Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
tatár
több török nyelvű népcsoport összefoglaló neve; összlélekszámuk a XX. század végén elérte az 5 milliót, többségük Közép-Oroszország nyugati részén, a Volga középső folyása és mellékfolyója, a Káma mentén, valamint az onnan az Urál keleti oldaláig húzódó területen él. Tatárok élnek még Kazahsztánban és kisebb számban Nyugat-Szibériában.
Az elnevezés először azoknak a nomád törzseknek a körében tűnt fel, amelyek a Kr. u. V. századtól éltek Mongólia északkeleti részén és a Bajkál-tó környékén. A mongolokkal ellentétben ezek a törzsek valamilyen török nyelven beszéltek, és rokonságban állhattak a kun és kipcsak népekkel. Miután a XIII. század elején a mongol hódító, Dzsingisz kán több nomád török törzset beolvasztott seregébe, a mongolok és a törökök keveredtek egymással. Az Oroszországot és Magyarországot lerohanó hódítók már tatárokként váltak hírhedtté.
Dzsingisz kán birodalmának felbomlása után a tatárokat határozottan a korábbi mongol területek nyugati részével társították, amely az orosz földek nagyobb részét magába foglalta. Ezt a területet nevezték az Arany Horda birodalmának. A tatárok a XIV. században vették fel az iszlám (szunnita) hitet. A XIV. század végére azonban a belső megosztottság és a külső nyomás miatt az Arany Horda önálló tatár kánságokra esett szét. Ezek az államok: Kazán és Asztrahán a Volga mentén, Szibir Nyugat-Szibériában és a Krím. Az első hármat Oroszország hódította meg a XVI. században, a Krími Kánság azonban az Oszmán Birodalom vazallusa volt egészen 1783-ig, amikor Nagy Katalin orosz cárnő országához csatolta a területet.
Kánságaikra összetett társadalmi szervezet volt jellemző, nemességük pedig még az orosz fennhatóság alatt is megőrizte vezető helyzetét mind a katonai, mind a civil szférában; a kereskedők osztálya és a parasztság is elkülönült. A kormányzat élén a legerősebb tatár kánság - a kazáni - kánja állt; családjának egy része - egy XVI. századi egyezmény alapján - csatlakozott az orosz nemességhez. A tatár társadalmon belüli rétegződés az 1917-es orosz forradalomig maradt fenn.
A IX-XV. században a tatárok gazdasága vegyes gazdálkodáson alapult. Fejlett volt a kézműiparuk (famunka, agyag-, bőr-, textil- és fémművesség), emellett régtől fogva híresek voltak kereskedelmükről. A XVIII. és XIX. században kedvezményezett helyet foglaltak el a terjeszkedő Orosz Birodalomban mint kereskedelmi és politikai megbízottak, tanárok, tisztségviselők az újonnan bekebelezett közép-ázsiai területeken.
Több mint 1,5 millió kazáni (volgai) tatár él még a Volga és az Urál vidékén, ők alkotják a Tatár Köztársaság (Tatársztán vagy Tatárföld) lakosságának nagyobbik felét. Nagyszámú tatár lakik az európai Oroszország városaiban. Mintegy 2,5 millió él Kazahsztánban és Közép-Ázsiában, míg a szétszórtan élő szibériai tatárság lélekszáma kb. 100 000.
A krími tatárok alkották az 1921-ben megalapított Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság magját. Ezt az államalakulatot azonban 1945-ben feloszlatták, mert Sztálin azzal vádolta meg a 200 000 krími tatárt, hogy a németekkel működtek együtt a II. világháború alatt. A krími tatárokat tömegesen deportálták Üzbegisztánba és Kazahsztánba, ahol megtiltották anyanyelvük használatát. Jogaikat 1956-ban kapták vissza Nyikita Hruscsov desztalinizációs politikájának eredményeként, ám csak az 1990-es években, közel ötvenévnyi belső száműzetés után telepedhettek vissza szülőföldjükre, kihasználva a szovjet hatalom felbomlását. Számuk a XX. század végén 270 000-re tehető.
