Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Nászir-i Khuszrau
KÖLTEMÉNYEI
Tótfalusi István
fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
NÁSZER-E KHOSZROU - a "perzsa Faust", a perzsa irodalom egyik legérdekesebb alakja. Született 1003 körül a Balkh környéki Gobádijánban. Rendkívül alapos tanulmányok után, 1045-ben, felkereste az iszlám szent városait (utazását híres Szafar-náme című munkájában örökítette meg), majd Egyiptomba ment, ahol csatlakozott a szélsőséges sí'ita szektához, az iszmá'ilijjához. A khorászáni iszmáeliták vezetője lett, de az ortodox muszlimok üldözése elől menekülnie kellett, s a Badakhsán vidékén levő Jumghánba vonult vissza, ahol megszervezte a közösséget, s hatalmas költői és elméleti (filozófiai, teológiai) munkásságot fejtett ki. Nászer-e Khoszrou filozófus-költő, qaszídáit a súlyos gondolatiság, erőteljes, sokszor ódai szárnyalás és rendkívül logikus kompozíció jellemzi. Rousaná'í-náme (A világosság könyve) című műve az első perzsa didaktikus költemények közé tartozik.
kígyókő
- a kagylót nevezték így.
Hoddzsat - Nászer-e Khoszrou címe, az iszmá'ilijja rangsorban közvetlenül
az imám után következik.
VILÁG-FÁNKON
GYÜMÖLCS...
(RÉSZLET)
Világ-fánkon
gyümölcs szebb semmi sem kél,
Te értő ember, ember-értelemnél.
Világ-fánkon, ki bölcs - értelmes embert
Gyümölcsnek s ostobát tüskének ítél.
Akár tüskék között édes narancs bú,
A rosszak közt a jó elrejtve úgy él.
"Szabad vagy s bölcs, miért Jumghánban élsz hát
Magadban, koldusok módjára?" - kérdél.
De nézd meg jól! Az ég Jumghánban is véd!
Ki bölcs, engem fogolynak senki sem vél.
Ezüstércet, rubintot kőbe zárva
Fogolynak vagy silánynak tán neveznél?
Ha Jumghán gyatra, hitvány is, de megvan
Méltóságom, becsem, s több kell-e ennél?
A kígyó förtelem s undor szemünkben,
De mégis, lám, a kígyókő vagyont ér.
A kagyló gyatraságáért sosem lesz
A pompás gyöngy silány az embereknél.
Ha ékes, tiszta illatú, a rózsa
Csupán trágyán, a szántott földeken kél.
Világ-fánkon gyümölcs vagy te s magad vagy
Fa is, hogy majd gyümölcsöt: szót teremjél.
Te döntsz, hogy tüske nélkül jó gyümölcs, vagy
Gyümölcs nélkül tövis lenni szeretnél.
Ha terméd ész gyümölcsét, jó. Ha nem, hát
Silány nyár, nyárfa, meddő nyárfa lettél.
A dínár-lombu, gyémánt-terhü fához
Hasonlóbb nincs a bölcs értelmü fejnél.
Tudás, ész több a gyémántnál, dinárnál,
Ha éber szemmel, ép szívvel cselekvél.
Ha fád meghozta bölcsesség gyümölcsét,
Gyümölcsével esőként permetezzél.
Gyümölcsöd hogyha szellemdús, ha édes,
Derék tetted szavadtól el sosem tér;
De szemnek bearanyzott rossz dinár vagy,
Ha tett nélkül való szókat fecsegtél.
Ha központ nincs, nem írhat kört a körző,
Szavadhoz szóhoz értőket keressél!
A harctéren tüzes napként kitetszik:
Menekvő támadáshoz vissza nem tér.
Előbb tudd meg, miről szólnak, csak úgy szólj -
A turbán, mondd, előbb jön tán a fejnél?
Ki rozsdás szót a tisztával mos össze,
Szivet rozsdátlaníthatni hogyan vél?
Ha mit sem tudsz, minek mindig beszélned?
Csupaszítnod magad le meztelenné?
Arabs nép kerge mód föl és le száguld,
Te önnön balgaságod foglya lettél.
Ha nem dév vitt a tévútra, miért, hogy
Virágos rétre leprásan bementél?
Miért mondod, hogy orvos vagy? Betegtől
Tudod jól, gyógyitást hogy senki sem kér.
Göröngyös, nyaktörő szónoklatodtól,
Ha van mód rá, a lelkünk kéri, kímélj!
Ha nem szégyellted eddig balgaságod,
Tanulnod sem lesz inkább szégyen ennél.
Ha most engedsz, ha most jó szóra megtérsz,
Világ végén a lelked tűzre nem tér...
A Hoddzsát tudja zsarnok égi szférák
Fonákságát, s tanácsot szívesen mér.
A mennyek klastromával senki többet
Khorászán népe közzül harcra nem kélt,
Világunk marka mígnem elbocsátá,
S az egyetlen, nagy Úrhoz vissza nem tért.
Világunktól ha szenvedsz, járd az útját,
Nem is lelsz útat, ösvényt jobbat ennél.
EGY SZÉP NAP A SZIRTRŐL...
Egy szép nap
a szirtről a sas égig kerekedve
Zsákmányra lesett s gőggel a szárnyát teregette.
És hogy dali tollára tekintett, imigyen szólt:
"Immár a világ szárnyam alatt, s szállok egekbe,
Tenger fenekéig szemem ellát a magasból,
Lény nem marad ott tőle, akármily kicsi, rejtve;
Szúnyogfi szeméten ha a szárnyát nyitogatná,
Éles szemeimtől a szunyog sem menekedne."
És ily tele dölyffel sose rettegte a sorsot.
Nézd, mit hoz a végzet a sas ellen fenekedve!
Meglesve a rejtekből, a biztos kezü íjjász
Rálőtte nyilát, sors akarását cselekedve,
Röppent a kegyetlen nyil, a sas tollait érte,
S felhők magasából a kemény földre vetette.
Hal módra dobálván tetemét s hányva a földön,
Végűl a sas így szólt, kusza tollát teregetve:
"Lám, mily csoda szerszám, noha fából, noha vasból,
Mégis sebesen szállt fel utánam az egekbe!"
S meglátva a nyíl végiben önnön dali tollát
Sírt, hogy mi belőle van a nyílon, az a veszte.
Hoddzsát, a fejedből nosza űzzed ki a dölyföt,
A sasra tekints, dölyfe milyen végre vetette.
MONDJÁK, HOGY EGY PLATÁN TÖVÉN...
Mondják, hogy
egy platán tövén zsenge tök fakadt;
Húsz napba telt s a vén platánnak fölébe nőtt.
Megkérdezé a vén platánt: "Hány nap óta élsz?"
És szólt a vén platán: "Születtem husz év előtt."
"Lám, húsz napommal is magasabbra nőttem én!
Ily lusta hogy lehetsz?" - a tök így csufolta őt.
Ám néki igy felelt a vén törzs: "Ó, tök, ma még
Ítélkezésre túl korán van, de várd időd,
S holnap, ha rád meg rám süvít majd az ősz szele,
Az napvilágra hoz silányságot és erőt!"
R O U S Á N
Á' Í - N Á M E
(RÉSZLETEK)
BÖRTÖNBEN...
E börtönben
találhatsz cimborákat,
Akiktől futni bölcsebb, válni bátrabb:
Fukarság az, Mohóság az s az Álság,
Szemérmetlenkedés az és Csalárdság,
A Dölyf az s végezetként az Irigység -
Nehogy ily cimborákkal dolgod essék!
Te fuss el s más barátokat keressél,
Neves, nagy, tiszta társakat keressél!
Szerénységet s Elégséget s Kegyelmet,
Szelídséget, Szigort és Engedelmet,
S ha értelmes vagy, akkor Bölcseséget:
Azoktól fuss, ezek közt töltsed élted,
Ezek csak jót, azok rosszat kivánnak,
Hisz önnön birtokodban nemde sáh vagy?
Segítsd meg, kik neked csak jót akarnak,
S akik rosszat kivánnak, elzavarjad!
Ha ilymódon teszel, lelkedben úr vagy,
De dév vagy, hogyha ezt meg nem tanultad!
SOSEM LELSZ ITT E FÖLDÖN...
Sosem lelsz
itt e földön hű barátra,
Bizony, nem lelsz igaz szívű barátra.
A sok-sok csalfa és kétszínü társtól,
Siess megválni a képmutatástól.
Barátod van, de hogy hasznát keresse,
Falás étked hogy a szádból kilesse.
Ha gazdag vagy, kinéznek támaszuknak,
Ha sorsod rosszra fordul, futva futnak.
Szerettek, míg aranyt s dénárt mutattál,
De hitvány léssz, ha pénzed nem maradt már.
Ha marhád fogy, nyomán fogy a barátság,
A károd csak saját hasznukra váltják.
A lelked könnyü, míg megvan hatalmad,
Alább esvén tünik már súlyosabbnak.
Miért kívánsz barátot, mintha vértet,
Ha semmit sem tehetnek úgysem érted?
Hidegben vagy melegben - vége ez lesz;
Nem illők sem hideghez, sem meleghez.
Ha bölcs vagy hát, olyat válassz barátnak,
Ki dolgodban segít, baj hogyha támad,
Kivéled szíve titkát is megosztja,
Ki melléd áll erősen jóba, rosszba,
Ki jól meghúzza övét, hogyha kéred,
Ki éltét is szivesen adja érted,
Ki tőled semmi kincsért el se válna,
S kinek őszinte szót szól szíve, szája.
MAGASZTALNUNK A HITVÁNYT...
Magasztalnunk
a hitványt nagy nevetség,
Szamár hátára gyöngyöt mintha kötnénk.
Vesződséggel bemocskolnád nyugalmad?
Nem ér fel két világgal rongy jutalmad!
Magad nem resteled te önszemedben,
Hogy ajkadról hazugság foly szünetlen?
Felálnod rút hazugságot böfögve
A tisztességedet rombolja össze.
Ajándék koldulása szörnyü vétek,
A legfőbb undor és csúfság az észnek!
Te szádat fel ne nyisd bárkit dicsérve,
Tudást vágyó agyad szenvedne érte!
Te nem vagy, mint a költők, szófecsérlő,
A tisztesség tenéked kincset érő.
Igazságtól fülük nyílása zárva,
Ökörre vall beszédük csak s szamárra.
Hiú, hitvány szavuktól mit remélnek?
A kagyló-furdalástól tiszteséget?
Igaz költő a szó uralkodója,
Ilyen hitvány beszédtől Isten óvja!
