Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szulejmán, I.
közkeletű nevén NAGY vagy TÖRVÉNYHOZÓ SZULEJMÁN, törökül SÜLEYMAN MUHTESEM vagy KANUNI (szül. 1494. nov./1495. ápr. - megh. 1566. szept. 5/6. Szigetvár, Magyarország), az Oszmán Birodalom szultánja 1520-tól haláláig; nevéhez nem csupán a birodalom területét továbbnövelő, nagyszabású hadjáratok főződnek, hanem a török civilizáció és kultúra legnagyobb vívmányai és eredményei is.
Ifjúkora és uralkodásának kezdete. I. Szelim szultán egyetlen fia volt. Már nagyapja, II. Bajazid uralkodása alatt a Krím félszigeti Kaffa, apja idején pedig a Kis-Ázsia nyugati részén fekvő Manisza szandzsákbégje (kormányzója) lett.
Szultánként 1520 szeptemberében követte apját, s uralkodása kezdetén Közép-Európa és a Mediterráneum keresztény hatalmai ellen indított hadjáratokat. 1521-ben foglalta el Nándorfehérvárt, 1522-ben pedig a már régóta a Johannita-rend birtokában lévő Rodoszt. 1526 augusztusában Mohácsnál szétverte a Magyar Királyság haderőit, és maga a király, II. Lajos is a csatatéren lelte halálát.
Magyarország megürült trónját Ausztria Habsburg főhercege, I. Ferdinánd és Szapolyai János erdélyi vajda egyaránt magának követelte, s a helyi uralkodót kívánó oldal keményen ellenezte a Habsburg-uralom gondolatát. Szulejmán hajlandó volt Magyarország neki alávetett királyának elismerni Szapolyait, és 1529-ben megostromolta Bécset; a nagy távolság, a rossz idő, az utánpótlásgondok és persze a keresztény hadak ellenállása miatt azonban fel kellett hagynia az ostrommal.
A következő nagy török hadjárat 1532-ben zajlott le, de Kőszeg hősies ellenállása folytán nem lett belőle több, mint egyszerő török betörés Ausztria határ menti területeire. A szultánt már lefoglalták a keleten zajló események, s jól tudta azt is, hogy az osztrákokat egyetlen csapással nem győzheti le, így 1533-ban békét ajánlott Ferdinándnak.
Miután 1540-ben meghalt János király, és az osztrák seregek benyomultak Magyarország középső részére, Szulejmán alapvetően átértékelte magyarországi politikáját. Hadai 1541-ben csellel elfoglalták Budát, és ezek után Magyarország három részre szakadt: északi és nyugati peremvidéke a Habsburgoké lett, a középső, Duna menti területeket (Buda központtal) a törökök szállták meg, míg Erdélyben a Porta vazallusállama jött létre János Zsigmond (Szapolyai János fia) névleges uralkodásával.
Magyarországon 1543 és 1562 között háború folyt, amelyet időnként fegyverszünetek szakítottak meg; a törökök elfoglalták Temesvárt és a Bánátot, ugyanakkor Eger váránál vereséget szenvedtek. 1562-ben I. Ferdinánd követei aláírtak Isztambulban egy békeszerződést, amelyben a felek elismerték a magyarországi status quót.
A perzsa hadszíntér. Szulejmán három nagyszabású hadjáratot vezetett Perzsia ellen. Az elsőben (1534-35) a törökök elfoglalták a Kis-Ázsia keleti felén fekvő Erzurum körzetét, valamint Irakot, betetőzve ezzel I. Szelim hódításait. A második hadjáratban (1548-49) a Van-tó környékének nagy része került Szulejmán uralma alá, a harmadik (1554-55) azonban már arra figyelmeztette a szultánt, hogy nem is olyan egyszerű feladat leigázni a perzsiai Száfávida államot.
Az oszmán-török állam flottája Szulejmán uralma alatt vált félelmetes haderővé. Miután 1538-ban a görögországi Préveza mellett vereséget mért az egyesült velencei-spanyol hajóhadra, a kezdeményezés a Földközi-tenger térségében egészen a lepantói csatáig (1571) a törökök kezébe került. Az észak-afrikai Tripoli 1551-ben lett török birtok, s az ide indított, erős spanyol flottát 1560-ban Dzserba szigeténél szétverték, ám 1565-ben a törökök már képtelenek voltak elragadni Máltát a johannita lovagoktól. Szulejmán tengeri hatalmával ekkoriban még Indiában is számolni kellett, ahol egy Egyiptomból érkező török flotta 1538-ban Diu városát megkísérelte elfoglalni a portugáloktól.
Szulejmán utolsó éveit beárnyékolta fiainak vetélkedése. Musztafa fia 1553-ban a kis-ázsiai elégedetlenkedők élére állt, és a szultán még abban az évben kivégeztette. 1559-61-ben Szelim és Bajazid herceg között támadt ellentét a trónutódlással kapcsolatban, amelynek csak Bajazid veresége és kivégzése vetett véget. Maga Szulejmán Magyarországon, Szigetvár (egyébként sikeres) ostrománál halt meg.
Belpolitikai eredmények. Szulejmán kivételes képességű tisztviselőkkel és államférfiakkal vette körül magát, ilyenek voltak például nagyvezírjei: Ibrahim, Rusztem és Szokollu (Szokolovics) Mehmed. A kiemelkedő muszlim jogtudósok (ulamá) - mint Abusz-Szaúd (Hodzsa Cselebi) és Kemálpasazáde (Kemalpasazâde) - szintén maradandót alkottak, akárcsak Báki (Bâkî), a híres török költő és Szinán főépítész. Szulejmán a keresztényektől elfoglalt helyek védelmére hatalmas erődöket emeltetett, s az iszlám világ nagyvárosaiban (pl. Mekkában, Damaszkuszban, Bagdadban) mecseteket, hidakat, vízvezetékeket és más közműveket építtetett. Nagyrészt Szulejmán alatt fejlődött az addig bizáncias Konstantinápoly Isztambullá, a muszlim Oszmán Birodalom méltó fővárosává.
Turan Oflazoglu: Nagy Szulejmán szultán
Fekete Lajos: Szülejmán szultán. Budapest 1967, Szépirod. K., 121 p., 1. t. (Életek és korok [2.])
Káldy Nagy Gyula: Szulejmán. Budapest 1974, Gondolat, 218 p., 8 t.
Szulejmán (Ibrahim), II.
törökül SÜLEYMAN (IBRAHIM) (szül. 1642. ápr. 15. Isztambul, Oszmán Birodalom [ma Törökország] - megh. 1691. jún. 23. Edirne), az Oszmán Birodalom szultánja (ur. 1687-91); 46 évig tartó házi őrizetet követő rövid uralkodása alatt belső reformokkal és területek visszahódításával erősítette meg az oszmán-török államot.
Bátyja, IV. Mehmed utódjaként került hatalomra. A testvérét eltávolító és őt trónra emelő katonai zendülés egyáltalán nem csitult uralkodásának kezdeti szakaszában sem, miközben a törökök több vereséget is szenvedtek a balkáni hadszíntereken. 1689-ben azonban a török államnak már két kiváló nagyvezírt adó Köprülü család egyik tagja kapott hatalmat; Fazil Musztafa pasa nagyvezírként helyreállította a rendet az államban, kiűzte az osztrákokat Bulgáriából, majd 1690-ben visszafoglalta Belgrádot és Nist. Szulejmán szabad kezet adott Fazil Musztafának a kormányzáshoz, s így sikerült az adóterheket csökkentő reformokat bevezetni, és javítani a keresztény vallású alattvalók helyzetén.
