Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mikszáth Kálmán
TÖRÖK REGÉK ÉS TÖRTÉNETEK
(1877)
Forrás: Mikszáth Kálmán Összes művei, Kritikai kiadás, 28. kötet (Elbeszélések 2.)
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár


A PASA MACSKÁJA

Hogy a török milyen jó szívű nép, mutatja ezt a nálunk, Európában csak most alakuló állatkínzás elleni egyletek lassú terjedése, míg náluk már mintegy szívük sugallatából szelídek, sőt néha úgyszólván előzékenyek az állatok iránt. Szép költői vonás ez ozmán testvéreinkben. Kiknek módjukban volt látni valaha török temetőt, feltűnhetett nekik, hogy a sírt egy kőlap fedi, melynek közepén hosszú nyílás van, a nép hite szerint az ítélet angyalának ki- s bejárásul hagyva, a kőlap négy szegleteire pedig egy-egy lyukat vágatnak, amelyben a meggyűlő esővíz a fákon fészkelő madarak italául szolgáljon. Városaik és falvaik utcáin, főleg ott, hol élelmiszereket árulnak, tömegesen heverésznek a kutyák, egész biztonságban érezve magokat, mert senki sem bántja, hanem kíméletesen kikerüli őket minden igazhívő muzulmán, mintha valami nagyságos urak volnának. Közönségesen ismert dolog, hogy a jószívű török megveszi a marhák tüdejét, máját s pacalját, és kiosztja az utca kutyái közt, vagy megvásárolja a kalitkába zárt madarakat, hogy azokat szabadon bocsáthassa. És ezer meg ezer ily apró vonást lehetne felhozni, mely a törökök figyelmes bánásmódját az állatok iránt egész költői világításba helyezné.
Legtréfásabb példa erre, Mevlevi pasa macskája, melyet a pasa kimondhatatlanul szeretett, mintha saját gyermeke lett volna. Órákig elgyönyörködött vörhönyeges szemeiben, elsimogatta villanyos, tarka szőrét, nyalatta vele a kezeit. A pasa kemény, harcedzett férfiú volt, s úgy mondták: semmi sem képes őt meglágyítani a világon, csak e macska nyávogása.
Egy napon éppen csibukozott a főúr, pamlagán ülve, kedvenc macskája pedig drága hímzésű kaftánja egyik csücskén ült és szundikált, midőn a szultán hírnöke lép be, felrántva az ajtót s jelenti, hogy Sztambulban lázadás tört ki, a pasa azonnal üljön lóra, egy pillanatot sem késve, különben ő is hazaárulónak fog vétetni s számíthat selyemzsinórra.
Mevlevi pasa a hírnök lihegve elmondott szavaira rögtön fel akart ugrani, hogy kardját felkötve, a lázadók megfékezésére induljon, de egy pillantás az édesdeden szundikáló macskára minden bátorságát elvette. Kétségbeesve gondolt arra, hogy a szegény állatot, ha a díványról megmozdul, okvetlenül fel kell ébresztenie. Rettenetes habozás vett erőt rajta. Megdöbbentő válságos helyzet volt. Vagy mozdulnia kellett és akkor a macska fölébred, vagy maradnia és akkor tarthatja nyakát a selyemzsinór alá.
"Oh, Allah! mit tegyek? - kiáltá a pasa, kezeit tördelve. - Sugallj egy mentő eszmét!"
S Allah megkönyörült rajta. Tekintetét, mint legközelebbi időkben az Abdul Medsid szultánét, egy az asztalon heverő ollóra irányzá. Mevlevi oly örömmel, mint aki a puskaport feltalálta, nyúlt a kisegítő szerszám után s gondosan elnyírta vele a drága kaftán azon részét, melyen a macska szunnyadozott.
Mevlevi Sztambulba száguldott jó kedvvel, s midőn nehány óra múlva a csőcselék szétverése után visszatért, kedvence még akkor is ott bóbiskált a megcsonkított kaftán levált szárnyán, melynél drágább, szebb ágylepedője még sohasem volt egyetlen macskának sem.


II. MAHOMED SZULTÁN ÉS AZ ÉPÍTÉSZ

II. Mahomed, a nagy hódító, bár egyike volt az ozmánok legigazságosabb uralkodóinak, ingerlékeny és könnyen fellobbanó lévén, nemegyszer ragadtatott igazságtalan tettekre is, mint az ilyen emberek legtöbbször, bármily becsületesek legyenek is egyébként.
A nevezett padisah egy nagyszerű mecsetet építtetett Sztambul negyedik halmán, egy Christodulos nevű görög építész által, megparancsolván neki, hogy a mecset mindenekben tökéletes legyen, és fényre, pompára nézve felülmúljon mindent, még az Ezeregyéjszaka regéit is.
A mecset fényes is lett és ragyogó a pompától, de a szultán mégsem volt vele megelégedve. Kivált azért lobbant iszonyú haragra, hogy alacsonyabb Aja-Sófiánál, az udvari mecsetnél, s haragjában Christodulos kezeit tövig elvágatta, hogy azokkal többé ne építhessen semmit.
Az építész elment a kadihoz (bíró) és bevádolá emiatt a császárt. A császár megidéztetvén a bíró által, megjelent és le akart ülni, de a bíró megparancsolta, hogy állva maradjon:
- Te vádlott vagy, padisah, és semmivel sem különb, mint más ember.
Az építész előadá, hogy a mecsetet a gyakori földindulások miatt építette alacsonyabbra, ezzel jót akart, mert azt óhajtá, hogy a mecset tartós legyen, ellenállhatván az idő minden viszontagságainak. A szultán ezért kezeit vágatta le s alkalmatlanná tevé családja fenntartására.
- Beismerem a vád igazságát - felelte az uralkodó -, de ismétlem, a mecset alacsony, minélfogva megérdemelte, hogy megcsonkítsam, amint ő megcsonkítá magasságában az Allah dicsőségére emelt épületet.
A bíró szigorú arccal vágott közbe:
- Padisah, a hatalom néha igazságtalanságra vezet. A te mecseted alacsonysága senkit sem gátol abban, hogy buzgón imádkozzék. Templomod minden kövei, ha merő drágakövekké válnának is, isten előtt nem volnának egyéb, mint haszontalan sár és por. Levágattad ezen ember kezeit s alkalmatlanná tetted őt családja ápolására. Rosszat cselekedtél s kötelességed azt, amennyire lehet, helyrehozni. Fizetni fogsz neki naponkint tíz aranyat. Ezt ítélem.
A szultán kérőleg fordult a bíróhoz, hogy változtassa meg ezen rá nézve terhes és lealázó ítéletet, de a bíró hajthatlan maradt.
- Jól van tehát - kiáltott fel az uralkodó egyszerre megváltozott hangon -, alávetem magamat ítéletednek, s jegyezd meg, hogy ezer szerencséd, miszerint az igazságos, mert ha irántam való tekintetből ez embert megkárosítod, e bárddal vágtalak volna agyon.
S ezzel elővoná a felsőruhája alá rejtett villogó, fényesre köszörült bárdot.
A bíró nem mutatott sem ijedelmet, sem meglepetést, hanem nyugodt méltósággal válaszolt:
- Elhiszem, padisah! Hanem te is hidd meg nekem, hogy jó szerencséd sugallta engedelmeskedni ítéletemnek és az igazságnak, mert ha dacolni mertél volna a törvénnyel, minthogy a padisah vérét ontani nem szabad, ez éhes tigrissel szaggattattalak volna össze.
S ezzel ő is fellebbenté a bírói széke mellett lévő függönyt, mely egy láncra kötött tigrist rejtett, melyet a bíró egy nyomással szabadon elereszthetett volna a láncról.