Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Varnásrama Dharma (kasztrendszer)

A Védák szerint a varnásrama-dharma, vagyis a társadalom négy rendre való felosztottsága időtlen idők óta létezik. A társadalom négy rendre (varna) osztható: a bráhmanák, vagyis tanítók és lelki tanácsadók; a ksatriják, vagyis adminisztrátorok és harcosok; a vaisják, vagyis földművesek és üzletemberek; valamint a súdrák, a munkás- és mesteremberek. Ezek a varnák nem politikai vagy társadalmi pártok, hanem természetes társadalmi rendek, melyek minden emberi civilizációban megtalálhatók.
Az Indiában jelenleg létező kasztrendszer ennek a varnásrama-társadalomnak a degradált, korrupt formája, melyben az emberek egyedül születésük alapján tartják magukat bráhmanának vagy ksatrijának, holott lehet, hogy már a bráhmanák, illetve a ksatriják egyetlen tulajdonságával sem rendelkeznek. A szentírások tanítása az, hogy az embereket jellemük, természetük és az általuk végzett cselekedetek szerint - nem pedig születésük alapján - kell egy bizonyos társadalmi rendhez tartozónak tekinteni. Jelenleg az eredeti védikus társadalomnak (varnásrama-dharma) nem létezik tiszta rendszere, amelyben ez a tulajdonságok szerinti megkülönböztetés és társadalmi helyzet érvényes lenne. A társadalmi rendek közötti viszony alapja eredetileg a társadalom struktúrájában betöltött eltérő szerep volt. Különböző képességeikkel és tevékenységeikkel az egyes társadalmi rétegek egyenlő hangsúllyal vettek részt a társadalom egészének életében.


A társadalom fent említett négyes felosztása mellett négy lelki osztályt is meg szoktak említeni. E négy osztály a "brahmacsárja", vagyis a nőtlen tanulók; a grihaszta, vagyis a háztartók; a vánapraszta, vagyis a visszavonult életet élők; és a szannyásza, vagyis a lemondott életrendbe lépett szerzetesek osztálya.

Brahmacsárja (cölibátus) - tanuló élet

Ez az emberi élet első szakaszához kapcsolódik, amely általában a 25. életév betöltéséig tart. Ha azonban a tanuló a szerzetesi életet választva lemond a családalapításról, és nem házasodik meg, akkor a lemondott rendbe (szannyásza) való lépéséig brahmacsáriként él tovább. A brahmacsárit arra tanítják, hogyan szabályozza érzékeit a lemondás és a lelki tanítómester szolgálata által. A brahmacsárik elhagyják otthonukat, és elmennek a tanítómester iskolájába, a gurukulába, ahol ásramban laknak. Fő kötelességük a tanulás és az alázatos munka az ásram környékén. Tanulóéveik alatt a szentírásokkal, a művészetekkel és más tudományokkal is megismerkednek, miközben nagyon egyszerű életet élnek.

Grihaszta - családos élet

A házasélet során van némi lehetőség, engedély az érzéki örömök élvezetére, de mindez bizonyos szabályok betartása mellett történik. Ily módon az ember, bár beteljesítheti érzéki vágyait, megmarad a lehetősége és a képessége arra, hogy lelkileg is fejlődjön. Tanulmányai befejeztével a diák hazatérhet, és megházasodhat. Feleségét "ardangininek", a férj másik felének nevezik. Saját háztartást felállítva a grihasztáknak kötelességeik közé tartozik az is, hogy amellett, hogy megkeresik a megélhetésükhöz szükséges anyagi javakat, adományaikkal támogassák a másik három lelki rendet. Minden vendéget szívesen kell látniuk otthonukban.

Vánaprasztha - visszavonult élet

A szentírások azt javasolják, hogy az ember házasélete végén, 50-55 éves kora körül vonuljon vissza a családos élettől, és teljes idejét szentelje a lelki életnek. Ekkor az ember először a vánaprasztha életrendbe lép, amikor a férj és a feleség feladják az egymással való nemi érintkezést, de a feleség segítőként férje mellett marad. Ilyenkor együtt meglátogatják a különböző szent zarándokhelyeket, mint például Purit, Haridwart, Rishikést és Vrindávanát. Bár együtt élhetnek a családjukkal, mégis elkülönülnek a világi élettől, ahhoz hasonlóan, ahogy a vízben álló lótusz szirmát sem érintik a vízcseppek.

Szannyásza - a lemondott élet

Élete alkonya felé (kb. 70 éves korában) a férj megszakít minden kapcsolatot a családjával, és belép a lemondott életrendbe, hogy teljesen a lelki élet gyakorlásának szentelje idejét. Hozzátartozóiról ekkor már legidősebb fiúgyermeke gondoskodik.
Lemondva a világról a meditációban és Isten szolgálatában foglalja le magát. Adományokból tartja fenn a testét, s vándorolva a Legfelsőbb Úr szolgálatáról és az önmegvalósítás folyamatáról tanítja az embereket. Tilos bármiféle bensőséges kapcsolatot fenntartania nőkkel, s vagyongyűjtésre és kényelmes életre sem törekedhet. Teljesen a Legfelsőbb Úr kegyére kell bíznia magát.