Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Teien, -en, koen

A japán kerteket (teien) úgy tervezték, hogy életre hívják a természet egy kicsiny darabját és becsempésszenek egy kis egyszerű és eredeti szépséget. A japán kert kicsinyke földterületen igyekszik megvalósítani a természeti tájakat, hegyekkel, folyókkal, vízesésekkel. Stílusa szemben áll az ún. nyugati típusú kertekkel, amelyekre többnyire a geometriai minták jellemzőek és a szépségét a mértani pontossággal ültetett virágok adják. Ez persze nem azt jelenti, hogy a japán kertek csak úgy szabadon, vadul burjánzanak. Épp ellenkezőleg, pontos előtervezés alapján épülnek, és rendkívül sok gondozást igényelnek a későbbiekben. Mi több, számos kötöttség jellemzi a különböző kerttípusokat, viszont bizonyos alapelemek szinte mindig ismétlődnek és rendszeresen megtalálhatók bennük. Minden kertnek megvan a maga sajátossága, egyedi arculata, és tervezéskor mindig figyelembe vették tágabb környezetét, hogy azzal megfelelően harmonizáljon.
Kerteket már az Asuka-korban építettek Japánban. Ebben az időben a buddhizmus épphogy csak megjelent az országban, de úgy tartják, hogy már ebben az időben is előfordultak fontos jelképes elemek a kertekben. Később a két tényező, melyek alapvetően befolyásolták a kertművészetet és építészetet a Muromachi-korban, a zen buddhizmus és a teaszertartás művészete voltak. A XVI. században érte el a csúcspontját és népszerűségét a teaszertartás művészete, és a kertek elsősorban békés hátteret és környezetet biztosítottak a teaházaknak, amelyekben a teaszertartásokat elegáns egyszerűséggel bemutatták. Sen no Rikyu mesternek különösen jelentős befolyása volt nemcsak a teaszertartásokra, hanem a kertépítés művészetére is.
A japán kertépítészetnek három fő stílusirányzata van: a Tsukiyama, a Kare-sansui és a Chaniwa. A Tsukiyama (tájkép) kert stílusra a természet kicsinyített megjelenítése a legjellemzőbb, amely magába foglalja a hegyeket, tavakat, patakokat. A Kare-sansui (száraz folyómeder vagy kőkert) stílus a Muromachi-korban terjedt el és a zen szellemiséget volt hivatott megtestesíteni. A stílus sajátossága, hogy csupán néhány kiválasztott követ helyeznek el egy viszonylag tágasabb térben és körülöttük a homok vagy kavics kertet speciális gereblyével formázzák folyó alakúvá vagy tengert jelképezővé. A Chaniwa (teakert) általában egy teaszertartás bemutatására alkalmas ház körül található. A teakertben sok moha és örökzöld növény található, valamint kőlámpás, kőmedence, bambusz csővezeték amelyen víz csordogál keresztül, illetve a kis patakokban, vagy a kertben lépő köveket helyeznek el, melyek rendszerint a teaházhoz vezetnek.
A név valamint az -en utótag jelöli a kert teljes nevét pl: Kenroku-en, Koraku-en stb.