Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Obrusánszky
Borbála
Kelet Marco Poloja, avagy egy mongol keresztény a pápai udvarban
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
A XIII. század hetvenes éveiben, két évtizeddel Marco Polo utazása előtt indult
el Kubiláj mongol kán uralkodáskor két ujgur származású keresztény, Rabban Sauma
és Márk az ismeretlen Nyugati országokba. Eredeti céljuk szentföldi zarándoklat
volt, ehelyett Márk nesztoriánus pátriárka lett, Sauma pedig a perzsiai mongol
kán, Argun követe, aki küldetései révén bejárta Rómát, Bordeaux-ot, beszélt
a pápával és Szép Fülöp francia királlyal. Míg a velencei Marco Polo utazása
sikertörténetté vált, addig Rabban Sauma történetét majdnem elfelejtette a világ.
A keresztény hitű Rabban Sauma nyugati utazásának célja a Szentföld meglátogatása
volt. Az eretnekké nyilvánított nesztoriánus hit, amelyet 431-ben Kelet-római
birodalomból elüldöztek, gyorsan elterjedt a közel és távol keleti országokban.
A Nesztoriosz, kiátkozott konstantinápolyi pátriárka utódai a VI. században
már Szamarkandban, a következő században pedig már Kínában alapítottak püspökségeket.
A kereszténység tehát hamarabb vert gyökeret Ázsiában, mint Európa néhány országában.
A kereszténység jelentősége akkor növekedett meg, amikor tanai a XI. század
elejétől a lovas nomád népekhez eljutottak és az Altáj-hegységhez közeli najman
és kereit fejedelmek is áttértek erre a hitre, sőt kancelláriájuk vezetését
is rábízták a keresztényekre, akik az ujgur ábécé alapján megalkották a mongol
írást. A XIII. század elején Dzsingisz kán fiainak is nesztoriánus keresztény
feleséget választott, így a hit befolyása nőttön-nőtt. Güjük kán idején (1246-1248)
már a keresztények közvetlenül a nagykáni sátor mellett foglalhattak helyet.
A mongol történelemben fontos szerepet játszó nagykánok anyja, Szorkaktani beki
fiait, a Kínát meghódító Kubilájt és a Közel-Kelet nagy hódítóját, Hülegüt keresztény
papokkal taníttatta, ezért a nagykáni udvarban a nagy tudás nesztoriánusok nagy
megbecsülésnek örvendtek. A mongol kánok adómentességet és kiváltságokat adományoztak
a kolostorok számára, ha imádkoznak a birodalomért. Ebben a környezetben látta
meg a napvilágot a XIII. század húszas éveiben Rabban Sauma Kambaligban, a mongol
világbirodalom központjában, a mai Pekingben. A későbbi káni követ jómódú ujgur
keresztény családból származott. Apja a helyi nesztoriánus közösség elöljárója
volt. Az ifjú már fiatal korában egyházi nevelést kapott, és fiatal korában
úgy döntött, hogy életét az egyház tanításainak szenteli, így szerzetesi fogadalmat
tett. Sauma legfőbb vágya az volt, hogy elmehessen vallása eredeti gyökereihez,
Jeruzsálembe és a többi keresztény szent helyre. Útja valóra válása akkor realizálódott,
amikor a káni központban találkozott az ujgur Márkkal, aki szintén nesztoriánus
családból származott, apja, Bajniel a város főesperese volt. A két ifjú találkozását
követően már ketten tervezték hosszú útjukat. A nesztoriánus közösség vezetőjének
közbenjárására maga Kubiláj kán látta el a két ifjút úti okmányokkal, hogy a
Szentföldön imádkozzanak a kánért is.
Az 1270-es évek végén a két szerzetes elindult a selyemúton keresztül Nyugatra,
hasonló útvonalon, mint később Marco Polo is utazott. Az útközben felkeresett
keresztény közösségek étellel-itallal és pénzzel is támogatták őket. A hosszú
utazás után 1280. körül megérkeztek a perzsiai mongol kánságba, ahol a mai Tebriz
városában Abaga kán fogadta őket. Rövid idő múlva eljutottak Bagdad melletti
Tur Abdin nesztoriánus központba, ahol Denha nesztoriánus pátriákával találkoztak.
Ő azt tanácsolta nekik, hogy ne a Szentföldre menjenek, hanem a keresztény hitet
erősítsék a mongol birodalomban. Markot a főpap új névvel ruházta fel: Yahbl
Allaha, melynek szír jelentése "az Isten adta". A két ujgur szerzetes
néhány napot időzött ott, majd Mezopotámián keresztül próbáltak eljutni Jeruzsálembe.
A háborús helyzet miatt azonban nem érték el céljukat, így visszatértek Bagdadba,
ahol a pátriárka javaslatára Márkot megválasztották Kelet pátriárkájává, hogy
a missziót lakóhelyén erősítse, Saumát pedig helyettesévé nevezték ki. A két
szerzetes elindult haza, de háború miatt nem tudtak tovább menni, ezért Tarilban,
Szent Mihály kolostorában időztek majdnem két évig. Közben meghalt a pátriárka,
és helyére a püspökök Márkot választották meg, így a két ujgur végleg Bagdad
közelében telepedett meg.
Sauma életében akkor történt döntő változás, amikor a perzsiai ilkánok trónjára
Argun került. A kán hadjáratot akart indítani a Szentföldre, és ezért kapcsolatot
keresett a nyugat-európai uralkodókkal, hogy egy esetleges közös hadjáratról
tárgyalásokat folytassanak. Argun tanácsot kért bizalmasától, a nesztoriánus
pátriárkától, hogy kit küldjön követnek Nyugatra. Márk egykori útitársát, Rabban
Saumát ajánlotta, így ő indulhatott el hosszú európai küldetésére. Rabban 1287.
körül indulhatott el, először a bizánci udvarba hajózott, majd onnan szintén
a tengeren Nápolyhoz ért, majd innen szárazföldön közelítette meg Rómát, ahol
éppen üres volt a pápai szék. A kán levelét átadta, de mivel nem kaphatott választ,
míg nincs új pápa, ezért a követ Genován keresztül továbbutazott a francia királyhoz,
IV. Szép Fülöphöz, aki nagy tisztelettel fogadta, és támogatta a közös hadjárat
tervét. Sauma valószínűleg eljutott Bordeaux-ba is, majd innen visszaindult
Rómába, ahol már az új pápa, IV. Miklós fogadta őt. Az örök városban éppen a
húsvéti ünnepre készültek, és a pápa megkérte a nesztoriánus szerzetest, hogy
saját hagyományai szerint celebrálja a misét. A pápa is kedvezően válaszolt
Argun kán levelére. A válaszokat továbbító Sauma röviddel 1288. húsvétja után
visszaindult Perzsiába. Argun kán nagy diplomáciai sikerként értékelte a követ
útját, sőt a keresztények iránti tiszteletből fiát, Karabandit megkereszteltette.
Rabban Sauma pedig nagy tiszteletet érdemelt ki a káni udvarban, olyannyira,
hogy sátrát közvetlenül a kán mellett állíthatta fel. Az ígéretes együttműködést
azonban több dolog is akadályozta. Argun kán 1291-ben hirtelen meghalt, utódai
alatt meggyengült a mongolok közel-keleti hatalma. Abban az évben elesett az
utolsó európaiak kezén lévő szentföldi erőd, Akkon, így megszűnt az európai
hatalmak keleti bázisa. A keleti kapcsolatokat támogató Miklós pápa 1292-ben
meghalt, így a keleti egyházak és a pápaság közötti jó viszony is megszűnt.
A Közel-Keleten megerősödött az iszlám, akik a XIV. századra elvágták az európai
és a mongolok érintkezési pontjait. A két világ újból a nagy felfedezések korában
kerül közelebb egymáshoz, de akkor már az európaiak nem együttműködési, hanem
hódító igénnyel léptek fel.
Az európai történetírásban elfelejtődött a mongolokkal való kapcsolat emléke,
újra felfedezése csak a XX. század első évtizedeiben, a pápai levéltár kutatása
közben történt meg. Néhány tudományos publikáció ellenére nem vált népszerűvé
a Nyugaton járt keleti utazók, így Rabban Sauma története sem.
