Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
yakuza
Létezik Japánban egy olyan szervezet, amely kb. 300 éve működik, annyi büszkesége és tekintélye van, mint a maffiának, és legalább olyan erős, ha nem erősebb. Ez a csoport a yakuza.
A
yakuzák eredetét az 1612-es korai évekre datálják, amikor a kabuki-monónak (a
sógun szolgái) ismert emberek a helyi hatóságok figyelmét kezdték felkelteni furcsa
ruházatukkal, viselkedésükkel, hajviseletükkel, és hosszú kardjaikkal, valamint
a nép terrorizálásával. Legfontosabb jellemzőjükké vált erős szleng nyelvezetük,
bandáiknak furcsa neve, de nem utolsó sorban egymás iránt tanúsított hűségük,
egymás családját is védelmező összetartásuk.
A csoportokban kb. 500 000
szamuráj található, akik a Tokugawa-béke ideje alatt róninokká, állástalan, gazdátlan
szamurájokká váltak. Sokan banditák lettek, és városokat, falvakat fosztogatva
kóboroltak Japán-szerte. A korai yakuza csak az 1700-as évek végén jelent meg
Japánban. A yakuza ebben az időben a bakutóból (tradicionális szerencsejátékos)
és a tekiyából (utcai árus, házaló) állt. A második világháború után jelent meg
egy harmadik csoport is: ez a gurentai (gengszter). A csoportok együtt maradtak,
mivel ugyanazon a kis területen belül működtek. Pl. a bakutó általában az utakon
maradt, a tekiya pedig a piactereken működött, így nem kerültek összetűzésbe egymással.
Ezekben a csoportokban a társadalom ugyanazon rétegeiből kerültek ki a tagok,
a közös vonás legtöbbször a deviancia volt. A yakuza csak később kezdett „családokba”
tömörülni, innen ismeretes az oyabun-kobun (szülő-gyerek) rendszer. A beavatási
szertartás is ebben az időben fejlődött ki: a kínai triádokkal ellentétben, akik
vérszerződést kötnek, a yakuza szakés-poharakat cserél, ami a yakuzába való belépés
és az oyabun-kobun kapcsolat szimbóluma. A szaké mennyisége a poharakban attól
függ, kinek milyen státusza, rangja volt.
A tekiyák fennhatósága alá
tartoztak a piaci és vásári bódék, elárusító helyek, azonban eladói tevékenységük
megtévesztő volt, mindig hazudtak az áru minőségét és eredetét illetően. Részegnek
tettették magukat és egy komédiát adtak elő, hogy eladják olcsó árujukat és közben
úgy tűnjön, mintha nem lennének tisztában tettükkel. Általában így csapták be
a vevőiket, azonban tetteik legálisak voltak, mert az 1700-as évektől a hatóságok
a tekiya oyabunoknak felügyelői engedélyt adtak. Viselhettek családnevet és két
kardot, de cserébe meg kellett akadályozniuk bármely bandaháború kirobbanását.
A tekiya követte a hagyományos yakuza-szervezet felépítését: oyabun-kobun, „tisztek”,
„besorozottak”, tanoncok.
A bakutókat először a Tokugawa-korban ismerték
fel, amikor a kormány őket alkalmazta, hogy az építkezések és öntözések munkásaitól
szerencsejáték útján a bérük egy részét visszanyerjék. Eme szerencsejáték révén
nyerte el ez a deviáns szervezet a yakuza elnevezést. A szó egy kártyajátékból
ered, amit hanafudának, virágkártyának neveztek, és hasonlít a Black Jackhez.
Három kártyát osztanak minden játékosnak, és az össz-számjegyek értékének az utolsó
számjegye annyi, amennyi a kézben van. Egy 20-as kéz legrosszabb eredménye 0.
Egy ilyen vesztő kombináció a 8-9-3, vagyis a ya-ku-za, amit széles körben kezdtek
arra használni, ami haszontalan. Ezt a terminológiát használták a bakutókra is,
mint a társadalom leghaszontalanabb tagjaira.
A yubitsunét, az ujjlevágást
is a bakutók vezették be. A kisujj legkülső ujjpercét nagy ceremóniával vágták
le, elérve a kéz gyengülését, mivel ezután már nem tudta olyan keményen tartani
a kardját. A yubitsune általában akkor történt, amikor bocsánatkéréssel járultak
az oyabun elé. További vétség esetén a következő ujjperctől vagy a következő ujjtól
kellett megválniuk. Ez ugyanakkor örök tanulságként is szolgált.
A bakutó
volt az, aki a yakuza körökben a tetoválást is népszerűvé tette. A bűnözők karjára
minden egyes bűnért egy fekete karikát tetováltak. Hamarosan a tetoválás az erőt
kezdte jelképezni, azért is, mert 100 órát vett igénybe egy teljes hát tetoválása.
Ezért is tekintik a yakuzák becsesebbnek a kézi tetoválást, mint a gépit, mivel
az előbbi változat sokkal fájdalmasabb, aki ezt kibírta, az lélekben erősebbnek
bizonyult.
A
yakuza modernizálódása
A Meiji restaurációtól (1867) a yakuza is elkezdte a maga modernizálódását, lépést tartva a gyorsan változó Japánnal, megkaparintva a riksa üzletet, illetve a tagjai közé fogadva a dokkmunkásokat és az építkezések munkásait is. A tekiya a bakutóval ellentétben elterjedt, kiterjesztette az aktivitását, mivel tevékenységi körük nem volt illegális, legalábbis nem a felszínen, azonban a szerencsejátékot még titkosabbá tették a rendőrség gyakori rajtaütései miatt.
A yakuza hamarosan a politikába is „beszállt” úgy, hogy bizonyos politikusok oldalára állt. Ez már annak a sötét jövőnek az előszele, amikor a yakuza gyakorlatilag az ellenőrzése alatt tartja a politikát. Együttműködtek a kormánnyal, hogy hivatalos jóváhagyást, vagy legalább nagyobb szabadságot nyerjenek, és a zaklatások alól felmentést. A kormány talált is némi használhatóságot a yakuzában, mint az ultra-nacionalisták segítsége, aki militarisztikus szerepet játszott Japán demokráciájához való alkalmazkodásában. Különböző titkos társaságokat alapítottak és képeztek ki katonailag, nyelvi képzésben részesültek, zsarolásra, gyilkolásra tanították őket.
Az ultranacionalista hatalom terrorja az 1930-as évekig tartott és több államcsínyt – két miniszterelnök és két pénzügyminiszter meggyilkolását, politikusok és üzletemberek elleni ismétlődő támadásokat – finanszírozott. A yakuzát felhasználták különböző külpolitikai eseményekre is, mint például a Mandzsúriai harcoknál. Mindazonáltal minden megváltozott, amikor Pearl Harbort megtámadták. A kormánynak már nem volt szüksége az ultranacionalistákra vagy a yakuzákra. A háború utáni időkben újraszervezték tevékenységi köreiket, lévén, hogy külső ellenség már nem létezett, a feketepiacokat virágoztatták fel, és egymással foglalkoztak.
A
megszállás évei
Az amerikai megszállás a háború utáni Japánban a yakuzákat elsődleges veszélyforrásnak tekintette. Elkezdték a nyomozást a yakuza tevékenységek után, ezt azonban 1948-ban abbahagyták, amikor a megszálló erők úgy gondolták, elmúlt a veszély.
Mivel ebben az időben a „hatalmak” is csak jegyre tudtak élelmiszert adni a lakosságnak – fejadagokat osztottak –, ezzel elősegítették a feketepiacot, amelyek révén egy élelmesebb réteg – a yakuza – bőséghez és hatalomhoz jutott. A bandák akadálymentesen tevékenykedhettek, mivel a polgárőrség nem volt felfegyverezve.
A megszállás alatt a japán kormányban hatalmi vákuum alakult ki, ezért ekkor megalakulhatott a gurentai banda, melynek főbb tevékenységi köre a feketepiac volt, de a fenyegetés és a zsarolás is beletartozott tevékenységi körükbe. A kormány részére is felhasználták őket, például olyan esetekben, amikor egy gurentai, mint a koreai munkák felügyelője dolgozott. A tagjaik nagy többségükben munkanélküliek és repatriáltak voltak. Hamarosan már kormánykörökben is találtak segítséget, és a megszálló erők is tehetetlenül figyelték erősödésüket.
A yakuza a háború utáni években még agresszívebb lett, a kardokat lecserélték, és ezek helyett a korszerűbb fegyvereket részesítették előnyben: a pisztolyt vagy puskát. A deviancia formája is megváltozott: míg a múltban, legtöbb esetben más bandák tagjai voltak az áldozatok, most már a hétköznapi polgárok sem mentesültek a zsarolás, rablás, rosszabb esetben a gyilkosság lehetősége alól.
Megjelenésük is megváltozott: az amerikai filmekben megjelenő gengsztereket utánozva kezdtek el viselkedni, öltözködni. Napszemüveget viseltek, sötét öltönyöket fehér inggel és nyakkendővel, valamint kefehaj lett a divat.
Egyes források szerint az 1958–1963-as évek között a bandatagok száma 150%-ra növekedett, kb. 5200 banda, 184 000 tagot számlálva. Ez a létszám nagyobb volt, mint az akkori japán hadsereg létszáma. Ahogy a yakuza bandák kezdték kiterjeszteni területeiket, egy új, véres, agresszív korszak tört ki.
A
modern yakuza: a Yamaguchi-gumi
A Yamaguchi-gumi oyabunja az 1940-es évektől 1981-ig Taoka Kazuo volt. Ez a Yamaguchi-gumi volt Japán legerősebb szindikátusa, szimbólumuk egy rombusz alakú dísztű, amit az öltönyük hajtókáján viseltek. A minden yakuzát jellemző tetoválással és a tű felmutatásával elérték a kellő hatást mindenhol: ezt a párosítást rettegték az emberek. Mindazonáltal a tű hatalma mégsem bizonyult olyan nagynak, mint ahogy azt elképzelték. 1980-ban, amikor a Yamaguchi-gumi ki akarta terjeszteni területeit Japán északi részére, Hokkaidóra is, a sapporói repülőtéren 800 helyi bandatag várta őket, akik azért egyesültek, hogy távol tartsák a Yamaguchi-gumit a területeiktől. Közel 2000 felszerelt rohamrendőr tartotta a csoportokat távol egymástól. A Yamaguchi-gumit pedig figyelmeztették, hogy ne nyissa meg székhelyét Sapporóban. Taoka 35 éven keresztül volt oyabun, ezért halálát a legszebb yakuza stílusban ünnepelte meg a szervezet. Temetésén közel 200 banda vett részt, ezen kívül zenészek, színészek, énekesek, sőt a rendőrség is – igaz rohamrendőri felszerelésben – képviseltette magát.
Taokát Yakamen követte, bár mivel éppen börtönben volt, nem tudta a tisztséget ellátni, ezért azt Taoka özvegye, Fumiko látta el. Yakamen 1982-ben szabadult, de hamarosan elhunyt, így nem tudta átvenni a tisztséget, és a Yamaguchi-gumi egész rendszere kaotikussá vált. Taoka vezetése alatt a szervezet 2500 üzletet felügyelt, köztük szerencsejátékokat; foglalkoztak kölcsön-zsarolással, valamint komoly pénzeket fektettek be a sportba, illetve a különböző szórakoztató iparágakba.
A szindikátus az évek folyamán szépen gyarapodott, bevételük 460 millió dollár körül mozgott évente. Több mint 130 főnöke volt különböző pozíciókban, 500 bandát vezetve (az 1990-es évektől ez a szám 750-re változik). Mindegyik főnök jól keresett, egy szindikátusfőnök kb. 43 000 dollárt kapott egy hónapra, de ez a „fizetés" függött attól, hogy hány embert vezetnek. Ezek persze csak hozzávetőleges adatok, hogy mennyit is zsebeltek be egy-egy jól sikerült üzlet létrejöttével, csak akkor tudnánk meg, ha a könyvvitelükhöz hozzá lehetne jutni.
A Yamaguchi-gumi nemsokára kiterjesztette tevékenységi körét a kábítószer-kereskedelemre, pénzkölcsönzésre, szex-piacra; baseball meccseket, lóversenyeket vagy közvagyont manipuláltak, ingatlanokat, szórakoztató központokat vettek birtokba.
Taoka Fumiko vezetése alatt a Yamaguchi-gumi létszáma megnőtt, és 1983 végére Japán 47 tartományából 36-ra kiterjedt a felügyeletük. A szindikátus működését nyolc magas beosztású főnökből álló tanács felügyelte Fumiko vezetésével, de mégis kellett egy új oyabunt választani, mert egy nő mégsem vezethetett hosszú ideig egy olyan hatalmas klánt, mint a Yamaguchi-gumi.
Takenaka Masahisa lett az új oyabun, mivel mindenki kedvelte a „militáns" stílusát. Nagy riválisa, Yamamoto Hiroshi, amikor vesztett, 13 000 emberrel kilépett, és megalapította saját szindikátusát, az Ichikawa-kait, amely Japán harmadik legnagyobb bűnbandája lett. 1985-ben az Ichikawa-társaság lemészárolta Takenakát, kirobbantva ezzel a véres bandaháborút.
Nakanishi Kazuo lett az új oyabun, aki szintén konfliktusba került az Ichikawa-kaijal, de a rendőrség megakadályozta a komolyabb vérontást. A Yamaguchi-gumi áthelyezte tevékenységét az Egyesült Államokba, hogy finanszírozni tudja a háborút. Az illegális fegyvereket kábítószerért cserébe szerezték. Összeesküvésüket a hatóságok leleplezték, és sok embert letartóztattak. Ezt a háborút a Yamaguchi-gumi elvesztette, de még így is ez a csoport maradt Japán legerősebb deviáns szervezete hosszú ideig.
