Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Dr.
Obrusánszky Borbála
obori@freemail.hu
Mongol pásztorhagyományok a hulladék újrahasznosítására
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Környezet: védelem és szeretet
A nomád életmódot folytató népek- köztük a mongolok - Közép- és Belső- Ázsia száraz, sivatagi jellegű területén élnek, ahol állattartással foglalkoznak. Elfoglalt területük eltartó képessége korlátozott, ezért a nomádok fennmaradása leginkább környezetük tisztaságától függ. A környezetvédelem annyira fontos volt számukra, hogy a mongol birodalom alapításának első törvényei is erről szóltak.
A világtörténelem első természetvédelmi törvényét a kegyetlenségéről elhíresült Dzsingisz kán országgyűlése alkotta meg. A törvény értelmében létrehozták az első természetvédelmi területet, a Bogd hegy környékén, ahol tilos volt az erdő egységének megbontása, a vadászat és a favágás, sőt még a virágok letépése is. A törvény megsértőit a nagykánok halállal büntették, mert a legkisebb mértékű környezetszennyezés veszélyeztette az ott élő emberek mindennapi életét.
A mongol népek mindennapjait átszövi a természet szeretete, ezért gondoskodnak annak védelméről, ennek köszönhetően máig megmaradt csodálatos, érintetlen vidékük.
A természetvédelem a mongolok mindennapjaiban nyomon követhető. A családok lakóhelye a kerek sátor, vagy jurta, amely a természettel harmóniában van, de ne bontja meg a táj képét. A mongol pusztákon távolról látható fehér foltok egy-egy szállást jeleznek. A jurta természetes anyagból - fából, nemezből és bőrből - készül, formája pedig az évezredek alatt úgy alakult ki, hogy az időjárás ellen megfelelő védelmet nyújtson.
A mongol pásztorok még a mai napig is hagyományos életmódjukat élik, a vidéki pusztaságokban önellátó gazdálkodást folytatnak. Alapvető háztartási, gazdasági eszközeiket, valamint fegyvereiket is szállásuknál készítik el, habár napjainkban a háztartásukban egyre inkább szerepet kap a városi piacokon vásárolt árú. A nomádok számára fontos a tisztaság, szállásuk környékén rendet tartanak.
A házi gazdaságukban keletkezett hulladékot-ami jócskán kevesebb, mint nálunk - teljesen felhasználják, vagy elégetik, így nem keletkeznek szeméttelepek. A nemzedékről nemzedékre öröklődő takarékoskodásuk egyik eleme, hogy ruházatukat, de használati tárgyukat sokszor generációkon át használják. Ha ezek már túlságosan megrongálódtak, akkor sem dobják ki, hanem egyes részeit újból hasznosítóvá teszik : ennek legjellemzőbb példája a nemezkészítés. A régi nemez az új készítendő munka alapjául szolgál. Az kihordott ruhák részeiből törlőruhát készítenek, csak a végleg elnyűtt tárgyaktól szabadulnak meg.
A nomád természetvédelem fontos eleme az, hogy feleslegesen nem irtják az erdőséget, hanem tüzelésre elsősorban az állatok (marha, jak és teve) trágyáját hasznosítják. Még erdős területeken a fák védelme érdekében nagyrészt trágyával fűtik jurtájuk belsejét, faszegény félsivatagos, sivatagos részeken pedig teljesen az állatok trágyájának eltüzelésére vannak utalva.
Évente csak meghatározott mennyiségű fa kerül kivágásra. A nomádok nem ültetnek fákat, ezért más módon védik a cserjéket. Először az elöregedett fákat hasznosítják, amelyek megtisztításával helyet adnak a fiatal hajtások növekedéséhez. A jurta lakói tüzeléshez apróbb gallyakat, ágakat gyűjtik össze, ezzel is tisztítják az erdőségeket.
A környezettel való együttélést vándorlási szokásukban is megőrződött. A közhiedelemmel ellentétben a mongolok nem állandóan, hanem meghatározott időközönként, évente négyszer, évszakonként váltanak legelőterületet, alkalmazkodva az időjárás változásaihoz.
A szállást mindig más szempont alapján választják ki : télen a hegyek déli, napsütötte lejtőjénél keresnek menedéket a hófúvásoktól és a hideg téli széltől. Tavasszal a folyók áradásakor árvízmentes legelő mellett telepednek le. A dús nyári és az őszi legelőn bőséges táplálékot és vizet találnak az állatok, így a téli időszak előtt jól megerősödnek és meghíznak. A nomádok még ideiglenes, egy évszakos szállásaik környékéhez sem nyúlnak hozzá, nem alakítják át, ilyen tevékenységük elhanyagolható mértékben a téli szállásuk mellett figyelhető meg, amikor is karámokat, és más, ideiglenes faépítményeket emelnek, szállásaik környékén pedig sáncot ásnak a hideg ellen.
A mongolok költözködésük előtt különösen ügyelnek arra, hogy a területet tisztán hagyják el, ezért gondosan kitakarítják elhagyandó szállásukat, semmilyen szemetet, állati hulladékot nem hagynak ott. A takarítás az ünnepi előkészületekhez is szorosan kötődik : csak tisztán szabad várni egy-egy jelentős eseményt.
A mongolok népek egy csoportja a tajga erdőségei között él, ahol az állattartás mellett táplálék kiegészítésként vadászattal foglalkoznak. Bár az erdőségekben élők rá vannak utalva a vadállatok húsára, szőrméjére, mégis vigyáznak az élővilág természetes egyensúlyára. Ősi, íratlan törvényük az, hogy tavasztól őszig, az állatok szaporodása, majd a kis állatok gondozása idején nem lőnek ki vadakat, mert az veszélyeztetné az állatok természetes szaporodását. Ezen kívül ügyelnek arra is, hogy még vadászszezon idején sem lehessen korlátlanul irtani azokat, csak korlátozott számú vadat ejtenek el. Szokás volt a beteg, vagy megöregedett állatokat kilövése, amelyekre amúgy is a pusztulás várt. A pásztorok egyedül a nyájat megtámadó vadakkal szemben kíméletlenek, azokat a szállás megtámadása esetén kíméletlenül lelövik.
Mint említettem, maga Dzsingisz kán az első természetvédelmi területül a mai mongol főváros melletti Bogd, azaz szent hegyet jelölte ki. A kán meghatározta azt, hogy a szent hegy közelében tilos a vadászat, abból a célból, hogy a kipusztulás előtt álló vadakat védetté nyilvánították nyilvánította.
A mongolok életmódjának egyik éltető eleme a tűz, amely meleget és biztonságot ad, de pusztító is lehet, ha nem vigyáznak rá. A tűz és a vele való bánásmód is a mongolok hagyományának fontos része, egyben vallási tiszteletnek is örvend. A hagyományos előírások szerint tilos volt a száraz, pusztai területeken tüzet gyújtani, nehogy a szárazságban tűzvész keletkezzen, ami az állatokban és a legelőben kárt okozzon. A tűzhelyek nem maradhattak felügyelet nélkül. A család legkisebb finak volt a feladata a tűz táplálása és őrzése.
Az állandóan vándorló mongolok számára másik éltető elem a víz, amely életben maradásuk forrása. Ezért Dzsingisz kán, de a későbbi korok kánjaik törvényekben mondták ki a vízszennyezés tilalmát. Az élet forrásául szolgáló forrásokat, folyókat a mongolok szintén vallási tiszteletben részesítették, amit tilos volt beszennyezni. Ennek máig tartó következménye az, hogy az ország vidéki tájain tiszta vizű folyókból ihatnak emberek és állatok egyaránt.
Levegő
Talaj
A természet tisztelete teljesen átszövi a mongolság egész életét, így a hitvilágát is. Máig gyakorolt ősi hitviláguk, a sámánizmus több módon is kötődik a természethez : megszemélyesítik azok erőit. Egy-egy tájat gazdaszellemek uralják, akiknek az ott lakók áldozatot mutatnak be nagy ünnepek esetén. Ezek a szellemeknél lehet közbenjárást kérni, hogy a legelő kövér legyen, ne legyen az évben állatvész. A mongolok tisztelik a tüzet, és a forrásokat. A történeti forrásokban sok szó esik a nomádok tűztiszteletéről.
