Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Manúcsihrí
(Manúcsehrí)
VERSE
Devecseri Gábor fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
MÁNOTSÉRI, vagy
MINUCSÍRI, AHMAD a XI. század elején született Danghanban, Asztarabad mellett.
Maszúd gháznai szultánnak (Mahmúd fiának) udvari költője lett. Nagyon fiatalon,
1040 táján halt meg.
(Faludy György gyüjtésében)
MANUCSEHRÍ - (született a X. század végén, meghalt 1040-ben). Egy ideig a zijárida Manúcsehr ibn Qábúsz udvarában élt (az ő nevét vette fel), majd a ghaznavida Masz'úd udvari költője lett. Pályafutása első részében tanulmányozta az arab költészetet, s ez tartalmilag-formailag nagy hatást tett rá. Eredeti leírásai, hasonlatainak pazar gazdagsága a Ghaznavida-kor egyik kiemelkedő költőjévé avatták.
minbar -
szószék a mecsetben.
Őrjöngő - Mandzsnún, aki Leilá iránti reménytelen szerelmében megőrült.
(Madzsnún jelentése: őrült.) A témának - arab előzmények után - számos
feldolgozása van a perzsa költészetben.
TE SÁTRAS, JÖJJ...
Te sátras, jöjj,
s a sátrunkat lebontsd már,
Az Indító a szállástér előtt áll!
Dobot dobbant a dob-hordó; tevékre
Ülősátrat kötöz fel mind a hajcsár.
Imánk immár az estében közel van;
A Hold és Nap, figyeld, egyszínten ott áll;
De készül felfelé indulni Holdunk,
S a Nap Bábel hegyormáról alászáll:
Aranymérlegnek, ím, két serpenyője,
Ha ez fel-leng, amaz sűllyedni kezd már.
Bizony nem tudtam én, fénylő Fenyőm, hogy
E nap, mint más nap, éppoly gyorsan elszáll.
Mi ketten másra nem gondolva élünk,
De Hold és Nap körén lent s fönt a gond jár.
Ne könnyezz, Minbarok Szép Képe, menj csak;
A vágyódóknak édes nyugta nincs már.
Az elválás Időnk magzatja: hordja,
Mit egy nap végre meg kell szülni, nem vár.
Az én Szépem, mikor meglátta kínom,
Szeméből sűrü könnyet záporozván,
Törött borsot fogott mintegy kezébe,
S kezéből ezt a szemhéjába szórván,
Elém úgy jött, el-el botlódva, bukva:
Madár, mely félig él csak s szinte holt már.
Ölelt, átfont; a vállamról a karja
Lecsüngött, mint a lánccá-font virágszár.
Beszélt: "Zsarnok, te! Vágyam-teljesítő!
Iriggyé téssz, ha itthagysz végül árván.
Talán eljössz, talán nem jössz, ki tudja,
Ha megtérnek tevék, sátrak s a hajcsár.
Te lelkemnek tökély legfőbb lovagja
Idáig, most nem az vagy már, ki voltál:
A szív dolgában, azt mondják a bölcsek,
Az Őrjöngő, ki ésszel más felett áll.
"Ne higyj, Szépség, a szív művészetében
Tudatlannak - feleltem -, csakhogy úgy áll
A régírott jeles könyvekben erről
Tapasztaltak való intése, hogy már
Csak akkor tudjuk ízét csókjainknak,
Ha el kell válni gyorsan s ízük elszáll.
De nem tudtam, hogy íly sürgős a búcsú,
Mi itt, vagy tán öröklétünkben is, vár.
Az égben kél a rend, ott döntik el, hogy
Mi légyen, mást akármit tervezünk bár.
A vándor Hold magas, nincs nála furcsább,
Hisz éjjel-nappal itt hál s újra ott hál.
Türelmem mint a kő ült rá szivemre,
Midőn elment a kedves karcsu nádszál.
A térségen szemem körben kutatgat:
Se sátor nincs, se hajcsár ott, se kalmár;
Vadat sem látok, embert sem, ki málhás
Tevén vagy ménen ül vagy csak gyalog jár.
EMLÉK
Faludy György fordítása
Megyek, narancsot
szakítok a kertben,
kezemben tartom. Milyen izgatott
lettem hirtelen. Hozzáhajlok. Melled
volt ilyen kemény, ilyen illatos.
HŰTLEN SZERETŐMHÖZ
Faludy
György fordítása
Nem pirulsz,
ha utcámban flangálsz, újabb barátod
mellett, s kapumban sápadt, bús képemet meglátod?
Tudom, hogy
sok hibám van. Mégsem vagyok oly léha,
sem oly rigolyás, mint te. Felpofoztalak néha,
de úgy láttam,
nem bánod. Szerettelek, virágszál.
Nagylelkű voltam veled, habár sokat kívántál.
Az ágyban sem
ismertél mértéket. Tudsz-e férfit,
ki gyorsan meg nem rokkan attól, ha kielégít?
Csak két hónapig
győztem szusszal. Elszöktél tőlem
a zöldfülű ripőkhöz, ki bírja még erővel.
Vagy nem bírja?
Tünődöm, mért jössz vele utcámba:
pöffeszkedni, hogy ennek még nem remeg a lába?
Vagy azért,
hogy bemutasd: nem nagy kakas már ő se,
s a végső életnedvet most szívod ki belőle?
Vagy hogy felépülésem
fokát gyorsan megnézzed
és rám üzenj: elölről kezdhetjük el, te édes?!
KESERŰ ÖSSZEGZÉS
Faludy
György fordítása
A világ csalás,
ámítás, hazugság,
virágoskertje csupa, csupa gaz.
Százszor próbáltam ki az élet útját,
port láttam rajta és mellette dudvát,
s ez mindig így van, s mindig ugyanaz.
