Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
vízözön
másképpen ÖZÖNVÍZ, az a történelem előtti katasztrófa, mely nagy hatással volt a legősibb kultúrák kialakulására. A sumer királylista szerint ugyan már a vízözön előtt is uralkodott öt dinasztia valószínűtlenül hosszú évezredeken át, mégis csak a vízözön utáni első királyságnak, Kis dinasztiájának vannak történeti emlékei. A vízözön története számos változatban megtalálható a közel-keleti irodalmakban, s minden bizonnyal innen került át a mítosz a görög földre is.
A vízözön mezopotámiai hagyományát a Biblia a maga sajátos módján vette át és értelmezte. A mezopotámiai változatokban az isteneknek nincs erkölcsi okuk a világ elpusztítására, csak zavarja őket az emberek lármája. A bibliai elbeszélésben az emberek tűrhetetlen gonoszságára adott válasz a vízözön. Egy másik fontos különbség: a mezopotámiai elbeszélések hőse (Atrahaszísz, Ziuszudra, Útnapistim) és családja annak köszönheti megmenekülését, hogy támogatót talál az istenek között, aki becsapja a többi istent, nevezetesen a vízözön előidézőjét, míg a Bibliában (1Móz 6-9) az igaz Noét családjával együtt az egyetlen Isten könyörülete és igazságossága menti meg a pusztulástól. Megparancsolja Noénak, hogy építsen bárkát, de nemcsak magának és családjának, hanem az állatvilág képviselőinek is, hogy általuk megújulhasson a beszennyezett föld. Negyven napon át esik az eső, és mindent elborít a víz, majd százötven napig úszik a bárka a víz színén. A vízözön elmúltáról Noé úgy értesül, hogy a bárkájából háromszorra kiengedett galamb nem tér hozzá vissza. A bárka megfeneklik az Ararát hegyén, ekkor Noé hálaáldozatot mutat be Istennek, aki a szivárvány jegyével ígéri meg, hogy többé nem pusztítja vízözön a földet. Megáldja Noét, rá és utódaira bízza a megtisztult földet, sőt szövetséget is köt velük és minden állattal. Ennek egyetlen feltétele az, hogy sem állat, sem ember ne ontsa ember vérét, „mert Isten a maga képére teremtette az embert” (I. Mózes 9.6).
Ez a legelső szövetség nem volt tartós. Az emberi bőnök újabb terjedése azonban új szövetségre vezette Ábrahámmal (I Móz 17), majd az egész Izraellel (II Móz 19). Izrael valószínűleg csak a babilóniai fogság idején ismerkedett meg a vízözönmítosz részleteivel, melyeknek a jahvista szerző monoteista és erkölcsi jelleget adott, hogy megmagyarázza a teremtés eredeti harmóniájának felbomlását és helyreállításának a feltételeit.
A
VÍZÖZÖN
A Gilgames eposz nyomán
Összegyűltek
az istenek és elhatározták, hogy vízözönt bocsátanak a bűnös világra. Ott volt
Anu, az istenek atyja, Enlil, az istenek királya, követük, Nimurta, a háború istene
és Ennugi, az alvilág fejedelme. De ott volt a fényes szemű Ea is, a bölcsesség
istene, aki szerette az embereket és ő elárulta a jámbor Utnapistinek, hogy mit
terveznek az istenek. - Ubara-Tutu fia - mondta Utnapistinek az isten -, rombold
le házadat és építs bárkát helyette, ne törődj vagyonoddal, örülj, ha életedet
megmentheted. De a bárkába vigyél magaddal mindenféle élőlényt ! Felelt Utnapisti
az istennek: - Megértettem szavaidat és aszerint fogok cselekedni. De mit mondjak
a városban a népnek és a város véneinek, ha látják készülődésemet? Akkor így oktatta
ki Ea az embert, akinek a megmentését elhatározta: - Mondd nekik ezt: "Úgy
látom, Enlil, Nippur istene megharagudott reám, ezért nem maradhatok itt tovább
a ti városotokban, Enlil földjén. A tenger szent vizére szállok, hogy Eánál, az
én uramnál lakozzam. De reátok gazdagság esőjét bocsátják az istenek, amelynek
nyomán bővebb lesz az aratás." Másnap hajnal hasadtával hozzá is látott Utnapisti
a munkához úgy, ahogyan Ea meghagyta neki. Az ötödik napon már a bárka alakját
is megtervezte, százhúsz könyök magasra a falakat, százhúsz könyök szélesre a
tető szegélyét, hat emeletet épített, kívülről hét, belülről kilenc osztatút.
Napnyugta előtt készen állt a bárka, Utnapisti búcsúünnepet tartott, áldozatot
mutatott be az isteneknek és borral meg hússal és olajjal kínálta a népet. Majd
megrakta a bárkát, felhordott rá mindent, amije csak volt, ezüstöt és aranyat
és mindenféle állatot. Felvezette a bárkára egész családját és nemzetségét és
mindenféle mesterembert velük. Samas, a napisten így jelölte meg az indulás idejét:
- Egyik este majd az, aki a sötétséget bocsátja a világra, búzaesőt hullat : akkor
lépj a bárkára magad és reteszeld be jól az ajtaját! Eljött ez az idő: aki a sötétséget
bocsátja a világra, egyik este búzaesőt hullatott a földre, de hamarosan olyan
sötét fellegek borították el az eget, hogy Utnapisti félt rájuk feltekinteni.
Fellépett a bárkára, elreteszelte az ajtaját és rábízta magát minden vagyonával
együtt Puzur-Amurrira, a hajósra. Hajnalra fekete felhőből mennydörgött Adad,
a vihar istene, előtte jártak hegyeket és völgyeket átlépve az istenek követei,
Sullat és Hanis; Irragal, az alvilág istene leszakítja a pilléreket, Nimurta,
a háború istene elsodorja a gátakat, az Annunaki nevű alvilági istenek fáklyát
ragadnak és borzalmas fénnyel árasztják el a messzi vidéket. Adad felhatol az
égig és mindent homályba takar és szétzúzza a földet, mint hitvány cserépedényt.
Magukat az isteneket is félelemmel töltötte el a rettenetes vihar, fölmenekültek
az égbe Anuhoz és úgy kuporodtak le a fal mellett, mint megriadt kutyák. Istar,
a széphangú istennő üvöltött fájdalmában: - Hogy is járulhattam hozzá az istenek
tanácsában ehhez a pusztításhoz! Hiszen én magam szültem az embereket, s most
mint a halak nyüzsögnek a tengerben!
Hat napon és hat éjszakán át tartott a
vihar, a hetedik napon aztán elcsitult az irtózatos erejű déli szél, elnyugodtak
a tenger hullámai is és visszahúzódtak partjaik mögé. Utnapisti egy kis nyíláson
kitekintett, és könnyek öntötték el az arcát, amikor látta körös-körül a pusztulást.
A vihar elcsitult, de addigra az egész emberi világ a földdel vált egyenlővé a
vízözönben. A bárka a Niszir hegyen állapodott meg, s a Niszir hegy szorosan fogta,
a bárka nem ingott meg, de tovább sem tudott menni napokig. Így telt el további
hat nap és hat éjszaka. A hetedik napon azután Utnapisti kiengedett egy galambot
a bárkából, a galamb kirepült és visszatért hamarosan, mert nem talált magának
sehol pihenőhelyet. Kiengedett akkor Utnapisti egy fecskét, a fecske kirepült
és visszatért hamarosan, mert nem talált magának sehol pihenőhelyet. Kiengedett
végül Utnapisti egy hollót, a holló kirepült és látta, hogy a víz apad, talált
is hamarosan, mit faljon - és nem is tért vissza többé. Ekkor Utnapisti kiengedte
a bárkából az élőlényeket a világ négy tája felé, és áldozatot mutatott be a hegyormon
az isteneknek. Megérezték az istenek az áldozat illatát és jöttek rá, akár a legyek.
Jött Istar is és felemelve drága ékszereit így szólt: - Halljátok istenek, amint
nem felejtem a drága ékkövet a nyakamon, nem felejtem el ezeket a napokat soha.
Jöjjenek az istenek mind az áldozati lakomára, de Enlil maradjon távol, mert ő
az, aki a vízözünt elhatározta és az én embereimet pusztulásba döntötte.
De
megjött Enlil is, és látta a bárkát és harag töltötte el a szívét: - Hát mégis
megmenekült egy éiőlény! Pedig nem lett volna szabad egyetlen embernek sem életben
maradnia ! Szólt hozzá Nimurta : - Ki más tudna ilyen tervet kieszelni, mint Ea?
- Megszólalt Ea is, és ezt mondta Enlilnek: - Hogy is lehettél olyan meggondolatlan,
hogy vízözönbe borítsd az egész világot? Aki bűnös, az bűnhődjék, de Utnapistinek
ne akard immár a vesztét. Ahelyett, hogy vízözönt bocsátottál volna a világra,
támadhatott volna oroszlán vagy farkas az emberekre, hogy pusztítson közöttük.
Ahelyett, hogy vízözönt bocsátottál a világra, támadhatott volna éhínség az emberek
között, vagy megtámadhatta volna. őket Irra, a pusztító járvány istene, és ez
is megritkíthatta volna soraikat. Egyébként nem én magam árultam el a nagy istenek
titkát, én csak álmot bocsátottam rá, és ő, legbölcsebb ember, ebből olvasta ki.
Most pedig döntsetek róla kedvezően! Így szólt Ea és belépett a bárkába, kézen
fogta Utnapistit és így vezette ki őt a szárazföldre, feleségével együtt. Ott
aztán letérdelt Utnapisti is, meg a felesége is, kettejök közé állt Ea, megérintette
homlokukat és megáldotta őket: - Ezelőtt ember volt Utnapisti, de mostantól fogva
Utnapisti is, meg a felesége is hozzánk, istenekhez váljék hasonlóvá! Lakozzék
Utnapisti a messzeségben, a folyamok torkolatánál! És akkor az istenek elvezették
Utnapistit messze, a folyamok torkolatához, és meghagyták neki, hogy ott lakozzék.
