Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Timur Lenk
(török: „Sánta Timur”), más néven TAMERLAN vagy TAMERLÁN (szül. 1336. Kes, Szamarkand közelében, Transzoxánia [ma Üzbegisztánban] - megh. 1405. febr. 19. Otrar, Csimkent közelében [ma Kazahsztánban]), iszlám vallású török világhódító; egyfelől Indiától Oroszországig és a Földközi-tengerig terjedő hódításainak kegyetlenségével, másfelől kulturális virágzást hozó dinasztia alapításával írta be nevét a történelembe.
Élete. Egy eltörökösödött mongol törzs, a barlasz soraiból származott, amely részt vett Dzsingisz kán fiának, Csagatájnak a hadjárataiban Transzoxánia (nagyjából a mai Üzbegisztán) területén, majd itt is telepedett le. Timur így a Csagatáj-kánságnak nevezett területen nőtt föl. Amikor Transzoxánia akkori uralkodója, Kazgan emír meghalt (1357), Timur támogatásáról biztosította a közeli Kasgar kánját, Tugluk Temürt, aki 1361-ben elfoglalta Transzoxánia legfontosabb városát, Szamarkandot. Tugluk Temür fiát, Iljász Hodzsát nevezte ki Transzoxánia kormányzójává, s Timurt jelölte ki mellé főminiszterként. Rövidesen azonban Timur elmenekült és visszaállt Kazgan emír unokája, Huszajn emír oldalára, aki a sógora volt. 1364-ben legyőzték Iljász Hodzsát, majd nekiláttak Transzoxánia meghódításának, s 1366-ra jórészt a kezükben tudhatták a területet. Timur 1370 körül Huszajn ellen fordult, megostromolta Balh városában, végül pedig, Huszajn meggyilkolása után, Szamarkandban a Csagatáj-nemzetség következő kánjának és a mongol birodalom újjáélesztőjének kiáltotta ki magát.
A rákövetkező évtizedben Dzsatah (Kelet-Turkesztán) és Horezm kánjai ellen harcolt, s végül 1380-ban sikerült elfoglalnia Kasgart. Az Arany Horda kánja, Mamaj ellen föllázadt oroszok ellenében fegyveres támogatást nyújtott Tokhtamisnak, a Krím mongol kánjának, aki országából előzetve az ő udvarában keresett menedéket; e harcok során Timur csapatai elfoglalták Moszkvát, és Poltava közelében szétverték a litván sereget.
Timur Herát elfoglalásával (1383) megkezdte perzsiai hódításait. A politikai és gazdasági helyzet Perzsiában kétségbeejtő volt. Az Ilhánida néven ismert utolsó mongol dinasztia idején bekövetkezett föllendülést az utolsó Ilhán, Abu Szaid halála (1335) után visszaesés követte. Az interregnumot egymással vetélkedő dinasztiák töltötték ki, amelyeket belső ellentéteik tovább szabdaltak, így semmiféle összefogásra vagy számottevő ellenállásra nem voltak képesek. Khorászán és egész Kelet-Perzsia 1383-85-ben jutott Timur kezére; Fársz tartomány, Irak, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia pedig 1386 és 1394 között. A közbeeső időszakokban az immár az Arany Horda trónján ülő Tokhtamis ellen kellett harcolnia, akinek seregei 1385-ben benyomultak Azerbajdzsánba, 1388-ban pedig Transzoxániába, egyik győzelmet a másik után aratva Timur hadvezérei fölött. 1391-ben Timur Tokhtamist üldözve elérte az oroszországi sztyeppeket, ahol legyőzte és megfosztotta trónjától a kánt. Tokhtamis azonban újabb sereget toborzott, s 1395-ben lerohanta a Kaukázust. Miután döntő vereséget szenvedett a Kura folyó mellett, Tokhtamis föladta a küzdelmet; Timur ezután egy évre elfoglalta Moszkvát. A Timur távollétében, a hadjáratok idején Perzsia-szerte föllángoló lázadásokat a visszatérő uralkodó kíméletlenül elfojtotta, egész városokat törölt el a föld színéről, teljes lakosságukat kiirtotta és magas gúlákat emeltetett a halottak koponyáiból.
Timur 1398-ban India ellen indult azzal az ürüggyel, hogy Delhi muszlim szultánjai túlzott türelemmel kezelik hindu alattvalóikat. Szeptember 24-én kelt át az Indus folyón, s tűzzel-vassal pusztítva Delhi felé nyomult. Mahmúd Tugluk delhi szultán seregére december 17-én Panipat mellett megsemmisítő vereséget mért, s Delhi is hamarosan romhalmazzá vált - a városnak több mint egy évszázad kellett ahhoz, hogy kiheverje ezt a csapást. 1399 áprilisára Timur otthon volt saját fővárosában. Roppant mennyiségű zsákmányt hordott haza; Ruy Gonzalez de Clavijo beszámolója szerint 90 Indiában zsákmányolt elefánt szállította a köveket a kőfejtőkből egy új szamarkandi mecset építéséhez.
Timur még 1399 vége előtt újból úton volt, utolsó nagy hadjáratát vezetve az egyiptomi mamlúk szultán és I. Bajazid oszmán-török szultán ellen, akik területeket foglaltak el birodalmából. Miután helyreállította uralmát Azerbajdzsán fölött, Szíria irányába vonult tovább; megrohanta és kifosztotta Aleppót, legyőzte a mamlúk hadakat, s 1401-ben elfoglalta Damaszkuszt. Valamennyi itteni kézművest áttelepíttetett Szamarkandba, amivel végleges csapást mért Damaszkusz gazdasági életére. 1401-ben Bagdadot is megrohanta, a lakosságból 20 000 főt lemészároltatott, és az összes műemléket leromboltatta. A telet Grúziában töltötte, majd megtámadta Anatóliát, Ankara mellett 1402. július 20-án szétverte Bajazid seregét, s a szultánt fogságba vetette. Ezután Szmirnát foglalta el a rodoszi lovagoktól. Miután 1404-ben az egyiptomi szultán és VII. Jóannész Palaiologosz (a Bizánci Birodalom társuralkodója II. Mánuél Palaiologosz mellett) egyaránt hajlandó volt magát alávetni Timur hatalmának, a hódító visszatért Szamarkandba, majd rögtön elkezdte egy újabb hadjárat előkészítését, ezúttal Kína ellen. December végén indult el, ám Otrarnál, a Szir-darja partján, Csimkenttől nyugatra megbetegedett, és 1405 februárjában meghalt. Testét bebalzsamozták, ébenfa koporsóba fektették, és elküldték Szamarkandba, ahol a Gur-i Emir néven ismert síremlékben helyezték végső nyugalomra. Még halála előtt fölosztotta birtokait két életben lévő fia és unokái között; végül több évig húzódó belharcok nyomán legkisebb fiának, Sáh Rohnak sikerült újraegyesítenie a birodalmat.
Értékelés. Timur egy kicsiny nomád csapat vezéreként kezdte a pályafutását, majd fortéllyal és fegyveres erővel az 1360-as évekre az Amu- és a Szir-darja folyók közötti egész területet (azaz Transzoxániát) uralma alá hajtotta. Ezután három évtizeden keresztül vezette hadjáratait lovas íjászai élén a Mongólia és a Földközi-tenger között elterülő valamennyi állam ellen. Az utolsó rettegett közép-ázsiai hódító volt, aki nomád harcosok vezéreként ilyen katonai sikereket ért el, és birodalomban egyesített számtalan földműves- és pásztornépet.
A közép-ázsiai nomád pásztornépek hagyományaiban gyökerező jellegzetes politikai, gazdasági és kulturális minták örököse volt. Ő és honfitársai magukévá tették a Dzsingisz kán-féle harcmodort és katonai fegyelmet, s íjjal és karddal küzdő lovasokként mélységesen lenézték a letelepedett parasztokat. Timur sohasem választott magának állandó lakóhelyet. Saját maga irányította seregeit a vég nélküli hadjáratokon, ügyet sem vetve a sivatagi forróságra vagy a dermesztő hidegre. Ha éppen nem hadjáratot vezetett, serege az évszaknak és a legelőviszonyoknak megfelelően akkor is folyton vándorolt. Udvara mindenhová követte, beleértve ágyasait és kilenc felesége közül egyet-kettőt is. Fővárosát, Szamarkandot Ázsia legfényesebb városává akarta tenni, ám amikor odalátogatott, sohasem maradt pár napnál tovább, s máris visszatért a város melletti síkságokon fölvert táborhelyére.
Mindenekelőtt a Dzsingisz kán által kifejlesztett harcművészet mestere volt, aki saját kora katonai és diplomáciai fegyvertárának valamennyi elemét fölhasználta. Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy ellenfelei politikai, gazdasági vagy hadászati gyengeségeit kiaknázza, és hogy céljait akár intrikákkal, akár árulással, akár szövetségkötéssel elérje. Győzelmét már a tulajdonképpeni összecsapás előtt biztosították kémei az ellenség soraiban. A szomszédos és a távolabbi hatalmakkal egyaránt kiterjedt tárgyalásokat folytatott; ezek dokumentumai máig megtalálhatók a különböző archívumokban Angliától Kínáig. Csatában a mozgékonyságra és a meglepetésre építő nomád taktika volt legfőbb fegyvere.
A nevéhez fűződő legmaradandóbb mű Szamarkand Timurida-kori, azúrkék, türkiz, arany és alabástromszínű mozaikokkal díszített műemlékegyüttese. Ennek leglenyűgözőbb eleme a hatalmas nagymecset, amelyet egy földrengés ugyan részben lerombolt, mégis máig áll kupolájának egy óriási darabja. Timur Lenk mauzóleuma az iszlám művészet egyik remekműve. Amikor 1941-ben - fél évezredes háborítatlanság után - fölnyitották a sírt, a Szovjet Régészeti Bizottság kutatói egy jobb lábára és karjára egyaránt béna, de erős alkatú és viszonylag magas férfi csontvázára bukkantak.
Fiai és unokái a kínai hadjárat félbeszakadása után rögtön háborúskodni kezdtek az utódlásért, de a Timurida-dinasztia a testvérharc ellenére is még egy egész századig fönnmaradt Közép-Ázsiában. Szamarkand az oktatás és a tudomány egyik központjává vált. Itt alapította meg Timur unokája, Ulúgh bég híres csillagvizsgálóját, és itt rajzolta meg azokat a csillagászati táblákat, amelyeket a XVII. században még az angol királyi csillagász is használt. A XV. századi „Timurida-reneszánsz” idején a Szamarkandtól délkeletre fekvő Herát a perzsa miniatúrafestők kiemelkedő iskolájának adott otthont. A XVI. század elején, amikor a dinasztia uralma Közép-Ázsiában megszűnt, Timur egy kései leszármazottja, Bábur magához ragadta a hatalmat Kabulban, majd elfoglalta Delhit, s megalapította a mogulok indiai muszlim dinasztiáját.
Lamb, Harold: Tamerlan. Timur Lenk története. [Regény.] (Ford. Bátor István.) Nyíregyháza 2000, Kötet K., 286 p.
