Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Mathew
Bevezetés az ateizmusba

Közreműködött: Michael Wang
Fordította: Szilágyi András

http://www.memetika.hu/cikkek.htm
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy általános bevezetést adjak az ateizmusba. Miközben a vitás kérdéseket illetően mindvégig igyekeztem a lehető legsemlegesebb álláspontot kifejteni, az Olvasónak tisztában kell lennie azzal, hogy ez az írás csupán egyetlen nézőpontot képvisel. Arra biztatom az Olvasót, hogy további olvasással szélesítse látókörét és maga vonja le következtetéseit.

Annak érdekében, hogy a bemutatandó gondolatokat összefogottan, áttekinthető felépítésben ismertethessem, írásomat egy ateista és egy istenhívő ember közötti képzeletbeli beszélgetés formájában fogalmaztam meg. A képzeletbeli istenhívő összes kérdése azok közül való, amelyek az alt.atheism newsgroupban, annak születése óta, újra meg újra felbukkantak. Néhány más, gyakran ismételt kérdésre egy másik dokumentum adja meg a választ.

Megjegyzendő, hogy ez az írás szándékosan olyan kérdések megválaszolására összpontosít, amelyeket keresztény nézőpontból tesznek fel. Ennek az az oka, hogy a GYIK dokumentumok a ténylegesen feltett kérdéseket tükrözik, és tény, hogy elsősorban keresztény vallásúak igyekeznek az alt.atheism newsgroupban hittérítő tevékenységet folytatni.

Amikor tehát vallásról beszélek, elsősorban az olyan vallásokra gondolok, amilyen a kereszténység, a zsidó vallás és az iszlám, amelyek középpontjában valamilyen emberfeletti, isteni lény áll. A tárgyalás nagy része vonatkoztatható más vallásokra is, némely részére azonban ez nem feltétlenül áll.

Mi az ateizmus?

Az ateizmus az istenek létezésébe vetett hit hiányával jellemezhető. Egyes ateisták továbbmennek ennél, és úgy vélekednek, hogy bizonyos istenek nem léteznek. Az előző álláspontot gyakran "gyenge ateista" álláspontnak, az utóbbit "erős ateizmusnak" nevezzük.

Fontos, hogy megjegyezzük a két álláspont közötti különbséget. A "gyenge ateizmus" egyszerű szkepticizmus; azt jelenti, hogy nem hiszünk Isten létezésében. Az "erős ateizmus" több ennél: pozitív hit abban, hogy Isten nem létezik. Ne ess abba a csapdába, hogy feltételezed: minden ateista "erős ateista". Minőségi különbség van az "erős" és a "gyenge" álláspont között; nem egyszerűen mérték kérdése a dolog.

Egyes ateisták mindenfajta isten nemlétezésében hisznek, mások az általános tagadás helyett ateizmusukat meghatározott istenekre korlátozzák, például a kereszténység istenére.

De nem hinni Istenben nem ugyanaz-e, mint a nemlétezésében való hit?

Egyáltalán nem ugyanaz. Nem hinni el egy állítást csupán annyit jelent, hogy nem hisszük el, hogy igaz. Nem hinni el, hogy egy állítás igaz -- ez még nem jelenti azt, hogy azt hisszük: hamis. Lehet, hogy egyszerűen nem tudjuk, igaz-e vagy sem. Ez pedig az agnoszticizmushoz vezet el minket.

Akkor hát mi az agnoszticizmus?

Az 'agnoszticizmus' szót Huxley professzor alkotta 1876-ban, a Metafizikai Társaság ülésén. Meghatározása szerint az agnosztikus ember nem fogadja el az ("erős") ateizmus álláspontját, hanem úgy gondolja: a dolgok végső eredetét valamiért nem ismerjük és nem is ismerhetjük meg. Más szóval agnosztikus az, aki szerint nem tudjuk és nem is tudhatjuk biztosan, létezik-e isten.
Huxley óta azonban az 'agnosztikus' szót olyanokra is használni kezdték, akik nem gondolják azt, hogy a kérdés eleve eldönthetetlen, csupán úgy vélik, hogy az Isten létezése mellett vagy ellene eddig felhozott bizonyítékok nem elégségesek, s ezért határozatlanok a kérdést illetően.
Annak érdekében, hogy az agnoszticizmus fogalma körüli zűrzavart csökkentsük, azt javasoljuk, hogy az eredeti definíció szerinti nézetet nevezzük "szigorú agnoszticizmusnak", a második meghatározás szerintit pedig "empirikus agnoszticizmusnak".

A szavakkal vigyázni kell, a nyelv pontatlan kifejezőeszköz. Soha ne gondold, hogy ismered valaki világnézetét, ha csak annyit mondott magáról, hogy ateista vagy agnosztikus. Nagyon sok ember például agnoszticizmus alatt azt érti, amit itt "gyenge ateizmusnak" nevezünk, és az "ateizmus" szót csak az "erős ateizmus" értelmében használja.

Ajánlatos az óvatosság azért is, mert az "ateista" szónak olyan sok jelentésárnyalata van, hogy valójában nagyon nehéz az ateistákról általános kijelentéseket tenni. Az egyetlen dolog, amit biztosan lehet mondani, az, hogy az ateisták nem hisznek Istenben. Viszont az például, hogy minden ateista szerint a tudomány lenne a legjobb módszere a világ megismerésének, semmiképpen nem igaz.

És mi az ateizmus filozófiai igazolása vagy alapja?

Az ateizmusnak sokféle filozófiai megalapozása van. Ha tudni akarjuk, hogy valaki miért dönt az ateizmus elfogadása mellett, legjobb, ha megkérdezzük tőle.

Sok ateista úgy érzi, hogy a nagy vallások által bemutatott istenfogalom alapvetően ellentmond önmagának, és logikailag lehetetlen, hogy ilyen isten létezzék. Mások egyszerűen szkepticizmusból lesznek ateisták, minthogy nem látnak bizonyítékot Isten létezésére.

Több olyan könyv is van, amely az ateizmus filozófiai megalapozását adja. Ilyen például Martin: Atheism: A Philosophical Justification (Ateizmus: Filozófiai megalapozás) és Smith: Atheism: The Case Against God (Ateizmus: Perben Isten ellen) című könyve. Néhány más könyvet az "Atheist Media" című dokumentum sorol fel.

Némely ember természetesen anélkül ateista, hogy bármilyen logikai érve lenne világnézete igazolására. Egyesek számára egyszerűen ez a legkényelmesebb, leginkább a józan észből fakadó álláspont.

De nem lehetetlenség-e bebizonyítani valaminek a nemlétezését?

Erre az állításra sok ellenpélda van. Nagyon egyszerű például bebizonyítani, hogy nem létezik olyan prímszám, amely nagyobb, mint az összes többi prímszám. Természetesen itt jól meghatározott objektumokról van szó, amelyek jól meghatározott szabályoknak engedelmeskednek. Az, hogy az istenek és az univerzumok hasonlóan jól meghatározott objektumok-e, vita tárgya.

De ha feltételezzük is, hogy Isten létezésének lehetetlensége nem bizonyítható, akkor is vannak mélyebb okok arra, hogy Isten nemlétezését tételezzük fel. Ha feltételezzük, hogy valami nem létezik, akkor ez a feltevés bármikor megcáfolható mindössze egyetlen ellenpélda felmutatásával.
Másrészt, ha azt tételezzük fel, hogy valami létezik, és a dolog létezésének lehetetlensége nem bizonyítható, akkor a feltevés megcáfolásához bonyolult keresési eljárásra lehet szükség, melynek során a dolog összes lehetséges előfordulási helyét megnézzük, és megmutatjuk, hogy nincs ott. A gyakorlatban az ilyen alapos keresési eljárás gyakran nehezen kivihető, vagy egyenesen lehetetlen. A legnagyobb prímszám esetében nem áll fenn ez a probléma, mert arról be tudjuk bizonyítani, hogy nem létezik.

Ezért általános alapelv, hogy a dolgokról mindaddig azt kell feltételeznünk, hogy nem léteznek, amíg bizonyítékot nem találunk létezésükre. Még az istenhívők is alkalmazzák ezt az elvet az esetek túlnyomó részében. Nem hisznek például az unikornisokban, noha nem tudják bebizonyítani, hogy sehol a világon nincs egyetlen unikornis sem.

Isten létezésének feltételezése valószínűleg olyan feltevés, amelyet nem lehet ellenőrizni. Nem kutathatunk mindenütt, ahol Isten lehet, azért, hogy bebizonyítsuk: sehol sincs. A szkeptikus ateista tehát kiindulásként azt feltételezi, hogy Isten nem létezik, mivel ez ellenőrizhető feltételezés.
Azok, akik az erős ateizmus híveinek vallják magukat, általában nem azt állítják, hogy semmiféle isten nem létezik, hanem többnyire bizonyos vallások által leírt meghatározott istenekre korlátozzák tagadásukat. Ily módon, miközben lehetetlen lehet kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy semmiféle isten nem létezik, ugyanakkor lehetséges lehet annak bizonyítása, hogy (mondjuk) egy bizonyos vallásos könyv által leírt isten nem létezhet. Lehet, hogy még azt is be lehet bizonyítani, hogy egyetlen, ma létező vallás által leírt isten sem létezik.

Az a nézet, mely szerint egyetlen létező vallás által leírt isten sem létezik, valójában igen közel áll ahhoz a nézethez, mely szerint semmiféle isten sem létezik. Mégis elég nagy a különbség a két nézet között ahhoz, hogy ne legyenek igazából alkalmazhatóak azok az ellenérvek, amelyek annak lehetetlenségén alapulnak, hogy mindenfajta isten létét egyszerre cáfoljuk meg.

És mi van akkor, ha Isten lényege szerint érzékelhetetlen?

Ha Isten bármi módon kölcsönhatásba lép a mi univerzumunkkal, akkor ennek mérhető hatásokkal kell járnia. Istennek a mi univerzumunkkal való kölcsönhatása tehát érzékelhető kell, hogy legyen.
Ha Isten lényege szerint nem érzékelhető, az szükségképpen azt jelenti, hogy semmilyen módon nem lép kölcsönhatásba a mi univerzumunkkal. Sok ateista ebben az esetben úgy vélekedne, hogy ha Isten egyáltalán nem lép kölcsönhatásba a mi univerzumunkkal, akkor nem fontos, hogy létezik-e vagy sem.

Ha hiszünk a Bibliának, Isten a zsidók számára könnyen érzékelhető volt. Akkor bizonyára még ma is érzékelhetőnek kell lennie, nem? Miért változott volna meg a helyzet?

Megjegyzendő, hogy nem várom el, hogy Isten valamilyen tudományosan ellenőrizhető, fizikai módon lépjen kölcsönhatásba világunkkal. De jelenlétének valamilyen hatása bizonyára érzékelhető, máskülönben hogyan különböztessem meg Istent az összes többi nem létező dologtól?

Mi van, ha sikerül logikailag bebizonyítanom, hogy Isten létezik?

Több évszázadnyi erőfeszítés ellenére sem sikerült mindmáig senkinek megtámadhatatlan logikai bizonyítékkal előállni Isten létezése mellett. Ennek ellenére sok ember érzi úgy, hogy logikailag be tudja bizonyítani, hogy Isten létezik.

Sajnos azonban a valóságot nem a logika határozza meg. Még ha szigorúan be tudnád is bizonyítani, hogy Isten létezik, ezzel nem mennél túl sokra. Lehet, hogy logikai szabályaid nem őrzik meg az állítások igazságtartalmát -- vagyis logikai rendszered hibás. Lehet, hogy a kiinduló állítások tévesek. Még az is lehetséges, hogy a valóság logikailag nem konzisztens. Végső soron a valóságot csak megfigyelés által lehet megismerni. A logika csupán ahhoz adhat ötletet, hol és hogyan keressünk; de az Istennel kapcsolatos logikai érvek többsége még erre sem jó.

A logika hasznos eszköz az adatok elemzésére és arra, hogy megsejtsük, mi a valóság; de ha a logika és a valóság ellentmondásba kerül egymással, kettejük csatájában a valóság győz.

Rendben van, gondolhatod azt, hogy az ateizmus filozófiailag megalapozható, de végső soron nem vallásos hit-e maga is?

A filozófiai vitákban az emberek egyik legkedveltebb időtöltése az "átdefiniálós játék". Némileg cinikus nézőpontból a játék a következőképpen fest:
Az A személy tesz egy vitatható kijelentést. Amikor a B személy rámutat, hogy a kijelentés nem lehet igaz, az A személy fokozatosan átdefiniálja a kijelentésben szereplő szavakat, mígnem eljut egy olyan állításhoz, amit B hajlandó elfogadni. Ezután följegyzi az állítást, azzal a ténnyel együtt, hogy B egyetértett vele, majd folytatja a gondolatmenetet. Végül A a kijelentést mint "közösen elfogadott tényt" használja, de közben ismét az eredeti definíciót használja a benne szereplő szavakra, s nem azokat a homályos átdefiniálásokat, amelyekre B egyetértésének elnyeréséhez szüksége volt. B pedig rendszerint belemegy a játékba, hiszen nem akar következetlennek látszani.

Ezzel a kis kitérővel az volt a célom, hogy rámutassak: arra a kérdésre, hogy "az ateizmus nem vallásos hit-e maga is?", a válasz alapvetően attól függ, mit értünk "vallásos" alatt. A "vallásokra" általában valamely emberfeletti irányító hatalomba, különösen valamiféle istenbe vetett meggyőződéses hit és imádat jellemző. (Érdemes megjegyezni, hogy e meghatározás szerint a buddhizmus némely változata nem számít "vallásnak".)

Az ateizmus egészen biztosan nem jelent semmiféle emberfeletti hatalomba vetett hitet, és semmilyen értelemben nem jár együtt imádattal. Ha a "vallásos" fogalmát annyira kiszélesítjük, hogy az ateizmust is magában foglalja, akkor az emberi viselkedés számos más elemét is rögtön "vallásosnak" kell tekintenünk -- például a tudományt, a politikát vagy a tévénézést.

Jó, lehet, hogy szigorúan véve az ateizmus nem vallás. De az ateizmusba (vagy a tudományba) vetett hit akkor is csak puszta hit, akárcsak a vallás, nemde?

Először is, nem egyértelmű, hogy a szkeptikus ateizmus együttjár-e bármiféle hittel.
Másodszor, ahhoz, hogy az érzékszerveinkkel felfogott benyomásaink között valamiféle rendet teremtsünk, szükség van néhány kiinduló feltevésre, melyeket hit alapján fogadunk el. A legtöbb ateista arra törekszik, hogy minél kevesebb ilyen kiinduló feltevése legyen; s még ezek is megkérdőjelezhetők, ha a tapasztalat kétséget támaszt velük szemben.

A tudománynak is számos alapfeltevése van. Feltételezi például, hogy a fizika törvényei minden megfigyelő számára (vagy legalábbis minden, inerciális rendszerben lévő megfigyelő számára) azonosak. Ilyen típusú alapfeltevéseik vannak az ateistáknak is. Ha az ilyen alapvető ideákat "puszta hitnek" nevezzük, akkor mindenre, amit tudunk, azt kell mondanunk, hogy puszta hiten alapul -- s így a kifejezés értelmét veszti.

A "hit" szót inkább a kialakult, meggyőződésen alapuló nézetekre használjuk. E meghatározás értelmében az ateizmus és a tudomány egészen biztosan nem puszta hit kérdése. Egyes ateisták vagy tudósok természetesen lehetnek éppannyira dogmatikusok, mint a vallások követői, és állíthatnak valamit meggyőződéssel. Ez azonban nem általános tendencia; sok ateista például vonakodna bizonyossággal állítani, hogy a Világegyetem létezik.

Hitről beszélünk még az olyan vélekedések esetében is, amelyeknek nincs elégséges alátámasztásuk vagy bizonyítékuk. A szkeptikus ateizmus semmiképpen nem tesz eleget ennek a meghatározásnak, hiszen a szkeptikus ateizmus lényegében nem állít semmit. Az erős ateizmus már közelebb áll ehhez a fajta hithez, mégsem sorolható fenntartás nélkül ide, ugyanis még a legdogmatikusabb ateista is igyekszik kísérleti adatokra (vagy azok hiányára) hivatkozni, amikor Isten nemlétezését bizonygatja.

Ha az ateizmus nem vallás, akkor nyilván vallásellenes, nem igaz?

Az emberek sajnos hajlamosak arra, hogy mindenkit beskatulyázzanak: mellette vagy ellene van-e valaminek, "barát" vagy "ellenség". Az igazság azonban nem fekete-fehér.

Ateizmusnak azt az álláspontot nevezzük, amely logikailag a teizmus ellentéte. Ilyen értelemben nevezhető "antivallásnak". Amikor azonban az istenhívők "vallásellenességről" beszélnek, ezalatt általában azt értik, hogy az ateisták valamiféle ellenszenvet vagy gyűlöletet éreznek az istenhívőkkel szemben.

Az ateisták efféle besorolása és vallásellenes érzületűként való megbélyegzése meglehetősen igazságtalan eljárás. Az ateisták valójában igen sokféleképpen viszonyulnak az istenhívőkhöz.
A legtöbb ateista az "élni és élni hagyni" elvet követi. Közeli barátaikon kívül általában senkinek nem beszélnek ateizmusukról, hacsak nem szegezik egyenesen nekik a kérdést. Ennek persze részben az is lehet az oka, hogy az ateizmust sok országban nem tartják "társadalmilag elfogadható" világnézetnek.

Némely ateista viszont kimondottan vallásellenes, és ha lehet, meg is kísérel másokat "megtéríteni". A történelem során az ilyen vallásellenes ateisták sohasem tudtak jelentős hatást gyakorolni a társadalomra -- kivéve a keleti blokk országait. (Egy kis kitérő: A Szovjetunió kezdetben az állam és az egyház szétválasztását tűzte ki célul, akárcsak az Amerikai Egyesült Államok. A szovjet állampolgároknak törvény biztosította a jogot vallásuk szabad gyakorlására. Az "állami ateizmus" intézménye Sztálin hatalomra kerülésekor jött létre; Sztálin ugyanis a népesség fölötti korlátlan hatalom megszerzése érdekében megpróbálta megsemmisíteni az egyházakat.)

Egyes ateisták nyíltan hangot adnak nézeteiknek, de csak akkor, ha úgy látják: a vallás olyan ügyekbe akar beleszólni, amelyek nem tartoznak hatáskörébe -- pl. az ország kormányzásába. Az ilyen ateisták általában kiállnak amellett, hogy az egyház az államtól elkülönült intézmény maradjon.

De ha nem engedjük meg, hogy a vallásnak beleszólása legyen az állam ügyeibe, akkor ez végső soron állami ateizmus, nem?

Az állam és az egyház szétválasztásának alapelve az, hogy az állam nem hozhat törvényeket a vallásos hit kérdéseivel kapcsolatban. S ez nem csupán azt jelenti, hogy az állam egyetlen vallást sem részesíthet előnyben a többivel szemben, hanem azt is, hogy nem törekedhet semmiféle vallásos természet hit előmozdítására sem.

A vallások mégis beleszólhatnak tisztán világi ügyek vitáiba is. A történelem során például a vallásos hívők számos politikai reform szorgalmazói voltak, s ma is gyakori, hogy vallásos fogantatású mozgalmak szállnak síkra humanitárius célokért, pl. a súlyos helyzet országoknak nyújtott segélyek növeléséért. Számos ateista örömmel fogadja a vallások effajta tevékenységét, mindaddig, amíg világi ügyekben fejtik ki álláspontjukat, és nem tesznek emberek között vallási alapon megkülönböztetést.

Mi a helyzet az iskolai imákkal? Ha egyszer nincs isten, miért baj, ha az emberek imádkoznak?

Azért, mert azok, akik imádkoznak, szavazók és törvényhozók, és gyakran hajlamosak olyasmiket csinálni, amelyek fölött a nem imádkozó emberek nem hunyhatnak egyszerűen szemet. Továbbá az iskolában mondott keresztény ima félelmet, aggodalmat kelthet a nem keresztény tanulókban, még akkor is, ha megmondják nekik, hogy nem kötelező részt venniük benne. A vallásos és nem vallásos világnézetek sokfélesége lehetetlenné teszi olyan értelmes ima megfogalmazását, amely a nyilvános szertartások minden résztvevője számára egyaránt elfogadható.

A nem imádkozóknak ezenkívül gyakran vannak olyan barátaik vagy családtagjaik, akik szoktak imádkozni. Némileg érthető tehát, ha egy ateista törődik az idejüket vesztegető barátaival és családtagjaival, még ha más oka nincs is erre.

Említetted a súlyos helyzetű országok erőteljesebb segélyezését szorgalmazó keresztényeket. Mi a helyzet az ateistákkal? Miért nincsenek ateista jótékonysági szervezetek, kórházak? Nem kifogásolják-e az ateisták a vallási alapon szerveződő jótékonysági szervezeteket?

Számos olyan, vallásos cél nélküli jótékonysági szervezet van, amelyet az ateisták is támogathatnak. Egyes ateisták vallásos jótékonysági szervezeteket is támogatnak, egyszerűen azért, mert ezzel embereken segíthetnek. Sőt, olyan ateisták is vannak, akik valamely, vallási alapon létrehozott jótékonysági szervezetben önkéntes munkát végeznek.

A legtöbb ateista a jelek szerint úgy érzi, hogy az ateizmus nem olyasmi, amit a jótékonysággal kapcsolatban hangoztatni kellene. Számukra az ateizmus csupán egy egyszerű, kézenfekvő, mindennapi dolog, éppen úgy, mint a jótékonyság. Sokan közülük úgy érzik, hogy kissé olcsó, mi több: képmutató magatartás az, ha valaki az egyszerű jótékonykodást ürügyként használja fel arra, hogy saját vallásos nézeteit népszerűsítse.

A "gyenge" ateisták számára igen különös ötlet azért építeni egy kórházat, hogy ezzel azt hirdessük: "Nem hiszek Istenben"; olyan, mintha valaki azért rendezne társasági összejövetelt, hogy azt kiáltsa világgá: "Ma nincs születésnapom". Mire jó a nagy felhajtás? Az ateizmus ritkán törekszik evangelizációra.

Azt mondtad, az ateizmus nem vallásellenes. De az ateizmus talán leginkább akkor jelentkezik, amikor valaki szembeszáll saját neveltetésével, mintegy a lázadás egy formájaként.

Némelyek számára talán valóban ezt jelenti az ateizmus. De sok embernek olyan szülei vannak, akik nem kényszerítenek semmiféle vallásos (vagy ateista) világnézetet gyermekükre. Sok ilyen szülő maga is ateista.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy sok vallásos ember azért lett vallásos, hogy ezzel lázadjon ateista neveltetése ellen, s így megmutathassa: ő más. Másrészről sok ember azért lesz vallásos, hogy ezzel eleget tegyen mások elvárásainak.

Általánosságban nem lehet kimondani, hogy az ateizmus vagy a vallásosság mindig lázadó vagy mindig konformista viselkedés. Ugyanakkor az emberek többsége inkább arra hajlamos, hogy együtt haladjon valamely csoporttal, s kevésbé arra, hogy önállóan, függetlenül cselekedjen vagy gondolkodjon.

Miben különböznek az ateisták a vallásos emberektől?

Nem hisznek Istenben. Ez minden, amit mondani lehet róluk.

Az ateisták hallgathatnak heavy-metált -- akár visszafelé is --, de lehet, hogy inkább Verdi Requiemjét kedvelik, még akkor is, ha értik a szövegét. Hordhatnak tarka inget, öltözhetnek tiszta feketébe, sőt akár narancssárga ruhát is viselhetnek. (A buddhisták jelentős része nem hisz semmiféle istenben.) Egyes ateisták még bibliát is hordanak magukkal -- természetesen azért, hogy vitatkozzanak vele!

Bárki vagy is, szinte biztos, hogy már egy csomó ateistával találkoztál életed során anélkül, hogy észrevetted volna. Általában az ateistáknak sem a viselkedésében, sem a megjelenésében nincs semmi kivételes.

Nincs bennük semmi kivételes? De nem kevésbé erkölcsösek-e az ateisták, mint a vallásos emberek?

Attól függ. Ha az erkölcsösséget úgy határozzuk meg, mint az Istennek való engedelmességet, akkor az ateisták természetesen kevésbé erkölcsösek, hiszen semmiféle istennek nem engedelmeskednek. De általában amikor erkölcsös viselkedésről beszélünk, arra gondolunk, hogy a társadalomban mi számít elfogadható ("jó"), illetve elfogadhatatlan ("rossz") viselkedésnek.
Az ember társas lény, s ahhoz, hogy a lehető legsikeresebb legyen társadalmában, együtt kell működnie másokkal. Ez elég jó ok arra, hogy az ateistákat eltántorítsa az "antiszociális" vagy "erkölcstelen" viselkedéstől, egyszerűen csak az önfenntartás okán.

Sok ateista egyszerűen azért viselkedik "erkölcsösen", "jószívűen" másokkal, mert természetes hajlamot érez a másokkal való együttérzésre. Hogy miért törődnek az ateisták azzal, mi történik másokkal? Nem tudják. Egyszerűen ilyenek.

Vannak persze olyan emberek is, akik "erkölcstelenül" viselkednek, s tetteik alátámasztására az ateizmust próbálják felhasználni. De ugyanannyi ember van, aki erkölcstelen viselkedésének alátámasztására vallásos nézeteket használ fel. Például:

"Íme egy igaz kijelentés, amelyet teljes mértékben el kell fogadnunk: Jézus Krisztus azért jött a Földre, hogy megmentse a bűnösöket... De éppen ez okból én kegyelemben részesültem, hogy általam ... Jézus Krisztus kimutathassa korlátlan türelmességét, mely példaként állhat azok előtt, akik hisznek benne és örök életet nyernek. Tisztelet és dicsőség az örök Úrnak, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek, mindörökkön-örökké!"

A fenti idézet abból a vallomásból való, amelyet 1992. február 17-én a bíróság előtt tett Jeffrey Dahmer, a Milwaukee-i megrögzött emberevő sorozatgyilkos. Úgy tűnik tehát, hogy minden ateista tömeggyilkosra esik egy vallásos tömeggyilkos. De mi a helyzet a hétköznapibb erkölcsösséggel?

A Roper Organization felmérése szerint az "újjászületési" (megtérési) élmények után általában romlott a megtértek magatartása. Megtérése előtti életében a válaszolóknak csupán 4%-ával fordult elő, hogy ittasan vezetett, a megtérteknek viszont 12%-a számolt be ittas vezetésről. Hasonlóképpen: megtérése előtt a válaszolók 5%-a használt illegálisan kábítószert, megtérés után 9%-a. Két százalék ismerte el, hogy tiltott szexuális kapcsolata volt megtérés előtt, a megtérteknél azonban ez a szám már 5%. ["Freethought Today", 1991. szeptember, 12. old.]

Úgy tűnik tehát, hogy a vallásnak legalábbis nincs monopóliuma az erkölcsös viselkedést illetően.
Természetesen az emberek nagy része serdülőkorában és húszas éveinek elején tér meg a kereszténység hitre (vagy válik ateistává). Ez egybeesik azzal az életkorral, amikor az emberek alkoholt kezdenek fogyasztani és szexuálisan aktívvá válnak. Lehet, hogy a fenti számok csupán azt jelzik, hogy a kereszténységnek nincs hatása a viselkedés erkölcsösségre, vagy nem elég jelentős a hatása ahhoz, hogy megfigyelhető visszaesést idézzen elő az erkölcstelen viselkedés előfordulásában.

Létezik olyan, hogy ateista erkölcs?

Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy "Létezik-e erkölcsösség az ateisták számára?", akkor a válasz egyértelműen igen, amint a fentiekből kiderült. Sok ateistának legalább olyan erős erkölcsi elvei vannak, mint a vallásos embereknek.

Ha a kérdés úgy értendő, hogy "Van-e az ateizmusnak jellegzetes, sajátos erkölcsi tartalma?", akkor a válasz: nem, nincs. Az ateizmusból önmagában semmi nem következik az egyén viselkedésével kapcsolatban. A legtöbb ateista lényegében ugyanazokat az "erkölcsi szabályokat" követi, mint a hívők -- csupán más okból. Az ateisták nem úgy tekintenek az erkölcsre, mint valamely természetfölötti lény által kijelölt szabályrendszerre, hanem úgy vélik, hogy az erkölcsöt az emberek alkották, aszerint, hogy érzésük szerint hogyan "kellene" a világnak működnie.

Akkor az ateisták végső soron olyan hívők, akik tagadják istent, nem?

A "Szabadság a vallástól" Alapítvány egy felmérése szerint a válaszoló ateisták 90%-a azért lett ateista, mert a vallás nem működött számukra. Úgy találták, hogy a vallásos világnézet alapvetően összeférhetetlen azzal, amit életük során maguk körül tapasztalnak.

Az ateisták nem tudatlanságból vagy tagadásból nem hisznek Istenben, hanem saját választásuk eredményeként. Túlnyomó többségük nem kevés időt fordított egy vagy több vallás megismerésére, olykor igen nagy mélységben tanulmányozták azokat. Megfontoltan és átgondoltan hozták meg döntésüket arról, hogy elutasítják a vallásos világnézetet.

Ez a döntés természetesen az illető személyiségének elkerülhetetlen következménye is lehet. Olyan ember számára, aki természeténél fogva szkeptikusan viszonyul az őt érő szellemi hatásokra, az ateizmus általában az egyetlen értelmes választás, s így az egyetlen, amelyet őszintén választhat és vállalhat.

A "tagadni" szót használhatjuk abban az értelemben, hogy "valaminek igazságát nem elfogadni". Ebben az értelemben az ateisták tagadják Isten létezését. Tagadásuk nem azt jelenti, hogy nem akarnak tudomást venni Isten létezésének bizonyítékairól; s azt sem föltétlenül jelenti, hogy Isten nemlétét állítják.

De vajon nem akarnak-e az ateisták lelkük mélyén hinni Istenben?

Az ateisták azzal a tudattal élik életüket, hogy senki sem figyeli őket közben. Nagy részük nem is vágyik arra, hogy valaki figyelje őket, függetlenül attól, hogy mennyire jóságos természetű lenne az a bizonyos "Nagy Testvér"-figura, aki figyelné őket.

Némely ateista szeretné, ha képes lenne hinni Istenben -- no és? El kell-e hinnünk valamit csupán azért, mert akarjuk, hogy igaz legyen? Az efféle megközelítés kockázatai nyilvánvalóak. Az ateisták többnyire úgy gondolják, hogy nem elég akarni hinni valamiben; a hitet valamiféle bizonyítéknak kell alátámasztania.

Persze, hogy az ateisták nem látják Isten létének bizonyítékait! Mert a lelkükben nem nyitottak arra, hogy lássák!

Sok, sőt talán a legtöbb ateista korábban vallásos volt. Mint az előzőekben elmondtuk, túlnyomó többségük komolyan fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy van Isten. Sok ateista nem kevés időt töltött azzal, hogy imák révén megpróbálja elérni Istent.

Természetesen igaz, hogy egyes ateisták híján vannak a nyitott szellemnek; de sértő és szűklátókörűségre utal az a feltételezés, hogy minden ateista elfogult és őszintétlen. Az olyan megjegyzéseket, mint "Hát persze, hogy van Isten, csak azért nem látod, mert nem jól nézed a dolgokat!", az ateisták joggal tarthatják leereszkedő modorú kioktatásnak.

Ha filozófiai vitába akarsz bonyolódni ateistákkal, akkor igen lényeges, hogy a legjobbat feltételezd róluk, és feltételezd, hogy őszintén beszélnek, amikor azt mondják, hogy keresték Istent. Ha nem vagy hajlandó elhinni, hogy alapvetően igazat mondanak, a vitának nincs értelme.

Nem teljesen értelmetlen-e az élet az ateisták számára?

Az ateisták nagy része céltudatos életet él. Eldöntik, mi ad szerintük értelmet az életnek, és e célok felé törekednek. Megpróbálnak úgy élni, hogy életük számítson valamit, nem azáltal, hogy örök életet kívánnak, hanem hogy hatással próbálnak lenni másokra, olyanokra, akik tovább élnek. Szentelheti életét egy ateista például a politikai reformnak, abban a reményben, hogy nyomot hagy majd a történelemben.

Természetes emberi törekvés, hogy "értelmet", "célt" keresünk véletlenszerű események sorában. Ugyanakkor egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy az "élet" olyasvalami lenne, aminek "értelme" van.
Másképp fogalmazva, attól, hogy valami kérdésnek néz ki, még nem biztos, hogy tényleg értelmes dolog megkérdezni. Egyes ateisták azt tartják, hogy a kérdés: "Mi az élet értelme?" éppolyan buta, mintha valaki azt kérdezné: "Mi egy csésze kávé értelme?" Úgy vélik: az életnek nincs célja vagy értelme, egyszerűen csak van.

Továbbá, ha valamely misztikus külső erőre van szükség ahhoz, hogy létünk általa "értelmet" nyerjen, akkor ez bármely feltételezett isten létezését értelmetlenné teszi, nem?

Hogyan találnak vigaszra az ateisták életük nehéz időszakaiban?

Vigaszt számos módon találhatunk:
ˇ Családunk, barátaink
ˇ Háziállatok
ˇ Étel, ital
ˇ Zene, tévé, irodalom, művészet, szórakozás
ˇ Sport, testedzés
ˇ Meditáció
ˇ Pszichoterápia
ˇ Kábítószer
ˇ Munka

Úgy tűnhet, hogy ez a felsorolás a válságos helyzetekkel való szembenézésnek meglehetősen üres és sebezhető módját mutatja be. No és? Azért higgyünk bizonyos dolgokban, mert vigaszt nyújtanak, vagy inkább nézzünk szembe az igazsággal, bármilyen kiábrándító is az?

Végső soron ez mindig az egyén döntésén múlik. A legtöbb ateista nem képes arra, hogy csupán azért higgyen valamiben, amiben egyébként nem hinne, mert az vigaszt nyújt számára. Az igazságot fontosabbnak tartják a vigasznál, s azt tartják, hogy ha az igazság keresése némelykor boldogtalanná teszi őket, nos, az egyszerűen balszerencse. Az igazság néha fáj.

Nem aggódnak-e az ateisták, hogy egyszercsak kiderül: tévedtek?

A rövid válasz: "Nem. És te?"

Az ateisták nagy része sok éve ateista. Sok érvet, állítólagos bizonyítékot hallottak már Isten létezésével kapcsolatban, de úgy találták, hogy mindegyik érvénytelen, vagy nem alkalmas semmilyen következtetés levonására.

A vallásos világnézet több ezer éves, mégsem szolgált még egyetlen jó bizonyítékkal sem Isten létezésére. Az ateisták ezért többnyire úgy érzik, hogy nem valószínű, hogy belátható időn belül kiderül: tévedtek. Így aztán nem is aggódnak emiatt.

Akkor a hívőknek miért kellene megkérdőjelezniük saját világnézetüket? Hiszen ugyanezeket az érveket ők is elmondhatják hitükkel kapcsolatban.

Ez nem így van, ugyanis a megkérdőjelezett világnézetek nem azonos természetűek. A gyenge ateizmus voltaképpen nem más, mint a szkeptikus alapállás, amely nem állít semmit. Az erős ateizmus negatív hit. A teizmus nagyon erős pozitív hit.

Az ateisták néha azzal érvelnek, hogy az istenhívőknek azért kell megkérdőjelezniük világnézetüket, mert nagyonis valóságos károkat okozhatnak -- nemcsak a hívőknek, hanem mindenki másnak.

Miféle károkat?

A vallás hatalmas pénzügyi terhet és rengeteg munkát ró az emberiségre. Nem csak arról van szó, hogy a hívők pénzüket templomok építésére vesztegetik. Gondoljunk arra a rengeteg időre és erőfeszítésre, amelyet templomok építésére, imádkozásra, stb. fordítanak. Gondoljunk bele, mennyivel jobb célokra is lehetne fordítani mindezt az erőfeszítést.

Számos hívő hisz a csodás gyógyulásokban. Számos példát fel lehetne sorolni olyan hívőkről, akiket egy pap "meggyógyított", ezért abbahagyták az orvosok által felírt gyógyszerek szedését, és meghaltak ennek következtében. Egyes hívők azért haltak meg, mert vallási okokból elutasították a vérátömlesztést.

Az a tény, hogy a katolikus egyház ellenzi a születésszabályozást -- s különösen a gumióvszer használatát -- valószínűleg súlyosbítja a túlnépesedés problémáját a harmadik világ számos országában, s hozzájárul az AIDS terjedéséhez világszerte.

Egyes hívők inkább megölték saját gyermekeiket, mint hogy megengedjék, hogy azok ateistákká váljanak, vagy más vallású emberrel házasodjanak össze. Egyes vallási vezetők szentesítették az istenkáromló emberekkel szemben elkövetett gyilkosságokat.

A történelem során számos vallásháború dúlt. Még ha elfogadjuk is azt az érvet, miszerint e háborúknak nem a vallás volt a valódi oka, kétségtelen, hogy a vallást igen hatékonyan felhasználták a háborúk igazolására.

Azok nem voltak igazi hívők. Csak hívőknek állították be magukat, hogy ezzel takarózzanak.

Ez az érvelés igen hasonlít a "nincs igazi skót" cím logikai csapdára.

Mitől lesz valaki igazi hívő? Annyi "egyetlen igaz vallás" van ma már, hogy meg sem lehet őket számolni. Nézzük csak a kereszténységet: rengeteg szekta, csoportosulás verseng egymással, s mindegyik meg van róla győződve, hogy ő az egyetlen igaz kereszténység képviselője. Néha még harcolnak is egymással, s megölik egymást. Hogyan döntheti el egy ateista, hogy ki az igaz keresztény, és ki nem, ha még a nagy keresztény egyházak, mint a katolikus és az anglikán egyház sem tud dönteni ebben a kérdésben?

Így aztán a legtöbb ateista az egyszerűség kedvéért úgy dönt, hogy mindenkit kereszténynek tekint, aki kereszténynek nevezi magát, és a keresztény világnézetet vagy dogmát használja fel tettei igazolására. Lehet, hogy ezek közül a keresztények közül némelyek eltorzítják a keresztény tanítást saját céljaiknak megfelelően -- de ha a Bibliát ilyen könnyen fel lehet használni a kereszténységgel összeférhetetlen cselekedetek alátámasztására, akkor ugyan miféle erkölcsi tartalma van a Bibliának?. Ha a Biblia Isten szava, miért nem gondoskodott Isten arról, hogy nehezebb legyen szavait félreértelmezni? S honnan tudod, hogy a te világnézeted nem eltorzítása-e Isten valódi szándékainak?

Ha a Bibliának nincs egyetlen, világos és egyértelmű értelmezése, akkor egy ateista milyen alapon részesítsen előnyben valamely értelmezést a többivel szemben, csak azért, mert te azt mondod? Sajnos, ha valaki azt állítja, hogy hisz Jézusban, és azért gyilkolt meg másokat, mert Jézus és a Biblia ezt parancsolta neki, akkor is kénytelenek vagyunk kereszténynek tekinteni az illetőt.

Az ilyen szélsőséges nézeteket nyilvánvalóan kétségbe kell vonni. De mivel soha, senki nem bizonyította be, hogy Isten nem létezik, nagyon kevéssé valószínű, hogy az összes vallásban jelen lévő, alapvető vallási tartalmak puszta értelmetlenségek.

Ez így nem igaz, ugyanis -- mint korábban hangsúlyoztuk -- a dolgok létezésére vonatkozó pozitív állításokat eleve sokkal nehezebb megcáfolni, mint a negatívakat. Soha, senki nem bizonyította be, hogy nem léteznek unikornisok, ez azonban nem teszi valószínűtlenné azt, hogy puszta fantázia termékei.

Ezért sokkal ésszerűbb dolog alapállásként a negatív állítást elfogadni, mint a pozitívat. A "gyenge" ateisták természetesen úgy gondolják, hogy még jobb, ha semmit sem állítunk.

Hát ha az ateizmus olyan nagyszerű dolog, akkor vajon miért van annyi hívő?

Sajnos a nézetek népszerűségének nem sok köze van ahhoz, mennyire "helyesek", vagy hogy "működnek-e". Gondoljunk arra, hány meg hány ember hisz a csillagjóslásban, a grafológiában és más áltudományokban.

Sok ateista úgy érzi, hogy az az akarat, hogy istenekben higgyünk, egyszerűen emberi gyengeség. Kétségtelen, hogy számos primitív társadalomban a vallás lehetővé teszi az emberek számára, hogy valami módon megmagyarázzák azokat a jelenségeket, amelyeket nem értenek eléggé. De a vallás természetesen több ennél. Az ipari társadalmakban olyan embereket találunk, akik annak ellenére hisznek egyes jelenségek vallásos magyarázatában, hogy az adott jelenségekre megfelelő természetes magyarázat is van. A vallás eredetileg kísérlet lehetett a világ magyarázatára, napjainkban azonban más célokat is szolgál.

De szinte minden kultúra kialakította a maga vallását. Ez csak jelent valamit?!

Nem feltétlenül. A legtöbb vallás csak felületes hasonlóságot mutat egymással; gondoljunk arra, hogy pl. a buddhizmusban vagy a taoizmusban egyáltalán nincs semmiféle, keresztény értelemben vett istenfogalom.

A legtöbb vallás természetesen készségesen elítéli a konkurens vallásokat. Már csak ezért is furcsa, ha az egyik vallással akarja valaki a másikat alátámasztani.

És mi van azzal a rengeteg híres tudóssal és filozófussal, akik hittek vagy hisznek Isten létezésében?

Minden olyan tudósra vagy filozófusra, aki hitt Istenben, esik egy másik tudós vagy filozófus, aki nem hitt. Azonkívül, mint már említettük, egy világnézet igazságát nem az határozza meg, hogy hány ember hisz benne. Vegyük észre továbbá, hogy az ateisták nem úgy tekintenek a híres tudósokra és filozófusokra, mint a hívők az ő vallási vezetőikre.

A híres tudós is csak ember; szakértője lehet egyes tudományterületeknek, de amikor más dolgokról beszél, akkor szavainak nincs különleges súlya. Számos köztiszteletnek örvendő tudós hozta már kínos helyzetbe magát azzal, hogy olyan témáról beszélt bolondságokat, amely kívül esett szakterületén.

Tényleg azt akarod mondani, hogy nem jelent semmit, ha valamely vallásos világnézet nagymértékben elterjedt?

Nem egészen. Annyit mindenképpen jelez, hogy az adott vallásnak olyan sajátságai vannak, amelyek elősegítették nagymértékű elterjedését.

A memetika elmélete foglalkozik a "mémekkel" -- olyan idearendszerekkel, amelyek a gének analógiájára terjednek az emberi elmék között. Egyes ateisták a vallásokat igen sikeres élősködő mémrendszereknek tekintik, amelyek azáltal terjednek, hogy hordozóikat arra serkentik, hogy térítsenek meg másokat. Egyes mémek azáltal kerülik el a megsemmisülést, hogy a hívőket eltántorítják a tanok megkérdőjelezésétől, vagy nyomásgyakorlás révén megakadályozzák, hogy az egykori hívők elismerjék, hogy tévedtek. Egyes vallásos mémek pedig arra ösztönzik hordozóikat, hogy elpusztítsák az olyan hordozókat, akik más mémek irányítása alatt állnak.

A memetikus nézetrendszerben természetesen nem kapcsolódik semmiféle erény a sikeresen terjedő mémekhez. A vallás nem jó dolog attól, hogy sok ember hisz benne, ahogy egy betegség sem jó dolog attól, hogy sok ember megkapja.

A memetikus megközelítés ugyanakkor általában is keveset mond a mémekben lévő információ igazságtartalmáról.

Még ha nem is teljesen igazak a vallásos nézetek, legalább fontos értékeket közvetítenek. Mik az ateizmus alapvető értékei, üzenete?

Sok fontos gondolat van, amelyet az ateisták közvetíteni igyekeznek. Az alábbi felsorolás csak néhányat mutat be közülük. Ne lepődj meg, ha olyan gondolatokat is látsz köztük, melyek némelyik vallásban is jelen vannak.

– Az erkölcsös viselkedés több, mint vak szabálykövetés.
– Légy különösen szkeptikus a pozitív állításokkal szemben.
– Ha azt akarod, hogy az életednek valamiféle értelme legyen, azt neked kell megtalálnod.
– Keresd az igazságot akkor is, ha az kellemetlen lehet számodra.
– Hozd ki az életedből a lehető legtöbbet, mert valószínűleg csak ez az egy életed van.
– Nem jó valamiféle külső erőre támaszkodni, amely megváltoztat. Magadnak kell megváltoznod.
– Attól, hogy valami népszerű, még nem biztos, hogy jó.
– Ha fel kell tételezned valamit, olyasmit tételezz fel, amit könnyű ellenőrizni.
– Ne higgy el dolgokat csak azért, mert azt akarod, hogy igazak legyenek.
és végül a legfontosabb:
– Minden nézetnek megkérdőjelezhetőnek kell lennie.

Köszönöm, hogy időt szakítottál ezen írás elolvasására.