Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Zheng He
Zheng He (népszerű magyar átírásban: Cseng Ho), császári főeunuch, a 15. századi
kínai földrajzi felfedezőutak vezetője volt.
Ifjúsága
Délkelet-Kínában
született egy hui (kínai mohamedán) közösségben, amelyet kb. 12 éves korában lemészároltatott
a hatalomra törő Zhu Di (Csu Ti) herceg. A felnőtteket megölték, a fiatalokat
pedig kasztráltatták és eunuchként a nankingi udvarba küldték. Erre a sorsra jutott
Zheng He is. Ám a jóképű, közel két méter magas fiatalember hamar elnyerte az
immár császári címet szerző Zhu Di elismerését, így az főeunuchá, az udvar "császári"
vezetőjévé nevezte ki.
A
Kincses Flotta útjai
Később a hatalmában megerősödött császár elhatározta,
hogy Kína befolyását kiterjeszti az egész világra. Hamar a befolyása alá vonta
Koreát (ahonnan számos ágyast szerzett) és Japánt. Majd 1403-ban megépítette hatalmas
Kincses Flottáját, amely 307 hajóból állt, ezek mindegyike tízszerese volt Kolumbusz
vezérhajójának, a Santa Mariának, és 27 ezer tengerész szolgált rajtuk. A Kincses
Flotta 1405 és 1430 közötti hét útja során a világ hatalmas területeit járta be.
Eljutottak Kelet-Afrika partvidékéig, és jóval az európaiak előtt felfedezték
az Antarktiszt, Ausztráliát és Amerikát! Bár Zheng He sohasem hagyta el az Indiai-óceán
medencéjét, négy admirálisa, hatalmas hadiflottáik élén, bejárta az egész világot.
Zheng He, muszlim lévén, mindig is el akart zarándokolni Mekkába. Ezt 1431-ben
engedélyezték is neki, ám az útról nem tért vissza, sőt az is kétséges hogy egyáltalán
eljutott-e a muszlimok szent városába.
A
felfedezések utóélete
A nagy kínai felfedezések, melyek vezetője Zheng
He volt, elvesztek a történelemben. Zhu Di halála után a féltékeny mandarinok
(miniszterek) konzervatív császárt ültettek a trónra, aki leállíttatta a kincses
flotta felfedező útjait és Kínát arra ítélte, hogy évszázadokig a világtól elzárva
éljen. Sőt még annak minden nyomát is el akarta tüntetni, hogy a legendás kincses
flotta és a nagytekintélyű, egyes helyeken istenként tisztelt Zheng He valaha
is létezett.
A kínai nagy armada
Írta: Frank VivianoZheng He, az eunuch főparancsnok hatszáz éve a világ legnagyobb, fából épített hajókból álló flottájával hét utat tett nyugat felé, s eljutott egészen a kelet-afrikai partokig. Áruval megrakva és idegen országok követeinek kíséretében tért vissza Kínába.
Pontosan hatszáz esztendeje, e hónapban indult első útjára Nankingból (Nanjing) a hatalmas Ming-armada, amely hét legendás expedíciója során egészen Afrikáig eljutott nyugat felé – majd’ egy évszázaddal azelőtt, hogy Kolumbusz Amerikáig, Vasco da Gama pedig Indiáig hajózott. A méretekről ne is beszéljünk! Kolumbusz és Vasco da Gama összes hajója együttvéve sem foglalt el nagyobb helyet, mint Zheng He egyetlen vitorlásának fedélzete.A hajóhad főparancsnoka Kína 4000 éves írott történelmének vitathatatlanul legkiemelkedőbb tengerésze volt. Egy új, határtalan világról álmodott, s eltökélte, hogy azt meg is ismeri. Zheng He Ázsia szívében, a hegyek között született, a legközelebbi kikötőtől többheti járóföldnyire. Aligha gondolta volna róla bárki, hogy híres tengerész lesz belőle, még kevésbé, hogy egy Ming császár tengernagya. Ráadásul nem is kínai származású volt. Közép-ázsiai muszlim családban született. A mongol kézen levő Yunnan tartomány tisztviselőjének fia Ma He néven látta meg a napvilágot. Amikor a kínai csapatok 1382-ben megdöntötték a mongolok uralmát, ő is fogságba került. Miután a szokásoknak megfelelően kasztrálták, eunuchhá képezték, majd Zhu Dinek, Yan tartomány harcias hercegének udvarába került.
A Mingek pengéjétől megnyomorított ifjú húsz év múltán már a herceg egyik legfőbb támogatója lett, és stratégaként kulcsszerepe volt abban a lázadásban, amely Zhu Dit 1402-ben Yongle („Örök Boldogság”) néven a császári trónra juttatta. A Pekinghez közeli Zhenglunbánál lezajlott ütközetben tanúsított vitézségéért a császár a Zheng vezetéknevet adományozta neki, majd kinevezte a valaha volt egyik legerősebb hadiflotta – a kínai – főparancsnokává.
Hatszáz évvel később Michael Yamashita fotóssal útnak indultunk, hogy a kínai Yunnan tartományból egészen Afrika szuahélik lakta partjaiig 16 ezer kilométeres utat tegyünk meg Zheng He nyomdokain. Az út során egyre inkább úgy éreztem, hogy sikerült megismernem ezt az egykor élt nagy hajóst. A hajdani expedíciók elsődleges indítéka az emberi hiúság: Yongle császár hatalmas becsvágya lehetett. Ezt a legszemléletesebben a Jiangsu tartománybeli ősi Yangshan kőfejtő példázza, Nankingtól 25 kilométerre. Egy nyirkos májusi délutánon néhány látogatóval Yangshan szűk kanyonjainak útvesztőjében botorkáltunk, amikor a párából hirtelen fenyegetően elénk tornyosult egy meredek sziklafalból kifaragott, roppant méretű gránittömb. Annak a 73 méteresre tervezett emléktáblának lett volna a talapzata, amelyet Zhu Di rendelt apja, Zhu Yuanzhang, azaz Hungwu császár, a Ming-dinasztia megalapítója sírjára. Végül a tömböt ott kellett hagyni a gránitmélyedésben, mert a kész állapotban 34 ezer tonnásra becsült kolosszust képtelenség lett volna elszállítani.
Zhu temetési emléktáblája éppolyan hihetetlen tömegű, megalomániás méretű lett volna, mint a hajóhad, amelyet a kutatók többsége a legutóbbi időkig legendának tartott. A hitetlenkedők 1962-ben kába ámulattal fogadták a hírt, hogy Nankingnál, a Jangce folyó déli partján, egy lecsapoló árok iszapos aljából a munkások kiástak egy 11 méteres fartőkegerendát, amelyhez a számítások szerint egy felfoghatatlan méretű, 45 négyzetméteres kormánylapát csatlakozott; ez elég nagy lehetett egy olyan hatalmas vízi jármű elfordításához, amilyenek a Minghajóhad legendás baochuanjai, azaz „kincses hajói” voltak.
A Zheng He parancsnoksága alatt álló flotta összesen 62 óriási hajót számlált. Egyes hajózási szakértők szerint a vitorlások hossza 120 méter, legnagyobb szélességük 50 méter lehetett: ehhez kilenc árboc, 4600 négyzetméternyi főfedélzet és legalább 3000 tonna vízkiszorítás tartozott – tízszer nagyobbak voltak Vasco da Gama zászlóshajójánál. A kutatók véleménye eltér a baochuan tényleges méreteit illetően, de még a legóvatosabb becslések is arra mutatnak, hogy bizonyosan ezek voltak a valaha vízre bocsátott legnagyobb, fából készült hajók.
Zheng He utazásai
1405 - 1433Zheng armadájának hajói éppoly lenyűgözőek voltak, mint az általuk megtett távolság. Egyes leírások szerint a „kincses hajók” 120 méter hosszú fedélzetén kilenc árboc állt. A valaha készült legnagyobb faépítésű hajók mellett eltörpültek volna a portugál felfedező, Vasco da Gama vitorlásai. A kisebb teher-, hadi- és ellátmányszállító hajók több tízezer főnyi legénysége elvitte Kína hírét a nagyvilágba.
1.
1405 - 1407
317 hajó és 27 870 ember indult útnak. A flotta (eladásra szánt selyemmel, porcelánnal és fűszerekkel a fedélzetén) júliusban futott ki Nankingból. A felfegyverzett úszó város a Malaka-szorosnál megsemmisítette a kalózok erőit, s eljutott Szumátrára, Ceylonba (a mai Srí Lankára) és Indiába.2.
1407–1409
A hajóraj azokat a Szumátráról, Indiából és máshonnan érkezett követeket szállította haza, akik az első expedícióval utaztak Kínába. Ezek az utak megszilárdították a Ming-dinasztia kereskedelmi kapcsolatait az Indiai-óceán térségében.3.
1409–1411
Bár ez az út a császári flotta egyetlen jelentősebb szárazföldi ütközetéről nevezetes, ugyanekkor történt, hogy ökumenikus szellemiségének jegyében a muszlim Zheng adományokat juttatott egy buddhista templomnak.4.
1413–1415
Ennek az útnak a nyomán, amely első ízben vezetett messzebb Indiánál s szelte át az Arab-tengert, csaknem húsz állam küldte el adóját, valamint követeit Kínába, ezzel is elismerve a Ming-császár tengerentúli befolyását.5.
1417–1419
A Kincses Flotta az Arab-félsziget érintésével első alkalommal jutott el Afrikáig. Aden szultánja egzotikus ajándékokkal, zebrákkal, oroszlánokkal és osztrigákkal kedveskedett Zheng hajósainak.6.
1421–1422
Zheng He flottája a császár diplomáciai ingajárataként folytatta küldetését: évek múltán hazaszállította a követeket, hogy utána újabb külföldi méltóságokkal a fedélzetén térjen vissza Kínába.7.
1431–1433
A szuahélik lakta afrikai partokra tett utolsó úttal – s a mekkai kirándulással – lezárult a kínai felfedezők aranykora, egyben Zheng He élete is. A tengernagy feltehetően a hazafelé vezető úton halt meg, s a tengeren temették el.http://www.geographic.hu/ngm/0507/index.php?m=200507&s=5
1405. július 11-én indult el a Jangce-menti Csiangszauból (Jiangsau), Nanking mellől a nagy kínai armada az Indiai-óceán feltárására.
Az admirális Cseng Ho (Zheng He) a dél-nyugati Jünnan (Yunnan) tartományban, Kunjangban (Kunyang), muszlim családban született, apja tisztviselő volt. Amikor a kínaiak 1382-ben megdöntötték a mongol uralmat, gyermekként került fogságba és kasztrálták. Csu Ti (Zhu Di) herceg udvarába került, aki az első Ming császár, Csu Jüan-csang (Chu Yuanchang) negyedik fia volt. Cseng Ho a herceg katonai tanácsadója lett, s kulcsszerepe volt a lázadásban, amely azt Jung Lö (Yongle) néven császárrá tette.
Az új uralkodó meghosszabbította a Nagy Falat és a Nagy Csatornát, a fővárost Nankingból Pekingbe helyezte, felépíttette a Tiltott várost, s több száz templomot és palotát is emelt Kína-szerte. Jung Lö a hadiflotta főparancsnokává nevezte ki Cseng Ho-t és expedíciók indításával bízta meg.
A Cseng által épített flottában 62 óriáshajó volt, ezek hossza 120-140 m, szélességük 50 m volt. Kilenc árbocuk volt, vízkiszorításuk 3000 tonna lehetett. Tízszer akkorák voltak, mint Vasco da Gama zászlóshajója, ezeket tartják a valaha vízrebocsátott legnagyobb fahajóknak. A kísérő egységek közt voltak 110 méteres gyorshajók, 85 méteres szállítóhajók és 55 méteres hadi dzsunkák is. Cseng első expedíciója 317 egységet számlált 27 870 emberrel: sok száz hivatalnok, 180 orvos, és rengeteg különféle mesterember vett részt az utazáson. Nagy víz- és élelemtartalékot vittek magukkal, erős tüzérségük is volt.
A Kincses Flotta útjának célja az volt, hogy kereskedelmi és politikai kapcsolatokat teremtsen távoli országokkal. Azt is feltételezik, hogy a császár unokaöccsét, a trónról letaszított elődjét kerestette a tengeren túl. A hajók selymet, porcelánt, pénzt vittek magukkal, s fűszereket, drágaköveket, kelméket és állatokat vittek haza. 1405 végére értek Vietnamba, majd Jáva és Szumátra, ezután Sri Lanka és az indiai Malabár-part következett. Hazafelé, a Malaka-szorosban megütköztek a kantoni kalózzal, Csen Cu-jival (Chen Zuyi), aki 5000 embert vesztett a csatában. A kalózvezért elfogták és később Nankingban végezték ki.
Az első út 1405 és 1407 közt zajlott, a másodikra 1407-1409-ben került sor, - ekkor szállították haza a diplomatákat, akiket az előző úton vittek Szumátrára, Indiába és más országokba. A harmadik úton, 1409 és 1411 között Cseng Ho beavatkozott egy Sri Lanka-i helyi háborúba, amely a tamilok és a szingalézek közt zajlott. Ez volt a legnagyobb szárazföldi csatájuk, s ezzel megerősítették a szingaléz király, VI. Parákramabáhu hatalmát. Cseng Ho kínai, tamil és perzsa nyelven állíttatott sztélét Buddha, Siva és Allah áldását kérve.A negyedik út során, 1413-15 közt az Arab-tengeren át a perzsa Hormuzba jutottak el. Húsz állam küldte adóját és követeit Kínába, elismerve a Ming császár befolyását. Az ötödik, 1417-19 közti út Aden érintésével Afrikába, a Szuahéli-partra, a mai Kenyába vezetett. Aden szultánjától egzotikus állatokat kaptak. A hatodik úton, 1421-23-ban hazaszállították az előző alkalommal szétvitt követeket.
Jung Lö császár 1424-ben elhunyt, kilenc hónappal utána fia, Csu Kao-cse (Zhu Gaozhi) is követte őt a túlvilágra. Unokája, Csu Csan-csi (Zhu Zhanji) az udvaroncok tanácsára leállíttatta a költséges utakat. 1431-33 közt még egy utat tett a Kincses Flotta, s ennek során érintette Mekkát is. Diplomáciai okokból Cseng azonban nem mehetett oda, így Indiában várta be a zarándokokat. A tengernagy hazafelé a tengeren hunyt el, mások szerint még két évig élt és hazájában halt meg 1435-ben. Ezután Kína teljesen elzárkózott a külvilágtól, az utak dokumentumait megsemmisítették. Az expedíciókról Ma Huan, az admirális arab tolmácsa számolt be részletesen 1433-ban írt, de csak később megjelent, "Az óceán partjainak átfogó feltérképezése" című könyvében. Ebben leírta a megismert vallásokat, nyelveket, népszokásokat, építészetet, kereskedelmet, mértékegységeket, a növény- és állatvilágot, műszaki megoldásokat, tudományt és kormányzatokat. Ez a Ming-kori Kína enciklopédiája, minden ismeretet tartalmaz a Nanking és Afrika közti térségről.
Gavin Menzies angol kutató azt feltételezi, hogy a hatodik, 1421-23-as expedícióból négy kisebb flotta vált ki, s ezek Európa kivételével bejárták az egész világot: Dél-Afrika, a Zöld-foki szigetek és Dél-Amerika mentén, a Magellán-szorosig jutottak, s a Csendes-óceánon át, Ausztrália érintésével értek haza. Egy másik egység az Atlanti-óceánon s az Északkeleti-átjárón, Szibériától északra jutott volna Kínába. Erre számos nyom utal szerte a világon. Menzies szerint a kínaiak térképeit Indiában ismerte meg a velencei Niccolo da Conti, aki utazott a kínai dzsunkákon. A portugál Tengerész Henrik, az első európai expedíciók szervezője az ő révén szerzett tudomást a felfedezésekről.
Menzies szerint az emberiség nagy vesztesége, hogy az erőszakos európaiak helyett nem a toleránsabb kínaiak tárták fel a világot.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=10262
Zheng He (Ceng Ho, illetve másképpen átírva: Cseng Ho) csak egy volt az eunuchok százai közül, akik hatalmi pozíciót töltöttek be a Mingek udvarában. Hivatalos dokumentumok tanúbizonysága szerint legalább a Zhou- (Csou-) dinasztia – ez a dinasztia Kr. e. 1045-256 körül uralkodott – óta álltak eunuchok a kínai császárok szolgálatában. A Mingek bukásakor, Kr. u. 1644-ben több mint százezer eunuch élt Pekingben – erről számol be Dorothy Perkins az Encyclopedia of China (Kínai Enciklopédia) című művében.
Miért voltak ennyire sokan? Először is azért, mert nagy volt az „utánpótlás”: az elfogott ellenségeket – férfiakat és fiúgyermekeket – gyakran kasztrálták, valószínűleg azért, hogy biztosak legyenek a vérvonaluk kihalásában. Ez a beavatkozás igen kockázatos volt, hiszen mind a pénisz, mind pedig a herék levágását jelentette. Sokan meghaltak az operáció során, vagy pedig az azt követő szövődményekben.
Akik túlélték, akár a császári háremben vagy magas rangú hivatalnokok háremeiben is dolgozhattak. Később a kasztrálás különleges útja-módja lett annak, hogy valaki alkalmazást nyerjen a palotában, és az udvaroncoktól azt kívánták meg, hogy bocsássák a Mandzsu-palota rendelkezésére fiaikat, akiket aztán megcsonkítottak. Minthogy ez már szabadon választható sebészeti beavatkozás volt, nagyobb figyelmet fordítottak a páciens egészségére, állítólag így már csak százból két eset végződött a kasztrált halálával.
Minthogy a császár és a magas rangú hivatalnokok sokszor csak az eunuchokkal tartottak szoros napi kapcsolatot a férfiak közül, a kasztráltak nagy hatalomra tettek szert, és képesek voltak befolyásolni a napi politikát is. A konfuciánus bürokraták, akik a kormányzatot irányították, állandó harcban álltak az eunuchokkal a főhatalomért. Egy idő után az eunuchok kezdtek részt venni a császári hatalmi harcokban is, méghozzá a legfelsőbb szinteken.
Néha még a császárváltást is befolyásolni tudták, de legalábbis a háttérből próbálták irányítani az eseményeket. Hatalmuk hol megerősödött, hol pedig meggyengült a különböző dinasztiák uralkodása idején: a Tangok idején erősek voltak, gyengébbek a Szungok alatt, majd megint befolyásosak lettek a Yüan- (Mongol-) és a Ming-dinasztiák korában.
Az utolsó eunuch, aki kínai császár rendelkezésére állt, Sun Yaoting volt, aki Henry Puyit (Pu-ji), az utolsó császárt szolgálta. Sun Yaoting 1996 hunyt el.
http://www.geographic.hu/ngm/0507/index.php?s=5&m=200507&t=tm
Békés Pál: Cseng Ho, szupersztár
Mozgó Világ, 31. évf. 9. sz. (2005. szeptember), 48-52. p.
Szigliget: bizonyosság és állandóság. Éppen tizenkettedik éve, hogy minden nyáron két-két hetet itt töltök az Alkotóházban a gyerekekkel.
Szigliget: boldog, bamba béke. A 3-as szobában lakunk, épp mint első alkalommal, 1994-ben, és szinte napra ugyanekkor, július végén. Dorka akkor hat-, Bálint négyéves volt, én pedig beleszakadtam az igyekezetbe, hogy elvált apaként megálljam a helyem, és hibátlanul oldjam meg a gyereknyaraltatást. Szigliget volt a fuldokló felé hajított mentőöv. Enni adnak, strandolni lehet, a munkát pedig elvégeztem derekasan: etettem, strandoltattam, fürdettem, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. És hihetetlenül büszke voltam a két szép gyerekemre, meg a nyaralás végére erősen amortizált önmagamra.
Az első években, a legkeményebb nyarakon mindig akadtak jólelkű segítőtársak, akik átvállaltak egy-egy strandoltatást, vízibicikli-felügyeletet, fagylalttúrát, tollaslabda-mérkőzést, hogy valamelyest levegőhöz juttassanak - hála nekik az évek távolából. Mindez persze ma már csak a dicső múlt ködbe vesző legendája, ha nem tudnám, hogy így volt, én sem hinném el önmagamnak.
Most minden másként van. A tizenöt éves Bálint meg a tizenhetediket betöltött Dorka csupán lojalitásból vetnek rám egy-egy pillantást. Mellékszereplő lettem. Boldogan süppednek el a bandalétben - évek óta összeszokott társasággal járunk a július végi turnusra, a gyerekek felnövőfélben -, és éppen úgy tojnak a felnőttek fejére, ahogyan én is tettem annak idején. Ha jól emlékszem. Mert hát elég meszsze van az „annak ideje". Néha ellenőrzik ugyan, hogy megvagyok-e még, de azért nem viszik túlzásba. Programjaik éjszakába nyúlnak, általában később fekszenek nálam, amikor fölkelek, ők még alszanak, mint a kő, csak saccolni tudom, mikor kerülnek ágyba. Többnyire ebédnél találkozunk. A többiek, régi barátok, író- és szülőtársak éppolyan ambivalensek, mint én: de jó, hogy békén hagynak. Persze azért néha felénk nézhetnének. Legalább egy picit. Vagy legalább csináljanak úgy, mintha... De nem csinálnak. Egymásba gubóznak, és elszántan, teljes erőbevetéssel serdülnek. Kicsit lógatjuk az orrunkat a szülőtársakkal, Fábri Péterrel, Háy Janival, Czigány Zolival: azért ez mégiscsak túlzás, hogy ilyen gyorsan és látványosan ki lettünk nőve.
Néha arra gondolok, ha valami csoda folytán még néhányszor tizenkét évig járnánk Szigligetre, eljöhet a pillanat, amikor Bálint és Dorka etetnek engem a földszinti ebédlőben, úgy, ahogyan én erőlködtem velük a kezdet kezdetén. Az biztos, hogy nem leszek könnyű eset. Nyafogni fogok, válogatós leszek, az orromat piszkálom ebéd közben, hogy bepisilek-e, azt még meggondolom - csak győzzenek majd elnézést kérni az asztaltársaktól. De szép is lesz.
A boldog bamba béke csöndjében távoli zörejnek hat a második londoni robbantáskísérlet, a sharm-el-sejki véres merénylet és a napi rendszerességgel zajló iraki halott-termelés. A szelíd vízillaton alig üt át a közélet alvadt lábszaga, ahogyan az erre szakosodott politikusféleségek monotonul felháborodnak, és enerváltan hajtogatják a „példátlan-felháborító-hihetetlen" tematikájú litániát.
A külvilágból csupán egy érdemi információ jutott el hozzám e két hét alatt. Az is csak azért, mert a szállongó hír három évvel ezelőtti alapokra hullt.
Az utóbbi években már könyvekre is jutott időm Szigligeten - első alkalommal három éve, 2002 nyarán olvastam végig egy könyvet nyugodtan, egyhuzamban. Nem szépirodalom volt, hanem dokumentum-bestseller, angol nyelvű, ott kaptam kölcsön az Alkotóház teraszán. A cím egy évszám: 1421, az alcím: Amikor Kína felfedezte Amerikát.
A világot kételybe taszító kötetet Gavin Menzies, egy nyugdíjas brit tengeralattjáró-kapitány jegyezte. Nem kevesebbet állított, mint hogy Kolumbusz előtt több mint hetven évvel a legendás kínai tengernagy, Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, bár eredetileg úgy hívták: Ma Sanbao - titokzatos ember, az már biztos) hatalmas flottája élén elérte Amerika partjait, sőt Magellánt megelőzve körülhajózta a földet. A teória, amelyet a tengermélyről a felszínre bukkant amatőr történész felállított, tömérdek apró, ám tudományos értelemben nem elég meggyőző érven, részbizonyítékon nyugodott, mindenesetre a könyv azonnal világsikert aratott, és a rákövetkező nyáron már magyarul is olvashattam volna, ha nem érzem úgy, hogy én már túl vagyok a szenzáción.
Hogy az elmélet - melynek bizonyítékanyagát jelenleg világszerte vizsgálják - megállja-e a helyét, egyelőre kérdéses. Vannak, akik mereven elutasítják, sőt az ötletes brit nyugdíjast alig leplezett módon kínai ügynöknek tartják, aki a kétes teória révén mintegy el akarja vitatni az európai kultúra elsőbbségét egy kulcsfontosságú területen, és ezzel a feltörekvő, egyelőre még mindig kommunista Menynyei Birodalom érdekeit szolgálja. Mások tétován csóválják a fejüket: ki tudja? Végül is nincs kizárva. És esetleg hozzáteszik: akár így esett, akár nem, jobban járt volna a világ, ha valóban a kínaiak fedezik fel Amerikát, és sikerül ott megkapaszkodniuk. Hiszen összehasonlíthatatlanul toleránsabb kultúra a nyugatinál, következésképpen ha az Újvilágot a Kelet hódítja meg, a hódítás talán nem válik leigázássá, és az amerikai őslakók állatias kiirtása - melyet ma már egyre inkább konszenzusszerűen „az amerikai holokauszt" néven emlegetnek - nem következik be. Mindez persze „mi lett volna ha", amire azt szokás felelni: ha a nagymamámnak kereke lett volna, trolibusz lett volna.
Mindeközben Gavin Menzies - akit ha történésznek nem is, de hajózási szakértőnek elfogadnak, hiszen élete javát a tengeren töltötte, bár a felszín alatt (noha mégsem a tenger fenekén, ahová ellenfelei kívánják) - valóban hiteles dokumentumok alapján taglalja a kínaiak akkori tengeri és technikai fölényét. Vezérhajóik fejüktől a farkukig négyszer hosszabbak voltak, mint Kolumbusz legendás Santa Mariája, és miközben a spanyol zsoldba szegődött olasz kalandor ingatag bárkákkal vágott neki az Atlanti-óceánnak, Cseng Ho, a Ming-dinasztia egyik leghatalmasabb császárának, Cseng-cunak admirálisa, a Legnagyobb Eunuch egy 317 hajóból álló flottával indult „a világ végei felé". A flotta gerincét 62 kilencárbocos, 135 méter hosszú hajó jelentette, az expedícióban 27 ezer tengerész vett részt, és elfért a fedélzeteken a diplomaták mellett 180 tudós is, akiket az út során megismerendő világ alaposabb föltárására vittek magukkal. (Vessük mindezt össze Kolumbusz három hajócskájának másfél-kétszáz sebtében toborzott kincséhes martalócával.)
Mindezek jól ismert, noha az utóbbi évtizedekben különösebb visszhangot ki nem váltott tények. Jól ismert tény, hogy 1405 és 1433 között a legendás tengernagy hét expedíciót vezetett a Kincses Flotta élén. Kína nem akart sem kereskedni, sem hódítani. A Mennyei Birodalom - mondják a szakértők, és nem csak a brit nyugdíjas - pusztán presztízsokokból bonyolította ezeket az igen költséges vállalkozásokat, közben tengerészei mintegy mellesleg elsüllyesztettek néhány közelben fosztogató kalózflottát, feltérképezték az expedíciók során megismert világot, ázsiai és afrikai partokat, hazaszállítottak Kenyából egy zsiráfot, és diplomatáik révén igyekeztek császáruk számára „tiszteletadást gyűjteni" a tengereken túli barbár népektől. 1424-ben azonban az uralkodóváltás és a belpolitikai fordulatok révén a Kincses Flotta az admirálissal együtt fölöslegessé és érdektelenné vált. Volt még ugyan egy útjuk, de az már nem számított. Kína befelé fordult, hátát mutatta a külvilágnak, a hajóhad és a megszerzett ismeretek, a térképek elkallódtak, elenyésztek vagy szándékosan megsemmisítették őket. (Bár a brit szerző szerint éppenséggel a térképek megmaradtak, legalábbis másolatban - ő úgy véli, ezeket használták az európai hajósok, akik ugyan nem fedeztek fel semmit, de azt olyan agresszíven, hogy az övék lett.)
Mindez tehát nem újdonság. Az újszerű csupán az a feltételezés, hogy Cseng Ho Amerikáig is eljutott volna.
És még egy szempont. Olyasmi, ami a történelmi tényekre boruló homályt nem oszlatja el ugyan, de sokat változtat azon, hogy miként közelítünk a jelenkori hipotézisekhez. Itt az Óvilágban éppen az utóbbi három évben, éppen az 1421 megjelenése óta vált közérzékelhetővé, még a populáris média szintjén is felfoghatóvá, hogy milyen léptékű változások zajlanak Ázsiában, Kínában. Éppen az utóbbi három évben kezdte a saját bőrén érezni Európa is a kínai áruk bénító özönét, az ottani őrült nyersanyagkereslet révén egekbe szaladó benzinárakat, most kezd világossá válni, hogy ez a beláthatatlan birodalom kikerülhetetlen, jelen van mindenütt: gigantikus multicégeket vásárol az Egyesült Államokban, és bóvliárudákat nyit a Práter utcában meg Alsóbélatelepen. Most kezd leesni a tantusz, hogy 2008-ban Pekingben lesz az olimpia, 2010-ben Sanghajban a világkiállítás, mindkettő minden épülete készen áll - akár holnap is megtarthatnák a megnyitót -, és ezekben a városokban már ma is jóval több a felhőkarcoló, mint Manhattanben, és van kedv, erő és tér, hogy újakat építsenek. Most kezd körvonalazódni, hogy kié az új évezred.
És ebben a légkörben egyszeriben minden korábbinál fontosabbá lesz, hogy nem csupán a közeljövő Kínáé, hanem talán a múlt is, ha erről a nyugati világ nem is akar tudomást venni. Nem csupán a puskaport és a könyvnyomtatást fedezték föl évszázadokkal a Nyugat előtt, nem csupán a papírpénzt, a csekket, a váltót, valamint a hivatali bürokráciát, hanem Amerikát is.
A brit tengeralattjáró-kapitány bestsellere révén Nyugaton is híressé lett Ming-korabeli tengernagy egyszeriben a kínaiak emblémájává lett. Cseng Ho ügyét a népi Kína lakóinál a sztárcsinálás gyakorlatában járatosabb szakemberek, a szingapúriak vették kézbe. És szigligeti nyaralásunk idején a dúsgazdag városállam megnyitotta a hatalmas kiállítást, amelyben a nagy földrajzi fölfedezések korának állít emléket. E fogalom azonban egyértelműen és kizárólag a kínai hajósokra vonatkozik, jelesül a mindenféle európai kalandort megelőző Cseng Hóra, akit nem a pénzsóvárság, hanem a megismerés vágya hajtott, akinek nyomában nem jártak isten nevében királyi és pápai áldással rabló és gyilkoló hordák. A Cseng Ho-kiállítás - melynek apropója az, hogy éppen 600 éve, 1405. július 11-én indult Nanking, az akkori főváros mellől, a Jangce torkolatában fekvő Csiangszauból a Kincses Flotta - kimondatlanul is valamiféle szellemi felsőbbrendűséget sugall.
A show magán hordja a hollywoodi típusú sztárcsinálás minden tünetét. (Gondolom, éppen most értékesítik a filmjogokat.) Az ismert történelmi tényeket és térképeket, hajómodelleket felvonultató kiállítás mellett az Amerika felfedezésének teóriáját bemutató tematikus termeket Gavin Menzies instrukciói alapján rendezték be. Az alkalomra megjelentetett emlékérmek, bélyegek, plakátok, valamint az ilyenkor elkerülhetetlen bóvlihegyek mögül fölzendül a nyitány: a Csang és Eng szerzőpáros új musicaljének, a tengernagy tetteit színre állító Admiral's Odyssey világpremierjének nyitánya. Állítólag zajlik a New York-i és londoni bemutatók szervezése.
Cseng Ho hihetetlen sebességű posztumusz karrierje egyáltalán nem csak a kínaiak szívét dobogtatta meg. A tengernagy kalandjai ugyanis már születése pillanatában megkezdődtek. Muszlim családban látta meg a napvilágot Jünanban, és tízéves volt, amikor a kínaiak elfoglalták a tartományt. Mivel kivételes tehetségére igen korán fény derült, kasztrálták, és a császári udvarba küldték szolgálatra. Előbbi az utóbbi feltétele volt.
Az, hogy a Menzies-teória szerint Kolumbuszt és Magellánt leiskolázó, Amerikát felfedező és a világot elsőként körülhajózó admirális mohamedán volt, mondhatatlan boldogságot váltott ki az iszlám világban, ahol sokan az Igaz Hit felsőbbrendűségének bizonyítékaként kezelik a tényt.
A kínaiak a hitbeli vonatkozásokkal nemigen foglalkoznak, és nem törődnek a Cseng Ho-jelenségben rejlő ideologikummal sem. Nyíltan legalábbis. Megelégszenek azzal, amit az egész jelenség egyértelműen sugall. És az nem kevés. A dolgok jelen állása szerint nem csupán a jövő Kínáé, és nem csupán a múlt, hanem az egész világ, és benne Amerika: Made in China.
Olvasom a híreket Szigligeten, és nézem alvó gyerekeimet: vajon időben vagyunk-e még az intenzív kínai nyelvtanfolyamokhoz, vagy késő, lemaradtunk egyszer és mindenkorra.
Azután igyekszem helyükre tenni az olvasottakat.
Amerikát tehát nem egy keresztény európai (egyesek szerint ugyan kitért zsidó, de ezt most hagyjuk) fedezte fel a legkatolikusabb király megbízásából. Hanem egy kínai. Aki ráadásul mohamedán. Nehéz ügy. Üljünk le egy kicsit, és emésszük.
Mert hát mi következik ebből?
Nos: valójában az ég világon semmi.
Na de azért mégis, már bocsánatot kérek...
