Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Xuanzang (Hszüan-cang, 602-644/664)

Wade-Giles átírással: Hsüan-tsang, pinyin átírással XUANZANG, eredeti nevén CH'EN I, tiszteletbeli titulusával SAN-TSANG, más néven MU-CHA'A T'I-P'O (szül. 602. Ch'en-lu, Kína - megh. 664. Kína), kínai buddhista szerzetes; elzarándokolt Indiába, szanszkritról kínaira fordította a buddhista szent könyveket, és megalapította a „csak tudat” kínai buddhista iskolát. Hírnevét elsősorban a buddhista szútrákból válogatott, nagy mennyiségű és igen változatos szövegfordításainak köszönheti, valamint közép-ázsiai és indiai utazásairól írt beszámolójának, amelynek részletgazdag, pontos leírásai felbecsülhetetlenül értékesek a történészek és régészek számára.

Hszüan-cang régi tudóscsaládból származott, és fiatalon klasszikus konfuciánus nevelést kapott. Később azonban egyik bátyjának hatására érdeklődni kezdett a buddhista írások iránt, és hamarosan buddhista hitre tért. A korabeli Kínát megrázó politikai zűrzavar elől bátyjával együtt Csanganba (ma Hszian), majd Ssu-ch'uanba (a mai Szecsuanba) utazott. Hszüan-cang ott kezdte tanulmányozni a buddhista filozófiát, de a szövegekben hamarosan számos ellentmondást és következetlenséget talált. Minthogy kínai tanítói nem tudtak választ adni kérdéseire, elhatározta, hogy Indiába megy, és a buddhizmus őshazájában tanul tovább. Nem kapott útlevelet, ezért 629-ben titokban hagyta el Ssu-ch'uant. Először északról megkerülte a Takla-Makán-sivatagot, majd érintette Taskentet, Szamarkandot és más oázisvárosokat, végül a Hindukus-hegységen át érkezett meg az északnyugat-indiai Kasmírba. A hegyekből lehajózott Mathuráig, s innen továbbhaladt a buddhisták szent földjére, a Gangesz középső folyásához, ahová 633-ban érkezett meg.

Indiában Hszüan-cang a buddhisták minden szent helyét felkereste, sőt beutazta a félsziget keleti és nyugati partvidékét is. Ideje legnagyobb részét a híres buddhista tudósközpontban, a Nálanda-kolostorban töltötte, ahol tökéletesítette szanszkrit nyelvtudását, ill. a buddhista filozófiáról és az indiai gondolkodásról szerzett ismereteit. Indiai tartózkodása során akkora hírnévre tett szert tudósként, hogy még a nagy hatalmú észak-indiai uralkodó, Harsa is meghívta udvarába, hogy kifejezhesse nagyrabecsülését. Elsősorban az ő pártfogásának köszönhetően Hszüan-cang hazatérése sokkal kevésbé volt viszontagságos, mint Indiába utazása.

Hszüan-cang 645-ben, 16 évi távollét után tért vissza a T'angok fővárosába, Csanganba. Itt nagy lelkesedéssel fogadták, majd néhány nap múlva a császár is magához kérette, és annyira el volt ragadtatva az idegen országokról szóló beszámolójától, hogy miniszteri állást kínált fel neki. Hszüan-cang azonban továbbra is a hitét kívánta szolgálni, és tisztelettel visszautasította a császár ajánlatát.

Élete hátralévő részét annak az 520 ládába csomagolt 657 buddhista szent iratnak a fordításával töltötte, amelyeket Indiából hozott magával. Ennek a hatalmas mennyiségnek azonban csak töredékével sikerült elkészülnie: 73 könyv összesen 1330 fejezetével, ám ezek között ott vannak a legfontosabb mahájána írások is.

Érdeklődése elsősorban a jógácsára (vidzsnyánaváda) iskola filozófiájára összpontosult. Tanítványával, K'uei-chivel (632-682) megalapította a kínai wei-shih („csak tudat”) iskolát. Tanait Ch'eng-wei-shih lun (Értekezés a „csak tudat” tanának kialakításáról) c. műve foglalja össze, ez a legfontosabb jógácsára-írások fordítása. Ugyancsak fontosak K'uei-chi kommentárjai. Az iskola fő tanítása az, hogy a világ csupán a tudatban létezik. Hszüan-cang és K'uei-chi életében az iskola meglehetős hírnévre és népszerőségre tett szert, de elvont filozófiája, nehezen érthető kifejezései és a tudatról meg az érzékekről szóló szőrszálhasogató elemzései idegenek voltak a kínai hagyománytól, ezért a két mester halála után az iskola hamarosan lehanyatlott. Még ez előtt azonban egy Dôshô nevű japán szerzetes 653-ban Kínába érkezett, hogy Hszüan-cangnál tanuljon, és Japánba visszatérve, hazájában is elterjesztette a „csak tudat” tanát. Ez a hossônak nevezett iskola a VII. és a VIII. században a legbefolyásosabb lett Japánban.

Fordításai mellett Hszüan-cang nevéhez fűződik a Ta-T'ang Hsi-yü-chi (Beszámoló a nagy T'ang-fejedelemség nyugati területeiről) is, amelyben leírja az útja során megismert országokat. Az elszánt és hitbuzgó buddhista zarándok-szerzetes iránti tiszteletből a T'ang-császár Hszüan-cang halála után három napig senkit sem fogadott.

Hszüan-cangról szól Arthur Waley eleven és érdekfeszítő stílusban megírt, népszerű életrajza, a The Real Tripitaka (Az igazi Tripitaka; 1952) és René Grousset teljesebb igényű életrajzi műve, a Sur les traces du Bouddha (Buddha nyomában; 1929), amely a T'ang-kor és a buddhista filozófia összefüggésében vázolja fel a kínai zarándok életútját.

Két kínai klasszikus regény Hszüan-cang kínai buddhista szerzetes és társai indiai zarándokútjának mesés történetét mondja el:
Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története (1) (2) (pdf)
Tung Jüe: Ami a nyugati utazásból kimaradt (pdf)