Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Néprajzi Múzeum
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12.
Tel: 473-2400
Fax: 473-2401
E-mail: info@neprajz.hu

A múzeum története
http://www.neprajz.hu/muzeum.shtml

A budapesti Néprajzi Múzeum a legkorábban szerveződött európai szakmúzeumok sorába tartozik. Születésnapjaként 1872. március 5-ét tartja számon a tudománytörténet, amikor Xántus Jánost (1825-1894) kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának őrévé. A jogi képzettségű, a szabadságharc honvédtisztjéből az amerikai emigrációban neves természetrajzi kutatóvá lett Xántus János vezető muzeológusi megbizatását azon nagyszabású néprajzi kiállítás sikerének köszönhette, amit az általa 1868-69-ben Kelet-Ázsiában gyűjtött két és félezer darabból álló anyagból rendezett. A máig párját ritkító gyűjtemény egyedüli előzményét a Nemzeti Múzeum anyagában Reguly Antal (1819-1858) 92 néprajzi tárgya jelenti, amit 1843-1845 között az Észak-Urál vidékén élő obi-ugorok között gyűjtött. Xántus János még kinevezésének évében nagyszabású magyarországi néprajzi tárgygyűjtést is végzett az 1873. évi bécsi világkiállítás részére. Mindkét gyűjteményének nagyobb része az időközben megszerveződő Iparművészeti Múzeumba került.

A mostoha sorsú néprajzi gyűjteményt Jankó János (1868-1902) sokrétű szakmai tevékenysége tette valódi múzeumi szervezetté. Az ő nevéhez fűződik a Millenniumi Kiállítás városligeti Néprajzi Falujának megteremtése 1896-ban. A 24 lakóportából álló multietnikus szabadtéri múzeumi bemutató vetekedett a néhány évvel korábban megnyílt stockholmi skanzennel. (Az ünneplés után azonban a házakat lebontották, a berendezés és öltözetek a múzeum gyűjteményébe kerültek.)

A század elején az intézmény Európa egyik vezető szakmúzeumának számított. A Néprajzi Osztály munkatársa volt Vikár Béla (1859-1945), aki a világon elsőként gyűjtött népdalokat fonográf segítségével. Munkásságának folytatását jelentette Bartók Béla (1881-1945), Kodály Zoltán (1882-1967), majd Lajtha László (1892-1963) tevékenysége, mely a magyar zenefolklorisztikai kutatásokat a múzeum falai között emelte nemzetközi élvonalba.

Időközben folyamatosan gyarapodtak az intézmény nemzetközi és magyar gyűjteményei, különösen Fenichel Sámuel és Bíró Lajos új-guineai, Fuszek Rudolf kameruni és libériai, Teleky Sámuel és Torday Emil afrikai, Almásy György közép-ázsiai, Baráthosi Balogh Benedek Amur vidéki, Róheim Géza ausztráliai, Diószegi Vilmos szibériai és mongóliai gyűjtoútjai, ill. a hazai kutatások terén Bátky Zsigmond, Györffy István, majd Fél Edit, Kresz Mária több évtizedes tevékenysége révén.

Az 1930-as évek elején a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére és munkatársainak irányításával valósult meg az első nagyszabású néprajzi szintézis, A magyarság néprajza négy kötetes munka, számos fontos kiadvány, közöttük a Magyar Népművészet 1924-1925 között egy tucatnyi kötetet kitevő sorozata, de a múzeum falai között született olyan nagyszabású monográfia is, mint Györffy István 1930-ban napvilágot látott cifraszűr kötete. A népligeti iskolaépületben (Könyves Kálmán krt. 40.) 1929-től 30 teremben tárta a múzeum a látogatók elé rendkívül gazdag anyagát. Erről az állandó kiállításról az európai szakintézmények idelátogató munkatársai nagy elismeréssel nyilatkoztak. (A kiállítást 1942-ben a légitámadások miatt le kellett bontani.)

A múzeum formális önállóságátkereken fél évszázada, 1947-ben nyerte el, amikor szervezetileg is kivált a Nemzeti Múzeum kötelékéből és országos hatáskörű önálló intézmény lett. Számos költözködés után 1975-től birtokolja jelenlegi épületét a Parlamenttel szemben. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kuria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum a népligeti iskolaépületből a város szívében kapjon helyet. Ez időtől kiállítások sokaságával és intenzív közművelődési tevékenységgel szolgálja a nemzeti kultúra ügyét.

Az első állandó kiállítás 1980-ban nyílt meg "Az őstársadalmaktól a civilizációkig" címmel a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagyértékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani. A magyar állandó kiállítás megnyitására csak 1991-ben kerülhetett sor, meglehetősen nehéz intézményi körülmények között. Ezért is vált szükségessé az évforduló évében a teljeskörű felújítás, melynek során igyekeztünk a kiállítást színesebbé, látványosabbá és a korszerű multimédia alkalmazásával informatívabbá tenni.

"A magyar nép hagyományos kultúrája" című kiállításunk 13 teremben tárja a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a XVIII. század végétől az első világháborúig terjedő időszakból, a magyar nyelvterület egészéről.

Selmeczi Kovács Attila

 

Ázsia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_azsia.shtml

Az Ázsia-gyűjtemény 16 ezer tárgyat foglal magában, melynek négyötöd része a 19. század vége és a 20. század eleje közötti időszakból származik. A gyűjtemény alapját Xántus János 1869-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg kétezer kínai, japán, thaiföldi, vietnami, indiai tárggyal. Az 1880-as évektől a második világháborúig a nem magyarországi gyűjtések középpontjába az úgynevezett rokon népek gyűjteménye került tudatos gyűjteményfejlesztési elképzelések következtében. Az ide nem sorolható ázsiai területek esetében a tárgygyűjtés célja a szemléltetés maradt, kisebb méretű, de jellegzetesnek ítélt kollekciók összeállításával. A rokon népek esetében azonban a feladat kezdettől fogva a teljes néprajzi anyag felgyűjtése volt, remélve, hogy az így kapott információk segítségével jobban értelmezhetővé válik a hazai néprajzi tárgyanyag. A rokon népek kategóriájába négy alcsoport tartozott: a finnugor, a török-tatár és a kaukázusi, illetve az iráni népek. Ez az urál-altaji-kaukázusi speciális gyűjtemény a 19. század végére a tudatos gyűjtések, nagyszabású expedíciók eredményeképpen Európában - Oroszországot nem számítva - a legnagyobbra nőtt.

A gyűjteményen belül kiemelkedő a Zichy-féle turkesztáni gyűjtés, Baráthosi Balogh Benedek Amur-vidéki és ajnu anyaga, Diószegi Vilmos mongol és szibériai sámántárgyai, Mészáros Gyula törökországi gyűjteménye, illetve Hans Leder mongóliai lámaista kollekciója. Mennyiség szempontjából a legnagyobb alcsoportokat a kínai és a japán, az indiai, az Amur-vidéki, a mongol, a török, a kaukázusi és a turkesztáni tárgygyűjtemények képezik.

Gyűjteményvezető muzeológus: Wilhelm Gábor

 

Indonézia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_indonezia.shtml

A négy ezer darabos Indonézia-gyűjtemény törzsanyaga a 19. század vége és az első világháború között jött létre Xántus János, Teleki Sámuel, Giovanni Bettanin, a Néprajzi Missio, Karácson Árpád, Zboray Ernő és Vojnich Oszkár gyűjtései révén. Alapját Xántus János 1869-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg, a délkelet-ázsiai szigeteken (Borneón, Szumátrán, Celebeszen, Jáván, a Szulu- és Aru-szigeteken, valamint Timoron) gyűjtött ötszáz tárggyal. Ezen belül összetettségében és minőségében kiemelkedő a borneói dajakok között vásárolt tárgygyűjtemény, mely egyben a gyűjtemény legteljesebb anyaga, és csaknem féléves, tervezett gyűjtés erdménye. A második világháború után került a gyűjteménybe a Zboray Ernő által a század első felében gyűjtött jávai wajangegyüttes, valamint egy szintén jávai gamelán zenekar néhány darabja.

A földrajzi megoszlás szerint a tárgyak fele két szűkebb területről származik: Jáváról és Borneóról, csaknem azonos arányban. A jelentősebb alegységek közül a borneói a legteljesebb, az életmódhoz kapcsolódó tárgyaknak széles körét tartalmazza. A gyűjteményen belül a fegyverek (dárda, krisz, kard, kés, nyíl, pajzs, fúvócső) aránya igen hangsúlyos, nagyjából az egyharmad részét képezik. Az Indonézia-gyűjtemény legértékesebb darabjai a Xántus gyűjtötte borneói tárgyak (pajzsok) és a Bettanintól vásárolt fegyverek (kriszek, parangok) és szobrok közül kerülnek ki.

Gyűjteményvezető muzeológus: Wilhelm Gábor

 

Óceánia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_oceania.shtml

Az Óceánia-gyűjtemény több szempontból is a Néprajzi Múzeum egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyűjteménye. Részben nagysága, összetétele, részben pedig a gyűjtés korai volta miatt. A gyűjteményt alkotó mintegy 14 500 tárgy 3-e négy gyűjtő nevéhez kötődik, akik a 19-20. század fordulóján akkor végezték gyűjtésüket, amikor egyfelől a Föld ezen vidékei néprajzi szempontból jelentős részben érintetlenek voltak, másfelől Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagállamaként szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokkal bírt.

A négy említett gyűjtő közül az első Fenichel Sámuel (1868-1893) volt, aki Német-Új-Guineában 1892-93-ban mintegy 2500 tárgyat gyűjtött. Munkáját, Fenichel 1893-ban bekövetkezett halála után, Biró Lajos (1856-1931) folytatta, aki 1896 és 1901 között több mint 200 000 darabot kitevő zoológiai gyűjtésén túlmenően kb. 6000 tárgyat gyűjtött és több mint 300 fényképet készített.

Fenichel és Bíró új-guineai tevékenységével egyidőben, 1893-98 között tartózkodott az óceániai térségben Festetics Rudolf (1865-1943) is. A szegény sorsú és a természetrajz iránt érdeklődő Fenichellel és Bíróval szemben a grófi családból származó Festetics megengedhette magának, hogy 8 évig tartó nászutat tegyen a Csendes-óceán szigetvilágában. Gyűjteményét, amely csaknem 1600 tárgyból és 600-at meghaladó fotóból állt, hazatérte után, a Magyar Nemzeti Múzeum fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából a múzeumnak ajándékozta.

A gyűjtemény negyedik nagy gyarapítója egy fiumei kereskedő, Giovanni Bettanin volt, aki 1897 és 1908 között közel 2000 óceániai tárgyat adott el a múzeumnak. A gyűjtemény gyarapítás egy speciális, de a megelőző évtizedekben nyugat-európai múzeumok által széles körben követett módja volt kereskedelmi és hadihajóknak néprajzi gyűjtéssel való megbízása. Erre példa az a mintegy 200 darab tárgy, amely a Panther osztrák-magyar hadihajó révén 1907-ben került a múzeumba.

Festeticshez hasonlóan egy másik gazdag földbirtokos, Vojnich Oszkár (1864-1914) is több hosszú utazást tett, melyek során gyűjtéseket végzett. A Csendes-óceáni szigetvilágban 1906 és 1908 között mintegy 100 tárgyat gyűjtött, továbbá 650 fényképet készített. Az ugyancsak világutazó Hopp Ferenc hagyatékából is kerültek óceánai, főként Új Zéland-i tárgyak a gyűjteménybe.

A két világháború közötti időszakban a múzeum Óceánia-gyűjteménye nagymértékben már nem gyarapodott, inkább a szerencsés véletlennek, egy-egy ajándékozónak köszönhető az esetleges növekedés. Közéjük tartozott egy magyar származású gyöngyhalász, Verebélyi Károly Sándor, aki 180 darabból álló gyűjteményét 1928-ban ajándékozta a múzeumnak.

A múzeum óceániai gyűjtői közül a pszichoanalitikus néprajz világhírű képviselője, Róheim Géza (1891-1953) volt az egyedüli hivatásos etnológus. Egyebek mellett Közép-Ausztráliában, a délkelet-új-guineai Massim-térségben, Normanby szigetén végzett terepmunkát. Az 1929-es ausztráliai terepmunkája eredményeképpen 227 tárgyhoz jutott a múzeum, a Normaby-szigeten pedig 211 darabos gyűjteményt állított össze.

A két világháború közötti időszak fontosabb gyűjtőinek sorát egy geológus, Horst von Bandat (1895-1982) zárja, aki 135 tárgyból álló Nyugat-Új-Guinea-i gyűjteményét 1940-ben ajándékozta a múzeumnak. Hasonló forrásból, Papp Simon (1886-1970) kőolajkutató geológus 1928-29-es Új-Guinea-i gyűjtéséből került 1949-ben 14 tárgy a múzeum birtokába. Vértes László ősrégésztől 1953-ban, majd 1954-ben jutott a múzeumba két páratlan értékű - általa a nemzetközi műtárgypiacon beszerzett - régi Húsvét-szigeti faszobor. Ezt követte hagyatékából 1970-ben egy maori faszobor.

Az 1970-es években meginduló politikai enyhüléssel, bár újra megnyílt a lehetőség Európán kívüli néprajzi gyűjtemények szerzésére, ez azonban lényegesen már nem befolyásolta a jószerével stagnáló Óceánia-gyűjtemény helyzetét, mindössze néhány külföldön élő magyar adományáról vagy vételről/cseréről lehet beszámolni. Közéjük tartozott a Sydneyben élő antropológus, Vimláti László, aki néhány észak-ausztráliai, Arnhem-földi tárgyat, köztük két értékes kéregfestményt ajándékozott 1968-ban a múzeumnak. A montreali Nógrádi György bakteriológus-orvos nagyjából ugyanekkor adományozott egy kisebb Húsvét-szigeti, recens faragványokból álló kollekciót az Óceánia-gyűjteménynek. Ehhez járult az 1970-es évek végén Pintér László ausztráliai aranyásó Tennant Creek (Ausztrália, Northern Territory) vidékéről való mintegy 360 darabra rúgó anyaga.

Gyűjteményvezető muzeológus: Gyarmati János