Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Néprajzi Múzeum
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12.
Tel: 473-2400
Fax: 473-2401
E-mail: info@neprajz.hu

A múzeum története
http://www.neprajz.hu/muzeum.shtml

A budapesti Néprajzi Múzeum a legkorábban szerveződött európai szakmúzeumok sorába tartozik. Születésnapjaként 1872. március 5-ét tartja számon a tudománytörténet, amikor Xántus Jánost (1825-1894) kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának őrévé. A jogi képzettségű, a szabadságharc honvédtisztjéből az amerikai emigrációban neves természetrajzi kutatóvá lett Xántus János vezető muzeológusi megbizatását azon nagyszabású néprajzi kiállítás sikerének köszönhette, amit az általa 1868-69-ben Kelet-Ázsiában gyűjtött két és félezer darabból álló anyagból rendezett. A máig párját ritkító gyűjtemény egyedüli előzményét a Nemzeti Múzeum anyagában Reguly Antal (1819-1858) 92 néprajzi tárgya jelenti, amit 1843-1845 között az Észak-Urál vidékén élő obi-ugorok között gyűjtött. Xántus János még kinevezésének évében nagyszabású magyarországi néprajzi tárgygyűjtést is végzett az 1873. évi bécsi világkiállítás részére. Mindkét gyűjteményének nagyobb része az időközben megszerveződő Iparművészeti Múzeumba került.

A mostoha sorsú néprajzi gyűjteményt Jankó János (1868-1902) sokrétű szakmai tevékenysége tette valódi múzeumi szervezetté. Az ő nevéhez fűződik a Millenniumi Kiállítás városligeti Néprajzi Falujának megteremtése 1896-ban. A 24 lakóportából álló multietnikus szabadtéri múzeumi bemutató vetekedett a néhány évvel korábban megnyílt stockholmi skanzennel. (Az ünneplés után azonban a házakat lebontották, a berendezés és öltözetek a múzeum gyűjteményébe kerültek.)

A század elején az intézmény Európa egyik vezető szakmúzeumának számított. A Néprajzi Osztály munkatársa volt Vikár Béla (1859-1945), aki a világon elsőként gyűjtött népdalokat fonográf segítségével. Munkásságának folytatását jelentette Bartók Béla (1881-1945), Kodály Zoltán (1882-1967), majd Lajtha László (1892-1963) tevékenysége, mely a magyar zenefolklorisztikai kutatásokat a múzeum falai között emelte nemzetközi élvonalba.

Időközben folyamatosan gyarapodtak az intézmény nemzetközi és magyar gyűjteményei, különösen Fenichel Sámuel és Bíró Lajos új-guineai, Fuszek Rudolf kameruni és libériai, Teleky Sámuel és Torday Emil afrikai, Almásy György közép-ázsiai, Baráthosi Balogh Benedek Amur vidéki, Róheim Géza ausztráliai, Diószegi Vilmos szibériai és mongóliai gyűjtoútjai, ill. a hazai kutatások terén Bátky Zsigmond, Györffy István, majd Fél Edit, Kresz Mária több évtizedes tevékenysége révén.

Az 1930-as évek elején a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére és munkatársainak irányításával valósult meg az első nagyszabású néprajzi szintézis, A magyarság néprajza négy kötetes munka, számos fontos kiadvány, közöttük a Magyar Népművészet 1924-1925 között egy tucatnyi kötetet kitevő sorozata, de a múzeum falai között született olyan nagyszabású monográfia is, mint Györffy István 1930-ban napvilágot látott cifraszűr kötete. A népligeti iskolaépületben (Könyves Kálmán krt. 40.) 1929-től 30 teremben tárta a múzeum a látogatók elé rendkívül gazdag anyagát. Erről az állandó kiállításról az európai szakintézmények idelátogató munkatársai nagy elismeréssel nyilatkoztak. (A kiállítást 1942-ben a légitámadások miatt le kellett bontani.)

A múzeum formális önállóságátkereken fél évszázada, 1947-ben nyerte el, amikor szervezetileg is kivált a Nemzeti Múzeum kötelékéből és országos hatáskörű önálló intézmény lett. Számos költözködés után 1975-től birtokolja jelenlegi épületét a Parlamenttel szemben. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kuria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum a népligeti iskolaépületből a város szívében kapjon helyet. Ez időtől kiállítások sokaságával és intenzív közművelődési tevékenységgel szolgálja a nemzeti kultúra ügyét.

Az első állandó kiállítás 1980-ban nyílt meg "Az őstársadalmaktól a civilizációkig" címmel a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagyértékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani. A magyar állandó kiállítás megnyitására csak 1991-ben kerülhetett sor, meglehetősen nehéz intézményi körülmények között. Ezért is vált szükségessé az évforduló évében a teljeskörű felújítás, melynek során igyekeztünk a kiállítást színesebbé, látványosabbá és a korszerű multimédia alkalmazásával informatívabbá tenni.

"A magyar nép hagyományos kultúrája" című kiállításunk 13 teremben tárja a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a XVIII. század végétől az első világháborúig terjedő időszakból, a magyar nyelvterület egészéről.

Selmeczi Kovács Attila

 

Ázsia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_azsia.shtml

Az Ázsia-gyűjtemény 16 ezer tárgyat foglal magában, melynek négyötöd része a 19. század vége és a 20. század eleje közötti időszakból származik. A gyűjtemény alapját Xántus János 1869-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg kétezer kínai, japán, thaiföldi, vietnami, indiai tárggyal. Az 1880-as évektől a második világháborúig a nem magyarországi gyűjtések középpontjába az úgynevezett rokon népek gyűjteménye került tudatos gyűjteményfejlesztési elképzelések következtében. Az ide nem sorolható ázsiai területek esetében a tárgygyűjtés célja a szemléltetés maradt, kisebb méretű, de jellegzetesnek ítélt kollekciók összeállításával. A rokon népek esetében azonban a feladat kezdettől fogva a teljes néprajzi anyag felgyűjtése volt, remélve, hogy az így kapott információk segítségével jobban értelmezhetővé válik a hazai néprajzi tárgyanyag. A rokon népek kategóriájába négy alcsoport tartozott: a finnugor, a török-tatár és a kaukázusi, illetve az iráni népek. Ez az urál-altaji-kaukázusi speciális gyűjtemény a 19. század végére a tudatos gyűjtések, nagyszabású expedíciók eredményeképpen Európában - Oroszországot nem számítva - a legnagyobbra nőtt.

A gyűjteményen belül kiemelkedő a Zichy-féle turkesztáni gyűjtés, Baráthosi Balogh Benedek Amur-vidéki és ajnu anyaga, Diószegi Vilmos mongol és szibériai sámántárgyai, Mészáros Gyula törökországi gyűjteménye, illetve Hans Leder mongóliai lámaista kollekciója. Mennyiség szempontjából a legnagyobb alcsoportokat a kínai és a japán, az indiai, az Amur-vidéki, a mongol, a török, a kaukázusi és a turkesztáni tárgygyűjtemények képezik.

Gyűjteményvezető muzeológus: Wilhelm Gábor

 

Indonézia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_indonezia.shtml

A négy ezer darabos Indonézia-gyűjtemény törzsanyaga a 19. század vége és az első világháború között jött létre Xántus János, Teleki Sámuel, Giovanni Bettanin, a Néprajzi Missio, Karácson Árpád, Zboray Ernő és Vojnich Oszkár gyűjtései révén. Alapját Xántus János 1869-1870-es kelet- és délkelet-ázsiai expedíciója vetette meg, a délkelet-ázsiai szigeteken (Borneón, Szumátrán, Celebeszen, Jáván, a Szulu- és Aru-szigeteken, valamint Timoron) gyűjtött ötszáz tárggyal. Ezen belül összetettségében és minőségében kiemelkedő a borneói dajakok között vásárolt tárgygyűjtemény, mely egyben a gyűjtemény legteljesebb anyaga, és csaknem féléves, tervezett gyűjtés erdménye. A második világháború után került a gyűjteménybe a Zboray Ernő által a század első felében gyűjtött jávai wajangegyüttes, valamint egy szintén jávai gamelán zenekar néhány darabja.

A földrajzi megoszlás szerint a tárgyak fele két szűkebb területről származik: Jáváról és Borneóról, csaknem azonos arányban. A jelentősebb alegységek közül a borneói a legteljesebb, az életmódhoz kapcsolódó tárgyaknak széles körét tartalmazza. A gyűjteményen belül a fegyverek (dárda, krisz, kard, kés, nyíl, pajzs, fúvócső) aránya igen hangsúlyos, nagyjából az egyharmad részét képezik. Az Indonézia-gyűjtemény legértékesebb darabjai a Xántus gyűjtötte borneói tárgyak (pajzsok) és a Bettanintól vásárolt fegyverek (kriszek, parangok) és szobrok közül kerülnek ki.

Gyűjteményvezető muzeológus: Wilhelm Gábor

 

Óceánia-gyűjtemény
http://www.neprajz.hu/gyujt_oceania.shtml

Az Óceánia-gyűjtemény több szempontból is a Néprajzi Múzeum egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyűjteménye. Részben nagysága, összetétele, részben pedig a gyűjtés korai volta miatt. A gyűjteményt alkotó mintegy 14 500 tárgy 3-e négy gyűjtő nevéhez kötődik, akik a 19-20. század fordulóján akkor végezték gyűjtésüket, amikor egyfelől a Föld ezen vidékei néprajzi szempontból jelentős részben érintetlenek voltak, másfelől Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagállamaként szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokkal bírt.

A négy említett gyűjtő közül az első Fenichel Sámuel (1868-1893) volt, aki Német-Új-Guineában 1892-93-ban mintegy 2500 tárgyat gyűjtött. Munkáját, Fenichel 1893-ban bekövetkezett halála után, Biró Lajos (1856-1931) folytatta, aki 1896 és 1901 között több mint 200 000 darabot kitevő zoológiai gyűjtésén túlmenően kb. 6000 tárgyat gyűjtött és több mint 300 fényképet készített.

Fenichel és Bíró új-guineai tevékenységével egyidőben, 1893-98 között tartózkodott az óceániai térségben Festetics Rudolf (1865-1943) is. A szegény sorsú és a természetrajz iránt érdeklődő Fenichellel és Bíróval szemben a grófi családból származó Festetics megengedhette magának, hogy 8 évig tartó nászutat tegyen a Csendes-óceán szigetvilágában. Gyűjteményét, amely csaknem 1600 tárgyból és 600-at meghaladó fotóból állt, hazatérte után, a Magyar Nemzeti Múzeum fennállásának 100 éves évfordulója alkalmából a múzeumnak ajándékozta.

A gyűjtemény negyedik nagy gyarapítója egy fiumei kereskedő, Giovanni Bettanin volt, aki 1897 és 1908 között közel 2000 óceániai tárgyat adott el a múzeumnak. A gyűjtemény gyarapítás egy speciális, de a megelőző évtizedekben nyugat-európai múzeumok által széles körben követett módja volt kereskedelmi és hadihajóknak néprajzi gyűjtéssel való megbízása. Erre példa az a mintegy 200 darab tárgy, amely a Panther osztrák-magyar hadihajó révén 1907-ben került a múzeumba.

Festeticshez hasonlóan egy másik gazdag földbirtokos, Vojnich Oszkár (1864-1914) is több hosszú utazást tett, melyek során gyűjtéseket végzett. A Csendes-óceáni szigetvilágban 1906 és 1908 között mintegy 100 tárgyat gyűjtött, továbbá 650 fényképet készített. Az ugyancsak világutazó Hopp Ferenc hagyatékából is kerültek óceánai, főként Új Zéland-i tárgyak a gyűjteménybe.

A két világháború közötti időszakban a múzeum Óceánia-gyűjteménye nagymértékben már nem gyarapodott, inkább a szerencsés véletlennek, egy-egy ajándékozónak köszönhető az esetleges növekedés. Közéjük tartozott egy magyar származású gyöngyhalász, Verebélyi Károly Sándor, aki 180 darabból álló gyűjteményét 1928-ban ajándékozta a múzeumnak.

A múzeum óceániai gyűjtői közül a pszichoanalitikus néprajz világhírű képviselője, Róheim Géza (1891-1953) volt az egyedüli hivatásos etnológus. Egyebek mellett Közép-Ausztráliában, a délkelet-új-guineai Massim-térségben, Normanby szigetén végzett terepmunkát. Az 1929-es ausztráliai terepmunkája eredményeképpen 227 tárgyhoz jutott a múzeum, a Normaby-szigeten pedig 211 darabos gyűjteményt állított össze.

A két világháború közötti időszak fontosabb gyűjtőinek sorát egy geológus, Horst von Bandat (1895-1982) zárja, aki 135 tárgyból álló Nyugat-Új-Guinea-i gyűjteményét 1940-ben ajándékozta a múzeumnak. Hasonló forrásból, Papp Simon (1886-1970) kőolajkutató geológus 1928-29-es Új-Guinea-i gyűjtéséből került 1949-ben 14 tárgy a múzeum birtokába. Vértes László ősrégésztől 1953-ban, majd 1954-ben jutott a múzeumba két páratlan értékű - általa a nemzetközi műtárgypiacon beszerzett - régi Húsvét-szigeti faszobor. Ezt követte hagyatékából 1970-ben egy maori faszobor.

Az 1970-es években meginduló politikai enyhüléssel, bár újra megnyílt a lehetőség Európán kívüli néprajzi gyűjtemények szerzésére, ez azonban lényegesen már nem befolyásolta a jószerével stagnáló Óceánia-gyűjtemény helyzetét, mindössze néhány külföldön élő magyar adományáról vagy vételről/cseréről lehet beszámolni. Közéjük tartozott a Sydneyben élő antropológus, Vimláti László, aki néhány észak-ausztráliai, Arnhem-földi tárgyat, köztük két értékes kéregfestményt ajándékozott 1968-ban a múzeumnak. A montreali Nógrádi György bakteriológus-orvos nagyjából ugyanekkor adományozott egy kisebb Húsvét-szigeti, recens faragványokból álló kollekciót az Óceánia-gyűjteménynek. Ehhez járult az 1970-es évek végén Pintér László ausztráliai aranyásó Tennant Creek (Ausztrália, Northern Territory) vidékéről való mintegy 360 darabra rúgó anyaga.

Gyűjteményvezető muzeológus: Gyarmati János