Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára


Márai Sándor (1900-1989)


 

Linkgyűjtemény

 

Füves könyv (1943) > html 1. rész > html 2. rész > zip

Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

 

A gyertyák csonkig égnek (1942) > html

Feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stíluművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította feleségét, örökre tönkretette életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

 

Ismeretlen kínai költő (1945, 1994) > html > html

1945 karácsonyára (pontosan december 21-én) Tíz vers címmel költeményciklust hozott a postás Tolnay Klárinak. Alcím: Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból. Egy szerelem története – Márai Sándor és Tolnay Klári.


Márai Sándor: Varázs. Tolnay Klári és Ajtay Andor (Vígszínház, 1945)

 

Japán kert a Kassai Naplóban (részlet) (1921)

 

Magyar borok a Sipos Borház honlapján > html

 

Egy számkivetett magyar író vallomásai a Forrásban:

A néma énekes (1952) > html
Aki látja hazáját (1954) > html

 

Versek

Halotti beszéd (1956) > html
Mennyből az angyal (1950) > html

 

 

Márai Sándor életrajza
Forrás: Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)

Márai Sándor, Grosschmid (Kassa, 1900. ápr. 11. – San Diego, 1989. febr. 21.): író, költő, újságíró, az MTA tagja (l. 1942. r. 1945-1948, posztumusz 1989), Kossuth-díjas, (posztumusz 1990), Radványi Géza bátyja. Jogász családból származott, apja, Grosschmid Géza az I. világháború után Kassa szenátora volt. Kassán, Eperjesen és Bp.-en járt középisk.-ba. Rövid ideig bölcsészhallgató volt a Pázmány Péter Tudományegy.-en. A Tanácsköztársaság idején rendszeres újságírói tevékenységet fejtett ki, irodalmi kérdésekről írt napilapokba (Magyarország, Vörös Lobogó), folyóiratokba (Nyugat). 1918-ban Kassán megjelent első verseskötete (Emlékkönyv). 1919 okt.-ében elhagyta Mo.-ot. Először Lipcsében, 1921-1922-ben Frankfurtban, 1923-ban Berlinben folytatott egy.-i tanulmányokat újságírói munkássága közben. 1923-ban Bécsben megnősült, feleségével, Matzner Lolával 1914-ben Párizsba költözött. Itt tudósítója volt a Frankfurter Zeitungnak, a Prager Tageblattnak a Prágai Magyar Hírlapnak, a bp.-i Újságnak. A Frankfurter Zeitung megbízásából tett utazást Közép-Keleten, cikkeit Istenek nyomában címmel a lap folytatásokban közölte. Könyv alakban 1927-ben jelent meg Prágában, 1937-ben Bp.-en. 1934 tavaszán tért vissza Mo.-ra. Bp.-en a Krisztinavárosban Mikó utcai lakása lett írói munkásságának színhelye. 1928 és 1948 között a legolvasottabb és legtermékenyebb szerzők közé tartozott. Harminckilenc műve (regény, vers, esszék, elbeszélések) jelent meg több kiadásban. Írásait 1928-tól a Révai Testvérek Irodalmi Intézete gondozta. Írói munkája mellett nagy vonzóerőt jelentett számára az újságírás. 1925-36-ban az Újság publicistája volt. A Műsoron kívül (1931), Szegények iskolája (1933, 1992), a Bolhapiac (1934) c. műveiben az ebben a lapban hétről hétre megjelent cikkeiből válogatott. 1936 dec.-étől 1943. jan. 17-ig a Pesti Hírlap munkatársa volt, a Vasárnapi Krónika írója. Cikkei, elmélkedései Vasárnapi Krónika c. kötetében jelentek meg (1943). 1945-48-ban a Magyar Nemzetnél folytatta újságírói munkáját. Az 1940-es években jelentkezett színdarabjaival. A Kaland c. darabját a Nemzeti Kamara Színház mutatta be (1940. okt. 27.). A városhoz való hűség drámája, a Kassai polgárok 1942. dec. 4-én került színre a Nemzeti Színházban, a kolozsvári Nemzeti Színház is ugyanebben az évben tűzte műsorára. Az MTA I. osztályának 1943. dec. 6-án tartott ülésén Ihlet és nemzedék címmel tartott székfoglalót. A német megszállás után (1944. márc. 19.) felváltva élt Bp.-en és Leányfalun. 1943 tavaszán kezdett memoárjainak írásához. A naplóírás életművének jellegzetes műfaja lett, hordozója írói hitvallásának, humanizmusának, a szabadság, az európaiság gondolatának. Az első kötet (Napló, 1943-1944) Illés Endre gondozásában 1945-ben jelent meg a Révai Könyvkiadónál. 1944-ben és 1945-ben írt verseit 1945 Könyvnapjára adták ki (Verses Könyv). A Pesti Színházban bemutatták Varázs c. színművét (1945. dec. 14.). Bp. ostroma alatt Mikó utcai lakása romhalmazzá vált. Utolsó otthona Bp.-en a Zárda u. 28. számú házban volt. 1948 nyarán, miután Horváth Márton hadat üzent a polgári irodalomnak és ~ ról becsmérlő kritikát írt, emigrációba szorult. 1948-50-ben Svájcban élt. 1950-től Olaszo.-ban, a Nápoly melletti Possilipóban. 1952-ben az USA-ban, New Yorkban telepedett le. 1957-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1964-ben New Yorkban esküdtszéki szolgálatot teljesített. Többször visszatért évekre Olaszo.-ba, Salernóba. 1980-tól végleges lakóhelye a kaliforniai San Diego volt. 1951 és 1967 között Candidus néven a müncheni Szabad Európa Rádió m. osztályának külső munkatársa volt. Havonta négy előadását sugározták, minden vasárnap tíz percet Vasárnapi Levelek címmel. Cikkeket írt a müncheni Látóhatár c. folyóiratba. Ebben jelent meg híres verse, a Halotti beszéd (1951. 5. sz.). Emigrációjában anyanyelve éltette. Minden művét magyarul írta. Életművének mintegy negyede íródott hosszú emigrációjának időszakában. Elsőként a Béke Ithakában c. regénye jelent meg a Magyar Írók Könyvesháza sorozatban (London, 1952, Bp., 1991). Föld, föld! c. visszaemlékezéséből kitűnik, hogy szemléletében kitágította a humanista életfogalmat (Toronto, 1972, Bp., 1991). Naplóinak írását tovább folytatta, az utolsó kötet 1983-ban jelent meg. További naplójegyzetei kéziratban maradtak. Televíziós darabjait és hangjátékait Németo.-ban, Franciao.-ban, Olaszo.-ban, Ausztriában, Dániában, Kanadában mutatták be. Ezek Jób… és a könyve c. kötetében összegyűjtve jelentek meg (München, 1982). A Vendégjáték Bolzanóban c. regényéből verses játékot írt: Egy úr Velencéből, a válogatott versek kötetében jelent meg (A delfin visszanézett, München, 1978). Utolsó műve vallomás és összegezés. A Garrenek műve (I-II, Toronto, 1988) 1934-1949 között írt regényciklusának átdolgozása, öt regényét foglalja magában: Zendülők (1930), Az idegen emberek (1931), Féltékenyek (1937), Sértődöttek (1947), Jelvény és jelentés (1948). 1948 után nem járult hozzá művei mo.-i megjelentetéséhez. Emigrációban írt műveit főleg két kiadó gondozta: az Újváry „Griff” kiadó Münchenben és a Vörösváry-Weller Kiadó Torontóban. Gyógyíthatatlan betegsége elől önként ment a halálba. Az emigrációját kényszerítő hatalom megszűnése után az Akadémiai-Helikon Kiadó szerezte meg könyveinek kiadási jogát és összes kiadásban jelenteti meg a műveket. Színházaink újra műsorra tűzték színműveit. A Kassai polgárokat a gyulai Várszínházban mutatták be (1990. jún. 28.) és a bp.-i Nemzeti Színházban (1990. szept. 28.), a győri Kisfaludy Színházban (1991. ápr. 19.). A Kaland c. színművét a Radnóti Színpad mutatta be (1990. okt. 28.), majd a Pécsi Nemzeti Színház (1991. jan. 25.), a Jókai Színház a szlovákiai Komáromban (1990. nov. 23.). A Béke Ithakában c. regényének rádióváltozatát 1990 októberében sugározta a Magy. Rádió. Verses játékából (Egy úr Velencéből) Farkas Ferenc operát komponált (bem. az Operaház 1991. jún. 4.). Kassán, Mészáros utcai szülőházán emléktáblát állítottak (1991. márc. 24.). – M. Csutora (r., 1932, 1991); Egy polgár vallomásai (r., 1934, 1990); Válogatott munkái I-XI. (Bp., 1939-1943); Szindbád hazamegy (r., Bp., 1940, 1992); Vendégjáték Bolzanóban (r., Bp., 1940, 1991); Az igazi (r., Bp., 1941, 1992); Mágia (elb., Bp., 1941); Ég és föld (aforizmák, Bp., 1942); A gyertyák csonkig égnek (r., Bp., 1942, 1990); Röpirat a nemzetnevelés ügyében (Bp., 1942); Füves könyv (prózai epigrammák, Bp., 1943, 1991); Sirály (r., Bp., 1943); Napló. 1943-1944 (Bp., 1945, 1990); Ihlet és nemzedék (tanulmányok, Bp., 1946, 1992); A nővér (r., Bp., 1946); Európa elrablása (útirajzok, Bp., 1947); Medvetánc (elb., Bp., 1947); Vasárnapi krónika (New York, 1955-56): San Gennaro vére (r., New York, 1965); Napló. 1945-1957 (Washington, 1958, Bp., 1990); Napló. 1958-1967 (Róma, 1968, Bp., 1992); Ítélet Canudosban (r., Toronto, 1971). Rómában történt valami (Toronto, 1971); Föld, föld! (visszaemlékezések, Toronto, 1972, Bp., 1991); Erősítő (r., Toronto, 1976); Napló. 1968-1975 (Toronto, 1976); A delfin visszanézett. Válogatott versek 1915-1977 (München, 1978); Judit… és az utóhang (r., München, 1980, Bp., 1992); Jób… és a könyve (hangjátékok, televíziós játékok, München, 1982); Harminc ezüstpénz (r., München 1983); Napló, 1976-1983 (München, 1985). – Irod. Lóránt Dezső: Látogatás M. S.-nál (A Könyves, 1934. 6. sz.); Karinthy Frigyes: M. S.-ról A sziget alkalmából (Nyugat, 1934. I.); Thurzó Gábor: Magyar írók: M. S. (Erdélyi Helikon, 1934); Komlós Aladár: Írók és elvek. M. S.-ról (Bp., 1937); Ligeti Ernő: M. S. (Pásztortűz, 1938. 2. sz.); Bóka László: M. S. (Protestáns Szemle, 1941. 1. sz.); Halász Péter: Soronkívül M. S.-ról (Színház, 1946. 32. sz.); Pálóczi Horváth György: Jegyzetek M.-ról és a magyar irodalomról (Fórum, 1947. 8. sz.); Horváth Béla: M. estéje (Látóhatár, 1962. 1. sz.); Albert, Tezla: M. S. Hungarian Authors (Cambridge, Massachusetts, 1970); Rákos Péter: Lírai őrjárat. M. S. hetvenéves (Irod. Szle, 1970. 6. sz.); Peéry Rezső: A hetvenéves M. S. (Új Látóhatár, 1970. 2. sz.); Komlós Aladár: M. (K. A.: Kritikus számadás, Bp., 1977); Kardos László: Három M. regény (K. L.: Hármaskönyv, Bp., 1978); Ferenczi László: M. S.-ról (F. L.: Valóság és varázslat, Bp., 1979); Dénes Tibor: Akit egyre nagyobbnak látunk (Katolikus Szle, 1980. 1. sz.); Csonka Emil: A legnagyobb élő magyar író. A 80 éves M. S. (Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Czigány Lóránt: Egy úr a Mikó utcából. M. S. nyolcvanéves (Irod. Újság, 1980. 3-4. sz.); Megyery Sári: A nyolcvanéves M. S. köszöntése (Magyar Műhely, 1980. 16. sz.); Szász János: M. S. (Utunk, 1980. 16. sz.); Cs. Szabó László: M. (Cs. Sz. L.: Próza, Bp., 1980); Román J. István: M. S. (Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Nagy Sz. Péter: M. S. regényei 1924 és 1943 között (Új Írás, 1981. 2. sz.); Bálint B. András: Rokona a négereknek és a csillagoknak (Vigilia, 1981. 8. sz.); Szamosi József: Az igehirdető író (Sz. J.: Írások vallomások, München, 1982); Erdődy Edit: M. itthon. 1945-1948 (Vigilia, 1982. 12. sz., 1983. 1. sz.); Kardos László: M. S. leveleiből (Harminchárom arc, Bp., 1983); Gyergyai Albert: M. (Védelem az esszé ügyében, Bp., 1984); Szabó Zoltán: M. S.-ról (Ősök és társak, Bern, 1984); Vatay László: M. S. naplói. Az ember és az író (Új Látóhatár, 1984. 1. sz.); Rónay László: M. az emigrációban (Vigilia, 1984. 6. sz.); Kabdebó Tamás: M. és az évszázad (Nemzetőr, 1985. 419. sz.); Kálmán C. György: „Egyszer” és „mindig”: idő és emlékezés az Egy polgár vallomásaiban (Hungarológiai Közl., 1984); Baránszky Jób László: A M.-probléma (Vigilia, 1986. 11. sz.); Angyalosi Gergely: Szindbád hazamegy (Literatura, 1986. 1-2. sz.); Szávai János: „Polgárnak lenni? ” M. S. vallomásai (Új Írás, 1988. 1. sz.); Nagy Sándor: Töredékes gondolatok M. S.-ról (Alföld, 1988. 4. sz.); Lengyel Balázs: A fiatal M. (Újhold Évkönyv, 1987. 1. sz.); Eva Haldimann: Ein Dichter des Bürgertums. Hinweis auf S. M. (Neue Zürcher Zeitung, 1989. febr. 2.); Simonyi Imre: M. S. Ember Gedeon jegyzeteiből (Békéscsaba, 1989); Búcsú M. S.-tól: Somlyó György, Fried István, Rónay László, Hubay Miklós írásai (Élet és Irod., 1989. márc. 3.); Antal Gábor: M. S. halálára (Magy. Nemzet, 1989. febr. 24.); Borbándi Gyula: Halál Kaliforniában. Hogyan halt meg M. S. (Magy. Nemzet, 1989. máj. 15.); Fried István: Tűnődések M.-ról (Tekintet, 1989. 4. sz.); Köröspataki Kiss Sándor: M. S. halálára (Új Tükör, 1989. 4. sz.); Habsburg Ottó: Egy Európai drukker. A 80 éves M. (Életünk, 1989. 5. sz.); Pomogáts Béla: Búcsú Magyarországtól (Életünk, 1989. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: Végső üzenet a száműzetésből (2000, 1989. május); Rónay László: M. S. (bibliográfiával, Bp., 1990); Furkó Zoltán: M. S. üzenete (az idegen nyelvű kiadások jegyzékével, Bp., 1990); Habsburg Ottó: M. hazatér (Vigilia, 1990. 2. sz.); M. értelmezések: Lengyel Balázs, Szabó Ferenc S. J., Balassa Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Rónay László írásai (Új Írás, 1990. 5. sz.); Poszler György: M. S. és Kassa mítosza (Kortárs, 1990. 3. sz.); Szabó Ferenc S. J., Lengyel Balázs írásai (Alföld, 1990. 5. sz.); M.-ról Simonyi Imrével beszélget Kőváry E. Péter (Népszabadság, 1990. 45. sz.); Sneé Péter: Emigráns Európa-napló. A naplóíró M. S. (Hiány, 1990. m. sz.); Vasy Géza: M. visszatér (Napóra, 1990. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: M. S. (Bp., 1991); Szőcs Géza: M. S.-nál 1987-ben (Jászkunság, 1991. 2-3. sz.); Nagy Sz. Péter: Rend és kaland. A drámaíró M. S. (Színház, 1991. 1. sz.); Török Tamás: M. evangéliuma (Hitel, 1991. 9. sz.); Krasznahorkai László: Egy későkamaszkori dolgozat M. S. emigrációs pályájáról (Jelenkor, 1991. 4., 5. sz.); Grendel Lajos: M. S. emlékezete (Holnap, 1991. 5. sz.).- Szi. Simonyi Imre: Verses levéltervezet talán épp M. S.-nak (vers, Új Auróra, 1987. 3. sz.); Zalán Tibor: Egy halottra (vers, Élet és Irod., 1989. márc. 3.).

 

 


Márai Sándor

JAPÁN KERT
(Részlet)
Frankfurt a/M. 1921. május hó
Kassai Napló

A japán kertet egy barátom hozta át a nagy vízen, s gyöngéd kezekkel helyezte asztalomra. E meghatározhatatlan korú ember, ki húsz vagy negyvenéves volt az időjárás változása szerint, különösen nevének rövidségével hódított meg; oly rövid neve volt, alig kezdted el kimondani, s már végeztél is vele, ennyi: Li. Koreából jött, mint bemutatkozáskor izgatottan megjegyezte, tehát nem Japánból, kérem, Koreából. Szeme csillogott e szónál a pápaszem mögött, ferde vágású, finom tagjai remegtek. Ők egy törzs - hogy közelfekvő példával világítsam meg ezt a tudott körülményt -, egy vér és fajta a japánok s a koreaiak, mint teszem, a svédek és a dánok. S gyűlölik egymást, mint, teszem, a svédek és a dánok. Holott egy vér ők és egy fajta. De hegemonikus differenciák vannak a családban.

Li, ki néha mulatságos, néha elidegenítő, néha megdöbbentő történeteket mesélt száraz s végtelenül finom humorral otthonáról, hol egyetlen mozi van, de az erkölcsök oly romlottak, hogy a mozi közönsége felemelt karokkal kénytelen végigülni az előadást: áthozta a japán kertet a vízen, s letette késő délután a penzió asztalára. A kert fél méter hosszú volt, 25-30 centiméter széles. Állottak benne fák, kanyargott benne fehér kavicsos út, jegenyék szegélyezték a kerítést, virágágyak illatoztak különös színeket, hűs lugasok kínáltak pihenőt a sétálónak. Ez élő fák, út, virágok dimenzióját csak centiméterekben lehetett bár kifejezni, de e fák virágot hajtottak tavasszal, s gyümölcsöt hoztak nyáron. A félméteres japán kert, mely egy végtelen kultúra ezer évein át zsugorodott össze természetből emberi játékká: élt, s a három centiméteres rózsabokrok fölött bizonyára égett egy labdányi nap: egy nép teremtő lelke.

Li visszament - nem Japánba - Koreába, s nyugtalan írással írt egy anzikszet arról, hogy ott sem jó az élet. De a japán kert emlékét itt hagyta; s nekem különös örömöm telik benne, hogy hozzányúljak néha, mert előkelő játékosságával úgy hat reám, mint minden hiú földi tény egyetlen lehető szimbóluma.