Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Rangi
és Papa története
(maori népmese)
M. Horváth Adrienne fordítása
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
M. Horváth Adrienne: A maori mesék mitikus vonatkozásai
Valaha,
az idők kezdetén, még nem élt ember a földön. Nem voltak madarak, és nem voltak
állatok sem. Hiányzott az égő Nap az égről, így nem voltak fénylő nappalok sem.
Kietlen, fekete éjszaka borult a földre. Fekete éjszaka - hold és
csillagok nélkül. Nem volt sehol egy szikrányi fény.
Ebben az éjszakában nem csendült hang, nem zendült szél, csak a
mély sötétség hallgatott.
Rangi, az Égapa és Papa, a Földanya még összesimulva, egymásba ölelkezve
feküdtek. Amiatt volt sötétség a földön. Olyan szorosan ölelték egymást, hogy
a napsugár sem férhetett közéjük, a szél sem surranhatott el kettőjük között.
Rangi és Papa között csak a néma, végtelen éj feküdt.
Ranginak és Papának sok gyermeke volt, s a gyermekek valamennyien
istenek voltak: Tane, az erős, Tu, a harcias, Ta-whiri - Tane féltékeny vetélytársa
-, Rongo, a nagyevő és Tanga-roa, a tengerek ura.
Ranginak, az Égapának és Papának, a Földanyának még számos gyermeke
volt. A szülők szorosan maguk közé ölelték valamennyit. A gyermekek nem tudtak
felállni, és nem tudtak járni. Csak kúsztak, másztak a sötétben, soha nem láthatták
a napot, soha nem érezhették a hűsítő szelet.
Egy nap az egyik fiú, Tane így szólt:
- Nem élhetünk így tovább! Anyánk és apánk agyonprésel bennünket.
Valamit tennünk kell!
- Igen, igen! - kiáltották a testvérei. - Állni akarunk! Járni akarunk!
A nap fényét áhítjuk! De mit tehetünk?
A legharciasabb testvér, akinek Tu volt a neve, így szólt:
- Öljük meg őket!
- Nem! - szólt Tane. - Nem ölhetjük meg apánkat és anyánkat. Én
tudom, mit kell tennünk; próbáljuk meg szétválasztani őket!
Fivérei beleegyeztek. Valahányan, csak Ta-whiri nem.
Rongo a hátát Égapának feszítette, aztán térdével és kezével tolni
kezdte Földanyát. Bár minden erejét összeszedte, nem volt képes elmozdítani
Rangit Papa mellől.
Aztán Tanga-roa próbálta meg szétválasztani a szülőket.
Nagyot taszított apján, s ugyanabban a pillanatban anyját lefelé
nyomta. Közben fel-felhorkant, majd' megszakadt az erőlködéstől, de nem ment
velük semmire. Rangi és Papa nem mozdult egymás mellől.
- Álljatok meg! - kiáltotta Ta-whiri. - Nem szabad szétválasztani
a szüleinket! Nem jó, amit teszünk.
A testvérei azonban rá se hederítettek. Egymás után sorra nekiveselkedtek,
és megpróbálták elszakítani Rangit Papától. De ez sehogyan sem sikerült. Égapa
oly szorosan ölelte magához Földanyát, hogy egyikük sem tudta szétválasztani
őket.
Már csak két testvér volt hátra: Tane és Ta-whiri.
Tane előlépett. Tane, az erős.
Rátérdelt Papára, a Földanyára. Vállát Ranginak, az Égapának feszítette,
aztán minden erejével megmozdította őt.
Rangi és Papa megremegett.
Rangi fölkiáltott:
- Gyermekeim, mit tesztek velünk?
Tane azonban megfeszítette két izmos karját, és még magasabbra emelte
Rangit. Szülei sírva fakadtak, hangos zokogásuk betöltötte az egész teret. Tane
ekkor még egy végsőt taszított rajtuk, s Rangi és Papa lassan eleresztették
egymást. Égapa és Földanya elváltak egymástól - örökre...
Tane talpra szökkent, kiegyenesedett, s megállt közöttük szálfa-sudáran.
A fény pedig elárasztotta a földet. Most először látták meg Rangi
és Papa gyermekei a Napot. Most először sétáltak szabadon Földanyán.
- Tane! - kiáltották a testvérei. - Te vagy a legerősebb köztünk.
Végre szabadok vagyunk! Ezután már a nap fényében fog telni az életünk.
Csak Ta-whiri nem szólt semmit.
Rangi és Papa többi gyermeke azonban boldogan élt Földanyán, aki
immár arany napfénybe öltözött.
Tane fa- és páfrányerdőket ültetett. Madarakat teremtett, hogy énekeljenek
az erdőben. Virágokat fakasztott, hogy viruljanak a levelek zöldje közt. - Tane
az erdők istene lett.
Tanga-roa hallal töltötte meg a föld tengereit. Némelyik halnak
uszonya volt, némelyiknek kagylóháza. Ő teremtette a tenger minden lakóját.
- Tanga-roa a tengerek istene lett.
Rongo, a nagyétkű; ő lett minden ehető növény atyja. Ő ültette az
első édesburgonyát és a yam-gyökeret. - Rongo az ételek istene lett.
Tu volt Rangi és Papa legharciasabb gyermeke. Folyton-folyvást a
csaták tüzét kereste. - Tuból a hadak istene lett.
Ők és az összes többi gyermek - a Földanyán találták meg édes otthonukat.
Csak Ta-whiri nem maradt közöttük. Ő a levegőben - Rangi és Papa között - lelte
meg hazáját. Ő lett a szelek istene, a hurrikánok és a viharok atyja.
Ta-whiri még ma is haragban van a testvéreivel.
Olykor keresztülsüvít Tane erdein.
Olykor átalzúg Tanga-roa tengerein.
Olykor elpusztítja Rango termését.
Olykor szürke felhőket hoz, hogy eltakarja Rangi szomorú arcát.
Égapa sír, eső-könnyei Földanyára hullanak. Földanya is sír. Az
ő könnyei a források.
Eső és forrás egymásra lelnek, egybekelnek, s a végtelen erdőkön
át együtt futnak a folyókkal - egészen a tengerekig.
A maori mesék mitikus vonatkozásai
Polinézia
szájhagyományozott irodalma a legfejlettebb egész Óceániában, ezen belül az
új-zélandi maoriké tipológiailag a legteljesebb és legváltozatosabb. A maorik
mitológiájának tanulmányozásához az alapvető forrás a folklór, amely számtalan
dalt, mesét, mondát megőrzött. A mítosz, a mese, a helyi monda elemei meghatározott
szinkretikus egységet alkotnak.
Polinézia sok szigetén vannak félhivatásos énekesek és mesemondók,
azonkívül tanárok, akik ismerik a hagyományos szüzséket, motívumokat, stiláris
kliséket. Új-Zélandon is nagy szerepet játszottak a papok (tohungák), akik sajátos
testületet alkottak, továbbá a sámánok, eksztatikus jósok (taulák). A különböző
tartalmú és irányzatú művek előadása nemcsak maguknak az előadóknak a feladata
volt: a hallgatóság maga is tevékenyen részt vett benne táncmozdulatokkal, közbeszólásokkal,
zenekísérettel.
Igaz, főleg a vallásos előadások során, sok előadott műnek csak
a legnyilvánvalóbb, külsődleges vonását érthették a kívülálló közemberek: a
titkos, rejtett gondolatok és utalások csak a beavatottak előtt voltak világosak.
A polinéz mítoszokra a múlt század közepén figyelt fel a tudományos
közvélemény, azok után, hogy az első hiteles lejegyzések Sir G. Grey tollából
napvilágot láttak. Huszonnégy legendát írt le maori nyelven, öreg papok és főnökök
voltak segítségére. Az első gyűjteményt is ő állította össze, és Mahi Nga a
nga Tupuna (Az ősapák tettei) címen jelentette meg Londonban, 1854-ben. Egy
évvel később, 1855-ben jelent meg az általa írt első tudományos jellegű összefoglaló
mű Polinézia mitológiájáról, melyben főként a maori szájhagyományozott irodalomra
támaszkodott.
A maori szent szövegek szenzációként hatottak, hiszen soha nem mutatkozott
akkora érdeklődés a mesék, mítoszok, hitregék iránt, mint akkor, a 19. század
második felében. Pedig akkorra már alig maradt valami az egykori tudásból, alig
lehetett találni olyan őslakost, aki avatott ismerője lett volna a régi mítoszoknak.
A XVIII. századi felfedezők után hamarosan megjelenő misszionáriusok megtették
a magukét a maorik pogány vallásának felszámolása terén. Először ők igyekeztek
feltárni a szájhagyományokat, többnyire mégis hagyománypusztító eljárásukkal
tűntek ki. Amit ma az ősi maori mitológiáról és vallásról tudunk, azt paradox
módon mégis nekik köszönhetjük. Bár betiltottak minden ősi szokást és rítust,
szétzúzva ezzel a hagyományos kultúrát és társadalmat, több-kevesebb precizitással
lejegyezték a mítoszokat.
A kereszténység átvételével a főnökök és a papok misztikus személyekből
közönséges halandókká váltak, az ősi mítoszok a fiatal generáció számára már
alig jelentettek valamit. Az istenekről szóló történetek mítoszjellege lassan
elhalványult, és ezek a mítoszok mesékké alakultak át. Ilyen, a teremtés mitikus
elemeit még szemmel láthatóan őrző maori népmese a fönti is.
A világ létrejöttéről, a világegyetem kialakulásáról, valamint az
égitestek keletkezéséről és fejlődéséről, azaz a kozmogonikus folyamatokról
alkotott elképzelések két, jól elkülöníthető ideához: a teremtés, illetve a
fejlődés ideájához kapcsolódnak. Az előbbiben egy szülő nélküli isten (Io) teremti
meg a világot, az utóbbiban a semmiből (Kore) folyamatosan kialakuló képződmények
fejlődése és párosodása hozza létre a világ mai állapotát. A maoriknál a világ
keletkezésének mindkét változata ismert, illetve léteznek ún. kevert típusok
is.
A kozmogonikus folyamat kezdete a legfelsőbb isten Io, valamint
az első istenpár, Rangi és Papa, az Ég és a Föld képzetéhez kapcsolódik. Az
ürességről, a semmiről (Kore) és a sötétségről vagy az éjszakáról (Po) alkotott
elképzelések az Őskáoszt szimbolizálják, amely fokozatosan megszűnik a kozmogóniai
folyamat során.
Io a legfelső lény, a teremtő főisten. Ionak nincs kezdete és vége,
mindenható, ura az égnek, földnek és az alvilágnak. Io mindent tud és mindent
lát (Io-mata-nui - Io, a Nagyszemű), ő a birtokosa minden szent dolognak és
ismeretnek. Szentségét, mindenek fölött állását mutatja egy másik neve: Io,
az Egek Teteje, mivel a tizenkettedik, egyúttal a legmagasabb mennyben lakik.
Io örökkön létezett, sohasem született, ezért a neve Io-matua-kore - Io, a Szülőnélküli.
Nem nemzett élőlényt, de ő volt az univerzum és az istenek eredete. Ő az "Első
Ok".
Io alatt, rangban a második szinten az ő leszármazottai: Égapa és
Földanya, valamint azok gyermekei állnak.
A maori mitológia tehát nem az Ég és a Föld megteremtésével kezdődik
- mint sok más nép mitológiája -, hanem sokkal régebbi időkre nyúlik vissza.
Rangi és Papa (Ég és Föld) megjelenése előtt volt egy időszak, melynek
Po a neve. Ennek jelentése a köznyelvben "éjszaka". Ez a neve az alvilágnak
is, ahová a halottak kerülnek, továbbá jelöli a születés előtti és utáni időszakot.
Az alvilág nem a sötétség helye, s a Po kifejezés nem az éjszaka sötétjére utal,
hanem az ismeretlen sötétjére. Így tehát a Po azt jelenti: "az ismeretlen".
A Po nevével jelölt időszak után eljutunk Rangihoz és Papához, az
Égapához és Földanyához. Ők az ősszülők, minden élet forrásai. Nászukból hetven
utód születik, s ezek mind természetfölötti lények. Amikor az utódok megszülettek,
Földanyát még sötétség borította, mivel Égapa szorosan magához ölelte őt.
A gyermekek közül Tane - a fény és az egek istene - javasolta fivéreinek,
hogy válasszák szét szüleiket.
Az ég és a föld elválasztása során megjelenő világosságról és sötétségről
szóló mítosztöredékek motívumai hasonlóak pl. Marduk és Tiámat harcához a babilóniai,
illetve az istenek nemzetségharcához a görög mitológiában. A hasonló motívumok
alapján a számos kultúrában fellelhető variánsokat a szakirodalom összefoglalóan
HET-mitoszoknak említi - a német Himmel und Erde Trennung-ból alkotott rövidítéssel.
A HET-mítoszok egyik óceániai változatáról adott hírt a maga sajátos
nyelvi és képi eszközeivel az itt bemutatott maori népmese is.
