Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Obrusánszky Borbála
Kelet Marco Poloja, avagy egy mongol keresztény a pápai udvarban
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


A XIII. század hetvenes éveiben, két évtizeddel Marco Polo utazása előtt indult el Kubiláj mongol kán uralkodáskor két ujgur származású keresztény, Rabban Sauma és Márk az ismeretlen Nyugati országokba. Eredeti céljuk szentföldi zarándoklat volt, ehelyett Márk nesztoriánus pátriárka lett, Sauma pedig a perzsiai mongol kán, Argun követe, aki küldetései révén bejárta Rómát, Bordeaux-ot, beszélt a pápával és Szép Fülöp francia királlyal. Míg a velencei Marco Polo utazása sikertörténetté vált, addig Rabban Sauma történetét majdnem elfelejtette a világ.

A keresztény hitű Rabban Sauma nyugati utazásának célja a Szentföld meglátogatása volt. Az eretnekké nyilvánított nesztoriánus hit, amelyet 431-ben Kelet-római birodalomból elüldöztek, gyorsan elterjedt a közel és távol keleti országokban. A Nesztoriosz, kiátkozott konstantinápolyi pátriárka utódai a VI. században már Szamarkandban, a következő században pedig már Kínában alapítottak püspökségeket. A kereszténység tehát hamarabb vert gyökeret Ázsiában, mint Európa néhány országában. A kereszténység jelentősége akkor növekedett meg, amikor tanai a XI. század elejétől a lovas nomád népekhez eljutottak és az Altáj-hegységhez közeli najman és kereit fejedelmek is áttértek erre a hitre, sőt kancelláriájuk vezetését is rábízták a keresztényekre, akik az ujgur ábécé alapján megalkották a mongol írást. A XIII. század elején Dzsingisz kán fiainak is nesztoriánus keresztény feleséget választott, így a hit befolyása nőttön-nőtt. Güjük kán idején (1246-1248) már a keresztények közvetlenül a nagykáni sátor mellett foglalhattak helyet.
A mongol történelemben fontos szerepet játszó nagykánok anyja, Szorkaktani beki fiait, a Kínát meghódító Kubilájt és a Közel-Kelet nagy hódítóját, Hülegüt keresztény papokkal taníttatta, ezért a nagykáni udvarban a nagy tudás nesztoriánusok nagy megbecsülésnek örvendtek. A mongol kánok adómentességet és kiváltságokat adományoztak a kolostorok számára, ha imádkoznak a birodalomért. Ebben a környezetben látta meg a napvilágot a XIII. század húszas éveiben Rabban Sauma Kambaligban, a mongol világbirodalom központjában, a mai Pekingben. A későbbi káni követ jómódú ujgur keresztény családból származott. Apja a helyi nesztoriánus közösség elöljárója volt. Az ifjú már fiatal korában egyházi nevelést kapott, és fiatal korában úgy döntött, hogy életét az egyház tanításainak szenteli, így szerzetesi fogadalmat tett. Sauma legfőbb vágya az volt, hogy elmehessen vallása eredeti gyökereihez, Jeruzsálembe és a többi keresztény szent helyre. Útja valóra válása akkor realizálódott, amikor a káni központban találkozott az ujgur Márkkal, aki szintén nesztoriánus családból származott, apja, Bajniel a város főesperese volt. A két ifjú találkozását követően már ketten tervezték hosszú útjukat. A nesztoriánus közösség vezetőjének közbenjárására maga Kubiláj kán látta el a két ifjút úti okmányokkal, hogy a Szentföldön imádkozzanak a kánért is.
Az 1270-es évek végén a két szerzetes elindult a selyemúton keresztül Nyugatra, hasonló útvonalon, mint később Marco Polo is utazott. Az útközben felkeresett keresztény közösségek étellel-itallal és pénzzel is támogatták őket. A hosszú utazás után 1280. körül megérkeztek a perzsiai mongol kánságba, ahol a mai Tebriz városában Abaga kán fogadta őket. Rövid idő múlva eljutottak Bagdad melletti Tur Abdin nesztoriánus központba, ahol Denha nesztoriánus pátriákával találkoztak. Ő azt tanácsolta nekik, hogy ne a Szentföldre menjenek, hanem a keresztény hitet erősítsék a mongol birodalomban. Markot a főpap új névvel ruházta fel: Yahbl Allaha, melynek szír jelentése "az Isten adta". A két ujgur szerzetes néhány napot időzött ott, majd Mezopotámián keresztül próbáltak eljutni Jeruzsálembe. A háborús helyzet miatt azonban nem érték el céljukat, így visszatértek Bagdadba, ahol a pátriárka javaslatára Márkot megválasztották Kelet pátriárkájává, hogy a missziót lakóhelyén erősítse, Saumát pedig helyettesévé nevezték ki. A két szerzetes elindult haza, de háború miatt nem tudtak tovább menni, ezért Tarilban, Szent Mihály kolostorában időztek majdnem két évig. Közben meghalt a pátriárka, és helyére a püspökök Márkot választották meg, így a két ujgur végleg Bagdad közelében telepedett meg.
Sauma életében akkor történt döntő változás, amikor a perzsiai ilkánok trónjára Argun került. A kán hadjáratot akart indítani a Szentföldre, és ezért kapcsolatot keresett a nyugat-európai uralkodókkal, hogy egy esetleges közös hadjáratról tárgyalásokat folytassanak. Argun tanácsot kért bizalmasától, a nesztoriánus pátriárkától, hogy kit küldjön követnek Nyugatra. Márk egykori útitársát, Rabban Saumát ajánlotta, így ő indulhatott el hosszú európai küldetésére. Rabban 1287. körül indulhatott el, először a bizánci udvarba hajózott, majd onnan szintén a tengeren Nápolyhoz ért, majd innen szárazföldön közelítette meg Rómát, ahol éppen üres volt a pápai szék. A kán levelét átadta, de mivel nem kaphatott választ, míg nincs új pápa, ezért a követ Genován keresztül továbbutazott a francia királyhoz, IV. Szép Fülöphöz, aki nagy tisztelettel fogadta, és támogatta a közös hadjárat tervét. Sauma valószínűleg eljutott Bordeaux-ba is, majd innen visszaindult Rómába, ahol már az új pápa, IV. Miklós fogadta őt. Az örök városban éppen a húsvéti ünnepre készültek, és a pápa megkérte a nesztoriánus szerzetest, hogy saját hagyományai szerint celebrálja a misét. A pápa is kedvezően válaszolt Argun kán levelére. A válaszokat továbbító Sauma röviddel 1288. húsvétja után visszaindult Perzsiába. Argun kán nagy diplomáciai sikerként értékelte a követ útját, sőt a keresztények iránti tiszteletből fiát, Karabandit megkereszteltette. Rabban Sauma pedig nagy tiszteletet érdemelt ki a káni udvarban, olyannyira, hogy sátrát közvetlenül a kán mellett állíthatta fel. Az ígéretes együttműködést azonban több dolog is akadályozta. Argun kán 1291-ben hirtelen meghalt, utódai alatt meggyengült a mongolok közel-keleti hatalma. Abban az évben elesett az utolsó európaiak kezén lévő szentföldi erőd, Akkon, így megszűnt az európai hatalmak keleti bázisa. A keleti kapcsolatokat támogató Miklós pápa 1292-ben meghalt, így a keleti egyházak és a pápaság közötti jó viszony is megszűnt. A Közel-Keleten megerősödött az iszlám, akik a XIV. századra elvágták az európai és a mongolok érintkezési pontjait. A két világ újból a nagy felfedezések korában kerül közelebb egymáshoz, de akkor már az európaiak nem együttműködési, hanem hódító igénnyel léptek fel.
Az európai történetírásban elfelejtődött a mongolokkal való kapcsolat emléke, újra felfedezése csak a XX. század első évtizedeiben, a pápai levéltár kutatása közben történt meg. Néhány tudományos publikáció ellenére nem vált népszerűvé a Nyugaton járt keleti utazók, így Rabban Sauma története sem.