Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Tokugawa Ieyasu
eredeti nevén TOKUGAWA TAKECHIYO (szül. 1543. jan. 31. Okazaki, Japán - megh. 1616. jún. 1. Sumpu), Japán utolsó örökletes katonai diktátori rendszerének, a Tokugawa-sogunátusnak (1603-1867) az alapítója.
A mai Nagoya közelében született; családja a harcosok osztályába tartozott. Hétéves korában apjának a szomszédos Sumpuban székelő Imagawa családhoz kellett küldenie túszként. Ott Ieyasut katonai és kormányzási ismeretekre oktatták, és később sok gyakorlati tapasztalatot szerzett Imagawa csapatainak élén. 1560-ban Imagawa elesett a nagy hatalmú Oda Nobunagával vívott ütközetben; Ieyasu ekkor kihasználta az alkalmat, hogy visszatérjen családja kis várába, és maga köré gyűjtse megmaradt rokonait és vazallusaikat. Néhány hónap elteltével szövetségre lépett Nobunagával, és megbékítette az Imagawa család új, gyenge vezetőjét. Megszabadulva a szomszédokkal folytatott hadakozás kényszerétől, erejét a Tokugawa-birtokokon lázító szektás buddhista csoportok leverésére fordította. Ezzel párhuzamosan fejlesztette hadseregét is, köztisztviselőket nevezett ki, adóztatási és törvénykezési szabályokat vezetett be.
Az 1560-as években az Imagawa-birtokok széthullottak, és Ieyasu elkezdett kelet felé terjeszkedni. Az 1580-as évek elejére a legbefolyásosabb daimyôk (feudális tartományurak) közé emelkedett. Nobunaga 1582-ben öngyilkosságot követett el, miután egy lázadó alattvalója megsebesítette. Legkiválóbb hadvezére, Toyotomi Hideyoshi azonnal átvette Nobunaga politikai szerepét. Fő ellenlábasának Ieyasut tekintette. Néhány véres, de eldöntetlen ütközet után Ieyasu hűségesküt ajánlott fel. Ezt Hideyoshi elfogadta, és meghagyta Ieyasu birtokait. Az 1580-as évek hátralévő részében, mialatt Hideyoshi a Japán délnyugati területeit uraló daimyôkat igyekezett hatalma alá hajtani, Ieyasu folyamatosan gyarapította vazallushadseregét, növelte birtokai jövedelmét, és fokozta közigazgatási rendszerének megbízhatóságát.
Az 1590-es években haderejének ésszerű átszervezésével igyekezett biztosabbá tenni helyzetét. Legerősebb vazallusait birtokai peremén és a főutak mentén állomásoztatta, míg a gyengébbeket - és a személyére legkevésbé veszélyeseket - Edo (a mai Tokió) környékén telepítette le.
Az adóztatási rendszer kialakítása érdekében részletes föld- és vagyonösszeírást rendelt el, begyűjtötte a lakosság fegyvereit, és kézműveseket, kereskedőket telepített az új vár mellett növekedő városba. Hideyoshi halálakor (1598) Ieyasunak volt a legnagyobb, legmegbízhatóbb hadserege és a legtermelékenyebb, legjobban szervezett birtoka egész Japánban.
Hideyoshi halála után hatalmi harc robbant ki a daimyôk körében, és az egyik csoport élére Ieyasu állt. Az 1600 őszén megvívott sekigaharai ütközetben Ieyasu győzött, s ezzel Japán vitathatatlan ura lett. Röviddel később bevezette a daimyôk kötelező költöztetésének rendszerét; ezzel számos korábbi ellenfelét fosztotta meg birtokaitól, megbízható szövetségeseket helyezett el stratégiailag fontos pontokon, és leghűségesebb vazallusaitól körülvéve biztosította magának a közvetlen hatalmat Japán központi régiói felett.
A kevés hatalommal, de nagy erkölcsi tekintéllyel bíró császári udvar 1603-ban sógunná, azaz fővezérré nevezte ki Ieyasut, és ezzel hivatalosan felhatalmazta arra, hogy a császár nevében tartsa fenn a békét az országban. Két évvel később Ieyasu formálisan lemondott tisztéről, és hajdani otthonába, Sumpuba vonult vissza. A sóguni ranggal fiát, Hidetadát ruházta fel, biztosítva ezzel, hogy a cím a Tokugawák örökletes előjogává váljon.
Ieyasu a visszavonulása után is kezében tartotta a külpolitika irányítását. Mivel a kínai Ming-dinasztia hanyatlott, és már alig volt befolyása külföldön, az egyébként a kínai kapcsolatokra korlátozódó japán külpolitikának foglalkoznia kellett a spanyolok, portugálok, hollandok, angolok tevékenységével. Ieyasu támogatta a kereskedelmi kapcsolatokat, nemcsak mert általuk lőfegyverekre tehetett szert, hanem mert jövedelem- és információforrásnak is tekintette őket. Diplomáciai incidensek azonban 1612-re meggyőzték Ieyasut, hogy a keresztény hittérítők veszélyt jelentenek az általa kiépített politikai rendre. A következő két évben lépéseket tett a misszionáriusi munka korlátozására és a keresztény vallásgyakorlat visszaszorítására.
Ieyasu tudta, hogy a Tokugawák megkérdőjelezhetetlen katonai erejét feltétlen politikai hatalomra kell átváltania. Bár az uralmon lévő sógun a fia, Hidetada volt, Hideyoshi életben maradt fiának, Hideyorinak egyre több híve akadt. Hideyoshi legtöbb támogatója azonban 1614-re már nem volt életben, és Ieyasu - fölényének tudatában - mozgósította hadseregét, lerombolta Hideyori hatalmas várkastélyát, és elpusztította annak lakóit. Ezután a Tokugawák javára módosította a birtokhatárokat, majd végleg visszavonult sumpui szálláshelyére. Családjára a Japán fölötti uralmat, országára pedig - évszázados háborúskodás után - a tartós békét hagyta örökül.
