Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Mathew
Bevezetés az ateizmusba
Közreműködött: Michael Wang
Fordította: Szilágyi András
http://www.memetika.hu/cikkek.htm
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Ebben az írásban
arra teszek kísérletet, hogy általános bevezetést adjak az ateizmusba. Miközben
a vitás kérdéseket illetően mindvégig igyekeztem a lehető legsemlegesebb álláspontot
kifejteni, az Olvasónak tisztában kell lennie azzal, hogy ez az írás csupán
egyetlen nézőpontot képvisel. Arra biztatom az Olvasót, hogy további olvasással
szélesítse látókörét és maga vonja le következtetéseit.
Annak érdekében, hogy a bemutatandó gondolatokat összefogottan, áttekinthető
felépítésben ismertethessem, írásomat egy ateista és egy istenhívő ember közötti
képzeletbeli beszélgetés formájában fogalmaztam meg. A képzeletbeli istenhívő
összes kérdése azok közül való, amelyek az alt.atheism newsgroupban, annak születése
óta, újra meg újra felbukkantak. Néhány más, gyakran ismételt kérdésre egy másik
dokumentum adja meg a választ.
Megjegyzendő, hogy ez az írás szándékosan olyan kérdések megválaszolására összpontosít,
amelyeket keresztény nézőpontból tesznek fel. Ennek az az oka, hogy a GYIK dokumentumok
a ténylegesen feltett kérdéseket tükrözik, és tény, hogy elsősorban keresztény
vallásúak igyekeznek az alt.atheism newsgroupban hittérítő tevékenységet folytatni.
Amikor tehát vallásról beszélek, elsősorban az olyan vallásokra gondolok, amilyen
a kereszténység, a zsidó vallás és az iszlám, amelyek középpontjában valamilyen
emberfeletti, isteni lény áll. A tárgyalás nagy része vonatkoztatható más vallásokra
is, némely részére azonban ez nem feltétlenül áll.
Mi az ateizmus?
Az ateizmus az istenek létezésébe vetett hit hiányával jellemezhető. Egyes ateisták
továbbmennek ennél, és úgy vélekednek, hogy bizonyos istenek nem léteznek. Az
előző álláspontot gyakran "gyenge ateista" álláspontnak, az utóbbit "erős ateizmusnak"
nevezzük.
Fontos, hogy megjegyezzük a két álláspont közötti különbséget. A "gyenge ateizmus"
egyszerű szkepticizmus; azt jelenti, hogy nem hiszünk Isten létezésében. Az
"erős ateizmus" több ennél: pozitív hit abban, hogy Isten nem létezik. Ne ess
abba a csapdába, hogy feltételezed: minden ateista "erős ateista". Minőségi
különbség van az "erős" és a "gyenge" álláspont között; nem egyszerűen mérték
kérdése a dolog.
Egyes ateisták mindenfajta isten nemlétezésében hisznek, mások az általános
tagadás helyett ateizmusukat meghatározott istenekre korlátozzák, például a
kereszténység istenére.
De nem hinni Istenben nem ugyanaz-e, mint a nemlétezésében való hit?
Egyáltalán nem ugyanaz. Nem hinni el egy állítást csupán annyit jelent, hogy
nem hisszük el, hogy igaz. Nem hinni el, hogy egy állítás igaz -- ez még nem
jelenti azt, hogy azt hisszük: hamis. Lehet, hogy egyszerűen nem tudjuk, igaz-e
vagy sem. Ez pedig az agnoszticizmushoz vezet el minket.
Akkor hát mi az agnoszticizmus?
Az 'agnoszticizmus' szót Huxley professzor alkotta 1876-ban, a Metafizikai Társaság
ülésén. Meghatározása szerint az agnosztikus ember nem fogadja el az ("erős")
ateizmus álláspontját, hanem úgy gondolja: a dolgok végső eredetét valamiért
nem ismerjük és nem is ismerhetjük meg. Más szóval agnosztikus az, aki szerint
nem tudjuk és nem is tudhatjuk biztosan, létezik-e isten.
Huxley óta azonban az 'agnosztikus' szót olyanokra is használni kezdték, akik
nem gondolják azt, hogy a kérdés eleve eldönthetetlen, csupán úgy vélik, hogy
az Isten létezése mellett vagy ellene eddig felhozott bizonyítékok nem elégségesek,
s ezért határozatlanok a kérdést illetően.
Annak érdekében, hogy az agnoszticizmus fogalma körüli zűrzavart csökkentsük,
azt javasoljuk, hogy az eredeti definíció szerinti nézetet nevezzük "szigorú
agnoszticizmusnak", a második meghatározás szerintit pedig "empirikus agnoszticizmusnak".
A szavakkal vigyázni kell, a nyelv pontatlan kifejezőeszköz. Soha ne gondold,
hogy ismered valaki világnézetét, ha csak annyit mondott magáról, hogy ateista
vagy agnosztikus. Nagyon sok ember például agnoszticizmus alatt azt érti, amit
itt "gyenge ateizmusnak" nevezünk, és az "ateizmus" szót csak az "erős ateizmus"
értelmében használja.
Ajánlatos az óvatosság azért is, mert az "ateista" szónak olyan sok jelentésárnyalata
van, hogy valójában nagyon nehéz az ateistákról általános kijelentéseket tenni.
Az egyetlen dolog, amit biztosan lehet mondani, az, hogy az ateisták nem hisznek
Istenben. Viszont az például, hogy minden ateista szerint a tudomány lenne a
legjobb módszere a világ megismerésének, semmiképpen nem igaz.
És mi az ateizmus filozófiai igazolása vagy alapja?
Az ateizmusnak sokféle filozófiai megalapozása van. Ha tudni akarjuk, hogy valaki
miért dönt az ateizmus elfogadása mellett, legjobb, ha megkérdezzük tőle.
Sok ateista úgy érzi, hogy a nagy vallások által bemutatott istenfogalom alapvetően
ellentmond önmagának, és logikailag lehetetlen, hogy ilyen isten létezzék. Mások
egyszerűen szkepticizmusból lesznek ateisták, minthogy nem látnak bizonyítékot
Isten létezésére.
Több olyan könyv is van, amely az ateizmus filozófiai megalapozását adja. Ilyen
például Martin: Atheism: A Philosophical Justification (Ateizmus: Filozófiai
megalapozás) és Smith: Atheism: The Case Against God (Ateizmus: Perben Isten
ellen) című könyve. Néhány más könyvet az "Atheist Media" című dokumentum sorol
fel.
Némely ember természetesen anélkül ateista, hogy bármilyen logikai érve lenne
világnézete igazolására. Egyesek számára egyszerűen ez a legkényelmesebb, leginkább
a józan észből fakadó álláspont.
De nem lehetetlenség-e bebizonyítani valaminek a nemlétezését?
Erre az állításra sok ellenpélda van. Nagyon egyszerű például bebizonyítani,
hogy nem létezik olyan prímszám, amely nagyobb, mint az összes többi prímszám.
Természetesen itt jól meghatározott objektumokról van szó, amelyek jól meghatározott
szabályoknak engedelmeskednek. Az, hogy az istenek és az univerzumok hasonlóan
jól meghatározott objektumok-e, vita tárgya.
De ha feltételezzük is, hogy Isten létezésének lehetetlensége nem bizonyítható,
akkor is vannak mélyebb okok arra, hogy Isten nemlétezését tételezzük fel. Ha
feltételezzük, hogy valami nem létezik, akkor ez a feltevés bármikor megcáfolható
mindössze egyetlen ellenpélda felmutatásával.
Másrészt, ha azt tételezzük fel, hogy valami létezik, és a dolog létezésének
lehetetlensége nem bizonyítható, akkor a feltevés megcáfolásához bonyolult keresési
eljárásra lehet szükség, melynek során a dolog összes lehetséges előfordulási
helyét megnézzük, és megmutatjuk, hogy nincs ott. A gyakorlatban az ilyen alapos
keresési eljárás gyakran nehezen kivihető, vagy egyenesen lehetetlen. A legnagyobb
prímszám esetében nem áll fenn ez a probléma, mert arról be tudjuk bizonyítani,
hogy nem létezik.
Ezért általános alapelv, hogy a dolgokról mindaddig azt kell feltételeznünk,
hogy nem léteznek, amíg bizonyítékot nem találunk létezésükre. Még az istenhívők
is alkalmazzák ezt az elvet az esetek túlnyomó részében. Nem hisznek például
az unikornisokban, noha nem tudják bebizonyítani, hogy sehol a világon nincs
egyetlen unikornis sem.
Isten létezésének feltételezése valószínűleg olyan feltevés, amelyet nem lehet
ellenőrizni. Nem kutathatunk mindenütt, ahol Isten lehet, azért, hogy bebizonyítsuk:
sehol sincs. A szkeptikus ateista tehát kiindulásként azt feltételezi, hogy
Isten nem létezik, mivel ez ellenőrizhető feltételezés.
Azok, akik az erős ateizmus híveinek vallják magukat, általában nem azt állítják,
hogy semmiféle isten nem létezik, hanem többnyire bizonyos vallások által leírt
meghatározott istenekre korlátozzák tagadásukat. Ily módon, miközben lehetetlen
lehet kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy semmiféle isten nem létezik, ugyanakkor
lehetséges lehet annak bizonyítása, hogy (mondjuk) egy bizonyos vallásos könyv
által leírt isten nem létezhet. Lehet, hogy még azt is be lehet bizonyítani,
hogy egyetlen, ma létező vallás által leírt isten sem létezik.
Az a nézet, mely szerint egyetlen létező vallás által leírt isten sem létezik,
valójában igen közel áll ahhoz a nézethez, mely szerint semmiféle isten sem
létezik. Mégis elég nagy a különbség a két nézet között ahhoz, hogy ne legyenek
igazából alkalmazhatóak azok az ellenérvek, amelyek annak lehetetlenségén alapulnak,
hogy mindenfajta isten létét egyszerre cáfoljuk meg.
És mi van akkor, ha Isten lényege szerint érzékelhetetlen?
Ha Isten bármi módon kölcsönhatásba lép a mi univerzumunkkal, akkor ennek mérhető
hatásokkal kell járnia. Istennek a mi univerzumunkkal való kölcsönhatása tehát
érzékelhető kell, hogy legyen.
Ha Isten lényege szerint nem érzékelhető, az szükségképpen azt jelenti, hogy
semmilyen módon nem lép kölcsönhatásba a mi univerzumunkkal. Sok ateista ebben
az esetben úgy vélekedne, hogy ha Isten egyáltalán nem lép kölcsönhatásba a
mi univerzumunkkal, akkor nem fontos, hogy létezik-e vagy sem.
Ha hiszünk a Bibliának, Isten a zsidók számára könnyen érzékelhető volt. Akkor
bizonyára még ma is érzékelhetőnek kell lennie, nem? Miért változott volna meg
a helyzet?
Megjegyzendő, hogy nem várom el, hogy Isten valamilyen tudományosan ellenőrizhető,
fizikai módon lépjen kölcsönhatásba világunkkal. De jelenlétének valamilyen
hatása bizonyára érzékelhető, máskülönben hogyan különböztessem meg Istent az
összes többi nem létező dologtól?
Mi van, ha sikerül logikailag bebizonyítanom, hogy Isten létezik?
Több évszázadnyi erőfeszítés ellenére sem sikerült mindmáig senkinek megtámadhatatlan
logikai bizonyítékkal előállni Isten létezése mellett. Ennek ellenére sok ember
érzi úgy, hogy logikailag be tudja bizonyítani, hogy Isten létezik.
Sajnos azonban a valóságot nem a logika határozza meg. Még ha szigorúan be tudnád
is bizonyítani, hogy Isten létezik, ezzel nem mennél túl sokra. Lehet, hogy
logikai szabályaid nem őrzik meg az állítások igazságtartalmát -- vagyis logikai
rendszered hibás. Lehet, hogy a kiinduló állítások tévesek. Még az is lehetséges,
hogy a valóság logikailag nem konzisztens. Végső soron a valóságot csak megfigyelés
által lehet megismerni. A logika csupán ahhoz adhat ötletet, hol és hogyan keressünk;
de az Istennel kapcsolatos logikai érvek többsége még erre sem jó.
A logika hasznos eszköz az adatok elemzésére és arra, hogy megsejtsük, mi a
valóság; de ha a logika és a valóság ellentmondásba kerül egymással, kettejük
csatájában a valóság győz.
Rendben van, gondolhatod azt, hogy az ateizmus filozófiailag megalapozható,
de végső soron nem vallásos hit-e maga is?
A filozófiai vitákban az emberek egyik legkedveltebb időtöltése az "átdefiniálós
játék". Némileg cinikus nézőpontból a játék a következőképpen fest:
Az A személy tesz egy vitatható kijelentést. Amikor a B személy rámutat, hogy
a kijelentés nem lehet igaz, az A személy fokozatosan átdefiniálja a kijelentésben
szereplő szavakat, mígnem eljut egy olyan állításhoz, amit B hajlandó elfogadni.
Ezután följegyzi az állítást, azzal a ténnyel együtt, hogy B egyetértett vele,
majd folytatja a gondolatmenetet. Végül A a kijelentést mint "közösen elfogadott
tényt" használja, de közben ismét az eredeti definíciót használja a benne szereplő
szavakra, s nem azokat a homályos átdefiniálásokat, amelyekre B egyetértésének
elnyeréséhez szüksége volt. B pedig rendszerint belemegy a játékba, hiszen nem
akar következetlennek látszani.
Ezzel a kis kitérővel az volt a célom, hogy rámutassak: arra a kérdésre, hogy
"az ateizmus nem vallásos hit-e maga is?", a válasz alapvetően attól függ, mit
értünk "vallásos" alatt. A "vallásokra" általában valamely emberfeletti irányító
hatalomba, különösen valamiféle istenbe vetett meggyőződéses hit és imádat jellemző.
(Érdemes megjegyezni, hogy e meghatározás szerint a buddhizmus némely változata
nem számít "vallásnak".)
Az ateizmus egészen biztosan nem jelent semmiféle emberfeletti hatalomba vetett
hitet, és semmilyen értelemben nem jár együtt imádattal. Ha a "vallásos" fogalmát
annyira kiszélesítjük, hogy az ateizmust is magában foglalja, akkor az emberi
viselkedés számos más elemét is rögtön "vallásosnak" kell tekintenünk -- például
a tudományt, a politikát vagy a tévénézést.
Jó, lehet, hogy szigorúan véve az ateizmus nem vallás. De az ateizmusba (vagy
a tudományba) vetett hit akkor is csak puszta hit, akárcsak a vallás, nemde?
Először is, nem egyértelmű, hogy a szkeptikus ateizmus együttjár-e bármiféle
hittel.
Másodszor, ahhoz, hogy az érzékszerveinkkel felfogott benyomásaink között valamiféle
rendet teremtsünk, szükség van néhány kiinduló feltevésre, melyeket hit alapján
fogadunk el. A legtöbb ateista arra törekszik, hogy minél kevesebb ilyen kiinduló
feltevése legyen; s még ezek is megkérdőjelezhetők, ha a tapasztalat kétséget
támaszt velük szemben.
A tudománynak is számos alapfeltevése van. Feltételezi például, hogy a fizika
törvényei minden megfigyelő számára (vagy legalábbis minden, inerciális rendszerben
lévő megfigyelő számára) azonosak. Ilyen típusú alapfeltevéseik vannak az ateistáknak
is. Ha az ilyen alapvető ideákat "puszta hitnek" nevezzük, akkor mindenre, amit
tudunk, azt kell mondanunk, hogy puszta hiten alapul -- s így a kifejezés értelmét
veszti.
A "hit" szót inkább a kialakult, meggyőződésen alapuló nézetekre használjuk.
E meghatározás értelmében az ateizmus és a tudomány egészen biztosan nem puszta
hit kérdése. Egyes ateisták vagy tudósok természetesen lehetnek éppannyira dogmatikusok,
mint a vallások követői, és állíthatnak valamit meggyőződéssel. Ez azonban nem
általános tendencia; sok ateista például vonakodna bizonyossággal állítani,
hogy a Világegyetem létezik.
Hitről beszélünk még az olyan vélekedések esetében is, amelyeknek nincs elégséges
alátámasztásuk vagy bizonyítékuk. A szkeptikus ateizmus semmiképpen nem tesz
eleget ennek a meghatározásnak, hiszen a szkeptikus ateizmus lényegében nem
állít semmit. Az erős ateizmus már közelebb áll ehhez a fajta hithez, mégsem
sorolható fenntartás nélkül ide, ugyanis még a legdogmatikusabb ateista is igyekszik
kísérleti adatokra (vagy azok hiányára) hivatkozni, amikor Isten nemlétezését
bizonygatja.
Ha az ateizmus nem vallás, akkor nyilván vallásellenes, nem igaz?
Az emberek sajnos hajlamosak arra, hogy mindenkit beskatulyázzanak: mellette
vagy ellene van-e valaminek, "barát" vagy "ellenség". Az igazság azonban nem
fekete-fehér.
Ateizmusnak azt az álláspontot nevezzük, amely logikailag a teizmus ellentéte.
Ilyen értelemben nevezhető "antivallásnak". Amikor azonban az istenhívők "vallásellenességről"
beszélnek, ezalatt általában azt értik, hogy az ateisták valamiféle ellenszenvet
vagy gyűlöletet éreznek az istenhívőkkel szemben.
Az ateisták efféle besorolása és vallásellenes érzületűként való megbélyegzése
meglehetősen igazságtalan eljárás. Az ateisták valójában igen sokféleképpen
viszonyulnak az istenhívőkhöz.
A legtöbb ateista az "élni és élni hagyni" elvet követi. Közeli barátaikon kívül
általában senkinek nem beszélnek ateizmusukról, hacsak nem szegezik egyenesen
nekik a kérdést. Ennek persze részben az is lehet az oka, hogy az ateizmust
sok országban nem tartják "társadalmilag elfogadható" világnézetnek.
Némely ateista viszont kimondottan vallásellenes, és ha lehet, meg is kísérel
másokat "megtéríteni". A történelem során az ilyen vallásellenes ateisták sohasem
tudtak jelentős hatást gyakorolni a társadalomra -- kivéve a keleti blokk országait.
(Egy kis kitérő: A Szovjetunió kezdetben az állam és az egyház szétválasztását
tűzte ki célul, akárcsak az Amerikai Egyesült Államok. A szovjet állampolgároknak
törvény biztosította a jogot vallásuk szabad gyakorlására. Az "állami ateizmus"
intézménye Sztálin hatalomra kerülésekor jött létre; Sztálin ugyanis a népesség
fölötti korlátlan hatalom megszerzése érdekében megpróbálta megsemmisíteni az
egyházakat.)
Egyes ateisták nyíltan hangot adnak nézeteiknek, de csak akkor, ha úgy látják:
a vallás olyan ügyekbe akar beleszólni, amelyek nem tartoznak hatáskörébe --
pl. az ország kormányzásába. Az ilyen ateisták általában kiállnak amellett,
hogy az egyház az államtól elkülönült intézmény maradjon.
De ha nem engedjük meg, hogy a vallásnak beleszólása legyen az állam ügyeibe,
akkor ez végső soron állami ateizmus, nem?
Az állam és az egyház szétválasztásának alapelve az, hogy az állam nem hozhat
törvényeket a vallásos hit kérdéseivel kapcsolatban. S ez nem csupán azt jelenti,
hogy az állam egyetlen vallást sem részesíthet előnyben a többivel szemben,
hanem azt is, hogy nem törekedhet semmiféle vallásos természet hit előmozdítására
sem.
A vallások mégis beleszólhatnak tisztán világi ügyek vitáiba is. A történelem
során például a vallásos hívők számos politikai reform szorgalmazói voltak,
s ma is gyakori, hogy vallásos fogantatású mozgalmak szállnak síkra humanitárius
célokért, pl. a súlyos helyzet országoknak nyújtott segélyek növeléséért. Számos
ateista örömmel fogadja a vallások effajta tevékenységét, mindaddig, amíg világi
ügyekben fejtik ki álláspontjukat, és nem tesznek emberek között vallási alapon
megkülönböztetést.
Mi a helyzet az iskolai imákkal? Ha egyszer nincs isten, miért baj, ha az emberek
imádkoznak?
Azért, mert azok, akik imádkoznak, szavazók és törvényhozók, és gyakran hajlamosak
olyasmiket csinálni, amelyek fölött a nem imádkozó emberek nem hunyhatnak egyszerűen
szemet. Továbbá az iskolában mondott keresztény ima félelmet, aggodalmat kelthet
a nem keresztény tanulókban, még akkor is, ha megmondják nekik, hogy nem kötelező
részt venniük benne. A vallásos és nem vallásos világnézetek sokfélesége lehetetlenné
teszi olyan értelmes ima megfogalmazását, amely a nyilvános szertartások minden
résztvevője számára egyaránt elfogadható.
A nem imádkozóknak ezenkívül gyakran vannak olyan barátaik vagy családtagjaik,
akik szoktak imádkozni. Némileg érthető tehát, ha egy ateista törődik az idejüket
vesztegető barátaival és családtagjaival, még ha más oka nincs is erre.
Említetted a súlyos helyzetű országok erőteljesebb segélyezését szorgalmazó
keresztényeket. Mi a helyzet az ateistákkal? Miért nincsenek ateista jótékonysági
szervezetek, kórházak? Nem kifogásolják-e az ateisták a vallási alapon szerveződő
jótékonysági szervezeteket?
Számos olyan, vallásos cél nélküli jótékonysági szervezet van, amelyet az ateisták
is támogathatnak. Egyes ateisták vallásos jótékonysági szervezeteket is támogatnak,
egyszerűen azért, mert ezzel embereken segíthetnek. Sőt, olyan ateisták is vannak,
akik valamely, vallási alapon létrehozott jótékonysági szervezetben önkéntes
munkát végeznek.
A legtöbb ateista a jelek szerint úgy érzi, hogy az ateizmus nem olyasmi, amit
a jótékonysággal kapcsolatban hangoztatni kellene. Számukra az ateizmus csupán
egy egyszerű, kézenfekvő, mindennapi dolog, éppen úgy, mint a jótékonyság. Sokan
közülük úgy érzik, hogy kissé olcsó, mi több: képmutató magatartás az, ha valaki
az egyszerű jótékonykodást ürügyként használja fel arra, hogy saját vallásos
nézeteit népszerűsítse.
A "gyenge" ateisták számára igen különös ötlet azért építeni egy kórházat, hogy
ezzel azt hirdessük: "Nem hiszek Istenben"; olyan, mintha valaki azért rendezne
társasági összejövetelt, hogy azt kiáltsa világgá: "Ma nincs születésnapom".
Mire jó a nagy felhajtás? Az ateizmus ritkán törekszik evangelizációra.
Azt mondtad, az ateizmus nem vallásellenes. De az ateizmus talán leginkább akkor
jelentkezik, amikor valaki szembeszáll saját neveltetésével, mintegy a lázadás
egy formájaként.
Némelyek számára talán valóban ezt jelenti az ateizmus. De sok embernek olyan
szülei vannak, akik nem kényszerítenek semmiféle vallásos (vagy ateista) világnézetet
gyermekükre. Sok ilyen szülő maga is ateista.
Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy sok vallásos ember azért lett vallásos, hogy
ezzel lázadjon ateista neveltetése ellen, s így megmutathassa: ő más. Másrészről
sok ember azért lesz vallásos, hogy ezzel eleget tegyen mások elvárásainak.
Általánosságban nem lehet kimondani, hogy az ateizmus vagy a vallásosság mindig
lázadó vagy mindig konformista viselkedés. Ugyanakkor az emberek többsége inkább
arra hajlamos, hogy együtt haladjon valamely csoporttal, s kevésbé arra, hogy
önállóan, függetlenül cselekedjen vagy gondolkodjon.
Miben különböznek az ateisták a vallásos emberektől?
Nem hisznek Istenben. Ez minden, amit mondani lehet róluk.
Az ateisták hallgathatnak heavy-metált -- akár visszafelé is --, de lehet, hogy
inkább Verdi Requiemjét kedvelik, még akkor is, ha értik a szövegét. Hordhatnak
tarka inget, öltözhetnek tiszta feketébe, sőt akár narancssárga ruhát is viselhetnek.
(A buddhisták jelentős része nem hisz semmiféle istenben.) Egyes ateisták még
bibliát is hordanak magukkal -- természetesen azért, hogy vitatkozzanak vele!
Bárki vagy is, szinte biztos, hogy már egy csomó ateistával találkoztál életed
során anélkül, hogy észrevetted volna. Általában az ateistáknak sem a viselkedésében,
sem a megjelenésében nincs semmi kivételes.
Nincs bennük semmi kivételes? De nem kevésbé erkölcsösek-e az ateisták, mint
a vallásos emberek?
Attól függ. Ha az erkölcsösséget úgy határozzuk meg, mint az Istennek való engedelmességet,
akkor az ateisták természetesen kevésbé erkölcsösek, hiszen semmiféle istennek
nem engedelmeskednek. De általában amikor erkölcsös viselkedésről beszélünk,
arra gondolunk, hogy a társadalomban mi számít elfogadható ("jó"), illetve elfogadhatatlan
("rossz") viselkedésnek.
Az ember társas lény, s ahhoz, hogy a lehető legsikeresebb legyen társadalmában,
együtt kell működnie másokkal. Ez elég jó ok arra, hogy az ateistákat eltántorítsa
az "antiszociális" vagy "erkölcstelen" viselkedéstől, egyszerűen csak az önfenntartás
okán.
Sok ateista egyszerűen azért viselkedik "erkölcsösen", "jószívűen" másokkal,
mert természetes hajlamot érez a másokkal való együttérzésre. Hogy miért törődnek
az ateisták azzal, mi történik másokkal? Nem tudják. Egyszerűen ilyenek.
Vannak persze olyan emberek is, akik "erkölcstelenül" viselkednek, s tetteik
alátámasztására az ateizmust próbálják felhasználni. De ugyanannyi ember van,
aki erkölcstelen viselkedésének alátámasztására vallásos nézeteket használ fel.
Például:
"Íme egy igaz kijelentés, amelyet teljes mértékben el kell fogadnunk: Jézus
Krisztus azért jött a Földre, hogy megmentse a bűnösöket... De éppen ez okból
én kegyelemben részesültem, hogy általam ... Jézus Krisztus kimutathassa korlátlan
türelmességét, mely példaként állhat azok előtt, akik hisznek benne és örök
életet nyernek. Tisztelet és dicsőség az örök Úrnak, a halhatatlan, láthatatlan,
egyetlen Istennek, mindörökkön-örökké!"
A fenti idézet abból a vallomásból való, amelyet 1992. február 17-én a bíróság
előtt tett Jeffrey Dahmer, a Milwaukee-i megrögzött emberevő sorozatgyilkos.
Úgy tűnik tehát, hogy minden ateista tömeggyilkosra esik egy vallásos tömeggyilkos.
De mi a helyzet a hétköznapibb erkölcsösséggel?
A Roper Organization felmérése szerint az "újjászületési" (megtérési) élmények
után általában romlott a megtértek magatartása. Megtérése előtti életében a
válaszolóknak csupán 4%-ával fordult elő, hogy ittasan vezetett, a megtérteknek
viszont 12%-a számolt be ittas vezetésről. Hasonlóképpen: megtérése előtt a
válaszolók 5%-a használt illegálisan kábítószert, megtérés után 9%-a. Két százalék
ismerte el, hogy tiltott szexuális kapcsolata volt megtérés előtt, a megtérteknél
azonban ez a szám már 5%. ["Freethought Today", 1991. szeptember, 12. old.]
Úgy tűnik tehát, hogy a vallásnak legalábbis nincs monopóliuma az erkölcsös
viselkedést illetően.
Természetesen az emberek nagy része serdülőkorában és húszas éveinek elején
tér meg a kereszténység hitre (vagy válik ateistává). Ez egybeesik azzal az
életkorral, amikor az emberek alkoholt kezdenek fogyasztani és szexuálisan aktívvá
válnak. Lehet, hogy a fenti számok csupán azt jelzik, hogy a kereszténységnek
nincs hatása a viselkedés erkölcsösségre, vagy nem elég jelentős a hatása ahhoz,
hogy megfigyelhető visszaesést idézzen elő az erkölcstelen viselkedés előfordulásában.
Létezik olyan, hogy ateista erkölcs?
Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy "Létezik-e erkölcsösség az ateisták számára?",
akkor a válasz egyértelműen igen, amint a fentiekből kiderült. Sok ateistának
legalább olyan erős erkölcsi elvei vannak, mint a vallásos embereknek.
Ha a kérdés úgy értendő, hogy "Van-e az ateizmusnak jellegzetes, sajátos erkölcsi
tartalma?", akkor a válasz: nem, nincs. Az ateizmusból önmagában semmi nem következik
az egyén viselkedésével kapcsolatban. A legtöbb ateista lényegében ugyanazokat
az "erkölcsi szabályokat" követi, mint a hívők -- csupán más okból. Az ateisták
nem úgy tekintenek az erkölcsre, mint valamely természetfölötti lény által kijelölt
szabályrendszerre, hanem úgy vélik, hogy az erkölcsöt az emberek alkották, aszerint,
hogy érzésük szerint hogyan "kellene" a világnak működnie.
Akkor az ateisták végső soron olyan hívők, akik tagadják istent, nem?
A "Szabadság a vallástól" Alapítvány egy felmérése szerint a válaszoló ateisták
90%-a azért lett ateista, mert a vallás nem működött számukra. Úgy találták,
hogy a vallásos világnézet alapvetően összeférhetetlen azzal, amit életük során
maguk körül tapasztalnak.
Az ateisták nem tudatlanságból vagy tagadásból nem hisznek Istenben, hanem saját
választásuk eredményeként. Túlnyomó többségük nem kevés időt fordított egy vagy
több vallás megismerésére, olykor igen nagy mélységben tanulmányozták azokat.
Megfontoltan és átgondoltan hozták meg döntésüket arról, hogy elutasítják a
vallásos világnézetet.
Ez a döntés természetesen az illető személyiségének elkerülhetetlen következménye
is lehet. Olyan ember számára, aki természeténél fogva szkeptikusan viszonyul
az őt érő szellemi hatásokra, az ateizmus általában az egyetlen értelmes választás,
s így az egyetlen, amelyet őszintén választhat és vállalhat.
A "tagadni" szót használhatjuk abban az értelemben, hogy "valaminek igazságát
nem elfogadni". Ebben az értelemben az ateisták tagadják Isten létezését. Tagadásuk
nem azt jelenti, hogy nem akarnak tudomást venni Isten létezésének bizonyítékairól;
s azt sem föltétlenül jelenti, hogy Isten nemlétét állítják.
De vajon nem akarnak-e az ateisták lelkük mélyén hinni Istenben?
Az ateisták azzal a tudattal élik életüket, hogy senki sem figyeli őket közben.
Nagy részük nem is vágyik arra, hogy valaki figyelje őket, függetlenül attól,
hogy mennyire jóságos természetű lenne az a bizonyos "Nagy Testvér"-figura,
aki figyelné őket.
Némely ateista szeretné, ha képes lenne hinni Istenben -- no és? El kell-e hinnünk
valamit csupán azért, mert akarjuk, hogy igaz legyen? Az efféle megközelítés
kockázatai nyilvánvalóak. Az ateisták többnyire úgy gondolják, hogy nem elég
akarni hinni valamiben; a hitet valamiféle bizonyítéknak kell alátámasztania.
Persze, hogy az ateisták nem látják Isten létének bizonyítékait! Mert a lelkükben
nem nyitottak arra, hogy lássák!
Sok, sőt talán a legtöbb ateista korábban vallásos volt. Mint az előzőekben
elmondtuk, túlnyomó többségük komolyan fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy
van Isten. Sok ateista nem kevés időt töltött azzal, hogy imák révén megpróbálja
elérni Istent.
Természetesen igaz, hogy egyes ateisták híján vannak a nyitott szellemnek; de
sértő és szűklátókörűségre utal az a feltételezés, hogy minden ateista elfogult
és őszintétlen. Az olyan megjegyzéseket, mint "Hát persze, hogy van Isten, csak
azért nem látod, mert nem jól nézed a dolgokat!", az ateisták joggal tarthatják
leereszkedő modorú kioktatásnak.
Ha filozófiai vitába akarsz bonyolódni ateistákkal, akkor igen lényeges, hogy
a legjobbat feltételezd róluk, és feltételezd, hogy őszintén beszélnek, amikor
azt mondják, hogy keresték Istent. Ha nem vagy hajlandó elhinni, hogy alapvetően
igazat mondanak, a vitának nincs értelme.
Nem teljesen értelmetlen-e az élet az ateisták számára?
Az ateisták nagy része céltudatos életet él. Eldöntik, mi ad szerintük értelmet
az életnek, és e célok felé törekednek. Megpróbálnak úgy élni, hogy életük számítson
valamit, nem azáltal, hogy örök életet kívánnak, hanem hogy hatással próbálnak
lenni másokra, olyanokra, akik tovább élnek. Szentelheti életét egy ateista
például a politikai reformnak, abban a reményben, hogy nyomot hagy majd a történelemben.
Természetes emberi törekvés, hogy "értelmet", "célt" keresünk véletlenszerű
események sorában. Ugyanakkor egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy az "élet" olyasvalami
lenne, aminek "értelme" van.
Másképp fogalmazva, attól, hogy valami kérdésnek néz ki, még nem biztos, hogy
tényleg értelmes dolog megkérdezni. Egyes ateisták azt tartják, hogy a kérdés:
"Mi az élet értelme?" éppolyan buta, mintha valaki azt kérdezné: "Mi egy csésze
kávé értelme?" Úgy vélik: az életnek nincs célja vagy értelme, egyszerűen csak
van.
Továbbá, ha valamely misztikus külső erőre van szükség ahhoz, hogy létünk általa
"értelmet" nyerjen, akkor ez bármely feltételezett isten létezését értelmetlenné
teszi, nem?
Hogyan találnak vigaszra az ateisták életük nehéz időszakaiban?
Vigaszt számos módon találhatunk:
ˇ Családunk, barátaink
ˇ Háziállatok
ˇ Étel, ital
ˇ Zene, tévé, irodalom, művészet, szórakozás
ˇ Sport, testedzés
ˇ Meditáció
ˇ Pszichoterápia
ˇ Kábítószer
ˇ Munka
Úgy tűnhet, hogy ez a felsorolás a válságos helyzetekkel való szembenézésnek
meglehetősen üres és sebezhető módját mutatja be. No és? Azért higgyünk bizonyos
dolgokban, mert vigaszt nyújtanak, vagy inkább nézzünk szembe az igazsággal,
bármilyen kiábrándító is az?
Végső soron ez mindig az egyén döntésén múlik. A legtöbb ateista nem képes arra,
hogy csupán azért higgyen valamiben, amiben egyébként nem hinne, mert az vigaszt
nyújt számára. Az igazságot fontosabbnak tartják a vigasznál, s azt tartják,
hogy ha az igazság keresése némelykor boldogtalanná teszi őket, nos, az egyszerűen
balszerencse. Az igazság néha fáj.
Nem aggódnak-e az ateisták, hogy egyszercsak kiderül: tévedtek?
A rövid válasz: "Nem. És te?"
Az ateisták nagy része sok éve ateista. Sok érvet, állítólagos bizonyítékot
hallottak már Isten létezésével kapcsolatban, de úgy találták, hogy mindegyik
érvénytelen, vagy nem alkalmas semmilyen következtetés levonására.
A vallásos világnézet több ezer éves, mégsem szolgált még egyetlen jó bizonyítékkal
sem Isten létezésére. Az ateisták ezért többnyire úgy érzik, hogy nem valószínű,
hogy belátható időn belül kiderül: tévedtek. Így aztán nem is aggódnak emiatt.
Akkor a hívőknek miért kellene megkérdőjelezniük saját világnézetüket? Hiszen
ugyanezeket az érveket ők is elmondhatják hitükkel kapcsolatban.
Ez nem így van, ugyanis a megkérdőjelezett világnézetek nem azonos természetűek.
A gyenge ateizmus voltaképpen nem más, mint a szkeptikus alapállás, amely nem
állít semmit. Az erős ateizmus negatív hit. A teizmus nagyon erős pozitív hit.
Az ateisták néha azzal érvelnek, hogy az istenhívőknek azért kell megkérdőjelezniük
világnézetüket, mert nagyonis valóságos károkat okozhatnak -- nemcsak a hívőknek,
hanem mindenki másnak.
Miféle károkat?
A vallás hatalmas pénzügyi terhet és rengeteg munkát ró az emberiségre. Nem
csak arról van szó, hogy a hívők pénzüket templomok építésére vesztegetik. Gondoljunk
arra a rengeteg időre és erőfeszítésre, amelyet templomok építésére, imádkozásra,
stb. fordítanak. Gondoljunk bele, mennyivel jobb célokra is lehetne fordítani
mindezt az erőfeszítést.
Számos hívő hisz a csodás gyógyulásokban. Számos példát fel lehetne sorolni
olyan hívőkről, akiket egy pap "meggyógyított", ezért abbahagyták az orvosok
által felírt gyógyszerek szedését, és meghaltak ennek következtében. Egyes hívők
azért haltak meg, mert vallási okokból elutasították a vérátömlesztést.
Az a tény, hogy a katolikus egyház ellenzi a születésszabályozást -- s különösen
a gumióvszer használatát -- valószínűleg súlyosbítja a túlnépesedés problémáját
a harmadik világ számos országában, s hozzájárul az AIDS terjedéséhez világszerte.
Egyes hívők inkább megölték saját gyermekeiket, mint hogy megengedjék, hogy
azok ateistákká váljanak, vagy más vallású emberrel házasodjanak össze. Egyes
vallási vezetők szentesítették az istenkáromló emberekkel szemben elkövetett
gyilkosságokat.
A történelem során számos vallásháború dúlt. Még ha elfogadjuk is azt az érvet,
miszerint e háborúknak nem a vallás volt a valódi oka, kétségtelen, hogy a vallást
igen hatékonyan felhasználták a háborúk igazolására.
Azok nem voltak igazi hívők. Csak hívőknek állították be magukat, hogy ezzel
takarózzanak.
Ez az érvelés igen hasonlít a "nincs igazi skót" cím logikai csapdára.
Mitől lesz valaki igazi hívő? Annyi "egyetlen igaz vallás" van ma már, hogy
meg sem lehet őket számolni. Nézzük csak a kereszténységet: rengeteg szekta,
csoportosulás verseng egymással, s mindegyik meg van róla győződve, hogy ő az
egyetlen igaz kereszténység képviselője. Néha még harcolnak is egymással, s
megölik egymást. Hogyan döntheti el egy ateista, hogy ki az igaz keresztény,
és ki nem, ha még a nagy keresztény egyházak, mint a katolikus és az anglikán
egyház sem tud dönteni ebben a kérdésben?
Így aztán a legtöbb ateista az egyszerűség kedvéért úgy dönt, hogy mindenkit
kereszténynek tekint, aki kereszténynek nevezi magát, és a keresztény világnézetet
vagy dogmát használja fel tettei igazolására. Lehet, hogy ezek közül a keresztények
közül némelyek eltorzítják a keresztény tanítást saját céljaiknak megfelelően
-- de ha a Bibliát ilyen könnyen fel lehet használni a kereszténységgel összeférhetetlen
cselekedetek alátámasztására, akkor ugyan miféle erkölcsi tartalma van a Bibliának?.
Ha a Biblia Isten szava, miért nem gondoskodott Isten arról, hogy nehezebb legyen
szavait félreértelmezni? S honnan tudod, hogy a te világnézeted nem eltorzítása-e
Isten valódi szándékainak?
Ha a Bibliának nincs egyetlen, világos és egyértelmű értelmezése, akkor egy
ateista milyen alapon részesítsen előnyben valamely értelmezést a többivel szemben,
csak azért, mert te azt mondod? Sajnos, ha valaki azt állítja, hogy hisz Jézusban,
és azért gyilkolt meg másokat, mert Jézus és a Biblia ezt parancsolta neki,
akkor is kénytelenek vagyunk kereszténynek tekinteni az illetőt.
Az ilyen szélsőséges nézeteket nyilvánvalóan kétségbe kell vonni. De mivel soha,
senki nem bizonyította be, hogy Isten nem létezik, nagyon kevéssé valószínű,
hogy az összes vallásban jelen lévő, alapvető vallási tartalmak puszta értelmetlenségek.
Ez így nem igaz, ugyanis -- mint korábban hangsúlyoztuk -- a dolgok létezésére
vonatkozó pozitív állításokat eleve sokkal nehezebb megcáfolni, mint a negatívakat.
Soha, senki nem bizonyította be, hogy nem léteznek unikornisok, ez azonban nem
teszi valószínűtlenné azt, hogy puszta fantázia termékei.
Ezért sokkal ésszerűbb dolog alapállásként a negatív állítást elfogadni, mint
a pozitívat. A "gyenge" ateisták természetesen úgy gondolják, hogy még jobb,
ha semmit sem állítunk.
Hát ha az ateizmus olyan nagyszerű dolog, akkor vajon miért van annyi hívő?
Sajnos a nézetek népszerűségének nem sok köze van ahhoz, mennyire "helyesek",
vagy hogy "működnek-e". Gondoljunk arra, hány meg hány ember hisz a csillagjóslásban,
a grafológiában és más áltudományokban.
Sok ateista úgy érzi, hogy az az akarat, hogy istenekben higgyünk, egyszerűen
emberi gyengeség. Kétségtelen, hogy számos primitív társadalomban a vallás lehetővé
teszi az emberek számára, hogy valami módon megmagyarázzák azokat a jelenségeket,
amelyeket nem értenek eléggé. De a vallás természetesen több ennél. Az ipari
társadalmakban olyan embereket találunk, akik annak ellenére hisznek egyes jelenségek
vallásos magyarázatában, hogy az adott jelenségekre megfelelő természetes magyarázat
is van. A vallás eredetileg kísérlet lehetett a világ magyarázatára, napjainkban
azonban más célokat is szolgál.
De szinte minden kultúra kialakította a maga vallását. Ez csak jelent valamit?!
Nem feltétlenül. A legtöbb vallás csak felületes hasonlóságot mutat egymással;
gondoljunk arra, hogy pl. a buddhizmusban vagy a taoizmusban egyáltalán nincs
semmiféle, keresztény értelemben vett istenfogalom.
A legtöbb vallás természetesen készségesen elítéli a konkurens vallásokat. Már
csak ezért is furcsa, ha az egyik vallással akarja valaki a másikat alátámasztani.
És mi van azzal a rengeteg híres tudóssal és filozófussal, akik hittek vagy
hisznek Isten létezésében?
Minden olyan tudósra vagy filozófusra, aki hitt Istenben, esik egy másik tudós
vagy filozófus, aki nem hitt. Azonkívül, mint már említettük, egy világnézet
igazságát nem az határozza meg, hogy hány ember hisz benne. Vegyük észre továbbá,
hogy az ateisták nem úgy tekintenek a híres tudósokra és filozófusokra, mint
a hívők az ő vallási vezetőikre.
A híres tudós is csak ember; szakértője lehet egyes tudományterületeknek, de
amikor más dolgokról beszél, akkor szavainak nincs különleges súlya. Számos
köztiszteletnek örvendő tudós hozta már kínos helyzetbe magát azzal, hogy olyan
témáról beszélt bolondságokat, amely kívül esett szakterületén.
Tényleg azt akarod mondani, hogy nem jelent semmit, ha valamely vallásos világnézet
nagymértékben elterjedt?
Nem egészen. Annyit mindenképpen jelez, hogy az adott vallásnak olyan sajátságai
vannak, amelyek elősegítették nagymértékű elterjedését.
A memetika elmélete foglalkozik a "mémekkel" -- olyan idearendszerekkel, amelyek
a gének analógiájára terjednek az emberi elmék között. Egyes ateisták a vallásokat
igen sikeres élősködő mémrendszereknek tekintik, amelyek azáltal terjednek,
hogy hordozóikat arra serkentik, hogy térítsenek meg másokat. Egyes mémek azáltal
kerülik el a megsemmisülést, hogy a hívőket eltántorítják a tanok megkérdőjelezésétől,
vagy nyomásgyakorlás révén megakadályozzák, hogy az egykori hívők elismerjék,
hogy tévedtek. Egyes vallásos mémek pedig arra ösztönzik hordozóikat, hogy elpusztítsák
az olyan hordozókat, akik más mémek irányítása alatt állnak.
A memetikus nézetrendszerben természetesen nem kapcsolódik semmiféle erény a
sikeresen terjedő mémekhez. A vallás nem jó dolog attól, hogy sok ember hisz
benne, ahogy egy betegség sem jó dolog attól, hogy sok ember megkapja.
A memetikus megközelítés ugyanakkor általában is keveset mond a mémekben lévő
információ igazságtartalmáról.
Még ha nem is teljesen igazak a vallásos nézetek, legalább fontos értékeket
közvetítenek. Mik az ateizmus alapvető értékei, üzenete?
Sok fontos gondolat van, amelyet az ateisták közvetíteni igyekeznek. Az alábbi
felsorolás csak néhányat mutat be közülük. Ne lepődj meg, ha olyan gondolatokat
is látsz köztük, melyek némelyik vallásban is jelen vannak.
– Az erkölcsös viselkedés több, mint vak szabálykövetés.
– Légy különösen szkeptikus a pozitív állításokkal szemben.
– Ha azt akarod, hogy az életednek valamiféle értelme legyen, azt neked kell
megtalálnod.
– Keresd az igazságot akkor is, ha az kellemetlen lehet számodra.
– Hozd ki az életedből a lehető legtöbbet, mert valószínűleg csak ez az egy
életed van.
– Nem jó valamiféle külső erőre támaszkodni, amely megváltoztat. Magadnak kell
megváltoznod.
– Attól, hogy valami népszerű, még nem biztos, hogy jó.
– Ha fel kell tételezned valamit, olyasmit tételezz fel, amit könnyű ellenőrizni.
– Ne higgy el dolgokat csak azért, mert azt akarod, hogy igazak legyenek.
és végül a legfontosabb:
– Minden nézetnek megkérdőjelezhetőnek kell lennie.
Köszönöm, hogy időt szakítottál ezen írás elolvasására.
