Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
szkíták
más néven SAKA, iráni eredetű nomád nép; a Kr. e. VIII–VII. században vándorolt Közép-Ázsiából a mai Oroszország déli területeire, és ott gazdag, erős államot hozott létre. A szkíta birodalom – amelynek központja a Krím-félszigeten volt – évszázadokig fennállt. A délorosz sztyeppen élő szkíták erejét a Kr. e. IV. és a Kr. u. II. század között a szarmaták morzsolták fel, belső-ázsiai csoportjaik pedig a Kusán Birodalomba olvadtak be. A XVIII–XIX. századi romantikus történetírás a szkítákat („szittyák”) a magyarok és a hunok közös ősének tartotta.
Történetükről jórészt a görög Hérodotosz leírásaiból tud az utókor, ő személyesen is meglátogatta országukat. Az ismeretek az újkorban főként orosz régészek, antropológusok kutatásai nyomán bővültek.
A szkítákat harcművészetük, főként a lovas hadviselésben való jártasságuk miatt rettegte és csodálta a többi nép. Mivel az elsők között sajátították el a lovas hadviselést, nagy erőfölényre tettek szert. Vándorlásaik során jutottak el a kimmerek területére; ők addig a kaukázusi régiót és a Fekete-tengertől északra elterülő síkságot tartották uralmuk alatt. A 30 évig tartó háborúban szétzúzták a kimmereket, és ők lettek a Perzsiától Szírián és Júdeán át Egyiptom határáig húzódó terület urai. Később a médek – akik akkor Perzsiát birtokolták – megtámadták a szkítákat, és kiűzték őket Anatóliából. Így a szkíták arra a területre szorultak, amely a perzsa határtól a mai Kubán vidékén át Dél-Oroszországig terjedt.
A szkítákat nemcsak katonai erejük tette nevezetessé, hanem civilizációjuk is. A sírjaikban talált díszes nemesfémtárgyak arra utalnak, hogy gazdag uralkodó rétegük is volt (tagjait királyi szkítáknak nevezik). A szkíta leletanyag legnagyobb és legértékesebb része Dél-Oroszországban és a Krímben került elő. Erejük ahhoz is elegendő volt, hogy Kr. e. 513-ban visszaverjék I. Dareiosz perzsa király hódító hadseregét.
A királyi szkíták élén örökletes hatalmú uralkodó állt. A királyi család valószínűleg Hérodotosz korában került házassági kapcsolatba a görögökkel. Ateasz király 339-ben, kilencvenéves korában esett el a makedóniai II. Philipposz elleni csatában. A szkíta közösség a Kr. e. II. században bomlott fel, az utolsó uralkodó, akinek nevét feljegyezte a történelem, Palakosz volt.
A szkíta hadsereg szabad harcosokból állt; ők fizetséget nem kaptak, csak élelmet és ruhát, de ha az ütközet végén felmutatták egy ellenséges katona levágott fejét, részesültek a hadizsákmányból. Sok katona görög stílusú bronzsisakot és páncélinget viselt. Legfontosabb fegyverük a kétszer hajlított íj és a háromélű heggyel ellátott nyílvessző volt. Perzsa típusú kardot viseltek. Minden szkítának volt legalább egy lova, a gazdagok nagy, főként mongol pónikból álló méneseket tartottak. A kurgánsírokban az előkelőkkel rendszerint együtt temették el házuk több feláldozott tagját, szolgáikat és feleségüket, valamint lovaikat.
Hatalmasok
viadalokban - Az Alföld szkíta kora
Szkíta
Adatbázis
A
régi Belső-Ázsia története
