehát kötelező betartani, illetve annak, hogy a muszlimok imádkoztak érte. Merthogy tanulmányai városában nincs hiány jámbor és jó emberekben és világos, hogy bármelyik ájtatos ember érte is imádkozik éjszakánként.

A tudás keresése során nem lehetett figyelmen kívül hagyni a Próféta szokásait és az illemet (ádáb), mert aki figyelmen kívül hagyja az illendőséget, elszalasztja a Próféta szokásait, és aki ezeket hagyja figyelmen kívül, megfosztja magát jogi kötelezettségei teljesítésétől. Akik pedig ezeket nem teljesítik, megfosztják magukat az eljövendő élettől.

Némelyek ezt mondják: „Ez a hagyomány Allah küldöttétől jön.” Alapvető dolog, hogy sokat imádkozzon az ember, s hogy imáit alázattal telve mondja el, mert valójában ez segíti a tanulmányokat és a tudás megszerzését.

Egy költemény, melyet al-Dzsalíl az-Záhid al-Hadzs Najm ad-Din cUmar b. Muhammad an-Naszafi sejk idézett nekem, ezt mondja:
Vizsgáld meg a kötelezettségeket és tiltásokat, és légy állhatatos és tökéletes az imádkozásban:

Keresd az isteni törvény megismerését és légy szorgalmas, jótetteken át segítsd magadat; így jogtudós leszel, a törvények őrzője.

Kérd az Istent, hogy őrizze meg a memóriádat, hogy kívánkozhass az ő tökéletessége után, mert Allah a legfelsőbb rendű az emlékezetünkben.
Azt is mondta:
Légy engedelmes és dolgozz szorgalmasan és ne légy lusta. Így elérkezel majd Uradhoz.

Ne aludj éjszaka, mert a legkiválóbb emberek csak kevés órát alszanak.
Minden esetben kell, hogy magánál tartson az ember egy könyvet, hogy olvashassa azt. Így mondják: „Akinek nincs egy könyv a ruhaujjában, nincs annak szívében sem szilárd tudás.” Az is kötelező, hogy a könyvben legyen pár üres oldal, és hogy legyen az embernél tinta is, amivel feljegyezheti, amit hallott. Már megemlékeztünk Hilál b. Jaszár e témáról szóló hagyományáról.

XII. fejezet
A memóriafejlesztéséről és a felejtésről

A leghatásosabb eszközök a memória erősítésére a szorgalom és az állhatatosság. Az értekezésben tanúsított mértékletesség, valamint az éjszakai ima és a Korán-olvasás is fejlesztik az emlékezetet. Azt mondják: „Semmi nem javítja jobban a memóriát, mint a Korán csendes olvasása”, ami a Próféta szavai szerint is a legkiválóbb dolog: „A közösségen belül legkiválóbb dolog a Korán csendes olvasása.”

Szaddád b. Hakím álmában látta egyik elhalt bátyját és ezt kérdezte tőle: „Mi a leghasznosabb dolog ahhoz, hogy bejussak a Paradicsomba?” Erre a bátyja ezt felelte: „A Korán halk olvasása.”

A Korán felemelésekor ezt kell mondani: „Allah nevében, dicsőség legyen vele és dicsértessék, nincs más Isten, csak ő, Allah a legnagyobb, nincs hatalmasabb, erősebb mint Allah, a Magasztos, a Hatalmas, aki tudja minden írás betűinek a számát, amelyeket eddig írtak vagy írni fognak még a századok és korszakok során.” És minden szövegrész után ezt kell mondani: „Hiszek az Egyetlen Istenben, az egyetlen igazságban, akinek nincsen társa és nem hiszek semmiféle más istenségben, csakis Allahban.” A Prófétához is imádkozni kell, mert ő mindenkihez irgalmas.

Így áll egy költeményben:
Panaszkodtam rossz memóriám miatt Waki’-nak (b. al-Dzsarráh). Azt parancsolta erre, hogy hagyjak fel rossz cselekedeteimmel;

Mert valójában a memória Allah jótéteménye és ő jótéteményeit nem terjeszti ki azokra, akik vétkeznek.
A fogak tisztán tartása, a mézfogyasztás, a kundur-evés [talán fehér hunyor /kundus/, amit már az ókorban is használtak a fejfájás csillapítására] cukorral, csakúgy mint minden nap 21 szem vörös mazsola elfogyasztása éhgyomorra – mindezek erősítik a memóriát, mert ezek a dolgok sok betegséget gyógyítanak. Mert minden, ami csökkenti a nyálat és testnedveket, növeli a memóriát; ami a nyálat szaporítja, az viszont a felejtést segíti elő. A rosszindulatú cselekedetek ugyanezt okozzák, valamint a sok álnokság is, továbbá a világi dolgokkal való foglalatosság és az, ha az ember elhanyagolja kötelezettségeit. Említettük már ebben a könyvben, hogy nem a bölcsesség jele az, ha valaki világi dolgokkal foglalkozik, mert azok többnyire károsak és haszontalanok. A világi foglalatosságok szükségszerűen sötétet teremtenek a szívben, ám az eljövendő élettel való foglalkozás fényt hoz oda. E fénynek egyik jele nyilvánul meg az imádkozás által. A világi dolgokkal való foglalkozás megakadályozza, hogy az ember jó dolgokat tegyen, míg az eljövendő élettel való törődés erőt ad ahhoz, hogy jól dolgozzunk, ugyanúgy, mint ahogyan erőt ad az ima az alázatos léleknek.

A bölcsesség elűzi a hiábavalóságokkal való foglalkozást és a bánatot, miként azt a nagy tiszteletű Naszr b. al-Hasszán al-Marghináni imám mondotta egyik költeményében:
Találd meg gazdagságodat, ó, Naszr b. al-Hasszán a tudás minden ágában, amit csak lehetséges felhalmozni.

Ez elhárítja a szomorúságot. Más dolog kapcsán ebben nem bízhat az ember.
A dicsőséges imám, Najm ad-Dín cUmar b. Muhammad an-Naszafí sejk egyik költeményében ezt mondta:
Búcsút mondok a nőnek, ki engem rabjává tett eleganciájával, orcája ragyogásával és lopva elejtett pillantásával.

Egy elbűvölő leány bájolt el és betöltött szerelemmel. A legmerészebb képzelet is összezavarodik, ha varázserejét leírni kívánja.

Ám én ezt mondtam neki: „Hagyj engem békén és bocsáss meg, mert én valójában a tanulásba vagyok szerelmes, a bölcsesség felfedezésébe.

S nekem a bölcsesség és tudás keresése, Allah tisztelete elegendő ahhoz, hogy távol tartsam magam énekes lányok dalától és illatától.
Továbbá a friss koriander, a savanyú alma, a megkínzott ember látványa, a sírfeliratok olvasgatása, a tevekaravánnal történő utazás, az élő bolhák ledobálása a földre és a tarkó köpölyözése – ezek mind-mind felejtést eredményeznek.

XIII. fejezet
Arról, ami a tanulót segíti és arról, ami árt neki az élet elnyerése kapcsán,
és arról, ami meghosszabbítja vagy megrövidíti az életét

Lényeges, hogy a tudós diák ismerje azokat a dolgokat, amelyek növelik őt, úgymint életének hosszát, egészségét és tudjon megszabadulni más elfoglaltságoktól, és képes legyen magát teljes egészében a tudás keresésének szentelni. Írtak már olyan könyveket, amelyek ezekről a dolgokról szólnak, ezért csak röviden fogom érinteni ezt a témát.

Allah küldötte ezt mondotta: „Allah parancsait nem lehet elhárítani másként, csakis imádságokkal, és életed időtartama nem fog növekedni, csakis az ájtatosság révén. Mivel valójában az ember bűnei miatt fosztatik meg lététől.” Ez a hagyomány világosan megerősíti, hogy a bűnök elkövetése az oka a lét romlottságának, főleg a hazudozás bűne, amely a szegénységnek is okozója. Van egy speciális hagyomány is, amely ezt támasztja alá.

Hasonlóképpen az, ha valaki reggel elalszik, megrövidíti az életet és a túl sok alvás is olyan tényező, mely magával hozza a szegénységet mind anyagi, mind pedig szellemi tekintetben.

Valaki ezt mondotta:

„Az ember öröme abban áll, hogy finom ruhákat hord, miközben ismereteket gyűjt alvását odahagyva.”

Egy másik ezt mondotta:

„Vajon nem nagy veszteség-e az, ha az éjszakák haszontalanul telnek el és mégis életem részét képezik?”

Valaki ezt mondta:

„Kelj fel ma éjjel! Talán jó útra vezéreltetsz. Addig akarsz aludni minden éjszaka, amíg elfogy az életed?”

Mezítelenül aludni és vizelni, piszkosan enni és ágyban, oldalt fekve enni, megvetni az asztal maradékait; vörös- és fokhagymával égetni a bőrt; éjszaka söpörni a házat és a seprőt a házban hagyni; tiszteletreméltó öregek előtt járni; a szülőket a keresztnevükön szólítani; mindenféle fából készült fogpiszkálókat használni (mert csak a keserűfából készült a jó); sárral és földdel mosni kezet és kiülni a kapuba; nekitámaszkodni az ajtófélfának; rituális mosdást végezni az illemhelyen; felvett ruhát varrni; ruhával szárítani arcot; megtűrni a házban a pókhálókat; elhanyagolni az imádkozást; a reggeli imádság után sietősen távozni a mecsetből; nagyon korán kimenni a piacra és későn menni onnan haza; szegény embertől kenyérdarabokat venni; alamizsnát kérni; rosszat kiabálni gyermekekre; lefedve hagyni az éjjeli edényt és fújással eloltani a lámpát, mindezek a cselekedetek szegénységhez vezetnek. Így áll azokban a hagyományokban, melyek Mohamedtől származnak.

Hasonlóképpen így jár, ha valaki göcsörtös náddal ír; törött fésűvel fésülködik; elhanyagolja a szüleiért való imádkozást; ülve marad, míg valaki turbánját csavarja; állva veszi fel a nadrágját; fösvény; valamint ha a zsugoriság, a különcködés, a lustaság, a munkakerülés és a nemtörődömség jellemzi: mindez úgyszintén szegénységhez vezet.

Allah küldötte ezt mondotta: „Alamizsnálkodásodért cserében Istentől életet kapsz.” A korai felkelés ájtatos cselekedet, mert sok jó dolog következik belőle, főleg maga az élet. A szépírás is azon dolgok között van, melyek a létet biztosítják, és meghosszabbítja még azt a mosolygás és a jó szavak.

Al-Hasszán b. cAlí szerint az udvar seprése és az edények elmosása gazdagságot hoz. Az élelmiszerek előteremtését leginkább a tisztelettel és alázattal végzett imádság, a test helyes tartása, egyéb kötelezettségek teljesítése és más, az imádkozáshoz kapcsolódó hagyományos rítusok és elfogadott szokások betartása alapozza meg.

A reggeli imádság ismert folyamat az élet biztosítása szempontjából; ugyanígy az al-Waqi’a szúra [t. i. Korán 56. szúra: „A bekövetkező”] felolvasása, főként éjjel, amikor az ember aludni szokott, és az al-Mulk szúra [t. i. Korán 67. szúra: „Az országlás”], az al-Muzammil szúra [t. i. Korán 73. szúra: „A beburkolózott”] olvasása és az „Amikor az éj betakar” (Korán 92:1) és a „Nem tártuk-e ki kebledet?” (Korán 94:1) olvasása. És hogy létét fenntarthassa, az embernek már az imára hívó szó előtt a mecsetben kell lennie, meg kell hosszabbítania tisztálkodása idejét és ugyanúgy végre kell hajtania a reggeli imádság rítusait, mint az otthoni imádságokét. Ezenfelül az embernek nem kell világi dolgokról beszélnie az imádkozás után, és nem kell gyakran nők közé ülnie, ha ez nem szükséges. Az embernek nem kell hiábavaló szavakkal foglalkoznia, olyanokkal, melyek sem a világi, sem a vallásos élet szempontjából nem jóravalóak.

Azt mondják: „Aki olyan dolgokkal foglalkozik, melyeknek nincs jelentősége, elhanyagolja azokat, amelyek fontosak a számára.”

Buzurjmihr azt mondta: „Ha látsz egy olyan embert, aki sokat beszél, győződj csak meg róla, hogy bolond.” És cAli ezt mondta: „Ha az értelem teljes, ritka a beszéd.”

E könyv szerzője ezt mondta: erről a témáról az alábbi vers jutott eszembe:

„Ha egy ember értelme tökéletes, beszédje szűkös. S fordítva, biztos lehetsz egy ember ostobaságában, ha túl sokat beszél.”

Egy másik ezt mondta:
A beszéd szükségszerű rossz, ám a csend maga az üdvösség. Ezért, amikor beszélned kell, nem leszel termékeny.

Sohasem fogod megbánni a hallgatásodat, ám sokszor megbánod majd a szavaidat.
A lét napról-napra növekedik, ha az ember minden napon, napkeltétől, a hajnali imától fogva százszor elmondja: „Dicsértessék Allah, a Magasztos, Dicsőség legyen vele” és „Dicsérvén az Urat, kérem, bocsássa meg bűneimet és bűnbánattal fordulok hozzá”. És minden nap reggel és este is százszor el kell mondani „Nincs más Isten, csak Allah, a Király, az Igazság és a Megvilágosító.” És az embernek minden reggeli és délutáni ima után 33 alkalommal kell elmondania, hogy „Dicsőség legyen Allahnak, nincs más Isten, csak ő.” Ezt is ismételni kell: „Allah a legnagyobb”, négyszer háromszáz alkalommal. És az ember bűnei miatt Allah bocsánatáért kell, hogy esedezzen, a Magasztoshoz, hetvenszer a hajnali imák után, és gyakran kell ismételgetni az alábbi szavakat: „A Magasságos Istené a legnagyobb erő és hatalom, ő a leghatalmasabb”; és: „Áldás és békesség az ő Prófétájának”. És péntekenként hetvenszer kell elmondani: „Óh, Allah! tégy engem elégedetté azokkal a dolgokkal, amelyeket megengedsz, jobban, mint azokkal, melyeket tiltasz. Tégy engem elégedetté kegyelmeddel mindenki mást kizárva.” És minden nap és éjjel ezt mondogassa az ember Allah dicsőségére: „Te vagy a legdicsőségesebb Isten, a Mindentudó; Istenkirály vagy, a legszentebb; Türelmes és Nagylelkű Isten vagy, jó és rossz Teremtője, a Paradicsom és Pokol létrehozója, Isten, aki mindent tud, legyen az bár rejtett vagy látható, aki ismeri a titkokat és a felfedett dolgokat is. Te vagy a Legnagyobb, a Legmagasztosabb: Te vagy, Isten, mindennek a Teremtője és minden Tehozzád tér vissza. Te vagy az Úr, az Ítélet Napjának bírája. Soha nem szűnsz meg létezni.”

Azt is mondd: „Allah az egyetlen Isten, nincs más Isten rajta kívül, ő az örökkévaló.” „Nem teremtetett; senki nincs hozzá hasonló.” „Isten vagy, nincs más Isten, csak te, az Együttérző, a Könyörületes. Isten vagy. nincs más Isten, mint Te, Te vagy a Király, a Legszentebb, a Béke Fenntartója, aki ösztönöz a hitre, a Gyámolító, a Dicsőséges, a Mindenható, a Csodálatos. Nincs más Isten, csakis Te, Teremtő, Alapító, Létrehozó, kinek nevei legszebbek a világon. Minden, ami a földön és égben létezik, őt dicséri, mert ő dicsőséges és tudós.”

Az élet meghosszabbításához szükség van még az ájtatosságra és bűnös cselekedetektől való tartózkodásra, az idősek tiszteletére, a szülők segítésére és az alábbi szavak napi háromszori ismétlésére hajnalban és alkonyatkor: „Dicsértessék az Isten, aki telve van igazságossággal, a tudás legmagasabb hordozója, az elégedettség legemelkedettebb mértéke és a Trón legnagyobb elfoglalója.” és „Allah a leghatalmasabb, aki a Trónust elfoglalja.”

És az embernek tartózkodnia kell attól is, hogy zöldellő fákat kivágjon, hacsak ez nem szükséges. És tökéletesen kell tisztálkodni és Isten dicsőségére imádkozni és Koránt olvasni és elmenni a zarándoklatokra (hadzs) és szent helyeket látogatni (cumra). Az embernek jó kapcsolatokat kell ápolnia a többiekkel.

És fontos, hogy tanuljon valamit az orvoslásról és tartsa be a Mohamed próféta által hagyományozott orvosi ismereteket, amelyeket a tiszteletreméltó imám, Abú b. ’l-cAbbász al-Mustaghfiri összegyűjtött a „Prófétai orvoslás ” (Tibb an-Nabi) című könyvében. Bárki, aki e könyvet keresni fogja, megtalálja.

Allah áldása legyen Mohamed prófétával, a nemes küldöttek legkiválóbbikával és szüleivel, rokonaival, a közösség kiemelkedő vezetőivel, mindörökkön örökké. Ámen.

--------------------------------------------------------------------------------
Spanyol és angol nyelvű szöveg alapján fordította: Kéri Katalin
--------------------------------------------------------------------------------

(Forrás: Az-Zarnújí (1947): Taclím al-Mutacallim-Taríq at-Tacallum.
Instruction of the Student: The Method of Learning. King’s Crown Press, New York.
Ford., bevez.: Grunebaum, G. E. von – Abel, M. Theodora.

és

Az-Zarnuji, Burham Ad-Din (1991): Instrucción del estudiante: el método de aprender.
Libros Hiperión, Madrid. Ford., bevez.: Kattan, Olga.)