Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mester Béla
AZ ÉGI MEGBÍZATÁS MEGVÁLTOZÁSÁNAK TOPOSZA
A KÍNAI GONDOLKODÁSBAN
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


A kínai állambölcseletnek a hatalom legitimációjára vonatkozó két alapvető eleme, az uralkodó égi megbízatásának [tien-ming], valamint e megbízatás visszavonhatóságának, megváltoz(tat)ásának a gondolata a legkorábbi időktől, a kínai klasszikus szövegek jezsuita fordítóitól kezdve az európaiak Kína-képének a homlokterében áll. Ezt az érdeklődést részben magyarázza e toposzoknak a kínai hagyományban meglévő tényleges súlya, azonban nagy szerepet játszottak az európai állambölcselet hasonló, vagy hasonlónak vélt gondolataival vonható kényelmes párhuzamok is. Az alábbiakban arra vállalkozom, hogy rövid áttekintést nyújtsak a motívumnak a kínai hagyományon belüli filozófiatörténeti és vallástörténeti környezetéről, kitekintéssel a több-kevesebb kínai kulturális befolyás alatt élő északi lovasnomád népeknél megfigyelhető hasonló jelenségekre, majd végezetül néhány megjegyzést teszek az európai értelmezések némely jellemző sajátosságára.

Az uralkodó, pontosabban a dinasztia hatalmának égi megbízatásból való eredeztetése régi hagyomány a kínai kultúrában, e megbízatás megváltoztathatóságának gondolata pedig a Kung Fu-ce után leginkább tiszteletben tartott konfuciánus bölcselő, Meng-ce tanításához kötődik. Meng-ce néhány példára hivatkozik a hagyományból. Az első esetben, kérdésre válaszolva azt taglalja, hogy Jao nem adta át az Égalattit Sun-nak, hiszen az Ég Fia senkinek nem adhatja át az Égalattit. Megteheti azonban, - sőt, ez kötelessége -, hogy bemutassa kiszemelt utódját az Égnek, amely/aki jóváhagyja választását. Meng-ce szövegének gondolatritmusából, szóhasználatából látszik, hogy az Ég jóváhagyásának a jele az új uralkodónak a nép általi elfogadása. A következő példa kényesebb kérdést vet föl, az égi megbízatás megváltozásának konkrét lefolyását. A hagyomány által már legitimmé tett múltbeli dinasztiaváltásokra hivatkozva Meng-ce a főhivatalnokok kötelességévé teszi először az uralkodó figyelmeztetését, majd sikertelenség esetén trónfosztását. A Meng-ce érvelése szerint tehát - bárkit is tisztelhetünk a gyűjtemény e részének szerzőjeként - az Ég a megbízatást már az uralkodó valóságos trónfosztása előtt megvonta az illetőtől, így az ellene való fellépés, elmenve egészen a megöléséig, már nem egyéb, mint egy közönséges bűnöző elpusztítása. Fontos momentum az érvelésben, hogy ebben a folyamatban a köznép csupán passzívan vesz részt, 'elfordul' az uralmat rosszul gyakorlótól, sorsa rosszabbra fordulása pedig jel a helyzetet értelmezni tudó hivatalnok számára.
Meng-ce tanításának erről a részéről meglehetősen erős, és egymással össze nem egyeztethető vélemények vannak forgalomban Nyugaton és Kínában is. Egyfelől például Fung Yu-lan Meng-ce demokratizmusáról, sőt, más kontextusban (a 'kút-földek' kapcsán), szocializmusáról beszél, másik oldalról például L. Sz. Vasziljev az elméletet egyértelműen konzervatívnak tartja, mondván, hogy az a reformer császárok tradicionalista szellemű kordában tartásának eszköze. Meng-ce filozófiájának konzervatív volta, az őt közvetlenül követő nemzedékekre való viszonylagos hatástalansága régebben a sinológia közmeggyőződése volt, ebben a szellemben tárgyalja Masperón és Vasziljeven kívül, néhol náluk is jóval erősebben fogalmazva Tőkei Ferenc is. Ebből a szempontból némileg kivétel Fung Yu-lan, aki, - bár ő sem tulajdonít különösebb hatást a filozófusnak, - hosszan és tanulságosan elemzi mind már Konfuciusznál, mind külön és kiváltképpen Meng-cénél, hogy mit is jelent a konfuciánus 'nem alkotni, csak átadni' gondolat a filozófusok szövegkezelési gyakorlatában. (Főként Meng-ce kút-föld rendszerének kapcsán fejti ki, hogy a konfuciánus szövegkezelésének lényege a szövegek átadásán, azaz új és új interpretációján keresztül való alkotás).

A következőkben megkísérlem felvázolni a kínai gondolkodás történetében azokat a szálakat, amelyek Meng-ce korára alkalmassá tették az égi megbízatás ősi toposzát arra, hogy egy ilyen, az európai zsarnokölési eszmével összemérhető, ugyanakkor mégis a kínai hagyományból kinövő elmélet építkezzen belőle. Írásom végén röviden megemlítem a Meng-ce elméletével párhuzamba vonható, főként középkori európai elméletek értelmezésével kapcsolatos álláspontokat, amelyek véleményem szerint oldhatják azokat az értelmezői görcsöket, amelyeket Meng-ce gondolatainak az európai eszmetörténetbe való óhatatlan áthallásai keltenek. Teszek egy kitérőt a kínai hatalomról való gondolkodás ázsiai nomádokra tett hatásáról, illetve párhuzamairól, bemutatván, miért működnek a hatalomról való gondolkodás hasonló elemei náluk egészében mégis másként.


Az Ég kultusza

A Sang-Jin dinasztia idején az Ég tisztelete még egyet jelentett Sang-ti-nek, a dinasztia alapító ősének a kultuszával, akit emberalakban, óriásként képzelték el. (E vonása, valamint a tao-tie maszk tisztázatlan viszonya a kultuszhoz, illetve Sang-ti fecske alakjában való megjelenése persze eredetileg önálló mitológiai lények Sang-ti-val való későbbi azonosításának a termékei is lehetnek.) Sang-ti kötődése a csillagokhoz - égi palotája a Nagy Medve csillagképben, a kilencedik égben, trónusa a Sarkcsillagon - olyan, archaikusabb állapotot is tükrözhet, amelyben még magukat a csillagokat, csillagképeket tisztelték. Az uralkodó dinasztia ősével azonosított égisten koncepcióján akkor keletkezik az első repedés, amikor a Sang-Jin-eket legyőzi a Csou-dinasztia, amely úgy teremti meg hatalmi legitimációját, hogy Sang-tit saját ősévé nyilvánítja, miközben az megmarad a megdöntött dinasztia alapító ősének is. E nehezen értelmezhető helyzet megmagyarázására születtek az égi megbízatás megváltoztathatóságára való első utalások, így a Si king később állandóan idézett 235. verse. Itt még hangsúlyos a megistenült dinasztiaalapító ős, Ven-vang égi segítsége, (a vers először őt említi a dinasztia égi segítségeként), Ven azonban messze van attól, hogy Sang-ti-hoz váljon hasonlóvá, egyértelműen alá van rendelve az Égnek, amely/aki elveszi a tien-ming-et a Sang-Jin háztól, és a Csou-knak adja. A szövegben a dinasztia bukásának magyarázataként még a népre való utalás is megtalálható, amit Meng-ce utáni korokban könnyű az ő eszméit belegondolva olvasni. A régi szövegek közül még a Su king-ben találhatunk utalásokat az égi megbízatás átruházására. Közben a vallási kultuszban párhuzamos Sang-ti és az Ég tisztelete, és igazából nincsen látható funkciómegoszlás közöttük, bár az eltolódás világos: Sang-ti a ti-knek, megistenült uralkodóknak az őse, legnagyobbja és szimbolikus összefoglalása is egyben, és éppen személyes ős jellege miatt nehézkesen kötődik az új dinasztia uralkodóihoz. Az Ég viszont, talán kissé profánul fogalmazva, mindenkinek az atyja lesz, aki a fiává, vagyis császárrá válik, igaz, nem is ragaszkodik olyan elfogultan egy dinasztiához, mintha a szó szoros értelmében az ősük lenne. Látjuk, hogy a régi szövegekben is megvan minden motívum, ami később Meng-ce-nél. Ilyen értelemben tehát filozófusunk valóban jó konfuciánus módjára jár el: újrainterpretál régi szövegeket, azt emeli ki belőlük, ami tényleg bennük van, ugyanakkor valami teljesen újat alkot. A Si king és a Su king szövegeiben még annyira össze van keveredve a későbbi személytelen Ég tisztelete az egészen konkrét uralkodói őskultusszal, és annyira nincs még presztízzsel rendelkező, képzett hivatalnokréteg, hogy egy főhivatalnok uralkodót feddő kijelentése az Ég nevében valószínűleg ekkor még a nemzetségi kultuszba kívülről való beavatkozás képzetét (is) keltené. A Csou-kor végére azonban lényegében elenyészik Sang-ti kultusza, és - nyilván nem függetlenül a politikai helyzet legitimációs zavaraitól - az Ég, bár természetesen mindig az Ég Fia atyja marad, kultuszában egyre inkább elválik az uralkodó saját, valóságos őseinek a kultuszától, az Ég kultusza tehát kilép az uralkodó családi ügyeinek köréből. Bár továbbra is csak az uralkodó mutathat be áldozatot az Égnek, ez egyre kevésbé a dinasztia családi ügye, és egyre inkább szól az egész birodalomért. Ugyanakkor elterjed az ősök kultusza a köznép körében is, ami egyrészt csökkenti az őskultusz politikai legitimációs szerepét, másrészt bizonyos értelemben beemeli a köznépet, vagy egy részét legalább az addigi arisztokratikus erkölcsi és politikai rend sáncai közé. Ez a folyamat Meng-ce idejére már erősen érezhető lehetett, a Han-korra pedig egészen nyilvánvaló lett. (A Han-dinasztia sárkányától kezdve az eredetileg nemzetségi jelképek is a mindenkori császári hatalom szimbólumaivá válnak, egyre személytelenebbé téve a politikai hatalomhoz kötődő kultuszt; másrészt erre az időre egészen általánossá válik a köznépi őskultusz, talán a kínai etnikum déli expanziójával is összefüggésben, amikor a telepes parasztoknak is megadatik a nemzetség[i falu]alapítás lehetősége, így őssé válhatnak.) A köznépi őskultusz persze nem független a konfuciánus írástudók, elsősorban éppen Meng-ce tevékenységétől, amely a hsziao [szülőtisztelet] erényének elterjesztésére irányult. (Természetesen magának Konfuciusznak is vannak híres mondatai a nép szülőtiszteletének előnyeiről, sőt, praktikus politikai hasznáról, mely független a bizonytalan metafizikai tartalomtól, azonban a hsziao előtérbe helyezése valóban Meng-ce nevéhez fűződik). Mindezeknek a vallásos szokásokban megfigyelhető változásoknak a jelentőssé válását Meng-ce korára, kibontakozásukat pedig a Han-korra tehetjük, amikor az égi megbízatás meglétéről és elvesztéséről szóló égi jelek figyelése is rendszeressé válik.


Filozófiai környezet

Esetünkben két tényezőt kell feltétlenül figyelembe venni, Meng-ce reagálását a motista tanokra és itt tárgyalt nézeteinek viszonyát saját más elméleteihez. Az elsőről itt is elmondhatjuk, hogy Meng-ce, mint más esetekben, például az egyetemes [kiterjesztett, összekapcsolt] szeretet esetében, miközben hevesen vitatkozik a motistákkal, sok gondolatukat, fogalmukat átveszi. Mo-ce volt az, aki Meng-ce előtt a legmesszebb ment az Ég nem-hagyományos értelmezésében. Nála az Ég egyes helyeken, egyes interpretációkban közel jár egy filozofikus monoteizmus egyetlen istenéhez, az Ég akarata pedig egyfajta archaikus gondviseléshez. Érdekes, hogy a tien-ming-ben Mo-ce egy más jelentésárnyalatot emel ki, nem a kiszámítható szükségszerűségét, hanem a babonás fatalizmusét és öncsaló mentségkeresését, amit határozottan visszautasít. Meng-ce visszaveszi Mo Ti Ég-fogalmának egyénített önkényes akarat jellegét, és helyére a kiszámítható világ-, egyszersmind erkölcsi törvényt teszi a racionalizált ming-fogalommal. Meng-ce az Ég értelmezése esetében az egyetemes szeretethez hasonló módszert követ Mo Ti bírálatában: egész emberiségre, némely vonatkozásban az egész világra kiterjedő hatókörüket a 'civilizált világra' korlátozza. Összefüggésbe hozható az általában az 'emberi természet jóságáról' címszóval emlegetett elmélet is a politikai legitimáció Meng-ce-féle elméletével. Az emberi természetet rossznak feltételezve nem kerülhetett volna meg egy Mo Ti-féle, a bűnöket megtorló, a bűnöst bárhol fellelő bosszúálló Eget. Az a nézet, mely az embert erkölcsi tekintetben se jónak, se rossznak nem tartja, még mindig túl aktívnak tételezte volna fel az Eget Meng-ce elgondolásához képest, nem beszélve arról, hogy az eddigi két esetben a nép mint az uralkodó égi megbízatásának jele (állapotával és viselkedésével), nem képzelhető el. A túl jó emberkép nem rendelkezik elég meggyőző erővel (meg kell magyarázni az erkölcsi normától eltérő, 'rossz' viselkedést a jó emberben). Marad tehát az alapjában jó, de mindig csiszolandó ember, amely alkalmas arra, hogy jólétével és viselkedésével az uralkodó égi megbízatása meglétének vagy elvesztésének a jeleként szolgáljon. Nem nehéz itt észrevenni, hogy Meng-ce akarva-akaratlanul az írástudói elitet hozza kulcspozícióba, hiszen ennek a dolga a nép viselkedését, gondolkodását egyrészt állandóan csiszolni, másrészt, mint az égi jeleket, állandóan értelmezni. Ez az értelmiségi értelmező pozíció (ideáltipikusan az élete árán is a kormányzat jobbítását szolgáló beadványt író hivatalnok helyzete) az, amihez korábban egyszerűen nem volt elkülönült írástudóréteg, némely más társadalomban pedig papi rendek kerültek ebbe a helyzetbe.


Párhuzamok az ázsiai lovasnomád kultúrákkal

Az északi puszták népeinek és Kínának a kulturális kapcsolata, bár közismert, sokrétű és bonyolult. A vallási nézetek taglalásakor tekintetbe kell venni, hogy az archaikus rétegeket nehezen és bizonytalanul lehet csak felfejteni a mindkét területen elterjedt buddhizmus, Kínában pedig a hivatalos történetírás asszimiláló hatása alól. Figyelembe kell venni, hogy a hatás sokágú, sok minden nem egyenesen, hanem újabb pusztai birodalmakba beolvadó régebbi töredéknépek közvetítésén keresztül jutott tovább, például a türköktől a mongolokhoz. Nem zárható ki a visszahatás sem, így például Vasziljev feltételezi, hogy - legalábbis a korai időkben - egyes archaikus formák fennmaradását segítette az ezeket fenntartó barbárok folyamatos beolvasztása. Tisztázatlan, bár igen izgalmas kérdés, hogy a korai időkben melyik kínai fejedelemség kultúrája hatott inkább az északi szomszédokra. [Pl. Csiné?] A hatalmi szimbolika és legitimáció szempontjából számításba jövő közös motívum mindenekelőtt az általános tájolás, térkezelés. Azután az Ég és az őskultusz összefonódása, különösen az arisztokrácia esetében. A mongoloknál találjuk a dzsügeli áldozatot, amely jellegzetesen az Égnek szól (magas ferde póznán nyújtják mintegy az égbe az áldozati húst), ugyanakkor az ősöknek szóló áldozat, melyből a nem-családtag ki van zárva. (Ennek bármilyen csekély hatalommal rendelkező nemzetség esetén politikai jelentősége is van, a titkos történetben akkor említenek részletesen ilyen áldozatot, ha valakit kizárnak belőle. Ezzel tulajdonképpen kizárják az örökösödésből). A szó mandzsu változatának (dzsuge) jelentése 'éjnek idején áldozatot bemutatni a Nagy Medve csillagzatnak' [Kínában Sang-ti palotájának], a belőle képzett dzsukten főnév egyaránt jelent istenségnek és ősöknek bemutatott áldozatot. A mongolok és más nomád népek égkultusszal összefüggő hegykultuszának is lehetnek kínai párhuzamai. Egyesek szerint Eszege Malán halványuló antropomorf alakja és az erősödő absztrakt Ég-kultuszának kettősségében is a Sang-ti / Tien kettősséget figyelhetjük meg. Párhuzamos persze mindenekelőtt a nagykáni hatalom szoros kötődése az Örökkévaló Kék Éghez és annak megbízatásához.
A hatalmi legitimáció elemei, sőt fölépítése is hasonló tehát a kétféle társadalomban. Ami azonban nagyon eltérő, az ennek az eszmének a társadalmi beágyazottsága. A nomádoknál nincs meg az az elhivatott, hozzáértő tisztviselőréteg, amely hivatásetikájára támaszkodva intelmeiben el tudná választani a káni hatalmat a kán személyétől. A nomádok Kék Ege sokkal inkább hasonlít a monoteista vallások isteneire, mint ahogyan kisebb isteneik és baaturjaik is inkább az olümposziakra és a héroszokra hasonlítanak, mint a kínai 'szellemekre'. Így itt a hatalom melletti értelmiség szerepét is inkább egy papi rend tudja majd betölteni, mint ahogyan ez a világvallások elterjedésével így is történt, Kínában viszont ez a forma föl sem merült.


Az európai zsarnokölési elméletek újabb szemszögből

Meng-ce szóban forgó elméletének az értelmezését, legalábbis a régebbi irodalomban erőteljesen befolyásolta az (európai) interpretátor képe azokról az elméletekről amelyek hasonló problémákat hasonló érveléssel kívánnak megoldani. Itt a zsarnokölési elméletekről van szó. Mind a 'demokrata' és 'szocialista', mind a 'konzervatív' és 'arisztokrata' Meng-ce-portrék mögött megfigyelhető az elemző saját európai kultúrájának részét képező zsarnokölési teóriáról alkotott képének árnya. (Ez azokra a szerzőkre is jellemző, akik nem szimpatizálnak az illető elméletekkel. Náluk az tűnik ki, hogy ez az, aminek párhuzamként való említését el akarják kerülni.) Talán hasznos lenne végiggondolni azokat az újabb, figyelmesebb elemzéseket, amelyek a középkori politikai bölcselet zsarnokölés-elmélet hírében álló opusait, mindenekelőtt a minden későbbi politikafilozófiai iratnak mintául szolgáló Policraticust egyre kevésbé értelmezik úgy: 'Öljétek meg a zsarnokot!', hanem egyre inkább így: 'Ha zsarnokká válsz, meg fognak ölni.' Egy ilyen értelmezésben, amely kellő figyelemmel van az iránt, hogy e művek kiszemelt olvasója a király vagy a trónörökös, és mentes a belemagyarázott, ókori és újkori forradalmi republikanizmustól, a kínai és európai érvelés szerkezeti hasonlósága már tarthatóvá válik. Természetesen ez nem visz minket közelebb feltétlenül Meng-ce megértéséhez, de megszabadít attól a kényszertől, hogy egy vulgárisan és történetietlenül értelmezett európai elmélettel vonjunk párhuzamot, vagy éppen ellenkezőleg, elemzésünk kimerüljön annak bizonygatásában, hogy Meng-ce nem azt az elméletet vallja, amelyről mi ma Európában csak úgy gondoljuk, hogy eleink régen azt gondolták ...


Jegyzetek

1. Pl. Maspero, Henri: Az ókori Kína. Bp., Gondolat, 1978. p. 442-443., Fung Yu-lan: A History of Chinese Philosophy.Vol. 1. The Period of the Philosophers (from the beginning to circa 100 B. C.), translated by Derk Bodde. - Princeton, Princeton University Press, 1973. 117.p. skk.

2. "Áldozatot mutattatott be vele [Jao Sunnal], és az istenek meg voltak elégedve: így volt, hogy az ég elfogadta; az ügyek intézésének vezetését bízta rá, és az ügyek jól lettek elintézve: így volt, hogy a nép elfogadta." Idézi Maspero In: loc. cit.

3. Fung Yu-lan így értelmezi a helyet: "Mencius ideális kormányzatában, ahogyan itt leírja, a birodalom uralkodója egy Bölcs [seng] kell hogy legyen. Amikor ez a bölcs megöregszik, halála előtt választania kell egy nála fiatalabb Bölcset, és először ki kell próbálnia segédjeként. Amikor kipróbálta értékét, be kell mutatnia az Égnek, mintegy kijelentvén, hogy ez az általa jóváhagyott utódlás. Azután, amikor az idősebb Bölcs meghal, a fiatalabb a helyébe lép mint császár. Minthogy az Ég akarata kifürkészhetetlen, és valójában csupán a nép akarata fordul e fiatalabb Bölcs felé, annak a jeleként, hogy az Ég már átadta neki a birodalmat. Más szavakkal, bemutatni őt az Égnek valójában azt jelenti, hogy bemutatni őt a népnek." op. cit. 117.p

4. "Ha a fejedelemnek nagy hibái vannak, (a családjából való) minisztereknek figyelmeztetéseket kell hozzá intézniök; és ha ezt már több ízben megtették, és nem hallgatott rájuk, akkor le kell tenniök a trónról." (Lényeges, hogy itt Meng-ce az uralkodó nemzetségén belül kívánja rendezni a konfliktust a dinasztia uralmának fönntartásával. Az ő korában nincsen még meg az a sajátos hivatásetikával rendelkező hivatalnoki elit, amely számára majd éppen az ő gondolatai adnak jelentős szellemi muníciót a közéleti cselekvéshez.)
"Egy miniszter megölheti-e fejedelmét? [...] A rabló és gonosztevő az, akit úgy neveznek, hogy aljanép. Hallottam azt, hogy az aljanép Csou-t halálra vetették, de azt sohasem hallottam, hogy egy fejedelmet megöltek!" Idézi Maspero op. cit. p. 442-443.

5. Az ókori kínai filozófusok ránk hagyományozott szövegeinek gyűjteményei általában egyszerűen az illető mester nevét viselik. A valóságos szerzőség megállapítása ahhoz hasonló problémákat vet föl, mint amelyekkel az európai hagyományban pl. az Arisztotelész-filológiában találkozunk.

6. Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok a régi Kínában. Bp., Gondolat, 1977. 100.p.
Érdekes, hogy éppen ő utal a ko-ming kifejezés mai közszói jelentésére ('egyéni sorsfordulat', 'forradalom'), de csupán azért, hogy felhívja a figyelmet, mennyire nincs köze az eredetinek semmiféle lázadó eszmerendszerhez. Ugyanő hangsúlyozza, hogy - többek között - ez a hely lesz a hivatkozási alapja Kínában a későbbi cenzori intézménynek és annak a felfogásnak, hogy a főhivatalnok kötelessége élete árán is figyelmeztetni az uralkodót a dolgok rossz menetére. Vasziljev ezen intézmény és hivatásetikai érték kapcsán is ezek mélyen konzervatív voltát emeli ki, azon az alapon, hogy az uralkodó osztály részéről csak önző és reakciós törekvésekre lehet számítani. (Vasziljev munkáját sajnos néhol érezhetően befolyásolják a korabeli szovjet ideológiai és cenzurális viszonyok, annyira, hogy - mint itt is - nem lehet utólag eldönteni, mi az, ami a szerző véleménye, és mi az, ami kényszerből került művébe.)

7. Meng-ce, az arisztokrácia apologétája. In: Kínai filozófia. Ókor. I. Bp. Akadémiai K., p. 325-328.
Tőkei nem tartja szükségesnek, hogy ismertetésében kitérjen Meng-ce szóban forgó elméletére.

8. Érdekes módon még Csu Hszi kapcsán sem említi, pedig munkája megjelenésekor még egyértelműen e nagy középkori konfuciánus filológusnak tulajdonították az időközben elfeledett Meng-ce újrafelfedezését. Ma már, Han-kori, Meng-ce-re utaló vizsgaszövegek megismerése és elemzése után árnyaltabb a kép, de ez nem változtat azon, hogy Meng-ce kanonizálását Továbbra is Csu mesternek tulajdonítsuk. Az ókort követő alig néhány Meng-ce-említés szinte mindegyike az ókori filozófus misztikus-panteisztikus továbbgondolásáról beszél.

9. Az archaikus kínai csillagkultuszról ld. pl. Ecsedy Ildikó: A kínai állam kezdetei. Bp., Akadémiai K.,1987. című munkájának Az Isteni Földműves piaca című fejezetét. Ennek az állapotnak a figyelembevétele teszi érthetőbbé a li, 'szertartásosság' terminus eredeti értelmét: 'háló', '(égi) minta'. A mintakövetés gondolata mint legitimációs tényező mélyen beivódott a kínai gondolkodásba, megnyilvánul például Meng-ce itt elemzett gondolatmenetében is: a trónfosztás nem más mint égi előképének, a megbízatás elvételének földi követése.

10. Jobb híján használom az isten terminust a kínai vallásosságban tisztelt lények megnevezésére, tudván, hogy a görögökéhez, vagy akár a szomszédos türk és mongol népekéhez hasonló típusú mitológiáról, istenképzetről nem beszélhetünk. (Alig van világos vonásokkal körülhatárolt személyes istenség, a fönnmaradt történetek gazdagsága, színessége meg sem közelíti a görög, vagy akár a mongol mitológiáét. Hajlok arra a vélekedésre, hogy ez a sajátosság a korai írásbeliséggel, ezzel együtt a mitológiának a hivatalos történetírásban való kanonizálásával függ össze, ahhoz hasonló módon, amit, legalábbis Dumezil elemzése szerint, a görög hatások előtti római mitológiában megfigyelhetünk. Ennek a gondolatnak a kifejtése azonban itt most nem célom.)

11. Aggályosnak találom azonban Vasziljev elemzését, aki egysíkúan az állami ideológiává tett konfucianizmus hatásának, mintegy propagandájának tulajdonítja a népi őskultusz megjelenését.

12. Tőkei Ferenc: op. cit. Mo-ce. Az Ég akarata és Az eleve elrendelés elítélése című fejezetek.
Az Ég-fogalom jelentéseiről - Sang-ti-tól a végzeten és a természeten[!] keresztül az etikai elvig - ld. Fung Yu-lan op. cit. p. 30-31.
Uő. a végzetről (ming) szóló konfuciánus-motista vitáról): "Mind az Ég, mind a végzet valami olyat jelöl, ami az emberi erőt fölülmúlja [...] 'Meg kell próbálnunk legjobb tudásunk szerint tenni a jót, és ez minden'. Tetteink sikere vagy sikertelensége az [...] Égen vagy a Végzeten múlik. [...] A motista iskola [...] erősen támadta a Végzet fogalmát; azonban amit a konfuciánusok, vagy legalábbis Mencius és Hszün-ce a Végzeten valójában értettek, nem tartalmazott babonás elemeket és ennélfogva különbözött a Végzet motisták bírálta eszméjétől." Fung Yu-lan op. cit. 127.p.

13. Lőrincz László a délre néző jurtaajtót és az ebből eredő tájolást (Dél felé nézünk, jobbra Nyugat, balra Kelet, hátunk mögött Észak) határozottan kínai hatásnak tartja minden belső-ázsiai lovasnomádnál. (Mongol mitológia., Akadémiai K., 1975. P. 63-64.

14. A mongolok titkos története, mongolból fordította Ligeti Lajos, a verseket fordította Képes Géza. - Bp., Gondolat, 1962. 43-44. szakasz.

15. Temüdzsinnek a Burkán-kaldun hegyéhez intézett imájára szokás hivatkozni. Megjegyzendő, hogy némely türk nép a szent hegyeket is Tengrinek nevezi, mint az Eget.

16. Ez talán már az első jezsuita fordítókra is igaz, rendjüknek is meglévén a maga sajátos zsarnokölési elmélete.