Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

vízijácint

(Eichhornia), a vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába tartozó nemzetség 5, elsősorban az amerikai kontinens trópusi vidékein őshonos fajjal. Némelyek a sekély vízen úsznak, mások folyók és tavak parti iszapjában gyökereznek; közös jellemzőik a karcsú gyöktörzs, a tollszerű gyökerek, a tőlevélrózsát alkotó, nyeles levelek és a kevés vagy sok virágból álló, levélhónalji virágzat.

A nemzetség legelterjedtebb faja a közönséges, vaskosszárú vagy lilás vízijácint (Eichhornia vagy Pontederia crassipes). Megvastagodott levélnyelei szivacsos állományúak, lilás virágainak felső lepelcimpái kék-sárga foltosak. Gyors szaporodásával gyakran eltömi a lassú folyású vizeket. Kerti tavacskákba és akváriumokba ültetik.

A lila vízijácint eredetileg Dél-Amerikában őshonos, de ma már Afrikában éppen úgy megtalálható, mint Délkelet-Ázsiában.
Amikor a 19. század kertészei Brazíliából Afrikába vitték a gyönyörű virágjáról híres vízijácintot, bizonyára nem gondolták, hogy néhány év múlva elvadulva több, mint 50 országban fog hatalmas gondokat okozni.
A víz tetején lebegő jácintszőnyeg kevesebb, mint két hét alatt képes duplájára nőni és olyan sűrű, hogy a halászatot és a vízi közlekedést szinte lehetetlenné teszi. Ezen kívül kitűnő búvóhelyként szolgál a krokodiloknak, veszélybe sodorva a vízhordókat.
A legnagyobb probléma mégis az, hogy a vízijácint "kivonja" a vízből az oxigént és ezzel növeli a tavak savasságát. Lelassítja a folyók sodrását is és ezzel nő a lerakott hordalék mennyisége és gyorsul az eliszaposodás.

Rendszertanilag a vízijácintfélék (Pontederiaceae) családjába tartozik. Mintegy 30 fajt sorolnak ide. Kifejezetten trópusi, szubtrópusi, többnyire a víz felszínén úszó, lebegő növények.
Egyes területeken szinte már vízigyomként tartják számon. Újabban hasznát is veszik, mert pl. a kommunális szennyvízzel terhelt állóvizeket, holtágakat tísztítja oly módon, hogy gyorsan és tömegesen elszaporodik és eközben folyamatosan kivonja a vízben sok gondot okozó nitrogént és foszfort. Világoszöld, fényes felületű levelei akár 10-15 cm átmérőjűek is lehetnek. A levelek nyelén feltűnő duzzanatok vannak, levegővel töltve és lényegében ezek teszik lehetővé a víz felszínén való lebegést. Hosszú, sötét színű "szakállas" gyökérzete dúsan elágazik a vízben. Nagy tápigényű vízinövény. Világoslila, feltűnő virágzata akár 40 cm magas virágfűzért is alkothat.

A belőle font kosarak, bútorok nem vonzzák a port és a szennyeződéseket.

Festés: A természetes színek már első ránézésre elkülöníthetőek a különböző kemikáliákkal kikevert színektől. A festékek nem tartalmaznak ólmot, sem egyéb káros illékony szerves anyagokat. Hátrányuk az, hogy tűző napra színes szőnyeget csak akkor érdemes kirakni, ha nem zavar minket az, hogy a nap kiszívja idővel a színt belőle.