Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Taizu
(Északi Szung-dinasztia)
T'ai-tsu,
pinyin átírással TAIZU (kínai: "Nagy Ősatya"), eredeti nevén CHAO K'ANG-YIN
(szül. 927. Lo-yang, Kína - megh. 976. nov. 14. K'ai-feng), a kínai hadvezér és
államférfi, 960-tól császár, a Sung-dinasztia (960-1279) alapítója, megkezdte
Kína újraegyesítését, és jórészt neki köszönhető, hogy a Sung-dinasztia politikáját
viszonylagos szólásszabadság, a közigazgatás megújulása, béke és stabilitás jellemezte.
Születésekor
Kínában anarchia volt: a T'ang-dinasztia kihalása után (907) kínai és idegen hadurak
foglalták el a császári trónt, rendszerint rövid időre, és uralmuk csak Kína északi
részére terjedt ki; ugyanakkor a gazdagabb dél gyakorlatilag független fejedelemségekre
tagozódott. Chao ősei dédapjáig visszamenőleg kitüntették magukat valamelyik uralkodó
szolgálatában, katonatiszt apja pedig magas poszt birtokosaként hunyt el 956-ban.
Chao
kb. 20 évesen egy katonai vezető (később a Chou-dinasztia második tagja) szolgálatába
állt, és sikeres katonai akcióival csakhamar főparancsnok lett. Ura halála után
trónját annak gyermekkorú fia örökölte. Amikor a kitajok és kínai szövetségeseik
megtámadták az országot, Chao északra indult seregével, hogy feltartóztassa az
inváziót, de katonái fellázadtak, mert nem voltak hajlandók egy kisfiú uralmáért
harcolni. Ekkor letétette a hűségesküt tisztjeivel, akiknek arra is fogadalmat
kellett tenniük, hogy a Chou-dinasztia még élő tagjait és tanácsadóikat nem bántalmazzák.
Ezután Chao elfoglalta a trónt, és bejelentette a Sung-dinasztia megalapítását.
Az önálló kínai államocskák egymás után meghódoltak az új uralkodó előtt:
963-ban kettő önként csatlakozott a birodalomhoz, kettőt meghódított a császár,
976-ra pedig már övé volt egész Kína, az északi rivális állam kivételével, de
Chao ennek a kitaj támogatóit is több csatában legyőzte. Már a végső leszámolásra
mozgósította a seregét, amikor váratlanul meghalt. Öccse, a dinasztia második
uralkodója, T'ai-tsung (976-997) fejezte be a félbe maradt művét, és csak Peking
és a Nagy Fal közötti terület maradt a kitajok kezén.
A birodalom újraegyesítése
nem volt kis feladat, már csak a függetlenségre törekvő tartományurak időnkénti
lázongása miatt sem. T'ai-tsu azonban okult a T'angok hibáiból, ráadásul rendkívüli
személyiség volt. Uralkodóként azt vallotta, hogy a sors juttatta a kezére a trónt,
és az is fogja elvenni tőle. Gyakorta álruhában járt az emberek között, hogy gondjaikat
megismerje. Rendszeresen tett magánlátogatásokat minisztereinél, hivatalnokait
beszámoltatta a fontos ügyekről.
Rendkívül
tevékeny ember volt. Olykor még császárként is személyesen vezetett egy-egy hadjáratot.
A császári rendeleteket aláírás előtt elolvasta és megbírálta. Kormányzatának
megszervezése nemcsak aktivitásáról árulkodik, hanem arról, hogy nem tartotta
magát tévedhetetlennek. A hadügy, a pénzügy és az általános ügyek miniszterei
közvetlenül neki voltak felelősek, nehogy bármelyikük kezében túl nagy hatalom
összpontosulhasson; saját területükön ugyanakkor szinte szabad kezet kaptak. T'ai-tsu
megerősítette a tartományok fölötti ellenőrzést, a kisebb közigazgatási egységek
létére udvari hivatalnokokat, a helyi irányítás ellenőrzésére pedig pénzügyi tisztviselőket
nevezett ki: 965-től minden adót közvetlenül a kincstárba vitetett. Egyik fő törekvése
olyan hivatalnoki testület létrehozása volt, amelybe nem születés vagy császári
kegy révén, hanem személyes érdemek alapján lehetett bekerülni. Ennek érdekében
megszigorította a hivatalnoki vizsgát, és megtiltotta az udvaroncoknak, hogy jelölteket
ajánljanak, a tanulók pedig a vizsgáztatókat nem tekinthették személyes pártfogójuknak.
A bukottak fellebbezhettek hozzá, s a császár azonnal elrendelte a pótvizsgát,
ha a részrehajlás gyanúja fölmerült a vizsgáztatókkal kapcsolatban. 973-tól a
császári palotában kellett záróvizsgát tenni, majd a császár nyilvánosságra hozta
a vizsgázottak rangsorát, továbbá új, magasabb hivatalnoki kategóriákat is bevezetett.
T'ai-tsu
politikája minden magán viselte a jóakarat, az emberiesség, a konfuciánus etika
jegyeit. Legyőzött ellenségeivel könyörületesen bánt, a trónról letett dinasztia
tagjainak gondját viselte. Hadseregparancsnokait rendre arra intette, hogy kíméljék
az elfoglalt települések civil lakosságát, ne öljenek, inkább ejtsenek foglyokat;
közéjük tartozott például Li Yü költő is. Bukott minisztereinek nem kellett megtorlástól
tartaniuk. Új törvényeket is hozott, amelyek a korábbinál szigorúbban léptek föl
a korrupció és a hivatalnoki hanyagság ellen. Néhány korai intézkedésével a szegények
sorsán és adóterhein igyekezett enyhíteni.
