Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Török
műemlékek Magyarországon
Turkish
Historical Monuments in Hungary
Érd
Minaret (az
összedőlt Hamza bég dzsámi minaréja), 16. sz., sóskúti durva mészkőből építették.
Érd, Ófalu, Mecset utca
Az
Ófaluban áll az egykori dzsámiból magmaradt, a XVI. század második felében épült
minaret, ami a pécsi és az egri mellett a harmadik az országban. A kiegészített
toronyból szép kilátás nyílik a környékre. A minaret müezzinerkélye és sisakja
villámcsapás következtében megsérült, a dzsámi elpusztult, építőköveit széthordták.
Varsányi János 1847-ben már a magányosan álló csonka tornyot örökítette meg művészi
rajzával. Az 1962-65 közötti régészeti ásatás eredményeit alapul véve készítette
el Ferenczy Károly építész a helyreállítási terveket. A részleges rekonstrukció
során, a kiegészítések olyan anyag használatával és formában történtek, amelyek
a mai látogató számára egyértelműen megkülönböztethetőek az eredeti építési anyagtól
és lehetséges megjelenéstől. A dzsámi visszaépítésére még csak kísérletet sem
lehetett tenni: a Mekka felé tájolt, egykori templombejárattal szembeni Mihráb
fülkét vasbetonból készítették el, a templom sarkait vasbeton lámpákkal jelzik.
A toronyba a templom belsejéből induló lépcsőn feljutva lehetett belépni. Ma egy
vasbeton lépcső vezet fel a torony bejáratához. Az érdi minaret zömökségével tűnik
ki, mindössze 23 méter magas. A török torony külső kőkonzerválási munkái 1999-ben
készültek el.