Kuklis Kálmán: Milarepa élete és szemelvények dalaiból, tanításaiból (Terebess Ázsia E-Tár)

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kuklis Kálmán
MILAREPA ÉLETE
ÉS SZEMELVÉNYEK DALAIBÓL, ILLETVE TANÍTÁSAIBÓL
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: www.negral.hu

A Jézus születését követő évezred első századai - a tulajdonképpeni középkor - lelki megújulást várt és követelt az elanyagiasodott, földhözragadt emberiségtől. A Gondviselés, igaz életű, tiszta és emelkedett lelkületű embereket küldött terveinek végrehajtására. Gondoljunk csak néhány kiemelkedő szellemre ebből a korból. Többek között a spanyol rendalapítóra Szt. Domonkosra, aki megnyerő és szeretetteljes egyéniségével, kiváló meggyőző és szervező képességével megalapította a mindmáig eredményesen működő dominikánus szerzetesrendet vagy a dominikánus szerzetessé vált Nagy Szt. Albertre, aki Albertus Magnus néven vált egyházának nagy tanítójává és püspökévé; gondoljunk utóbbinak tanítványára és barátjára Aquinói Szt. Tamásra, aki nemcsak éles eszű és nagy koncentráló képességű szónok és tanító volt, hanem misztikus átélések boldog birtokosává is válhatott. Feltétlenül meg kell még említenünk Assisi Szt. Ferencet, a kisebb testvérek kiemelkedő szentjét, aki a szegénységet életformaként tűzte maga elé és valósította meg első követőivel együtt, s aki az életszentség olyan fokát érte el, hogy részesedhetett a krisztusi stigmatizációban. Sokan gyülekeztek köréje követői, akikkel megalapította a Kisebb Testvérek Rendjét, amelyet halála után róla: Ferences Rendnek neveztek el.

Ám nemcsak Európában vált szükségessé a krisztusi tanítások tisztaságának megőrzése és az emberek szélesebb rétegeihez való eljuttatása, hanem Ázsiában is tovább, tágabb körben kellett terjeszteni Buddha megvilágosító tanát, a Dharmát. Az isteni üdvtervnek keleti emberek számára adott részeként kell felfognunk, a nagy küldött, Gautama Buddha tanításait.

A Dharma (törvény, tan) követője, majd tanítójaként lépett fel a középkorban a tiszteletreméltó guru, a nagy szent: Milarepa, aki a Dzsecün (tiszteletre méltó mesterek megszólítása) megszólítást érdemelte ki híveitől.

Milarepa a tibeti Kjanga Ca helyiség egyik legszebb, négyoszlopos, nyolctornácos házában született Kr.u. 1052-ben, neve Mila Thöpaga (Öröm Hallani) lett.

Négy éves lett Mila, amikor leánytestvére született, akit Peta Gönkjinek (Boldog Őriző) neveztek el. A jómódú család gazdagságban töltött élete nem sokáig tartott, mert a családfenntartó apa Mila Sherab Gyalcen, fiának hetedik évében maghalt és végrendeletében nagybátyjára és nagynénjére bízta feleségét és két gyermekét, valamint tekintélyes vagyonának és birtokának kezelését, fia nagykorúvá válásáig.

Az apa azonban nem ismerte közvetlen rokonai valódi természetét, hiszen a megbecsült feleségét Nyangca Kargyent és két gyermekét cselédi sorban tartotta a kapzsi nagybácsi és nagynéni. Sem rendes ruhát, sem tápláló ennivalót nem adott nekik. Úgyhogy az örökségtől megfosztott édesanya felidézte a közmondást, mely szerint: "Bízd csak a vagyonodat másokra, és házőrző eb leszel saját ajtód előtt."

A falusiak némelyike sajnálta, másik részük viszont gúnyolta a póruljártakat. Milának már gyermekkorban kijelölték leendő feleségét, akit Zeszének neveztek. E leányka szülei vigasztalták a becsapott és megalázott kis csonka családot, és juttattak egy-egy cipőt, vagy ruhadarabot számukra.

Amikor Mila elérte a 15 éves kort, akkor édesanyja összehívta a rokonságot és a szomszédokat egy nagy lakomára, és ott bejelentette: miután fia elérte a nagykorúságot, nősülni akar és földjeit, nyájait, birtokát saját kezelésébe akarja venni. Az apa végakaratát a hamis nagybácsi olvasta fel a lakomán, aki a végén kijelentette, hogy öccse a vagyontárgyakat mind tőle és feleségétől kapta kölcsön, és unokaöccsük halálakor csupán visszaszállt rájuk a saját tulajdonuk. Ráadásul még egy közmondást is a becsapott család ellen fordított, amikor is így szólt: "Jobban jársz, ha kancsóval próbálod meg kimérni egy rohanó patak vizét, mintha gonosz népekkel kötsz alkut."

Ennyi galádság hallatán Mila édesanyja elájult. Mivel a négyoszlopos, nyolctornácos házukból is kiutasították őket, a rokonoknál húzódtak meg és ették a szegények kenyerét. Elmenőben a gonosz nagybácsi gúnyosan még ennyit mondott: "Ha szegény vagy és a küzdésre gyenge, akkor varázslással harcolj ellenünk. "

Az elszenvedett sok igazságtalan megaláztatás Mila anyjában bosszúvágyat keltett. Fiát felszólította a bosszú végrehajtására. Még megmaradt saját szántóföldjének felét eladta, és fiával megfogadtatta, hogy keres egy fekete mágiához értő lámát, aki megtanítja majd nemcsak vihar felkeltésére, hanem életek kioltására is. Ha mindez nem sikerül, akkor saját magát pusztítja el. - mondta az édesanyja.

Mila megtalálta a varázsló, mágus lámát, annak társával együtt. Mindkettő előtt felfedte életét és igazságtalan kisemmizésüknek történetét. Minden értékét, sőt saját életét is felajánlotta tanítóinak, azért hogy beavassák a fekete mágia tudományába.

A varázsló lámák egyike elküldte legidősebb fiát Mila szülőfalujába, a fiú által elmondottak ellenőrzésére. Mikor meggyőződtek az elbeszéltek valódiságáról, akkor a mágusok egyike beavatta az ifjút a vihar és jégeső felkeltésének mágiájába, másikuk pedig az emberi életek kioltásának sötét praktikájába.

Elkövetkezett a bosszú órája. A galád nagybácsi legidősebb fiának az esküvői lakomáján 35-en ültek az asztalnál. Az udvaron lévő karámban és istállójában igen sok ló szorongott. A mágus láma és Mila varázslására a lovak megvadultak és rúgásaiktól a ház központi tartóoszlopa eltörött és a födém a tetővel együtt rászakadt az ünneplőkre, akik valamennyien szörnyethaltak. A gonosz nagynéni és nagybácsi éppen az udvaron tartózkodott, s így tanúi lehettek a szörnyű pusztulásnak. Mila anyja látva bosszúja beteljesedését, hangos szavakkal mondott köszönetet a bosszúálló démonoknak, és ezzel magára haragította faluja népét, akik őt és fiát is meg akarták ölni.

Mila megrettent a varázslás következményeitől, a démonok által bemutatott 35 vérző szívtől és fejtől. Anyja azonban továbbra is ragaszkodott a falu lakóinak megbüntetéséhez és kérte Milát, hogy jégesővel pusztítsa el a határ gabonatermését.

Rendkívül gazdag termés mutatkozott a gabonaföldeken, amikor Milarepa a szülőfalujához közel eső dombról pusztító erejű jégesőt varázsolt a termőföldek fölé. A jeges vihar teljesen tönkretette a kiválónak ígérkező termést.

Néhány kivételtől eltekintve Kjanga Ca lakói mind ellenségüknek érzik ezek után Milarepát, sőt annak édesanyját is, és mindkettőjüket meg akarják ölni.

A gonosztettek - jóllehet az igazság érvényesítésének érdekében történtek - felébresztették az újdonsült varázslóban a bűntudatot és ezért elhatározta, hogy életének hátralévő részében csupán a jót fogja szolgálni és a Dharma, a Tan nemes ösvényén kíván tovább haladni.

Ebbeli elhatározását közölte varázsló mesterével, aki helyesnek ítélte döntését és megajándékozva útjára bocsátotta.

Milarepa tehát elindult új gurut keresni. A Cang-völgybeli Rongtön Lhága (Rongtön, az Istenek Boldogsága) nevű híres lámához vezetett az útja, akinek átadta ajándékát: a bála finom gyapjúszövetet, a jakkal együtt, amely azt hátán cipelte. A láma által képviselt "Nagy Beteljesülés" jógamódszere azonban nem volt Milarepa számára megfelelő, így a láma gyapjúinggel megajándékozva őt, tovább küldte Drovo Lung (Búza-völgy) kolostorába, Naropa híres indiai jógi tanítványához, akit Marpa, a Fordítónak neveztek. (A Fordító nevet azért kapta a láma, mert a magasztos Naropától kapott szent iratokat szanszkritból tibeti nyelvre fordította.)

A Rongtön lámától kapott gyapjúing már alapfokú beavatást jelentett és a Repa elnevezés használatára jogosított. Így lett Mila fiúból Milarepa.

További útja során, a kereső Milarepa nem ismerte fel a földjét éppen szántó Marpában a keresett mestert, aki azonban felkínálta neki a bemutatás lehetőségét, annak fejében, ha felszántja a még megműveletlen földdarabot. (Később ez a földdarab a Szükséges Előfeltétel-nevet kapta.)

Amint a láma házához ért a fiú, ott látta egy párnákra fektetett szőnyegen ülni a Gurut, aki felszólította, hogy most már tiszteleghet előtte. A tanítványjelölt lehajolt, a homlokával megérintette jövendő tanítója lábfejét, majd azt a saját fejére tette. Elvégezve e tiszteletadást, előadta kérését: " Ó Tiszteletreméltó Guru! Megrögzött bűnöző vagyok a Cang-fennsíkról, aki azért jöttem hozzád, hogy felajánljam neked testemet, beszédemet és tudatomat. (Ez a lemondás a jelenségvilágba vezető három kapuhoz - test, beszéd és tudat - való ragaszkodásról.) Kérve kérlek, láss el engem étellel, ruhával, lelki-szellemi útmutatással és segíts ahhoz a képességhez, melynek birtokában még ebben az életben elérhetem a Buddha fokozatot, a teljes szellemi megvilágosodást."

Marpa, a Fordító, miután meghallgatta Milarepa bűneinek részletes feltárását, így válaszolt: ''Elfogadom felajánlásodat és részesítelek a tanításokban, de élelemről és ruháról magadnak kell gondoskodnod. Ha pedig közölném veled az igazságot, csupán kitartásodtól és igyekezetedtől függ eléred--e a teljes megszabadulást még ebben az életben, vagy sem."

Mivel a megszabadulásra vonatkozó tanításokért esedezett Milarepa gurujától, az így válaszolt kérésére: "Ü és Cang tartományokban lévő tanítványaim nem tudnak meglátogatni, mert a hegyi rablók és pásztorok elveszik tőlük a magukkal hozott ajándékokat. Zúdíts a rablók szántóföldjeire jégverést, mert ez most vallási kötelességed. Ha megtetted, részesítelek a kért tanításokban."

Miután hatalmas jégverést varázsolt Milarepa a kért vidékekre, ismét kérte mesterétől az útmutatásokat.

Marpa azonban csekély értékűnek vélte a jég kártételét, ezért újabb feltétellel állt elő, melynek értelmében Lhótrak hegylakói közül el kellett volna varázslással pusztítani Milarepának néhányat, mert ezek akadályozták Nyal Loró-beli tanítványok Marpához jövetelét.

Amikor a parancsnak engedett Milarepa és mágikus formuláinak hatására Lhótrak hegyi lakói között véres viszályt szított, amelyben sokan meghaltak, akik közül többen is ellenségei voltak gurujának, aki ezek után így szólt hozzá: "Te aztán értesz a varázsláshoz!" Ekkor el is nevezte őt mestere Thucsen-nek, Nagy Varázslónak. Amikor a megszabadító igazságokra terelődött a szó, a guru azt válaszolta, hogy gonosztettekért nem ad cserébe igazságokat.

Ezek után azt kívánta mestere Milarepától, hozza helyre a pásztornépek gabonatermésében tett kárt és támassza fel a lhotrakiak által megölteket.

Ezek már olyan követelmények voltak, hogy a mesternek el kellett ismernie követeléseinek túlzott szigorúságát, mégis új feltételt szabott a Nagy Varázsló számára: építsen házat a kijelölt helyen fia számára.

Még félig sem készült el a ház, amikor lebontatta a félig kész épületet Milarepával és az építkezéshez felhasznált köveket visszavitette azokra a helyekre, ahonnan származtak. Ezután kör, félhold, háromszög, majd négyszög alapú házakat építtetett Milarepával, és a félig kész állapotukból lebontatta azokat. A sok kőcipeléstől már kisebesedett Milarepa háta. Ebben az elkeserítő helyzetben egyetlen vigasztalást Damema, a Tiszteletreméltó Anya, Marpa felesége nyújtotta a fiatal tanítványnak, aki vigasztalta, erősítette és reményt ébresztett a csüggedőben. A kétségbeesett, de béketűrő fiú háta már merő egy seb volt, amelyet guruja is megvizsgált és pihenést engedélyezett a sérült számára. Amint kissé begyógyultak a sebek, a két félbehagyott építmény befejezésére utasította tanítványát a láma.

Néhány régebbi tanítvány ünnepélyes beavatására készültek a kolostorban. A Tiszteletreméltó Anya biztatott, álljak a beavatandók közé, mert - szerinte - már megérdemeltem a beavatást, - mondta Milarepa. Ám a guru észrevette őt a beavatandók között és megszégyenítve durván kitaszigálta azok sorából.

A legközelebbi avatáshoz Damemától egy értékes türkiz ékszert kapott a Nagy Varázsló, azzal a meghagyással, hogy azt ajánlja fel gurujának a szertartás előtt. Amint megpillantotta mestere a fiatal tanítványt a beavatásra várók között, elvette tőle felesége türkizét, mondván, hogy az őt illeti, mert a felesége tulajdona az övé is. Ezzel fogta a fiút, és földre dobta, majd kivetette őt a mandalából (varázskör, melyet színes porból, vagy homokból készítenek a földön, padlón vagy asztalon.) Ezután felragadta a botját, hogy elnáspángolja az engedetlenkedőt, de ebben egyik tanítványa meggátolta. Végül is kiugrott az ablakon a póruljárt fiú. A történteken azután annyira elkeseredett, hogy elhatározta, más gurut keres magának.

Mesterének egyik régebbi tanítványához, Ngoktön Csödorhoz ment, akinek ajándékképpen elvitte a Damema által elcsent becses ereklyéket és rubin olvasót, melyek Nárópától, a Nagy Gurutól származtak, valamint a Marpa által írt ajánlólevelet, melyet szintén a Tiszteletreméltó Anya írt férje helyett. Ngoktön nagyon örült a Nárópa ereklyéknek és kolostora oltárának legbelsőbb szentélyébe zárta azokat.

Ngoktön láma meghívást kapott Marpától, a Fordítótól, fia, Dode Bum házának felszenteléséhez. Magával kellett vigye a "gazfickót", ez Milarepa volt. Az ünnepi asztalnál aztán kiderült, hogy Damema írt levelet Marpa nevében Ngoktönnek is, és ő küldte az ajándék Nárópa ereklyéket is. A Nárópa ereklyék - köztük a rubin olvasó - visszahozatalára utasította a dühös Marpa, Ngokpa lámát. Milarepát elkeserítette, hogy Tisztelendő Anyát és Ngokpa lámát is bajba keverte, ezért elkeseredésében saját életét akarta kioltani. Ngokpa láma és a többi jelenlévő alig tudták lebeszélni végzetes tettének elkövetéséről.

Amikor Marpa már tisztán látta tanítványa, Nagy Varázsló távozásának okait, haragja megenyhült és bölcs beszédében megindokolta és tisztára mosta minden - az ügyben szerepet vállaló - személy jóindulatát és tevőleges jóakaratát.

A következőkben Marpa láma részletesen megindokolta, mit és miért mondott és tett Milarepával, amióta nevezett őt választotta gurujául. Többek között így nyilatkozott: " Ha lehetőségem nyílott volna rá, hogy e szellemi fiamat kilenc alkalommal végső kétségbeesésbe hajszoljam, úgy tökéletesen megtisztulhatott volna valamennyi gonosztettétől." Biztosította a továbbiakban teljes jóindulatáról és arról, hogy nemcsak élelemmel, hanem tanításaival is ellátja majd tanítványát annak elvonultságában.

Milarepa alig akart hinni ennek a nagy változásnak és örömében sírva fakadt, majd tiszteletet téve leborult mestere előtt.

Elkövetkezett végre a várva várt beavatás szertartása, melynek során közölték Milarepával új nevét: Mila Dordzsen Jalcen (Mila Gyémánt Győzelmi Lobogó), valamint azt is, hogy a türelmes, szelíd és engedelmes magatartás megteremte a maga gyümölcsét.

Milarepa tehát megszenvedte a bosszúállás során a fekete mágia segítségével elkövetett bűntetteinek nagy részét és elindult a szellemi fejlődés magasabb ösvényén, kitűzött célja felé, amely a vétkektől való teljes megtisztulás és a Buddha (megvilágosodott) fokozat elérése volt.

A következők során guruja által előirt meditációit egy befalazott barlangban végezte 110 napon keresztül. Ennek végén mestere előtt a következő dalt énekelte. (Nagyszerű képesség, hogy a tanítvány meditációinak eredményét rögtönzött dalban képes közölni gurujával, vagy hallgatóságával. Mellesleg Milarepának nagyon kellemes énekhangja volt.)

Részlet a teljes szövegből:

Ó Guru, szellemi fiaid gyülekezetének,

szavaidat beteljesítő tanítványaidnak,

valamennyiüknek, követőikkel egyetemben

őszinte tisztelettel hódolok!

A világ összes birodalmában

bármi létezzék,

hadd legyen felajánlásom része,

miként saját testem, melyről jelenlétedben lemondok,

hogy egyenként megtisztulhassak minden bűnömtől!

Mások által szerzett érdemeknek örvendek;

lendítsd hát kiterjedt mozgásba a Tan kerekét,

s ameddig a szamszára ki nem ürül (szamszára - létforgatag).

Ó Dicső Láma kérlek, ne hagyd el térségét!

Himnuszom erényhalma szolgálja a lények érdekét!

A fiatal tanítvány elkövetkező meditációjának színhelye: Zang Phug (Réz Barlang) volt, ahová szintén befalaztatta magát. Egyik reggel mély alvásba merült és álmában megjelent szűkebb hazája, születésének helye, lakóházuk, anyja, testvérhúga Peta és egykori jegyese Zeszé, valamint rokonai. Olthatatlan vágy ébredt benne! Még egyszer látni szülőfaluját és szeretteit. Haladéktalanul felkereste guruját és a következő dalban tárta elő kérését:

Ó Aksóbhja Mester, maga a Nagy Együttérzés!

Engedd meg e koldusnak, hogy még egyszer

láthassa otthonát Ca nyomorúságos vidékén!

Bár a vagyonból nem sok maradt,

a következők felkeltik aggodalmamat:

házamat, a Négy Oszlop és Nyolc Pillér nevűt,

szívesen látnám, vajon összedőlt, vagy sem.

Szentírások alkotta könyvtáramat,

szívesen látnám, vajon tönkrement-e, vagy sem.

Jól ismert földemet, a Vorma Háromszöget,

szívesen látnám, vajon a gyom benőtte-e vagy sem.

Idős anyám testét, amely hordozott engem,

szívesen látnám, vajon egészséges-e vagy sem.

Egyetlen húgomról, Peta Gönkjiről,

szívesen megtudnám, elkerült-e hazulról,

Zeszéről, kit a karma rendelt nekem,

szívesen megtudnám hogy jegyességét fenntartja-e.

Szomszédomat, Junggyal nagybátyámat,

szívesen látnám, vajon él-e még.

Kegyetlen nagynénémet, a Tigris Démont,

szívesen látnám, vajon meghalt-e vagy sem.

Családunk lelki támaszáról, Köncsog Lhabumról,

szívesen megtudnám, vajon köztünk van-e még.

De különösképp elviselhetetlen a sóvárgás

testi-lelki szülőanyám után;

ezért kérlek, engedj haza csak még egyszer,

s hamarosan visszatérek!

Néhány figyelemfelkeltő tanács után a Guru a következő énekben rögtönözte mondanivalóját:

Namo! A jóságos Mesterhez szólok,

kinek életrajza maga az útmutatás,

ha meditálsz rajta!

Ha túl sokra vágysz, zaklatottá válik elméd,

őrizd hát szívedben a tanítás lényegét!

Mert a sokaságban elvész, ami fontos,

lehet számtalan fád, ha gyümölcsöt nem hoz;

hiába erényteli, aminek nincs valóság alapja,

olyan tanulság, mely nem felismerés magva;

bár sok a magyarázat, egynek sincs haszna.

A legfőbb érték, minek szívbéli haszon az eredménye;

aki gazdagságra vágyik, erre van szüksége!

A Tan ösvénye módszer a zavaros érzelmek megszelídítésére;

aki biztos alapra támaszkodna, erre van szüksége!

A lemondásban megnyugvó tudatnak irányadó az elégedettsége;

aki a legjobb mesterre vágyik, erre van szüksége!

A létforgatag könny ízű; a lustaságot épp ezért add fel,

s a vadon sziklaerődjében,

barátok nélkül, istenek lakhelyén, egymagad

a tudat lovát szüntelen megülő tudattal,

miközben tested szentély, istenségek otthona,

hatni kezd a legjobb orvosság; a zavartalan figyelem áldása.

Megadtam az útmutatást neked, hogy a végső célt, amelyért élsz,

akadálytalanul elérhesd.

Engem, a tanítást és önmagad:

fiam, mostantól te tartod a kezedben hármukat.

Romlástól, töréstől, sorvadástól mentesen

gazdag lombozatuk és termésük legyen!

Marpa, a Fordító látva tanítványa sóvárgását volt otthona után, fájó szívvel készült a búcsúztatására, mert tudta, hogy abban a földi életben már nem fognak találkozni. Milarepa indulása előtt Mestere áldását kéri.

Ó Aksóbhja Mester, maga Vadzsradhara!

Először visz nincstelen koldusként Cang felé utam,

alázatos tanítványodként először látom viszont otthonom.

Az atyai láma együtt érző jósága révén

Cangban, a Szilma-hágón

tizenkét hegyi istennő fogad majd engem;

könyörgésem hozzád szól, áldott Mesterem!

A Három Drágaságra bízva magam,

a három szinthez tartozó dákinik kíséretében,

miközben társam az ébredés szelleme,

s a félistenek, démonok, nyolc rendje járul elébem,

ártó ellenségektől nincs mit félnem.

Tőled mégis ezeket kérem:

fogadj és vezess a jelen s következő életben!

Hárítsd el minden akadályom!

Óvd meg testem, beszédem és tudatom!

Segíts jókívánságaim teljesüléséhez!

Erősíts meg az együttérzés képességében!

Támogass a tantrikus átadás útmutatásaiban!

Hadd éljek hosszan, egészségben és boldogan!

Te, aki ismered e koldus örömét és bánatát,

áldd meg, hogy beteljesíthessem a hegyvidék magányát!

Marpa, a Fordító válaszként a következő dalt énekelte:

(részlet a dalból)

Tisztelet a guruk mindegyikének!

Dharmára méltó és alkalmas fiam,

bárcsak elnyernéd a Buddha dharmakáját!

Recitált nektárízű vadzsra beszéded

bárcsak beteljesítené a szambhógakája áldását!

S megvilágosodás gyökerű tudatod törzsén

bárcsak kibontakozna a nirmánakája lombozata!

A láma elmondott vadzsra-szavait

bár szívedben őriznéd, és sohasem felednéd!

A jidamok és dákinik áldása

bár életed gyökereként léteznék!

A tanvédő istennők

bár szüntelen oltalmad jelentenék!

E mélységes előjelű jókívánságok

bárcsak hamar teljesülnének!

A Darma szerint cselekvők együttérzése

bárcsak megtartana -mindhárom időben.

(A két közölt dalban szereplő szanszkrit kifejezések magyarázata: dákinik = védő szellemek; tantrikus átadás = az írás vezérfonala, vagyis "Ami kiterjeszti a tudást"; Dharmára méltó = tanra; tanításra, törvényre méltó; Buddha dharmakája = a tökéletesen megvilágosodott tudat; vadzsra-beszéd = örökérvényű beszéd; szambhogakája = nyolc tökéletes tulajdonságot elsajátított buddhák képessége, a tökéletes adottság szent teste; nirmánakája = szent megtestesülés; jidamok = védő istenségek).

Daméma, a Tiszteletreméltó Anya sűrű könnyhullatással búcsúztatta szeretett lelki fiát és befejezésként még ezt énekelte:

Jókívánságaim bárcsak teljesülnének!

Bár Dharma-gyakorlással viszonoznál minden kedvességet!

A búcsúzkodás után, a jóga légzésgyakorlatok révén olyan képességre tett szert Milarepa, hogy az egyébként több hétig tartó hazavezető gyalogutat három nap alatt tette meg.

A valóság képe, amely szülőfalujában fogadta, lesújtó volt. Az otthon pusztulását, édesanyjának halálát, húgának eltűnését s ezek feletti bánatát a következő dalban énekli meg:

Te kegyes, változhatatlan Úr!

Marpa, a Fordító, úgy, mint mondottad,

otthonomban a kísértések fogságában:

megtaláltam a tanítót, ki a dolgok mulandóságára megtanított.

Add, hogy kegyelmed áldásában

e tanítótól hitet és tapasztalást nyerjek.

Jelenségében és tartalmában minden dolog állhatatlan,

bizonytalan, változó.

Elkülönültségében minden földi lét

valótlan és tartós haszon nélkül való.

És így ahelyett, hogy haszon nélküli dolgot művelnék,

már csak Isten igazságát akarom keresni.

Atyám életében kicsi volt még a fiú,

miután megszülettem és nőttem, meghalt az apám.

De ha tudva ismertük volna is egymást, - sovány haszon –