Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Márai
Sándor (1900-1989)
Linkgyűjtemény
Füves könyv (1943) > html 1. rész > html 2. rész > zip
Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.
A
gyertyák csonkig égnek (1942) >
html
Feszülő, szuggesztív erejű regény - az író stíluművészetének remeke - vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította feleségét, örökre tönkretette életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Ismeretlen kínai költő (1945, 1994) > html > html > pdf (A könyv borítóján látható kínai írásjegy 愛 jelentése: szerelem.)
1945 karácsonyára (pontosan december 21-én) Tíz vers címmel költeményciklust hozott a postás Tolnay Klárinak. Alcím: Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból. Egy szerelem története – Márai Sándor és Tolnay Klári.
Márai Sándor: Varázs. Tolnay Klári és Ajtay Andor (Vígszínház, 1945)
Japán kert a Kassai Naplóban (részlet) (1921)
Magyar borok a Sipos Borház honlapján > html
Egy számkivetett magyar író vallomásai a Forrásban:
A néma énekes (1952) > html
Aki látja hazáját (1954) > html
Versek
Halotti beszéd (1956) > html
Mennyből az angyal (1950) > html
Márai
Sándor életrajza
Forrás:
Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)
Márai Sándor, Grosschmid (Kassa, 1900. ápr. 11. – San Diego, 1989. febr. 21.): író, költő, újságíró, az MTA tagja (l. 1942. r. 1945-1948, posztumusz 1989), Kossuth-díjas, (posztumusz 1990), Radványi Géza bátyja. Jogász családból származott, apja, Grosschmid Géza az I. világháború után Kassa szenátora volt. Kassán, Eperjesen és Bp.-en járt középisk.-ba. Rövid ideig bölcsészhallgató volt a Pázmány Péter Tudományegy.-en. A Tanácsköztársaság idején rendszeres újságírói tevékenységet fejtett ki, irodalmi kérdésekről írt napilapokba (Magyarország, Vörös Lobogó), folyóiratokba (Nyugat). 1918-ban Kassán megjelent első verseskötete (Emlékkönyv). 1919 okt.-ében elhagyta Mo.-ot. Először Lipcsében, 1921-1922-ben Frankfurtban, 1923-ban Berlinben folytatott egy.-i tanulmányokat újságírói munkássága közben. 1923-ban Bécsben megnősült, feleségével, Matzner Lolával 1914-ben Párizsba költözött. Itt tudósítója volt a Frankfurter Zeitungnak, a Prager Tageblattnak a Prágai Magyar Hírlapnak, a bp.-i Újságnak. A Frankfurter Zeitung megbízásából tett utazást Közép-Keleten, cikkeit Istenek nyomában címmel a lap folytatásokban közölte. Könyv alakban 1927-ben jelent meg Prágában, 1937-ben Bp.-en. 1934 tavaszán tért vissza Mo.-ra. Bp.-en a Krisztinavárosban Mikó utcai lakása lett írói munkásságának színhelye. 1928 és 1948 között a legolvasottabb és legtermékenyebb szerzők közé tartozott. Harminckilenc műve (regény, vers, esszék, elbeszélések) jelent meg több kiadásban. Írásait 1928-tól a Révai Testvérek Irodalmi Intézete gondozta. Írói munkája mellett nagy vonzóerőt jelentett számára az újságírás. 1925-36-ban az Újság publicistája volt. A Műsoron kívül (1931), Szegények iskolája (1933, 1992), a Bolhapiac (1934) c. műveiben az ebben a lapban hétről hétre megjelent cikkeiből válogatott. 1936 dec.-étől 1943. jan. 17-ig a Pesti Hírlap munkatársa volt, a Vasárnapi Krónika írója. Cikkei, elmélkedései Vasárnapi Krónika c. kötetében jelentek meg (1943). 1945-48-ban a Magyar Nemzetnél folytatta újságírói munkáját. Az 1940-es években jelentkezett színdarabjaival. A Kaland c. darabját a Nemzeti Kamara Színház mutatta be (1940. okt. 27.). A városhoz való hűség drámája, a Kassai polgárok 1942. dec. 4-én került színre a Nemzeti Színházban, a kolozsvári Nemzeti Színház is ugyanebben az évben tűzte műsorára. Az MTA I. osztályának 1943. dec. 6-án tartott ülésén Ihlet és nemzedék címmel tartott székfoglalót. A német megszállás után (1944. márc. 19.) felváltva élt Bp.-en és Leányfalun. 1943 tavaszán kezdett memoárjainak írásához. A naplóírás életművének jellegzetes műfaja lett, hordozója írói hitvallásának, humanizmusának, a szabadság, az európaiság gondolatának. Az első kötet (Napló, 1943-1944) Illés Endre gondozásában 1945-ben jelent meg a Révai Könyvkiadónál. 1944-ben és 1945-ben írt verseit 1945 Könyvnapjára adták ki (Verses Könyv). A Pesti Színházban bemutatták Varázs c. színművét (1945. dec. 14.). Bp. ostroma alatt Mikó utcai lakása romhalmazzá vált. Utolsó otthona Bp.-en a Zárda u. 28. számú házban volt. 1948 nyarán, miután Horváth Márton hadat üzent a polgári irodalomnak és ~ ról becsmérlő kritikát írt, emigrációba szorult. 1948-50-ben Svájcban élt. 1950-től Olaszo.-ban, a Nápoly melletti Possilipóban. 1952-ben az USA-ban, New Yorkban telepedett le. 1957-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1964-ben New Yorkban esküdtszéki szolgálatot teljesített. Többször visszatért évekre Olaszo.-ba, Salernóba. 1980-tól végleges lakóhelye a kaliforniai San Diego volt. 1951 és 1967 között Candidus néven a müncheni Szabad Európa Rádió m. osztályának külső munkatársa volt. Havonta négy előadását sugározták, minden vasárnap tíz percet Vasárnapi Levelek címmel. Cikkeket írt a müncheni Látóhatár c. folyóiratba. Ebben jelent meg híres verse, a Halotti beszéd (1951. 5. sz.). Emigrációjában anyanyelve éltette. Minden művét magyarul írta. Életművének mintegy negyede íródott hosszú emigrációjának időszakában. Elsőként a Béke Ithakában c. regénye jelent meg a Magyar Írók Könyvesháza sorozatban (London, 1952, Bp., 1991). Föld, föld! c. visszaemlékezéséből kitűnik, hogy szemléletében kitágította a humanista életfogalmat (Toronto, 1972, Bp., 1991). Naplóinak írását tovább folytatta, az utolsó kötet 1983-ban jelent meg. További naplójegyzetei kéziratban maradtak. Televíziós darabjait és hangjátékait Németo.-ban, Franciao.-ban, Olaszo.-ban, Ausztriában, Dániában, Kanadában mutatták be. Ezek Jób… és a könyve c. kötetében összegyűjtve jelentek meg (München, 1982). A Vendégjáték Bolzanóban c. regényéből verses játékot írt: Egy úr Velencéből, a válogatott versek kötetében jelent meg (A delfin visszanézett, München, 1978). Utolsó műve vallomás és összegezés. A Garrenek műve (I-II, Toronto, 1988) 1934-1949 között írt regényciklusának átdolgozása, öt regényét foglalja magában: Zendülők (1930), Az idegen emberek (1931), Féltékenyek (1937), Sértődöttek (1947), Jelvény és jelentés (1948). 1948 után nem járult hozzá művei mo.-i megjelentetéséhez. Emigrációban írt műveit főleg két kiadó gondozta: az Újváry „Griff” kiadó Münchenben és a Vörösváry-Weller Kiadó Torontóban. Gyógyíthatatlan betegsége elől önként ment a halálba. Az emigrációját kényszerítő hatalom megszűnése után az Akadémiai-Helikon Kiadó szerezte meg könyveinek kiadási jogát és összes kiadásban jelenteti meg a műveket. Színházaink újra műsorra tűzték színműveit. A Kassai polgárokat a gyulai Várszínházban mutatták be (1990. jún. 28.) és a bp.-i Nemzeti Színházban (1990. szept. 28.), a győri Kisfaludy Színházban (1991. ápr. 19.). A Kaland c. színművét a Radnóti Színpad mutatta be (1990. okt. 28.), majd a Pécsi Nemzeti Színház (1991. jan. 25.), a Jókai Színház a szlovákiai Komáromban (1990. nov. 23.). A Béke Ithakában c. regényének rádióváltozatát 1990 októberében sugározta a Magy. Rádió. Verses játékából (Egy úr Velencéből) Farkas Ferenc operát komponált (bem. az Operaház 1991. jún. 4.). Kassán, Mészáros utcai szülőházán emléktáblát állítottak (1991. márc. 24.). – M. Csutora (r., 1932, 1991); Egy polgár vallomásai (r., 1934, 1990); Válogatott munkái I-XI. (Bp., 1939-1943); Szindbád hazamegy (r., Bp., 1940, 1992); Vendégjáték Bolzanóban (r., Bp., 1940, 1991); Az igazi (r., Bp., 1941, 1992); Mágia (elb., Bp., 1941); Ég és föld (aforizmák, Bp., 1942); A gyertyák csonkig égnek (r., Bp., 1942, 1990); Röpirat a nemzetnevelés ügyében (Bp., 1942); Füves könyv (prózai epigrammák, Bp., 1943, 1991); Sirály (r., Bp., 1943); Napló. 1943-1944 (Bp., 1945, 1990); Ihlet és nemzedék (tanulmányok, Bp., 1946, 1992); A nővér (r., Bp., 1946); Európa elrablása (útirajzok, Bp., 1947); Medvetánc (elb., Bp., 1947); Vasárnapi krónika (New York, 1955-56): San Gennaro vére (r., New York, 1965); Napló. 1945-1957 (Washington, 1958, Bp., 1990); Napló. 1958-1967 (Róma, 1968, Bp., 1992); Ítélet Canudosban (r., Toronto, 1971). Rómában történt valami (Toronto, 1971); Föld, föld! (visszaemlékezések, Toronto, 1972, Bp., 1991); Erősítő (r., Toronto, 1976); Napló. 1968-1975 (Toronto, 1976); A delfin visszanézett. Válogatott versek 1915-1977 (München, 1978); Judit… és az utóhang (r., München, 1980, Bp., 1992); Jób… és a könyve (hangjátékok, televíziós játékok, München, 1982); Harminc ezüstpénz (r., München 1983); Napló, 1976-1983 (München, 1985). – Irod. Lóránt Dezső: Látogatás M. S.-nál (A Könyves, 1934. 6. sz.); Karinthy Frigyes: M. S.-ról A sziget alkalmából (Nyugat, 1934. I.); Thurzó Gábor: Magyar írók: M. S. (Erdélyi Helikon, 1934); Komlós Aladár: Írók és elvek. M. S.-ról (Bp., 1937); Ligeti Ernő: M. S. (Pásztortűz, 1938. 2. sz.); Bóka László: M. S. (Protestáns Szemle, 1941. 1. sz.); Halász Péter: Soronkívül M. S.-ról (Színház, 1946. 32. sz.); Pálóczi Horváth György: Jegyzetek M.-ról és a magyar irodalomról (Fórum, 1947. 8. sz.); Horváth Béla: M. estéje (Látóhatár, 1962. 1. sz.); Albert, Tezla: M. S. Hungarian Authors (Cambridge, Massachusetts, 1970); Rákos Péter: Lírai őrjárat. M. S. hetvenéves (Irod. Szle, 1970. 6. sz.); Peéry Rezső: A hetvenéves M. S. (Új Látóhatár, 1970. 2. sz.); Komlós Aladár: M. (K. A.: Kritikus számadás, Bp., 1977); Kardos László: Három M. regény (K. L.: Hármaskönyv, Bp., 1978); Ferenczi László: M. S.-ról (F. L.: Valóság és varázslat, Bp., 1979); Dénes Tibor: Akit egyre nagyobbnak látunk (Katolikus Szle, 1980. 1. sz.); Csonka Emil: A legnagyobb élő magyar író. A 80 éves M. S. (Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Czigány Lóránt: Egy úr a Mikó utcából. M. S. nyolcvanéves (Irod. Újság, 1980. 3-4. sz.); Megyery Sári: A nyolcvanéves M. S. köszöntése (Magyar Műhely, 1980. 16. sz.); Szász János: M. S. (Utunk, 1980. 16. sz.); Cs. Szabó László: M. (Cs. Sz. L.: Próza, Bp., 1980); Román J. István: M. S. (Új Látóhatár, 1980. 1. sz.); Nagy Sz. Péter: M. S. regényei 1924 és 1943 között (Új Írás, 1981. 2. sz.); Bálint B. András: Rokona a négereknek és a csillagoknak (Vigilia, 1981. 8. sz.); Szamosi József: Az igehirdető író (Sz. J.: Írások vallomások, München, 1982); Erdődy Edit: M. itthon. 1945-1948 (Vigilia, 1982. 12. sz., 1983. 1. sz.); Kardos László: M. S. leveleiből (Harminchárom arc, Bp., 1983); Gyergyai Albert: M. (Védelem az esszé ügyében, Bp., 1984); Szabó Zoltán: M. S.-ról (Ősök és társak, Bern, 1984); Vatay László: M. S. naplói. Az ember és az író (Új Látóhatár, 1984. 1. sz.); Rónay László: M. az emigrációban (Vigilia, 1984. 6. sz.); Kabdebó Tamás: M. és az évszázad (Nemzetőr, 1985. 419. sz.); Kálmán C. György: „Egyszer” és „mindig”: idő és emlékezés az Egy polgár vallomásaiban (Hungarológiai Közl., 1984); Baránszky Jób László: A M.-probléma (Vigilia, 1986. 11. sz.); Angyalosi Gergely: Szindbád hazamegy (Literatura, 1986. 1-2. sz.); Szávai János: „Polgárnak lenni? ” M. S. vallomásai (Új Írás, 1988. 1. sz.); Nagy Sándor: Töredékes gondolatok M. S.-ról (Alföld, 1988. 4. sz.); Lengyel Balázs: A fiatal M. (Újhold Évkönyv, 1987. 1. sz.); Eva Haldimann: Ein Dichter des Bürgertums. Hinweis auf S. M. (Neue Zürcher Zeitung, 1989. febr. 2.); Simonyi Imre: M. S. Ember Gedeon jegyzeteiből (Békéscsaba, 1989); Búcsú M. S.-tól: Somlyó György, Fried István, Rónay László, Hubay Miklós írásai (Élet és Irod., 1989. márc. 3.); Antal Gábor: M. S. halálára (Magy. Nemzet, 1989. febr. 24.); Borbándi Gyula: Halál Kaliforniában. Hogyan halt meg M. S. (Magy. Nemzet, 1989. máj. 15.); Fried István: Tűnődések M.-ról (Tekintet, 1989. 4. sz.); Köröspataki Kiss Sándor: M. S. halálára (Új Tükör, 1989. 4. sz.); Habsburg Ottó: Egy Európai drukker. A 80 éves M. (Életünk, 1989. 5. sz.); Pomogáts Béla: Búcsú Magyarországtól (Életünk, 1989. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: Végső üzenet a száműzetésből (2000, 1989. május); Rónay László: M. S. (bibliográfiával, Bp., 1990); Furkó Zoltán: M. S. üzenete (az idegen nyelvű kiadások jegyzékével, Bp., 1990); Habsburg Ottó: M. hazatér (Vigilia, 1990. 2. sz.); M. értelmezések: Lengyel Balázs, Szabó Ferenc S. J., Balassa Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Rónay László írásai (Új Írás, 1990. 5. sz.); Poszler György: M. S. és Kassa mítosza (Kortárs, 1990. 3. sz.); Szabó Ferenc S. J., Lengyel Balázs írásai (Alföld, 1990. 5. sz.); M.-ról Simonyi Imrével beszélget Kőváry E. Péter (Népszabadság, 1990. 45. sz.); Sneé Péter: Emigráns Európa-napló. A naplóíró M. S. (Hiány, 1990. m. sz.); Vasy Géza: M. visszatér (Napóra, 1990. 11. sz.); Szegedy-Maszák Mihály: M. S. (Bp., 1991); Szőcs Géza: M. S.-nál 1987-ben (Jászkunság, 1991. 2-3. sz.); Nagy Sz. Péter: Rend és kaland. A drámaíró M. S. (Színház, 1991. 1. sz.); Török Tamás: M. evangéliuma (Hitel, 1991. 9. sz.); Krasznahorkai László: Egy későkamaszkori dolgozat M. S. emigrációs pályájáról (Jelenkor, 1991. 4., 5. sz.); Grendel Lajos: M. S. emlékezete (Holnap, 1991. 5. sz.).- Szi. Simonyi Imre: Verses levéltervezet talán épp M. S.-nak (vers, Új Auróra, 1987. 3. sz.); Zalán Tibor: Egy halottra (vers, Élet és Irod., 1989. márc. 3.).
Márai
Sándor
JAPÁN KERT
(Részlet)
Frankfurt a/M. 1921. május hó
Kassai
Napló
A japán kertet egy barátom hozta át a nagy vízen, s gyöngéd kezekkel helyezte asztalomra. E meghatározhatatlan korú ember, ki húsz vagy negyvenéves volt az időjárás változása szerint, különösen nevének rövidségével hódított meg; oly rövid neve volt, alig kezdted el kimondani, s már végeztél is vele, ennyi: Li. Koreából jött, mint bemutatkozáskor izgatottan megjegyezte, tehát nem Japánból, kérem, Koreából. Szeme csillogott e szónál a pápaszem mögött, ferde vágású, finom tagjai remegtek. Ők egy törzs - hogy közelfekvő példával világítsam meg ezt a tudott körülményt -, egy vér és fajta a japánok s a koreaiak, mint teszem, a svédek és a dánok. S gyűlölik egymást, mint, teszem, a svédek és a dánok. Holott egy vér ők és egy fajta. De hegemonikus differenciák vannak a családban.
Li, ki néha mulatságos, néha elidegenítő, néha megdöbbentő történeteket mesélt száraz s végtelenül finom humorral otthonáról, hol egyetlen mozi van, de az erkölcsök oly romlottak, hogy a mozi közönsége felemelt karokkal kénytelen végigülni az előadást: áthozta a japán kertet a vízen, s letette késő délután a penzió asztalára. A kert fél méter hosszú volt, 25-30 centiméter széles. Állottak benne fák, kanyargott benne fehér kavicsos út, jegenyék szegélyezték a kerítést, virágágyak illatoztak különös színeket, hűs lugasok kínáltak pihenőt a sétálónak. Ez élő fák, út, virágok dimenzióját csak centiméterekben lehetett bár kifejezni, de e fák virágot hajtottak tavasszal, s gyümölcsöt hoztak nyáron. A félméteres japán kert, mely egy végtelen kultúra ezer évein át zsugorodott össze természetből emberi játékká: élt, s a három centiméteres rózsabokrok fölött bizonyára égett egy labdányi nap: egy nép teremtő lelke.
Li visszament - nem Japánba - Koreába, s nyugtalan írással írt egy anzikszet arról, hogy ott sem jó az élet. De a japán kert emlékét itt hagyta; s nekem különös örömöm telik benne, hogy hozzányúljak néha, mert előkelő játékosságával úgy hat reám, mint minden hiú földi tény egyetlen lehető szimbóluma.
