Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

SZÉPSÉG (rongmao)
A szépségnek igazi kultusza alakult ki a régi Kínában. Minden korszaknak megvolt a maga szépséges asszonya, akit gyakorta név szerint ismertek és emlegettek, de mellettük jó páran a múlt legendás szépségeivé váltak. A végzet asszonya, aki a kínai mondás szerint akár egy egész országot romlásba képes dönteni. Az ókori Kína híres szépséges hölgye az i. e. 5. században, a dél-kínai Yue-fejedelemségben élt Xishi volt. Szépségét számos irodalmi alkotásban felemlegetik. A róla szóló egyik híres anekdota Zhuangzi azonos című művében olvasható. A történet szerint a gyönyörű Xishi-t gyomorégés kínozta ezért gyakorta mutatkozott elgyötört arccal. Egy falujabeli csúnyácska lány hasonlítani akart rá, ezért ő is fájdalmas képet vágva sétálgatott. Zhuanzi ebben a történetében az utánzás ostobaságára hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy milyen nevetséges, ha nem ismerik fel a dolgokban, hogy igazából mitől csodálatosak. A Tang-kor legendás szépsége a császári ágyas, Yang Guifei volt. A császárt az iránta érzett szerelme teljesen vakká tette és elhanyagolta az ország dolgait. Felkelés tört ki, a császári udvarnak menekülni kellett. Útközben a dühös katonák megölték a szépséges ágyast. Történetét számos irodalmi mű témájául választották. Noha a szépségideál korról-korra változott, a szépség megítélésének jó néhány toposza állandó maradt. Az eszményi nők általában az előkelő társaság asszonyai közül kerültek ki, de gyakorta az énekeslányokért és kurtizánokért is rajongtak. A női szépség megítélésekor a következőket vették szemügyre: szemek, szemöldök, arc, haj, orr, fülek, a karok, az ujjak stb. A szép lányokat, asszonyokat általában virágokhoz hasonlították. Így lett pl. a fehér peónia, a szilvavirág, az almafa virága, az azálea, a hibiszkusz, a magnólia és az orchidea a szépség általános jelképvirágává. A szépséget, bájt, női kecsességet szimbolizálhatja még a páva, a szentjánosbogár, a gyöngy, a jáde, a jégmadár és a pillangó. A szép hölgyek szemét szokásvolt sárgabarack maghoz hasonlítani (vö. mandulaszem), a szemöldököt akkor tartották szépnek ha teljesen le volt borotválva és utólag festették, az ilyen szépen ívelt szemöldököt a fűzfa leveléhez hasonlították, de olykor "jégmadár-szemöldöknek" nevezték. A bőrnek üdének, puhának, világos jádeszínűnek kellett lennie. Az szép ajkakat cseresznyéhez hasonlították. A frizura formája koronként változott. A szép hajkölteményeket általában "illatos felhőnek" nevezték. A fogaknak ragyogó fehéreknek, apróknak, finom metszésűeknek kellett lenniük. A fül akkor volt igazán tetszetős, ha a fafüle (muer) gombához hasonlított. A karcsú derekat fűzfaderékként dicsérték. A szépítkezéshez számos növényi, ásványi eredetű festéket, pirosítót, olajat, rúzst és púdert használtak. A kínai piktúrában teljesen ismeretlen az emberi test szépségének ábrázolása. A meztelenség olyannyira tabunak és illetlenségnek számított, hogy a nők még az orvosi vizsgálathoz sem váltak meg ruháiktól. Erre a célra egy fekvő, meztelen nőt ábrázoló elefántcsont vagy egy porcelán szobrot tartottak az orvosok, és a páciensek a megfelelő helyre rábökve kellett közölni, melyik része fáj.