Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

szkíták

más néven SAKA, iráni eredetű nomád nép; a Kr. e. VIII–VII. században vándorolt Közép-Ázsiából a mai Oroszország déli területeire, és ott gazdag, erős államot hozott létre. A szkíta birodalom – amelynek központja a Krím-félszigeten volt – évszázadokig fennállt. A délorosz sztyeppen élő szkíták erejét a Kr. e. IV. és a Kr. u. II. század között a szarmaták morzsolták fel, belső-ázsiai csoportjaik pedig a Kusán Birodalomba olvadtak be. A XVIII–XIX. századi romantikus történetírás a szkítákat („szittyák”) a magyarok és a hunok közös ősének tartotta.

Történetükről jórészt a görög Hérodotosz leírásaiból tud az utókor, ő személyesen is meglátogatta országukat. Az ismeretek az újkorban főként orosz régészek, antropológusok kutatásai nyomán bővültek.

A szkítákat harcművészetük, főként a lovas hadviselésben való jártasságuk miatt rettegte és csodálta a többi nép. Mivel az elsők között sajátították el a lovas hadviselést, nagy erőfölényre tettek szert. Vándorlásaik során jutottak el a kimmerek területére; ők addig a kaukázusi régiót és a Fekete-tengertől északra elterülő síkságot tartották uralmuk alatt. A 30 évig tartó háborúban szétzúzták a kimmereket, és ők lettek a Perzsiától Szírián és Júdeán át Egyiptom határáig húzódó terület urai. Később a médek – akik akkor Perzsiát birtokolták – megtámadták a szkítákat, és kiűzték őket Anatóliából. Így a szkíták arra a területre szorultak, amely a perzsa határtól a mai Kubán vidékén át Dél-Oroszországig terjedt.

A szkítákat nemcsak katonai erejük tette nevezetessé, hanem civilizációjuk is. A sírjaikban talált díszes nemesfémtárgyak arra utalnak, hogy gazdag uralkodó rétegük is volt (tagjait királyi szkítáknak nevezik). A szkíta leletanyag legnagyobb és legértékesebb része Dél-Oroszországban és a Krímben került elő. Erejük ahhoz is elegendő volt, hogy Kr. e. 513-ban visszaverjék I. Dareiosz perzsa király hódító hadseregét.

A királyi szkíták élén örökletes hatalmú uralkodó állt. A királyi család valószínűleg Hérodotosz korában került házassági kapcsolatba a görögökkel. Ateasz király 339-ben, kilencvenéves korában esett el a makedóniai II. Philipposz elleni csatában. A szkíta közösség a Kr. e. II. században bomlott fel, az utolsó uralkodó, akinek nevét feljegyezte a történelem, Palakosz volt.

A szkíta hadsereg szabad harcosokból állt; ők fizetséget nem kaptak, csak élelmet és ruhát, de ha az ütközet végén felmutatták egy ellenséges katona levágott fejét, részesültek a hadizsákmányból. Sok katona görög stílusú bronzsisakot és páncélinget viselt. Legfontosabb fegyverük a kétszer hajlított íj és a háromélű heggyel ellátott nyílvessző volt. Perzsa típusú kardot viseltek. Minden szkítának volt legalább egy lova, a gazdagok nagy, főként mongol pónikból álló méneseket tartottak. A kurgánsírokban az előkelőkkel rendszerint együtt temették el házuk több feláldozott tagját, szolgáikat és feleségüket, valamint lovaikat.

Hatalmasok viadalokban - Az Alföld szkíta kora
Szkíta Adatbázis
A régi Belső-Ázsia története