Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Maróczi
Magda
A SZÜLETÉS ÉS HALÁL RÍTUSAI LAOSZBAN
Elektronikus kiadás: Ázsia E-Tár
Forrás: Ezredvég, 2000. január
A születés rítusai
Laoszban a szülésnek szigorúan szabályozott rítusai vannak. A leendő anyának
lelkiismeretesen és pontosan kell követni ezeket a szabályokat és betartani
a
terhesség alatti és szülés utáni tilalmak sokaságát. Mágikus előítéleteket és
biológiai szabályokat kell öntudatlanul is harmóniában egyesíteni a születendő
gyerek érdekében. Bizonyos ételeket és gyümölcsöket száműznie kell terhessége
alatt, még akkor is, ha bolondulásig szeretné őket - arról nem is beszélve,
hogy az íratlan szabályok és tilalmak miatt nagyon behatárolódik amúgy is
meglehetősen szegényes és egyhangú étrendje. Nem eheti meg a méhek lárváit,
sem a tamarindus savanyú gyümölcsét, sem pedig a banán- és dinnyemagokat. A
túlérett tojásgyümölcs is a tilalmi listán van. Ha mégsem tud ellenállni a
csábításnak és megeszi a méh-, vagy darázslárvákat, kockázatot vállal, hogy
gyermeke nyugtalan és dörmögő lesz, mint a darazsak. A túlérett
tojásgyümölcstől meg megpuffad a hasa és nehéz szülése lehet. Nem léphet át
egy bivaly jármán, mert a gyereke torkos lesz. Nem ülhet le a lépcső legfelső
fokára, mert ez késleltetné, vagy megnehezítené a szülést. Amikor mos, és
mosás után tereget, vigyáznia kell, hogy a szoknyáját új teregesse, hogy az
alja kerüljön felfelé, hogy a gyerek is fejjel jöjjön ki először.
Szeretne részt venni egy közös mulatságon? Vigyázzon, hogy ne cicomázza és
fesse ki magát nagyon, mert a gyereke rátarti lesz. Ha az előbb említett
tilalmakat betartja bizonyos előkészületek után megkönnyül a szülése. Korán
reggel, ébredés után ökölbe zárt kézzel meg kell ütögetnie a keresztcsontját,
közben mondogatva: Magzatom, gyere ki, burok ne csavarodj a nyakára, érkezzen
könnyen a gyerek! Munkája végeztével este, fürdés közben a lenyugvó nap felé
kell fordulnia, s a haját egy fésűvel lesimítani, hogy a gyermek könnyen
szülessen meg.
Majd, amikor elérkezik az ideje, a szülő nő háromszor mélyen, a földig hajol
az ősök szellemének emelt oltár előtt, amely ajándékokkal van megrakva. Kéri,
hogy fogadják el ajándékait, és könnyítsék meg a szülést, és tudassák vele az
elmondandó formulákat. Ezt természetesen már előre megmondták neki, de az ősök
szellemei segítenek visszaemlékezni rá, és szülés alatt mormolva, megerősítik
lelkét.
A szülő nőnek egy tapasztalt, már sok szülést levezetett idős asszony
segédkezik, aki lehet a család tagja, vagy tapasztalt, tiszteletre méltó
szomszéd. Ha senki nincs a családban, a férj segédkezik a szülésnél és
bátoríthatja feleségét.
A szoba mennyezetének közepébe egy erős szöget vernek és a szögre már egy
előzőleg megszentelt, erős fehér fonalat kötnek. A fonal végét az asszony
csuklójára kötik, aki állva, a fonalba kapaszkodva igyekszik megkönnyíteni a
magzat világra jöttét, és ugyanazt teszi a szülésnél segédkező asszony is.
Masszírozgatja a szülőnő hasát, amelyre előzőleg egy reszelt gyökerekből és
bételből összekevert kis csomót helyezett. Néhány korty vizet iszik a
gyógyfüvektől illatos vízből, s azt a vajúdó asszonyra köpködi, miközben
varázsigéket mormol, hogy előzze az ott ólálkodó rossz szellemeket, amelyek
a
sikeres szülést megakadályozhatnák.
Végre, az egész család örömére, megszületik a baba. A köldökzsinórt az egyik
nagyanya, vagy ennek híján egy erényekben igen gazdag, tekintélyes idős
asszony vágja el, akinek a jelleme jó hatást tesz majd a gyerekre. A
méhlepényt a család egy másik tagja tisztára mossa és besózza, majd egy kivájt
bambusz üregébe teszi, és elássa a házba vezető lépcső alatt, de van, amikor
a
folyóba dobják és a víz viszi magával.
Közben összegyülekeznek a rokonok, szomszédok, barátok. Laoszban a család
összetartozása még igen nagy, a gyerek születése igazi öröm. Felállítanak egy
bambusztörzsekből összerakott és agyaggal betapasztott rögtönzött tűzhelyet,
aminek a közepébe helyezik el azt az üstöt, amelyben a szülő asszony
felépüléséhez szükséges gyógynövény főzetek készülnek. A frissen szült
kismamát szülés után egy sóval meghintett székre vagy egy vödör fölé ültetik
(amelybe alkohollal vegyített meleg vizet tesznek), hogy a sebhely és
esetleges sérülések minél előbb begyógyuljanak.
Ezután a nagymama kezébe vesz egy nagy tálcaszerű, rizsszalmából font
kandongot, a tűz fölé tartja, majd az ajtó küszöbéhez megy, miközben Phi Pajt
szólongatja, a veszedelmes, gyerekeket elrabló szellemeket: "Ku, ku!
Benneteket szólítalak, Phi Paj, akik fel tudjátok venni az éjjeli ragadozó
madarak alakját, és ijesztő hangokat tudtok hallatni, ku, ku, távozzatok! Ez
a
gyerek a miénk!"
A gyermeket a fonott kasba, puha takaróra fekteti, s a kezébe - a neme szerint
- tőrt, varrótűt, ceruzát vagy más eszközt helyez, amit felnőtt korában talán
majd ügyesen használni fog.
A szobából elkerítenek egy sarkot bambusszal, és az anyát alacsony ágyra
fektetik, amely alatt állandóan ég a tűz. Egy tiszteletre méltó férfi, aki
régen pap volt és el tudja mondani a szent szövegeket és az orvosláshoz is ért
- mint nálunk régen a javas ember volt talán - egy gallyra hamuból emberi
körvonalat rajzol, hogy elriassza a szellemeket. Ez az elővigyázatosság
helyénvaló, mert az elkövetkező két-három hétben, amíg az anya a tűz fölött
fekszik, a gyermek és az anya könnyen eshet a gonosz szellemek áldozatául. Ezt
az időszakot kam-nak hívják. A gonosz szellemek, a Phi Pong, Phi Hung és Phi
Pao várnak az alkalomra, hogy magukkal vigyék a gyereket.
Amikor vége a gyermekágyi fekvésnek - mialatt a kismama rizslevest és
tyúkhúslevest ehet csak -, nos, akkor egy kis ünnepséget tartanak. Összejön
a
szomszédság és rokonság - ez gyakran az egész falut jelenti, lévén, hogy
nagyon sok falu igen kicsi, csupán néhány házból áll. Míg az anya megfürdik,
a
nagymama veszi magához a gyereket, s a kezébe tesz egy törött fésűt, egy
cserépdarabot, egy kis száraz füvet, néhány csepp illatos vizet hint reá és
a
gyermek lábait a földre irányítva azt mondja: "Taposs a földre, taposs
a fűre.
Szerencsés nap ez a mai, íme, itt a fésűd, íme itt a tükröd. Megérkeztél a
földre, ember vagy már."
Ettől kezdve a gyermek már a falu közösségébe tartozik. Ebben a kis
ünnepségben a gyerekek is részt vesznek. Tojásos rizzsel, vagy más
nyalánksággal vendégelik meg őket, hogy a gyermeknek sok barátja legyen.
Közben az édesanya befejezte a rituális tisztálkodást, helyet foglal a
felnőttek csoportjában, hogy hívja és megkösse a jó szellemeket. A javasember
az áldozati gyertyákat tálcára, a Pa kuan-ra teszi, meggyújtja, és összetett
kézzel a szellemeket hívja, miközben a gyerekhez szól:
"A kilencedik hónapban az anyád sokat szenvedett, és nagy fájdalmai voltak,
hogy te a világra jöhess. Sokan segítettek neki, hogy a testétől
elválasszanak. Te, gyermek az anyád méhéből jöttél, és a köldökzsinórt egy
bambuszlemezzel elvágva, megmostak és szépen felöltöztettek téged. Aztán
betettek a nagy kasba, és elkergették a gonosz szellemet felőled. Édesanyád
melletted volt, táplált és vigyázott rád. A szája kisebesedett a forró,
orvosságos víztől, egész testében szenvedett a forró tűz felett. Kérjük a jó
szellemeket, hogy jöjjenek elő és óvjanak téged... Ó szellemek, akik az
erdőkben lakoztok, gyertek elő! Ó szellemek, akik a rizsföldön tanyáztok,
gyertek elő! Ti is, akik a parlagon lakoztak, gyertek elő! Lakjatok itt és
védjétek a gyermeket!"
Az európai látogatókat semmi sem döbbenti meg jobban Laoszban,
mint a halál és halott tiszteletének szertartása.
Meghalni lao nyelven annyit tesz, mint belépni a Nirvánába. Nirvána szankszrit
szó, pali nyelven Nibbana-nak ejtik. Bármi legyen is a Nirvána, a laosziak
általában a végtelen boldogság helyét értik alatta, ahol minden kívánság
teljesül, és csak boldogság vár a belépőre. A halál tehát nem más, mint
belépés egy új, jobb világba. Az elhunyt sora annyira irigylésre méltó, hogy
a
házat, ahol a halott mellett virrasztanak hueundi-nak, azaz szó szerint boldog
háznak nevezik. Laoszi hit szerint, ha az emberek szomorúak és sírnak, a
halott lelke nehezen tud a testtől megszabadulni. Ezért túlságosan is mímelik
azt, hogy boldogok, és a halotti szertartás örömünnepre hasonlít.
A halál örömteli eseményét a temetési szertartások összessége is bizonyítja.
Egy írásos emlék arról számol be, hogy a szertartást hajdanában Szommutiraázs
király határozta meg, az elhalálozás módja szerint elkülönítve azokat, akiket
elhantolnak, és azokat, akiket elhamvasztanak. Ez a nagybecsű kézirat az
elhunytak hat csoportját különbözteti meg: vízbe fúltak, gutaütöttek, akik egy
fáról estek le, akiket tigris ült meg, akiket fölakasztottak és végül, akiket
betegség vitt el. Például a szülés közben elhunyt asszonyokért a boncoknak
tilos volt imádkozni, és nem volt szabad közös temetőbe se temetni őket. Sok
kegyetlen előírást ma már nem vesznek figyelembe, például a szülés közben
elhunyt asszonyokért is imádkoznak a boncok.
A sokfajta halálnem közül a betegség következtében, természetes halállal
elhunytakat részesítik a legtöbb előnyben. Azokat, akik erőszakos halállal
haltak meg, tilos elhamvasztani, de azonnal el kell temetni őket. A vallás és
hagyomány tiltja, hogy tetemüket 24 óránál tovább őrizzék meg a házban. Miért
tilos ez? Többféle magyarázat létezik erre, s nem zárhatjuk ki azt a feltevést
sem, hogy ezeket a meggondolásokat tisztán higiénikus megfontolásokra
alapították. A tanítások között több olyan található, amelyben Szummutiraj
olyan, a higiénia szempontjából fontos tanácsokat adott, amelyek nagyon jól
felkészült orvosra vallanak.
Boldog tehát az erényes mandarin, aki hozzátartozói körében leheli ki
lelkét. Életét buzgó buddhistaként, a Dhamma tisztelőjeként, kötelességtudó
szolgaként, jó maga viselettel és jó társaságban töltötte. Aki ilyen életet
élt, az megérdemli az olyan halált, amely a boldog továbbélést biztosítja
számára. Ezzel szemben annak, aki balesetben halt meg, testét temetőbe viszik,
de lelke sohasem éri el az üdvözültek lakhelyét. Természetes (önhibáján
kívüli) halála csupán a szertartásokat biztosítja számára, melyeket azon
nyomban el is kezdenek.
Az öregségben elhunytat rokonai először megmossák bő, illatos, meleg vízzel.
Fogai közé pénzérmét vagy aranydarabkát csúsztatnak, amivel azt fejezik ki,
hogy az evilági javaknak nincs jelentőségük, és hogy az elhunyt földi
gazdagságából csupán ezt a szájába helyezett kincset viheti magával a halálba.
A fehér pamut, amit a nyaka köré tekernek, és amivel csuklóját és lábait
béklyóba kötik, szintén azt szimbolizálják, hogy az embert gyenge szálak fűzik
a földhöz: anyagi érdek, érzelmek, szerelem és számos más mulandó kötelék,
amelyeket a halál szétszakít, mit sem törődve az okozott fájdalommal. Végül
egy tiszta szemfödéllel takarják le, és hat egymáshoz illesztett deszkából
készült koporsóba helyezik. A deszkákat ragadós gyantával illesztik össze. Ez
csak ideiglenes koporsó. Az elhunyt gyerekei másik koporsót készítenek majd
a
hamvasztáshoz.
Ezután a koporsót banánpálmatörzsekre helyezik (ez jobb, mint a szilárd,
kemény farönk, mert kifejezi az élet rövidségét és hogy az ember mostantól
elveszti szilárdságát). A boncok a "boldog házban" imádkoznak, imáik,
mint a
szertartás előző szakaszai az élet hiábavalóságáról szólnak, ami a halál nagy
tanulsága. Csukott szemmel ismétlik Buddha beszédeit. "A test, amit a lélek
elhagyott már semmi. Nemsokára haszontalan dologgá válik itt a földön, úgy,
mint egy kidőlt, elszáradt faltörzs." "Az élet múlékony. Születés
és halál
megállás nélkül következik egymás után, normális ritmus szerint. Ha
megszületünk el is kell tűnődjünk. A boldogság nem más, mint a belépés ezen
eltűnés semmijébe." "Minden állat meghal, halott, vagy meg fog halni.
Mi is
meghalunk. A halál nem kétséges."
Hét nap és hét éjszaka a "boldog ház" mindenféle találkozások központja,
minden zajos és vidám. Úgy tűnik, mintha nem is törődnének a halottal. Elvégre
irigylésre méltó a sorsa, nem igaz? Egedül a boncok ismételgetik
fáradhatatlanul imáikat: "Halott, ó Halott engedelmeskedj sorsodnak, siess
a
Paradicsomba, ahol egy jobb létbe születsz újra! Ne maradj itt kísértetni, és
részt venni az itt maradtak életében, te láthatatlan árnyék! Akik itt maradnak
megértik felszabadulásod örömét: türelmesen várnak sorsukra. Nem hiányzol
nekik. Boldogok nélküled. Sok jót tettél a földön, számíttassék hát be neked!"
Azért, hogy
bizonyosan eltávolítsák az elhunyt tolakodó árnyát, hogy minél
előbb az Égbe jusson és ott újjászülethessen (mert nincs rosszabb állapot a
"phi"-nél, amikor a lélek a pokolhoz láncolva örök földalatti létre
ítéltetik,
és a vérengző Nhomphiban őrködik felette), és legfőképpen azért, hogy ne
térjen vissza kísérteni hozzátartozóit, a család a boncok közbenjárásával
élelmet és ajándékokat juttat el hozzá. A család addig látja így el
adományokkal a boncokat, amíg úgy gondolja, hogy az elhunyt nem született újjá
vagy hiányt szenved valamiben. Átkozott a család, amely elhanyagolja az
adakozást és a holtat nyomorult árnysorsra ítéli, amelyben még csak nem is
bolyonghat.
Míg a boncok imádkoznak és a rokonok virrasztanak a koporsóba zárt tetem
felett, a halott mellett az élet és a fiatalság diadalát ünneplik. Mennyi
változás, mennyi új lét vette így kezdetét a halál árnyékában! Mennyi, de
mennyi házasság köttetett meg egy koporsó mellett! Az ünneplés eléri a
tetőpontját: az élet nagy ünnepe erősebb, mint a halál, mert maga a halál nem
más, mint egy másik élet kezdete.
Hét teljes nap telt el. A koporsót egy kunyhóba viszik, amelyet az elhunyt
rizsföldjének egy sarkában építettek. Hozzátartozói minden nap eljönnek, hogy
rendbe tartsák ezt az ideiglenes mauzóleumot. Ez így megy a negyedik hónapig.
Tulajdonképpen ezt az időt szokás halotthamvasztás ceremóniájára kiválasztani.
Ez sokszor a száraz évszak kezdete, és a munka a rizsföldeken a végéhez
közeledik. Ez a hónap a halottak, de egyben az esküvők hónapja is, ilyenkor
minden szív dobog.
Ideiglenes koporsójából az új koporsóba helyezik a halott testét, erre a
koporsóra már a máglya lángjai várnak. Mielőtt azonban örökre lezárnák a
tetejét, szagos vízzel locsolják meg a halott arcát.
Végül eljön a hamvasztás napjának kijelölt időpontja. Legalább hat nap és hat
éjjelen át tart, körmenetek, vallásos szertartások, tűzijátékok, éji játékok
és ünnepségek váltják egymást. Csak a hatodik napon nyitják ki félig a sátrat,
hogy két óriás madáron, amit fehér pamutkötéllel húznak, felemeljék a
ravatalt. A család tagjai kopasz fejjel, tetőtől talpig fehérbe öltöznek
gyászuk jeléül.
A ravatalt egy papírkupola alá helyezik, amelyet négy törékeny oszlop tart.
A
hamvasztás előtti utolsó virrasztással az ünnep eléri valódi tetőpontját. Ezt
követi a legfőbb pillanat. Valaki utolsó, gyújtólángra lobbantja a máglyát,
a
boncok eközben folytatják az igék ismétlését: "A test, melyet a lélek elhagy
már semmi... az élet mulandó."
A máglya lángja egyenesen az ég felé emelkedik úgy, mint a boldog lélek.
Az emberek ezen és az elkövetkező éjszakákon a parazsat őrzik, és élesztgetik
a tüzet. És a fogyó hold második napjáig minden éjjel a ház - mely egykor a
halotté volt - fogadja a fiatalembereket és a lányokat, akik kivilágos
virradatig folytatják a táncot, az éneket, az ünneplést.
Ekkor ér véget a hosszú vidámság. Még egyszer utoljára a család meghívja
reggeli étkezésre a boncokat. Nagyon korán, még napfölkelte előtt a rokonok,
a
barátok, a boncok és az egész falu elmegy a kialudt tűzhelyhez, és
összegyűjtik mindazt, amit a lángok a halottból meghagytak: egy kevés csontot,
és egy maroknyi hamut. Ezt egy kis serlegbe töltik, majd a pagodába helyezik,
ahonnan egy utolsó szertartás során a that-ba viszik. A thatot azért építik,
hogy az erényes embernek örök emléket állítsanak.
