Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E
F G
H I
J K
L M
N O
P Q
R S
T U
Ü V
W X
Y Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
SZÉPSÉG (rongmao)
A szépségnek igazi kultusza alakult ki a régi Kínában. Minden korszaknak megvolt
a maga szépséges asszonya, akit gyakorta név szerint ismertek és emlegettek,
de mellettük jó páran a múlt legendás szépségeivé váltak. A végzet asszonya,
aki a kínai mondás szerint akár egy egész országot romlásba képes dönteni. Az
ókori Kína híres szépséges hölgye az i. e. 5. században, a dél-kínai Yue-fejedelemségben
élt Xishi volt. Szépségét számos irodalmi alkotásban felemlegetik. A róla szóló
egyik híres anekdota Zhuangzi azonos című művében olvasható. A történet szerint
a gyönyörű Xishi-t gyomorégés kínozta ezért gyakorta mutatkozott elgyötört arccal.
Egy falujabeli csúnyácska lány hasonlítani akart rá, ezért ő is fájdalmas képet
vágva sétálgatott. Zhuanzi ebben a történetében az utánzás ostobaságára hívja
fel a figyelmet, valamint arra, hogy milyen nevetséges, ha nem ismerik fel a
dolgokban, hogy igazából mitől csodálatosak. A Tang-kor legendás szépsége a
császári ágyas, Yang Guifei volt. A császárt az iránta érzett szerelme teljesen
vakká tette és elhanyagolta az ország dolgait. Felkelés tört ki, a császári
udvarnak menekülni kellett. Útközben a dühös katonák megölték a szépséges ágyast.
Történetét számos irodalmi mű témájául választották. Noha a szépségideál korról-korra
változott, a szépség megítélésének jó néhány toposza állandó maradt. Az eszményi
nők általában az előkelő társaság asszonyai közül kerültek ki, de gyakorta az
énekeslányokért és kurtizánokért is rajongtak. A női szépség megítélésekor a
következőket vették szemügyre: szemek, szemöldök, arc, haj, orr, fülek, a karok,
az ujjak stb. A szép lányokat, asszonyokat általában virágokhoz hasonlították.
Így lett pl. a fehér peónia, a szilvavirág, az almafa virága, az azálea, a hibiszkusz,
a magnólia és az orchidea a szépség általános jelképvirágává. A szépséget, bájt,
női kecsességet szimbolizálhatja még a páva, a szentjánosbogár, a gyöngy, a
jáde, a jégmadár és a pillangó. A szép hölgyek szemét szokásvolt sárgabarack
maghoz hasonlítani (vö. mandulaszem), a szemöldököt akkor tartották szépnek
ha teljesen le volt borotválva és utólag festették, az ilyen szépen ívelt szemöldököt
a fűzfa leveléhez hasonlították, de olykor "jégmadár-szemöldöknek"
nevezték. A bőrnek üdének, puhának, világos jádeszínűnek kellett lennie. Az
szép ajkakat cseresznyéhez hasonlították. A frizura formája koronként változott.
A szép hajkölteményeket általában "illatos felhőnek" nevezték. A fogaknak
ragyogó fehéreknek, apróknak, finom metszésűeknek kellett lenniük. A fül akkor
volt igazán tetszetős, ha a fafüle (muer) gombához hasonlított. A karcsú derekat
fűzfaderékként dicsérték. A szépítkezéshez számos növényi, ásványi eredetű festéket,
pirosítót, olajat, rúzst és púdert használtak. A kínai piktúrában teljesen ismeretlen
az emberi test szépségének ábrázolása. A meztelenség olyannyira tabunak és illetlenségnek
számított, hogy a nők még az orvosi vizsgálathoz sem váltak meg ruháiktól. Erre
a célra egy fekvő, meztelen nőt ábrázoló elefántcsont vagy egy porcelán szobrot
tartottak az orvosok, és a páciensek a megfelelő helyre rábökve kellett közölni,
melyik része fáj.
