Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szibéria
oroszul SZIBIR, Ázsia teljes északi felét magába foglaló, földrésznyi terület Oroszország keleti, ill. Kazahsztán északi részén. Nyugaton az Urál hegységtől keleten a Csendes-óceánig terjed; északi határát a Jeges-tenger, a délit pedig a Kazahsztán közepén húzódó Kazah-hátság, valamint a kínai és a mongóliai határ jelöli ki.
A délnyugati peremvidék kivételével teljes terjedelmével Oroszország (ill. benne az Oroszországhoz tartozó Jakutföld, Burjátföld és Tuva autonóm köztársaságok) területére esik. Az oroszok az Urál keleti előterét, a csendes-óceáni partvidéket és a kazahsztáni régiót nem tekintik Szibéria részének. A tágabb értelemben vett Szibéria területe 13 488 500 km2, míg a szűkebb (orosz értelmezés szerinti) nagyrégióé 6 550 000 km2, amelyen két gazdasági körzet, Kelet-, ill. Nyugat-Szibéria helyezkedik el.
Szibériát négy nagy kiterjedésű földrajzi táj alkotja. Nyugaton, az Uráltól keletre fekszik a hatalmas Nyugat-szibériai-alföld, amelynek vizeit az Ob és a Jenyiszej folyam vezeti le; itt minimálisak a magasságkülönbségek, és hatalmas területeket foglalnak el a mocsarak. A Jenyiszejtől keletre helyezkedik el Közép-Szibéria nagy síkvidékekkel és a Közép-szibériai-fennsíkkal. Utóbbit - kelet felé haladva - a Léna folyam medencéje választja el a hegyláncok, a magasra emelkedő röghegységek és az általuk közbezárt medencék bonyolult rendszerétől; ez Szibéria északkeleti része (az orosz Távol-Kelet). A négy régió közül legkisebb a Bajkál vidéke, közepén a Bajkál-tóval.
Szibériát igen hosszú és kemény, de csaknem csapadékmentes telek jellemzik; Jakutföldön mértek már -68 °C-os hőmérsékletet is. A Léna-medence felé haladva válik egyre zordabbá az éghajlat, egyidejűleg csökken a csapadék mennyisége is. A növényzeti övek kelet-nyugati irányban egész Szibérián át húzódva követik egymást: az északi tundrát délebbre a legnagyobb területet elfoglaló tajga (erdeifenyő, szibériai cédrus, nyírfa és madárberkenye alkotta mocsaras erdőség) váltja fel, a sztyepp pedig Szibéria délnyugati részére és a déli területek hegyközi medencéire jellemző.
Szibéria földje óriási mennyiségű ásványi nyersanyagot rejt; ezek közül is kiemelkednek szén-, kőolaj-, földgáz-, gyémánt-, vasérc- és aranykészletei.
A XX. század második felében mind a bányászat, mind a feldolgozóipar gyors fejlődésen ment keresztül, így ma az acél, az alumínium és a gépek számítanak a legfontosabb termékeknek. A mezőgazdaság a legdélibb vidékekre korlátozódik; búzából, rozsból, zabból és napraforgóból terem a legtöbb.
Mindmáig nyitott kérdés, hogy Szibéria Európából, vagy Közép-, esetleg Kelet-Ázsiából népesült-e be. A kőkori jelenlét sok bizonyítékára bukkantak a déli területein, amely a bronzkor után különböző birodalmak, államalakulatok része lett: Kr. e. 1000 körültől kínai, majd (a Kr. e. III. században) türk-mongol fennhatóság alá került. Dél-Szibéria a nagy mongol birodalom, ill. annak több részre szakadása után az Arany Horda részét alkotta egészen a XV. század közepéig.
A XVI. század végén a Szibériában különböző nyelvcsoportokba tartozó nyelveket beszélő népek - köztük a türk nyelvű jakutok, a szibériai tatárok, az evenkik és az evenek (mandzsu-tunguz nyelvcsalád), a hantik és a manysik (finnugor nyelvcsalád), valamint a burjátok (mongol nyelvcsalád) - vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak vagy pásztorkodtak: rénszarvast tenyésztettek, a legnépesebb csoportot alkotó jakutok kivételével, akik szarvasmarhát és lovat tartottak.
Az orosz térhódítás 1581-ben kezdődött, amikor a kozákok Jermak hetman vezetésével megdöntötték a (névadóvá lett) kis Szibir kánságot. A XVI. század végén és a XVII. században orosz prémvadászok és -kereskedők, valamint kozák felfedezők szállták meg Szibériát, egészen a Bering-tengerig. A stratégiai fontosságú helyeken erődöket emeltek; így jött létre többek között Tyumeny (1585), Tomszk (1604), Krasznojarszk (1628) és Irkutszk (1652). A XVII. század elejétől a XVIII. század közepéig Szibéria fokozatosan orosz fennhatóság alá került, bár az 1689-ben Kínával kötött nyercsinszki szerződés az Amur-völgyi terjeszkedésnek egészen az 1860-as évekig gátat vetett. Az orosz hódítás az őslakosokra kétféle hatást gyakorolt: míg a kisebb és primitívebb népek szenvedtek a kizsákmányolástól és a behurcolt betegségektől, a nagyobbak (pl. a jakutok és a burjátok) jobban alkalmazkodtak, és a gyarmatosításból még anyagi hasznot is húztak. Az oroszok nem avatkoztak be belső ügyeikbe, életmódjukat változatlan formában folytathatták; az őslakók nagy része később névlegesen keresztény lett.
Kezdetben az oroszok adót szedtek, amelyet az északi népek prém formájában róttak le ugyanúgy, mint korábban a mongoloknak. Később orosz mezőgazdasági telepesek érkeztek, és a közigazgatásban dolgozó orosz tisztviselők élelmezéséről már ők gondoskodtak. A prémvadászat hanyatlásával a XVIII. században az ezüst és más fémek bányászata lett az első számú gazdasági tevékenység.
Bár Szibéria a köztörvényes bűnözők és a politikai elítéltek száműzetésének helyeként, valamint a kényszermunka (katorga) központjaként vált ismertté, a mezőgazdasági telepesek és szökött jobbágyok alkotta orosz népesség száma viszonylag jelentéktelen volt a transzszibériai vasút megépítése (1891-1905) előtt. A népesség nagyarányú beáramlása ezután indult meg.
Modern mezőgazdasági módszerek alkalmazásával a XX. század közepén Szibéria déli részén meghonosították a gabonatermesztést és a tejgazdálkodást, számos helyen pedig szénbányákat nyitottak. Az orosz polgárháború idején (1917-20) Szibéria túlnyomórészt az Alekszandr Kolcsak tábornok vezette antibolsevik kormány fennhatósága alatt állt, a terület azonban 1922-re gyakorlatilag az új szovjet állam része lett.
Az első szovjet ötéves terv (1928-32) beindulásával nagy iparfejlesztést hajtottak végre szénbányászati, valamint vas- és acélipari kombinátok létrehozásával a kuznyecki szénmedencében és a transzszibériai vasút mentén, nem kis részben kényszermunka alkalmazásával. Szibériában az 1930-as években munkatáborok sokaságát hozták létre, közülük a legfontosabbak az északkeleti vidéken és a Jenyiszej alsó folyása mentén létesültek; az itteni rabokat elsősorban bányákban dolgoztatták. A II. világháborúban, miután az ipari üzemek többségét idemenekítették a Szovjetunió nyugati területeiről, Nyugat-Szibéria (az Urál-vidékkel együtt) több éven keresztül a szovjet háborús ipargazdaság legfontosabb területe lett. Ugyanakkor a mezőgazdaság erősen megszenvedte az 1930 és 1933 közötti kollektivizációt, és elhanyagolt ágazatnak számított a szűzföldek feltörését célzó - és Szibéria délnyugati részén, valamint Észak-Kazahsztánban nagy földterületeket művelésbe állító - kampányig (1954-56).
Az 1950-es évek végén és az 1960-as években újabb iparfejlesztésre került sor. Megkezdődött a nyugat-szibériai kőolaj- és földgáz-lelőhelyek kitermelése, a Jenyiszejen, az Angarán és az Obon pedig hatalmas vízi erőműveket létesítettek. Az új mezők és az Urál között olaj- és gázvezetékek hálózata épült ki, és új iparágak (alumíniumkohászat és fémipar, valamint cellulóz- és papíripar) jelentek meg. A BAM (Bajkál-Amuri vasútvonal) építése a Léna menti Uszty-Kut és az Amur melletti Komszomolszk-na-Amure között - 3200 km hosszúságban - 1980-ra fejeződött be.
Az iparosítás ellenére a XX. század végén nagyarányú elvándorlás kezdődött Szibériából, a népesség növekedése pedig alacsony, ami elsősorban a rendkívül mostoha éghajlati viszonyokkal magyarázható. A terület továbbra is gyéren lakott, a népesség a nyugati és déli vidékeken összpontosul; több mint a fele városokban él, és nemzetiségét tekintve túlnyomó része orosz. A legnagyobb városok Novoszibirszk, Omszk és Krasznojarszk.
Csehov,
A. P.: Szibéria
Dalos György: Szahalin
– Csehov szigete
Diószegi Vilmos:
Samanizmus
Diószegi
Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Gazda
József: Emlékek Ázsiája
Verne, Jules: Sztrogof Mihály
Arszenyev,
V. K.: Derszu Uzala
Gulag
Ritheu, Jurij:
Amikor a bálnák elmennek
Kínaiak
térnyerése Szibériában
HVG, 2007. május 23.
Csökkenő orosz népesség,
és növekvő kínai bevándorlás: e két, megállíthatatlannak tűnő trend az előrejelzések
szerint hosszú távon Szibéria teljes átalakuláshoz vezethet.
Elindult első útjára május elején az Arany Sas, a transz-szibériai expressz luxusváltozata, amely két hét alatt teszi meg a hagyományos gyorsvonattal fele annyi ideig tartó, 10 ezer kilométeres utat Moszkvától Vlagyivosztokig. Igaz, fényűző körülmények között: a fülkékben zuhanyozó, fűtött padló, plazmatévé és internet-kapcsolat, a szerelvényen fodrászszalon, orvosi rendelő, és két étkezőkocsi – természetesen friss tokhallal, pezsgővel és kaviárral. A főként nyugat-európai utasok a borsos, fejenként 16-19 ezer dolláros ár ellenére már november végéig megváltották a jegyeket az összes járatra. Az üzemeltető orosz állami vasúttársaság a téli hónapoktól mind több fizetőképes orosz utasra is számít. A luxusvonat a tervek szerint később a Közép-Ázsiát átszelő selyemúton át – a bajkonuri űrközpontot érintve – Moszkva és Peking között is közlekedik majd.
A szupervonat utasai – miközben fülkéjük ablakából a tájban gyönyörködnek – aligha élik át Oroszország és Kína Szibériával kapcsolatos konfliktusát. Míg az ásványi kincsekben gazdag Szibériában egyre csökken az amúgy is gyér – túlnyomórészt orosz városlakó – népesség, a 3645 kilométeres, nem túl szigorúan őrzött közös határ másik oldaláról mind több vendégmunkás és illegális bevándorló települ át. A Szibériában élő kínaiak számát az 1989-as néhány ezerrel szemben ma már több mint 3,2 millióra becsülik. Egyébként éppen a transz-szibériai vasútvonal 1891–1916 közti kiépítése nyomán indult meg a korábban jobbára csak prémvadászatra, illetve fegyenctelepnek használt terület benépesülése orosz telepesekkel, illetve szökött jobbágyokkal (Szibéria lakosságának túlnyomó része ma is e déli, a vasút mentén elterülő sávban él).
A népességfogyást Vlagyimir Putyin orosz államfő többször is Oroszország második világháború óta ért legnagyobb kihívásának nevezte. A számokból a fogyás gyorsulása is kiolvasható: a Szovjetunió 16 évvel ezelőtti felbomlásakor csaknem 150 milliós Oroszország népessége ma még meghaladja a 141 milliót, de a demográfusok szerint 8 év múlva, 2015-ben csak 131 millió lesz. A trend a Szibériában élő mintegy 25 millió oroszra is érvényes, akik közül ráadásul mind többen vándorolnak el, elsősorban Oroszország európai részére. A helyükbe pedig naponta érkeznek kínaiak.
A kínaiak térnyerését nem mindenki nézi jó szemmel Szibériában. A Mosnews internetes hírportál nemrég arról számolt be, hogy a Nemzeti Bolsevik Párt nevű szélsőbaloldali formáció aktivistái a szövetségi bevándorlási hivatal irkutszki irodájához láncolták magukat, azt skandálva: „Oroszország nem Chinatown! Vessünk véget a kínai terjeszkedésnek!". Május elején pedig rosszallást váltott ki Szibéria legnagyobb autonóm köztársaságában, Jakutföldön, hogy a Transznyeft társaság a Kelet-Szibériából a Csendes-óceánig vezető, 4 ezer kilométeres – felerészben a szibériai–kínai határ mentén húzódó –olajvezeték építésére 1200 kínai munkást vett fel, miközben a jakutok között csaknem 10 százalékos a munkanélküliség. Az elégedetlenkedők leszerelésére a Transznyeft végül kötelezte magát 200 helyi lakos alkalmazására.
A kínaiak tömeges bevándorlása Szibériába megállíthatatlan folyamat, ám nem feltétlenül káros – foglalt állást az angol nyelvű Pravda, azt javasolva, hogy amerikai mintára kötelezzék a kínai bevándorlókat nyelvi és állampolgári vizsgára. A Szibéria jövőjét hosszú távon elemzők pedig azt fontolgatják: tehet-e Oroszország bármit is, s ha igen, mit annak érdekében, hogy ne veszítse el teljesen Szibériát. Egy, az interneten körözött, Kínát 2100-ban ábrázoló térképen Kína nyugati határa az Urál hegységnél húzódik.
A folyamat megállítására Oroszország nem sokat tehet – véli R. James Ferguson, amerikai politikai elemző, aki egy tavalyi előadásában arra emlékeztetett: Kína, bár képes lenne rá, aligha akarja fegyverrel vagy pénzzel megszerezni Szibériát, amely hosszú távon úgyis az ölébe hullik. Ferguson szerint Szibéria várhatóan függetlenné válik. Erre a helyi oroszok is fogékonyak, akik mindig is ellenzékibbek voltak a nyugati országrészben élő polgártársaiknál. A 19. század elején még csak évente kétezer, a század végén már évi 19 ezer másként gondolkodót száműztek Szibériába. A száműzöttek száma a 19. század folyamán meghaladta az egymilliót. A szovjet érában a számok ennél is lényegesen nagyobbak voltak. A szibériaiak nem egyszer próbáltak függetlenedni Moszkvától, a forradalom idején például két független szibériai köztársaságot is kikiáltottak – az egyiket a vörösök, a másikat a fehérek verték le.
Értelmiségiek és politikai száműzöttek jóval korábban, már a jobbágyfelszabadítás után három évvel, 1864-ben létrehozták az Oblasztynyicsesztvót, azt a szibériai regionális mozgalmat, amely egyenesen egy Szibériai Egyesült Államokról szőtt terveket – sőt, Szibériai és Amerikai Egyesült Államokról, mivel II. Sándor cár Alaszkát csak három évvel később adta el az USA-nak. A Bajkál tónál fogva tartott lengyel száműzöttek fegyveres felkelést is kirobbantottak, ám a függetlenségből semmi sem lett. Ha Szibéria a jövőben függetlenné válna – mely gondolat Irkutszkban, Noviszibirszkben, Tomszkban vagy Vlagyivosztokban korántsem népszerűtlen – a világ legnagyobb területű országa jönne létre, a szárazföldek 10 százalékával, ám igen gyér, 30 millió alatti lakossággal. S mivel a demográfiai trend szerint a kínaiak rövid idő alatt többségbe kerülhetnek, egy független Szibéria minden bizonnyal Kína-barát ország lenne.
Így aztán egyesek arra a következtetésre jutnak – így például az interneten Final Historian, azaz Utolsó történész néven publikáló külpolitikai elemző –, hogy Oroszország akkor járna a legjobban, ha gyorsan eladná Szibéria keleti részét (Szibéria uráli és észak-kazah területeit különben csak Nyugaton számítják Szibériához, Oroszországban nem). Mégpedig, ahogy Alaszkával tette 1867-ben: az USA-nak kellene jó pénzért eladnia. Így az orosz–kínai probléma amerikai–kínai konfliktussá válna, a sokmilliárd dolláros bevételből pedig Oroszország modernizálhatná megmaradt területeit.
Mindez persze csak spekuláció. A realitás egyelőre az, hogy nyersanyagkincsein túl Szibéria – amely a cári birodalomban és a Szovjetunióban a világ legnagyobb fegyenctelepe volt – ma ismét jó szolgálatot tesz Moszkva számára azzal, hogy oda száműzheti mindazokat, akik kényelmetlenek a számára, mint például Vlagyimir Hodorkovszkijt. A Kremllel összeakaszkodott, meg nem fizetett adótartozásai miatt kilencéves börtönbüntetéséből egyet már letöltött Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás a fegyenctelepből félmilliós várossá duzzadt Csita melletti Krasznokamenszkben – ügyvédeitől származó sajtóértesülések szerint bölcsészdoktori értekezést készül írni. A téma: Szibéria észrevétlen kínai gyarmatosítása.
Gerlóczy Ferenc
