Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

SZERZETES (heshang vagy seng)
A régi Kínában a szerzeteseknek alapvetően két fajtáját kell megkülönböztetni. Az egyik taoista papok és szerzetesek rendje, a másik a buddhistáké. A taoista szerzetesrend viszonylag késő, a 7-10. században alakult ki, kétségkívül a buddhizmus hatására. A szerzetesek általában nagy kolostorokban éltek. Cölibátust fogadtak, és napjaikat a munkán kívül a taoista klasszikusok tanulmányozásával töltötték. Nagy könyvtárakat, gyűjteményeket hoztak létre. A kolostorokban oktatással is foglalkoztak, a szerzeteseken kívül mágusokat, gyógyítókat, jósokat és jövendőmondókat tanítottak. A taoista papok és szerzetesek kezébe összpontosult a konfucianizmus által lenézett és megvetett, viszont a nép körében népszerű "tudományok" zöme. Biztos megélhetést jelentett a kuruzslás, jóslás, földjóslás, horoszkóp-, amulett-készítés és ördögűzés. A kínai buddhista szerzetesek szintén kolostorokban éltek. A 6. századra negyvenhét országosan elismert kolostort tartottak számon Észak-Kínában, és ezek mellett még majd kilencszáz kisebb-nagyobb működött. A kolostorok lakói jól szervezett hierarchia szerint tagolódtak. A legalsó fokon a kolostor rabszolgái álltak, akik nem ritkán a bűnözők közül kerültek ki, akiket a császár adományozott a kolostorok számára. A következő szinten a szolgabarátok álltak, akik általában azok voltak akik felvételüket kérték a rendbe és próbaidejüket ilyenformán töltötték le. Bizonyos idő elteltével novíciusok lehettek, akik szorgalmas tanulás után elérhették a fölszentelést. A fölszentelés bonyolult, több lépcsős szertartásain túljutott szerzetes a rend teljes jogú tagjává vált. idővel egyre magasabb fokra juthatott mind egyházi, mind adminisztratív téren. A közösség feje a főapát volt. A taoista és buddhista szerzetesrendek tagjai külső megjelenésükben, ruházat, hajviselet is jelentős mértékben különböztek. A buddhisták általában kopaszra borotválták fejüket és sárga köpenyt viseltek, a taoisták nem ritkán hosszú, loboncos hajukról voltak felismerhetők, és fekete köpenybe jártak. Képeken gyakran ábrázolnak szerzeteseket, mindegyikükhöz közismert történetek kapcsolódnak. Az egyik legnépszerűbb szerzetes a buddhizmus kínai meghonosítója, a legendás Bódhidharma. A Vászonzsákos szerzetes (budai heshan) szintén kedvelt témája a kínai művészetnek, alakja egyaránt megjelenik a képeken és a szobrokban. Ő nem más, mint Milefo azaz Maitreja. Képeken, nyomatokon gyakorta megjelenik az elválaszthatatlan két barát, a költőként is ismert Hanshan és Shide (Lelenc), akiket a hagyomány a chan-buddhizmust megalapító szentekként tisztel. Alakjuk összemosódik a Hehe ikrekével. A képeken Hanshan szútra tekercset tart, ami a buddhista elméletre utal, Shide pedig seprűt fog, ami a buddhista gyakorlat jelképe. Gyakran mesterük Fengkan is szereplője a képeknek, őt általában egy tigrisre dőlve, szunyókálva ábrázolják. Egy hiedelem szerint, ha valaki szerzetessel találkozik, hamarosan koldusbotra jut.