Mongol népmesék

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mongol népmesék
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Tartalom

Az árva fehér tevecsikó

Bujdár bátor és a táltos paripa

Az árva fiú meg a csodás lóbőr

A lóvá tett tízfejű sárkány

Arany sztúpa (Obrusánszky Borbála fordítása)

A Göncölszekér keletkezése (Obrusánszky Borbála fordítása)

Gazdag város kánja (Obrusánszky Borbála fordítása)

Az árva fehér tevecsikó

Mesélő	Élt egyszer mongol földön egy nagyon gazdag ember, akinek annyi tevéje volt, mint égen a csillag. Elhatározta egyszer, hogy száz fehér tevét küld ajándékba a kínai császárnak. Csakhogy a fehér teve nagyon ritka volt, és szolgáinak csupán kilencvenkilencet sikerült összegyűjteniük. Azaz hogy megtalálták ők a századikat is, csakhogy annak éppen apró csikaja volt, és nem akarták elszakítani a kis csikót az anyjától. A gazdag ember, amikor meghallotta, hogy szolgáinak szíve megesett az ártatlanon, rettenetes haragra gerjedt.
Gazdag	Azt mondjátok, hogy csikaja van annak a tevének? Én pedig azt mondom, hogy hozzátok ide tüstént! Megígértem, hogy száz tevét küldök a kínai császárnak, eggyel sem kevesebbet!
Szolga	Mit tegyünk a tevecsikóval, uram? Egyre csak ott lábatlankodik, ugrándozik az anyja körül. Talán öljük meg?
Gazdag	Hm.. Megölni azért kár lenne. Ha felnő, még drága pénzen túladhatok rajta! Kössétek inkább egy fához vastag kötéllel. Az anyját pedig küldjétek Kínába!
Mesélő	A szolgák úgy tettek, ahogy a gazdag ember megparancsolta. A kis tevecsikót elszakították az anyjától, s vastag kötéllel egy fához kötötték. Ott sírt-rítt az anyátlan árva, míg arra nem tévedt egy hatalmas, erős teve.
Teve	Hé! Van itt valaki? Ki szipog itt a fa mögött?
Csikó	Én vagyok itt, az árva fehér tevecsikó. Bánatomban sírok-rívok egész nap.
Teve	Bánatodban? Talán nincs elég friss fű erre, hogy legelésszél?
Csikó	Jaj, mit ér a puszta legfinomabb füve, ha elszakítottak az édesanyámtól. Messzi Kínába küldte a gazda, ajándékba a kínai császárnak. Engem meg ide kötöttek a fához, hogy ne szökhessek utána.
Teve	Hát ha csak ez a bánatod, segíthetünk éppen a dolgon. Gyere csak közelebb! Így ni! Mutasd a köteled. Hehehe! Semmi ez az én fogaimnak. Látod, már el is rágtam. Futhatsz egészen Kínáig!
Csikó	Köszönöm, teve apó! Ha megnövök, meghálálom a jóságodat.
Mesélő	Futott-futott az árva fehér tevecsikó étlen-szomjan, nappal és éjszaka arra, amerre az anyját sejtette. Egy éjszaka aztán váratlanul farkassal találkozott a pusztában.
Farkas	Nézzétek csak, öreg szemeim, nézzétek csak, nem egy tevecsikó kóborol éjszaka a pusztán? Bizony, hogy az. Pedig már azt hittem, éhes hassal fekhetek le, vacsora nélkül. Most legalább lesz mivel megtömni a bendőmet! Gyere csak közelebb, kicsikém! Nem kell félni a farkas bátyótól. Igazán nem fog fájni.
Csikó	Nem félek én, miért félnék? Akinek nincs édesanyja, árvább az a puszta füvénél.
Farkas	Hol van hát az anyád, te ugribugri? Csak nem csináltak takarót a szőréből, tejtartó tömlőt a bőréből?
Csikó	Azt éppen nem, de így is árva vagyok. Kínában van az anyám, magánál a császárnál raboskodik. Nem ér már az én életem semmit nélküle. Ha meg akarod tömni velem a gyomrod, hát csak tömd! Azt mondják, nincs puhább, mint a tevecsikó húsa!
Farkas	Állj csak meg, te bolond, és hagyd abba a siránkozást! Azt hiszed, egy farkasnak nincs szíve? Nekem is vannak kölykeim. És az én anyámat is lelőtték a vadászok, amikor még kicsi voltam. Árva vagyok én is. És hogyan ehetne meg egy árva egy másik árvát? Eredj csak az édesanyád után. Én meg majd keresek valamit magamnak...
Mesélő	Vándorolt tovább az árva tevecsikó, mígnem eljutott a kínai császár udvarába. Nappal rejtőzködött, éjjel meg a karámokat kerülgette, ahova a császár állatait zárták éjszakára. Egy holdas estén aztán észrevette az anyját, amint ott állt szomorúan egy faoszlop mellett. Vastag kötél volt a nyakára hurkolva ugyanúgy, mint neki a gazdag ember udvarában odahaza. A csikó odalopódzott az anyjához, és megszólította.
Csikó	Anyám, édesanyám!
Teveanya	Ki szólít az éjszakában? Olyan lágy a hangja, mintha kicsi csikómé lenne, akit otthagytam régi hazámban. Biztosan csak álmodtam róla.
Csikó	Nem álom ez, édesanyám! Utánadjöttem hét határon át, hogy megszabadítsalak.
Teveanya	Drága gyermekem! De pszt! Halkan, mert még meghallják az őrök, és téged is oszlophoz kötnek. De hogy tudnál megszabadítani, amikor a legerősebb kötéllel kötöttek ide? Menj inkább haza, mert még az árvaság is jobb, mint a szomorú rabság.
Csikó	Ne félj, édesanyám, tanultam én valamit odahaza! Erőm kicsi, hogy eltépjem a köteledet, de fogaim élesek, mint a fűrész fogai. Nézd! Máris elrágtam a felét! Mire a hold csak egy picit is mozdul az égen, megszabadítalak. Most! Szabad vagy, édesanyám!
Teveanya	Te pedig nem vagy többé árva. Vágtassunk, kicsim, mint a szél. Mire a nap felkel, bottal üthetik a nyomunkat!
Mesélő	Sok napon és éjszakán át vágtatott a teveanya apró csikajával, míg végre egy öreg pásztor sátrához értek, aki magához fogadta őket. Ott éltek aztán együtt örömben, békességben, és soha többé nem kellett félniük, hogy akárki is elszakítja őket egymástól.

Bujdár bátor és a táltos paripa

Mesélő	Réges-régen történt, messzi kalmük földön, hogy egy pásztor családjában kis fiúcska született. Örült a pásztor, hogyne örült volna, hiszen nem volt eddig fia, aki az állatok után nézhetett volna, vagy mezei nyulat lőtt volna nyilával. De hajaj, korai volt a szegény pásztor öröme! Nem akármilyen fiút szült neki a felesége! Már a születése utáni napon megevett egy egész birkát, a másodikon kettőt, a harmadikon pedig hármat. No, gondolta az apja, inkább adok neki egy lovat, aztán menjen, amerre a szeme lát. A végén nem marad birkám, mindenemből kiesz ez a nagyétkű! El is indult a legény a lova hátán neki a pusztának. Hát egyszer csak látja ám, hogy sűrű erdő tornyosul előtte....
Legény	Héj! Állj csak meg, jó paripám! Olyan sűrű ez az erdő, hogy még egy légy sem tudna keresztülröpülni rajta... Fordulhatok vissza szégyenszemre apám jurtájához!
Táltos	Ne siránkozz, gazdám, mintha taknyos-rongyos pásztorgyerek lennél! Vitéz vagy te akkor is, ha még csak hetekben mérik is az életed....
Legény	Héj! Hát te beszélni is tudsz, mint az emberek?
Táltos	A vitéz nem sokat kérdez, hanem cselekszik! Kapd elő gyorsan az íjadat, és tegyél vashegyű vesszőt rá. Feszítsd meg a húrt, és lődd a vesszőt a fák közé. Aztán kiáltsd, hogy: legyen olyan széles út előttem, hogy még egy teve húzta kocsi is elférjen rajta!
Legény	Legyen olyan széles út előttem, hogy még egy teve húzta kocsi is elférjen rajta! - Na nézd csak, dőlnek a fák! Bölcs tanácsot adtál, táltos lovam! Most aztán vágtathatunk át az erdőn, még a szél sem érhet a nyomunkba! Hű, de magas hegy emelkedik előttünk... És mintha valami fekete felhő keringene a hegy csúcsa körül!
Táltos	Nem felhő az, gazdám, hanem a 95 fejű fekete sárkány!
Legény	Most aztán mit csináljak? Egyre közelebb jön az átkozottja! Már a süvítését is hallom, mintha vihar közeledne!
Táltos	Meg ne rettenj tőle, gazdám! Kelj vele birokra! Erős vagy te, erősebb bárkinél, nem hiába hívnak bátornak!
Sárkány	Ki vagy te, vitéz, aki átkeltél fekete erdőmön, amelyen még a légy sem tud átrepülni?
Legény	Bujdar vagyok, akiről az a hír járja, hogy háromnapos korában három bárányt evett ebédre, hatnapos korában hat bárányt vacsorára.
Sárkány	Te lennél Bujdár bátor? Hiszen csontjaid még puhák, húsod még porhanyós... Úgy a földhöz csaplak, hogy menten kiszáll belőled a lélek!
Legény	Ha száll, hát hadd szálljon! De addig még lenne egy-két szavam hozzád! Tűrd fel a kaftánod ujját, és mérjük össze az erőnket!
Sárkány	Jaj, de erős a fogásod, te vitéz! Nem hiába ettél háromnapos korodban három bárányt ebédre. Jaj, de kemény a szorításod, te bátor! Nem hiába ettél hatnapos korodban hat bárányt vacsorára! Jaj, kiszáll belőlem a lélek! Eressz egy kicsit, Bujdar bátor, hadd szusszanjak egyet! Holnap, hajnal hasadtakor folytassuk a viadalt!
Legény	Holnap, hajnal hasadtakor? Már fű hegyéről, nád csúcsáról szedik össze szétszórt csontodat. Felemellek és a földhöz váglak! Most aztán véged, te emberfaló gonosz sárkány!
Mesélő	Miután megölte a sárkányt, tovavágtatott Bujdar bátor táltosa hátán, s elérkezett egy kán udvarába, ahol éppen összegyülekeztek a kérők, hogy megküzdjenek egymással a kán lányának a kezéért. Bujdar vitéz legyőzte a vitézeket sorban, sőt még a hegyek fehér oroszlánját is elhozta a káni udvarba. Így aztán a kán kénytelen volt hozzáadni Bujdar vitézhez a lányát. Az esküvő után felkerekedett az ifjú pár, hogy hazatérjenek Bujdar vitéz otthonába. Hát amint hazaérnek, látják ám, hogy nincs otthon senki: se szülei, se a jószág. Csak egy levél várta őket egy egérlyukban, hogy a tizenöt fejű sárkány elrabolt mindent. Na, erre aztán haragra gerjedt Bujdar Bátor és addig nem nyugodott, amíg rá nem talált a tizenöt fejű jurtára. Evett-ivott a vitéz a sárkány kamrájából, majd amikor az hazatért, úgy vágta ezt a sárkány is a földhöz, hogy menten kilehelte a lelkét. Most már a sárkány minden vagyona is Bujdar bátoré lett.

Az árva fiú meg a csodás lóbőr

Mesélő

Volt egyszer egy szegény fiú, aki korán árvaságra jutott. Nem maradt szegénynek egy falás étele, egy korty itala sem. Lova sem volt, így aztán gyalog rótta a széles puszta úttalan útjait. Egyszer annyira megéhezett és megszomjazott, hogy már menni sem tudott nagy éhségében és szomjúságában. Hát amint egy fűvel benőtt domb aljában feküdt, hallja ám, hogy a domb tetején a kán emberei lakomáznak. Felkúszott nagy nehezen a dombocskára, és kért tőlük egy falás éltelt, egy kortyintás italt, de azok bizony nem adtak. Fösvények voltak, mint a kánjuk.
Szegény fiúcska ahogy ott csúszott-mászott a domb körül, egy eldobott és elrághatatlan lóbőrt talált. Nagy éhségében és nagy kínjában ezt tette a szájába. Hát ahogy ráharapott, minden foga arannyá változott. Gyorsan ledobta a bőrt a földre, majd magához szorította. Hát azon nyomban finom bársonypalást termett a vállán, meleg bőrbekecs meg alatta. Ahogy pedig ugrott egyet, rögtön ló termett alája.
Reggel arra jött a kán, és látja ám a legényt. "Hej, te erre-arra teremtette, honnan vetted ezt a paripát és a bársonypalástot? Csak nem az én kincstáramból loptad, csak nem az én istállómból kötötted el?" A szegény fiú kénytelen volt mindent elmesélni, nehogy valamit tegyenek vele. Aztán előadta a bőrt is. Megörült neki a kán nagyon. Gyorsan a szájába tette és várta, hogy arannyá változzanak a fogai. Na hát azt várhatta! Ahelyett, hogy arannyá változott volna, kipotyogott mind, az utolsó szálig. Amikor pedig magához szorította a bőrdarabot, úgy eltűntek róla a drága ruhák, mintha rajta sem lettek volna. No, gondolta a kán, teszek még egy utolsó próbát. Ugrott egyet, kezében a bőrrel, hát erre megnyílt a föld alatta, és elnyelte mindörökre a fösvény és gonosz kánt. A legény meg maga ült a trónra, és uralkodott igazságosan dolgos népe felett.

A lóvá tett tízfejű sárkány

Mesélő	Dalantaj apónak volt egy nagyszarvú bikája. Egyszer csak eljött érte a tízfejű sárkány.
Sárkány	Hé apó, adod-e a bikád, vagy megegyelek?
Dalantaj	Adom én, hogyne adnám, csakhogy meg van kötve, és a kötelét csak Duntaj apó késével tudom elvágni! Hozd el a kést, és gyere vissza!
Sárkány	Hé, Duntaj apó, adod-e a késed, vagy megegyelek?
Duntaj	Adom én, hogyne adnám, csakhogy életlen. Hozd el Bantaj apó fenőkövét, megfenem és máris viheted!
Sárkány	Bantaj apó! Adod-e a fenőkövedet, vagy megegyelek?
Bantaj	Adom én, hogyne adnám, csakhogy nem lehet kézben elvinni, mivel nagyon nehéz. Ha elhozod Hantaj apó kocsiját, viheted!
Sárkány	Hantaj apó, adod-e a kocsid, vagy megegyelek?
Hantaj	Adom én, hogyne adnám, de eredj el Dantaj apó erős csikajáért, mert csak ő tudja elhúzni a kocsit!
Sárkány	Adod-e a csikód, Dantaj apó, vagy megegyelek?
Dantaj	Adom én, hogyne adnám, de nem tudom megfogni mással, csak Untaj apó pányvájával. Hozd el, és megfogom vele!
Sárkány	Untaj apó, adod-e a pányvát?
Untaj	Adom én, hogyne adnám, de a tenger fenekén fekszik. Ha elhozod, máris viheted!
Sárkány	Hogy jutok a tenger fenekére, Untaj apó?
Untaj	Mi sem egyszerűbb ennél. Köss egy nagy követ a nyakadba, és ugorj a vízbe! Ott biztosan megtalálod!
Mesélő	Az ostoba sárkány úgy tett, ahogy a ravasz öregembertől hallotta: követ kötött a nyakába, és a tengerbe ugrott. Mondanom sem kell, hogy azóta sem látta senki!

Arany sztúpa

Egyszer régen élt egy öregember, feleségével és egyetlen lányukkal. Fekete kunyhójukon, facsészéjükön és öt fekete kecskéjükön másuk nem volt. Az anyó és az apó reggel felkeltek, koldulni mentek, lányuk pedig otthon maradt és az öt kecskét őrizte. Egy napon az anyó és apó korábbihoz hasonlóan elindultak, lányuk pedig a kecskéket őrizve maradt. Akkor délnyugatról egy gyalogos embert látott közeledni. Közeledtét figyelmesen nézte, és zsákot cipelő vándorszerzetesnek nézte. Az embermegérkezett, menéstől fáradtan, a lánnyal találkozva ételt és italt kért. A lány, mivel semmijük sem volt, elgondolkozott, hogy a vándorszerzetest mivel lehetne megkínálni. Apja és anyja ételét adta oda, és lehetősége szerint teát és italt is szolgált fel, és amikor elment, az öt fekete kecskéből egyet adott. A vándorszerzetes megörült: - Segítségedet, háromszorosan hálálom meg - mondta, majd elment. Az anyó és az apó bár egész nap folyamán kéregettek, de semmit sem kaptak, éhesen és fáradtan, rossz kunyhójukba késő este hazatértek. Azonban a lány félt, szomorú arcú volt, szülei észrevették és megkérdezték: - Mi történt?
- Hozzánk egy fáradt és kimerült vándorszerzetes érkezett. Ételt és italt kért, én mást nem tudtam neki adni, mint a ti kettőtök csészéjében lévő rizst. Az öt fekete kecskéből is egyet odaadtam. Az anyó és az apó nem szidták meg viselkedését, hanem azt mondták: - Jól van. Ha szegény embernek segítettél, később hasznos lesz.
A lány bár ezeknek a szavaknak nagyon örült, szülei fáradtan érkeztek, és nem várta őket étel, ezért nagyon sajnálta őket. Másnap reggel az apa néhány kecskére elment vigyázni, és egy helyen időzött, majd hazatért. - Itt korábban egy arany sztúpa volt. Ássuk ki- mondta, azonban nem volt hozzá ereje. A lány azt mondta: - Ó, apám, ha azt meg akarja kapni, akkor a rossz kunyhót vigyük oda, és helyezzük rá - mondta. A lány szavai szerint a kunyhót odacipelték és a sztúpára helyezték. Reggel felébredtek és látták, hogy a rossz kunyhóból szőnyeggel borított, fehér palota lett, és sok szép ládával, és edénnyel. Amikor ezeket kinyitották mindenféle gyönyörű ruhától kezdve cukor, gyümölcs, használati eszközök minden volt abban. A szegények ezután boldogan éltek. Apa halála után a lány anyjával élt. Az anya megvárta a reggelt és az arany sztúpához így imádkozott: - Egyetlen lányomnak jó társat találj! Azonban az egyik reggeli imát a jurtán kívül hallgatózó szörny kihallgatta, és a sztúpa hátából azt mondta: - A lányod szerencsés sorsú társa másnap a felkelő nap vörös fényénél délnyugat irányból egy sárga köntösű, lovas szerzetes érkezik. Neki ne mutasd meg lányod, hanem rejtsd el egy ládába! Az asszony ezt hallva - A mi sztúpánk előtt senki sem szokott beszélni-gondolta - Egyszer már az arany sztúpánk igazat beszélt- és ezt elmondta a lányának. A lány ellenkezett, de más mód nem volt, így végül belement. Az anya ékszerekkel, ruhákkal felszerelte, és reggel korán felkelt, és amíg várt, hogy az a szerzetes a felkelő vöröslő napnál megérkezzen, az jobbról jött, és a lányt ládástól együtt magával cipelve, messze nyugatra eltűnt. Az anya a tej javát áldozta, elkésett és sírt. A lány a láda belsejében szintén sírt. Azonban az elrabló, a szörny a hosszú úttól elfáradt, a ládát lányostól a homokba elásta, és egy homokbuckára feküdve elaludt, mert csak a nappali meleg elmúltával, este hűvösében akart továbbmenni. Ekkor a kán, fiával és testőreikkel vadászni indult, és a homokból kiálló dolgot vettek észre. A kán így szólt a testőrhöz: - Nézd meg, hogy mi az. Az odament, nézte, és szólt a másik testőrnek: - Gyorsan gyere ide. Ketten ott ültek, és nem tértek vissza, ezért mit volt tenni, maga ment oda, és a homokban elásott ládában egy gyönyörű lány volt. A lány igaz történetét elmesélte. Ezt hallva a kán fia elhatározta, hogy feleségül veszi. A ládába, a lány helyére három vad tigriskölyköt helyeztek és visszatették a helyére. - Ezzel mi történik, tudd meg - mondta és egyik testőrét titokban ott hagyta, ő pedig a lányt hazavitte. A szörny az esti hűvösben visszatért, a ládát kiásta a homokból, magával vitte és egy nagy szikla barlangjának kapujához ment: - Anyám, Szereztem neked finom, könnyű ételt. Gyorsan edd meg - mondta, és akkor a barlang belsejéből egy vicsorgó, fekete banya jött elő, de amikor kinyitotta a ládát, a három vad tigriskölyök kiugrott, és a szörnyet, anyjával együtt megfogták és megették. Az ezt figyelő testőr az élőlényekre és az emberekre veszélyes három tigriskölyköt lent megölte, és a kánnak mindezt elmesélte. A kán fia házassága óta már három év eltelt, és ezért nagy ünnepséget rendeztek és a lány szüleit is meg akarták hívni. Bár a kán mindenhová parancsot küldött, de nem jelentkezett senki, aki ismerné őket. Ezután a kán menyében kételkedni kezdett - nem ember, hanem démon ez- mondta, és titokban elhatározta, hogy megöli. A lány nem tudta, hogy egyedül élő idős anyja él-e még. Más rokona nem volt. Előtte a szörnytől bár megmenekült, de most mindenképpen megölik. A szegény embernek milyen véget nem érő a szenvedése - szomorúan így gondolkozott- Vajon mikor ölnek meg, leült és várt. A kán pedig démon menye elpusztításáról három napig, szolgálóival együtt gondolkozott, tárgyaltak, közleményt tettek közzé. Ez idő alatt arról is rendelkeztek, hogy minden ember akadálytalanul jöhet. A meny elpusztítása előtti napon a kán szolgálólánya amikor a kúthoz ment vízért, egy arany mellű, ezüst fenekű, botos pányvát tartó vörös selyem köntösű ember így szólt: - A vízmerődet add ide ! A lovamat hagy itassam meg ! Mire a lány: - Ez nem az ön lovának itató kútja!
- Húgom, a te kánod fiának felesége három évig élt itt. Én ebből a kútból egyszer a lovamat megitatom, mi baj lenne? - mondta, a lány csodálkozott és odaadta vízmerőjét. Amikor az ember menni készült, mondta: - Én a húgomhoz jöttem, bár anyja állapota megromlott. Ezt add át a királynak. A szolgálólány a vizet hazavitte, és amikor a kán fogadta őt, mindent elmondott neki.
- Te rossz, démonokkal összebeszélő szolgálólány, hazudsz !- mondta és a lányt elűzte. A démon meny dolgában ítélete hozó napon minden szolgálóját összehívta. A kán a férfiakat jobbra, a nőket balra ültette, és menyéről először a férfiakat kérdezte: - Szerintetek ember vagy démon? Megöljük, vagy mi legyen vele? - kérdezte, a jobb oldalon ülők így válaszoltak : - Az ember az ember. Az, hogy milyen ember, azt nem tudjuk. Nem szabad megölni őt- mondták. A kán fia: - Feleségemet ne öld meg- a kántól mindenki ezt kérte, de a kán nem teljesítette, hanem szólt a két hóhérnak: - Démon menyemet azonnal öljétek meg ! - azok szintén vonakodtak teljesíteni. A kán alattvalói véleményére nem figyelt, fiát egy messze lévő jurtába bezárta, démon menyét pedig amikor saját maga akarta megölni, a kán szolgálólányával a kútnál találkozott arany mellű, ezüst fenekű , botos pányvát tartó ember a kánhoz egy batyut fogva bement.
A kán megkérdezte: - Ki vagy te bátor ? Távoli vidéked hol van? A fiú erre így válaszolt: - Az egyetlen édes húgomat úgy hallottam, hogy az Ön fia feleségül vette, azért jöttem, hogy vele találkozzak. A kán zavarba jött: - Valóban, azt mondja, hogy az édes bátyja ön? Korábban egész birodalmamban bár kihirdettem, de neki senkije sem érkezett. Mire a fiú: - Korábban az Ön kútjához érkeztem, hogy lovamat megitassam. Édesanyám állapota rossz volt, ezért siettem. Később húgommal majd békében találkozunk- ezt üzentem egy szolgáló lánnyal, Ön ezt nem hallotta? A kán ekkor megbocsátott, és a halálra váró menyétől azt kérdezte: - Neked ugye nincs bátyád? Magában csodálkozott, és így szólt a haláltól megmenekítő emberhez: - Kán apám, nekem sem apám, sem anyám, sem bátyám nincs, ezért démonnak neveztél és amikor meg akartál ölni, ez a kedves báty érkezett - sírva mondta, és a kán teljesen összezavarodott.
- Ha valóban így van, akkor töménytelen vétkem elismerem - és ismét bocsánatot kért, menyem, fiam örök társa legyél. Bátyáddal testvériséget fogadok - mondta, esküt kötöttek, és a kán egy teljes héten át nagy lakomát rendezett. Utána a lány bátyja elbúcsúzott - Húgom, három évi eltartásod fizetségét neked odaadom- mondta és batyujából aranyat, ezüstöt, és drágaköveket vett ki - a kán vétségét valóban megbánta, és én most haza viszlek, és vissza is hozlak téged. A fiút és a menyet száz katonával védve a kán feleségével követte, hogy arra a vidékre menjenek. Sok napi menés után a meny bátyja megszólalt: - Én a vidéken már régen voltam, ezért előre megyek, és elő kell készülnöm. Önök utánam jöjjenek. - mondta, majd húgához szólt: - Amíg a vidéken jöttök, találkoztok egy ezüst kúttal. Ott mindenkinek a kezét mosasd meg. Amíg tovább jöttök, arany kúttal találkoztok, itt is mindenki kezét mosasd meg. Utána, amint egy kicsit jöttök, sok palotát találtok. Annak közepén egy nagy fehér háznak legfelső oldalán lévő ajtó a te házad. Azon, mint sajátod egyenesen menj be- bizalmasan ezeket mondta, és előre ment. Bátyja utasítása szerint az ezüst és az arany kutat megtalálták, mindegyikük kezét megmosatta, a mutatott házba egyenesen bement. A báty egy hétig tartó ünnepet tartott, és húga visszatérésekor öröksége minden szükségességét, jurtát, aranyat, ezüstöt, és rengeteg állatot adott: - Én a felső kontinensen élő ember vagyok, ide azért jöttem, hogy húgommal találkozzak. Egész évben nagy vagyonomat nem tudom eltékozolni, mert egy évben csak egyszer vagyok itt. A húgomnak szánt dolgokat három nap múlva eljuttatom - majd folytatta - Te engem egyáltalán nem ismersz meg. Amikor én az alsó világrészen jártam, és valóban nagyon szegény voltam, egy csésze rizst és az öt kecskéből egyet nekem adtál. Akkor én mondtam, hogy háromszor segítek. Először az arany sztúpát adtam és az életeden segítettem. Másodszor, Amikor a kán démonként meg akart ölni, megmentettelek. Harmadszor az imént adott javakkal. Mi most már örökké testvérek lettünk. Bátyád a felső világrészre megy. De egy év elmúltával bátyád visszatér, el ne felejts engem. - mondta és a palota ablakát kinyitotta, és húgát egy vidékre vitte, ahol három arany sztúpát lehetett látni. - Miután elmentél, édesanyád meghalt. - mondta a bátyja- az általam készített három sztúpának jobb oldalába édesapádat, bal oldalába édesanyád testét helyeztem el. Ezzel a báty befejezte beszédét. Húgom, a többiekkel innen gyorsan menj haza - mondta. A lány férjével, a kánnal hazamentek, sok gyerekük született, örökké boldogan és békésen éltek.

A Göncölszekér keletkezése

Egyszer két testvér elment vadászni, és a hegy tetején egy íjat és nyilat fogó, körbe tekingető embert láttak. Amikor mellé értek, megkérdezték:
- Mit csinálsz itt ? Mire az ember:
Az égen innen, a levegőn túl egy madár repült. Nyilammal eltaláltam, de még mindig nem esett le. Ezt várom - mondta. Abban a pillanatban félrehajolt, és a nyíllal átlőtt madár leesett. Ezt látva a két testvér beszélgetni kezdtek: - Minket jó íjásznak tartanak, de ez az ember nálunk sokkal tehetségesebb. Ketten vele fogadjunk testvériséget!
Velünk jönnél - e testvér? - kérdezték. Megyek - felelte a másik.
Egyetértettek és hárman mentek vadászni. Útközben egy hegy tetejére érve, a síkságon fekvő embert láttak. Megkérdezték tőle: - Mit csinálsz itt ?
Azt hallgatom, hogy a három világ élőlényei mit csinálnak, miről beszélgetnek - válaszolta. Akkor hárman megkérdezték: - Fogadnál-e velünk testvériséget? Mire az ember: - Testvér leszek veletek. Akkortól kezdve négyen egyetértésben mentek tovább. Útközben egy ember két hegy között állt, a jobb oldali hegyet megfogta, a bal oldali hegyre tette, a bal oldali hegyet a jobb oldalira helyezte, és megfordította. A négy testvér ezt látva, odament, és azt kérdezte:
- Mit csinálsz itt, te ember ?
- Karom izületi gyulladását kezelgetem - mondta.
- Ó, te milyen erős ember vagy! Lennél- e velünk testvér? - kérdezték.
- Leszek - mondta, és már öten voltak. Vándoroltak és útközben egy ember egy csapat gazellát űzött, egyet megfogott, félretette, még egyet űzött, félretette, és ezt ismételgette. Az öt testvér ezt látta, odamentek hozzá, és megkérdezték:
- Te itt mit csinálsz?
- Én gazellákkal játszó ember vagyok- mondta, mire az ötök mondták: - Milyen gyors ember vagy. Akarsz- e velünk testvér lenni?
- Igen, leszek- mondta, és már hatan mentek tovább. Útközben egymás között beszélgettek: - Nekünk milyen életmód lenne jó? A földet hallgató ember hallgatózott és azt mondta:
- Északkeleten, a külső tengeren túl él egy Szarka nevű kán, aki országunk elfoglalásáról beszélget. Menjünk oda és győzzük le őt! - mondták és abba az irányba indultak. Amikor a külső tenger partjára értek, ott ült egy ember. Amikor mellé értek, az a hat embertől azt kérdezte:
- Maguk hová mennek?
- Mi az óceánon túlra, a Szarka kán városába megyünk, hogy a kán vitézeivel összemérjük képességeinket. De most nem tudjuk, hogyan keljünk át az óceánon - mondták.
- Én átjuttatlak benneteket. - mondta, az óceánt kikortyolva elapasztotta.
- Na, most már mehettek- mondta. Mire a hat ember: - Akarsz-e velünk testvér lenni?
- Akarok- válaszolta.
- Akkor te legyél a legidősebb báty, mi pedig a te öccseid leszünk - mondták és az ember nagyon megörült. Amint mind a heten átkeltek az óceánon, az ember visszaengedte a vizet. Mentek, mendegéltek, és íjat, nyilat cipelő szép ifjúval találkoztak. Amikor meglátták, azt kérdezték tőle: - A Szarka király városa közel van-e, vagy messze?
- Miért érdeklődnek a város iránt?- kérdezte. Mire a testvérek:
- Mi a kánhoz vitézkedni jöttünk, hogy erőnket összemérjük.
- Ha így van, jöjjenek. Én a kán fia vagyok. Menjünk! - mondta és együtt a kán városkapuján átmentek, és a kán szép palotájánál a hét testvért leültette, és azt mondta:
- Meglátogatom apámat. Maguk üljenek és várjanak itt. Másnap reggel napkeltekor megjövök a hírrel - mondta és elment.
A fiú bement az apjához:
- Reggel vidéken szarvasra mentem vadászni, amikor hét szép ifjúval találkoztam. Megkérdeztem tőlük, hogy hová mennek, és válaszukban kán apám nevét említették, azt mondták, hogy apámnak akarják erejüket megmutatni. Én ezt meghallottam, elkísértem őket, és a külső palota kapujánál leültettem őket. Most mi legyen apám?
Szarka kán így válaszolt:
- Az erejüket nekem megmutató emberek valóban tehetségesek? Másnap fogadást kötök velük, hogy képességeiket megnézzem. Engedjétek be őket! - mondta, és lepihent. A hét testvér beszélgetett: - Bátyám, hallgatózz! Te legyél a második báty! Így beszélgettek addig, amíg a kántól megjött a hír:
A kán most indult el kifelé. Magukkal nyilazásban fogadást köt. Készüljetek!- közben a kán kíséretével, vitézei körében kijött a palotából.
A hét testvér szokás szerint köszönt, majd a kán ezt mondta : - Messziről érkezettek, korábban, nyilaztatok-e már? Amíg otthon voltatok, céloztatok-e ? - kérdezte, a hetek így válaszoltak:
- A kán atyánk vitézei lőjenek először. - mondta, majd az első íjász vitéz:
- Nyilazz!- amikor azt a parancsot adta, a vitéz nyilazott, az első hegyen átment és a második hegy tetején állt meg a nyíl. A hátul lévő hét vitéz második bátyja íjazott, öt hegyen keresztülment és a hatodik hegyen megállt a nyíl. A kán elveszítette a fogadást. Amikor visszament palotájába, azt mondta: - Másnap birkózunk! Saját birkózó területére fát ültetett, és várt. A földet hallgató ember ezt is meghallotta. - A másnapi birkózó versenyről beszélgetnek. Közülünk ki birkózik jól ? - kérdezte, és a hegyet emelgető szólalt meg : - Én jól birkózom, amíg felkészültek, a kántól hír érkezett: - Jöjjenek birkózó területünkre! - mondta és azok odamentek. A hét testvér együtt ment és egy fával ültetett területre értek. A kán ekkor azt mondta: - A fa déli csúcsánál birkózatok!
A kán birkózója sok fát kirángatott, balra és jobbra ütve ment előre. A másik a növő fákat kiragadta és azokat hegytető bal és a jobb szélére helyezte. A két birkózó találkozott. Amikor birkóztak, Szarka kán birkózóját a másik lenyomta, a földön összetekerte, és a kitépett fa helyére állította. Amikor ezt a kán meglátta, mérges lett. - Még egy fogadást vesztettem - mondta és hazatért. Másnap futásra akart fogadni, és egy jól futó asszonyt hívott meg. Éjjel a hallgatózó báty megint kihallgatta, amint a kán a futóverseny fogadásról beszélgetett, és a többieknek elmondta. - Most arról beszélgetnek, hogy a futásra fogadnak. Közülünk ki a jó futó? - kérdezte, és a gazellákkal játszó ember szólalt meg: - Én vagyok. Nem kell félnetek, én megcsinálom - mondta és lepihent. Reggel a kántól hír érkezett: - Ma kánunk veletek futóversenyt tervez- mondta a küldönc. A kánt sok tisztviselője kísérte, és a jó futó asszony is megjelent. Így a két jelöltet elindították. A kettő gyorsan futott, míg az asszony ájultan esett össze, és a fiatal futó érkezett be. Mikor megérkezett a kán érdeklődött: - Mi történt a futó nővel? Mire az válaszolt : - Ő a hegy innenső részén lihegett, összeesett. A kán méregbe gurult, és rossz szándékúan visszavonult. Hívatta tisztviselőit. - A déli kontinensről érkezett hét embert hogyan büntessük meg? A parancsra az egyik okos tisztviselő, Szaran azt mondta:
- Fogadtál velük és erőpróbában legyőztek. Csellel győzd le őket!
A kán azt kérdezte: -
- Akkor találj ki egy cselt!
Szaran tisztviselő azt mondta: - Kánunk kincstárában egy vas jurta van, ugye? Őket hívd meg, abba a jurtába ültesd le, rendezz lakomát és csapd be őket. A jurta külső részébe egy egész szén kupacot halmozz fel, égesd el, ők a jurtából nem tudnak kijönni, és benn égnek - amikor ezt elmondta, a kán és mindegyik tisztviselő helyeselt: - Ez jó. Ez az első jó csel! - mondták és a jurtát előszedték, és szenet hordtak. A hét ember akkor beszélgetett: - A kán velünk háromszor fogadott, és vesztett. Most mit tegyünk ? A földet hallgató ember mondta:
- Holnap meghívnak minket, és vas jurtában nagy ünnepséget és lakomát rendeznek, majd oda bezárnak, és el akarnak égetni bennünket - mondta. A tengert kortyolgató, legidősebb báty megszólalt: - Nem baj, én itt vagyok. Nem kell tőlük félni - mondta és elment, hogy az óceán vizét megigya. Majd a kán palotájából két tisztviselő érkezett, és meghívta őket. A palotához érve a heteket kísérték, a kán palotájába belépve, arany ajtajú vas jurtába engedték be őket. Amíg néhányuk a jurtában ült, az óceánt kortyolgató ember az óceán összes vizét a kán palotájába engedte. A jurtában ülők közben beszélgettek: - Na, most Szarka kánt teljesen legyőztük. De mit csináljunk? Most hogyan jutunk ki? - ekkor az óceánt kortyoló ember az óceánt elapasztotta, és heten kimenekültek. A külső óceán a déli kontinenst elárasztotta. Heten pedig hét istenné változtak, és boldogan élnek.

Gazdag város kánja

Egyszer régen, volt egy régi város királya. Annak a kánnak alattvalója, a belügyeket irányító Szondzsoodoj jó tisztviselő, a külügyeket irányító rossz tisztviselők voltak. A belügyeket irányító Szondzsoodoj jó tisztviselő bár a kán hivatalát sok éve irányította, nem hibázott, és adósságot sem okozott, ezért nem le nem váltott tisztviselő volt. Azonban a külügyeket irányító Bandiatáj rossz tisztviselő a belügyeket irányító tisztviselő azon gondolkozott, hogy a sok évet dolgozott Szondzsodoj jó tisztviselőt állásából hogyan mentethetné fel. Egyszer Bandiataj rossz tisztviselő nyolcvan évre, a túloldalon, a távoli Hajantaj hegynél, vékony fehér fűzfánál egy barlangban élő szerzetesről hallott. Egyik nap, amikor fogadta őt a kán, megkérdezte :
-A mi Szondzsoodoj jó tisztviselőnk érdemmel teljes, nagy tudású jó tisztviselő - e ? Őt miért nem cseréljük le, miért nem váltjuk le ?
A gazdag város kánja :
-Ő valóban érdemmel teljes, nagy tudású tisztviselő. Ha őt le akarod váltani, azt csak akkor teheted, ha helyére ugyanilyen bölcs embert találsz - mondta.
Bandiatáj rossz tisztviselő :
Nyolcvan évre a túloldalon, a távoli Hajantáj hegynél egy vékony fehér fűzfánál egy híres Agujt nevű szerzetesről hallottam. Mi lenne, ha odaküldenénk Szondzsoodoj jó tisztviselőt, hogy hívja meg, és akkor a mi országunkban a buddhista vallást elterjesztené, a tanítást megszentelné. Ha kegyeskedsz hozzájárulni, Szondzsoodoj jó tisztviselőnek adjál parancsot - mondta. Bandiatáj rossz tisztviselő kérésére ezt mondta
-A hivatalt akkor kinek adjam ? - kérdezte a gazdag város kánja. Akkor Bandiatáj rossz tisztviselő :
- Amíg ő meg nem érkezik, munkám mellett elvégzem azt is. Őt küld el azonnal - ismét kérte, ekkor a gazdag város kánja Szondzsoodoj jó tisztviselőt hívatta :
- Te az én állami hivatalomban a legtöbb éve itt dolgozó, megbízható jó tisztviselő vagy. Ezért a nyolcvan évre a túloldalon lévő, a Najantáj hegy szélénél lévő, vékony fehér fűzfánál élő Agujt szerzetest hívd meg hozzám !
Ebben az országban a buddhista vallás elterjedne, a tanítás felszentelné ő- parancsolta. Szondzsoodoj jó tisztviselő :
- Én barátomhoz hasonlóan nem utazok szekéren, egyedül megyek, és azt a szerzetest meghívom - mondta, majd távozott. Utána Bandiatáj rossz tisztviselő ment be : - Na, mit mondott ? Megparancsoltad neki ? - kérdezte. A gazdag város királya :
- Elmondtam. Szondzsoodoj jó tisztviselő egyedül megy, és azt mondta, hogy Agujt szerzetest meghívja várakozásig hivatalát neked adom - mondta. Bandiatáj rossz szerzetes vidáman távozott, otthonában is vidáman érkezett. Ezek után a gazdag város kánja két tisztviselőjét hívatta, azok hivatalukat kicserélték, és Szondzsoodoj jó tisztviselőt hazaküldte. Az amikor visszatért :
- Én nyolcvan évet megyek és a Najantáj hegyre felmegyek, és nyolcvan évet ha visszajövök, az kemény dolog. Ha nem jövök vissza, akkor azt gondold, hogy még úton vagyok - mondta. Keskeny hátizsákot készített, azt cipelve, elindult, hogy a nyolcvan évre lévő Najantáj hegy déli lejtőjéhez. Amíg Szondzsoodoj jó tisztviselő néhány napot ment, és mivel sok évet hivatalban töltött, sarka és talpa megduzzadt, és nem tudott menni. Néhány nap múlva Szondzsoodoj jó tisztviselő amíg egy hegy tetejére ment fel " Olyan sok napot szenvedtem, elfáradtam , és ennek a hegynek a fájára felkötöm magam, ott halok meg" - hirtelen ezt gondolta, levetette övét, és nyakára kötözte, és csúcson az egyik fa tetején beigazította kötelét. "Ha ennek a hegynek a tetejére feljön valaki, akkor azt gondolja, hogy az úton gonosz ellenséggel találkoztam" így gondolkozott, övét levetve betekerte, szűk hátizsákját megfogta, és amikor a hágón átkelt, a túlsó oldalon egy nagy fekete terebélyes dolgot látott feküdni "Ez valószínűleg megeszik engem" - gondolta, sietősen leereszkedett, afelé futott és amikor odaért, egy óriáskígyó eszméletlenül feküdt ott. Szondzsoodoj jó tisztviselő : "Ez a nagy, hatalmas állat az evéstől arany életét elveszítve, itt fekszik, milyen sajnálatos dolog ez!" gondolta, és amíg fejét simogatva ült, a kígyó a torkán akadt dolgot lenyelte, és meglátta Szondzsoodoj jó tisztviselőt :
-Te melyik kán utóda vagy, nagy bátorságod honnan van ? Melyik kán fia vagy, és bátor vitéz ki vagy ? - kérdzete, akkor Szondzsoodoj jó tisztviselő :
-Én a gazdag város kánjának Szondzsoodoj nevű tisztviselője vagyok.
Azért jöttem, hogy a nyolcvan évre lévő Najantaj hegy lejtőjénél, a fehér fűzfánál Agujt szerzetest meghívjam - mondta.
- Á, akkor Akkor arany életem kedves megmentőjének kötelességem segíteni. Ülj rám, és menjünk - mondta a kígyó. Szondzsoodoj a kígyón ülve ment tovább. Az úton azonban egy nagyon fehér palota kerítésével találkoztak. Akkor Szondzsoodoj jó tisztviselő :
- Ez milyen épület ? - kérdezte
- Ez a fehér sárkánykirályé. Te menj be, fogyassz ételt - italt, és gyere vissza. Én itt megvárlak - mondta és egy helyen megpihent. Szondzsoodoj jó tisztviselő a fehér sárkány kánjához ment, evett - ivott, és a jövetelének okát a kán megkérdezte, és azt mondta :
- Visszafelé azzal az Agujt szerzetessel látogassatok meg, étkezzetek itt. Hadd részesüljünk könyveink felszentelésében. Jutalmul amit kértek, azt megkapjátok - mondta a fehér sárkányok kánja.
Akkor a kígyóra ült, és ahogy továbbmentek, egy nagy kerítésű zöld palotához érkeztek.
- Ez milyen épület ? - kérdezte
- Ez a zöld sárkányok kánjáé. Menj be, és egyél - igyál - mondta a kígyó. Akkor Szondzsoodoj jó tisztviselő leszállt, és bement a zöld sárkányok kánjához.
- Hol van a te hazád ? Hová mész ? - a sárkányok kánja kérdésére
- Én a gazdag város kánjának Szondzsoodo nevű tisztviselője vagyok. Azért megyek, hogy a nyolcvan évre, Najantaj - hegy lejtőjénél lévő vékony fehér fűzfánál élő Agujt szerzetest meghívjam - mondta.
- Visszafelé jövet azt a szerzetessel látogassatok meg, és étkezzetek nálam. A szerzetes felszentelésében szeretnék részesülni - mondta a zöld sárkányok kánja.
Ahogy tovább mentek egy nagy kerítésű vörös palotát láttak.
- Ez milyen épület ? - a tisztviselő kérdésére a kígyó
- - Ez a vörös sárkányok kánjáé. Menj be, és egyél - igyál - mondta. Szondzsoodoj jó tisztviselő leszállt, a vörös sárkányok kánjához bement, és arról beszélt, hogy Agujt szerzetes meghívásáért utazik.

- Visszafelé azzal a szerzetessel látogass meg engem, étkezz itt. Hadd szenteltessek könyvet a szerzetessel - kérte meg a vörös sárkányok királya.
Eztuán Szondzsoodoj jó tisztviselő felült a kígyóra, tovább mentek, és a nyolcvan évre lévő, Najantaj - hegy lejtőjéhez, a fehér fűzfához érkeztek, leszállt, mert a kígyó nem fért el ott. Akkor a teraszon lement, és a vékony fehér fűzfánál néhány fehér jurta volt. Amint a legnagyobb fehér jurtába bement, Agujt szerzeteshez érkezett meg. Tisztelettel köszöntette, válaszában őt is üdvözölte a szerzetes.
- Melyik kán tisztviselője vagy ? Messziről érkeztél ? - kérdezte.
- Gazdag város kánjának Szondzsoodoj nevű tisztviselője vagyok. Az ő országába hívlak, hogy- Gazdag város kánjának Szondzsoodoj nevű tisztviselője vagyok. Az ő országába hívlak, hogy a buddhista hitet elterjesztve, szenteld meg könyveinket - mondta.
- Én a ti országotokba menjek, az egy történelmi esemény. Hanem, te milyen fogattal jöttél ? - amikor ezt Szondzsoodoj jó tisztviselőtől kérdezte, az azt sem mondta, hogy jóval, és azt sem, hogy rosszal, beszédében megakadt, és kiment. Amikor a kígyóhoz ért, az megkérdezte :
- Azzal a szerzetessel van - e ? Találkoztál vele ?
- Jurtájában van. Találkoztam vele, úgy jövök. Azt mondta, hogy eljön országunkba, és akkor azt kérdezte " Ezer teve rakománnyal megyek. Jó szállítóeszközzel érkeztél - e ?"és én semmit sem tudtam mondani. - azon gondolkoztam, hogy mi legyen, és eljöttem hozzád - mondta.
- Ezer teve csomaggal is, kétezer teve csomaggal is jöhet. Mondd azt, hogy az én fogatom nem fér el a vékony fűzfánál, ezért én meglehetősen messze hagytam. Hanem te a környékbeli embereket gyűjtsd össze, és a málhát, az árukat juttasd el oda - menj, és mond ezt. Szondzsoodoj jó tisztviselő az elmondottak szerint Agujt szerzeteshez ment :
- Az én fogatom a vékony fűzfához nem fér el, ezért meglehetősen messze hagytam, úgy jöttem ide. Ezért te a környékbeli embereket gyűjtsd össze, és a málhádat, és a holmidat oda juttasd el - mondta.
Agujt szerzetes :
- Rendben - mondta, és a három napra lakó embereket összegyűtötte, és a sok ládát, edényt a kígyó hátára málházták. Ott három napot töltöttek, Agujt szerzetes két tanítványával, valamint Szondzsoodoj jó tisztviselővel négyen a kígyóra ültek, és visszafelé menet, a vörös sárkányok kánjával találkoztak.