Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Wang Chong
Wang Chong és a Lunheng. Wang Chong a mai Zhejiang tartománybeli Guijiben született, szegény család gyermekeként. I.sz. 54-ben Luoyangba megy, hogy a császári Akadémián tanuljon, ahol a később a Han-dinasztia történetét megíró Ban Gu apja, Ban Biao a mestere. A hagyomány szerint mivel rendkívül szegény volt, nem tellett könyvre, így kénytelen volt az utcai könyvárusokhoz járni, ahol kivételes emlékezőtehetsége révén megtanulta a klasszikus szövegeket. I.sz. 58-ban Luoyangban írta Ming császár (i.sz. 57–75) számára a „Nagy Írástudókról” (Daru lun) című művet. Hivatali karriere rövid. Halála előtt nem sokkal egy barátja (Xie Yiwu) beajánlja a császárnál, de Wang Chong már betegeskedése miatt nem tudott elmenni az udvarba.
Wang Chong (i.sz. 27–100) a Mérlegelések (Lunheng) c. művében a filozófia, a történelem, az irodalom és a természettudományok legkülönfélébb kérdéseivel foglalkozik. A polémikus formában íródott könyv a közhiedelem véleményeit kritizálva fejti ki saját álláspontját. A megkérdőjelezni óhajtott állítás után a szerző kritikai megjegyzése következik, amelyet általában korábbi írásokból vett idézetekkel is alátámaszt. A Lunhenget tekinthetjük úgy, mint a kínai vallás, gondolkodás és folklór enciklopédikus gyűjteményét.
A mű i.sz. 70 és 80 között keletkezett, autentikusságát soha nem vonták kétségbe. Jelenleg 84 fejezetből áll, a 85. fejezet, mely Wang Chong életével kapcsolatban tartalmaz információkat, későbbi munka. Feltehetőleg a jelenleg ismert Lunheng nem egy mű, hanem Wang Chong több munkájának gyűjteménye
A Lunheng felépítése a következő: I. 1–15. fej. – A hosszú életről, az egészségről, a hivatali karrieri esélyekről, és a sorsról. II. 16–24. fej. – A kilenc tévedés, hamis dolog. Alapvetően az Ég és az ember közti rezonancia elvét kritizálja, főleg azt, hogy az Ég jeleket küld, hogy elégedetlenségét fejezze ki az uralkodóval szemben. III. 25–27. fej. – A Három Túlzás elsősorban a klasszikus konfuciánus hagyomány túlzásait kritizálja. IV. 28–30. fej. – Konfuciusz, Han Feizi és Menciusz kritikája. V. 31–32. fej. – Ún. proto-tudományos írások a napról és a holdról. VI. 33–40. fej. – Az igazi tehetség és a puszta írástudó megkülönböztetése. VII. 41–55. fej. – A kilenc tévedéshez hasonlóan azt az elképzelést cáfolja, mely szerint a természeti jelenségek a rossz kormányzás konzekvenciái. Kifejti a spontaneitás (ziran) elvét. VIII. 56–60. fej. – A Han-dinasztia dicsérete. IX. 61. fej. – Elveszett, illetve a Han-korban megkerült szövegek leírása. X. 62–77. fej. – Kora babonáinak (halál, szellemek, áldozatok) kritikája. XI. 78–80. fej. – A szentekről és a bölcsekről. XII. 81–83. fej. – A klasszikusokban előforduló tévedésekről és a szövegekkel kapcsolatos problémákról. XIII. 84–85. fej. – Az őt ért kritikákra adott válaszok, és az önéletrajzi rész. Bizonyos szempontból Wang Chong előzményének tekinthető Sima Qian, Huan Tan, Konfuciusz, Han Feizi, és Xunzi. Legtöbbet a Lunyuből, a Shujingből, a Shijiből, a Huainanziből és Mengzitől idéz. A 19. század előtt nem írtak hozzá kommentárt.
A valótlanság gyűlölete. Munkásságát ő maga foglalta össze a következőképpen: gyűlölni a valótlanságot és megállapítani az igazságot. Elsődleges célja tehát a valóság és a fikció, az igaz és a hamis dolgok megkülönböztetése volt.
Hagyományhoz való viszony és eredetiség.Wang Chong egyik gondolatát az eredetiséghez, a személyes teremtőképességhez és a hagyománytól való függetlenséghez fűződő más viszony jellemzi. Kortársaitól eltér nézeteiben, mikor például a legendákat, hiedelmeket kritizálja, és a múlt nagy uralkodóit és bölcseit egy sorba helyezi kora (Han-dinasztia) királyaival és bölcseivel. A szabad gondolkodás híve, nem feltétlenül hisz el mindent a hagyomány szent szövegeiből. Az eredetiség a korabeli Kínában (illetve Európában) nem volt erény, így Wang Chongnak önmaga (ill. a Lunheng) eredetiségét is meg kellett védenie. Wang Chong a kreativitást magasabbra tartotta, mint az értelmezést, elképzelése szerint a bölcsek (xianren) csak magyarázzák és értelmezik a dolgokat, míg a szentek (shengren) teremtenek. A hagyományos kínai elképzeléssel szemben (mely szerint a korábbi dinasztiák uralkodói és bölcsei mindig felülmúlják a későbbieket) Wang Chong azt állította, hogy a Han-kor felér a korábbi korokkal, sőt bizonyos szempontból meg is haladja azokat, ugyanígy a múlt nagy bölcsei nem feltétlenül érnek többet a jelen kor tudós férfiainál. A múlt nagy mesterei előtti feltétlen leborulást a megismerés akadályának tekintette. (Az újításban a legisták (Han Feizi, LiSi) túltettek Wang Chongon, mivel ők a múlt teljes tabula rasaját próbálták véghezvinni, ld. Qinshi huangdi könyvégetését. Ugyanakkor Han Feizinek és Li Sinek alapvetően politikai céljai voltak, míg Wang Chong episztemológiai megfontolásból végzi el a múlt revízióját.)
Kritikai érzék és reflexió.Wang Chong kritikai szelleme az, amely leginkább megfogja a Lunheng mai olvasóját. A kritikai szellem egyébként a kínai gondolkodás lényegét képezi (ld. Konfuciusz, Modi, Menciusz vagy Xunzi megjegyzéseit). A korábbi gondolkodók esetében azonban inkább egyfajta morális kritikai hozzáállásról beszélhetünk, míg Wang Chong esetében intellektuális, episztemológiai attitűdről van szó. A másik különbség abban nyilvánul meg, hogy Wang Chongnál sokkal szisztematikusabb a kritika, mint kortársainál. A Lunheng az észt, a racionalitást szólítja meg, nem engedi, hogy bármit puszta hit alapján fogadjunk el, Wang Chong mindig magyarázatot követel. Az érzékszervi csalódásoknak ugyanúgy nem hisz, mint a szellemekről szóló beszámolóknak. Az érzékszerveinket könnyen becsaphatják különböző hatások, így a reflexiót, az észt kell segítségül hívni a jelenségek elbírálásához. Wang Chong megkülönböztet pusztán érzékszervvel megismerhető tárgyat, reflexióval megismerhetőt és egyáltalán nem megismerhetőt. Wang Chong nagy jelentőséget tulajdonít a tanulásnak, az analógiák általi gondolkodásnak (tuilei), és a logikus következtetéseknek.
Szkepticizmus. A fent említett kritikai hozzáállás és az a tény, hogy korának számos elképzelését, hiedelmét és babonáját (pl. a chanweinek nevezett apokrif jóskönyveket) próbálta cáfolni, Wang Chong nevéhez a nyugatiak a szkeptikus elnevezést kapcsolták. Wang Chong azonban csak abban az értelemben szkeptikus, hogy a dolgok és vélemények komplexitását és bonyolultságát látja, és így a megismerés folyamatát nehéznek és fáradságosnak véli. Nem nevezhető azonban szkeptikusnak az európai értelemben, vagyis, hogy a valóságot ne tartaná megismerhetőnek. Wang Chong ebből a szempontból korának gyermeke, hiszen osztozott a Han-kori episztemológiai optimizmusában.
Enciklopédizmus. A Lunhengben felvetett témák rendkívül sokszínűek: orvoslás, csillagászat, populáris hiedelmek éppúgy megtalálhatók benne, mint régi mitológiai, taoista vagy legista elképzelések. A Lunheng ebből a szempontból nem egyedülálló, ehhez hasonló (inkább eklektikusnak, semmint enciklopédikusnak nevezett) művek léteznek a kínai művelődéstörténetben (Lüshi chunqiu, Huainanzi). Wang Chong enciklopédikussága nem csak kritikai harcának mellékterméke, hanem tudatos elképzelés a nem-specializáltságról, ugyanúgy, ahogy az írástudók között is megkülönbözteti a csak a klasszikus művekhez értőt a minden más területen is otthon mozgó tudóstól. A klasszikusok ismerete mér csak azért sem lehet elégséges, mivel egy igazán kritikai attitűdhöz számos nézőpont és vélemény együttlátására van szükség, ez pedig csak a források különbözősége által sajátítható el. Wang Chong hosszasan időz bizonyos források megbízhatóságánál, a szöveg történeténél, gyakorlatilag egyfajta szövegkritikát végez, így elmondhatjuk, hogy számára az enciklopédizmus reflektált, a megismerés egyik fontos eszköze.
A stílus tisztasága és a mesterséges irodalmiság elutasítása.Wang Chong a dolgokat a maguk valóságában próbálja bemutatni, amihez szükséges a nyelv megfelelő egyszerűsége, tisztasága és világossága. A nyelv fölösleges bonyolítását, a túlzásokat, a díszítéseket tudatosan próbálja elhagyni. Ugyanígy a transzparencia és az egyszerűség irányába mutat Wang Chong azon szándéka, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye munkáját, és a Han-kori nézetekkel szemben (mely szerint, ami igazán titokzatos és misztikus, az nehezen is érthető) a misztikus nyelv elhagyásával stílusában is megvalósítsa gondolkodását. A stílus tisztasága az érvelés hitelét emeli. Az egész Lunheng jól strukturált, a legtöbb fejezet egy témát jár körül, azt is rendkívüli logikus rendben (ellenkező vélemény, érvelés, példák és ellen-példák, érvek és ellen-érvek, konklúzió, általános szabály).
A különlegességek és az abnormalitás elutasítása.Wang Chongra általában jellemző, hogy ellenszenvet érez minden kivételes, természetellenes és csodaszerű jelenség iránt, olyannyira, hogy egész életműve céljának a rendkívülinek a normálisba való visszavezetését tekinthetjük. Wang Chong világa stabil, szabályszerű, típusok (lei) szerint rendezett, és kivétel nélküli szabályoknak engedelmeskedik. Wang Chong megpróbálja megmutatni, hogy a világ nem kaotikusan változik, hogy az Ég és a Föld ma is alapvetően ugyanolyan viszonyban van egymással, mint korábban, és hogy a régiek nem különböztek lényegileg a maiaktól. Minden különleges eseményt megpróbál inkább a természet keretein belül értelmezni.
Fatalizmus és pesszimizmus. Mivel a világ olyan szabályoknak engedelmeskedik, mely alól nincs kivétel, így Wang Chong szükségszerűen a fatalizmus híve. Az ember a születésénél kapott qije részletekbe menően meghatározza további sorsát (ming). Míg a Változások könyve szerint az Ég, a Föld és az Ember a három legfontosabb entitás, Dong Zhongshu pedig úgy véli, hogy az ember a legnemesebb a világon, mivel képes a természetre hangolódni, és azzal összhangban cselekedni (tianren ganying), Wang Chong azon a véleményen van, hogy az emberben nincsen semmi rendkívüli, ugyanolyan lény, mint a többi, megszületik és meghal. Az Ég nem tudatosan adott életet az embernek, hanem (akárcsak a többi lénynek) spontán módon (ziran), így az ember nincs semmilyen módon kitüntetve, és így a természet sem reagálhat különlegesen az emberi (adott esetben királyi vagy császári) tettekre. A természeti katasztrófák tehát nem az Ég megnyilvánulásai, melyeket az emberre reagálva mutat, hanem az embertől teljesen független történések. Wang Chong tehát mindent elkövet, hogy cáfolja azt a Han-korban elterjedt és Dong Zhongshu összefoglalásában közismertté vált tételt, mely szerint az Ég és az Ember kölcsönös viszonyban van egymással, egymásra hatva és reagálva léteznek. Az olyan jellegű történések, melyek erre utalhatnak, pusztán véletlenszerű egybeesések.
Az emberi természet jósága, illetve rosszasága. Wang Chong hangsúlyozza, hogy az emberek lehetnek jók és rosszak is. Minden korábbi álláspont helyes, de csak egy bizonyos körön belül, így amit Menciusz állít (vagyis, hogy minden ember születésénél fogva jó) az igaz, de csak a kiemelkedő, átlagon fölüli emberekre nézve, míg Xunzi állítása (mely szerint minden ember születésénél fogva gonosz) szintén valóságos, de csak az átlag alattiakra. Yang Xiongnak, aki szerint az emberben keverten van jelen a jó és a gonosz, szintén igaza van, de az ő állítása az átlagos emberekre vonatkozik. Wang Chongnak tehát sikerült összhangba hozni a korábbi, látszólag ellentétes nézeteket.
Emberi természet és sors. Az emberi természet (xing) és az ember sorsa (ming) nem függ össze egymással, így könnyen meglehet, hogy valaki erkölcsileg jó, de sorsa mégis szörnyű.
A lélek továbbélésének tagadása. Míg a Han-korban (és korábban is) az általános elképzelés szerint az emberi lélek túléli a halálát, addig Wang Chong amellett érvel, hogy a lélek csak a testben tud létezni, a test halála után a lélek is felbomlik, megszűnik létezni. Ennek következtében a halottak szellemeinek létezését is tagadja. Az emberi sors meg van határozva, teljes predesztináció érvényesül, az élet hossza, a gazdagság, a megbecsülés mind előre meg vannak határozva, és az embernek nincs beleszólása. Nemcsak az individuumoknak, hanem az államoknak is ki van szabva a sorsuk, amelynek semmi köze nincs az uralkodó erkölcsi kvalitásaihoz.
Kósa Gábor
