Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mikes Kelemen
MISSZILIS LEVELEK, 1759-1761

Elekktronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


1
GRÓF MIKES ISTVÁNNAK
Constancinápoly, 5. januarii 1759.
Méltóságos Gróf uram, kedves öcsémuram!
Szívem örömivel élek a szabadsággal, amelyet vettem a Felséges királynénak itt lévő követjétől, hogy az úrnak öcsémuramnak írhassak. Annál nagyobb örömmel is írok, mert régtől fogvást semmi hírit nem hallhattam. Az Istenhez való nagy háláadással hallottam azt meg, hogy a szegény üdvezült asszony az anyaszentegyházban holt volna meg, amely kegyelmet az Isten a sok jó erkölcsiért tette vele. A szegény öregúrnak halálát nem tudom, mikor történt. Mikes Ferencnek házasságát megtudtam, de semmi örvendetes hírit nem hallottam; az alma sokszor elhengeredik a fájától. Azt annál is inkább elhittem, mert változó természetit üsmértem, mivel ha sok pirongatást szenvedett is, de gyermekkorunkba velem meg nem alkudhatott. A Mikes-familiából többet kettőnél nem üsmerhettem, mivel a szegény asszony terhes volt az úrral öcsémurammal azon esztendőben, amelyben hazámból kijöttem. Az úrnak öcsémuramnak pedig gyermekeiről semmit nem hallhattam, noha igen szívesen kívánnék hallani.
Magam felől pedig azt írhatom, hogy ha bujdosásban vagyok is, de az Istennek áldása és irgalmassága mindenkor velem volt és vagyon; és másokkal is jót tehetek. Az Úrnak jósága és segítsége nem lévén meghatározva, mindenek veszik az ő bő kezének irgalmasságát. Egyéb szükséget tehát nem érzek, hanem hogy a hívek közi nem számláltatom, noha azt az Isten ő szent Felsége tudja, hogy odaszámláltathatom. Az én bujdosásomnak vége akkor lészen, amidőn az életemnek. Az ő rendelésit pedig mind imádnom kell, mind pedig háláadással vennem, és kérnem őtet a hazámnak békességben való létiért.
Hogyha pedig az úrnak öcsémuramnak tetszik énnékem válaszolni, a Károlyvárában lévő trinitáriusok által meglehet, mivel ők az itt lévő trinitáriusoknak elküldik.
Én pediglen az úrnak öcsémuramnak atyafiságos emlékezetiben ajánlván magamot
maradok
köteles atyjafia szolgája
Mikes Kelemen

2
BÁRÓ HUSZÁR (BOÉR) JÓZSEFNEK
Constancinápoly, 5. januarii 1759.
Kedves öcsémuram!
Másképpen az okosság és az atyafi szeretet meg nem engedte volna, hogy kegyelmednek írjak, hanem elsőben a Felséges királynénak itt lévő követjitől kértem arra szabadságot, aki is azt nékem megengedvén, szíves örömmel kívántam élni azzal a szabadsággal, annál is inkább, hogy tizennyolc esztendőtől fogva kegyelmed felől semmi hírt nem hallhattam. Tudom a szegény anyánk keserves halálát, de imádjuk az Istennek istenes akaratját, hanem szeretném tudni esztendejét és napját halálának, akiért holtig kell imádkoznunk. Szeretném azt is tudni, hogy az ángyomasszony, akit szívesen köszöntök, micsoda familiából való, ha vannak-é öcséim és hugaim. A magam állapotjáról azt írhatom, hogy Isten ő Felséginek mindenkor kegyelmes gondviselése volt és vagyon rajtam; a szükséget sohase próbáltam, sőt még az Isten áldása olyan állapotba tett, hogy másokkal is lehet jót tennem. Az Isten ő szent Felséginek az egyik keze, amit elvészen tőllünk igazsággal, a másika megsegít irgalmassággal. Az egészségem is jó, de az hatvannyolc esztendőnek terhit kezdem érezni. Tudom, hogy kedves öcsémuram azt is akarná tudni, hogy miben áll a foglalatosságom. Itt a világi bajtól, dologtól, gondtól ment vagyok, a csendes életet a könyvek fordítására szenteltem, és sok francia könyveket magyarrá változtattam, amelyekből, ha alkalmatosságom adatik, öcsémuramot is részeltetem.
A szegény üdvezült mostohaapámot soha el nem kell felejtenem, mert egyik oka volt, hogy az Isten anyaszentegyházában vagyok.
Kedves öcsém, szeressük az Istent, az ő fiát és evangyéliumát, és úgy soha meg nem halunk.
Hogyha pedig öcsémuram helyesnek ítéli a levelemre való váloszolást, a Károlyvárában lévő trinitáriusok az itt lévőknek elküldik, mivel magam is azon alkalmatossággal éltem. Az Isten irgalmasságában ajánlván öcsémuramot, maradok kedves öcsémuramnak
igaz köteles szolgája bátyja
Mikes m. pr.

Az Isten ő szent Felsége békességszerető török császárt adott.


3
BÁRÓ HUSZÁR (BOÉR) JÓZSEFNEK
Rodostó, 25. martii 1760.
A Felséges fejedelmünk itt lévő követjinek engedelmivel írom ezt a levelet.
Mindenekfelett való kedves öcsémuram, adja az Isten, hogy ezen levelem találja kedet jó egészségbe.
Az öcsémuram kedves levelit nagy gyönyörűséggel és szívem vigasztalásával vettem, amely vigasztalást érzem, de ki nem mondhatom, és azt csak a testvératyafiak érezhetik, még azok is, akik 53 esztendőtől fogvást egymást nem láthatják. A ked leveleiben hozzám mutatott atyafiságos szeretetét szívesen köszönöm, amelyet meg nem szolgálhatom egyébbel, hanem méltatlan imádságimmal, amelyet kötelességem szerént régtől fogva gyakorolom, és holtig fogom gyakorolni. Lehetetlen, kedves öcsémuram, hogy meg ne írjam, mint jártam a ked levelivel. Két levelet hoztak hozzám, az egyiken veres pecsét volt, azt megnéztem, a Mikes úr levele volt; a másikán fekete pecsét volt, reménlettem, hogy a ked válaszát veszem. De a fekete pecséten mindjárt megütköztem és szomorodtam. Felnyitám a levelet, de semmit egyebet a levélbe nem néztem, hanem csak a subscriptiot, látom Huszár Józsefet, azon még annál jobban elszomorodám, gondolván, hogy ked megholt, és Huszár József adja tudtomra az öcsémuram halálát. A levelet letészem, nem akarván elolvasni, mondván, mihaszna olvasom, ha az öcsém megholt. Sokáig búsultam, törődtem, és sok keserves gondolatok jöttek az elmémbe, és az igen nehéz volt, hogy válaszát nem vehettem öcsémuramnak. Sok búsulásom után a levelet elévészem, mondván, hogy legalább megnézem, hogy mit írnak az öcsém haláláról, és hogy ki légyen az a Huszár József, aki nékem olyan szomorú hírt ír. A levelet olvasván, a szomorúság elmúlék, az öröm és a vigasztalás foglalá el szívemet, és akkor láttam, hogy a névnek elváltoztatása okozta szomorúságomat. A megcsalatkoztatásomon pedig igen örültem, mindjárt eszembe jutott a Szent Chrysostomus mondása, hogy az Isten nevette, amidőn látá Jákobot siratni a fiát, Józsefet.
A szegény anyánk nagy okossággal cselekedte, hogy annak a régi familiának hírét nevét örökös feledékenységbe nem engedte esni, hanem öcsémuramba mintegy feltámosztatta, adja Isten, hogy öcsémuram sok számos esztendőkig viselhesse, és a maradéki per saecula et ultra.
Elmondhatom, hogy holtig való vigasztaló hírt írt öcsémuram a szegény anyánk felől, hogy a szentségek felvételek után holt volna meg, mert én mindenkor azt tartottam, azon esztendőtől fogvást, amelybe megholt, az informácio szerént, hogy a hintó lett volna koporsója, valamely útjában a lovak elragadván a hintót, a hintóba lett volna veszedelmes halála; tehát engemet rosszul informáltak volt.
Tudom, kedves öcsémuram, hogy az atyafiságos szeretet és a hűség viszi kegyelmedet a levelében való exhortációra a gratia kérésért. Kedves öcsémuram, ex Turcia nulla redemtio. Már én azt régen próbáltam, de az irgalmasságnak kapuja érdemem szerént bézárotott előttem, noha azt elmondhatom, hogy a kirekesztetéssel való büntetést nem a magam személyiben tett vétekért szenvedem, hanem hogy úgy mondjam, az eredendő vétekért, mivel soha csak gondolattal sem vétettem a Felséges fejedelmünk ellen. Tisztelnem kell büntetésit, mint igazságost, és kérnem az Istent, hogy az esztendejihez sok dicsőséges esztendőket ragasszon. Az ő Felsége büntetésit, amely ideig való, az Isten ő szent Felsége akaratjának kell tartanom és bűneimért való ostorának, amely ostort holtig kell csókolnom, és reménlenem, hogy a keresztet üdvességemre fordítja. Éntőllem semmimet el nem vette, mert övé az egész föld, itt is az ő földjén vagyok, amelyből ha egynéhány lábnit ád, a' nékem elég. Kedves öcsémuram, a sok esztendőkig való bujdosás, vagyis idegen országban való létel, azt nem mondom, hogy természetté, de szokássá válik. Mivel azt elmondhatom, hogy Istennek hálá, csendességben töltöttem napjaimat, hanem amiotától fogvást a kedves öcsémuramnak kedves levelét vettem, azotától fogvást az atyafiságos szeretet bennem a természetet mintegy felébresztette és bujdosásomat súlyosabbá tette. És szüntelen szívem, kedvem, minden gondolatom csak Abafáján vagyon, az oda való utozásom gyönyörűségemre és mulatságomra vált, és amely utozást napjában gyakorta viszem véghez igen kevés költséggel és fáradsággal.
Az itt lévő életem annyival már most súlyosabb, mert minden bujdosó társaimat eltemettem. De az Isten drága orvosságot adott a miatyánkba az unadalom ellen, ahhoz kell szabni magunkat fiúi engedelmességgel. Az Isten megtartott engemet egyedül, hogy mások tanuljanak rajtam, és a hazájokat el ne hagyják. Azt is megmutatta rajtam, hogy az elhagyatattokat el nem hagyja, hogy az égi madaraknál drágábbak vagyunk, és hogy az ő bőséges keze nemcsak negyven esztendeig a pusztában, hanem ötvenkettőig is kész mannát hinteni.
Kedves öcsémuram, az én szerencsétlenségem hozta azt magával, hogy holtig el légyek öcsémuramtól rekesztve. A természet arra ösztönöz, hogy kívánjam meglátni öcsémuramat, de még az okosság tiltja lehetetlent kívánnom Istentől. A vallásunk pedig arra int, hogy kívánjuk, ohajtsuk és reméljük, hogy megegyezünk az Isten szerelmes fiának lábainál. Az Isten itt rendelte halálomat, légyen úgy. Való, hogy a hazában gyermekei, atyjafiai között való halál vigasztalás, de ugyan még az a vigasztalás tészi a halált még keservesebbé, kételen lévén még azokat elhagyni. Én pediglen meg lévén azoktól fosztatva, semmi más a halált súlyosabbá nem tészi magánál. Lehetetlen, hogy meg ne írjam eziránt a török tartást. Azt mondják, hogy az Isten az embereknek elhinti a kenyereket, hol több, hol kevesebb rakásba, oda nékik el kell menni, hogy felszedjék; aki pedig meghal, csak azért van, hogy a kenyere elfogyott. Még más hasonlót is mondanak, hogy az Isten minden embert a sárból teremti, egy angyalnak vagyon gondja arra a sárra; valamely helyről, valamely tartományból vészi az angyal azt a sárt, oda el kell menni, és ott kell meghalni. Azt nem tudom, hogy mennyi kenyér vagyon még előttem, de azt elítélhetem, hogy innét vitt volt az angyal sárt Zágonba.
Kedves öcsémuram, nagy örömmel olvastam a ked fiairól és leányáról való információját, adja Isten, hogy holtig való öröme lehessen benne öcsémuramnak. A kedves húgomról azt írja ked, hogy a hajdoni képemhez hasonlít, ki ne szeretné a magához hasonlóját, de tízszer beszélek napjába azolta a kedves húgommal, akit az Isten tartsa meg és kedvében éltesse. Csak azt bánom, hogy öcsémuram egy kevessé szűkön írt a kedves atyámfiairól, mivelhogy az esztendejeket meg nem írta öcsémuram a kedves atyámfiainak. A neveket tudom, az innepek napján el se mulatom imádkozni érettek és innya az egészségekért, kivált Sándor öcsém és Zsuzsi húgomért, de József öcsémért csak fél pohár bort lehet innya, mert böjtben esik; az édes húgomnak is szomorú asztali napon vagyon az innepe, mert Kriska vagy Krisztina Szent Jakab előtt vagyon böjti napon, hogyha csak a hugomért a kalendáriumot meg nem változtatják, de Kriskáért fél pohár bort, Krisztináért is felet, az egy jó poharat tészen. Jól van Krisztinának, miért jár inában Jakabnak. Sándor öcsémuram régi úri házból házasodott, üsmértem az egész Prinyi-familiát. Kedves öcsémuram megölelvén helyettem az új házasokat, köszöntse ked nevemmel, az Isten tartsa meg mind a kettőt és légyenek atyjoknak örömére. József öcsémet is köszöntöm atyafi szeretettel, az Isten nevelje mind a jó erkölcsbe, mind a tudományba, és lehessen követője mind patronussának, mind atyjának. Kriska és Zsuzsi édes hugaimat innet ölelem meg lélekbe, a megváltónk tartsa meg mind a kettőt, és légyen jelen szentséges anyjával lakadalmokon. Arra kérem mind a kettőt, kivált Kriska húgomat, hogy bátyjokért imádkozzanak.
Kedves öcsémuram, szívem örömivel látom a ked Isten áldásában való létit, jól mondotta azt a szegény anyánk, mikor ked lett, hogy e' szerencsés lesz, mert burokba született. Kedet kedves öcsémuram, csak a vér viszi arra, hogy valamely szeretettel légyen, semmi ideája rólam nem lehet, de énnékem a hét esztendős öcsémbe lehet valamely homályos ideám az ötvennyolc vagy kilenc esztendős öcsémről. De sőt még jól megvizsgálván az öcsémuram levelét, úgy tetszik, hogy csak abból ítéletet tehetek az öcsémuram természetéről is, amely ítélet arra viszen, hogy mint testvératyafi az Istent áldjam.
A mostoha vagyis az édes lelki atyámot az Isten örökösön nyugosztalja szent színe előtt, akihez én holtig való és örökös kötelességgel tartozom, mert eszköze volt az anyaszentegyházba való létemnek.
Kedves öcsémuram, hogy lehessen megköszönnöm az ott lévő atyafiakról való tudósítást; nemcsak mulatságomra, hanem gyönyörűséggel tudtam meg úri atyánkfiainak ott lakásokat, mert az én időmbe a szomszédságot Haller István bírta, de a nénénk Torma Borbára után, akire én jól emlékezem, és aki felől azt mondotta az anyánk, hogy soha nem látott nálánál szebb sírót (az asszonyok mindenre vigyáznak). Tehát az úr Bornemisza öcsém- és sógoruram az anyja után bírja az abafáji jószágot; még köszönöm öcsémuramnak, hogy tudtomra adta egy olyan régi úri familiával való atyafiságunkat. Egy francia könyvem vagyon, amely sok helyt tészen emlékezetet a Bornemisza-familiáról, de már ezután úgy olvasom, mint kedves öcsém- és sógoruramnak familiáját. Kedves öcsém, közbe vagyon ked véve Huszár Borbára vériből való atyafiakkal. Nem Isten áldása-é a'? Csak egy vettetett ki azok közül, valamint a férges alma a kertből.
Kedves öcsémuram, azt örömmel láttam, hogy a méltóságos gubernátor őexcellenciája küldötte meg kednek a levelemet. Talám lehettem olyan szerencsés, hogy őexcellenciája elolvasván levelemet, bölcs ítéletivel a szívemnek igaz voltát is általlátta, úgy levelemnek is ártatlanságát, amely ártatlanságot mind a Felséges fejedelmünkhöz holtig meg akarom tartani, úgy a hazához is. Kedves öcsémuram, azt írja ked, hogy az életnek a fundamentuma az ökonomia; a' mind hasznos, mind szent dolog, és megegyezik az Isten rendelésivel, de egy bujdosó, akinek egy talpalatni földje nincsen, ment az olyan hasznos bajtól. Az Isten ő szent Felsége engemet még úgy tartott, mint az égi madarat, akinek se az ekére, se a sarlóra nem volt gondom. A ruházatom úgy volt, valamint a mezei liliomnak, aki nem fon, mégis drága matéria a köntöse. Minden ökonomiám abból áll, hogy a költségem hosszabb ne légyen a jövedelmemnél.
Minthogy pedig az ökonomiáról vagyon a szó, hadd írjam meg öcsémuramnak ennek a városnak ökonomiáját, mert én mindenkor ebbe a városba laktam, sohase Constancinápolyba, amely város kétnapi járóföld ide, tengeren pedig félnapi. Itt a tarlót novemberbe vagy decemberbe elveti, azután reá szántja nyomorú ekével, juniusnak a kezdetén olyan búzát arat, valamint a nád. Itt pedig a búzaszál nem üres, hanem teljes, olyan búza is vagyon, amelynek a feje vagy a kalásza egészen violasetét színű. Egy abafáji ember ha látná, azt mondaná, hogy üszögös, pedig gyönyörű sárga szemekkel tele. Hadd szóljak már a szőllőről is. Az igaz, hogyha az abafáji szőllőt úgy mívelnék, mint itt, nem kedves italú borok volnának. Itt pedig rettentő sok bor terem, és sokszor mód nélkül édesek, kivált a veres. De a bor itt nem állandó; attól is van, mert itt pincét nem szabad tartani. Minden szőllőmunka abból áll, hogy szüret után mindjárt megmetszi, semmi ágat nem hágy, kétszer imígy-amúgy megkapálja, azután a bő szüretet várja. Itt nem tudják, mi a karódzás, se sem más munka nincsen a szőllővel; itt a gyönyörűséges veres muskotály szőllő, amely talám mind Erdélybe, mind Magyarországba ritka. Itt vagyon olyan szőllő, amely hétszer hoz szőllőt; az első hozásbéli gerezdek igen nagyok, aminthogy egy szem szőllő egy szilványi nagyságú, a több hozások csak egresnek valók. Más egyéb gyümölcsök pedig többfélék és jobbak vagynak Erdélybe. Hanem itt a birsalmák sokkal nagyobbak és jobbak. Ezekből áll az itt lévő ökonomia.
Kérem kedves öcsémuramat, ne sajnálja köszönteni Bornemiszáné húgom- és ángyomasszonyt, akinek Istentől mind jó egészséget, mind hosszú kedves életet kívánok.
Innét a kedves atyámfiainénak küldhetek raritásul a szárnyas állatokból, amelyek nincsenek Erdélybe, úgymint az új ángyomasszonynak egy pár veres foglyot, amely hasonlít a tengelichez, lába, orra, szeme veres; Bornemiszáné húgomasszonynak, mint régibb gazdasszonynak egyiptomi kakast és tyúkot, kivált a kakasnál nem lehet szebb állat, igen nagy, és a fejire mintha egy veres rózsát tettek volna; a két húgaimnak pedig, hogy meg ne haragudjanak, küldök kedves Kriska húgomnak egy pár fejér foglyot, amely gyönyörű állat, Zsuzsi kedves húgomnak egy pár fejér gerlicét. A köszönetet pedig csak akkor várom, mikor az ajándékot vészik.
Azon panaszolkodik öcsémuram, hogy a ménesiben szép metszetlen lovat nem kaphat. Valahol még eddig jártam, az erdélyi ló nagy becsületben vagyon. Innét küldhetnék öcsémuramnak, ha mód volna benne, mert szebbet nem lehet kigondolni, mint itt vannak. De azt csudáltam én mindenkor, most is csudálom, hogy ebben az országban a ménlovak nem nyerítnek; mennyi sok száz drága paripákat láttam. Egyszóval, itt aki csak valamirevalónak tartja magát, metszett lóra nem ülne. Mindazonáltal ebben az országban soha egy lónyerítést nem lehet hallani.
Írja öcsémuram, hogy Bornemisza öcsémuramnak az anyja Haller Borbára volt; a nénénknek Torma Borbárának volt még egy fia Haller úrtól, Jánosnak hívták, mintegy három- vagy négyesztendős volt, mikor én láttam. Ha az az úr él-é még?
Azt is szeretném tudni, ha a fiátfalvi atyafiak Nemesek, Tormák közül kik élnek? Tudom, hogy akiket én esmértem vagy megholtak, vagy centuriókká lettek.
Azt sem írta meg öcsémuram, ha Baranyai sógorának, annak az emberséges úri embernek vannak-é fiai.
Öcsémuram, nem levelet, hanem könyvet írtam kednek, azt nem tudom, mint olvassák, de azt tudom, hogy gyönyörűséggel írtam. Nem is lehet azt csudálni, ha annyi sok esztendőkig való halogatás után a levél hosszú. A megtartóztatott vizet ha megbocsátják, nagyobb sebességgel foly.
Az édesanyánknak levelét mindeddig szíves tisztelettel megtartottam, de az Isten engemet kivévén, a cselédim meg nem tudnák becsülleni, azért öcsémuramnak küldöm, hogy hadd tartsa meg. Megláthatja ked, hogy micsoda okos és hasznos tanácsit mulattam el. Már most a bánás haszontalan, az elmúlt idők visszá nem térnek, és az Istennek büntető rendelésit követni kelletett.
Egy könyvet is küldök öcsémuramnak, ha lehet; a keresztről beszél. A könyvnek hasznos voltát maga megmondja a bevezető, az én ítéletem szerént méltó, hogy kinyomtassák. Az első auctora spanyol jezsuita volt, azután franciára fordították, a franciából székely nyelvre.
Kedves öcsémuram, minthogy mindennek véginek kell lenni, a levelemnek itt vége vagyon, és ez is lehet az utolsó. Az Isten oltalmában ajánlom kedet a kedves öcséim és húgaimmal együtt, adja lelki és testi bő áldását kedre. Imádkozzunk öcsémuram egymásért holtig; ebben az életbe egymást meg nem láthatjuk, hadd láthassuk meg abban az örökös országban, amelyet megnyert nékünk az Isten fia.
Maradok és leszek kedves öcsémuramnak
alázatos szolgája bátyja
Mikes Kelemen m. pr.

P.S. Kedves öcsémuram, e' volt az első, talám utolsó is lesz ez a kérésem, hogy küldjön ked kalendáriumot, és jegyezze fel ked a kedves Kriska húgom innepét, mert semmiféle kalendáriumba nem találok Kriskát.
Hogy megtudja ked, én 90-dikbe születtem augustusba.


4
BÁRÓ HUSZÁR (BOÉR) JÓZSEFNEK
Rodostó, 19. martii 1761.
A Felséges királynénk itt lévő ministerinek engedelmiből írok.
Kedves lelkem öcsémuram, adja a mi megváltónk, hogy ezen levelem találja kegyelmedet friss jó egészségben.
Kedves öcsémuram, az elmúlt esztendőben tizenötödik septembris datált levelét csak a szíveknek vizsgálója tudhatja, mely szívesen vettem, annál is inkább, hogy igen későre vettem, és csaknem esztendőre, amely irtóztató idő a válaszvárásnak, és ha Abafája Amerikában volna, a választ későbbre nem lehetett volna vennem. De az anxietast, amelyben addig voltam, bőven megjutalmaztatta ked, a hozzám való atyafiságos szeretetével, amelyet örömmel látom a ked levelében, és amely egynehány fonttal súlyosabbnak tészi terhét kedtől való elrekesztésemnek. De a keresztet nem válogatni, hanem hordozni kell.
Azt írja kedves öcsémuram, hogy aki kedves társától megvál, nemcsak a pecsétje és köntöse, hanem minden világi dolgok feketévé válnak. Engedje meg ked, hadd mondjam meg atyafiságos szabadsággal az erről való gondolatomat, gondolom, hogy kednek minden jóakarói helyben hagyják.
Kedves öcsémuram, az Isten olyan ritka jó erkölcsű társát vette el kedtől magának, akiről holtig kell emlékezetet tenni, a holtig való imádsággal, belső gyászolással és olyan szomorúsággal, amely az Isten akaratjával ne ellenkezzék. E' pedig belső szokás és kötelesség, amelynek mindenkor kell tartani. A külső szokás, amely a gyász, azt véghezvivén minden ahhoz tartozandó móddal, szükséges-é, hogy ked magát a holtig való gyászra ítélje, és gyászával a gyermekeinek holtig való szomorúságra okot adjon? Csak énnekem a ked fekete pecsétje nehéz, hát azoknak az ártatlan lelkeknek fekete színt látni mindenkor egy olyanon, akiben vagyon minden gyönyörűségek és örömök! Bizony ki-ki jónak tarthatja annak az országnak a szokását, ahol a főtiszteknek nem szabad gyászolni, mert ők azt mondják, hogy a főtisztek a fejedelem és az ország emberei, és nem a magoké.
Azt írja ked, hogy gyermekkorbéli üsmerőseit ked is eltemette, valamint én, és hogy a teremtésünk földje jó sükeres volt. Adjunk hálát Istennek, aki eddig megtartott. A ked élete sokkal drágább az enyimnél, mert a ked élete a ked gyermekié és sok özvegyek, árváké. De öcsémuram, nevettem a ked mondását, hogy a kenyérben sokacskát hintettek volt előnkbe, vagy nem voltunk nagy étküek, mert abból igen kímélve enni, hogy tovább tartson, és az élet hosszabbodjék, az igen subtilis csalárdság volna.
Kedves öcsémuram, már most látom, hogy az Isten szereti Abafáját, mivel plebánusa vagyon (de mindenkor elhágy ked valami kis circumstantiát). Hogy ha a régi nagy kőtemplom-é a plebánia vagy más, mert talám tudja ked, hogy ott egy kis nénje fekszik kednek. Kérem öcsémuramat, ne sajnálja a tiszteletes plebánus uramat köszönteni, akinek szent imádságiba ajánlom lelkemet, és akinek egy drága litániát küldök.
Igen köszönöm öcsémuramnak, hogy megírta a kedves öcsémuraimnak esztendejeket, de hogy a kedves húgaimét is akartam megtudni, előre meg nem tudtam gondolni, hogy abban vagyon egy kis indiscretio. De micsoda könnyű annak megbotlani, aki a szokást nem tudja. Talám bocsánatot is várhatok, mert a tudatlanul való cselekedetet nem tulajdonítják véteknek.
Kedves öcsémuram, ne sajnálja ked köszönteni a kedves ángyomasszonyt, akinek jó egészséget kívánok, és igen alázatason arra kérek, hogy azt ne bánja másszor, ha olyan gyönyörű szép kis vendég érkezvén Abafájára, azt nékem megírják; ezt szeretem már én. Öcsémuram, az első leveliben azt írta volt ked, hogy Sándor öcsémuram Szőllősön vagy Terebesen fog megházasodni; a másodikában, hogy ángyomasszony egy kis fiacskával megszaporította a Huszár-familiát. Régen tudom azt, hogy a Maros vize hathatósabb a szőllősi víznél. Azt írja öcsémuram, hogy ángyomasszony várja Terebesről az atyjafiait. Tudom, hogy ott sokszor látta egy Prinyinek a temetésit barátok temploma előtt, tudom, a históriáját tudja. Lehetetlen, hogy meg ne nevezzem ángyomasszonynak a Prinyi urakot, akiket üsmértem, talám valamelyiket maga is üsmérte. Az öreg Prinyi Imrét, a főispánt, meg más ifiú Prinyi Imrét, Prinyi Andrást, Prinyi Jánost, ezek egy testvérek voltak, Prinyi Farkast, Prinyi Miklóst és a fiát, Lászlót, még egy ifiú Prinyit, a keresztnevére nem emlékezem; lehetetlen talám, hogy valamelyiket ne látta volna.
Köszöntse öcsémuram, a drága Kriska kedves húgomat, akit a lelkemben hordozok, és akinek megújítom kérésemet, hogy érettem imádkozzék, mind éltemben, mind azután. Azt pediglen megtiltják Sándor kedves öcsémuramnak, hogy azt nevesse vagy vizsgálja, hogy a húgom sokáig marad-é a templomban, ha későn fekszik-é le, ha az olvasóját koptatja-é, a könyvit szaggatja-é. Azt a húgom megengedi, ha őkegyelme a Márta életét követi, de őkegyelme se vizsgálja, ha a húgom Máriáét vette magának, mivel innét is pártját fogják, Kriska optimam partem elegit.
Köszöntse öcsémuram a kedves jókedvű Storophila Zsuzsi húgomat, akiben az Isten szeretete lakik, és aki oly ártatlanságában is szereti a keresztről olvasni. Hogy a húgomnak megtetszett a könyvem, a' nékem elég vigasztalás. Én is megvallom együgyűséggel, hogy azt kívánom, hogy még kereszt légyen.
Kedves József öcsémuram tudom, hogy nincsen otthon, a tanulásban foglalatoskodik. De öcsémuram, nem volna-é jó József öcsémuramnak még más ugyanolyan hasznos nyelvet megtanulni, valamint a deák nyelv. Hová lehet pedig szükségesebb nyelv, mint a német nyelv, amelyre mindennap szüksége lehet, akármely tisztségben légyen, és amely oly alkalmatosságokban lehet, hogy nagy szerencséjivé fordul. Annál is inkább, ha hadi szolgálatra adja ked, amelyre gondolom, hogy kednek is szándékja vagyon, mert ugyanis gyönyörűséggel lehet a gazétákban olyan erdélyi uraknak neveket olvasni, akik a hadakban vannak, azt ohajtanám, hogy az öcsémuram neve is azok között volna.
Kedves öcsémuram, a' bizonyos, hogy a gyermekkori dolgot igen megtartja az elméjiben, de az is bizonyos, hogy én, ha idősb vagyok is kednél, de a ked emlékezete sokkal idősebb az enyimnél, és csudáltam, mint emlékezik ked a hét esztendős korában lévő dolgokról. Hogy lehetett volna azt nékem meg is gondolnom, hogy legkisebb ideája lenne kednek rólam, annál is inkább, hogy úgy leírjon ked, valamint egy képíró. A szürke ló, a fürjészet, a sütőház jól jut eszembe. De kednek, hogy jutnak eszében? De hogy jut ked eszében, és miért nem felejtette el ked százszor a sütőházban való embertelen cselekedetemet, amelyet megvallom, hogy reá nem emlékezem. Immár azzal több rossz cselekedetimet tudom, talám azért inkább is jutottam kednek esziben, de bár jóért lett volna, és ne olyan rosszért, amelyet már most bánom, mert tudom és kérem öcsémuramat, hogy bocsássa meg, és ne kívánjon bosszút állani. De apropos, a konfirmációról azt írja ked, hogy nem emlékezik, hogy megbérmálták-é vagy sem. Abban teljes bizonyos lehet ked, hogy nem. Ha ked olyan gyermekkori dologról jól emlékezik, és a bérmálásról nem, az a bizonyos jele, hogy ked nincsen megbérmálva, addig nem is lehetett ked, valamíg az iskolában Kolozsvárra ked nem ment. Hogyne emlékeznék ked az akkori dolgokról? Mindezekből azt lehet kihozni bizonyoson, hogy ked, ha a hetedik szentséget felvette is, de a másodikát még nem. Adjon hálákot ked az Istennek, hogy eddig ki nem vette kedet, mert a' bizonyos, hogy egynéhány héttel hosszabb mulatása lett volna kednek a purgatoriumba. Kérem azért kedet, hogy felvenni el ne mulassa, eddig is csudálom, hogy aziránt valami kis skrupulusa nem volt kednek. Jaj! de talám se az öcséim, se a húgaim nem bérmáltattak. Adja az Isten, hogy azt olvassam a ked leveliben, hogy meg van ked bérmálva az egész familiájával.
Kedves öcsémuram, nem tudtam, hogy még több háláadással is tartozom a szegény apánknak, és hogy gratiát nyert volt nékem, de a gratia meg nem talált. Ha megtalált volna, nem volnék most itt talám. De ne csudáljuk-é az Isten rendelésit, aki nem akarta, hogy feltaláljon? Mert ha akarta volna, purgatoriumba lettem volna is, feltalált volna. Én ennek előtte húsz esztendővel sollicitáltam volt a gratiát az itt lévő ministernél, de csak a' volt a felelet: nec nominetur in vobis! Kedves öcsémuram, amely Istennek eddig gondja volt reám, azután sem hágy el. Már ezután kevesebb rakás kenyérrel érem bé, mint eddig, csak az Istennek szentelhessem ezt a kevés ideig tartó életemet. Mi kell egyéb, csak az Istent kell éheznem és szomjúhoznom, aki az Istennel bé nem éri, az igen fösvény, mondja egy nagy Szent. Én itt sokkal magánosabb életet élek, mint egy mikházi barát, mert ők egymással társalkodhatnak, beszélnek, de énnékem nincsen senki is. Ha egy olyan nagy hatalmas király, akinek szüntelen való udvarlói voltanak, mégis azt mondotta: respice in me, et miserere mei, quia unicus et pauper sum, hát én bezzeg inkább elmondhatom. Azt elmondhatom, hogy unicus vagyok, de azt nem mondhatom, hogy pauper, mert az Istent megbántanám, mivel az a pauper, aki minden szükségestől megfosztatott. Nem is tudom, miért szokták mondani: nihil habenti nihil deest, e' csúfos mondás, de ezen a meg más mondáson az elme megnyugszik, hogy akinek az elég nem elég, annak soha semmi nem elég.
Kedves öcsémuram, azon panaszolkodik ked, hogy savanyó borai termettek, oh! mely édesek azok Abafáján, és mely keserűek nékem itt az édes borok! A ked gabonás házát az idén meg nem szaporíthatom, se az asztogokat, mert most akartam volna búzát küldeni, de az emberek, akiknek olyan fekete búzájok vagyon, nem akartak adni, tartván attól, hogy elegyes ne légyen másféle búzával, amely könnyen megtörténik, mikor nyomtatnak. Mert itt nem csépelnek, hanem szánforma vastag deszkával nyomtatnak. A szán eleiben két lovat fognak, aki hajtja, a szánra ül, hogy nehezebb legyen, és így egyszersmind a búza is ki van nyomtatva, a szalma is igen apróra törődik, vágódik; mondom vágódik, mert a széllyes, vastag szánforma deszkák egészen bé vannak alól verve kovákkal, amely könnyű dolog, mert a deszkák lágy fából vannak. Az egész országban minden ló, marha azt az apró jó szalmát eszi. Úgyis már az idén már csak ősszel vetné el ked a búzát, azért mihent a búza érik, és aratnak juniusnak a közepin, ha azt érem, magam szedek a violaszínű búzából, akkor tudom, hogy nem lesz elegyes. A hétszer hozó szőllőmagból sem küldhetek, venigét küldhetnék, de nem lehet a levélben tenni, hanem a magjából annak idejében küldök. Hanem a paketumba gyapotmagot küldök, amelyet a kertben el lehet vetni aprilisnek a vége felé, de a sok esőt nem szereti. Küldök tisztító seprűnek a magját, amely kis apró veres magok, azt is akkor vetik. Itt a mezőn vetik, mert sok van, ott a kertben vethetni; olyan magos, valamint a török búza, a levele éppen olyan, igen ritkán kell vetni. Küldök még ugorkamagot; amikor szokták, ezt is olyankor kell vetni. Az idevaló nem olyan vad, mint ott nálunk, nem csipkés, hanem sima, mind igen hosszú, mind vastag s egészséges. Itt a csecsszopó gyermekek azzal élnek nyárba. A magok között találkoznak gyűrűben való vagy pecsétnyomó kövek; azután küldök ugyan a magok között három kigyónyelvet, amely igen nagy raritás, Málta szigetiből hozák, csak elhiszem, hogy vagyon valami haszna, de én nem tudom. Az egyiket ángyomasszonynak, a kettejét a két húgomnak. Legyetek okosak, valamint a kigyó és együgyűek, valamint a galambok.
Azt írja öcsémuram, hogy irigyelve olvasta, micsoda szép metszetlen lovak vannak itt. Bizony nemcsak irigyelni, hanem csudálni azoknak szépségeket, amelyeket a képíró le nem írhatná. Sok országbéli szép lovakat láttam, de egy sem hasonlít ezekhez, mert ugyan örömmel, aviditással és csudálva nézheti az ember őket és imádhatja teremtőjeket, mert ezek mind ama filagra munkák a többihez képest. De meg hogy tanítják itt azokat a nagy jámborságra, szelidségre, a nagy gravitásra, hogy mikor valamely pompás alkalmatossággal látja az ember azokot a drágán felöltöztetett lovakot, akik nagy csendességgel hordozák nagyfejű urakot, ők az olyan nagy csendességű lovakot szeretik. Ki a pompákban olyankor ha valamely paripa meg találná magát nyeríteni, a' bizonyos, minden becsületit elvesztené, soha többé pompára nem vinnék, mert a török utálja a lónyerítést, kivált maga alatt. Talám ugyan azért nem is nyerítnek itt a lovak. Hát még öcsémuram, miképpen látnak itt a nagy urak istállóiban a lovakhoz, azt csak a' hiheti el, aki látta, micsoda nagy kényeztetéssel, micsoda szorgalmatossággal, micsoda nagy tisztasággal bánnak itt vélek, hogy az ugyan bálványozás. Azért mondják a franciák, hogy itt vagyon a lovak paradicsomja, és az asszonyok pokla.
Öcsémuram, lehet-é olyannak, akinek csak egy pénz ára esze légyen, olyan absurdus okát adni annak, hogy miért nem nyerítnek itt a lovak. Nem tudom, micsoda régi monumentumból vonta ki azt a szép titulusát, de azt tudom, hogy ebben az országban a nemességet nem üsmérik, annál is inkább a Libanum hegye között, ahonnét való, ott mind olyan nemesek vannak, valamint történt egy prímással Magyarországban. A prímás egynéhány urak előtt beszélleni kezd az eleiről, az atyjáról, hogy micsoda nemesember volt. A többi között egy tréfás úr monda a prímásnak: a' való nagyságos uram, hogy a nagyságod atyját az egész falu tudta, hogy micsoda nemesember volt, mert minden csudálta, mikor estve visszátért a mezőről, mint fénylett az armálisa a hátán. A prímás csak elmosolygatta magát, a breviariumot vette a kezében. Az oda való nemzetet coptoknak híják, a tartomány igen sovány, a lakosok igen szegények, igen sok katolikus vagyon közöttök, a Szentszéket üsmérik fejeknek a vallás dolgában. Ott ám a lovakat nem látni, jobb is lett volna annak a libanusi grófnak nemtudommal felelni, mintsem irtóztató okot adni, hát úgy itt a lovak mind monstrumok volnának.
Azt írhatom hírül, hogy a húsvét ihon vagyon, egyik böjtből a másikában kell szállanom, mert itt tavasszal kételenségből való mértékletességet kell tartani; főképpen mikor a másféle keresztények is böjtölnek, valamint most történt, mert semmit nem árulnak. A mészárszék üres, de az idevaló ember hat árán sem adná el bornyúját, ha megtudja, hogy megölik. Hanem az a reménségem vagyon, hogy közel vagyon a törökök böjtje, akkor bővebb a mészárszék, mert a' való, hogy nappal igen keményen böjtölnek, alusznak is, hanem étszaka esznek viradtig. Úgyannyira, hogy egy szegény török, amit esztendeig szerzett, egy holnap alatt elkölti. Akkor pediglen az ő missionariusok, a dervisek, azok prédikállanak. Azok olyanok, mint nálunk a barátok, fejérben járnak, az övökön egy rettentő olvasó, amelynek mindenik szeme olyan nagy, mint egy dió. Ezeket mind szenteknek tartják, mert meg nem házasodnak. Ezek is egynéhányféle szerzetből állanak, az egyik szerzet istentelenebb és csalárdabb a másikánál, mindenik csak kötélre való. Hogy megrövidítsem a levelemet, lehetetlen, hogy meg ne írjam, mint jártam egy dervissel.
Egykor egy pappal messze kimentem sétálni, aki tudott törökül. Egy híd mellett leülve egy dervist találunk. A dervis felkél, hozzám jő, azt kérdi tőlem, ha van-é pénz nálam? Egy polturát akarok néki adni alamizsnában, el nem vészi, hanem azt mondja, hogy adjak néki egy izlotot, amely harminc poltura. A dervis elvészi, én megkérdem, ha visszáadja-é, ígéri, hogy visszáadja. Azután elkezdi a rettentő sok áldást, az izlotot pedig szüntelen az orcájához köszörülte; látta, hogy nehezen várjuk végit a sok berbitelésinek, ő is már elfáradott volt, elhagyja. Akkor a páter kéri visszá az izlotot, de a dervis azt feleli: várjatok, mert még a jova hátravan az áldásnak. Újontában elkezdi a sok zűrzavar áldást, és akkor az izlotot csak a szakállához súrolja. Azt is elvégezvén, a páter kéri visszá az izlotot. A dervis azt feleli, hogy: gondoljátok meg, hogy az az izlot egy hitetlennek erszényiben visszámégyen, a'már az én szent szakállomhoz ért, azt visszá nem adhatom. Nem lehetett nem nevetni csalárdságát. Ő is nevette, mint reá vett.
De már azt is meg kell mondanom, hogy Mahumet mint rendelte a böjtöt. Az ő doktori tanítják, hogy Mahumet böjtöt akarván rendelni az övéinek, a mindenhatóhoz felment, és azon kérte az Istent, hogy vegye gondviselése alá az ő népit, és tiszteletire hatvannapi böjtöt fog rendelni közöttök. A mindenható elfogadta, és jóváhagyta. Mikor leszállott volna az égből, a harmadik égben találta a Krisztust, aki kérdette tőle, hogy mi dologban volt a mindenhatónál. Mahumet mindent megmondván, a Krisztus mondotta néki, hogy sokat ígértél, azt a tiéid soha meg nem tartják. Mahumet ismét felmégyen, és azon kéri az Istent, hogy a böjt hadd légyen ötven napig való. Az Isten azt jóváhagyja. Mahumet ismét a harmadik égben találván a Krisztust, elébeszélli, hogy mit végzett volna. A Krisztus mondotta néki, hogy: a te híveid azt az ötven napot soha meg nem tartják, én az enyimeknek csak negyvenet rendeltem, mégis nehezen tartják. Mahumet ismét felmégyen, és kéri az Istent, hogy engedjen el még húsz napot. Az Isten arra is reá állott, és úgy harmincat böjtölnek. A Krisztus pedig miért vagyon csak a harmadik égben? Azért, hogy mikor a mennyekben akart menni, úgy találkozott, hogy egy gombostő volt a köntösiben, a mennyekben pedig semmi földi dolog nem mehet.
Az anyánkról való kérdésemre, hogy öcsémuram meg nem felelt, könnyen elítélhetem az okát.
Azt írja öcsémuram, hogy a fiatfalvi atyafiak igen elholtak, elfogytak, Abafáján pedig hálá Istennek szaporodnak a Huszár Mátyás fiai. Amely Béldi János úrról írja ked, hogy üsmérhettem, úgy tetszik, hogy akit én üsmértem, Pálnak hítták, és idősebb volt nálamnál.
Kedves öcsémuram, ilyen formában minden üsmeretségből kifogytam Erdélybe, nem is emlékezem már másról, egy nagy úron kívül, aki ha még él, sokkal öregebb nálomnál. Méltó is mind a hosszú életre, mind az úr nevet viselni, és akinek a kedvesebb erkölcse a kegyesség volt. Én Kemény Simon urat tudakozom, ha él-é még. Ne sajnálja megírni öcsémuram.
Lelkem öcsémuram, annak igen örülök, hogy a könyvemet vette ked, de még annak inkább örülök, hogy ked azt ítéli, hogy másoknak is hasznára lehet. Arról már nem gondolkodhatom, mert a providentia jó kézhez juttatta. Énnékem még több spirituális könyveim is vannak, amelyeket szívesen kívánnám, hogy hazámban másoknak lelki hasznokra lehetnének, ha ked szabadságot ád reá, én azokat béküldeném. Ide gyakorta jőnek szebeni kereskedők. Az első könyvet az itt lévő követ nagy jóakarattal elküldötte, az Isten áldja meg, azt is mondotta, hogy akármikor küldjem hozzája a levelemet, elküldi. Én is assecuráltam, hogy soha más úton nem írok, hanem azon a fő úton, amelyen a lelkem üsmereti is megnyugszik, de átallom azt a jó úri követet búsítanom a könyvekkel, azonkívül is a postán nem lehet. Mindazonáltal azon ügyekezem, hogy a kereskedőktől elküldhessem a követ engedelmével, hogy a fő úton vehesse öcsémuram. De akármikor légyen a béküldés, csak azon kérem öcsémuramot, hogy addig tartsa meg mind őket, amíg nem írok öcsémuramnak, hogy melyiket kinek adja.
Kedves öcsémuram, tudom, hogy kednek egyik szíves kívánsága a', hogy én is a Felséges fejedelmünknek a hívei között lehetnék. Abban bizonyos légyen öcsémuram, hogy alázatos legkisebb hívének tartom magamat, erre mind az isteni, mind az emberi törvény kötelez, ha szinte olyan szerencsétlen vagyok is, hogy a kegyelmes égnek kapuján kívül kell lennem. Ezt annál is inkább elhiheti ked, hogy semmi más ok nem mondatja velem, hanem csak az igazság.
Úgy tetszik, hogy a hosszú epistolának egyszer csak véginek kell lenni, és arra vigyázni, hogy unadalmas ne legyen. Noha bizony nehéz, mikor elvégezem, mert úgy tetszik, hogy mindenik levél nékem az utolsó levelem. És kérem, hogy a kötelességgel megegyező atyafiságos szeretetből még éltemben ki ne rekesszen, a szentséges atyánk tartsa meg kedet kedves familiájával együtt, és ajánlom magamat kedves lelkem öcsémuramnak atyafiságos szeretetében és
maradok
alázatos szolgája, bátyja
Mikes Kelemen m. pr.


5
Báró Huszár Sándornak (az előbbi levél folytatása)
Kedves öcsémuram!
A ked legelső írásban tett köszönetit már nem lehetett kedvesebben vennem, mint ahogy jól megáztattam szeretettel és örömmel való könnyhullatásimmal. Adja Isten, hogy az atyja nyomdokát követhesse ked. Kérem arra kedet, hogy bujdosásban lévő bátyjáról el ne felejtkezzék, de szeretettel való emlékezettel. Az Isten tartsa meg kedet ángyomasszonnyal és a kis Antalkóval együtt, ut videas filios filiorum tuorum et pacem super Israël.
maradok
kedves öcsémuramnak
igaz szolgája bátyja
Mikes m. pr.

A magok között talál a nagy öcsémuram 11 követ. A négye közüllök meg vagyon metszve, gyűrűben valók, azok olyan antikvitások, amelyek igen ritkák itt is; a három kigyónyelvet is ott kell keresni.
A ked levele franciáson volt titulálva, azt nem hittem volna, hogy Abafáján francia iskola légyen. De mit mondjak? Sok szép dolgok vannak most Erdélyben, amelyek nem voltak időmben.

A VÁROS DESCRIPTIOJA SÁNDOR ÖCSÉMURAMNAK

Lakunk partján a tengernek
Töltjük napját életünknek.
Annak gyakran nagy zúgását
Halljuk s látjuk hánykodását.
Abban nagy halak jádzanak,
Örömökben ugrándoznak.
De a partján, akik laknak,
Szomorúan suhajtoznak.
Régen napot jőni látjuk
A tengerből, s azt suhajtjuk.
Város kies helyen fekszik,
Mely a szemnek szépnek tetszik.
Constancinápolyba ha mégy,
Húsz mélyföldhöz még ötöt tégy.
Szép oldalra van építve,
Szőllőheggyel körülvéve.
Szépnek várost nem mondhatni,
Se azt rútnak nem tarthatni.
Ez országban akárhol jársz,
De szép várost itt nem találsz.
Az élethez mi szükséges,
Mondhatom, hogy itt bővséges.
Sok százféle árut hoznak,
Mellyel boltokat itt raknak.
Itt hajóra azt mind teszik,
Császár városában viszik.
Itt az aer oly változó,
Amint a nép hazudozó.
Télbe délig tüzet gyújthatsz,
Délután ablakot nyithatsz.
Nyárba délig nagy meleg van,
Estve felvedd, ha mentéd van.
Beszélj földe jó voltáról,
Hallgass kedves lakásáról.
A tél hideg, igen szellős,
És amellett igen esős.
Lakni városba kedvesen,
Arra okod éppen nincsen,
Mert a tavaszt másutt várják
Nagy örömmel, s azt ohajtják.
Itt pediglen tőlle félünk,
Ahhoz tartva közelítünk.
Okát annak kitalálnád,
Ha ez várost sokat laknád,
Mert gyakran az mirigyhalál
Tavasszal itt sokat sétál.
Tavasz kezdete igen rút,
És a vége a széptől fut.
A nyár meleg, minden kiég,
Alig marad egy kis zöldség.
Az ősz tehát legkedvesebb,
Azzal gyümölcs nem édesebb.
Mit mondhatni tehát jónak,
Hogy az íze jó az bornak.
Olcsósága a kenyérnek,
Melyet mondhatni fejérnek.
Asszonyokat itt ha látnál,
Keresztet magadra hánnál,
Mert mindenik egy ijesztő,
Nem különb, mint egy kísértő.
Fekete szőr a mentéjek,
Fedezve van orrok, fejek.
A fejek van bépolálva,
Csak a szemek van kinyitva.
Azt nem mondom, hogy szaladnál
Tőllök, ha vannak házoknál,
Mert ott más köntösbe vannak,
Mint mikor az utcán járnak.
Örmény, görög lakadalmon
Ne kapj ott a vigasságon.
A hegedűt ott rángatják,
A füledet csikorgatják.
Annak nincs több, csak két húrja,
Melynek ízetlen az hangja.
Soha többet egy nótánál
Azon vonni nem hallanál.
Örmény menyasszonyt pompával
Viszik estve sok gyertyával.
Ki templomba vőlegénnyel
Megesküszik nagy örömmel.
Másnap menyasszonyt utcákra
Viszik házakról házakra.
Annak fejét bétakarják,
Hogy ne lásson, azt akarják.
Orrára könnyen leesne,
Ha segítsége nem lenne,
Mert kétfelől azt vezetik,
Öregasszonyok segítik.
A menyasszony büszkén megáll
Minden háznak kapujánál.
Ott keszkenyőt a nyakára
Tésznek, meg mást a vállára.
Onnét elébb megindítják,
Meg más háznál megállítják.
A vőlegény pillangóson
Előtte mégyen pompáson.
Az utcákot hogy béjárván,
Elég ajándékot kapván,
Viszik vőlegény házához,
Hol kezdenek vigassághoz.
Ott a sok nép kiáltozva
Kíséri őket táncolva.
A vőlegény férfiakkal
Vigadoz atyafiakkal.
Van menyasszony más szobába
Asszonyokkal mint rabságba,
Nem kell enni, se nem szólni,
Keservesen csak kell ülni.
Ott kell ülni, mint egy képnek,
Nem engedik látni szemnek.
A vőlegény menyasszonyát
Nem üsméri oldalcsontját.
Öt nap tart a lakadalom,
Annyit még az unadalom.
Öt nap múlva megláthatja,
Szabadoson azt bírhatja.
Akkor válik, mint tekinti,
Szép-é, rút-é, kell szeretni.
Lakja várost négy nemzetség,
Örmény, görög, zsidó, törökség.
Ez mindenik tart más vallást,
Külön-különféle szokást.
Hogy lehetne ott egyesség,
Ahol hitbe van különbség.
Ne kívánjad ott a lakást,
Sok ideig a mulatást,
Ahol három napján hétnek
Három vasárnapot ülnek.
Péntek itten a töröké,
Szombat pedig a zsidóé,
Vasárnapot keresztyének
Üllik, mert ez a törvények.
Itt a sok per és a patvar,
Amely véghezmégyen hamar.
A bíróhoz aki mégyen,
A markában pénzt is vigyen.
Fizetni kell a perlőnek,
Szintén úgy a másik résznek.
Ha valakit itt megvernek,
Fizetni kell a verőnek.
A vertet is láncra teszik,
Fizetésre kénszerítik.
Bíró erre csak azt mondja,
Okát ennek csak azt adja,
Vertnek bűne nem lett volna,
Tehát meg nem verték volna.
Itt a bíró igazságot
Ha szeretne, s nem jószágot,
A nép hamis, csalárd lenne,
Istenre sem tekintene.
Ez a jó föld azért tetszik,
Olyan rossznak azért látszik,
Hogy itt töltünk esztendőket,
Unadalmas sok időket.
Minden tetszik bujdosónak
Hazáján kívül soványnak.

***